Megnyugtatás
Tegnap arra jöttem rá, hogy az egyedülélésnek az egyik komoly hátránya, hogy nincs alapból mellettem valaki, akivel megoszthatom a szorongásaimat vagy a kétségeimet.
Nézd... olvasom ezt a hírt... szerintem ez faszság, szerinted?
Figyi, azon gondolkodom, hogy... és szerinted?
A félelmek bennem maradnak és nincs feedback semmiről. Se rólam, se a gondolataimról, se a félelmeimről.
Ha gondolok valamit, leírom, és sokan helyeselnek, az ember igaznak hiszi. Pedig csak egy közös téveszme.
A téveszméket aztán más, kényelmesebb téveszmékre cseréljük.
Na, ez sokkal könnyebb, ha van valakid. :) :) :)
Viccet félre.
Lehetséges, hogy más emberek, akik egyedül élnek nem igénylik a visszajelzést mert annyira hisznek a saját igazukban. VAGY annyira leszarják, hogy igazuk van-e, mert a saját világuk a sajátjuk, abban komfortosan érzik magukat.
Az ember a bajait is a saját világának oldhatatlan részeként éli meg.
Ilyen vagyok, és ezért így élek, így „kell” élnem.
Pedig csak ilyen vagyok, és úgy döntöttem, hogy így élek. Nem következik belőle. Uh, értem, hogy ez támadható gondolat, hogy a vélt vagy a valós személyiségünkből következnek-e a döntéseink. Azt hiszem a bajaink egy része nem belülről fakad, hanem ránk rakják és elfogadjuk. Azt gondoljuk, hogy azért fogadjuk el mert olyan a személyiségünk. De talán nem. Mintha a személyiségünk mellett lenne egy állványzat, amin mászkálva a valódi személyiségünket építgetjük, javítgatjuk avgy éppen elfedjük. Az egész vagyunk? Az állványzattal és a kamuflázzsal együtt? Vagy van bennünk egy valódi én, a többi pedig nemén?
Volt egy barátom, aki a fiatalkori fotóin egy édes-aranyos, nyíltszívű, kedves férfi benyomását kelti. Egyszerűen nem éred, hogy hogy nem pusztultak meg érte a csajok. Talán mert akkor is egy cinikus dög volt? Vagy a későbbi cinikus dögség csak egy keserűségből összerakódott álca? Akik megismerték, megtalálták benne azt a nagyon kedves embert? Vagy azért mentek el mert az a kedves ember nincs is valójában? Vagy nem őt keresték hanem magukat, ő le volt szarva?
Mi történik, ha lebontod a falat?
Sziahello, most akkor már más a világ, játszhatunk együtt?
Vagy na ez is megvolt, veszem a szerszámaimat és keresek más kibontanivaló embert?
Ki fontos? Ő vagy én vagy maga a történés?
Amúgy érzi-e az ember saját magáról, hogy falat épített?
Vagy azokat a falakat, amik nem akadályoznak azt nem is érezzük, mert azt hisszük mi magunk vagyunk?
„ilyen vagyok, fogadd el!” mondta az a barátom.
Elfogadtam.
De nem olyan!
Na mindegy.
Azt mondta régen, hogy ne foglalkozzak ennyit magammal.
Mondjuk, senki sem fogalalkozik velem, szóval ennyi, napi egy poszt, belefér.
Mindjárt írok egy posztot a legújabb házról mert van ám fejlemény!
29 notes
·
View notes
Azt ígérték, hogy az álmok valósággá válnak
De azt elfelejtették említeni, hogy a rémálmok is álmok...
11 notes
·
View notes
"Az elvárások miatt, néha nehéz eldönteni, mi szeretnél lenni… Mert talán azt hitted, valami mást fogsz csinálni… vagy, hogy jól ismersz valakit. De ha eltér a valóság attól, amire számítottál, akkor kezded teljesen más színben látni a jövőt."
Csókfülke 2
24 notes
·
View notes
Végre felhívott a szívem pedig a torkomban dobogott...Majd boldogan mesélte el,hogy találkozott egy lánnyal,aki okos,és szép,akivel valószínűleg össze jön...Engem pedig a sírás környékezett,és a szívem már nem dobogott, mert darabokra tört...
6 notes
·
View notes
Feküdtem a földön a plafont néztem, és hallgattam a millió egyidejű gondolatomat. Olyan volt mintha a fejem egy rádió lett volna ami egyszerre 100 állomást próbál befogni.
11 notes
·
View notes