Virtuális napló, ha lehet így csúfolni az ehhez hasonló tákolmányokat.
2022. 10. 03.
Ismét úgy érzem, hogy egy kicsit mélypontra kerültem az életben.
Lehet ez átmeneti vagy sem, a lényeg, hogy az egész napomra rányomta a bélyegét, és egy kicsit kizökkentett abbol a megszokott tudatállapotomból, hogy minden rendben van.
Nem, lényegében közel sincsen minden rendben.
Elveszettnek érzem magam, szomorúnak, és akármennyire küzdök ezellen, de olyan kilátástalannak találom ezt az egészet, pont úgy, ahogy van. Teljesen, így kerek egész ez az elbaszott élet. Vagy mégsem.
Nincs egy normalis jövőképem, nem tudom elképzelni, hogy lediplomázok, aztán elmenjek dolgozni és fapofával tűrjem az egészet. Mi lesz másabb? Semmi nem fog változni.
A felfogásom? Évek óta változatlan. Borzasztó, elkeserítő, de sajnos ez az igazság.
Mindig mindent megunok és félek, hogy ez a jövőben sem lesz másképp.
Nem tudok szocializálódni sem, nem szeretek barátkozni, mégis igénylem a barátokat, egyedül érzem magam a hétköznapokban, úgy érzem teljesen magamra maradok, hogy bekebelez ez a magára hagyott, depresszív, kirekesztő társadalom.
Annyira magányosnak érzem magam, pedig tudom, hogy nem vagyok egyedül.
Rég elvesztett barátokhoz nyúlnék, pedig az az aprócska hang, ami általában elnyomás alatt áll, tüdeje teljéből próbálja a tudtomra adni, hogy nem kéne.
De mint mindig, most is elnyomom.
Ennek fejében az életkedvem egyenes arányban csökken a tűrésküszöbömmel.
Így nap végére nagyon leborított a lábamról ez a végeláthatatlan, kiszipolyozó érzés, mert tényleg olyan, mintha egy sújt tettek volna a mellkasomra, ami minden nap egyre nehezebb es nehezebb lesz.
Nehezebbnek tűnik minden egyes lélegzetvétel, és valamiért egyre erősebb, mégis tompább minden egyes szívdobbanás, ami a mellkasomban ver.
Lehet ez is csak egy pillanatnyi gyengeségem, mert már most is könnyezve írom ezeket a jelentéktelennek tűnő problémáimat, de annyira homályos a jövőm, még azt sem tudom mit hoz a holnap, de a szívbillentyűim mar eljátszották Chopin nemtudom hanyadik szimfóniáját.
Talán a magány teszi,
Talán csak az elmém tébolyít.
De ez a féltékenység amit érzek más emberek iránt, ez nem lehet normális.
Nem lehet morális.
Kezdem teljesen elveszíteni az önkontrollt az elmém felett.
1 note
·
View note
Egy hely
Egy hely,ahol nap mint nap sztereotípiák áldozataivá válunk. Ahol mindenki azt gondolja ismer minket a reggel 8-tól délután 4-ig tartó viselkedésünk, öltözködésünk alapján.
Egy hely,ahol “nem érdekel mit gondolnak rólunk mások”,mégis minden erőnket belefektetve próbálunk megfelelni a társadalom/korosztályunk elvárásainak.Egy hely, ahol személyiséghiányos emberek próbálnak átvenni valamit személyiségzavaros társaiktól.Egy hely,ahol mindenki különleges, de mégis olyan egyforma.
Egy hely...Ahol minden szünetben elvekről meg elbaszott társadalomról/generációról beszélünk,nyugtázva a tényt, hogy mi mások, mi különlegesek vagyunk. Ironikus, de az első adandó alkalommal beállunk mi is a sorba,szembeköpve ezzel magunkat és az elveinket. A sztereotípiák és a szerepek rabjává válunk mi is miközben végig azt hazudjuk magunknak, hogy “mi mások vagyunk”.
