#lassú szakítás

[csacskamacskamocska]

SLOW FADE

Most olvastam erről egy cikket és elgondolkodtatott. Slow fade a lassú eltávolodás a szakítás helyett. Párkapcsolatban, barátságban, bármilyen kapcsolatban. A lényege a konfliktuskerülés. És, hogy az adott emberben ne dőljön meg az önmagáról alkotott kép, hogy ő jó ember, aki nem okoz másnak fájdalmat. A drámája: a hosszú bizonytalanság az elszenvedőben, a lassú felépülés, és a felismerés okozta trauma. Ultraröviden: a helyett, hogy valaki lezárná a kapcsolatot, elkezd kiszorítani az életéből. Nem vagy sokára válaszol az üzenetekre. Nem reagál a feldobott közös programokra. Nem von be az életébe. És kifelé is megszakít minden kommunikációt arról, hogy közötök van egymáshoz. Elsorvasztja, elszürkíti, elködösíti a kapcsolatot, egész addig, míg egy nap rá nem jössz, hogy el vagy hagyva, ki vagy dobva valójában. A gyors szakítás fájdalmas, mint letépni egy ragtapaszt. Így is hivatkozik rá a cikk. A kapcsolat mélységétől függ, szerintem, hogy az ember mennyi idő alatt épül fel egy gyors szakításból. Mennyi idő alatt talál magyarázatokat és sikerül helyreállítani az önértékelését és a bizalmat a világ és más emberek felé. A slow fade mindezek mellé adja (szerintem) az "úristen mekkora balek voltam" megalázó érzését. Ami sokkal károsabb, mint a gyors szakítás fájdalmai. Mert pontosan emlékszel rá, hogy te még hordtad bele a kapcsolatba az érzelmi energiát, a figyelmet, a törődést, de a másik embernek már nem csak nem voltál az élete közepe, de olyan szinten sorolt hátra, hogy a szereteted utólag szánalmas kapaszkodásnak tűnik a szemedben. Nem vetted észre, nem jól ítélted meg, nem jól, nem helyesen értékelted a dolgokat, önmagad "fontosságát", a kapcsolat mélységét. Ezekkel mind meg kell birkózni a veszteségérzet mellett. A saját, látszólagos csökkentértékűségünkkel.

Hogy ne legyen egyszerű az élet, ezt tedd párba azzal, hogy a másik ember nem akar elhagyni, csak fel se fogja, hogy mit tesz. Egyszerűen vak a saját individualizmusára. Vak a kapcsolatra mint élőlényre.

Lehetnek-e elvárásaink? Ezt a kérdést önmagában ki lehetne vesézni. Bár a felvilágosultságban tetszelgő emberek folyamatosan harsogják, hogy nem lehetnek elvárásaink (amennyiben mások kapcsolatairól van szó), de folyamatosan szenvednek a saját kapcsolataikban a saját elvárásaik kudarcaitól. Valójában vannak elvárásaink, akárminek is nevezzük őket. Az elvárásaink azok a támpontok, amikhez viszonyítva hozzuk a döntéseinket és éljük az életünket. Elvárom tőled, hogy hűséges legyél, mert a saját hűségem így válik értékké. Elvárom, hogy támogass, mert a saját támogatásom feléd, így válik értékké. Elvárom, hogy őszinte legyél velem, hogy ne vigye el az energiáimat a felesleges védekezés. Vagy éppen elvárom tőled, hogy "ismersz már" alapon kitaláld a gondolataimat is, toleráld a hangulataimat. Vannak elvárásaink. Mások elvárásait nyilván nem annyira szeretjük, a sajátjainkat teljesen jogosnak gondoljuk.

A kapcsolataink értékek. Erre jöttem rá az elmúlt egy évben. Amíg az anyagi javainkat rendezgetjük, figyelemmel kísérjük az adatokat, igyekszünk jó döntéseket hozni és benne látjuk a jövőnk anyagi biztonságát, addig a kapcsolatainkat valami tőlünk független dologként kezeljük. Mintha nem azokban lenne folyamatosan a jövőnk, az érzelmi életünk biztonsága, hanem csak így jön-megy és a siker mint a lottósorsolás. Jó kapcsolatok, tartalmas kapcsolatok, érzelmi alapokra épülő szeretetkapcsolatok jobban biztosítják a jövőt, mint a pénz. Ez ijesztő lehet azoknak, akiknek nincs ilyen vagy nem tudnak ilyesmivel zsonglőrködni. Pedig nem lehet megvásárolni. Ha gazdag vagy és törődést vásárolsz, a lelked mélyén ott lesz a tudat, hogy nem magad miatt kaptad. De a kapcsolatok törődést igényelnek. Borzasztó sok törődést. Azok leginkább, amiknek tágak a keretei és se vér se szerződés nem kényszerít bele senkit.

