Tumgik
#random írás
Text
borzasztóan fáradt vagyok és csak az kell hogy itt legyél, ölelgess és aludjunk, ezután meg egy jó szex is ránk férne már... hiányzol
366 notes · View notes
Text
Ha megnézed a sztorim, de nem írsz az üzimre, az nagyobb off, mint egy lemondott tali.
22 notes · View notes
holazafter · 8 months
Text
Ihlet
Próbálom megfogalmazni az érzést,  mikor random  elkap az ihletettség. Ez olyan, hogy csak fekszel a tengerpart  mellett  és nézed  a faleveleken  átszűrődő  napsugarakat, miközben egy  kedvelt zene szól mögötted   a bárból. Megáll az idő  pár percre. Azt kívánod,  örökre maradjon így. Bárcsak mindenki élvezné az életet és a hétköznapokba megbújó szépségeket.
1 note · View note
vhrai-blog · 2 years
Photo
Tumblr media
A Moly Random olvasás funkciója ismét a segítségemre volt, ezt a kötetet is a megjelenése óta őrizgetem. Szerintem senkinek nem kell sem ezt, sem a szerzőt Michelle Obamát bemutatni, aki két cikluson át az USA "első asszonya" volt. Korábban elsősorban a férje munkásságát követtem, de néhány nyilatkozatával, felszólalásával ő is kivívta magának a figyelmemet.  Már a kötet címéből kikövetkeztethető, hogy egy memoárról van szó, melyben Michelle Obama elmeséli az életútját, hogy jutott el addig, ahol ma tart, tekintettel a szakmai és magánéleteére egyaránt. Persze az utóbbi évtizedekben nagy eséllyel ez a kettő elválaszthatatlan volt egymástól, mégis érdemes a titulusok mögötti személyiségre figyelni. Ezt pedig a szerző könnyedén el is éri! Nagyon közvetlen hangvételű írás, hétköznapi szóhasználattal. Ugyan még csak az elején tartok, de már most lenyűgöz a Michell Obamát jellemző kitartás és önfegyelem.  Később mindenképp szeretném  a "párját", az elnöki életrajzot is elolvasni! Ti milyen memoárokat/életrajzokat ajánlanátok? #könyv #könyvesblogger #olvasás #hvgkönyvek #michelleobama #ígylettem #memoár #libellum #vhrai #könyvrefel #csakolvass #kapcsoldkiatvt #mutasdmegmitolvasol https://www.instagram.com/p/ChnZmrToqrS/?igshid=NGJjMDIxMWI=
0 notes
csilingelofelhok · 2 years
Text
Megálltam az ablakban, hogy kinézzek egy pár percre. Mindig megnyugtat, amikor az eső zuhogását nézem a szobából. A víz áztatta házikók sorai, az utcán végigfutó járda-csúszda, ahogyan a leveleket a hatalmas cseppek szinte lehúzzák a földig, a körvonalak elmosódnak és egy igazi festmény kel életre az ablakokban. Bárcsak esőcsepp lehetnék. A fákon és a leveleken végigsimítanék. Felszállnék a felhőkbe, ott laknék egy kis ideig és, mikor újra lehullok, már hópihe lesz belőlem. Megkeresnélek, hogy első hópehelykén hulljak rá az orrod hegyére...
10 notes · View notes
egyemberavilagban · 4 years
Text
Valószínűleg mindenki azt fogja hinni, hogy a mennybe mentem. Nem így van. Ha bárki keresne a pokolban bulizom Luciferrel.
-egyemberavilagban
509 notes · View notes
ne-sirj-ha-elmegyek · 4 years
Text
És mi van, ha 10 év múlva arra ébredek, hogy én nem ezt akartam? Hogy én nem ezt az életet akartam élni? Akkor mihez kezdjek?
-K. SZ.
735 notes · View notes
imjustasleepwalker · 4 years
Text
Az őszinteséggel vagy elüldözök embereket vagy- Igazából csak ez történt eddig, tehát nem tudom van e másik opció lol.
102 notes · View notes
dark-authority · 3 years
Text
Rozéfröccs Bambis bögrében.🍷
- @dark-authority
5 notes · View notes
vegtelenparafrazis · 5 years
Text
Alszom
Belehalni a szabadságba, ne ébresz fel álmodom.
30 notes · View notes
holdjarotunder · 6 years
Text
Véletlen
A sötét szobámban ültem és a lehető legrosszabbul éreztem magam: üresnek.