47 notes
·
View notes
egy elbaszott társadalom margójára
lazításképp megnéztem a búék című magyar filmet. könnyű limonádét képzeltem, amire majd jót fogok aludni, ehelyett egy nagyadag rosszkedvet és keserűséget rakott rám, némi önmarcangolással megspékelve. nem tudom,de gondolom, hogy a többség szórakoztatónak találta, engem viszont kifejezetten lehangolt.
nem a filmet szeretném minősíteni, hanem a jelenséget amit elég jól körüljár és bemutat. nem fogom leírni a cselekményt, arra ott a port.hu, de feltenném a kérdést; velem van a baj, amiért nem értem, hogy érhet egy telefon többet, mint az emberi kapcsolatok?
hogy van az, hogy akivel megosztom az életem, otthonom, testem, vágyaim, gyakorlatilag mindent, az előtt titok a telefonom tartalma? miért nem lehet azzal kommunikálni (elfojtott) vágyakról, akik a legközelebb állnak hozzánk, és akikre a leginkább tartozna, hogy mi zajlik bennünk? miért kell megbántani azt az embert, aki a legfontosabb? vagy ha nem az, miért kell így előadni?
és a másik; miért élek egy másik életet egy olyan eszközön amit bárki, bármikor lenyomozhat? miért érzi biztonságban ott magát a házasságtörő, a pedofil és még sorolhatnám? miért könnyebb hazudni, másnak látszani, mint őszintének lenni?
miért ennyire kurva fake mindenki ebben az elkúrt világban?
persze, tudom.. én vagyok a depressziós meg az okoskodó. pedig nem. csak mindig csalódok ilyenkor és egyre rosszabbul esik, pedig azt várná az ember hogy megerősödik attól, ha folyton az arcába van vágva a szar. de nem. igazából én csak egyre jobban kiábrándulok, és nehéz elhinni, hogy van még normális emberi kapcsolat a világon.
4 notes
·
View notes
Ausztriában szinte minden ingázó magyar embernek felmondtak. Visszaveszik őket majd, de most munka és megrendelés nélkül nem fogják fizetni a magyarok járulékait. Az összes 5-10-15-20-25 éve kint dolgozó most az utcán áll sorban a kormányhivatalok előtt, hogy legalább TB-je legyen. (persze a navnál is befizethetné, ha csak a TB kéne neki) Személyes kontaktus kell az ügyintéző és az ügyfelek között, mert a 20 éve fröcsögött e-közigazgatás egy nagy rakás szar, egy hulladék. Most, amikor kurva jól jönne, nincs. Ami működne belőle alacsonyabb szinten, feljebb az se jó mert nincs rendes átjárás a NAV, önkormányzatok, posta stb között, mindegyik szigetszerűen fejlesztget, nincs automatizálás, különböző formátumokat, protokollokat használnak és leszarják, hogy a partner mi a faszt kezd vele. Szóval ezt csak azért írom, mert látom, hogy sorban állnak az emberek, a kormánytisztviselő meg mindenféle védelem nélkül fogadja a napi 100 embert. Erre orbán azt mondja a kossuthon, hogy majd megkapják a szükséges eszközöket a dolgozók. Mi a szájbakúrt anyádról beszélsz, te fasz? Ezek a kibaszott lózungok, amiket mondogat tájékoztatás és érdemi munka helyett, vérlázító. És eszembe jutnak a soros meg ilyenolyan semmirevaló kampányban elbaszott milliárdok, miközben a legnagyobb kórházakat kis magánvállalkozások támogatják 100 db maszkkal, meg pizzával, meg festőoverállal, istenfaszával. Kétségem viszont nincs, hogy a fideszes öreg a kórházi folyosó végén, a hugyos priccsen utolsó hörgése előtt közvetlenül is leszavazna a fideszre. A társadalom nagy része egy elbutult, alapvető összefüggéseket látni képtelen, önsorsrontó funkcionális analfabéta.
33 notes
·
View notes