#vegyél már észre:(

[lonelysoul235]

Hihetetlenül várom már azt a napot amikor újra láthatlak és megölelhetlek.

#alig várom #j. #viszonzatlanság #szeretném #várni #nagyon hiányzol #hiányzol #szerelem #hihetetlen #legyen hétvége #vegyél már észre:( #szeretlek #viszonzatlan szerelem #ő

[csacskamacskamocska]

Jótanács

Már az elején lelövöm a poént, szerintem nincs megfelelő tanács amikor az ember nem tudja hogyan döntsön vagy mit csináljon. Azt figyeltem meg magamon, hogy mindenre vannak megfelelő barátaim és mindig a megfelelőt kérdezem.

Van, aki bár mélyen együttérző tud lenni, de az én problémáimmal ugyanazt alkalmazza, mint a sajátjaival, kegyetlen és kíméletlen élveboncolást. Ő az, aki szépítés nélkül megmondja.

Van, aki együtt fogja szidni velem azt a másikat, azt a köcsög gecit, és a beszélgetés végére úgy érzem, hogy szegény "másik" ezt igazán nem érdemli. (:D)

Van akivel pasiról nem, de bármi másról lehet beszélgetni, férfiakról és párkapcsolatokról csak alapszinten van ismerete. Ő csak hallgat és azt mondja, nem tudom, de legalább hagy ventilálni. Oda megyek, amit hallani akarok.

És hát, a tumbli, ezen nevettem tegnap, a tumbli is egy jól kiszámítható közeg, mert bármilyen kérdésnél a tumbli nyolcvan százaléka azt mondja fuss, menekülj. Alig valaki mond olyat, hogy gondolkozz, vagy beszéld meg a másikkal, nézz szembe a problémával, vagy bármi, ami nem a saját kis doboza, pláne hogy látja, hogy az szembemenne a többiek véleményével, annyit meg te nem érsz.

De az ember nem is azért kérdezi a tumblit. Ha már belül értetlenkedés van, akkor legalább az az érzés meglegyen, hogy tartozunk valahova, figyelnek ránk, fontosak vagyunk. És mit tesz isten, ezért az érzésért bárkit feláldozunk.

Néha elgondolkodom rajta, hogy ha a szerelmem, barátom, gyerekem olvasná a blogomat, azért lennének nehéz percei. Mennyi időbe telne kimagyarázni, hogy minden kétség, minden fájdalom, miden gyilkos dühöm ellenére is szeretem? És azt, hogy az, hogy szeretem, nem jelenti azt, hogy úgy döntök, ami neki jó? Lehet, hogy igen. Vagy nem.

Milyen könnyű azokkal a barátaimmal, akik sosem ébresztenek bennem ilyesféle kérdéseket és sosem kell kiírnom a tumblira, hogy mit tegyek velük. Sőt, más barátaimtól sem kell megkérdeznem, hogy más barátaimmal mit tegyek. :D

Bonyolult szövevénye vagyunk a saját lelkivilágunknak. Észre sem vesszük a kettősmércéinket, a manipulációinkat, a megfelelnivágyást, a sunyulásokat, a kegyetlenkedést és azt sem, hogy mennyire szeretnénk jó embernek látszani. Meg persze különlegesnek és egyedinek is. Ami azért érdekes, pl itt a tumblin, mert ahogy ezt leírtam, rögtön az jutott eszembe, hogy dehát kurvára egyediek itt az ismerőseim. Ugyan a problémák sematikusak sokszor, de még a tinitumblis nyafogásban (aminek én is része vagyok), még abban is van sok egyedi hang. Nade ez kitérő, egyediek vagytok, tényleg, csak a tanácsokban is legyetek azok, mert az az érdekes. Az nem elég, hogy válj el, mert én is elváltam, szülj gyereket mert én is szültem, vegyél Corsát, mert én is azt vettem. A tanács akkor használható, ha kifejti, hogy miért. Velem ez volt meg az, és ezért meg azért döntöttem így. Akkor esetleg a másik talál benne olyasmit amivel azonosulhat vagy szembenézhet. Hogy ő s így van-e vele, ő is ezt éli meg? Jó-e neki az a döntés, amit tanácsul kapott? Beleillik-e az életébe, értékrendjébe, érzelmeibe? Nyilván ez több idő, mint nyomni egy gombot egy pollban.

Én sem szeretem, amikor nem sikerül a "manipuláció". Amikor valaki mást reagál, mint vártam. :) :) :) Olyankor beletelik három napba agy akár hónapokba, mire rendberakom a dolgokat. (ha nem sikerül eleve figyelmen kívül hagyni)

Az előbb kitöltöttem egy szakítós tesztet egy fiktív kapcsolatra. Kb azzal, hogy ha egy kapcsolatra ezek meg azok a dolgok jellemzőek, akkor igazolja-e a teszt, hogy szakítani kell? Maradj vagy menekülj? Biztos voltam benne, hogy szakítani kell. Erre messze a szakítási érték alatt teljesített a fiktív kapcsolat. És most értetlenül állok, hogy annyi minden szart beleírtam, ez hogy lehet? Hacsak úgy nem, hogy annak, ahogyan megélünk valamit, semmi köze ahhoz, hogy annak mi az általános értéke.