Sokkal jobb volt ha vidám, szomorú vagy boldog voltam. Mert olyankor tudtam, hogy érzek valamit. De amikor esténként egyedül voltam és az egyetlen egy fényforrás a hold bevilágító sugarai voltak, akkor igazán üresnek éreztem magam. Az éjjeli csendet rettentően imádtam, csak a hold, a csillagok, a tücskök lágy és kellemes ciripelése és én. Egyedül voltam a történtekkel, a gondoltaimmal, az éjszakával mindennel. Éjjel tudtam csak azonosulni a világgal, megnyílni és kiengedni azt ami nyomta a lelkemet. Éjjel átláttam a titkaim legsötétebb bugyrain is, és tisztázni tudtam őket. Vagy legalább eltudtam fogadni. Éjjel éreztem azt, hogy igazán élek. Legalábbis a lelkem biztosan.
Nyári éjszakákon mikor az álmatlanság meglátogat, kiszoktam mászni az ablakomon és a virágos kertben letelepedek. Csak nézem a Holdat ahogyan ragyog a csillagokkal együtt. Nézem a Holdat néha körül vevő ködöt és azon gondolkozom, a Hold sem hátrál meg ha valami eltakarja egy pillanatra a ragyogását, akkor mi emberek miért lépünk vissza?
Mindig ugyan azok a dolgok foglalkoztattak engem, ami megjegyzem egy idő után roppant zavaró volt, még is kellemes. Kellemes volt ugyan arról mindig elmélázni. Elmélázni valami apró kis semmiségen, valami édes kis butaságon.
Amikor éjjelente kint ülök olykor már nem is gondolkozom el, csak nézem az eget mert megnyugtat. És nincs a megnyugvásnál gyönyörűbb dolog. Amikor egy pillanatra azt érzed, végre minden rendbe jött, végre minden teljes. Az embernek ebből elég egy pillanat, utána egész életükben ezért fognak sóvárogni. Ugyan ez van a szerelemmel és a boldogsággal. Kiszáradunk a szomorúságtól, az egyhangú tompaságtól és amikor ott van előttünk egy kis pohár víz, egyből oltani akarjuk szomjunkat, egyből nyugodtak szeretnénk lenni. Ezzel csak az a probléma, hogy egy átmeneti dolog nem fogja ápolttá tenni a lelkünket. Ugyan! De hogy fogja! Sőt csak még jobban elkábít minket.
Elkábít minket a szerelem, a szomorúság. Elkábítanak minket az érzéseink, saját magunk. Azt hiszem talán ilyeneket vagyunk mi valójában.. Pusztítóak és hirtelenek.
De mi van ha nem akarok pusztító lenni? Nem akarom lepusztítani önmagam, a társadalmat a világot. Nem akarok olyan lenni mint ők.
Én csak a csendes magányomban szeretnék maradni. Érezni ahogyan a hűs szellő lágyan végig simít az arcomon és hanyatt dőlni a nedv zöld fűben.
Mindent érezni, az egész világot.
2015. Május 30.
5 notes · View notes
nagyoncringe · 4 years
Text
2018 áprilisa/májusa körül kezdtem el aktívan használni a Tumblrt a gondolataim megosztására. előtte is elég sok időt töltöttem itt, de 1-2 kivételtől eltekintve soha nem posztoltam semmit, csak lájkolgattam és reblogolgattam dolgokat. az akkori pszichológusom vetette fel az ötletet, hogy miért nem kezdek el „blogolni”, hisz úgyis olyan jól és kreatívan írok, ráadásul a magányomon is segíthetne, ha kiírnék magamból ezt-azt. tetszett az ötlet, ezért elkezdtem. sosem érdekelt különösebben, hogy hány ember lájkolta, hány ember osztotta meg a hülyeségeimet, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól egy-egy negatívabb periódus/egy-egy pesszimistább hangvételű posztom után olvasni a kommenteket, privát üzeneteket, amikben mások biztatnak, dicsérnek, vigasztalnak. tény, hogy egyik privát üzenetből sem lett világmegváltó barátság, sőt, előbb-utóbb mindegyik Tumblrös kapcsolatom kukába került, de nyilvánvalóan akkor, amikor történt, jól esett és sokat segített az a beszélgetés, a közös mozizás, a közös sétálgatás, még akkor is, ha utólag kicsit másként tekintek ezekre az emberekre, illetve a közös emlékeinkre. szóval köszönöm.
