#szeretetre várva | Explore Tumblr Posts and Blogs

aretsorozat · 6 years

Text

45.4/4.

Végre a várva várt Margit és a nyulak bemutató. Közben a Doki kertjében patkány neszez? Balog Kázmér munkát kap. Janka néni újra lángol.

Bendő atya újra tölt. Julcsi komolyra fordítja a szót.

És a kórus, amely állt Benjamin, Kisbabos és Izaura nevezetű nyulakból, imígyen búsongott az első felvonás vége felé:

Gond van a malomban

Nyúlvész az alomban

Ó, a nyuszi hogyha taknyos

Csodatétel kell e vadhoz

Hogy el ne hulljon mind a nyúl

A szőre loncsos, a füle konyul

Csak hever mind és piheg

Négy lábából három már hideg

Ó, kegyetlen sors, te rideg

Mért, mért sújtod így ezeket

Mit ártottak ők

Mi a bűnük

Ez ártatlan fűevők

El mit követtek?

De ki jő ott zokogva

És ki nyit be a malomba

És néz rá könnyben az alomra?

Margit az, e királyi apáca

Aki e szigeten lelt

Hazára, barátra.

És Margit csakugyan bejön a színpadra, és mély átéléssel könnyes volt a szeme, és máris senki nem érti újra, hogy lehet az, hogy a szent szűz szerepét játszó művésznőt nem vették fel a színművészeti egyetemre.

Jaj, barátaim, kedves nyulak

A szívem rögtön itt szakad

Meg, jaj, mitévő legyek?!

Nem pusztulhat el ez alom

Nem, nem, nem akarom!

Isten, kérlek, segíts rajtuk

Vedd le róluk a taknyot

Bundájuk legyen újra fényes

Szemük csillogjon

Tapsi fülük lobogjon

Midőn körbe-körbe futkosnak

Vagy szállnak, mint a szél

Mint a nyílvessző

Vagy mint szerelmes szállna

Régen látott kedveséhez.

Ha szárnya is volna, nem csak

Vágya…!

És ekkor Margit térdre hull, és könnyes szemmel felnéz az égre.

És ekkor egy reflektor fénye ömlik el a téren, mivel Vágási Druida Ferenc, aki a lánya kedvéért vállalta az előadás világítását, felkapcsolta azt.

Ezt észlelvén pediglen a nyulak kórusa beszámol a csodáról, amit Margit cselekedett meg az influenza-gyanús nyulakkal. Márpedig az Árpád korban az aztán tényleg a sors csapása lehetett, mivel ama vírus aligha a spanyolnátha művésznéven jelent volt meg a Földön először. Na de ne okoskodjunk, élvezzük inkább az első felvonás fináléját.

És borúra derű! Nézz már oda!

Kisütött a Nap, tapsi koma!

A zord felhők huss a kussba

Életerő szálla a nyúlba,

Többet egyet se hapcizott

Hanem felkelt és rohant legott

Margitnak fel, le és alá

És mind a hozsannát zsonganá

Ha beszélni tudna a nyúl

Vagy musicalben dalolni vadul

És rázni a bundát

Hogy a fül repkedje szana és szét

És fülét vesztvén mind úgy nézzen ki

Mint egy randa menyét.

Éltessük hát mi szent Margitot

Aki csodát tett, újat

És még be sem alkonyodott.

És lelámpa.

És szünet.

És a viszonylag sötét színpadról Margit és a nyulak kórusa gyorsan

eltűnt a paraván mögött, rábízván a nagyérdeműre, hogy óhajt-e tapsolni.

A korrekt beszámoló kedvéért: voltak, akik tapsoltak.

Na, nem nagyon sokan.

De például a rokonok. Ők viszont nem álltak, ültek annyian a Hyde-pad téren, hogy mozgalmukból vastaps izmosodjék. No sebaj, majd a végén, gondolhatnák a fellépők és a nézők, de mint tudjuk, nem ez a céljuk. A színpad takarásából kifürkésző Erőss Jonatán döbbenten állapítja meg, hogy a premier közönség szinte birk türelemmel szenvedte végig az első felvonást. És közben, bár ő legalább igen szederjes képpel, csak Jusztin atya távozott, a püspök úr titkára, aki Bedeő atya távollétében a lelkipásztori feladatokat látja el a gyülekezetben.

No de Jusztin atyát nem követte senki! se röhögés, se fújjogás, se szellemesnek szánt beszólások, esetleg paradicsommal dobálás, bár az már régen nem divat.

Hát mi lesz itt, kérem?

Bukás, az nem?

De mért?

És Janka nagyság? Az első sorban ülve? A külön neki odakészített bársonyszékben? A nagyestélyiben? Az ölében az antik színházi látcsővel?

Amit sűrűn használt, holott öt méterre sincsen a színpadtól? Ő mit látott az elmúlt közel egy órában, az ég szerelmére? Ha nem egy penetráns szart?

Hát ki érti ezt?

Mert Erőss Jonatán persze nem érti.

No de még bízhatunk a második felvonás fináléjában.

A NULLADIK KÉRDÉS

Dzsihád üvöltve rohan át a Doki kertjén, és áll meg a kerítésénél, egy sötétbe rejtekezett bokor tövét támadva. Hirig kissé értetlenkedve követi őt. Igaz, hogy valami neszez ott egy-két perce, de ettől mért kell ekkora balhét csapni?

Nyilván egy sündisznó. Vagy nem az?

- Ne spilázd már magad, öreg! – vinnyog rémülten Dzsihádra a régi, bár annyira ezért nem kedves, a jóképű, a mindig kellemesen társalgó csatorna kurkász. - Nem láttál még élő patkányt csipkeborban?

- Égőt szívesebben látnánk- poénkodik Hirig úr a főnöke helyett. Dzsihád szeme változatlanul vérben forog. Még nem pihente ki Ugribug verebet, és már megint eksön van? Ez sok. Vagy lehet, hogy csak Dzsihád öregszik?

- Haha, de rossz vicc.

- Szerintem meg csak túlcizellált egy magadfajtához,

- Mert szerinted én milyen fajta vagyok, he?

- Vándor. Az ember közvetlen környezetében. De azt nem mondhatnám, hogy az ember barátja. Népi neve: potkán, patkán, Rattus norvegicus.

A legfontosabb rágcsálófaj Közép-Ázsiából, a Kaszpi-tenger környékéről származik. Elnevezése abból adódik, hogy először Norvégiában írták le.

A patkány világméretű „vándorlását” a hajókkal végzett teherszállítás tette lehetővé. Így jutott a különféle földrészek kikötőibe, majd onnan a szárazföld belsejébe, majd a világ összes országába eljutott. A Szerkesztő.

- Ez a baj veletek.

- Már hogy mi?

- A nagyképűségetek, az.

- Aha.

- Pedig tudjátok, mik vagytok ti? A nulladik típusú találkozás. Két szarfaszú űrpolip kutyabőrben. Piha.

- Minek neveztél te minket?!

- Szarfaszúnak.

- Minek?

