#sérülés

[ejfelikivansag]

Igen,

van az a pont,

amikor

magadat kell válaszd, azért hogy

ne sérülj többet.

Ez kurvára fájdalmas.

De az élet márcsak ilyen.

Sokszor a legnehezebb feladatokat adja fel, azért hogy

utána jobban

értékeld

önmagad.

#szerelem #fájdalom #veszekedés #önmagadat választom #sérülés #silence #sírás #zokogás #depresszió #shit #shit life #magyar #magyar tumblisok #magyar tumblr #saját

[xszerelmes-lelekx]

Tudom, hogy megint csak sérülni fogok, de akkor is bele megyek

#érzelem #élet #fájdalom #szeretlek #magyar #magány #boldog akarok lenni #fáj az élet #sajat iras #sajatgondolat #látni akarlak #veled akarok lenni #felelem #feladom #kurvara faj #sérülés #lelkifájdalom #nem ertem #nem erdekel #miert #akarlak #várok rád #vágyom rád #rad gondolok #magyar tumblr #tumblr #fáradt vagyok #össze vagyok zavarodva #vágyok rád

[sophiestears]

Talán csak mindig mindent félreértek és ezzel magamnak okozok sérülést.

#saját #saját gondolat #magyar gondolat #magyar tumblisok #magyar #érzelem #saját érzés #érzelmek #érzések #sérülés #túlgondolás

[hicapacity]

Peter Levine, a trauma-kutatás és gyógyítás egyik úttörője, A tigris ébresztése című magyarul is megjelent könyv szerzője mesélt egy történetet. Egy san fransisco-i börtönben tartott csoportos foglalkozást olyan elítélteknek, akik a feleségük, partnerük ellen elkövetett erőszak miatt kerültek rács mögé. A teremben nem meglepően elég nagy volt a feszkó. Levine arra kérte a csoportot, hogy dolgozzanak azon a dühön, indulaton, haragon, ami felgyülemlett bennük. Arra összpontosítva, amit a testükben éreznek, észlelnek.

Miközben ezt a gyakorlatot végezték, az egyik elítélt zokogni kezdett. "Soha nem hagyom többé, hogy ilyen kicsinek érezzem magam melletted," fakadt ki. Levine számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem hozzá beszél - egy gyermekkori emlék tört elő. A férfit gyermekként a szülei bántalmazták, és ő tehetetlennek és kicsinek érezte magát. És rettegett attól, hogy újra ezt a tehetetlenséget kelljen átélnie. Innen eredt a harag és a düh, az erőszak.

Ami érdekes, hogy amikor ezt a teremben lévő többi ember meghallotta, mindenki sírásban tört ki. Mindegyikük tudott azonosulni ugyanis ezzel az emlékkel valahogyan. Mindannyian traumatizált emberek voltak. Mindannyiukban ott élt az a rémült, tehetetlen kisfiú, várva, hogy valamilyen trigger hatására átvegye az irányítást. És másokat bántottak, mert ilyenkor az agyuk átkapcsolt a küzdj-vagy-menekülj módba. És a körülöttük lévőket fenyegetésként értelmezték.

Levine azt javasolta, hogy kezdjenek el dolgozni azon, hogy vajon miért dühös és szomorú ez a kisfiú ott bent, és mit tehetnek azért, hogy biztonságban és szeretetben érezze magát.

Thich Nhat Hahn, a buddhista szerzetes írta, hogy a bennünk élő sérült gyermek meggyógyítása az út, ami a düh, a félelem és a harag átformálásához vezet. Ha felismerjük és együttérzünk ezzel a gyerekkel, akkor máris sikerül megtörni az ördögi kört, amivel mi magunk adjuk át a bántást másoknak.

Vajon mennyivel más lenne a világ, ha ahelyett, hogy újra traumatizálnánk azokat, akik már eleve traumatizáltak, abban látnánk a megoldást, hogy dolgozzunk velük a bennük élő gyermek megszelídítésén? ("Majd nehogymá még mit nem" - fakadnak ki erre sokan. És a szamszára kereke pörög tovább...)

