Tumgik
#elvárások
imafraidmyself · 11 months
Text
Xy: "Túl sokat vársz az emberektől"
Én: "Ezek csak alapvető emberi dolgok, vagyis annak kéne, hogy legyenek"
Odafigyelés, bizalom, szeretet
Sorolhatnám a végtelenségig....
567 notes · View notes
Text
A tökéletes nők nem igaziak, az igazi nők pedig nem tökéletesek.
63 notes · View notes
csacskamacskamocska · 2 months
Text
SLOW FADE
Most olvastam erről egy cikket és elgondolkodtatott. Slow fade a lassú eltávolodás a szakítás helyett. Párkapcsolatban, barátságban, bármilyen kapcsolatban. A lényege a konfliktuskerülés. És, hogy az adott emberben ne dőljön meg az önmagáról alkotott kép, hogy ő jó ember, aki nem okoz másnak fájdalmat. A drámája: a hosszú bizonytalanság az elszenvedőben, a lassú felépülés, és a felismerés okozta trauma. Ultraröviden: a helyett, hogy valaki lezárná a kapcsolatot, elkezd kiszorítani az életéből. Nem vagy sokára válaszol az üzenetekre. Nem reagál a feldobott közös programokra. Nem von be az életébe. És kifelé is megszakít minden kommunikációt arról, hogy közötök van egymáshoz. Elsorvasztja, elszürkíti, elködösíti a kapcsolatot, egész addig, míg egy nap rá nem jössz, hogy el vagy hagyva, ki vagy dobva valójában. A gyors szakítás fájdalmas, mint letépni egy ragtapaszt. Így is hivatkozik rá a cikk. A kapcsolat mélységétől függ, szerintem, hogy az ember mennyi idő alatt épül fel egy gyors szakításból. Mennyi idő alatt talál magyarázatokat és sikerül helyreállítani az önértékelését és a bizalmat a világ és más emberek felé. A slow fade mindezek mellé adja (szerintem) az "úristen mekkora balek voltam" megalázó érzését. Ami sokkal károsabb, mint a gyors szakítás fájdalmai. Mert pontosan emlékszel rá, hogy te még hordtad bele a kapcsolatba az érzelmi energiát, a figyelmet, a törődést, de a másik embernek már nem csak nem voltál az élete közepe, de olyan szinten sorolt hátra, hogy a szereteted utólag szánalmas kapaszkodásnak tűnik a szemedben. Nem vetted észre, nem jól ítélted meg, nem jól, nem helyesen értékelted a dolgokat, önmagad "fontosságát", a kapcsolat mélységét. Ezekkel mind meg kell birkózni a veszteségérzet mellett. A saját, látszólagos csökkentértékűségünkkel.
Hogy ne legyen egyszerű az élet, ezt tedd párba azzal, hogy a másik ember nem akar elhagyni, csak fel se fogja, hogy mit tesz. Egyszerűen vak a saját individualizmusára. Vak a kapcsolatra mint élőlényre.
Lehetnek-e elvárásaink? Ezt a kérdést önmagában ki lehetne vesézni. Bár a felvilágosultságban tetszelgő emberek folyamatosan harsogják, hogy nem lehetnek elvárásaink (amennyiben mások kapcsolatairól van szó), de folyamatosan szenvednek a saját kapcsolataikban a saját elvárásaik kudarcaitól. Valójában vannak elvárásaink, akárminek is nevezzük őket. Az elvárásaink azok a támpontok, amikhez viszonyítva hozzuk a döntéseinket és éljük az életünket. Elvárom tőled, hogy hűséges legyél, mert a saját hűségem így válik értékké. Elvárom, hogy támogass, mert a saját támogatásom feléd, így válik értékké. Elvárom, hogy őszinte legyél velem, hogy ne vigye el az energiáimat a felesleges védekezés. Vagy éppen elvárom tőled, hogy "ismersz már" alapon kitaláld a gondolataimat is, toleráld a hangulataimat. Vannak elvárásaink. Mások elvárásait nyilván nem annyira szeretjük, a sajátjainkat teljesen jogosnak gondoljuk.
