Tumgik
#magyar valóság
buzaviragoslany · 5 months
Text
Tényleg nehéz rájönni arra, hogy lehetne feledni.
Hogy lehetne feledni csak úgy... könnyen.
Mert igen, érzem, mintha fogva tartana valami..
Úgy érzem, mintha sose szabadulnék meg attól, mi fogva tart.
..Valami, ami láthatatlan.
By @buzaviragoslany
7 notes · View notes
Text
Megint itt vagyok, mert megint fáj.
Kell a zuhany, hogy égesse a bőröm a forró víz.
Kell, mert így hang nélkül zokoghatok.
Senki nem látja, senki nem hallja.
De attól még nem leszek jól…
24 notes · View notes
angelofghetto · 3 months
Text
generációkutatás elméletben
Ez a baj a külföldről (itt most épp az USA-ból) kritika nélkül átvett dolgokkal. Éles határok vannak a generációk meghatározásában, de egyrészt több tényszerű tévedés van benne, másrészt az eltérő történelmi-politikai fejlődés, szituációk miatt ránk nem igaz, vagy máshogy igaz. (Ide gyorsan beteszem a beszélgetést, de aztán folytatom.)
youtube
Az első komoly baj a születési évszám intervallumok határainak meghúzásával van. Veteránok: 1928-45 Baby-boomerek: 1946-64 Ezt többször leírtam már, magyar viszonylatokon belül éles határt kellene húzni az '56 előtt és után születettek között, de még az '56 és '64 között születettek között is van egy kisebb válaszfal, ezt tapasztalatból mondom. Ráadásul nálunk a nagyváros és a vidék is mintha két külön világ lenne. Van aki vízfejnek mondja, van aki budapestországnak, de ebben talán többen egyetértenek velem, ma is van kulturális különbség, eltérő szokásjog, életstílus, értékrend a "két Magyarország" között, amit ma kissé kiegyenlít az online világ, de az IT forradalom előtt ez markánsabb volt.
Nagyon nem keverném össze a rockabilly, a beat és a rocker nemzedékeket egymással, még a szlengjük is tök más. A szülők tegezhetősége pedig hamarabb kezdődött, már a veteránoknál. Ez is tapasztalat. Most még élnek emberek, akik ezt saját élmények jogán tudják bizonyítani, de ha kihalnak, akkor marad a tankönyv, amiről tudjuk, hogy azt írnak bele, amit akarnak, és az új generáció úgy nő majd fel, hogy azt hiszi, az az elidegeníthetetlen igazság. Ezért érdemes meghallgatni a régenminden-beszámolókat, mert annak van világörökség mentés része is, nem csak sóhajtozó sopánkodás. Én is imádtam meghallgatni az öregeket gyerekkoromban, akik saját szemükkel látták, saját bőrükön érezték azt, ami nekem csak egy lecke volt a törikönyvben.
Másik nagy tévedés a szakértő állításában az audiovizualitás megjelenése. Ezt jobban bontanám. A könyv és a nyomtatott sajtó után megjelent a rádió az otthonokban, azt mondanám, már az 1930-as években általánossá vált, ami a hírek, a kultúra közvetítésén át behozta az otthonokba a világot, informált, szórakoztatott, beszédtémát szolgáltatott a mindennapokhoz. A bútorszerű csöves rádiók után a lapos elemmel működő táskarádiók lehetővé tették a mobilitást, a strandokon és kempingekben is szólhatott a zene, lehetett hallgatni a foci közvetítéseket, és értesülni a világ történéseiről, voltak vetélkedők, színházi közvetítések, és szappanoperának ott volt a Szabó család. A tévé megint helyhez kötött egy darabig, de bizony hogy nem az X generáció találkozott vele először életvitel szerűen, sokkal inkább a boomereknek a második-harmadik korosztálya az én definícióm szerint. Azt hiszem, az X-eké a színes tévé megjelenése inkább, ami komoly minőségugrást jelentett.
Az is tévedés, hogy a boomerek nem találkoztak háborús helyzettel, pont ezért hoztam be 1956-ot, ami meghatározó generációs élmény volt nálunk. Azt sem értem, miért nem vízválasztó Amerikában 1968-69, mert gyakorlatilag ott tetőzött és ért véget a hippi-korszak (egészen a nyolc hónapos terhes Sharon Tate és barátai meggyilkolásáig, melyet a Manson szekta tagjai követtek el különös kegyetlenséggel), vagy lett határélmény a vietnámi háborúból való kivonulás 1973-ban.
