Tumgik
#nem érdekellek
fuckinglove77 · 2 years
Text
Már nem én vagyok az első, aki eszedbe jut részegen..., Sőt egyetlen gondolatod sem vagyok..
Sajnálom!
4 notes · View notes
azsofiaa · 9 months
Text
Nehogy azt hidd, hogy majd könyörgök. Majd ha érdekellek, keresel. Ha nem keresel, akkor pedig nem vesztettem semmit:)
453 notes · View notes
ezteislehetnel · 2 months
Text
Nem érdekellek, sosem leszek neked elég jó, de én mégis próbálkozom és megpróbálom magamból kihozni a legjobbat...talán csak a megfelelési kényszer miatt...
Remélem egyszer ott fogok állni előtted és csak magamnak akarok majd megfelelni...miattunk...miattam
58 notes · View notes
csakszavak · 4 months
Text
Ha már tényleg nem érdekellek és nem válaszolsz az üzeneteimre, miért nézed a sztorimat?!
36 notes · View notes
helena018 · 5 months
Text
Nehogy azt hidd, hogy majd könyörgök.
Majd ha érdekellek, keresel.
Ha nem keresel, akkor pedig nem vesztettem semmit.
11 notes · View notes
ujrakezdesnelkuled · 1 year
Text
Fáj azt látnom, hogy téged nem érdekellek fele annyira sem, mint amennyire te engem érdekelsz..
32 notes · View notes
nemvoltamelegjoneki · 9 months
Text
Megrémít, hogy nem tudom, hogy csak túl kedves, jófej és figyelmes vagy velem mint egy baráttal, vagy tényleg érdekellek...!?
9 notes · View notes
ricsiricss · 1 year
Text
Egyre kevesebbet beszélünk és úgy érzem egyre jobban távolodunk egymástól, mint két idegen. Mi változott? Mit rontottam el?
Ha kereslek is úgy érzem ignorálsz és egyáltalán nem érdekellek.
24 notes · View notes
god-bangit · 5 months
Text
Úgysem fog elérni hozzád ez az üzenet..
3 évig nem beszéltünk, de sokszor eszembe jutottál. Főleg miután feloldottad a tiltásomat és megjelentél messengeren. Miért tetted?
Ezután újból visszatértem tumblr-re, mert nem volt akivel erről beszélhettem volna. Egyszer csak reblog csatába kezdtünk és vártam, hogy rám írj. Rám írtál.
Beszéltünk vagy 5 mondatot, majd a tumblr kiírta, hogy ez a fiók nem létezik. Miért tetted?
Örlődtem magamban.. majd mivel láttam, hogy messengeren még nem tiltottál le, ezért leírtam, hogy mit érzek. Gondoltam majd ezzel le fogom tudni zárni az egészet és tovább tudok lépni 3 év után. De nem.
Azt mondtad Te is gondolsz rám és csekkoltál, hogy lásd mi van velem. “Jelenleg kapcsolatban vagyok, de ha minden jó lenne, akkor nem merült volna fel bennem, hogy rád írjak.” Ki iránt erősebb az érzésed?
“Kérlek ne keress többet sehol, mert ellenőrizve vagyok és ha meglátja, akkor nem lesz jó vége.”
Tiszteletben tartom a kérésed és nem kereslek, pedig akarlak.
Tudom, hogy velem sem volt tökéletes az egész, de eltelt 3 év.. változtam sokat és mindent el akarok neked mesélni.
Ha csak annyit írtál volna, hogy Te nem gondolsz rám és nem érdekellek, akkor újból összetörik a szívem, de legalább tovább tudtam volna lépni.. talán.
De így itt hagytál nekem egy kicsi remény sugarat.
Minden egyes nap várom, hátha rám írsz valahol vagy csak küldesz egy jelet. Beleőrülök.
Tudom, ha nem éreznél irántam semmit, akkor ez az egész meg sem történt volna.
Remélem valahogy eljut hozzád az üzenet és kapok tőled egy utolsó választ.. velem vagy nélkülem?