- Nyugalom, főnök!

- Űrpolipnak! Tehát ennek a rágcsálónak meg kell halnia.

- Na, ne mondjad.

- Gyere ki onnan, hadd ne szurkáljam össze magamat!

- Jó vagyok én itt.

- Hirig!

- Igenis.

- Ráncigálja ki onnan!

- Értettem.

Hirig megfontoltan lát a feladathoz. Mért ő sebezze fel magát a csipkebokor tüskéin? Szerencséjére a kövér hírnök mentesíti a parancs végrehajtása alól.

- Szóval át se adjam a Sátán üzenetét?

- Á, tehát azért vagy itt.

- Mert csak azért jöttem, hogy élvezzem a társaságotokat.

- Hallod, de pimasz patkány vagy te.

- Csak amit a rangom és a beosztásom megkövetel, he.

- Na jó. Mit üzen a Sátán?

- Hajlandó fogadni benneteket.

- Remek.

- Ha előtte írásban megkapja, miről akartok tárgyalni.

- Írásban.

- Három példányban.

- Három.

- De az is elég, ha velem közlitek.

- Veled.

- Úgyhogy a szerepem egyenesen diplomáciai jellegű, a továbbiakban

ehhez tartsátok magatokat. – és a közlése súlyát növelendő két hátsó lábára áll, az orrát felhorgasztja, a mellét kidülleszti, a pikkelyes farka végével aprókat csapkod, két fekete szeméből meg arisztokratikus gőg sugárzik. A látvány összhatásán sokat ront sajnos, hogy amúgy a bokor aljában tök sötét van.

- Nos, mit óhajtanátok őfenségétől?

Hirig és Dzsihád összenéznek. Tényleg, mit is? És hogyan kéne ezt összefoglalni három kérdésben?

- Először is, mi a faszt kavar össze-vissza? – mordul fel Dzsihád.

- Ez az első?

- Várjon, főnök, ez így túl általános.

- Mért?

- Ez a második?

- Nem!

- Akkor mi a második?

- Még első sincs.

- Akkor a „mi a faszt kavar” az nem volt kérdés?

- Nem.

- Pedig nagyon úgy hangzott.

- Akkor az a nulladik kérdés volt.

- De nem érek ám rá egész este! A Kenyér Napja nekünk is ünnep.

- Mit nem mondasz.

- Ez kérdés volt?

- Nem!

- Áruljátok már el, ilyen szellemi képességekkel hogy tudtatok kilépni a csillagközi térbe?

- Hirig.

- Igenis.

- Mégis csak ki kéne rángatni a gerincéből ezt a büdös dögöt.

- Szívesen megtenném, uram, de az diplomáciai bonyodalmakhoz vezetne.

- Okos kutya… - cincogja a Sátán ügynöke.

- Na jó. Gyere vissza holnap. Addig megfogalmazzuk a kérdéseket.

- Holnap nem érek rá.

- Akkor mondd meg a főnöködnek, küldjön mást helyetted, mert te alkalmatlan vagy.

- De…

- Vauuu!

- Cin.

- Nyüsz.

JAJ, A MARGIT MÉRT NINCS BUKVA?!

És a nyulak kórusa kétségbeesetten fog bele a fináléba.

Ó, hogy reménykedtek, hogy az előadás nem jut el idáig, mert már

réges-régen botrányba fulladt.

De nem az történt.

Íme hát, a finálé.

Sej, öregem, rá se ránts

Ez a sztori penetráns

És a nóták olyan szarok

Ha meghallom, belehalok

A kecskerímek mekegnek

A ritmusok repednek

Olyan ez a musical

Az ördög se viszi el

Olyan ótvar, olyan ciki

Hogy az ember el se hiszi

Ilyen nincs is, pedig van

Jaj, a Margit bukva van

Szertefutnak mind a nyulak

A zenekar tust se huzat

Olyan ótvar, olyan ciki

Hogy az ember el se hiszi

Ilyen nincs is, pedig van

Sej a Margit bukva van!

És csend.

És aztán valaki elkezd tapsolni. Nyilván barát vagy rokon. És ettől valahogy többen is kedvet kapnak. És ez lassan bártortalan tömegmozgalommá teljesedik.

Sőt, holmi lájtos vastaps is kialakul, ám azért az hamar elhal. Szóval úgy bukik a Margit és a nyulak, hogy csak semmi látványos botrány.

A szereplők kénytelenek meghajolni, aztán Kisbabos némi bosszúvágytól addig böködi Boglárkát, amíg a művésznő fel nem cibálja a színpadra a szerzőt.

És akkor a taps udvariasan felerősödik, és nem marad abba, amíg Erőss Jonatán mélységes zavarban hajlong, és sasszézik, és kezet fog a szereplőkkel, és külön puszit oszt a hölgyeknek, a címszereplő Vágási művésznőnek kettőt is, de hát virágkosárral nem készült. És hátrál tovább, ki és le, és közben le rá nem nézne Janka nagyságos asszonyra

Aztán a pezsgős koccintás után az értő kritikák! Hogy a darab és az előadás legfőbb erénye az önirónia, amitől úgy nagyszerű az egész, ahogy van, mert úgy rossz, hogy ettől jó. Az ál- ügyetlen szövegek, a kínosan rossz versek, a penetráns zene bizony a mi disszonáns viszonyunkat fejezi ki az egyik legtisztább, leginkább szeretetre méltó szentünkkel, Árpád-házi Margittal, kinek élete ráment király apja fogadalmának teljesítésére. Mi ez, ha nem a végtelen türelem, a keresztény alázat, és a szülői akarat feltétlen tiszteletének elképesztő és tanulságos példázata? És mi, itt, a Réten, vagy bárhol másutt a világban mit tudunk ezzel kezdeni? Bizony csak röhögni rajta.

És ez sajnos mind elhangzik ám holnap a Réti Hírekben.

A szakmai siker.

Ki érti ezt?

Mert Erőss Jonatán aztán nem.

��s elérkezett a várva várt pillanat. Amire Erőss úr készült hónapok óta.

Gyakorolt rá a tükör előtt! Hogy milyen arcot kell vágnia, amikor majd Janka őnagysága közli vele, köztük mindennek vége, mert ki nem állhatja férfiban a tehetségtelen lúzereket. És ő ezt korrekten közölte is, nemde bár. További jegyességük, netán házasodásuk alapfeltétele a Margit és a nyulak fogadtatása.

De a darab megbukott. tehát…

És akkor majd Jonatán hősiesen tartja magát. Férfi módjára veszi tudomásul.

Kissé sápadtan, az indulattól enyhén megduzzadt arccal, enyhén ökölbe szorított kézzel, de behúzott hassal, és hátrafeszített vállal áll majd, enyhén meghajol a nagyasszony előtt, és csak ennyit mond majd halkan: ez esetben Isten áldja, kedves Janka. És távozik.

És akkor most mi van? Ez a vénasszony diadallal megöleli. Az ajkán csókolja!

És a vip fogadáson mindvégig az oldala mellett óhajtja, hogy a szerzőnek szóló egyetlen gratulációt se hagyjon ki.