Szóval az a bajom az ilyen szándékosan összerakott elméletekkel (amikből könyveket lehet írni és jól meggazdagodni valakinek), hogy túl mondvacsináltak, és talán vannak felismerhető mintázatok, tendenciák, az általánosítással lenyomják a konkrétumokat. Ezt a generációs izét is pont ezért nem tudom egészben lenyelni. Nem mellesleg lehet hogy velem van valami komoly baj, de valahogy mindig kilógtam a korosztályomból, és ha végigveszem a jellemzőket, sokkal inkább tartoznom az X-be, mint abba a dobozba, amibe a születési évem alapján próbálnak belegyömöszölni, de egy X-jelű, mértanilag tökéletesen megszerkesztett dobozhoz képest is túl amorf vagyok. Túl öreg vagyok ahhoz hogy fiatal legyek, és túl fiatal vagyok ahhoz hogy öreg legyek. De hát ahogy mondani szokás ez egyéni szoc probléma.
Viszont a videó harmadától elkezd piszok jó dolgokat mondani az arc, mikor a saját életéből, korosztályából hoz történeteket, és "saját közegében" mozog. Különösen tetszik, amit a generációs hidakról mesél, és az ok-okozati gondolkodás kialakításáról, illetve ki nem alakulásáról, a látott, eltanulható minták szerepéről, arról, hogy túl stresszes az életünk, ezért nem tudunk a kreativitásra fókuszálni, mert a védekezésre kell koncentrálnunk. Amikor a lineáris és szakadozott gondolkodásról beszél, igazat kell adjak neki, már én sem olvasok el egy hosszabb szöveget a neten: ha az első két bekezdés nem köt le, a harmadikat már nem olvasom el. Nyomtatott sajtónál vagy könyvek esetében ez szerencsére nincs így, de a gyerekeimnek már egyáltalán nincs türelmük olvasni.
Az idő halad, mi próbáljuk utolérni. Elképesztő, hogy a XXI. századnak már majdnem lement a negyede. Nnnna.... a béta gyerekekre leszek nagyon kíváncsi.
6 notes · View notes
csakazolvassa · 2 months
Text
kis magyar sóhajária
Kálmán-nap tavasszal! Mert egyébként október 13-án van, de valahogy minden elcsúszik ebben a filmben. Hajdu Szabolcs zárt térben játszódó, párhuzamos-házaspáros trilógiájának (előadás és film) második darabja ez, a három közül a legcsendesebb, legeszköztelenebb. A hetvennégy perces kamarafilm svájci, szlovák és amerikai forrásokból, illetve magyar magánadományokból készült. Az első az Ernelláék…
View On WordPress
0 notes
gtabudapest · 5 months
Text
Csak egy hétköznap délután a környéken…
Tumblr media
1 note · View note
wwmaci · 2 years
Text
Tumblr media
Megvan a rezsiterror valódi oka.
0 notes
mindigvankiut · 5 months
Text
Az alvás már nem a pihenésről szól.
Sokkal inkább a valóság elől való menekülésről.
@mindigvankiut
530 notes · View notes
Text
Tumblr media
<3
343 notes · View notes
tavolrol-csodalni · 11 months
Text
Egyáltalán nem várom, hogy ez véget érjen…
354 notes · View notes
dangel-here · 9 months
Text
Bárcsak élhetnék olyan valóságban,amilyen nekem tetszik.
Csak ne az igaziba legyek.Csak ne itt.
103 notes · View notes
Text
"A szerelmesek furcsa dolgokra képesek."
24 notes · View notes
dalszoveg-planet · 10 months
Text
Nehéz megkülönböztetni a valóságot az elképzelt álmoktól
Niall Horan - Meltdown
74 notes · View notes
Ennyi idősen tudnia kellene, mi helyes és mi nem, ebben a helyzetben.
391 notes · View notes
angelofghetto · 6 months
Text
függetlenzék
Tudom, hogy nincs ilyen szó, de igény volna rá. Hallgattam Márki Zay-t, és elgondolkoztam. Magyarországon nem valamiÉRT politizálnak/politizálunk, hanem valami ELLEN. A rendszerváltásnál a régi rendszer ellen, az öszödi beszéd után Gyurcsány ellen, most a ner ellen. Mikor lesz már az, hogy hagyjuk az egészet a francba, kilépünk ebből a dimenzióból, és kialakítjuk a saját narratíva-mezőnket?
Dolgoztam addiktológus kolléga mellett. Ő mondta az alkoholizmusról (és más függőségekről is), hogy nem az a gyógyult alkoholista, aki többé nem nyúl alkoholhoz, mert annak ugyanúgy az alkoholhoz való viszonya határozza meg az életét, csak negatív előjellel. Az a gyógyult, aki alkalmanként megiszik egy pohár valamit, és utána le tud állni, nem húzza magával a csak még egyet és még egyet örvénye. Hogy jön ez ide? A nemorbán is az orbánrendszer része, csak negatív előjellel. Amíg róla beszélünk, addig fogva tart. Akkor tudunk erről leszakadni, amikor nem arról beszélünk, amiket gumicsontnak bedob, hanem elkezdjük felépíteni azt a Magyarország képet, amit szeretnénk.