És az érzelmi deficit: úgy érzed sokat adsz és keveset kapsz vissza. 1. valóban sokat adsz és valóban keveset kapsz vissza 2. a saját segítségedet te magad értékteleníted mások szemében 3. mások segítségét értékteleníted a saját szemedben 4. nem is kérsz segítséget, nem tudják viszonozni 5. elvárod, hogy kitalálják a gondolataidat, tanácstalanok 6. rossz embernek segítesz 7. a segítséged üzleti és nem érzelmi alapú, de a másik ezt nem tudja 8. olyasmit vársz, amit lehetetlenség megadni 9. többnek érzed magad, ha mások a lekötelezettjeid 10. valójában egyenlő a mérleg, mindenki a saját tudása szerint adott.

Most ne kérdezd meg, hogy a fentiek tükrében lehet-e az exed a jóbarátod, mert ezt még át kell gondolnom.

#slow fade #lassú szakítás #kapcsolatok #kommunikáció #barátság #segítség #elvárások #02-25

[onsieluenkeli]

Eszembe jutott még valami arról a könyvről, amit mi írunk, és az életünkről szól.

Ha körbenézünk szerintem 90%-ban olyan embereket találunk akik sokszor tépnek ki egész oldalakat, sőt talán még kész fejezeteket is a saját könyveikből. Például egy válás, egy viharos szakítás, esetleg tragikus baleset, vagy komoly költőzés miatt.

Ilyenkor van az amikor nők hirtelen teljesen más frizurát vedlenek maguknak, meg olyan írtó randa óvodkás frufrut vágatnak vérig sértődve, és dacosan, me' otthon anyuapu akkoris szeretmég... - ugye?

Ők a lapok kitépkedéseivel, a hirtelen jött 180⁰-os változásaikkal, nem feldolgozzák a kudarcaikat, a fájdalmaikat, nem lassú felejtésben vannak, hanem törölnek. Dühöngve, mérgesen, gyorsan, meggondolatlanul és pusztítóan.

És olyan dolgokat is "kib*sznak" amelyek nem biztosan igazságosan megérdemlik a teljes kukázást. = Nem biztos hogy az a tragédia ami ért, azért érdemes még többet áldozni!

Ha voltak emlékeid gyönyörű helyekről, ahol jártatok az exeddel, ha kóstoltál különleges Ázsiai, és Afrikai fűszereket, és voltak illatok, a történetnek ezt a részét kár kidobni, és meggyűlölni, hisz jogosan neked is az élményed volt!

Vagy új életbe lehet úgy is belekezdeni hogy közben büszkén megtartod a már jól felépített önmagadat, hisz még mindig több vagy ettől, és erősebb.

Ha pedig például baleseted volt, és rengeteg műtéten estél át, az életed megváltozott, sose bánd azt, ahogyan előtte éltél, és ne gyűlöld azt, aki voltál.

Egy kőnyv pedig kitépett oldalakkal, pontosan olyan mint a szíven a hegek. Nem jó.

Elég azt lapozni, vagy áthúzni, kisatírozni...

.

[elbaszottkiralylanyod]

Tennivalók szakítás után!

1. Húzd meg magad az ágyadban.

2. Sírj amíg el nem állnak a könnyeid (ez bele fog telni pár napba).

3. Ne hallgass lassú számokat.

4. Töröld ki a számát a telefonodból akkor is ha beégett az ujjbegyeid emlékezetébe.

5. Ne nézz régi képeket.

6. Menj el a legközelebbi fagyizóba és kérj két gombóc mentás csokisat. A menta megnyugtatja a szíved. A csokit megérdemled.

7. Vegyél új ágyneműhuzatot.

8. Szedj össze minden ajándékot pólót meg egyebet amin rajta van az illata és vidd el egy jótékonysági szervezethez.

9. Tervezz meg egy utazást.

10. Tökéletesítsd a mosolygás és bólogatás művészetét arra az esetre ha valaki beszélgetés közben megemlíti a nevét.

11. Kezdj valami újba.

12. Mindegy mi van NE hívd fel.

13. Ne kérleld hogy mondja el amit nem akar.

14. Egy ponton hagyd abba a sírást.

15. Ne zavarjon hogy ostobának érzed magad amiért azt hitted felépítheted az életedet valaki másnak a gyomrában.

16. Lélegezz mélyeket

@elbaszottkiralylanyod

#magyar tumblr #sajat #tumblr #magyartumblr #artists on tumblr #saját #magyar tumblisok #szerelem #szeretlek #saját gondolat #saját írás #szeretem #beszélgetés #sajatgondolat #magyar #szeretet #satan #éjszaka #egyszer #saját szöveg #sajat szoveg #future #reblog #szomorú #boyfriend #love #babyboy #fájdalmas #me #lovely

[meg-nevet-sem-tudok-kitalalni]

— tennivalók (szakítás után) —

1. húzd meg magad az ágyadban

2. sírj amíg el nem állnak a könnyeid (ez bele fog telni pár napba)

3. ne hallgass lassú számokat

4. töröld ki a számát a telefonodból akkor is ha beégett az ujjbegyeid emlékezetébe

5. ne nézz régi képeket

6. menj el a legközelebbi fagyizóba és kérj két gombóc mentás csokisat, a menta megnyugtatja a szíved, a csokit megérdemled