4 notes · View notes
mika0606 · 1 year
Text
BPD
A terapeutám mindig azt mondja, hogy meg kell tanulnom megnevezni azt amit érzek, mert akkor könnyebb lesz a dolog. Csak… nem olyan egyszerű, amikor mindent egyszerre tapasztalsz meg. Csapdába estem egy óriás hullámvasúton, ami nem enged le az útról. És a legrosszabb az, hogy még a jegyet sem vettem meg. Mintha zongora lenne a fejemben. Tudom, hogy a legcsodálatosabb dallamokat tudná lejátszani, de ehelyett minden nap bejön valaki és elkezdi húzni az ujját a legmagasabb billentyűtől a legalacsonyabbig, majd oda-vissza. Néha szép dallamokat szeretnék hallani, de legtöbbször csak azt kívánom, hogy a zaj megszűnjön.
Az érzelmek olyanok, mint az eső, gyakran elkapnak. Néha nem vagyok benne biztos, hogy inkább egyszerre érezzem vagy egy légüres térben éljek. A hangulatom egy órán belül többször is ingadozik és a legapróbb dolgok is megváltoztathatják az érzéseimet. Egyik pillanatban boldog lennék, a következőben öngyilkos lennék, aztán dühös, majd pánikrohamot kapnék végül megnyugodnék és minden rendben lenne. Néha végtelen mennyiségű pozitivitásban ébredek fel, hogy egy ��rán belül értéktelennek érezzem magam. Ez mind abszurd. Nevetek és táncolok egy órával az öngyilkossági kísérlet után. Az érzelmek intenzitása a hangulatváltozások gyorsaságával párosítva túl sok. A szomorúságot öngyilkosságnak, a haragot gyilkosságnak, a szeretet az irányítás elvesztésének, valaki elvesztése haldoklást jelent, a boldogság elviselhetetlen eufória, normálisnak érezni magam pedig semmihez sem hasonlítható. Utálom beismerni, de néha egy élő aknamezővé válok mindenki számára, aki kapcsolatba akar kerülni velem.
Ez egy paradoxon. Egyszerre úgy érzem, túl sok vagyok és nem elég. Sokunknak nárcisztikus vagy hiányzó szülei voltak. Ha bántalmaztak minket azok az emberek, akiknek gondoskodniuk kellett rólunk, hogyan bízhatnánk újra? Meg akarom tanulni, hogyan kell félelem nélkül szeretni, de ehelyett megölöm a kapcsolatokat, mielőtt azok valóban elkezdődnének. Manipuláltam az embereket, és bűntudattal töltöttem el őket csak azért, hogy maradjanak. Az életem tele van ellentmondásokkal. Félek, hogy azok az emberek, akik előtt megnyíltam, megbíztam és szerettem, egyszer csak, minden magyarázat nélkül távoznak. Azt akarom, hogy megértsenek és segítsenek, ugyanakkor úgy gondolom, megérdemlem, hogy egyedül legyek. Azt akarom, hogy maradj, de azt mondom, menned kell. Túlságosan megsérült és elbaszott vagyok ahhoz, hogy rám pazarold az idődet. Meg fogom keresni a közelgő elhagyatottság jeleit, a legapróbb mozdulataidban is, hogy mielőbb távozhassak, mint te. Becsukom neked az ajtót, de óvatosan nyisd ki az ablakot, mert remélem megpróbálsz majd bemászni rajta, csak hogy bebizonyítsd, érdekellek. Ez egy önbeteljesítő prófécia. Annyira rettegek attól, hogy elhagynak, hogy kétféleképpen szabotálom önmagam: vagy szörnyű dolgokat teszek, hogy bebizonyítsam a méltatlanság elméletemet, és arra kényszerítsem az embereket, hogy távozzanak, vagy annyira ragaszkodóvá válok, hogy az emberek végül belefáradnak és elmennek. Az agyam elhiteti velem, hogy végül ki fogsz lépni, ezért néha egyre jobban összezavarodok, hogy miért nem teszed meg. És hát… elegem van abból, hogy várjam, hogy elhagyj engem ezért inkább én hagylak el. Inkább okozok fájdalmat és sebet, minthogy én legyek az, aki megsérült. A szerelem egy játék, amelyet elveszítek.