Az ellenzéki képviselők láthatóan jól elvannak a fűtött nagyteremben a Parlamentben. (Off: ha Országházként emlegetnénk, ami egyébként az igazi neve, akkor jobban szembesülnénk vele, hogy mire való, hogy mi a dolga.) Mindig hallom a panaszkodást, hogy "de hát nem lehet lemenni vidékre, mert ezmegaz, és ellenségesen fogadnak. Szerintem nem szépruhában és nagy pártzászlókkal kell "le"-menni vidékre, hanem mondjuk egy kondér babgulyással (esetleg fűszeres forralt borral). Az illat odacsábítja az embereket, és csak annyi a dolgunk, hogy meghallgatjuk őket, milyen országban éreznék jól magukat, mi az ő saját kívánságuk. Az emberek szeretik, ha meghallgatják őket, és ez ma hiányzik a közéletből. Az "ellenzék" ugyanúgy íróasztal mögül mondja meg a frankót, mint a konzultációnak csúfolt röpdolgozatok. Ha már jól elbeszélgettek az emberek, lehet nekik osztogatni (vagy valahova kirakni hogy elvehessék) valami írott anyagot, ami nem a pártlogóról szól, esetleg a végén az impresszum résznél lehetne egy sor, egy utalás, hogy kiktől származik a dolog. És nem annak kell a célnak lenni, hogy "akkor majd jól ránk szavaznak", hanem hogy megismerhessük a valódi kérdéseket, és arra valódi válaszokat lehessen adni. Az emberek érezhessék, hogy hatással lehetnek a saját életükre.
Mikor tanítottam, több osztály volt egy műhelyben egyszerre. Az egyik kupacban a kötelező gyakorlatok mantrázása folyt. Értem, hogy ez fontos, de dögunalmas. Nyilván az alap fogások elsajátításával kell kezdeni, de a tanulási folyamatot akkor fogják élvezni, ha az NEKIK jó. Ha látják, hogy ez nekik miért lesz jó, ha beletehetik magukat. Mindenkinek szabad feladatot adtam, a feltétel csak az volt, az éppen tanult műveletre kell épülnie. Mindenki mást csinált, és elkezdődött a zsizsegés, amitől a többi tanár rettegni szokott. A tanulóim egymástól lestek, megbeszéltek dolgokat, ötleteket adtak egymásnak, én meg ott csámborogtam köztük, ha kérdés van, válaszolhassak, dicsérhessek, ösztönözhessek. Mivel mindenki kicsit mást csinált, így több információt szippantottak be, mintha egyfélét csináltak volna, különböző szempontokat, problémamegoldásokat láthattak. Nem büntettem a tévedést, mert az a tanulási folyamat része. Inkább szerettük, ha valaki "elrontott" valamit, mert abból mindannyian tapasztaltunk. Egy idő után a másik osztály is felénk kezdte nyújtogatni a nyakát, mert az jobban tetszett nekik, mint a saját feladataik, és részt akartak volna venni.
Ha politika, a közélet ki tudna lépni a köpködésből, az egymásra mutogatásból, a mi tudjuk jobban elvi dobálózásaiból, lenne idő, energia, szabad kapacitás, lekötetlen szürkeállomány a valódi ötletelésre, cselekvésre. És nem kell félni a vitától, mert az nagyon más, mint a veszekedés, ami most van.
Hozhatnám példának a Kódjátszma egyik jelenetét (imádom azt a filmet), mikor Alan Turing karaktere ráébred, hogy ha kommunikációs rést nyit, és másokat is bevon a munkájába, hatékonyabb lesz, és nem ellene, hanem vele dolgoznak majd, és akkor Hugh Alexander figurája jön az átlós kábelezés ötletével, és onnantól az már az "ő gyereke is", amit később megvéd.
Hát valahogy így. Ez az ország a miénk, nekünk kell kitalálni.
youtube
2 notes · View notes
theblackwolf01 · 1 month
Text
Hogyan szeretlek Téged... ha csak szenvedsz?
Hogyan szeressek Bárkit, ha magam sem megy?!
TheBlackWolf
6 notes · View notes
apro-remenysugar · 11 months
Text
"Az elvárások miatt, néha nehéz eldönteni, mi szeretnél lenni… Mert talán azt hitted, valami mást fogsz csinálni… vagy, hogy jól ismersz valakit. De ha eltér a valóság attól, amire számítottál, akkor kezded teljesen más színben látni a jövőt."
Csókfülke 2
24 notes · View notes