Ki érti ezt?

Mert Erőss Jonatán aztán nem.

Hát sehogy se lehet megszabadulni ettől a nőtől?

Na persze, lehetne azt mondani neki: Janka, köztünk mindennek vége.

De aligha született még olyan férfi ezen a Földön, vagy bármely másikon az univerzum egy másik pontján, vagy valamelyik párhuzamos univerzumban, aki ezt így meg merné mondani neki.

Pláne azok után, hogy a nagyságos asszony kijelentette, a nagy szakmai és közönség sikerre tekintettel ősztől a saját költségén repertoáron tarja az előadást a közösségi ház nagytermében, mi több, itt és most, tanuk előtt felkéri a mestert

egy következő mű megírására.

A hab a tortán Balog Kázmér gratulációja volt, aki megragadta az alkalmat, és felajánlotta a produkció számára erotikustánc művészetét. Hiszen eléggé ráér, most, hogy egymaga van, hamar összeszedi magát, és addig is kisegítő pincéri munkát kapott Ónagy Jenőnél a Jázminban.

BENDŐ ATYA NEM MOZOG!

Bendő atya arra ébredt, hogy még mindig nem halt meg. Hát már sehogy se lesz ebből a gameből over? Pedig a legutolsó gondolta az volt, midőn Évacsutkában, a bacchanália legförtelmesebb kellős közepén mindenféle karok megragadták, a ruháját letépték, a földre döntötték, hogy ocsmány kéjvágyuk tárgyává tegyék, és végül egy hatalmas meztelen, szőrős ülep csücsült a fejére, fos szagú szutyoktól ragacsos és mázsás súlyú, az orrát-száját elzárva a levegővétel esélyétől is, hogy végre. És jött a megváltó sötétség.

De mégse halt meg. És meg se szabadult. Ha egy pillanatig abban reménykedett volna, hogy a dolgozószobájában ébred, a paplakban, és csak egy iszonyat hosszan tartó rémálom volt az egész, és most kikászálódik az ágyból, és a legelső dolga kihúzni a számítógép dugóját a csatlakozóból, a második megragadni a kütyüt, kivinni a házból, így ahogy van, papucsban, alsógatyában, és ujjatlan trikóban, és ledobni a kuka mellé. Vigyék! Ha Té úr két zombija a piros talicskával, akkor ők. Vagy bárki más, aki elég ostoba magához venni ezt a sátán ajándékát. Mert az biztos is, hogy a számítógép, a net meg ezek mind a gonosz sugallatára teremtődtek. Lucifer új bepróbálkozása ez, hogy bebizonyítsa az Úrnak az emberi nem hitványságát. Még hogy Lucifer a fényhozó.

Monitor fényhozó, hogy a fene ette volna meg!

Ám ezt Bendő atya most nem gondolhatta ám így végig, mivel nagyon is jól érezte, hogy nem a dolgozószobája magányában, a kanapéra ágyazva ébredt meg, hanem még mindig a Pokolban, a Hell Combatban, mint hús és vér rabja egy virtuális valóságnak.

De akkor hol van?

És mi ez a csend?

Vége a bulinak Évacsutkában? A tébolyultan üzekedő tömeg éppen piheg?

Te jó ég! Hogy mit művelhettek ezek vele, pontosabban az öntudatlan testével!

Vagy nagyon is öntudatán volt? Csak most, hogy nyugi van, az elméje, még mielőtt örökre belefulladna, ó, nem csak abba a nagy szőrös valagba, hanem az örök kárhozatba, teljes amnéziába menekült, és nem akar emlékezni semmire?

Bendő atya összeszedi a maradék bátorságát, és rényire nyitja a szemét.

Hát nem, nem Évacsutka főterének kövezetén fekszik. Hanem félig elmerülve ismét a takonylápban. A hármas keresztút táblánál. És teljesen egyedül.

Körül ismét az a kilátástalan zöldes rohadás, ami lustán fut fel a horizontig.

Ádámcsutka, Évacsutka, Sherwood. Mutatja a három nyíl a három irányt a három nem létező úton.

És Huba?

És a Lápi lidérc?

És a Leviatán Krokodil?

Na és Teodóra asszony avatárja?

Senki, semmi.

Csak a Takonyláp böffen fel némi kénes ocsmányságot néha.

Ennyi volt?

Bendő atya nehézkesen felül. Így is körülnéz. Kissé hökkenten, aztán megnyugodva tapasztalja, hogy a ruhái rajta vannak, noha tisztán emlékezik, amikor cafatokban tépték le róla. Csak a bal papucsát vesztette el.

Na és akkor? Most mi legyen?

Maradjon itt? Induljon el? De melyik irányba? Ha Sherwoodba indultak, Ádámcsutkába értek. Ha Évacsutkába, akkor az ördögi logika szerint az erdőben kellett volna kikötniük. De nem úgy lett. Induljon el tehát, ezek után kizárásos alapon, Ádámcsutkába? Hátha az erőbe jut?

De minek is akarna Sherwoodba jutni? Amikor teljesen nyilvánvaló, hogy ott is csak valami szívatás várja?

És Bendő atya úgy dönt, ő bizony meg se mozdul. Ő nem megy a bajhoz.

Ha a baj akar valamit tőle, jöjjön hozzá ő. És ez így nem lustaság. Nem gyávaság. A lázadás egy kifejezetten jól artikulált formája. Elvégre a játék azt feltételezi, nyilván, hogy a játékos, mivel játszik, mozgásban van.

Na ugye, ti programzsenik, ti tyúkmellű, sok dioptriás, perverz kis balfaszok!

Erre írjatok programot: Bendő atya nem mozog!

A HORMONOK, JULCSIKA!

Julcsi vonja félre a nagyfiát a Gazdag Kábel vendégvárójában, ahol a Margit és a nyulak premier bulija zajlik még mindig. No igen. Janka nagyságos asszony nem egy Hartai, aki visszavonja az ígéretét. Itt, kérem, kaja, pia. A pezsgő, mintha a csapból folyna. A svédasztal varázsaltosan újra és újra megtelik, mintha csak a terülj-terülj asztalkám meséből rendelte volna. Valójában három kis furgon és hat pincér szorgoskodik. Komolyan, talán egy Oszkár díj átadása után lehet ilyen színvonalú a trakta. Na és ezek után aki azt meri mondani, hogy Janka nagyságos egy smucig, faszari vénasszony, az… Azt nem hívták meg többé premier bulira.

Csak az ünnepelt szerző egyre sápadtabb. És amikor Janka nagysád bejelenti az elhatározását, kifejezetten egy életében kettétört, súlyosan beteg ember benyomását kelti.

A fellépő művészek egy kissé lazábban élik át a kudarcot, miszerint sikerük van.