7. vegyél új ágyneműhuzatot

8. szedj össze minden ajándékot pólót meg egyebet amin rajta van az illata és vidd el egy jótékonysági szervezethez

9. tervezz meg egy utazást

10. tökéletesítsd a mosolygás és a bólogatás művészetét arra az esetre ha valaki beszélgetés közben megemlíti a nevét

11. kezdj valami újba

12. mindegy mi van ne hívd fel

13. ne kérleld hogy mondja el amit nem akar

14. egy ponton hagyd abba a sírást

15. ne zavarjon hogy ostobának érzed magad amiért azt hitted hogy felépítheted az életedet valaki másnak a gyomrában

16. lélegezz mélyeket

[ahogyelkepzeltem]

Megbassza a hétfejű sárkány

Messzire ér ennek a rohadt vasárnapnak a keze, már kedd van, nekem meg a fülemen sistereg az ideg. 

Jó, írjuk hozzá, hogy menstruálok, tehát valószínűleg pinkflamingós, medencés, orbitális hormonbuli van az agyamban, vagy az agyam helyén, de én inkább azt mondanám, hogy ez maximum a hangerőt tekeri fel, az alapállapoton keveset változtat. Vagy a fasz se tudja, majd a jövőhéten visszajövök és megírom, hogy hormondiszkó volt-e vagy más. 

Ha röviden kéne összefoglaljam, hogy érzem magam, akkor azt mondanám, hogy rettenetesen nagy seggfejnek érzem magam. Gonosz, undok, hisztérikus rémes seggfejnek. Mindennel és mindenkivel bajom van, ideértve saját magamt is, magammal van leginkább, és olyan az egész, mint egy ilyen rettenetes, pokoli föl-le fázisokból álló hullámvasúton ülni. Felbaszódom valamin, aztán a józan eszem, vagy az énem nem annyira felbaszódott fele elkezd csitíani, hogy jól van, már nincs akkora baj, különben is, aki hisztizik az nem jófej, aki nem jófej azt meg nem szeretik, és akkor kicsit megnyugszom, de akkor megszólal az ördög a jobb, vagy a bal, vagy az istentudja melyik vállamon, hogy helóhelóheló, nehogy már az elvárások álljanak a kiborulásod útjába, és akkor folytatom a cirkuszt. Persze csak magamban, igyekszem ennek az egésznek nem csinálni közönséget.

Minden zavar, minden bánt, de legfőképp az, és azt szeretném kérni, hogy a feminista lelkületű olvasók, ha van ilyen, most függesszék fel az olvasást, máskülönben egy nap laptopjukkal fognak agyonverni, szóval leginkább az, hogy egyedül vagyok. 

Egy gonosz, rémes, rettenetes embernek érzem magam, mert kötelességből örülök, amikor É arról számol be, hogy milyen szuperül mennek a dolgok a pasijával, hogy épp a tökéletes kapcsolati hullámon ülnek, közös kulipintyó, közös tervek, közös szerelem, közös a minden, és természetesen tolmácsolom az örömömet, és támogatom, és minden szuper lesz. És valahol a lelkem legeslegeslegmélyén így is gondolom. Csodálatos ember, és bár nem hiszek a ki érdemelt meg mit teóriában, mert egy csomó barátommal nem történnének rémes dolgok, ha ez érdemi alapon menne, de róla például határozottan azt tartom, hogy jár neki a boldogság. De, ha most egy olyan világban élnénk, ahol lehet száztízezer százalékig őszintének lenni, akkor valószínűleg minden ilyen alkalommal sírva vetném magam a lábai elé, hogy nem nem nem örülök neki, mert mindenkinek alakul valahova az élete, mindenkinek családja, pasija, csaja, gyereke, öt,hat,tíz éves terve van, nekem nincs és, ha mindenki megtalálja itt körülöttem a számításait, akkor mi lesz velem? Igen, tisztában vagyok vele, hogy erre még gondolni is bűn, és egyáltalán, ki mer így érezni, de azért én mégis arra kérném a tisztelt publikumot, hogy tegye a szívére a kezét és tartson önvizsgálatot, hogy érezte-e már úgy, hogy inkább egy végbéltükrözés, mint egy közeli barát kicsattanó boldogsága. Na, ugye. Szóval, hogy igen, állítólag ettől a barátság marad, meg nem változik semmi, ami hellyel közzel igaz is, de hát annyira mégsem, mert egy csomó minden változik. És egyáltalán semmi nem lesz ugyanaz, amivel nincs baj, meg is lennénk lőve, jobblábfejbe kétszer, hogyha egyhelyben állna az életünk, de vannak azok a helyzetek, amikor semmi nem ijeszt meg annyira, mint a változás.