Amikor először találkozunk, hajlamos vagyok fantáziálni elképzelést alkotni arról, hogy ki lehet ez az ember és abban a pillanatban tudom, hogy nincs visszaút. Néha azonnal kötődöm, pillanatok alatt, amikor meglátok valakit, még beszélés nélkül is. Intenzív érzések emésztenek fel és csak a világot akarom átadni ennek az embernek. Rászorulóvá válok, és szeretném, ha jól éreznék magukat bármi is történjen. Az érzelmeim attól függően változnak, hogyan érzik magukat vagy milyen gyakran látom őket. Amikor nincsenek ott, elvonási tüneteket tapasztalok. Ők az én élő, légző gyógyszerem. Olyan vagyok, mint egy kiskutya, aki nem akarja, hogy a gazdája elmenjen. Néha próbára teszem az embereket azzal, hogy szándékosan bántom őket. Két okból van szükségem erre: 1. az hogy láttam, hogy fáj nekik, ezzel megerősítette, hogy szerettek. 2. végül elfáradnak, veszekszünk és ez megerősíti, hogy utáltak és el akartak hagyni. Ha a kedvenc emberem nem válaszol elég hamar a szövegemre, akkor kezdem azt érezni, hogy átszellemülnek és már nem érdekelem őket.
Amikor megtapasztaljuk a hasadást, minden és mindenki csak fekete vagy fehér. Csak jó vagy rossz. Csak görbe vagy tökéletes. Mindig vagy soha. Nem számít, ha az illető mindig kedves és türelmes volt velem. A legkisebb vétség vagy a vonzalom legkisebb csökkenése is elhiteti velem, hogy a fájdalom fenyeget és az illető bántalmaz, elhagy, nem szeret többé. Egy 4 éves kapcsolatot egy pillanat alatt el tudok dobni és pillanatok alatt a szerelemből a gyűlöletbe tudok át menni. Ez egy védekezési mechanizmus, amely megvéd attól, hogy megsérüljek. A legrosszabb az, hogyha egyszer rájövök, hogy fájdalmat okozok egy másik embernek már túl késő. Szégyellem, amit tettem, újra és újra bocsánatot kérek, de néha ez nem elég. Túl sok megszegett ígéret. És hát… végül elveszítem azt, akivel a legjobban törődtem.
Az énképem, a céljaim, sőt a tetszéseim és nemtetszéseim is gyakran változnak és zavarba ejt. Az üresség és a zűrzavar a BPD-m lényege. Úgy érzem, tovább kell futnom és kaotikusan élnem kell az életet, hogy elkerüljem az egzisztenciális rettegést, mert amikor megtörténik túl sötét, reménytelen és fájdalmas. Iszom és drogozok, csak hogy elhallgattassam, ami bennem van. Bizonyos szempontból az élet túlságosan üresnek, unalmasnak és értelmetlennek tűnik dráma, hazugság és manipuláció nélkül. Az önérzet hiánya miatt elfogadunk mások nézeteit és hiedelmeit, hogy identitást adjunk magunknak. Az elhagyástól való félelem azért is nagy, mert, amikor szeretjük ezt a személyt akit lemásoltunk, nem tudjuk kik legyünk vagy hogyan lehet nélkülük élni. Néha kényszeresen hazudok, de felvállalom a másik személyiségnek aspektusát csak hogy tetszenek, mindent megteszek értük. Hidd el nem vagyok rá büszke, de nehéz megállítani ezt a fajta viselkedést ha működik.
Még mindig nagy a zűrzavar csak nem látszik annyira, mert dühömet befelé irányítom. Ha bármit is említek, az emberek meglepődnek mert kívülről azt látják, hogy higgadt vagyok. Amikor a legrosszabb állapotban vagyok azt hiszem visszafordíthatatlanul össze vagyok törve. Elkezdem verni magam. Lelkileg és fizikailag. Megütöm magam, húzom a hajam, vakarom a bőröm stb. Borzasztóan erőszakos dolgokat gondolok magamról. Nagyon szükségem van az érvényesítésre, de amikor megkapom úgy döntök, hogy figyelmen kívül hagyom. Miért? Mert meg vagyok győződve arról, hogy lehetetlen hogy valaki valóban igazán szeresse a megtört lelkemet. Néha annyira utálom magam, hogy azt hiszem túl vagyok a segítségen.
