Valószínűleg
A világ alapvetően bizonytalan.
A legkisebb részecskéktől kezdve a legnagyobb dolgokig, olyan, mintha a világegyetem egy rakás valószínűségből állna.
Például mi történik akkor, amikor elhiszek egy dolgot?
Hozok egy döntést arról, hogy az adott információ nagy valószínűséggel igaz. 100%-ig nem tudom ellenőrizni, hogy valós-e? Hiszen tévedhet is, akitől az információt kaptam. A tudományban is vannak újabb felfedezések, amikor kiderül egy korábban pontosnak vélt elméletről, hogy nem egészen úgy van, csak majdnem.
Még számok is vannak, amelyeket képtelenek vagyunk pontosan kiszámolni, mert csak ismétlődnek a végtelenbe a tizedesjegyeik, vagy még azt sem tudjuk, hogy egyszer egy számjegynél befejeződnek-e? Ezért aztán, ha számolunk velük, akkor csak nagjából vesszük őket alapul, kerekítünk, és tudjuk is, hogy azért mégsem teljesen úgy van, ahogy kiszámoltuk.
Úgy tűnik, hogy a világ köszöni szépen, elvan ezen a nagyjából pontos módon is. Pontosabban a világ többnyire pontos :) , csak mi, emberek nem tudjuk észlelni ezt a pontosságot, ezért elvagyunk ezeken a közelítő módszereken.
Például hozok egy döntést egy másik emberről, hogy megbízható, amit mond. Elhiszem, és fix pontként kezelem az információt, amit tőle kaptam. Lehet a tanárom, az orvosom, egy szaktekintély, egy családtagom, egy barát. Pontosan soha nem fogom tudni, hogy mennyire mondott igazat, tudott-e egyáltalán arról, ha nem adott helyes információt, vagy szándékosan hazudott? Az eféle döntésekben mindig benne van a kockázat.
A döntésem csupán azt jelenti, hogy kiválasztom azt a lehetőséget, amelyiknél (szerintem) a legkisebb a kockázat arra, hogy tévedek. Minél jobban ismerem a döntésem tárgyát, minél több a saját tapasztalatom, tudásom, annál jobbak az esélyeim a helyes döntésre.
Viszont minél kevesebbat tudok, annál inkább vaktában találgatok. Így tudnak a látszólag legbugyutább álhírek és becsapások is terjedni és sikerrel járni, hogy a célzott személyeknek nincsen elég ismerete.
Persze kevesen gondolják azt magukról, hogy nem tudnak eleget. Igen sokan azt hiszik, hogy megvan a magukhoz való eszük, hiszen eddig is boldogultak. Aztán persze vannak azok is, akiknek felnyílt a szeme annyira, hogy belátják, hogy bizony egy ember kapacitása nagyon csekélyke ahhoz, hogy a világ mindenség dolgairól annyit tudjon, hogy mindig el tudja dönteni mi igaz, és mi téves. Persze vannak a kettő közt átmenetek, akik nem önteltek, de magabiztosak.
Kell is, hogy legyenek döntésképes emberek. Az nem visz előre senkit, ha elvész a bizonytalanságban, amikor gondol valamit, és rögtön eszébe jut, hogy mi van, ha mégsem?
Mi jutna eszedbe arról, ha valaki állandóan feltételes módban beszélne, így, hogy: kellene lehet, A-t gondolok, de B-t is.
Nem gondolnád, hogy igen szörnyű lehet az élete, mert mindig fél a tévedésektől? Nem gondolnád, hogy ha állandóan lebeg az lehetőségek között, és nem tud választani, akkor elszalad mellette az élet? Nem jutna-e eszedbe, hogy talán sunyi egy kicsit, és kiskapukat hagy, hogy mindig legyen kifogása, hogy ő "nem is ezt mondta"?
Nem lenne jobb időnként egy-egy rossz döntés, mint folyamatosan a semmilyen? Ó, vagy amikor másoknak kell meghozni a döntést helyettük...
Vagyis még akkor is, ha maga a világ bizonytalan, azért csak jobb dönteni, kockáztatni, felelősséget vállalni a döntésekért, létrehozni a kis fix pontokat, ami köré fel lehet építeni a jó közelítéssel működtehető életünket.
Tanulni, ismereteket, tapasztalatokat gyűjteni is megéri, mert annál jobb alapunk van a becsléshez, közelítéshez, döntéshez.
6 notes
·
View notes
Amióta hazajöttem, nem érzem magam igazán otthon. Mintha nem találnám többé a helyem. Úgy érzem, mintha sose tudnék már itt boldog lenni. Visszavágyódom. Elvágyódom. El innen, ahonnan minden fájdalmam származik. Vajon a bánatot otthon lehet hagyni?
És a boldogságot? Vajon külföldön felejtettem volna, azért nem találom most sehol?
Van helyem ezen a világon?
És ha igen, akkor hol?
43 notes
·
View notes