A kapcsolataink értékek. Erre jöttem rá az elmúlt egy évben. Amíg az anyagi javainkat rendezgetjük, figyelemmel kísérjük az adatokat, igyekszünk jó döntéseket hozni és benne látjuk a jövőnk anyagi biztonságát, addig a kapcsolatainkat valami tőlünk független dologként kezeljük. Mintha nem azokban lenne folyamatosan a jövőnk, az érzelmi életünk biztonsága, hanem csak így jön-megy és a siker mint a lottósorsolás. Jó kapcsolatok, tartalmas kapcsolatok, érzelmi alapokra épülő szeretetkapcsolatok jobban biztosítják a jövőt, mint a pénz. Ez ijesztő lehet azoknak, akiknek nincs ilyen vagy nem tudnak ilyesmivel zsonglőrködni. Pedig nem lehet megvásárolni. Ha gazdag vagy és törődést vásárolsz, a lelked mélyén ott lesz a tudat, hogy nem magad miatt kaptad. De a kapcsolatok törődést igényelnek. Borzasztó sok törődést. Azok leginkább, amiknek tágak a keretei és se vér se szerződés nem kényszerít bele senkit.
És az érzelmi deficit: úgy érzed sokat adsz és keveset kapsz vissza. 1. valóban sokat adsz és valóban keveset kapsz vissza 2. a saját segítségedet te magad értékteleníted mások szemében 3. mások segítségét értékteleníted a saját szemedben 4. nem is kérsz segítséget, nem tudják viszonozni 5. elvárod, hogy kitalálják a gondolataidat, tanácstalanok 6. rossz embernek segítesz 7. a segítséged üzleti és nem érzelmi alapú, de a másik ezt nem tudja 8. olyasmit vársz, amit lehetetlenség megadni 9. többnek érzed magad, ha mások a lekötelezettjeid 10. valójában egyenlő a mérleg, mindenki a saját tudása szerint adott.
Most ne kérdezd meg, hogy a fentiek tükrében lehet-e az exed a jóbarátod, mert ezt még át kell gondolnom.
Tumblr media
20 notes · View notes
fajosziv · 2 years
Text
Próbálom összeszedni a darabjaim, de hiába. Egyszerűen szétestem.
556 notes · View notes
apro-remenysugar · 11 months
Text
"Az elvárások miatt, néha nehéz eldönteni, mi szeretnél lenni… Mert talán azt hitted, valami mást fogsz csinálni… vagy, hogy jól ismersz valakit. De ha eltér a valóság attól, amire számítottál, akkor kezded teljesen más színben látni a jövőt."
Csókfülke 2
24 notes · View notes
Text
Csak tudnám, miért ilyen nehéz. Még csak elvárásaim se voltak, amiben csalódhattam volna.
Mégis ma ütött be a felisméres és a hiányod. Mintha a szívem lemaradásban lenne az eseményekhez képest.
Lexa
27 notes · View notes
szarazkartoneszmek · 19 days
Text
Elvárások
Volt a főiskolán egy tanárom, aki egyszer elmondott egy gondolatkísérletet. A szituációban egy kutya és egy ember sodródik a vízben. A kérdés, hogy kit, mit mentünk meg?
Persze rögtön kérdezni akartunk, hogy elérjük-e valamelyiket? Mi áll rendelkezésre pl. kötél, bot? Tudunk-e úszni? Mienk a kutya? Ismerjük az embert? Tudunk kommunikálni?
De a tanár leállított minket. Mint kiderült, a helyes válasz, hogy az életet mentjük.
...
Néztünk. Ebből nem tudtuk meg, ki élheti túl, mit kellene tennünk.
Akkor hozzátette, hogy ez a "politikailag korrekt" válasz.
Az eset sokszor eszembe jut, valahányszor kozmetikázott, "politikailag korrekt" tartalmakkal találkozom, vagy, amikor emberektől kapok ilyen " nesze semmi, fogd meg jól" típusú tanácsokat.
Például, amikor azt mondják, hogy ne törődj vele, ki, mit gondol rólad. :)
Ezt mondják, mert ez empatikusan hangzik, helyesnek tűnik. Viszont a valóságban egyáltalán nem mindegy, mit gondol rólunk a környezetünk, mert pokollá tehetik az életünket, derékba törhetik a karrierünket, akiknek rossz véleménye van rólunk. Nem kapjuk meg az állást, ha nem alakítunk ki jó képet az interjúztatóban.
Amikor kritizálják, azt a bizonyos kollégát, aki "nem tudja, hogy nem így viseledünk/ nem így jelenünk meg/ ilyet nem mondunk (és így tovább), akkor gyakorlatilag arról van szó, hogy az illető semmibe vette az elvárásokat, nem törődött vele, ki, mit gondol erről. :)
Nyilván vannak ésszerű elvárások, amelyek a közösség működését szolgálják, és vannak feleslegesen létező elvárások is. Valahol mégis törődnünk kell ezekkel, ha másért nem, akkor azért, hogy magunk alatt ne vágjuk a fát!