Nem is ragozom tovább, boldog viharnapot mindenkinek!

#tanács #tumblr #szakítás #04-02

[emlekeimkonyvtara]

Apám!

Nem voltam tervezett, éreztem minden érintéseden, minden szavadon hogy egy percig sem akartál, nem akartad hogy az életed része legyek de bele kényszerültél helyzetedbe, élek és neked kötelességed gondoskodva vigyázni rám. Vigyázni sosem vigyáztál rám, mindig magamra hagytál, sosem voltál játszótársam sem szerető apám. Kolonc voltam az életedben. Majd 8 éves lettem, ittál és elvált tőled anya. Hittem benned, hogy megváltozol és akarod a családodat de nem, nem akartad. Nem akartál engem és a családodat sem. Csalódtunk benned, csalódtam benned. Miattad nem tudtam teljesíteni az iskolában, és nem tanultam. Nem bírtam a lelkemmel, mert azt éreztem miattam mentetek szét. Mert ezt éreztetted. Egy pszichológust is sajnáltál tőlem, mint minden mást is. Eljátszottad néha hogy jó apa vagy, hogy időt akarsz velem tölteni. Egész héten készültem, izgultam a hétvégi programra, majd el sem jöttél. Ott hagytál, félárván. Már lassan lassan felnőtt fejjel elveszítem beléd vetett hitemet. Nem akarok veled időt tölteni, hisz eddig is nélkülünk élted életed. De mégis, akarom hogy értékelj, hogy számítson a teljesítményem. Hogy észre vegyél, hogy büszke legyél. Hetekig nem hívtál, sőt hónapokig. Most is ezt teszed. És én mégis arra vágyom hogy észre vegyél, de minden más fontosabb és előrébb való mint a gyereked. Vádolsz, hogy csak a pénzed kell holott csak egy apámra vágyom aki értékel. Csalódás vagy, egy fekete volt bennem, a lelkemen ami mindent is beszennyez. A baráti kapcsolataimat, a párkapcsolatomat, a saját magamhoz kapcsolódó érzelmeimet. Te egy fekete folt vagy, számomra élettelen. Nem létező. Remélem bánod a napot mikor úgy határoztad nem kellek neked.

#sírás #magyar #sajat #sajat szoveg #hungary #sajat iras #fajdalom #önutálat #öngyilkos gondolatok #csalad #szülők

[zoeeozzoeeoz]

Vásárlók: 1 kb 12 éves fiú, 1 kb 14 éves fiú, és egy kb 14 éves lány. Bejönnek, köszönnek, majd a 12 éves elkezd pakolászni, és közben hangosan "beszél" a többiekhez. Közben a karton papirokat "pakolja", ki-be húzogatja, úgy, hogy közben a karton széleket töri a tartóban. Mikor észre veszem, szólók hogy segítek kiválasztani a színt, de már rántja is ki a tartóból az egyiket, közben betörve/tépve a szélét, és a többit ami a tartóban maradt, azt is kirántja. Ki akarja cserélni, nem engedem neki, hisz ő okozta a sérülést. Elkezd forogni a kartonnal a kezében, hogy még vesz valamit, de közben széttépődik a karton a kezében. A lány szól neki hogy álljon már le, és kedvesen kér tőlem még egy ugyan olyan kartont. Közben az idősebbik fiú oda megy a pénztárhoz, és elkezdi elővenni a pénztárcáját, a lánynak oda adom a másik kartont, közben a 12 éves pakol. Ragasztókat fog meg, és dob !!!vissza a helyére, hibajavítót néz meg és dob!!! vissza valahova a polcra, füzeteket pakol hogy a neki tetsző mintájút keresse, de közben a lapok gyűrődnek, a fedelek karcolódnak. Közben folyamatosan "beszél" a többieknek. Na itt fogyott el a türelmem.

Én: Légyszíves, csak azokat fogd meg, amiket meg is veszel! És mindent oda tegyél vissza, ahonnan elvetted.

Itt a lány és az idősebbik fiú megszeppen, és ránéz a 12 évesre, aki hirtelen csendbe marad, és megáll a levegőben a keze. Nem néz rám, csak morog valamit, amit nem értek. Befordulnak mind a hárman a pénztárhoz, az idősebbik fiú fizet, közben a 12 éves a pulton lévő dolgokat kezdi el fogdosni, és dobálni. Ránézek, mire a lány rászól,

mire a 12 éves : Te is ennek a Banyának adsz igazat?