A traumával foglalkozó gyógyítók egyik központi üzenete az, hogy a trauma nem egyszerűen a lélekben vagy az agyban létezik - hanem az egész testben. Az egész test emlékszik rá. A test akkor is emlékezik a rosszra, ami történt velünk, amikor tudatos emlékeink már nincsenek róla. Amikor mi már azt hisszük, hogy régen túljutottunk rajta. És amikor tudatosan nem is vagyunk tisztában vele, valójában akkor is a múltra adunk válaszokat a viselkedésünkkel - nem a jelenre.

Ezért a traumából való felépülés nem pusztán a lélekben - a gondolatok és érzelmek szintjén - történik. Hanem az egész testünkben. Ezért különösen eredményesek az olyan módszerek, amelyekkel testi szinten is kifejezhetjük magunkat. Tánc. Dráma. Gyakorlatok. Közösségi játék. Interakció. És ezért rettegnek sokan attól, hogy ilyenben vegyenek részt. Mert hiába élünk a testünkben - ha nincs vele valódi kapcsolatunk.

#drgrpt #drgrptr #trauma #törött tükör #sérülés #lelkifájdalom #lelkiállapot #fáj a lelkem #gyermekpszichológia #gyermekkor #átlagostól eltérő fejlődésű gyerekek #gyerek #kid

[csacskamacskamocska]

Önállóság

Beszélgettem egy ismerősömmel tegnap és két dolgot mondott. Egyrészt megkérdezte, hogy hogy a fenébe nézek ki jó tíz-húsz évvel fiatalabbnak a koromnál. Az arcplasztikáról tud, azt mondta, hogy nem arra gondol, hanem összességében. pfff. Szerintem nem nézek ki fiatalabbnak, hanem fiatalabb érzetet keltek. Az nagy különbség. A lendületesség, a gondolkodásmód, a nem szokványos érdeklődések vagy egyáltalán a nyitottság megmaradása az új dolgok felé, ez adja ezt a hatást, nem teljesen a megjelenés. Amúgy persze nagyon jólesett, pedig tudom, hogy ez is egy sérülés, hgy az ember fiatalabbnak szeretne látszani a koránál. Mert azt gndoljuk, csak akkor lehetünk/voltunk vonzók. Erre azt mondta, hogy ahogy ezt a dolgot kezelem, ahogy beszélek róla, neki az is egészen elképesztő. Másrészt, azt is mndta, hoogy túltolom az önállóságot, nálam túl dominánsan jelenik meg, hogy jól érzem magam egyedül.

Heverésztem tegnap a szállodai szobámban (még mielőtt a haverfőnökkel beszéltem volna) és határozottan emlékszem, hogy azon merengtem, hogy ha mos pasival lennék itt, akkor szívesen elszerelmeskednék egy félórát, egyébként meg biztos neki is tetszene az egész, olyan kis modern meg luxus meg streil, és élveznénk a lelassulást, a feladat és sürgetésnélküliséget, a meleg időt, a bájos várost, kávét, fagyit, a füvészkertet (az kurvajóhely). Eszembe jutott, és tudom, hogy jó lett volna, de mivel egyedül voltam, ugyanezeket egyedül élveztem. Viszont, az tényleg érdekes, hogy ha egy férfi van egyedül, és ügyes, talpraesett, fúr-farag, utazik, megszervez, megold, épít, gyarapít, de még ráadásul főz, takarít, mindent csinál az fantasztikus, nagyszerű, értékes és rohadtul vonzó, addig egy ugyanilyen nő, mint egy megközelíthetetlen, zárt világ amibe egy férfi nem tudja hova helyezkedhetne. Mondta a haverfőnök. Nincs rá szüksége a másiknak, nem fogják értékelni, nem érezheti magát pótolhatatlannak. És, hogy ez rajtam nagyon látszik, hogy én egyedül száguldok. Bántott és dühös is lettem. Hogy van az embernek egy nyomora, hogy nem talál magának társat, és elkezdi megoldani az életét, hiszen nem tehetem, hogy lekuporodok egy csendes sarokba és sirdogálok, hogy de szar, nincs senkim, megáll a világ, hát egy fiókot nem tudok kihúzni egyedül, milesz velem... szóval az ember elkezdi megtanulni a dolgokat és elfogadni, hogy lehet, hogy nem tökéletesen oldom meg, de működik, halad, elpöfög az életem, néha lejtőn meg még tényleg száguld is. Erre azt mondja valaki, hogy ha csendben ücsörögnék jobb esélyeim lennének. Igen, valamelyest igaz, mert alig van szabadidőm, mert azért sem társkeresőzök, mert még az appot sincs időm megnyitni, annyira meg nem feszít a dolog. Biztos túlzás egy ennyire kicsi kínálatban további elvárásokat támasztani, és nem úgy gondolkodni, hogy jajdejó, hogy valaki rámnézett, hát hova ne szarjak örömömben. Közben érteni is vélem amit mond a haverfőnök, mert kicsit én is megijedek, ha egy férfi mindent jobban főz mint én (ami nem nehéz amúgy mert nem igazán izgat fel a főzés), mert eleve vesztes megmérettetésben az ember nem szívesen indul. És még sütni is tud (miért ne tudhatna) akkor ezeket az elemi dolgokat, hogy mi is vagyok én a kapcsolatban ezt kihúzhatjuk. Nem szakács, a gyomrán keresztül már nem fogom megfogni. Szóval, a talpraesett, önálló és nem kiszolgáltatott nő, bár elismerésre méltó sok férfi szemében, de nem annyira vonzó, mint amelyik nő láthatóan nem boldogul egyedül a konzervnyitással.