Ők se értik, mért, viszont elég gyorsan elég sokat ittak ahhoz, hogy már ne is legyen fontos. Úgyhogy Julcsi igazán alkalmasabb pillanatot is választhatott volna egy komoly eszmecseréhez. De hát már ő is a hatodik pohárka száraz pezsgőt kortyolgatja, és ebből meríti a bátorságot. Hónapok óta nem volt képes szót érteni Benjaminnal, érettségi óta meg végképp teljesen elvadult ez a gyerek.

- Beszélnünk kell, Benjamin.

- Most volt premierem, anya.

- Emlékszem rá, ott voltam.

- És? Szerinted nem voltunk kurva rosszak?

- De, fiam, nagyon rosszak voltatok.

- Akkor meg mi van itt?

- A premierjén ritkán bukik egy darab.

- De mért?

- Már valahogy nem divat.

- És tényleg havi két-háromszor el kell majd játszanunk?

- Kizárt, hogy valaki jegyet vegyen erre.

- Azt mondod?- csillan fel Benjamin számára kevéske remény.

- Szerintem. De nem erről kéne dumálnunk. Illetve erről is.

- Na jó, ne kímélj- hörpöli fel Benjamin a poharából a pezsgője maradékát. Julcsi enyhe homlokráncolással nézi, aztán rájön, hogy az ő kezében is pezsgő van, és hogy a fia már lassan nagykorú, lassan immár alanyi jogon is berúghat, ha kedve tartja. Na, és pont erről van szó: Benjamin lassan nagykorú.

- Mi lesz így belőled, kisfiam? – szakad ki hát Julcsiból a kérdés, amitől a Benjamin utolsó korty pezsgője csaknem cigányútra megy.

- Mi?!

- Pont ezt kérdezem, mi.

- Hogyhogy mi?

- Hát mi?

Benjamin először is körülnéz, nehogy már más is hallja ezt a beszélgetést.

Aztán meglehetős indulattal fordul Julcsihoz.

- Nehogy már ezt most!

- Nem most?

- Nehogy már, anya!

- Mért nem most? Akkor mikor?

- Holnap.

- Eddig még mindig ezt mondtad. Holnap. Már amikor még meg mertem kérdezni.

- Oké, akkor holnap kérdezd meg.

- Elmúlt éjfél.

- Akkor ma. Vagyis holnap.

- Rendben. Mi lesz így belőled, kisfiam?

- Mi? Semmi! Hogyhogy mi?

- Szeptembertől nyomulsz, azt mondtad.

- Nyomulok is. Szeptembertől.

- Az lesz nhány nap múlva.

- Na látod.

- Mit látok?

- Isten hét nap alatt teremtette meg a világot.

- És? Hogy jön ez ide?

- Kérdezd csak meg a kisfiadat.

- Te is az vagy. Hogy jön a teremtés ide?

- Nehogy már pár nap alatt nem találom ki.

- Ja. Hogy így.

- De már megmondtam, nem? Először is pénzt kell keresnem a ��Hívj fel” projekthez.

- Az a telefon-szex biznisz még számomra még mindig undorító.

- Ne is te hívd fel…

- És még pimaszkodsz.

- Az egy jó üzlet, anya.

- És a Hell Combattal akarod rá az alaptőkét megkeresni.

- Kérdeztem Kecskést, még a teszt játékosuk vagyok.

- Az is undorító.

- Az a játék? Ebben egyet értünk.

- És ha téged is beszippant a monitor?

- Engem nem.

- Téged ugyan mért nem?

- Ahhoz én túl jól játszom.

- Attól még…

- És az különben is csak egy ördögi marketingfogás, hogy élő emberek

hullnak bele a játékba.

- De pont ti akadtatok Aura Hubára.

- Aki azóta is jókat röhög és iszik valahol a cég pénzén.

- És Bendő atya? Most meg a kis Eduska? És még szerte a világban több százan?

- Nincs rá semmi bizonyíték.

- Én akkor se akarom, hogy azzal játsszál!

- Kell a pénz.

- Nem lenne egy nyugodt percem.

- Mondom.

- Menj el rendesen dolgozni!

- Hová? Közmunkára?

- Akkor ne menj el, hanem kezdj el keményen tanulni, és felkészülni jövőre a felvételire. Közben letehetnéd a középfokút angolból, hogy ne legyen gondod vele.

- És miből élek?

- Édes fiam, micsoda kérdés ez!

- Nem akarom, hogy eltartsatok.

- Ha keményen tanulsz, az munka.

- Azt ígérted, ha nagykorú leszek, megkapom Tibor garzonját.

- Ha felvesznek az egyetemre. És azt se ígértük, csak sokszor szó volt róla.

- Na, szép.

- Mi szép?

- Mindig mindent hülye feltételekhez kötni.

Julcsi ettől a dumától enyhe vértolulást kap. Már éppen megemelné a hangját, aminek aligha lenne jó vége, amikor Babos úr lép közel hozzájuk, bőven áthágva azt az intim teret, amit anya teremtett meg ahhoz, hogy csevegjen a fiával.

- Na, mit szól, Julcsika drága?! Micsoda remek gyerekeink vannak! Mi?

- Ahogy mondja, Babos úr.

- Gratulálok a nagyfiához!

- Én is a magáéhoz.

- De én tényleg ám!

- Én is!

- Neked is gratula, Benjamin!

- Köszi.

- Nem hittem volna.

- Mi se!

- Na, akkor erre is iszunk egyet!- és Babos úr emeli… üvegét. Ő bizony nem tököl, nem játssza meg magát, nem aprózza, magához vett az italos pultról egy literes Finlandia vodkát, azzal koccintana. Benjamin mutatja, az ő pohara üres.

- Ajaj, fiam, tartsad, hadd töltsek!

- Benji, pezsgőre ne igyál vodkát!

- Oké, anya.

- No, akkor maguk csak így szárazon! Proszit!- Babos úr meghúzza a vodkát, három nagy kortyot ledönt. Utána még neki is kell pár másodperc, hogy képes legyen megszólalni. – Ha én ezt tudom lent a Keszonban! Julcsika! Vagy ha az asszony, a fiam anyja csak sejtené… Ugye, ugye, hogy úgy-e?

- Hát bizony, Babos úr.

- Benjamin!

- Tessék, Babos bá’!

- Tényleg muszáj nektek azt a szex izét csinálni?

- Nincs azzal semmi gáz.

- De látod, a Babos papa se ért vele egyet. – És Julcsi már szívesen látja Babos papát a társaságban, mivel szövetségesre talált benne. Benjamin tekintete viszont eléggé besötétedik. Megint körülnéz, a Kisbabost keresi, hátha az észreveszi és felfogja a szituációt, és eltakar��tja innen a papáját. – Ugye, Babos úr! Hogy a maga tehetséges fia is mért nem tér vissza inkább a matematikához?

Ha már egyszer kiderült róla, hogy egy matek-zseni.

- Mondom én ezt neki, Julcsi, de hiába mondom.

- Borzasztó alakok ezek ketten.

- Á, nem az a baj. Hanem az a nő. Az rontja el az én fiamat.

- Az Izaura?

- Hát nélküle hogy is találták volna ki azt a telefonos szexet.

- Nahát, tényleg, hogy is.