Banya, vagy is Én: Ide figyelj Pumukli! Vegyél vissza magadból légyszíves, és tanulj meg viselkedni.

A Pumukli hallatán elkezdtek mosolyogni a nagyobbak, de a 12 éves megkérdezte, hogy mi az hogy Pumukli.

Én: Majd rákeresel a neten.

Fizettek, elköszöntek, kifele a Pumukli: Nem elég hogy drága amit vettünk, a Banya még rám is szól! De mi az a Pumukliiiiiiii?????

Hozzá tenném, rohadtul türelmes tudok lenni a vásárlókkal, meg úgy általában az emberekkel. Ha furán viselkedik valaki, mindig az jut eszembe hogy biztos beteg, és próbálok nyugodtan reagálni mindenre. Nagggggggyon ritkán szólók, bármiért is!!! A 12 évesnél is az jutott eszembe, hogy hiperaktív, vagy egyéb mentális, vagy egyéb fogyatékosság, és csak utoljára az, hogy nehezen kezelhető. De ezek nem mentesítenek senkit az alól, hogy ha kárt tesznek valamiben. És nekem meg alapból is feladatom, hogy az árút megvédjem. Próbálom megtalálni a középutat, nem orditom le senki fejét, próbálok normálisan szólni ha szükséges. Van egy nézésem, uh többnyire meg sem kell szólalnom, csak ránéznem is elég, és egyből észre veszik az emberek magukat. Tizen éve itt dolgozom, ezalatt egy kezemen megtudom számolni, hány olyan esetem volt, ahol már nem tudtam kezelni a helyzetet. Egy esetben, olyan szinten néztek hülyének, hogy már kerestem a kandi kamerát, majd közöltem a vevővel, hogy rendőrt hívok, ha nem távozik. A másik esetnél egy nőre akartam mentőt hívni, neki valszeg valamilyen mentális problémája volt, nem tudom, de olyan agresszív lett, hogy ha nem távozik magától, akkor vagy rendőrt, vagy mentőt kellett volna hívnom. Még egyre emlékszem, ott egy bemindenezett srácot próbáltam kitessékelni, meg volt egy besurranó tolvaj is, aki késsel a kezében próbált "kikönyörögni" a pultból, de meggyőztem hogy sík hülye vagyok, és nem értem hogy mit akar, így feladta és elment. Az más kérdés hogy utána egy ideig ventiláltam.

Eleinte az is gondot jelentett nekem, hogy egyáltalán hozzá szóljak az emberekhez, mostanra elég sokan itt felejtik magukat az Üzletben nálam, és beszélgetek a Vevőkkel minden gond nélkül . Vagy csak meghallgatom őket. Mostanra nincsenek nagyobb gondjaim ezzel, tudom kezelni az esetleges kirohanásokat is, megtanultam jelezni a szülők felé is hogy miközben ő vásárol, a gyereke(i) szétszedik az Üzletet, és ha nem szól rájuk, akkor elég sok mindent kell majd vásárolnia, mindezt úgy, hogy elég ha előbb e gyerekére nézek, majd rá a szülőre, és egyből működik! Meg sem kell szólaljak.

Szóval ja. Én is izgága gyerek voltam, majd Pumukli is felnő egyszer . ( meg én is talán) :) :) :)

[keresztyandras]

Az ember reggel kommenteket olvas.

Konok Péter >Nem kellene. Persze, vannak a szokásos, “idegenszívűek, takarodjatok vissza, ahonnan jöttetek”, meg “vegyél a nevedre egy menekültet a Rózsadombon” jellegű egyenszövegek, ezeket már úgy törlöm, hogy szinte észre sem veszem, egy torz világ amolyan zsigeri rángásai ezek, szinte a lélegzése, reflexszerű működése. Megvastagodtak a membránjaink. De néha vannak sokatmondóbbak is, amelyek…

View On WordPress

#Konok Péter

[prodigalson-world]

Érj hozzám! Szólj hozzám! Vegyél már észre!

Nem lehet...

Miért nem lehet?

Így lesz jó mindenkinek....

És nekem? Aki egy senki vagyok nélküled!

Így lesz jó....

[elegvolt]

Idegesít, hogy érdekelsz, de az még jobban, hogy én téged nem.

#saját #saját írás #saját problémák #saját gondolat #saját szöveg #saját érzések #saját érzés #saját érzelmek #ideges #vegyél észre #vedd már észre #vedd észre #nem érdekellek #érdekelsz #szükségem van rád #hülye érzés #belefáradtam #fáj #úgy fáj #fájdalmas #magyar #magyar tumblisok #magyar tumblr

[nahjahbnc]

Te is kereshetnél..