Pedig, pont ugyanannyira össze tudunk törni.

#önállóság #lendület #magány #kapcsolatok #társ #04-07

[zeroz2ro]

"2006-ban a civilek, de jómagam is, ökölbe szorított kézzel hallgattuk barátaink rémtörténeteit. Kit, hogy vertek meg, lőttek meg, csuktak börtönbe. Úgy éreztük, hogy valamit tenni kellene. Ekkor alakult a Hunnia Mozgalom, Toroczkai László és Budaházy György vezetésével, akik nyilvános eseményeken toboroztak tagokat, ellenállást hirdettek a rendszer ellen, razzia programot indítottak az állam által elkövetett bűncselekmények feltárására. Többek közt a Sukoró-ügyet ők derítették fel. Közben Magyarok Nyilai néven egy fantomszervezet is alakult, amely magára vállalta különböző politikusok házainak megrongálását. Legtöbbször lábtörlők gyulladtak fel, Hiller István ablakán belőttek. 

Személyi sérülés nem történt. Egyedül Csintalan Sándor sérült meg akit hatan, (a vád szerint négyen) vascsövekkel vertek meg egy parkolóban. Az ellene elkövetett bűncselekmény azonban nem illet a sorba, mert egy ellenzéki tévének volt abban az időben a műsorvezetője" "Megismerve a Hunnia-ügy elképesztő eljárási hibáit és bizonyítatlanságát, egyre több jogász, Schiffer Andrástól, Gaudi-Nagy Tamásig és egyre több közéleti ember Szikora Róberttől, Csókay Andráson és Fábry Sándoron át, Andrásfalvy Bertalanig állt ki a 15 éve perbe fogott áldozatok mellett. Hatalmas lelki megkönnyebbülés volt az országnak, hogy Novák Katalin köztársasági elnök volt olyan bátor, hogy szembemenve a 15 éve tartó igazságtalansággal, kegyelmet adott a vádlottaknak 2022 karácsonyán és 2023-ban, a pápa látogatásakor. " Skarbski Fruzsina véleménycikke az Indexen.

[markoferko]

2022

Mozgalmas és stresszes, de összeségében nagyon fasza év volt, a helyenként elviselhetetlen mértékű aggódást leszámítva életem legjobbja, bocs mindenkitől, akinek nem adta ennyire ki. Hosszú, személyes szöveg utána

Januárban megjelent egy fasza írásom, az eddigi talán legjobb, a folytatásból könyv lesz, ha el nem basszuk Joshua haverommal (inverz fogpiszkáló). Utána elmentem Grúziába síelni és sítúrázni Andris barátommal, tökéletes volt.

Februárban Mauritiuson (50 celsius fok különbség a téli Grúziával, pár nap alatt!) voltunk a terhes csajommal (Island Babe 0. útja), volt ciklon, gyümölcsök, delfinek és a legszebb tenger, amit valaha láttam.

Márciusban Marseille, régóta szemeztünk a Le Corbusier tervezte, hotelként is üzemelő Unité d'Habitation-nal, meg is szálltunk ott. Kiderült, hogy tök fasza város, és remélem, hogy a csajom is elkezdte kicsit elengedni a franciafóbiáját, szeretnék újra vidéki Franciaországban utazni, meg Párizsban lenni megint. Nairobiba és Londonba is eljutottam pár napra (munka és esküvő).