- Mindig a nővel kezdődnek a bajok, Julcsika. Higgyen nekem.

- Elhiszem, Babos úr.

- A hormonok. Az izélhetnék. Az bolondítja meg az embert.

Az biztos is. Vagy nincs igazam, Julcsika?

- Az bizony megbolondítja az embert.

- Bár most kapcsolok, hogy maga is nő, Julcsika.

- Á, Babos úr, maga azzal ne is törődjön.

- No én egy kicsit odébb léptem, jó?- bontaná a társaságot Benjamin.

- Várjál, fiam, még nem is beszéltünk!

Dehogy nem! Ám a fiúban nyilván van annyi tisztelet és szeretet, hogy Babos papa előtt nem üvölt rá az anyjára. – Csak szerzek még egy pohár pezsgőt. Neked is hozzak?

Hozzál, és vidd magaddal a barátod apját is, néz a fiára Julcsi könyörgő tekintettel. Ám fiúi bosszúvágy is van ám a világon.

0 notes

justfriendshsfanfiction · 7 years

Text

61. fejezet

Sziasztok, Drága olvasóim! :) Meg is érkeztem a 61. fejezettel. Remélem, elnyeri majd a tetszéseteket eme rész is. A támogatásotok mértéke nap, mint nap könnyeket csal szemeimbe és lelkemet boldogsággal önti el. Hihetetlen, milyen érzelmeket ébresztetek fel bennem mindössze azzal, hogy olvassátok a történetemet. Nem tudok elég hálával tartozni nektek mindazért, amit a boldogságom érdekében követtek el. Imádlak titeket és ne feledjétek TI VAGYTOK A LEGJOBBAK!♥♥♥ A hétvégén ismét jelentkezem. Addig is csodálatos hetet kívánok mindenkinek és jó olvasást. :) Sziasztok!♥♥

Hiányzott a tavasz, mely nem kizárólag a növények, de az emberek számára is új élettel szolgált a téli sivárságot követően. Szinte fájdalmasan tapasztaltam, hogy a fák lombjai között éldegélő madarak elrejtőztek a hideg szelek elől, ezzel megfosztva minket csodálatos lírikus éneküktől. Tisztán emlékeztem azon felejthetetlen napokra, mikor az utcán andalogtunk Harry-vel, élvezve a napsugarak erejét a bőrünkre vetülni. Hiányzott, hogy az üdítő időben kigombolhassam kabátomat, miközben a munkából tartottam hazafelé. Sokkal több kedvem lett volna úgy eltölteni nyolc örökkévalóságnak tűnő órát a könyvesbolt börtönhöz hasonlítható falai között, hogy tudtam, odakint a frissesség karjai igyekeztek magukhoz vonni.

Azon évszakot, mely a felfrissülést és az újjászületést jelképezte a költészetben, még a szerelem időszakának is emlegették. A fiatalok akkor találtak rá az új, mámorítóan gyönyörű szerelemre, ami teljes lényüket egy másik világba rabolta el, ahonnan megmenekülni sosem akartak. Talán épp ezért vártam én is ennyire görcsösen a tavaszt, az új - remélhetőleg boldog - szerelem miatt. Eme időszak roppant kicsinyke eséllyel, de feléleszthette volna Harry-ben a szerelmet, hogy irányomba ne csak kéjes vágyakat tápláljon, melyek kielégítésében mellesleg nem segédkeztem.

Barátom néhány nappal ezelőtt elhangzott szavai visszhangként ismétlődtek elmémben, egész lelkemet megmérgezve a csalódás kínzó érzésével. Mindössze öt szó alkotta ama mondatot, mégis minden egyes betűt egy, a szívembe szúrt tőrként éltem meg.

"Szeretlek, de nem vagyok szerelmes."

Vajon én tehettem arról, hogy mély érzelmeim megrekedtek a viszonzatlanság hosszú útján? Miattam nem jutott el szívem az általa megálmodott célig, azaz Harry szerelméig? Ezen kérdések arra késztettek, hogy levessem magam egy erősen hullámzó folyó felett elhaladó hídról, de agyam még időben közbeszólt. A szívemben lappangó fájdalom erőszakosan kényszerített le a földre, habár Hazza miatt igyekeztem erős maradni. Ma volt a születésnapja, épp ezért nem akartam őt is letargiába sodorni, hogy úgy érezze, viszonzatlan szerelme által hibát követett el.

Roppantmód fájdalmat okozott viszonzatlan szerelmének súlya, ellenben képtelen voltam eltávolodni Harry-től. Túlságosan mély érzelmek kötöttek hozzá ahhoz, hogy megtagadjam őt magamtól a fájdalom ellenére is. Inkább elviseltem a kínt, amennyiben így érezhettem ajkainak édes ízét a sajátomon és biztonságot nyújtó karjainak szorítását a testem körül. Nem tudtam volna élni azon férfi nélkül, aki mellett felnőttem. Szükségem volt az általa nyújtott gyengédségre és szeretetre ahhoz, hogy viszonylag boldogan élhessek.

Hajdani szobámnak nyitott ablakán keresztül beszökött a kint uralkodó levegő, mely ugyan hideg volt, mégis plusz fokokkal dúsított. Február első napján enyhébb idő uralta London utcáit, viszont a réteges öltözködés mellőzése jelenleg is felelőtlen döntésnek bizonyult. Néhány árva esőcsepp hullott le a magasból, felderítve, a város készen állt-e egy újabb égszakadásra. A felhők már délelőtt foglyul ejtették a sütni kívánkozó napsugarakat, ezáltal zord idő köszöntött le ránk.

Az ablakpárkányon ücsörögtem, hátammal a keretnek támaszkodva. A faanyag nem szolgált túl sok kényelemmel, habár - amennyiben a hideg levegő nem lett volna éppen elegendő - ennek ellenére sem tágítottam helyemről. Ujjaim között cigarettámat szorongattam, melynek füstje tovaszállt a lenge széllel, keresve a szabadságot. Jobb térdemet egészen a mellkasomig húztam, így combomon éreztem szívem sajgó dobbanásait. Cseppet sem törődtem azzal, ha netán felkeltem az utcán közlekedő idegenek figyelmét. Sérült - nem mellesleg meztelen - lábamat gond nélkül lógattam ki a párkányon túlra, ezért bekötözött sarkammal megéreztem a házat alkotó tégla kemény anyagát.

Fejemet hátravetve szívtam bele csaknem teljesen elégett cigarettámba, majd letüdőztem annak kátrányát. A szervezetembe kerülő nikotin elszáguldott agyamhoz, melyen út megtételéhez vérem segítségét kérte. Éreztem a tüdőmben letelepedő súlyt, aminek csak akkor inthettem búcsút, mikor a füstöt hagytam távozni valamelyest szétnyílt ajkaim közül. Szemeimmel odaadóan fürkésztem a fehér, ködhöz hasonló jelenséget, miként az kiélvezve a szabadságot felszállt az égbe, kikerülve az útjába álló háztetőket.

- Abi, merre vagy? - a helyiségben uralkodó csendtől Harry vette el a hatalmat.