#magyar tumblr #depresszió #fasz kivan #vegyél #már #észre #magany

[furjedikalman]

Elvan a gyerek, ha játszik

Feleségemnek most ünnepeltük a születésnapját, és az volt a kívánsága, hogy szeretne egy új társasjátékot. Ott toporogtam a játékboltban legalább 20 percig a három gyerekkel ("Apa, én ezt akarom! Apa, nekem vegyél egy ilyet! stb."), mire végre kiválasztottam. Nem lehet bármit, mert a közepső még csak 8 éves, és olyat kell választani, amit ő is megért, és szívesen játszik velünk.

Délután kiderült végre, hogy jó választás volt a Mariposas. Három órán keresztül játszottunk + szabályértelmezés, de egy pillanatra sem volt unalmas. A végén mindenki felugrált és idegesen körözött az asztal körül, hogyan fogunk visszaérni a lepkékkel, már csak 2 két kör van hátra. Természetesen a 8 éves lányom győzött.

(Annyira lefoglalt a játék, hogy az emeleti ablak nyitva maradt 3 órán keresztül, mert senki nem vette észre.)

#szeretem a feleségem

[anonymousscriptor]

Kérlek, vegyél már észre.

#magyar #magyar tumblisok #magyar tumblr #magyar gondolat #magyar lány #cigi #saját #cigifüst #cigizés #saját gondolat #saját idézet #viszonzatlan szerelem #saját érzés #saját írás #saját kép #szar az élet #szar kedv #szar vagyok #szerelem #szar érzés

[osszetortlelekdarabok]

Mindig azt a pillanatot keresem, amikor eléd állhatok és elmondhatom neked, hogy vegyél végre észre, én is itt vagyok, én jobb vagyok, mint ő, én tiszta szívből tudnálak szeretni, neked adnám mindenem, lehoznám a Holdat az égről, nem bántanálak soha és, hogy talán boldoggá is tudnálak tenni. De aztán elfordulok és csendben maradok, mert tudom, hogy hasztalan. Te már hoztál egy döntést, és én is hoztam, így hát marad a remény, a vágy, hogy egyszer talán észreveszed, hogy van valaki, akinek még az életénél is fontosabb vagy. Addig pedig a könnyeim és a magány maradnak a társaságom.

#szerelem #fájdalom #remény #vágyakozás #magyar #versek #idézetek

[anonymousgirloutofnowhere]

Csak a hiány van bennem és a fontos embereket lököm el magamtól akaratlanul, fáj a hiány fáj a szív fáj a tett és minden ki nem mondott szó de a legjobban mégis csak az fáj, hogy te nem tudod min megyek keresztül és segíteni sem tudsz....

De tudod mit? Nem is kell ezt is megcsinálom magamtól és át vészelem egyedül úgyis már megszoktam hogy mindig egyedül vagyok és egyedül is maradok.

De már nem fáj annyira tudod, mert ebben kellett felnőnöm és ez mára már az életem része lett...

És már nem tud egyszerűen érdekelni, csakis az hogy neked nem tudom elmondani, mert félek hogy el hagynál miatta ezért inkább sok mindent megtartok magamba és ha sirógörcs kerülget akkor is inkább csak nevetek, hogy te ebből az egészből ne vegyél

Észre semmit mert nem akarom a mindennapjaidat meg nehezíteni a nyomorságommal....

[velille]

Elképzelt beszélgetések veled 004.

Október volt, a fákról már javában hulltak a levelek, mondhatni hűvös is volt. Hozzád utaztam, 3 hónap után végre újra láthattalak. Izgultam, görcsölt a gyomrom, a szívem a torkomban dobogott, szinte már remegtem az érintésedért. A házatok előtt leparkolva, kipattantam az autóból, és egyenesen a karjaidba rohantam. Magadhoz szorítottál, és azt mondtad "ez már nagyon hiányzott". Azon a napon akartam elmondani neked, hogy beléd szerettem. Estére a barátaiddal volt megbeszélve egy találkozó, ahova engem is vinni szerettél volna.

- Akkor mi a terv estére? - kérdeztem, már a szobában ülve, az ágyadon. - 8-ra megyünk, Domiék hozzák a piát - néztél rám vigyorogva.

Az estére készülve kérdezgettél mit vegyél fel. Sima fekete farmer, és egy pasztellkék, kötött haspulcsi volt rajtad. Egy hang sem jött ki a torkomon, olyan lélegzetelállítóan néztél ki, úgyhogy inkább csak egy bólintással jeleztem, hogy ez lesz a tökéletes szett. Én a szokásos oversize pulcsi és fekete farmer párosításnál maradtam.

Elindultunk a megbeszélt helyre, ami nem messze volt tőletek, bent az erdőben. A többiek hangos nevetése felé vettük az irányt, az asztalokon már temérdek alkoholtartalmú ital sorakozott. 1 óra elteltével egy üveg vodka társaságában ültél le mellém.