Áprilisban és májusban semmi! Csak Balaton. Meg be kellett rendezni egy gyerekszobát. Meg befejezni munkákat a gyerek születése előtt. De semmi kaland és utazás. 

Június. Erről sokat nem fogok írni, gyerekemnek négy újraélesztés után ötödszörre sikerült, utána hetekig kórházban volt, az egész egy lidérces, egybefüggő, szürke massza az agyamban, menni kellett előre, és nem szétesni. Az eleje keményen indult, de a gyerekem a legjobb dolog a világon, egész nap lényegében mindketten itthon vagyunk vele, és kurva szórakoztató.

Júliusra és augusztusra annyira megörültünk a szabadulásnak és a jó híreknek (semmi maradandó sérülés), hogy végig Balaton meg a világ legkedvesebb esküvője, ahol én adtam össze a párt. Az összes barátaim ott voltak. Kővágóörs és Balatonszőlős a két bázis, baráti és családi indokok miatt. Remélem, idén is így lesz. Ez talán a kedvenc helyem a földön:

Szeptemberben elhúztam dolgozni Dél-Szudánba, új helyeken is jártam, régi haverokkal is találkoztam, végképp meguntam a riportírást, de a kutatást mindennél jobban imádom még mindig. A gyerekem hiányzott, a csajomat sajnáltam, amiért egyedül hagyom, át kell gondolni, hányszor és hogyan tudok lelépni, de ott lenni nagyon jó volt. Sok mindent megértettem újra dolgokból, amik csak engem érdekelnek.

Októberben elkészült a kunyhóm a Dunakanyarban, kívülről úgy néz ki végre, mint a cabinporn valami, amit elképzeltem, amikor belefogtam (bár a csajom szerint sárga). Jelenleg semmi energiám befejezni belül, de majd egyszer. Ja, meg voltunk Korfun majd két hetet, Island Babe 1.0 (felkészül 2.0 januárra).

Novemberben belekezdtünk a lakásfelújításba (egyáltalán nem tudok a pénzzel bánni, de valahogy életünk döntése volt, hogy 3% alatti kamaton felvettünk jó nagy hitelt, és nem adtunk el semmit, azóta esett a forint, és viszi az infláció a tartozásunk, kilenc év múlva szépen kifizetem az egészet egyben fillérpontosan. A trendek alapján egy Wartburg árát). Ja, meg lett egy gugum. Még haza kell hozni (februárban megyek arra legközelebb). Jelenleg így áll a lakás: xDDDDD

Decemberben leadtam egy rég cipelt szöveget, az első leírása egy fontos lázadó szervezetnek, a National Salvation Front-nak. Soroshajót váltottam, mostantól a Crisis Groupnak dolgozom főleg, de majd kialakul. Ez az első nem egyetemi munkaadóm, ellenben állásinterjúm még mindig nem volt életemben. Twitter-thread (micsoda ökör egy műfaj).  Messi világbajnok lett, annak örültem. Családi karácsony túl sok, el kell húzni jövőre a trópusokra már novemberben, és akkor megússza az ember. Év utolsó napjait Kőszegen töltöttük barátokkal.

[iszappakolas]

A halál nem csupán a létezést semmisíti meg, kikaparja az eljövendő emlékeket az idő méhéből, roncsolja a jelen, a jövő és a múlt értelmezési lehetőségeit. Letagadhatjuk, de csonkák leszünk egymás nélkül, mint torzó a szobor szétrobbanása után. A legtöbb, amit tehetünk, hogy értelmet keresünk a repedések mentén, és megpróbáljuk új narratív szálakkal összedrótozni magunkat. Ahogy Karinthy írta, a lelki sérülés nem gyógyul be soha, egész életünkben hordozzuk, mint golyót a koponyacsontban, de idővel hozzászokhat az ember, és megtanulhat vele együtt élni. Azt gondolom, hogy egyéni és társadalmi szinten is felszabadító ereje lenne, ha őszintén és bátran beszélnénk a halálról. Részletgazdagabban láthatnánk egymást és magunkat, és a végén kevesebb maradna a belénk tört mondat.

[fovarosiblog]

Best of MÁV 2023

#mav #Youtube

[csakcsiga]

Mert úgyis mindenki rohadtul kíváncsi egy 1000. összegzőre.