Van egy rész a Szex és New Yorkban, mondtam, hogy ez egy nem feminista kompatibilis értekezés lesz, szóval a vége felé, Miranda arról próbálja meggyőzni Carriet, hogy ne utazzon Párizsba a csávójával, ne adja fel a New York-i életét stb... Mire Carrie kifakad, hogy persze bazdmeg, mert ameddig én itt vagyok és szingli vagyok, és írom a cikkeimet, addig olyan mintha nem változna semmi, csak hát közben az van, hogy ti hárman becsávóztatok, szaporodtatok, sokasodtatok, velem meg nem történt semmi, és hát most itt a történés, és nem fogok a ti komfortotok miatt egy helyben állni és várni a kaszást. Jó,hát nem egészen így mondja, de ez a lényeg. Meg én így mondanám, esetleg valahol azt is mondanám, hogy LÓFASZT. Tehát, hogy igen, mindent értek, és végtelen fegyelmezettségemnek köszönhetően tudok automatikusan jófej is lenni, haha, de hogy néha én is azt kívánom, amit Miranda, hogy kicsit álljon a világ velem egyhelyben, ameddig kitalálom, hogy merre van az előre. Hogy nyomjunk egy pause gombot aztán meglátjuk. 

És igen, mikor hazaértem Szentesről, a faszt Ceglédről, vízilabda-vízilabda majdnem mindegy, és az érkezésemet követő örömteli pisilés után arra lettem figyelmes, hogy az a rohadt slozi eldugult, de mire visszaértem a kutyával, már annak is örülhettem, hogy úszik a fürdőszoba, akkor tényleg csak a konyhapadlón ülve zokogtam ( a dugulást addigra elhárítottam, csak a feltörlést halogattam), hogy tényleg a kurva életbe, senkit nem tudok felhívni, hogy segítsen. Senkit a világon. Mármint, anyámékat felhívhattam volna, sőt őket ismerve visszafordultak volna az autópályáról segíteni, de egyszerűen nem tudtam olyan embert hirtelen, akinek telefonálhattam volna, hogy segíts, mert a kutya meg én mindjárt itt fogunk üldögélni álomország kakitengerpartján. Úgyhogy jobb megoldás nem lévén, bevertem egy kis whiskyt, és nekiálltam feltörölni meg agyondomestozoni a fürdőszobát. Három napig ültünk itt a tömény fertőtlenítőszagban, lehet akkor ment el a maradék eszem is. 

Úgyhogy ja, állok itt a tudathasadás aranyküszöbén, ahol az egyik oldalon boldog vagyok és elégedett, hogy a jósorsra érdemesnek tartott barátaim tényleg kezdik megtalálni a jósorsukat, a másik oldalon meg tombolok, hogy nem hiszem el bazdmeg, nem hiszem el, hogy mindjárt mindenki ellovagol a naplementébe, és kurvára nem lesz helyem az életükben a szerelem, a közös lak, meg az ivadékok között. Ja, a barátaim gyerekeit is imádom, ezt még szeretném elmondani. Igen, tudom ez nagy önzőség. És tulajdonképpen annak az érzésnek az igen cirkalmas megfogalmazása, hogy velemvelemvelemvelem foglalkozzál már. Tisztára mint a kutyám,mikor rájön a dilihopp, most nem tudom, hogy ő kezdett rám hasonlítani, vagy én rám. 

A másik, amitől megőrülök, túl a túlboldog barátokon, ó édes Istenem, bocsásd ezt meg nekem, esküszöm igazából nem kívánom a boldogtalanságukat, szóval vigyázz rájuk, meg szeresd őket, nekem meg majd elmúlik az idegbajom. Na, tehát a másik, amivel a saját idegeimre megyek, hogy állok itt valami rémséges ördögi körben, amiben épp utálom saját magamat, és ez úgy nagyjából mindenen meglátszik, és tudom, hogy ezen én tudok, oppardon TUDNÉK változtatni, de megbaszhatom, ha nem tudom, hogy kezdjek hozzá. Tényleg, hogy? Nincs kedvem öltözködni, nincs kedvem jól kinézni, meggyőződésem, hogy szarul is nézek ki, a hajam, a bőröm, mindenem teljesen őrült állapotban van majd egy hónapja, és nem, nem, nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel az egésszel, de gondolkodni sincs kedvem rajta, meg kezdeni sincs kedvem vele semmit, miközben iszonyatosan zavar. És jó, megerőszakolom magam reggel, és azért is sminkelek, meg azért is megpróbálok nagyjából emberhez méltón kinézni, de minden sejtemben érzem, hogy ez rettentően hamis. 

Nincs kedvem főzni.

Nem dobódom fel a Lidltől (ez az igazi katasztrófa, ez). 

Nem érdekel a piacozás.

Nincs kedvem elmenni, nincs kedvem itthon lenni, mindent és mindent és mindent unok, és megőrülök magamtól, hogy egy ilyen rémséges mísz picsa lett belőlem, már csak azért fohászkodom elalvás előtt, hogy ez ne tartson örökké, mert ha így maradok, akkor nem lesz odaverős negyvenedik szülinapi buli, de még harmincötödik sem, mert előbb ugrom a Dunába, januárban, egyszál csipkés bugyiban, seggrészegen, minthogy kivárjam a végét ennek a tébolynak. 