Amikor van egy epizódom, olyan heves és eluralkodó érzelmeket élek át, hogy túl nagynak érzem magam, ahhoz, hogy foglalkozzam velük. Olyan érzés, mintha magába fogadnád a világ összes jelenlévő szenvedését és az egész univerzum a lelkedre nehezedik. Néha nem veszem észre, hogy szélsőséges vagyok. Nem veszem észre azonnal a hibáimat. Máskor is látom, hogy valami apróság miatt ideges vagyok, de még mindig nem tudom megállni, hogy ne engedjem át az érzelmeket. A testemet valaki más irányítja. Utána a szégyent a legnehezebb feldolgozni. Tudom, hogy megbántottam valakit, és ezt teljesen utálom. Szeretném, ha emlékezne néhány dologra, amikor egy epizódon megyek keresztül: megteszek minden tőlem telhetőt, hogy kezeljem magam, de ez nem a racionális megbeszélések ideje. Kell egy nyugalmi időszak, mielőtt beszélhetnék a történtekről. Szeretném, ha valaki meghallgatna, mert az érzéseim érvényesek. Csak mondd, hogy az én oldalamon állsz vagy, hogy nem vagy az ellenségem.
Az emberek azt hiszik szörnyetegek vagyunk és hajlamosak megfeledkezni arról, hogy mindvégig szenvedünk, akárcsak azok, akiket megbántunk. Tudom, hogy nehéz lehet mellettem lenni és megértem, hogy esetleg el akarnak menni, de emlékezniük kell arra, hogy nem én választottam ezt. Józan ésszel senki sem sodorná szándékosan ilyen zűrzavarba magát és másokat. Ha rajtam múlva, abbahagynám.
~ Mika ~
36 notes · View notes
lov-3-you · 6 months
Text
Karsai Ervin Krisztián
Platform-feledés
Egyre lejjebb vagy az üzenetek között,
De ha jól emlékszem, a kéretlenbe raktalak.
Néha rád keresek, ott vagy-e még,
De a sok jó emlék után már csak egy elfeledett arc maradt.
Kereslek instán, nézem, hátha van még jel arra,
Hogy érdekellek még. Hátha van még képünk,
Ahol elém tárul: gondolsz még rám, hiányzom.
De ez is csak egy groteszk mese, minthogy egymás nélkül élünk.
Böngészek utánad, sztalkollak, mint mondják.
Öregnek érzem magam, nem vagyok tisztában a szlengekkel,
Mióta elmentél: az idő kétszer gyorsabb,
A hús már sokkal sósabb, a citrom se savanyú, de élek, szellengek.
Talán az is véletlen, hogy vannak jelek,
Lehet, csak belelátok mindent, amit látni is szeretnék.
Csak én gondolom azt, hogy van még "mi",
Ahelyett, hogy azzal foglalkoznék, ami tényleg van,
S ahelyett, hogy kitörölném az összes cseszett emlékünk, s mindent elfelednék.
2 notes · View notes
annafenesi · 2 years
Text
És már megint egyedül maradtam a gondolataimmal,
Hiszen téged már megint nem érdekellek
20 notes · View notes
azsofiaa · 8 months
Text
Kérdések amikre sosem fogok választ kapni:
Miért nem írsz?
Miért hitetted el hogy érdekellek?
Miért tűntél el egyik napról a másikra?
Miért kapom mindenkitől ugyanazt?
14 notes · View notes
erzelmekaramlasa · 1 year
Text
Érdekel az érdektelen
A vonat amellyel egykor utaztam érted, elsuhant mint a nyári szellő. Azt kívánom, az érzelmeim is így tűnjenek a semmibe. Még mindig felvetődik bennem a kérdés, felszálljak rá? Választ nem lelek de tudom mind hiába mert most még kevésbé érdekellek mint akkor amikor minden megtettem érted. Talán jobb lett volna ha meg sem ismerlek, mert akkor most hiányod nem szorongatná a mellkasomat. A vonat elsuhant és vele együtt a remény is, hogy egyszer majd számíthassak rád.
8 notes · View notes
chokedmyselfpain · 2 years
Text
Amennyire odáig voltál értem, most annyira nem érdekellek
14 notes · View notes
enmegazakivoltam · 1 year
Text
nem is érdekellek, fogadjunk
7 notes · View notes