az utóbbi időben már nem különösebben mozgatott meg az írás gondolata, a posztolás gondolata pedig már abszolút nem vonzott. nem tudom miért, de egyszerűen már nem köt le, nem adja ugyanazt az érzést, mint eddig. most itt általánosságban az írásról beszélek, nem a Tumblr-only faszságaimról, próbálkoztam Wattpados hülyeségekkel, illetve kb. harmincmillió egyéb, több oldalas baromságot írtam, amit csak én olvastam.
hétfőn volt a 20. születésnapom, és úgy gondolom, hogy ez egy tökéletes időpont arra, hogy lezárjam ezt a Tumblrös korszakomat és továbblépjek. ezt nem úgy kell érteni, hogy letörlöm magam és soha többé még csak gondolni sem fogok a tumblira, de a személyes sztoris posztolgatással leállok. továbbra is gyakran fogom látogatni az oldalt és valószínűleg többet fogok reblogolgatni (pl. filmes-sorozatos content, zene, random dolgok), de ennyiiiiiiiiii.
23 notes · View notes
thecursedrat · 4 years
Text
Végre sikerült meghegesztenem ezt a szart!
Üdvözletem mindenkinek.
Tudom, nem voltam egy hiperaktív felhasználó a platformon, de ez megváltozik. Nem azt mondom, hogy naponta fogom ontani magamból a posztokat, de megpróbálom a Tumblr blogom a hozzám közelálló egyéb hobbikhoz igazítani, és random pofázósposztokat indítani róluk. Ezek leginkább: a jenki dögök, a bénán térképrajzolás, a hangszerek, amikhez nem értek, és még sok más.
Emellett felélesztettem a Facebook oldalam! Ott inkább common témákról megy majd a diskurzus, mint az irodalmi pályázatok, zenekarok, írás, úgy en block az írás. Ezt itt lelhetitek meg: https://www.facebook.com/Patkany.Szurrealis.Vilaga
A Wattpadomon és a blogjaimon továbbra is olvashattok, ezeket majd úgyis látni fogjátok, hiszen továbbra is reklámozok itt
Emellett van egy Instagramom. Oda még nem tudom, mit fogok kitenni, de azt nagyon. Ezt itt lelitek: https://www.instagram.com/the_world_of_rats_wpblog/?hl=hu
Addig is...
A rézpéniszű erdei törpök őrizzék álmotok!
1 note · View note
vhrai-blog · 2 years
Photo
Tumblr media
Az Emma meg én szintén egy olyan kötet, amely ezer éve hever olvasatlanul a polcomon. Bevetettem a Moly random "könyvválasztós" funkcióját, hogy ne mindig csak az új könyveim közül válogassak, így került most a kezembe. Mindig is imádtam a kutyás történeteket  akkor meg pláne, ha valós események ihlették, pont, mint ezt! Sheila Hocken ugyanis azt meséli el, mennyire megváltoztatta az életét egy vakvezető kutya. Engem mindig lenyűgözött, mennyire okosak ezek az állatok. Bár itt azért éreztem némi túlzást a szerző szavai mögött. Egyébként sok érdekes dolgot megtudhatunk a kutyák kiképzésével kapcsolatban, de arról is, hogy milyen nehézségekbe ütközik egy nem látó embernek az önálló életvitel. (Saját lakás, költözés, munkahely keresés  párkapcsolat…stb.) De sokkal több a vicces szituáció, mint a szomorú. Mindent összevetve a szerző egyszerűen, de olvasmányosan ír. Nem okozott ugyan katarzist, de szívmelengető írás, különösen a végét tekintve. Ritkán érnek ilyen véget a hasonló történetek. Kifejezetten kíváncsi vagyok a második részére is a könyvnek, talán sikerül majd megszereznem! #book #bookblogger #reading #buch #lesen #bucbloggerin #könyv #olvasás #könyvesblogger #memoár #partvonalkiadó #sheilahocken #libellum #vhrai #könyvrefel #kapcsoldkiatvt #csakolvass #mutasdmegmitolvasol https://www.instagram.com/p/ChYAFIZI8r2/?igshid=NGJjMDIxMWI=
0 notes
morningcoffees-blog · 6 years
Text
Az hogy nem felelek meg a Te elvárásaidnak, az még nem azt jelenti hogy rossz ember vagyok.
Random hajnali gondolatok.