És csak arra tudok gondolni, helyesebben abban tudok bízni, hogy ez egy ilyen szakítás utáni állapot csak. Mert, ha ez igaz, akkor lehet, hogy nagyon szar, amiben most vagyok, de akkor legalább nem fogok így maradni, hanem egyszer ezen a szakaszon is túl fogok esni, megint minden rendben lesz, vagy nagyjából rendben. Hogy az az egész sokk, és fájás, amit akkor, augusztus 13-án sebtében lefojtottam betadinos vattával, mert nem engedhettem meg magamnak egy teljes összeroppanást, az szivárog most szép lassan a felszínre, és nem egy gyors breakdownom van, hanem egy hosszú,lassú, mint mikor elönti a belvíz a földeket és meg kell várni, hogy elapadjon. Csak én meg ott rohadok alatta a terméssel együtt. Na, de tényleg az van, hogy ironikus módon ez az egy pozitív forgatókönyv van a fejemben, hogy ez az egész talán tényleg csak a traumám utóhatása, hogy egy feldolgozási fázis, hogy a mély fájdalom, a nagy sírás, az utálkozás, a majdmegdöglikamocsokszemétláda mellett, van egy ilyen is, amikor mindennel, de az ég egy adta világon mindennel bajom van, és mindent és mindenkit, ideértve magamat is utálok. És akkor majd ez is elmúlik.

Vagy nem, és akkor jön a Duna meg a csipkebugyi. 

Hogy ott basszameg a hétfejű sárkány az egészet, ahol van. Megyek iszom valamit. 

Marla 

[lonewolfhorror]

Egy ideje követem az instád. Kicsit félénk vagyok, de esetleg tudnál pár tippet adni fogyás szempontjából? Lány vagyok, most estem túl egy szakításon és oda akarom tenni magam, de nem rudom mivel kezdjek.

De cuki vagy❤️ nyugodtan írhatsz ám priviben is nem harapok😊 akkor sem, ha úgy érzed lenne rá okom, vagy csak az ismeretlenség miatt, hidd el szívesen dumcsizok bárkivel.😊 Na de most sajnos a karantén nekem is oda tett, mert 2 hónapot itthon voltam és persze abban a 2 hónapban tanulás, animézés és netflixezés közben tömtem magamba mindent, amit el lehet képzelni.😂 Szóval nem vagyok az egészség és a fogyás mintapéldája. De pont jókor írsz, mert 3 hete lett elegem abból, hogy nézek ki és újra belelendültem a diétába és az edzésbe. 😄 Na de, hogy a lényegre térjek az én tippjeim: szakítás után nagyon fontos, hogy ne hagyd el magad! Én folytattam a gyerekkoromban abbahagyott sportomat a lovaglást, emellett pedig Cindy Crawford edzés programját csinálom itthon(youtubeon fent van) Mindenkinek más, nekem ő vált be, mert az igazán nőies alakra megy rá. Van benne comb, popsi, derék, kar, has rész és mindegyik nagyon hatásos. Nálam amúgyis ezek a legproblémásabb részek. És persze az evés is nagyon fontos, ami egyébként nálam nagyon nehéz volt mert imádok enni. 😅 Most főleg csirkemellet, rizst és nagyon sok zöldséget illetve gyümölcsöt eszek. Igyekszem egy nap 1000 kalórián belül maradni. Ebben könnyen tud segíteni egy kalória számolós applikáció.😊 Csökkenteni kell az adagokat, ahhoz képest, mint amiket szoktál enni. Pl kisebb tányért használsz, mint általában és akkor nem tudsz olyan sokat szedni:D Amit ki kell zárni a fehér liszt és a cukor. Tehát inkább teljeskiőrlésű kenyeret szoktam enni és azt is legtöbbször pirítva és keveset. Cukros dolgokat pedig próbálok nem enni/ inni. Kávéba teszek és kb annyi. Ami még nagyon jó a zöld tea és a citromos víz! Én pl belecsavarok egy fél citromot fél liter vízbe és azt iszogatom egy nap. Meg úgy általában a folyadék nagyon fontos! Szóval sokat kell inni, mert az is segít a fogyásban.:D És ami még szintén fontos a kitartás!! Én 3 hete majdnem mindennap meghalok az edzéseken, mert nagyon nehéz és még nem nagyon látszik sok minden, de ez sajnos lassú folyamat.😕 Tudnod kell hogy 1-2 hónapig pici lesz a változás, de utána látványos lesz nagyon.😉 Ja és én még most napozgatni is elkezdtem, meg párszor érdemes elmenni szolozni, mert esztétikailag egy barna bőr sokkal tónusosabb, csinosabbnak fogsz látszani mintha fehér lennél. (Persze nem kell feketére lesülni csak egy pici színt kell varázsolni a bőrnek.) Ennyit tudok tanácsolni, ami szerintem hasznos és tényleg beválik.😊Hajrá csajszi tuti nagyon csini leszel!😍 és plusz egy tipp szakítás után: ne ugorj bele új kapcsiba. Hagyj magadnak egy kis időt. Akkor fogsz tudni az alakodra, a bőrödre, a hajadra és persze a lelki békédre/egészségedre figyelni, ha nem pofátlankodik a lelkedbe egy hím sem.:D Hidd el erősebb leszel és egy igazán kívánatos, sikeres, önálló nőként később azt kapsz meg, akit csak akarsz.😘 Bocsi ha kicsit hosszú lett~

[johanna-heyjoe]

changes & thoughts

Tök álmos vagyok már, de gondoltam, ezt azért még leírom ide.