- A vendégszobában. - tekintettem a behajtva hagyott nyílászáró felé, várva barátom megérkezését.

A földszinti folyosóról származó halk lépteinek nesze megütötte fülemet, ezzel árulva el, miszerint vészesen közeledett. Az ujjaim között időző cigarettát elnyomtam az ablak fém párkányán, ezt követően egy egyszerű mozdulattal löktem ki a csikket az utcára. Általában igyekeztem azokat a kukába gyűjteni, de ezen helyzet más döntést kívánt.

Nem szerettem volna, hogy Harry rájöjjön, mindössze a dohányzás utáni vágyam miatt hagytam magára a nappaliban. Épp közös filmezésbe fogtunk, mikor kegyes hazugsággal fordultam irányába. Akkori állításom szerint a mosdóban kellett volna lennem, igyekezve elvégezni dolgomat, ehelyett nikotinnal és kátránnyal mérgeztem tüdőmet. Lelkemet megszállta a bűntudat, ami ellen már nem tudtam mit tenni, hiszen tisztességtelenül hazudtam neki.

Harry lassan nyitott be az ajtón, felfedve előttem mindössze melegítője révén eltakart testét. A gyenge napfény alatt, ami betört az ablakon, megcsillantak sötét tetoválásai. Alsó ajkamat önkénytelenül is beharaptam izgalmamban, iparkodva határt szabni feltörő éhségemnek. Ugyan gyengédségre vágytam, mégsem vetettem volna meg Hazza-val egy érzelmes együttlétet. Mikor kezével a bőrömhöz ért, olyan érzésekkel jutalmazott meg, mint senki más. Eme mámort a világ összes pénzéért sem dobtam volna el magamtól, ehelyett alávetettem magam a lelkemet szépen lassan felfaló gyötrődésnek.

Barátom sietősen túrt növekedésben lévő sötét fürtjei közé, mialatt kíváncsi íriszeivel végigkémlelte a vendégszobát. Orra megmoccant, ahogy beleszippantott a helyiségben terjengő levegőbe. A vonásait azonmód leterhelő fintor tudatta velem, rájött itt létem pontos ürügyére. Bármiféle szó nélkül eredt meg irányomba kimért léptekkel, habár nyugalmát megcáfolta a szemeiben csillogó csalódottság. Néhány másodpercet vett igénybe csupán, míg mellém ért, később némán hajolt le hozzám egy gyors csók céljából, melyet ajkaimra címzett.

- Nem fázol? - kérdezte a rövidke csókba, meleg tenyerét meztelen combomra simítva.

Testemet mindössze ma levetett pizsamapólója melegítette, ezáltal nem kicsit fáztam. Iparkodtam figyelmen kívül hagyni a fedetlen testrészeimen végigszaladó libabőrt, ugyanis ennél jóval nagyobb problémák gondoskodtak napom elrontásáról. A felsőtestemet elrejtő fekete anyagból Hazza bódítóan férfias illata és testének melege áradt, aminek egyszerűen nem bírtam ellent állni.

- Hm? - imént feltett kérdését egy halk hümmögés formájában ismételte el.

- Csak kicsit fázom, de már megszoktam. - magyaráztam hibátlan arcának tanulmányozása során.

A napok óta halogatott borotválkozásnak hála szája felett halvány bajusz húzódott, álla környékén kicsinyke borostája szúrt szemet nekem. Kezemmel a feje felé nyúltam, hogy tenyerem nyugodtan helyet foglalhasson orcáján. Mikor bőrömön megéreztem sajátját, hüvelykujjammal gyengéden végigszántottam csábító alsó ajkán. Arcomon egy halvány mosoly tört utat magának, mihelyst barátom egy csókkal látta el száján időző ujjamat.

- Cigiztél, igaz? - hangja a szokásosnál is reszelősebben csengett.

- Ne haragudj, kérlek! Nem akartam mondani, hogy azért megyek el mellőled. - vallottam be bűntudattól remegő hangon.

- Ehelyett jobbnak találtad, ha hazudsz. - jelentette ki a nyilvánvalót, elhúzódva tenyeremből.

- Hülye voltam, tudom. - ismertem be habozás nélkül, elkapva kezét. - Kérlek, ne taszíts el magadtól! - könyörögtem, csuklójának belső oldalát halmozva el nedves csókokkal.

- Nem én távolodom el tőled, te viselkedsz ridegen. - érzelemmentes arca láttán szívem oly hangosan tört darabokra, hogy fülsüketítő zaját hallottam füleimben.

- Sajnálom. - alsó ajkam erőteljes remegésbe kezdett. - Nem tudom mi van velem. - ingattam fejemet kétségbeesetten.

- Itt vagyok és segítek mindenben, amiben csak tudok, te mégis a szemembe hazudsz egy kurva szál cigi miatt. - megugrottam helyemen, mikor hangját idegesen felemelte.

- Igazad van. - továbbra is kezét fogtam, utat engedve könnyeimnek. - Mindenben igazad van. Tudod, hogy szeretlek és szándékosan sosem okoznék fájdalmat neked. - szavaim komolyan csengtek.

- Ma van a szülinapom, amit egyébként sem szeretek. Azt reméltem, végre lesz egy jó napunk kettesben, erre a nyitott ablaknál ülsz és sírsz, én meg majd fel robbanok a dühtől. - magyarázta. - Szerinted milyen érzés ez nekem? - tette fel a költői kérdést.

- Ne haragudj, Kicsim, kérlek! - sírtam fájdalmasan. - Nem tudom mi ütött belém. - bizonygattam, szinte fuldokolva könnyeimtől.

- Gyere ide! - közvetlenül elém lépve ereszkedett le hozzám, ezt követően derekamnál fogva ölelt magához.

Karjaim azonmód nyaka köré kulcsolódtak, még jobban lehúzva őt magamhoz. Arcomon lecsorduló könnyeim fájdalommal voltak tele, melyen érzelem mélysége hangomon is érezhető volt. Barátom ajkai jó néhány nedves csókkal halmozták el a nyakamon lévő bőrt, próbálva megnyugtatni engem. Pár csintalan fürtje csiklandozta állkapcsomat, mialatt éreztem az orrából kijutó meleg levegőt a nyakamnak csapódni. Kezével gyengéden szorította meg oldalamat, közben én egyik tenyeremet tarkójára vezettem.

- Kérlek, ne haragudj rám! - zokogtam erőtlenül.

- Nem haragszom, nyugodj meg! - kérlelt, ismételten csókokkal hintve be bőrömet.

- Sosem bántanálak. - kikívánkozó könnyeim fülkagylóján folytatták útjukat. - Szeretlek. - ismételtem el.

- Tudom, Kicsim. - hangjában meglepő mértékű lágyság lapult. - Nincs semmi baj. - súgta fülembe, ezt követően megéreztem ajkainak súlyát az említett területen. - Itt vagyok.