- Nem is szereted - mosolyogtam rád kedvesen. - Be vagyok rúgva, oly mindegy - nevettél fel. - Mennyire? - kérdeztem. El akartam mondani valamit. Valami fontosat. Nem válaszoltál, csak a kezemet megragadva felhúztál a sörpadról, és az asztalokhoz vezettél, amit az igencsak alkoholizált barátaid vettek körbe. Mögédálltam és kezeimet derekadra vezettem. Nem löktél el, kezeidet enyéimre tetted és ujjaiddal lágyan simogattál.

- El szeretnék mondani valamit - suttogtam a füledbe, hogy csak te halld. - Mondd - hajtottad hátra a fejed. Megfogtam a kezed és félrevezettelek a társaságtól, ahol kevésbé volt nagy a hangzavar.

- Azt sem tudom hol kezdjem. Talán ott kéne, hogy szeretlek. De nem úgy ahogy te engem. Én máshogy. Nekem több vagy. Nekem te vagy a leggyönyörűbb, a legokosabb, a legkedvesebb a világon. Beléd akarok halni, bele akarok halni minden egyes érintésedbe, minden egyes "szeretlekbe", minden mosolyodba. Utálom, hogy nem veszed észre. Utálom, hogy el kell mondanom, utálom, hogy ezzel elveszítelek, utálom, hogy szeretlek, utálom, hogy te nem, utálom, hogy csak a barátom vagy. Utálom, hogy meg akarlak csókolni. Utálom... - a sírás fojtogatott, majd rádnéztem és kitörtem. Semmit mondó arckifejezéssel néztél rám, majd közelebb jöttél.

- Minden dal, minden ecsetvonás, minden szavam te vagy. Utálom, hogy nem mondhattam el, hogy szeretlek. Utálom, hogy azt hiszed elveszítesz, utálom, hogy csak a barátod voltam, utálom, hogy meg akarlak csókolni - ajkaimat tiédhez érintettem. Nyelveink szinkronban mozogtak, és úgy szorítottuk egymást, mintha az életünk múlna rajta.

#magyar tumblisok #magyar tumblr #magyar zene #magyar felirat #magyar #szív #szülők #szenvedély #szerelem #plátói szerelem #pillangó #penge #poetry #elképzelés #bocsánat #boldog #barátság #barátok #csak barátok #legjobb barát #biztos pont #bizalom #biszex #levegő #könnyek #kémia #ketten #csókolj meg #csókolózás #csók

[suerencsare]

-Rhett.

-Hm?

-Miután kikerültem innen és megtaláltam anyát, keresni fogok egy helyet ahol minden kannibál...sőt, CSAK kannibálok élhetnek majd teljes biztonságban.

-Mármint úgy érted, hogy egy területet?

-Akár terület, akár egy kicsi város lesz belőle, meg fogjuk csinálni!

-Az klassz, bár nem tudom hogy lehetne egy ilyen vézna gyerekből egy igazi területgazda...

-Majd anya segít, különben is, ha majd megnövök, erősebb leszek.

-Akkor jobb lesz ha igyekszel, fogadok most is simán legyőznélek ha harcolni kellene!

-Azért ne vegyél rá mérget!

-A tiédet? Inkább kihagyom...de egyébként jó ötletnek hangzik, bár előbb tényleg valahogy ki kell jutnod innen.

-Te könnyen beszélsz, simán ki tudsz repülni. Nem értem hogy mersz csak úgy ide bejönni, mi van ha észrevesz a....ő.

-Igen, de nem egyszerű, másznom is kell mellette mert a szárnyaim még alig bírnak el, de úgy érzem haladok. Ha igazán sikerül megtanulnom repülni, és erősebb leszek, megpróbállak téged is kivinni innen. Miatta meg ne aggódj, olyan öreg már, észre sem veszi hogy itt vagyok...

-Az lehet, de a helyedben akkor is óvatos lennék. Plusz ha ki is vinnél innen, biztos, hogy megtalálna.

-Hmmm, az meg az ő baja, mert ő lesz a vacsorám...vagy mégsem, idáig érezni lehet hogy milyen büdös...szimplán csak kinyírom!!