Pár nappal ezelőtt volt egy telefonos beszélgetésünk Mesuttal aminek az volt a lényege, azaz számomra az jött le, hogy hiába is változom napról napra, az nem elég (gyors) Mesutnak, aki valószínűleg sokkal inkább lenne együtt egy business woman-nel, mint egy olyan csajjal, mint amilyen én vagyok. Olyan mértékben megérintett és fájt ez az egész, hogy pár napra szétestem totál a gondolataimba merültem. Ami legjobban fájt az az volt, hogy az a változás, amiért én folyton dolgozom, napról napra, másnak nem elég. Valakinek, akinek a véleménye nagyon is számít, azt mondja: nekem a te tempód túl lassú. Mire én: hogy a francba érjek el gyökeres változás irtó gyorsan? Az lehetetlenség! A fő probléma az volt, hogy Mesut azt az énemet kritizálta, amin én már túlléptem, de mivel nem beszéltünk jó ideig úgy igazán, neki imaradtak a köztes lépések. Szóval nagyjából az történt, hogy elkezdtem megkérdőjelezni az egész kapcsolatot. Miért is vagyok én benne? Kell nekem ez az egész? Kell nekem egy olyan ember, akinek talán sosem leszek elég? Azért is fájt különösen az egész, mert mostanában valahogy eléggé elkezdtem magamban bízni és meglátni, ki is lehetek, ha teszek érte, egyszóval megnőtt az önbizalmam. És nem az történt, hogy elkezdtem magamnak beszólni, meg lealacsonyítani magam, ahogy azt korábban tettem, hanem az volt bennem, hogy “igen, én tudom magamról, mennyi minden van bennem és abban is biztos vagyok, hogy a kreativitásommal és tudásommal sok mindenre jutok a jövőben”. Azt hiszem, emiatt igen büszke vagyok magamra. Arra, hogy érzem a potenciált magamban és tudatában vagyok annak, hogy nagyon ügyesen és eredményesen fejlődök. Amikor a korábban leírt kétségekkel a fejemben elmentem a pszicholóushoz, ő mégjobban elgondolkodtatott arról, van-e értelme ennek az egész kapcsolatnak, valamint hogy megfontolandó a szaktás, főleg ha ilyen borzalmas az egész és ilyen elvárások jönnek Mesut oldaláról. Köztudott, hogy amikor a kapcsolatunk alapja kérdőjeleződik meg, én ki tudnék futni a világból, azaz brutálisan stresszelek és azt érzem, nyomban meghalok attól a rengeteg fájó érzéstől, ami rámömlik. Konkrétan majd megfulladok belül. Kapkodok a levegőért. (Nem fizikailag.) A mostani alkalommal az hozta ezt elő bennem, amikor a pszichológus azt mondta, lehet, hogy találkozok majd valakivel Nürnbergben, és valami új kezdődik el z életemben, és hogy ne zárjam be magam ezzel a lehetőséggel kapcsolatban. Na, amikor ezt kiejtette a száján, borzalmas hányinger fogott el. Mintha kihúzták volna a talajt a lábam alól. Abban a pillanatban éreztem hogy csodásan borzalmas órák következnek. Ezekből végül egyébként 2-3 nap lett. Amikor mentem el tőle, mégegszer odamondta nekem, hogy lehet, hogy találkozok valami csávóval Erasmuson... A helyzet az, hogy azzal igazából nincs baj, ha tudatában vagyok annak, hogy van választási lehetőségem, és nem kell állni a sarat a végtelenségig. Most gondolok csak arra, hogy lehet, hogy pont azért érintett olyan brutálisan a pszichológus ezen mondata, mert ez volt az egyik legnagyobb félelmem Mesuttal és Nürnberggel kapcsolatban. Az, hogy mi van, ha összefutok egy olyan sráccal, akivel sokkal zökkenőmentesebben mennek a dolgok, aki elvarázsol, akivel véletlen történik valami. Azért féltem ettől, mert így, hogy mostanában tényleg sok nehéz dolgon rágtuk át magunk Mesuttal és sok összetűzésünk volt, igen könnyen fellélegzésnek és szabadság illatúnak tűnhet egy másik srác. De furcsa, hogy azt írtam, srác, nem pedig férfi. Mesutot mindig férfinek hívom, talán azért, mert koravén (de hülye szó! :D), a “tipikus” egyetemisták, akik hozzá még művészek is, azok “srácok”. Érdekes. Szóval azért féltem ettől, mert éreztem, hogy ebben a párkapcsolati helyzetben, amikor nem érzem éppen nyugodtnak és biztonságosnak a helyzetet, valamint a köztünk lévő kötelég nem elég szoros, könnyebben fogékony az ember valami “könnyebbre”, “bájosabbra”, szabadabbra. Folytatva: eltűnt a lábam alól a talaj. Rögtön írtam Csöncsinek, hogy szétestem Mesut miatt, és hogy kimehetnék-e hozzájuk. Azt mondta, persze, és hogy ott is alhatok. Végül így is történt. Nagyon hálás vagyok azért, hogy elmehettem hozzájuk. Hihetetlen sokat jelentett az, hogy olyasvalakikkel lehetek ebben az állapotban, akik ismerik Mesutot, és akikről tudom, hogy segíteni fognak abban hogy átvészeljem az egészet azáltal, hogy meghallgatnak, bölcs tanácsokkal látnak el, segítenek abban, hogy Mesutot is jobban megérthessem (főleg Máté). Így, visszanézve örülök, hogy keresztülmentem mindezen. Nagyon nehéz volt szembesülni azzal a rengeteg magammal, a jövőmmel, a motivációimmal és a Mesuttal kapcsolatos kérdésekkel, amik elárasztották az agyam, de megérte. Azt hiszem, kellenek ilyen helyzetek az ember életébe annak érdekében, hogy lemenjen a dolgok gyökeréig. Irtó fájdalmas alapvetőnek tűnő dolgokat megkérdőjelezni, de pont az a jó benne, hogy az ember ezáltal újra tudatosíthatja magában, hogy minden döntés és választás kérdése. Egyébként azért is rémültem meg, mert tudtam, hogy igenis létezik az, hogy úgy döntünk, nem folytatjuk együtt, ami pedig magával hozza a szakítás utáni letaglózó érzéseket, aminek már a gondolatától is kikészülök. Terészetesen nem helyes az sem, hogyha azért húzza és halassza az ember ezt a döntést, mert fél a nehéz napoktól és hetektől, ami utána következik. Visszatérve a Rákoscsabán eltöltött napjaimhoz (szerda délután + csütörtök délelőtt után pénteken megint ott aludtam és csak szombat délután jöttem el): nagyon sokat segített. Talán a “kikapcsolás” szó illik a legjobban arra, amit éreztem. Amellett, hogy aktívan gondolkodtam, egy szerető, megértő és nyugodt közeg vett körül, ahol nem csak magamra gondoltam és a saját problémáimra, hanem meghallgathattam Evelint és Mátét is. Mindemellett sokat néztem Hubát, ahogy játszik, és magam is játszottam vele. Nagyon felszabadító érzés volt kimenni Lincsivel a játszótérre. Ott volt Cili is (szomszéd) a kislányával, Marcsikával, vele is beszélgettünk, én pedig egyszer lecsúsztam a csúszdán és homokoztam is. Na, a homokozás az tényleg nagyon jó volt! Hihetetlenül megnyugtatott és valahogy visszahelyezett lelkileg is abba az állapotba, amiben a gyerekek is vannak: gondtalanság. Arra gondoltam, milyen jó lenne egyszer elmenni egy játszótérre Mesuttal, és együtt érezni ezt az érzést. Biztos, hogy nagyon jót tenne Mesutnak is.