2023

Fura egy év volt. Nem mondanám rossznak annak ellenére, hogy egy csomó szar ömlött(öntöttem) a nyakamba. Jó emberrek volt lehetőségem megismerkedni vagy ép mélyíteni a kapcsolatomat. Sokat köszönhetek nekik. Nagyon sokat tanultam magamról, arról, hogy mire van szükségem, mire állok vagy épp nem állok készen. Megtanultam kommunikálni önmagammal és igyekeszem egyre jobban kommunikálni másokkal.

Amit egyértelműen bánok, hogy legnagyobb igyekeztem ellenére, idén is sikerült pár embert megbántanom akik nem érdemeltèk ezt meg.

Sport rovat.

A 22 sérülés következtében konkrétan mínuszból kezdtem az évet. Hiába reménykedem és tettem meg mindent. Ki kellett hagynom a versenyt.

Az edzőmnek köszönhetően júliusra sikerül rehabolni magam. Augusztus végén edzőm javaslatára megkerestem egy profi powerest akivel elkezdtük a közös munkát.

Jelenleg minden fasza... Nagyon élvezem és várom a jövő évet. A napokban eldöntöttem, hogy ha mind a két edző rábólint nevezek a OB-ra.

Csak egy* fogadalmam lesz a jövő évre(amit már a pszichológusnál megbeszéltünk), hogy a meme-kel ellentétben én nem csak túlélni akarok.

Hanem ÉLNI!!! Ezért szeretnék mindent megtenni.

Ezt kívánom mindenkinek!

*Jó meg többet csókolózni!

#BUÉK #élet #personal shit

[nmtkmrnke]

Álmomban

miközben beszélgettem valakivel egy nyilvános helyen, észrevettem, hogy a pöcsöm kinn van az asztal közepén. nem látszott rajta sérülés, de külön volt a testem többi részétől. nem lepődtem meg, csak próbáltam gyorsan és feltünésmentesen felmarkolni és berakni a gatyámba. Ügyeltem rá, hogy a heréim nehogy kipotyogjanak a művelet közben.

#álom #álomnapló

[notahungryjoke]

It's a guilty pleasure of mine to occasionally read nso comments. 95% of them are horrible, but that remaining 5%... Comedic gold.

My shared first place favourites, in hungarian, are:

- Hajdú Bré István

*amikor jött a hír még kb 2 éve hogy Dibusz sérülés miatt elhagyja a Telkit*

- " Mi van, Dibusz leesett a kispadról?"

[sztivan]

11 km futás, a sérülés óta először merészkedtem tíz fölé. majdnem teljesen jól voltam, sebességem is egyre inkább közelít a szokásoshoz, bár még nincs ott. akkora szabadságérzést ad ez a futás, egész csodás szintje a boldogságnak

[csacskamacskamocska]

Megrázó beszélgetések

Olvastam egy cikket arról, hogy a bizalom helyreállítása akár egy kisebb, de egy nagyobb sérülés esetén fokozottan mennyire nehéz. Hogy egy odavetett bocs vagy egy érzékelhetően lekezelő elnézés kérés csak a dolog letudásáról szól. A másik semmit sem ért, de ami a legfájóbb, nem is akar érteni semmit, csak haladni tovább. Ki akarja tolni a megbántottságunkat vagy fájdalmunkat a gondolataiból, és az életéből. Mintha minket magunkat akarna kitolni az életéből, úgy éljük meg. (Mi is ezt csináljuk, ezt mindig érdemes tudomásul venni, hogy nem csak velünk csinálják, mi magunk is elkövetjük a bántások sokféle módját. Mi is ignoráljuk a másik problémáit és lenézzük az érzékenységeit. Nem vagyunk hibátlanok.) A félrelépés, a komoly ellentétek bizalomvesztéssel járnak. Nem csak azt élni meg az ember, hogy becsapták mert hazudott a másik, a fő bizalomvesztés a biztonságérzet a közös jövőbe vetett hit, a másik ember jóságába és irántunk érzett odaadásába vetett hit. Valamennyire nyilván az is sérül, hogy mennyire uraljuk az életünket, és a hit magunkban, hogy jól látjuk a dolgokat. A bizalomvesztés nagyon összetett.