#ezt nem így akartam de mindegy :( #spoiler isaac anyja már rég nem él #rhett volt hogy besurrant isaachez amikor kint volt az udvaron #az az udvar is eléggé elzárt volt de megoldotta #egy ideig bejárt hozzá aztán csak fogta magát és eltűnt #többet nem jött #boys will be boys #oc #my art #storytime #isaac #rhett #demon

[jyvaskylaaknitak]

01.16 Lassan hozzászokok a dolgokhoz

😁 😁 Amikor megérkeztem ide, [Jüveszkülébe] Jyväskylä-be (remélem lassan megtanulja mindenki kiejteni :D) egy lány, Sylva jött ki elém a vasútra kocsival. Elég mázlista voltam, hiszen baromi messze lakom onnan és órási bőrönddel meg két táskával szerencsétlenkedtem magam mindenhova. Ezt tartotta  visszafogottan kalimpálva a két kezében a vasúton, hogy megtaláljam: 

Olyan kis aranyos! Mondtam is neki, hogy nálunk a Sylva (ők azt mondják: Szülva) azt jelenti, hogy szilva. Igazából nem volt elragadtatva ettől annyira :D , de utána nagyban mesélt arról, hogy volt többször is Magyarországon, és próbálta felsorolni azokat a helyszíneket, ahol járt: Vác, Balaton, Visegrád, és a kedvencem: Szentendre. De azért kisegítettem, nem akartam, hogy szegényke a kocsiban, vezetés közben a Szentendre szó kimondásával bíbelődjön. :D

Az elmúlt napokban megpróbáltam kicsit még jobban kiismerni az épületeket. Sok idő, mire az egyikből átsétálsz a másikba. Ez az főépület, az Agora egyik része oldalról, már csak arra volt időm, hogy ezt gyorsan lekapjam:

Nem tudom, hogy mérnöki szemmel ez milyen látványt nyújt, nekem mindenesetre nagyon tetszik. Főleg az, hogy nagyon sok az üveg és benn sosincs mindig 30 fok, mint ahogy otthon szokott lenni a régibb épületek esetében.

Az elmúlt napokban sok Erasmus cserediákkal találkoztam. Voltam társasjáték esten (board game event), ahol az egyik kedvenc japán barátommal, Taro-val egy csapatban, valamint 2 német lánnyal és egy cseh sráccal játszottunk.

Nagyon vicces volt, mert az első játék után a cseh srác, Vicki bemutatta nekünk saját játékát, amit amúgy senki sem értett. SENKI. És azon röhögtünk, hogy fogalmunk sincs mit kell csinálni, meg lehetett fertőződni a játékban férgek által, meg amúgy valami harcosok voltunk? Vagy ilyesmi...és amúgy kínos is volt, mert Vicki nem akarta abbahagyni és nem vette észre azokat a jeleket, amiket sugároztunk magunkból: Hey, I didn’t really catch this game, (nem igazán értettem meg a játékot) vagy: Ehm, what to do know? I have no idea. (Most mit csináljak? Nincs ötletem...) 😑 😑

Szóval ez kellemetlen volt 1,5 órán keresztül, ezért megöltem magam. Mármint a játékban a karakteremet. 😅 Ne kérdezzétek hogy, de valahogy sikerült. Aztán akik szintén nem értették (tehát Vicki kivételével) mindenki megtapsolt és örült nekem, hogy már nem kell ott szenvednem. :D

Eztán elmentem Julival kosárlabdázni, ami egy másik szervezett esemény volt egy másik épületben. Szuper király volt, itt is lehetett emberekkel ismerkedni (nagyon fontos, hogy az ember már az elején tudjon társasághoz csapódni) és megtapasztalni a különböző kultúrából érkező emberek tipikus jellemvonásait. Az olaszok a vége fele már nagyon hangosan szurkoltak a vegyes csapatoknak, amiket amúgy pólószín alapján osztottunk be.  😁 😁 És ha bármi történt, egyből ujjongtak.

Egyszer voltam Rómában még középiskolában, és ott már megtapasztaltam a közvetlenségüket, meg hogy ha beszélnek az emberhez, gyakran bármiféle indok nélkül, megfogják az ember felsőkarját, ezzel is kifejezve, hogy figyelnek. Amikor egy chilei ( hol is van?: Dél-Amerika nyugati része, a part mentén húzódik) sráctól köszöntünk el, ő kezet fogott velünk. Az olaszok pedig ölelkeznek mindenkivel. Olyan vicces! 😁 😁

Itt egy Järvi (Jervi), azaz tó, ami mellett az Agora épület van:

Nem emlékszem, hogy a “menzáról” (de ezt nem lehet így nevezni. Kb olyan, mint egy kisebb svédasztal!) mennyit meséltem, de most ezt is megemlítem.

Alapvetően a legelején 6-8 féle kenyér-szerűség van, amennyiből bármennyit vehetsz és kenhetsz rá az ottani kitett kencék közül bármit. Majd következik a saláta, amiből 4-5 féle szokott lenni (kukorica, paradicsom, cékla, tésztasaláta!, stb...), amire önthetsz 5 féle szószból bármennyit, és utána érkezel el igazából a fő ételhez. Alapból 3 féléből lehet választani, plusz van vegetáriánus is. Ezekből annyit teszel, amennyi ráfér a tányérodra. Nincs előre kiporciózva az adag, hanem feel free, érezd magad otthon és vegyél amennyit csak szeretnél.