Most muszáj aludnom. Ezt majd folytatom. Ma egyébként 1,5 órát beszélgettünk Mesuttal, és nagyon jó volt. Rengeteg fontos dolgot tisztáztunk és beszéltünk meg. Nagyon jó volt! Talán most volt először az, hogy úgy igazán figyeltem rá és próbáltam megérteni őt. Nagyon jó érzés volt. (Máté ajánlott egy könyvet, amiben van egy fejezet a kommunikációról és az igazi megértésről, és ezeket próbáltam alkalmazni. Azt hiszem, rengeteget tud segíteni az, ha az ember tényleg odafigyel a másikra és meg akarja mélyen érteni.) Pá. :)

[onsieluenkeli]

Eszembe jutott még valami

Ugorjunk vissza Lena Dunhamhez. Azért, mert szerintem ő a világon, az egyik legjobban bántott híresség. Brutál az, amit eddig kapott. (Aki őt ismeri, vagy hallott már róla, tudja hogy igazam van).

Nagyon régóta ismerem.

Még a Csajok sorozat előttről. Először nem kedveltem én sem, és hááát sizé, másodszorra sem tudott szimpatikussá válni. Ajánlgatták, de inkább elkerültem. Viszont amikor elkezdődőtt a sorozatának a forgatása, az akkor kiírt gondolatai miatt, mégis egyre jobban megkedveltem. Olyan volt nekünk a csaj, mint egy ébresztőóra. A felismerései szenzációsan vágtak kupán, hétről-hétre imádtam visszanézni rá, és tanulni tőle. Mindenki inspirálta. Mi, a Flórával nagyon, a celebek, a saját szülei, más aktivisták, művészlelkek, és persze a betegsége is. A súlyos fájdalmai, és a komoly műtétjei ellenére is, ezer felé tudott figyelni. Tényleg rohadt jó volt.