A bizalomvesztésből újraépíteni valamit csak nagyon mély beszélgetésekkel lehet. Ami meg azért nagyon nehéz mert egy fájdalmas helyzetre még rárakodik egy rakás fájdalmas tisztázás. Olyan dolgokkal kell szembenézni amikről azt gondoltuk, hogy nem fontos vagy nem is akartunk velük szembenézni soha.

(a pszichológia szerint a veszekedések során sokszor kimondunk dolgokat, amiket amúgy nem mernénk mert nem tartjuk etikusnak vagy célravezetőnek. Ezért a nagy veszekedések sokszor nagyon felszabadítóak. Ezért is működik sokaknál a békülőszex.)

Nem véletlenül foglalkoztat a dolog. Tegyük fel, hogy van egy elég jól működő kapcsolatod. De vannak dolgok amiket nem mondasz el, mert TALÁN elfogadhatatlan. Gondolatok a másikról, a félelmeid, valamiféle vágyaid amiről esetleg tudod is, hogy a másiknak nem olyan az elképzelés az adott dologról. Terveid a saját életeddel, ami nem egyezik a másik elképzeléseivel a jövőről. (olyasmire gondolok, hogy te mondjuk Madridba költöznél, ő meg Milánóba, ki engedjen? Nem mesélsz róla, hogy már megint hogy sóvárogsz mert milyen jó filmet láttál Madridról) A közös jövő egyezik, de részleteiben nem. Akartok gyereket, de ő egyet, te kettőt, akkor beszélsz-e arról, hogy miért jobb szerinted a két gyerek vagy inkább csak magadban reménykedsz, hogy majdcsak a te kedvedre alakul? Vagy azt gondolod, hogy a másik nem ismeri valamely tulajdonságát, miközben te látod, hogy hatással van az életére. (Mondjuk: elkerülik őt az emberek, mert rossz a szaga vagy félelmetes vagy folyton okoskodik. megszoktad, ezzel együtt is szereted, de úgy gondolod, hogy neki hátránya van ebből. meghát valójában téged is zavar :D) De akár az, hogy aggódsz az egészségéért és szeretnéd, ha lefogyna, leszokna valamiről. Ha ő nem hozza fel a témát, akkor neked csak a szorongás marad meg a tépelődés, hogy vállald-e a konfliktust. Vagy aggódsz a mentális egészségéért, mert úgy érzed/gondolod, hogy rossz társaságban van vagy rossz szokások rabja.

Egy időben a barátnőim állandóan azt kérdezték, hogy miért nem kotrom ki a kapcsolatot a legaljáig? Miért nem teszem fel a kérdéseimet? Akkor nem kéne találgatni. Kérdezzem meg, hogy hol készült az a fotó, kérdezzem meg, hogy mi van azzal a nővel, kérdezzem meg, hogy hogy is volt pontosan az a szerelmi történet ami mindennek ellentmond, hogy mit gondol, milyennek lát és valójában mi a terve meg az elképzelése. Kérdezzem meg és zárjam le végre a picsába, ha megvannak a válaszok. Iszonyatosan féltem a szembesüléstől. Attól, hogy fájni fog, ha megtudom, hogy milyennek lát. Legfőképpen ettől. Mert a tisztázó beszélgetésekben nem csak "adok" van. A most majd jól megmondom gondolatok nem tartalmazzák azt a rész amikor a másik is jól odamond. Szóval csak vártam, hogy majd minden kiderül. Meg vártam, hogy megerősödöm és jobban elviselem a dolgokat. Ez utóbbi némileg meg is történt, tényleg sokat erősödtem.

De a nagy beszélgetések nem mennek. Nekem sem mennek, és szerintem másoknak sem. Ha a másik ember nem nyitott rá, mert nem akarja elbaszni a viszonylagos jókedvét vagy egyszerűen nem tapasztalta élete során, hogy bármi értelme lenne, egyoldalúan nem lehet nagy meg mély tisztázó beszélgetéseket folytatni. És ott van az is, hogy amikor úgy érzem, hogy kiépült valamiféle bizalom, akkor azt nem szívesen kockáztatom. Lehetne jobb? Mélyebb és őszintébb a kapcsolat? De mi van, ha erre csak nekem van igényem?