Majd tölthetsz magadnak szörpöt, vizet, és fizethetsz a diákod felmutatásával 2,60 Eurót, ami kb. 900 Forint. És amúgy enni bármelyik menzára mehet bárki (mindegyik épületben van) még az is, aki nem tanul ott. Egy pár Euróval többért ugyanezt a minőséget és mennyiséget megkapja, ami egészen durván olcsó.

Finnország elég erősen a jóléti társadalom rétegét alkotja. Ez meglátszik pl. a közétkeztetésben is. Engem egy kicsit frusztrál ez... hogy mennyi mindenből lehet választani, egyébként teljesen feleslegesen és egy csomó műanyagot, szemetet termelve ezzel. Ráadásul ha az ember mindent készhez kap és csak csettinteni kell egyet, az teljesen megöli a kreativitást. Mert nem kell gondolkodni, a praktikus intelligenciánkat használni.

Egy könnyű példa: a zacskós reszelt sajt. Hogyan “reszelj sajtot”, ha nincs sajtreszelőd? Ehhez mozgósítanunk kell korábbi tapasztalatainkat, a kreativitásunkra és az ötleteinkre kell hagyatkozni. Megoldom-e késsel, esetleg krumplipucolóval próbálkozom-e, stb... És akkor nem termelek felesleges szemetet.

Ez valami rakott krumplis, zöldbabos, babos sajtos valami cucc volt, természetesen egy jó nagy adag salátával. Nagyon szerettem! :)

Sajnos kotyogóst nem találtam használtan, újonnan pedig nem akartam venni kávéfőzőt, úgyhogy maradok az instantnál, aminek enyhe ízélményével kell beérnem az otthoni aromákra asszociálva. (Magamban pedig ismételgetem: finom ez a kávé, finom ez a kávé...:D)

Hopp, még egy épület oldalról, ez már az a hely, (azt hiszem T building) ahol az óráim legtöbb része lesz. Holnap pedig már rendesen elkezdődik, az első tárgyam: Finn oktatás (Finnish Education).

[urbanturban]

Kecses hegedűből lett majdnem nagybőgő, ami cselló

Belevágva a közepébe, mert nyilván közelébe nem járva az igazságnak csak remélni merem, hogy nem velem van a baj, de közben legbelül tudom, hogy igen, az én igyekezetem senkinek nem imponál, legfeljebb a komponálásban segít neked, repít téged a hírnév felé… Talán. Majd köszönd meg nekem, és hamarosan ott virít a nevem a gondolatbeli listán, mint az egykori múzsa, akinek a rúzsa ott kenődött el az ajkadon, ha akarod, ha nem. Akartad.

Fél kétezer-tizenkilenccel később sem értem, hogy miért nincsen irántam táplált érzelme annak, akinek az arcába az én szívem azt kiabálja, hogy “Te vak! Vegyél már észre!”, miközben ő hívogat ide, néha meg (nem) oda, Buda! Még szerencse, hogy Pesten történt a legutóbbi kellemes „csoda”, újabb nyomós ok, hogy gyűlölni tudjam a főváros proletár oldalát, hiszen odaát a jó öreg Budán furán nézett volna ki, ha újra megteszi, a nagy arca nem viszi rá, hiszen akkor is én voltam az úttörő, és ő megmaradt a töketlen kisdobosnak, (ez nem célzás, tényleg töketlen), a frissen rügyező hazugság-kéreg úgy rétegződik rajta, mint az évgyűrűk a fák törzsén, amiket nyű az élet, meg amelyek alatt többször ültünk, és rőzsék súrolták a hátunkat. Hát, kár érte.