***

Még ha szerettem volna, sem ment volna azon italok mennyiségének megszámolása, melyeket ledöntöttem torkomon. Az alkohol beláthatatlan idők óta a fejembe szállt, ezzel csillagok táncát vetítve ködös szemeim elé. Szívem a lehető leggyorsabb tempót diktálva pumpálta az ereimben folyó adrenalin dús vért. A vörös folyadékban megtelepedő alkohol egyre jobban oldotta a bensőmben uralkodó gátlásokat, egyben ép eszemtől is teljesen megfosztott. Azt tudtam, hogy a falon kattogó óra mutatói még nem értek el este nyolcig, azonban Harry és én már nehezen tudtuk megállapítani, melyik helyiségben is tartózkodtunk pillanatnyilag.

Egyik kezemmel erősen markoltam a kanapé karfáját, körmömet a szövetbe vájva, nehogy leforduljak helyemről. Úgy éreztem, a talaj kicsúszott talpaim alól, ezáltal testemmel a heverő háttámlájánál kerestem a biztonságot. Ahogy megéreztem magam mögött a puha anyagot, némiképp megnyugodtam. Fejem harang módjára ütött, mintha egy nagyobb kalapáccsal kongatták volna koponyámat. Egyensúlyérzékemnek régen búcsút inthettem, hiszen, amennyiben ép talpam megérezte maga alatt a szőnyeget, az egész világ készült az eldőlésre.

Az ujjaim közt szorongatott pohárba barátom öntötte bele a következő adag Whisky-t, miután az előzőt se perc alatt eltüntettem. Némiképp remegő keze által egy jó adag alkohol ömlött az ölembe, azonban a bőrömön megállapodó hideg folyadék kiabálás helyett harsány nevetésre ösztökélt. Az ajkaim közül kiszökő ricsaj az egész lakásban visszhangként élt, Harry-ből is hasonló zajt csalva elő. A kezemben lévő alkoholt hezitálás nélkül döntöttem magamba, ezt követően egy újabb adag érdekében nyújtottam poharamat a mellettem ülő férfi irányába. A szeszes ital végig égette torkomat, mégis élveztem eme mámorító érzést, miként bejárta minden apró zsigeremet.

- Olyan viccesen nevetsz. - kiabált fel hangosan, mintha nem hallottam volna szavait.

- Miért ordítasz? - nevettem, kiejtve a kezemben tartott műanyagpoharat, ami ezt követően a dohányzóasztal alá gurult.

- Az előbb azt hittem, apu áll az ajtóban, de rájöttem, hogy az nem ajtó, hanem egy tükör. - Hazza szavait nehezen tudtam kihallani részegségéből eredően, melyre hangos vihogása is rátett egy lapáttal.

- Töltesz még? - tartottam oda üres kezemet.

- Te a semmit szorongatod. - nevetett fel.

Hirtelen dőlt el a kanapén, hanyatt fekvésben helyezkedve el rajta. Térdeit felhúzta mellkasához, ezzel - részegségétől és az általa ölelgetett alkoholtól eltekintve - egy gyámoltalan kisfiú kilétét keltette. Barna fürtjei nem is lehettek volna ennél rendezetlenebbek. Szemei véreresek voltak az eddig megivott Whisky mennyiségnek hála, melyből kifolyólag gyakran pislogott. Az alfelét melegítő nadrág valamelyest lecsúszott csípőjén, ezáltal vágytól teli szemekkel tudtam fürkészni a hasa alján ékeskedő páfrány tetoválást.

- Add ide! - követeltem az italt komoly arccal, irányába nyújtva kezemet.

- Nem, ő csak az enyém. - ölelte mellkasához a félig üres üveget. - Mi ketten szeretjük egymást. - ajkai egy csók erejéig ránehezedtek annak nyakára.

- Én nem kapok? - biggyesztettem le ajkaimat, szomorúan fürkészve a fekvő férfit.

- Csókot, vagy p-p-piát? - az utolsó szó kimondása részéről nehéz feladatnak minősült.

- Csókot. - motyogtam kislányosan.

- Szexelni akarok. - jegyezte meg hirtelen, nem törődve előbbi kijelentésemmel.

Amennyiben józan lettem volna és gátlásokkal teli, arcomra élénkvörös pír szökött volna fel. Valamint ép szavakat sem tudtam volna kikényszeríteni ajkaim közül a padlót súroló államnak köszönhetően. Ellenben most? Mindössze hangos nevetés tört utat magának torkomból, miközben egyik kezemmel sajgó hasamat fogtam. Harry sóvárgó íriszei töretlenül boldogságtól sugárzó vonásaimat tanulmányozták, ez idő alatt lassan felkelt fekvő helyzetéből. Telt alsó ajkát fogai közé fogta, melyen cselekedete a fejében lappangó piszkos fantáziaképekre utalt.

Hirtelen dermedtem meg ülő helyzetemben, emellett az összes hang megrekedt torkomban, mikor nagy tenyere az arcomon lelt megállapodásra. Hüvelykujjának lágy cirógatása felélesztette a hasamban szunnyadó lepkéket, akik az alkohol hatására bensőm minden milliméteréhez szélsebesen jutottak el. Érintése feltüzelte bőrömet, ezzel egy időben ajkaim elnyíltak egymástól. Barátom smaragd íriszei letévedtek az előbb említett területre, ekkor nyelvét kidugta saját ajkai közül, kívánatosan nedvesítve be azokat. Kínzó lassúsággal véghezvitt mozdulatai felélesztették bennem azon kéjes vágyat, melyet már jó ideje nem érezhettem.

A bensőmet felperzselő alkohol megfosztott gátlásaimtól, ennek tetejében a lelkemben lappangó félelem helyét a merészség váltotta fel. Harry hüvelykujja érzékien szántott végig alsó ajkamon, eközben ő továbbra is az általa érintett területnek szentelve minden figyelmét. Ujjbegyét egy lágy csókkal láttam el, aminek hatására Hazza ajkai egy elégedett vigyor erejéig felfelé görbültek. Tenyere lassan siklott nyakam oldalára, miként közelebb vont magához. Arcunk közé mindössze néhány milliméternyi távolság férkőzött be.

Hüvelykujja végigvándorolt állkapcsom vonalán, mialatt olyas közel merészkedett hozzám, aminek következtében ajkaink kis híján súrolták egymást. Arcomnak csapódó leheletén éreztem a Whisky bódító szagát, mely még jobban feltüzelte testemet. Tenyeremet bármiféle vonakodást mellőzve simítottam a férfi combjára, és rámarkoltam a területre. Cselekedetem egy jóleső morgást csalt elő torkából. Óvatosan kóstolgatta ajkaimat, amik csak a csókra vártak szenvedésük folyamán. Körmeimet lágyan húztam végig Harry meztelen mellkasán, felélesztve benne régóta kielégítetlen vágyait.