Inkább az lenne értelmes tanács, hogy törődjünk mások véleményével is, de az ésszerű határokon belül. Az soha nem baj, ha élünk az egészséges szintű kritikával. Illetve ne tegyük feltétlenül belsővé mások véleményét. Vizsgáljuk meg, hogy helytálló-e!
Persze sok helyről halljuk, hogy vakfoltunk van, amit mi nem, hanem csak mások látnak meg velünk kapcsolatban. De ha gyanúsan túlzó az a vélemény, amit kapunk, akkor jusson eszünkbe, hogy másnak érdeke lehet elbizonytalanítani minket, vagy lehet, hogy nagyon kedveskedni akar, és eltúlozza a rólunk alkotott pozitív képet.
Nagyon jól hangzik, de a többségünknek luxus, hogy ne törődjön vele, mit gondolnak róla. Egy bizonyos szinten nevel formál is minket, hogy milyen elvárásoknak igyekszünk megfelelni.
Képzeljük el hogy nem érdekel, ki, mit gondol, holnaptól nem köszönünk senkinek, pattogatott kukoricát viszünk a temetésre, a férfiak nem vesznek fel se nadrágot, se alsót, mert így kényelmesebb, és legalább nem kell bömböltetni a tam-tam zenét, hogy felhívják magukra a figyelmet. A humor kedvéért nyilván túlzok egy kicsit, de belátható, hogy hamar problémákba ütköznénk. :)
Nyilván, aki rendesen viselkedik, nem ad okot rá, mégis piszkálják, ott érdemes megválogatni, hogy mit is vesz komolyan belőle.
5 notes · View notes
leftwithemptiness · 1 year
Text
Utálom, hogy mindig azt hiszem, hogy nagyok az elvárásaim. Közben csak a minimumot kérem.
20 notes · View notes
feladom-inkabb · 1 year
Text
Nem vártál túl sokat, csak rossz embertől.
2 notes · View notes
Text
Leértékelés
Képzeld el...
Képzeld el, hogy sétálsz a sorok között. Leértékelés. 
Meglátod. Sérült, hol itt hol ott. Külsőleg nem fog meg igazán, de az utolsó darab. 
Elviszed. Olcsó volt és mert miért ne. Külsőleg nem a legjobb, kaptál már jobbat is. Most jó lesz valamire.
Majd hazaérve nézegeted, felméred, megérte? Kérdezed magadtól. Hisz volt már jobb is.
Hisz nem nyűgözött le, értékesebb lenne szebb külsővel.
De utolsó darab. Meg hát már haza vitted.
Nem önt el imádat vagy rajongás, nincs beteljesülés vagy érzelmi áradat.
Elvárnád tőle, hogy a legjobb is lehetne, elvárod, hogy változhatna, hogy számodra még megfelelőbb legyen.
Szebb külalak, szebb vonások, szebb forma.
Összehasonlítás, elvárások és ítélkezés vakít el. 
Hisz tudod, volt már szebb is.
Számodra ebben a formában már kevesebb értékkel bír. 
Akkor miért nem hagytad ott másnak?
2 notes · View notes
padgany · 2 years
Text
A mai ,,pszichós’’ ülés után van min elmélkedni, van mit emészteni.
Az első üléshez képest ma ,,kaptam az ívet’’. De ez jó, nem éltem meg semmit sem támadásnak, az egész kijózanítóan hatott. Gondolkodtam, hogy írjak-e róla, aztán végül arra jutottam, hogy érdemes lehet. Sok mindent mondtam, sok mindent mondott, szeretném a tanulságokat leszűrni, hogy azok be tudjanak épülni, ehhez pedig szerintem az kell, hogy leírjam.
Az ember - legalábbis én -, azokra, amikkel szembesítik hajlamos azt mondani, hogy ,,hát én ezeket tudom’’, mégis ma (emlékeztető jelleggel) jól arcon csapott az igazság, miszerint ehhez képest előszeretettel baszok a rossz dolgok ellen, vagy a jó dolgok érdekében tenni.