Kézről kézre jár az üvegpoharam, a nyakamról pedig lassan legurul a fejem, meg én is a székről, a szavakat már csak dadogva bírom előadni, vagy még úgy sem, fel sem tűnik, amikor az a colos nyálgép odakerül mellém, vagy én lépek oda hozzá? Nem emlékszem, de a pulzusom az egekben, a szívem hangja visszhangzik a fülemben, és csak azt érzem, hogy le akarom fejelni a cicát. „Te meg mit au-zol, miau?” Elnézést, bocsánat, remélem, hogy elnézed, de inkább máshova nézz, sicc innen! Vedd már észre, hogy szándékosan tapostam a lábadra, titkon-nyíltan utálom a macskákat, feláll tőlük a szőr a hátamon, és neked is tőlem, amikor itt púposkodsz, ahogy a Cyla nevezné, amit épp produkálsz. Csak azt ne mondd, hogy nem hízelgős dög mindegyik, miközben a tenyeredből eszik, aztán játszi könnyedséggel a talpad alá szarik. Pasik… És eltűnik. Aztán többször feltűnik. A körforgás ismétlődik, én pedig forgok tovább, otthagyva a forgatagban, hirtelen minden bekattan, egyedül maradtam egy idegennel, ha ebből kihozok valamit, na az már jó jel. A bőrömből kikelve, mint ahogy a lakásban hagyott leopárdgekkóm teszi, párduchoz hasonló gyorsasággal mutogatok és affektálok, páncélos gátlásomat levetkőzve kiabálok, aztán visszatérsz az álomvilágból, én meg rád ordítok, hogy kotródj már el innen, persze nem ilyen szavakkal, de most csak ezt akarom, hagyjál már békén minket, te barom! Hol voltál, amikor a karom meg a vállam simogattad, mielőtt leléptél, hogy máson kiéld magad? Felforgatod a gyomrom és a kedvemet is. Nekem ez nem aranyélet, hogy úgy kezelsz, mint a februári hónapra szóló BKV-bérlet, amit ugyan aranyáron mérnek, és ha jön a következő szelvény, ami hosszabb időre szól, mint én, akkor hátraraksz az új cetli mögé, de ki már nem dobsz, mert szeretsz gyűjtögetni, ott hagysz gyűrődni a periférián, ne tagadd le, mert átlátok a bérlettartó transzparens tokján! És rajtad is. Duzzogva indulok el a semmibe, te maradj csak ott a gimibe illő fiaddal, vigyázni úgysem tud magára, de rád sem, és te sem őrá, őr áll mellette, hogy ne vigye el az, aki megverte, vagyis én. De csak szemmel. Ha ölni lehetne, már engem cipelne a smasszer, na, erről ennyit haver, ha ver majd téged kedvenc mumusod, a lelkiismeret, a könnycseppeket a kandúr bundájába kend, ha lehet. És lehetőleg ne tocsogjon a webes felület, ha majd a kiscicád felültet, te meg a kaparófára szerelt odúba dugod a fejed, miután a füledbe ültetett valamilyen nyálas szöveget. Nem szeret. Bezzeg én... Már nem kell túl sokat várnom, hiszen utánam jön a megmentőm, a Teremtő küldte őt ide (persze csak ha van olyan). Mármint Teremtő, hiszen Ő tényleg itt van, és akkor az agyamban valami kattan, kapva az adódó alkalmon, ezt biztosan el nem szalasztom. Kettővel túllépem a határt, de mielőtt a lámpa ismét zöldre vált, már az arcomat simítja a keze, a helyzet pedig úgy hozza, hogy hozzá megyek. Persze nem úgy, az be is baszna… Pedig én is be vagyok, és a kisboltban vásárolt aloe célja is az, csak kicserélve a bét a meggel, úgy hangzik, mint egy idegen nyelv a számban. Mondjuk az is. Meg a gatyámban, és még a nevét sem tudom, de félek megkérdezni, hiszen az ilyesféle baki nem jellemző rám, de tőlem Jézusnak is hívhatják, az sem érdekel, csak és kizárólag a jótette, majd reggel, amikor menekülve rohanok a vesztembe, akkor derül fény a személyére. Végre. Ennyi erővel maradhattam is volna, de a kedvem hirtelen ment gajra, szóval helyette szipogva forgolódok a galériámban és tolom a depresszív zenéket orrba-szájba, ennek így nincs értelme, az életemre esküszöm, hogy nem fogom eljátszani a második köröm. Elkiabáltam… Alig vártam, és habár egy napot tétováztam, a félhomályban felvilágosultam, világosan kijelentve a lényeget, mint egy nincstelen, úgy követelem a jussomat, hidd el, ez jár nekem, ha már a járás kimerül ennyiben. És az elem is belőlem. Hadd ne részletezzem, mondjuk nem is jut eszembe más, csak a jelentős jelzők, meg a tetoválás, amit lefotózott, tudod, a LONER a kézfejemen, ami azért jó, mert rossz, és az Artúr meg a hegedű, a hidegen is jóízű pizza, ami kompenzálja a farkaséhségem, pár órával korábban megfeküdte az üres gyomromat a fektetős mozifilm, na meg az előző napi hülye hajú énekes a monitoron, amit alatta fekve bámultam holdkórosan, meg a nugátos csoki csókom, ami biztos drága volt, hiszen így is hív, illik hozzám, azt mondja, én meg csak mosolyogva bólogatok, közben egyetlen szavát sem hiszem, hiszen ő is csak egy férfi, olyan, mint a kézi autómosó. Hamar végzel vele, és az eredmény sem beszél magáért, csak magáról, na, bók ez vagy sem? Ki tudja. Egy húr, amin pendülünk, és kilenckor már a Batyira menekülünk, vagyis csak én, ő meg egy másik államférfi nevét viselő térre, az elvégre elvárás, de nem úgy, mint az elválás, ami kimerül annyiban, hogy kényszeres felszállás a két különböző irányú villamosra. És fejfájás.  

#2019. 12. 22. #slam