Közelebb hajolt hozzám, ez időben egy szenvedélyes csókban forrtunk össze. Karjaim mellkasáról a nyaka köré vándoroltak, majd szorosan magamhoz öleltem a fölém magasodó férfit. Csípőm után nyúlva húzott az ölébe, ezáltal lábaim közrefogták derekát. A combjain felvett lovagló ülésnek köszönhetően megéreztem domborodó büszkeségét a nőiességemnek nyomódni. Merész ötlettől vezérelve dörzsöltem össze ágyékunkat, amelyből adódóan Harry torkából egy kéjes nyögés tört utat magának, hogy megízlelhesse a szabadságot.

- Ne kínozz, Baby! - vette alsó ajkamat fogai közé, ezt követően meghúzta azt.

- Ha felviszel, mindent megkapsz tőlem, amit csak akarsz! - ziháltam csókunkba, habár egy futó másodpercre sem váltam el tőle.

Nem volt szükséges elismételnem imént elhangzott mondatomat, ugyanis barátom sietősen pattant fel a kanapéról, velem a karjaiban. Tenyerei a fenekemre simulva tartottak közel testéhez, míg én továbbra is nyakát fogtam közre. Kiéhezett ajkaink oly mohón ízlelgették a másikét, mintha évek múltán régi ismerőnként köszönthették volna egymást. Ujjaimmal erősen túrtam rendezetlen fürtjei közé, majd elvigyorodtam, mikor eme cselekedetem Harry ajkai közül egy nyögést kényszerített ki.

Bokáimat összekulcsoltam dereka körül, amíg őt hosszú lábai az emelet felé vezették. A sötét folyosón való barangolás közben nyelvével végigszántott alsó ajkamon, bejutásért könyörögve. Némán feltett kérését mindenféle töprengést mellőzve teljesítettem, később nyelveink örömmel simultak össze. Whisky ízű nyelve szám belsejének minden zugába ellátogatott. A hasamban elhatalmasodó bizsergés az őrületbe kergetett. Eme érzés lángját csak még jobban felgyújtotta a nőiességemnél érzett domborulat, mely küszködött barátom bokszerének fojtogató anyagával.

Olyas módon belefeledkeztem heves csókcsatánkba, hogy észre sem vettem, Harry már a szobája felé lépkedett. Az emeleten csend és sötétség honolt, mindössze néhány elejtett nyögés törte meg a bennünket körbeölelő nesztelenséget. A folyosó végén lévő ablak beengedte a Hold erős fényét, amely valamelyest felfedett minket a sötétben.

Némiképp szétnyílt ajkaim egy kéjes nyögést bocsájtottak szabadjára, miként hátam váratlanul találkozott össze Harry hálószobájának kemény ajtajával. Karjaim eleresztették az engem tartó férfi nyakát, utána ujjaim a nyílászáró kilincsének szapora fellelésébe kezdtek. Hazza ez idő alatt kihasználta az adandó alkalmat, és ajkait a nyakamon lévő puha bőrre tapasztotta. Lágy, mégis szenvedélyes csókjai felhevítették testemet, ebből adódóan egy szauna kellős közepén éreztem magam. Ajkainak édes érzését hamarosan fogai váltották fel, amikor bőröm csókolgatása helyett annak kéjes harapdálásába kezdett. Cselekedetei mellé néhány nyögést is szabadjára engedett torkából, még erősebben támasztotta fel bennem a vágyat.

Fejemet önkénytelenül is oldalra döntöttem, teljes mértékig odaengedve őt nyakamhoz. Szenvedélyes pillanatunk folyamán az ajkaim közül kiszabaduló hangos zihálások adták meg a folyosó alapzaját. Éreztem Harry éles fogainak édes kínzását bőrömön, mialatt ujjaim még mindig a kilincset keresve vándoroltak fel, s alá a faanyagon. Tudtam, a Hazza által véghezvitt harapások és szívások nyoma még napokig árulkodó jelként fogja megbélyegezni bőrömet. Barátom erősen megmarkolta fenekemet, aminek hatására képtelen voltam magamba fojtani élvezetem nyújtotta kéjes nyöszörgéseimet.

- Meg fogok halni, amennyiben nem téped le rólam a ruhámat most azonnal. - ziháltam erőtlenül, megragadva az oly régóta keresett kilincset.

Mikor lenyomtam a fém tárgyat, az ajtó kitárult hátam mögött. Harry habozás nélkül lépett be a helyiségbe, ezt követően egyik lábával berúgta az ajtót. Az előbb említett nyílászáró irányába fordulva döntötte hátamat a faanyagnak, majd hatalmas bánatomra elvált ajkaimtól. Ujjai se perc alatt találták meg engem elfedő pólójának alját. Szapora mozdulatokkal iparkodott megszabadítani engem a szövettől, melyen cél megvalósítása nem ment olyan egyszerűen. Karjaimat azonmód a magasba nyújtottam, megkönnyítve a férfi dolgát. Mihelyst a felső lekerült testemről, fedetlen kebleim megmutatkoztam Harry számára. Vágytól égő szemei éhesen, mégis komótosan pásztázták végig melleimet, mialatt nyelvével lassan benedvesítette ajkait.

- Tudnád, milyen régóta várok erre. - invitált ismét egy szenvedélyes csókba, elhajítva a kezében szorongatott anyagot.

Ágyékomat az övé ellen nyomva igyekeztem még jobban felcsigázni vágyait. Cselekedetem nem volt hiábavaló, ugyanis csaknem teljesen megmerevedő büszkesége mellett egy hangos nyögés szökött ki az ajkai között lévő kicsinyke résen. Kezemet a tarkójára vezetve szántottam át sötét fürtjeit, később ő elindult ágya felé. Óvatos léptei megakadályozták, hogy fájdalmasan az ágy keretébe rúgjon. Mikor elért a megcélzott bútordarabig, megállt előtte. Nem sokkal eme megtorpanás után meztelen hátam összetalálkozott a puha matraccal.

Csalódott nyöszörgések sorozata szakadt fel torkomból, miként Harry elvált ajkaimtól és fölém tornyosult. Szemeimet lassan nyitottam fel, ennek következtében - a sötétség ellenére is - esélyem volt végigpásztázni meztelen felsőtestének minden apró milliméterét. Két tenyerét letámasztotta közvetlenül fejem mellett, térdei közrefogták csípőmet.

- Mit szeretnél, Baby? - zihálta, miközben fölém hajolt.

A nyakában lógó medál megállapodott mellkasomon, mialatt a férfi lenézett rám. Ajkainak édes súlyát megéreztem a két mellem között húzódó nyirkos bőrre nyomódni, ezáltal rendezetlen zihálásba kezdtem. Bensőm szinte lángolt a beteljesülni kívánkozó vágytól. Harry meleg tenyerei gyengéden cirógatták mindössze egy bugyi által eltakart testem minden apró porcikáját. Miként ajkaival jobb mellem oldalát súrolta, erősen a fürtjei közé kaptam. Mellkasom szapora ütemben emelkedett, s süllyedt nehéz lélegzetvételeim okául.

- Mondd, mit szeretnél, és azt tőlem megkapod! - lehelt egy apró csókot jobb mellbimbómra.

- Csak téged, és senki mást.

Kérlek, jelezd, ha elolvastad! :)

0 notes