1 note · View note
macskabuzi · 4 years
Text
Eltelt újabb 10 év
Lehet tudatalatt jobban faktornak tűnik, most azért annyira sok jelentőséget nem tuajdonítok a dolognak. Jah uh basszus, át kell írni a biomat. Tíz éve azt hittem, gépész leszek (nem az lettem). A második félévemet gyűrtem az élelmiszeripari gépész szakon, nagyban toltam a twittert, és fogalmam sem volt, hogy ennek köszönhetően radikális változásokat fog hozni az élet kb fél év múlva amikor a twitternek köszönhetően megismertem olyasvalakit, akit máig a barátomnak tudhatok, és jobban megváltoztatta az életem mint bármi más. Ennek köszönhetően ‘11-gyel kezdődően semmi se a korábbi terveimnek és álmaimnak megfelelően ment, 
Ez egy rohadt hosszú írás, ne olvasd el, csak ilyen vénszatyros merengés.
Barátnők, barátok, munkahelyek jöttek, auzán sokszor ugyanakkora hirtelenséggel mentek. Az egyetlen állandó dolog az évtized során a kvíz volt, és elképesztő sarokköve lett, hisz nagyon sok barátot itt ismertem meg, nagyon sokat tanultam az itt tapasztaltakból, a korábban zárkózottabb személyiségem megtanult közösségi lenni, megtanult leülni random emberekkel és élvezni a beszélgetést, magamra szedtem egy olyan emberismeretet, amit könyvből sose tanultam volna. Összehozott olyanokkal akikkel szét sodort minket az élet, olyan embereket ismertem meg, amilyeneket sose gondoltam volna, hogy egy asztalhoz egyszer leülünk.
‘10-ben elképesztően sok olyan zenei hatás ért ami máig beragadt. Abban az évben ismertem meg Dávid barátomat akinek a bulijai elképesztően fontosak voltak így utólag számomra. Nyár közepén a PH Táborban (huh akkor még volt olyan), megismertem a 2010-es Hed Kandi: Nu Disco albumot, ami miatt máig beragadt nekem a stílus, és nem tudok egy prins thomas vagy egy aeroplane track mellett elmenni. Ezen a nyáron volt életem kevés fesztiválélménye közül a kedvenc, a 2010-es SZIN. Fantasztikus volt a Scooter koncert, és már előtte a buildup hangulat, ahogy minden kis büféből valamelyik album bömbölt, és a németek előtt játszó Depresszió is a műsoruk zárásakor saját értelmezésükben Maria-t játszott. (A pár évvel későbbi Deja Vu-s Scooter koncert életem egyik legszarabb koncertje volt ever). Másnap mikor nővérem befizetett, mert nem akart egyedül menni a Quimby-re, akkor ismertem meg a Hangmást. Tudniillik számomra a pre-popfos előtti Q az nem koncertzene volt sose, hanem otthonhallgatós (akörül lett mondjuk fos, azóta meg még otthonhallgatós se), így elbóklásztam a többi színpad fele, és a középső borsodi vagy dreher színpadon Borsodi malátabárban a Hangmás lépett fel, amikor odaértem pont a We are modernnel. Azonnal megfogott egy életre a zenéjük, számomra ők a legjobb alterrock/indie/tudomisénmilyenrock banda ebből az évtizedből. Meggyászoltam mikor parkolópályára került a projekt.  Másnap meg míg a Rasmus játszott, felmentem FREEE interaktívra (RIP) és láttam egy felhívást, hogy egy szegedi dj random beugrik a 88 mini színpadára, aki house-t akar az menjen oda. Hát rajtam kívül nem nagyon volt más, de akkor ott megismertem a fentebb említett Dávidot, aki ott hajnalig húzta, látszott azért zenél mert élvezi, és nem kötelezőből, a Float Away Dubfire remixben egy életre beleégett az agyamba, ahogy ott roptam rá gyakorlatilag egyedül. Ebben az évben el lehetett gyászolni a mainstream trance-t, kb ekkor lett totál offos, amit jól fémjelez az ekkor megjelent AvB szar Mirage albuma. A műfaj mainstream része talán az utóbbi pár évben kezdett visszajönni ebből az évtizedes lyukból. Sokkolva néztük a duisburgi Loveparade tragédiát augusztus elején. Na mindegy, basszus nagyon fosom a szót, abba is hagyom. talán folyt. köv.
2 notes · View notes