Annyira benne élek ebben az elkényelmesedett kis világomban, annyira alárendelem magamat másoknak és mások véleményének, szeretetének, figyelmének, hogy az én esetemben lassan lassan már nem marad belőlem semmi, és nagyon gyakran azt érzem, hogy kevés vagyok. Nehéz kimondani, de ez az igazság. Azt gondolnám, hogy a saját magam ura vagyok, de minden dolog kiesik a kezeim közül és nem marad más, csak a csalódás és az elkeseredettség. És mindez részben azért, mert elvárásaim vannak.
Nehéz elfogadnom, de nem szabad elvárásokat támasztanom az emberek felé. Nincs hozzá jogom, mert nem lehet mindenki hozzám hasonló és egy félidegentől még az alapvető, számomra normális emberi viselkedést és tulajdonságokat sem várhatom el (egyenesség, őszinteség). Persze lehetnek elvárásaim, de ha ezeknek nem tesz eleget valaki, akkor nem szabadna rosszul éreznem magamat, egyszerűen csak ott kell hagyni és keresni olyat, aki az enyémhez hasonló értékrenddel rendelkezik. Persze ezt meg lehet torpedózni azzal, hogy dehát már jó ideje nem találok ilyen embert, meg azzal is, hogy mindig csak pofára esek, de ezt nem kenhetem másra, nekem voltak elvárásaim. Továbbá ha valakiről kiderül, hogy nem ,,kompatibilis’’ hozzám, vagy valamiért nem úgy jöttek össze a dolgok, el kellene fogadnom, hogy nem csak ő létezik a világon. Nem csak az a lakás volt, amiben jól tudnám magam érezni, nem csak az az egy nő létezik, akivel nem jött össze.
Ezek olyan alap dolgok, mégsem vagyok képes tudatosítani. Levonom a tanulságot, hogy a dolgok miattam nem jöttek össze, hogy én voltam az oka, hogy én voltam a kevés. Pedig aztán lófaszt. Nekem a dolgok tudatosításával van problémám, tudatosítanom kell, hogy nem várhatok el dolgokat, magamnak kell megfeleljek és keresnem kell saját magamnak a jót. Ami nekem jó. Ami pedig nem jó, azt el kell fogadni számomra rossznak, és nem sírni rajta, egyszerűen csak elsétálni onnan.
Tovább kell lépni. Ez pedig azért nehéz, mert az energiaszintem a béka segge alatt van. Nem tudok töltődni a munkámból sem és ez is egy nagy baj. Belefásultam, megszoktam a semmit, hogy tudásban már jó ideje kimaxoltam a munkaköröm amit már unok. Ezért már az is rendkívül mód elkeserít és felcsesz, ha az első lakást amit megnéztem nem adják el nekem, vagy beghostol egy lány akit egyébként pont ezért a viselkedésért telibe kellene szarnom ahelyett, hogy sóvárgok vagy emésztem magam. Így leírva röhejesen is hangzik. Ellustultam és nincs ami feltöltsön és így kurvanehéz keresni. Vagy legalább akarni keresni. Itt jön be az akaraterő, amit ugyancsak tudatosan mozgosíthat az ember, ha rájön, hogy valami szar és nem beleül, hanem elkezd tenni ellene. A tudatosság az én gyengém, ezen felül talán mégsem ismerem önmagam annyira, mint amennyire hittem. És ha már a hitnél tartok, valamiért nem is hiszek magamban eléggé.
Valami ilyesmi tanulságot vontam le a mai ülésből, ezeket kellene beépíteni és elkezdeni tenni a jóért. De legelőször azt tudatosítani, hogy létezik olyan, hogy jó és abból nem csak egy van a világon. Sok sok jó van, csak ezt hajlamosak vagyunk természetesnek venni és egy idő után már észre sem venni. Pedig sok dologba lehet(ne) kapaszkodni.
5 notes · View notes
a-feny-sotetsegeben · 5 months
Text
Tumblr media
Míg te más után nézel.....😏
0 notes
xmrsstilinskix · 11 months
Text
Megfulladok a sok elvárástól!
0 notes
Text
Néha azt érzem túl sokat várok el az emberektől. Kimerítő érzés.
0 notes
fajosziv · 11 months
Text
Minden ami lényeges, lényegtelen.
17 notes · View notes
usayblablabla · 2 years
Text
22.07.08.
Órákig tudtam volna hallgatni, ahogy ugyanazt meséled már ezredjére. Nem értem miért nézek fel rád, mikor a társadalom legalját képviseled. Csak egyszerűen volt valami álomszerű abban, ahogy némán ültem a társaságban és volt valami közös mindannyiónkban: a szer.
43 notes · View notes