A lényegalényeg hogy hiába született egy szerencsésebb családba, hiába van óriási tehetsége az íráshoz, a színészethez, a rendezéshez, és szuper ésszel, stb... Csak azért mert nem állt be a luxus dívák, a modellek, a goldiggerek közé, és elutasította a megfelelési kényszereket, és a demokrata oldalt támogatta, neofeministaként pedig Hillary Clinton legközelebbi csapatában dolgozhatott, Cintia Nixon pedig a mai napig személyes jó barátja... = Rendesen magára vonzotta a gyűlöletcunamikat.

Hihetetlen volt azt is látni, hogy a csaj sosem lett mérges, vagy szomorú. Mintha a béke szigetén élne. Sosem sértegetett másokat. Sosem incselkedett. Sosem bosszantott szándékosan senkit. Nem provokált, vagy vitatkozott. Aranyos maradt még akkor is, ha éppen rúgdosták, vagy tépték online. Bármennyire is bántották, ő nem vált kaktusszá. Rengeteget magyarázott azokról a haragokról, válaszokat keresett, sokat segített nekem, és magának is. És egyáltalán nem élt buborékban. - Álom

Komolyan elhittem róla, hogy ha már annyira immunis mindenre, neki sohasem lesz semmi baja. Hisz akiről sok tízezer cyberbully lepereg, az kvázi elpusztíthatatlan. És azt is tippeltem, hogy lehet valami profi segítsége is. Ott lapulhat a farzsebében egy háborút is megjárt veterán pszichológus, tesztoszteronUFO, vagy egy egész ampullányi Trumpunikornis vére. (logikus)

És akkor nnnah, néhány éve egyszercsak megtörtént nála is az a "zuhanás". Elkezdett még ő is megcsúszni, ahogyan minden esendő, és sebzett ember, ő is sz@rul lett.

Úgy kezdődött az egész, hogy szakított a vőlegényével. Lassú szakítás volt, békés. Az új sorozata siralmas lett. És írt is hülyeségeket is online, illetve lettek botrányai. Majd egy hiszterektómia után, a fájdalomcsillapító függőségéröl is leakart szokni, és ezért egy magánklinikára vonult be néhány hónapra.

Amikor pedig kijött, ezerrel csak mesélt. Érdemes megjegyezni.

Leirta, hogy odabent nem csak a függőségével foglalkoztak, hanem rendbe rakták a lelkét is. Azt is elmagyarázta, hogy sok éven át volt neki, egy nagyon megbízható védőhálója, ami megfogta, ha zuhanni kezdett. De az utóbbi időben elvesztette a vőlegényét, a NewYorki barátai szétrebbentek, és sokan elköltöztek körülötte. És ha nem vonul be, és nincsen az a függőség, lehet hogy sosem veszi észre azt, hogy a védőhálója már nem funkcionál jól! És szerinte sok híresség, akiket elvesztett már a világ, szintén ezt nem vették észre. Azok az igazi kezdetek, amikor gyógyulni akar valaki, hogy nem csak a problémákat ismeri fel, és csak a rossz és gonosz dolgokat, a gyűlöletet, hanem azt is, ami eddig megvédte ezektől a bajoktól. Például a kedvességet, és a nyugalmat, amit a vőlegényének köszönhetett. Vagy a frappáns felismeréseket, amelyeknek egy része a barátnőitől származtak, vagy humort és a rajzfilm imádatot, stb...

Szempont/Aspect

Tudnod kell magadat is vizsgálnod, a jó oldalról is látnod, és gondolkoznod.

Utána az történt a Lénával, hogy visszább vette az aktivizmust, és elkezdett inkább boldogan enni, offline-ozni, festeni, rádiózni, utazgatni, filmet rendezni, és barátkozni.

Jobban lett.

... ... ... ... ... ... ... ... ...

Fontos, hogy értsétek. A "védőháló" problémát az elesett személy önismeret, és önvizsgálat nélkül nagyon nehezen veszi észre, és csak lassan... Az interneten pedig még nehezebben, vagy egyáltalán nem vesszük észre ezt másoknál. Hisz nem tudod, hogy a másikkal pontosan mi van. Esetleg, mire leesik probléma, addigra már késő. És ezek miatt nem hibáztathatsz senkit sem. Sem azt, akit sajnos a tragédia ér, sem magadat, sem pedig másokat.

Örülök hogy Perintfalvi Rita mesélt, és elárulta azt, hogy Homonnay is elkezdte belátni a hibáit, és jó úton szeretett volna haladni 2022-ben. - Bár sikerült volna neki.

És örülnék ha a többi aktivista is rendszeresen figyelne saját magára, és ne engedjétek el egymást. Nem baj ha ilyesmin is elgondolkoztok néha. Minden év végén, vagy egy új év elején, mert sokkalta több van a hátatokon, mint a szimpla embereknek. = Ismerjük a karmokat, és szerintem voltunk már jó páran kaktuszok is. Amikor már valaki karmol, szúr, veszekszik... = az csak a tünet. A probléma gyökere pedig sokszor, nem olyan egyértelmű és könnyen megtalálható.

Bónuszként pedig most gondoljatok egy pillanatra azoknak a "védőhálójára", akik a legocsmányabbul viselkednek a neten, tömény gyűlöletekkel. - nincsen nekik!

.