És a nagy kérdés, hogy miért félünk attól, hogy a kapcsolaton belül nagyobb személyes teret tartsunk? Miért gondoljuk, hogy akkor nem elég mély a kapcsolat? Annyi őszinte, mélyen érző egymásba kapaszkodós, együtt síró-nevető párt láttam, akik megcsalták egymást, elváltak már mással sírtak-nevettek. Szóval a nagy beszélgetések csak a biztonság illúzióját adják? Ha ismerem a másikat, akkor uralom is? Ha olyannak lát ahogy szeretném, akkor befolyásolni is tudom? Miért csavarjuk fel a kapcsolatainkat valami berögzült ideálra? Fiatal korban értem a gyereknevelés elég megterhelő dolog, jól kell választani és jó elvárásokat támasztani. De később... még az együtt alvás is egy olyan kérdés amin a legtöbb ember elszörnyülködik. Ha szereted akkor akarod ölelgetni meg hallgatni a szuszogását és azt akarod, hogy ő legyen az első és az utolsó, akit meglátsz. Én mondjuk aludni szeretnék mindenféle feszkó nélkül. Meg néha szeretkezni meg néha csak úgy összebújni meg néha csak úgy tapizni a másikat meg néha kiszolgálni a kényelmét meg néha csak tudni, hogy ott van a közelemben. De ezeknek nincs köze az alváshoz. Valamiket gondolunk, hogy a boldog párok miket csinálnak és szenvedünk, ha mi meg nem. Mert marha nehezen kalapáljuk az ideáljainkat a valósághoz. (a valóság ideálokhoz kalapálása lényegesen egyszerűbb. Van egy barátnőm, akit múltkor egy fizetett sofőr hazafuvarozott. A történetet vagy hatszor hallottam. Mostanra egy komplett szerelmi történet lett belőle ami csak azért nem teljesült be, mert a pasi nős, és ő nős emberrel nem kezd. //ha az nem elég rámenős// Én meg csak pislogok ahányszor elmeséli.)

Hát, ez jó kanyargós lett. A lényeg, hogy én, bár sokszor elképzelem, hogy miket kérdeznék, meg ez a blog is sok olyanról szól amit nem merek elmondani, de valójában félek a nagy beszélgetésektől. (Ki tudja hány fogorvos lapul a sötétben.)

#beszélgetés #őszinteség #bizalom #10-22

[stormoflina]

ez lehet unpopular opinion de nem érdekel. nem vagyok liverpool rajongó de szeretem a focit és szeretem dominikot ezért is szenvedés nézni őt ahogyan bánnak vele. nem érdemlik meg a liverpooliak őt. ha legalább egy évet várt volna olyan csapatba igazolt volna mint az arsenal hidd el ott senki ilyen sértéseket amiket tőletek kap ki nem ejtene a száján. remélem ő is látja hogy nem kell itt ebben az ócska csapatban megragadni ahol három hónap sérülés után inkább egy 32 éves japán faszit istenitenek őt meg baszogatják mindenért. klopp is csak vigyorogni tud meg ölelgetni őt egyébként meg széthajtotta őt most meg odadobja mint valami csontot a kutyáknak hogy a törpéket istenitsék inkább

Oh, mamma mia. 😅

Sokat gondolkodtam, hogy erre mit vagy egyáltalán válaszoljak-e. Nyilván mivel más csapatoknak szurkolunk igazán közös nevezőre úgy se fogunk jutni. Rendkívül felesleges néhány twitter felhasználó véleménye alapján ilyen következtetést levonni. Még egy szezont se fejezett itt be, sérült volt két hónapig, mindent összevetve semmi baj nem volt a teljesítményével és ezt minden épeszű szurkoló tudja. Tény, hogy nem ő a messiás, de szerintem ezt csak a magyarok várják el tőle, nem is kell neki az lenni. Az meg, hogy most éppen a nagyszerű sorozatot futó Endot (aki nem 32 éves!) ajnározza mindenki, hát istenem. A szezon elején meg őt ajnározta mindenki, ez ilyen. A bajnokság legjobban teljesítő csapatáról van szó, tele mind nagyszerű játékosokkal, mindenki megérdemli a dicséretet egytől egyig. A többire talán inkább nem reagálnék, mert tök felesleges vitákba bonyolódni. De azért bátor dolog ide jönni egy lfc blogra és leócskázni lol.

[i-believed-in-them]

"Tudod milyen az égési sérülés?

Mint a lelki, begyógyul, de örökké nyomot hagy."