Önállóság
Beszélgettem egy ismerősömmel tegnap és két dolgot mondott. Egyrészt megkérdezte, hogy hogy a fenébe nézek ki jó tíz-húsz évvel fiatalabbnak a koromnál. Az arcplasztikáról tud, azt mondta, hogy nem arra gondol, hanem összességében.
pfff. Szerintem nem nézek ki fiatalabbnak, hanem fiatalabb érzetet keltek. Az nagy különbség. A lendületesség, a gondolkodásmód, a nem szokványos érdeklődések vagy egyáltalán a nyitottság megmaradása az új dolgok felé, ez adja ezt a hatást, nem teljesen a megjelenés.
Amúgy persze nagyon jólesett, pedig tudom, hogy ez is egy sérülés, hgy az ember fiatalabbnak szeretne látszani a koránál. Mert azt gndoljuk, csak akkor lehetünk/voltunk vonzók.
Erre azt mondta, hogy ahogy ezt a dolgot kezelem, ahogy beszélek róla, neki az is egészen elképesztő.
Másrészt, azt is mndta, hoogy túltolom az önállóságot, nálam túl dominánsan jelenik meg, hogy jól érzem magam egyedül.
Heverésztem tegnap a szállodai szobámban (még mielőtt a haverfőnökkel beszéltem volna) és határozottan emlékszem, hogy azon merengtem, hogy ha mos pasival lennék itt, akkor szívesen elszerelmeskednék egy félórát, egyébként meg biztos neki is tetszene az egész, olyan kis modern meg luxus meg streil, és élveznénk a lelassulást, a feladat és sürgetésnélküliséget, a meleg időt, a bájos várost, kávét, fagyit, a füvészkertet (az kurvajóhely).
Eszembe jutott, és tudom, hogy jó lett volna, de mivel egyedül voltam, ugyanezeket egyedül élveztem.
Viszont, az tényleg érdekes, hogy ha egy férfi van egyedül, és ügyes, talpraesett, fúr-farag, utazik, megszervez, megold, épít, gyarapít, de még ráadásul főz, takarít, mindent csinál az fantasztikus, nagyszerű, értékes és rohadtul vonzó, addig egy ugyanilyen nő, mint egy megközelíthetetlen, zárt világ amibe egy férfi nem tudja hova helyezkedhetne. Mondta a haverfőnök. Nincs rá szüksége a másiknak, nem fogják értékelni, nem érezheti magát pótolhatatlannak. És, hogy ez rajtam nagyon látszik, hogy én egyedül száguldok.
Bántott és dühös is lettem.
Hogy van az embernek egy nyomora, hogy nem talál magának társat, és elkezdi megoldani az életét, hiszen nem tehetem, hogy lekuporodok egy csendes sarokba és sirdogálok, hogy de szar, nincs senkim, megáll a világ, hát egy fiókot nem tudok kihúzni egyedül, milesz velem...
szóval az ember elkezdi megtanulni a dolgokat és elfogadni, hogy lehet, hogy nem tökéletesen oldom meg, de működik, halad, elpöfög az életem, néha lejtőn meg még tényleg száguld is. Erre azt mondja valaki, hogy ha csendben ücsörögnék jobb esélyeim lennének.
Igen, valamelyest igaz, mert alig van szabadidőm, mert azért sem társkeresőzök, mert még az appot sincs időm megnyitni, annyira meg nem feszít a dolog.
Biztos túlzás egy ennyire kicsi kínálatban további elvárásokat támasztani, és nem úgy gondolkodni, hogy jajdejó, hogy valaki rámnézett, hát hova ne szarjak örömömben.
Közben érteni is vélem amit mond a haverfőnök, mert kicsit én is megijedek, ha egy férfi mindent jobban főz mint én (ami nem nehéz amúgy mert nem igazán izgat fel a főzés), mert eleve vesztes megmérettetésben az ember nem szívesen indul. És még sütni is tud (miért ne tudhatna) akkor ezeket az elemi dolgokat, hogy mi is vagyok én a kapcsolatban ezt kihúzhatjuk. Nem szakács, a gyomrán keresztül már nem fogom megfogni.
Szóval, a talpraesett, önálló és nem kiszolgáltatott nő, bár elismerésre méltó sok férfi szemében, de nem annyira vonzó, mint amelyik nő láthatóan nem boldogul egyedül a konzervnyitással.
Pedig, pont ugyanannyira össze tudunk törni.
23 notes
·
View notes
Mérhetetlen boldogság és nyugalom tölt el melletted.
Őszintén boldog vagyok, szeretek és szeretve vagyok, gondoskodom és gondoskodnak rólam, fontos vagy és én is fontos vagyok neked, aggódom érted és te is aggódsz értem. Kölcsönös odafigyelés, támogatás, közös munka, bizalom, feltétel nélküli szeretet és szikrázó kémia.
Ezek vagyunk mi.
Lelkünk szimbiózisban működik, oly közel egymáshoz.
Nem hittem, hogy ez lehetséges.
Megtaláltalak.
9 notes
·
View notes
Szép lány, nem társ
Egyszer egy riportban (ilyen Mónika Show színvonalú műsor volt még valamikor nagyon régen mert vagy 15 éve tévém sincs), szóval mondja a pasi, hogy belépett a lépcsőházba és jött lefelé a legszebb nő, akit életében látott, egyszerűen kész volt tőle, hogy milyen gyönyörű és el is döntötte, hogy nem nyugszik amíg ez a szépség/angyal/királynő az övé nem lesz. És az övé lett.
Hűűűű – gondoltam – ez a közepesen fogatlan segédmunkástanonc kinézetű csávó bemosolyogta magát egy jó nőnél? Mik vannak!
Aztán beszélgettek a nővel is, aki addig nem volt ott, somolygott meg boldog volt a Bélájával, amúgymeg szerintem kifejezetten nem volt szép, kicsit sem olyan akitől általában a pasik ennyire eldobják az agyukat.
Vagyis... vagyis tulajdonképpen... Hát tudom én? :D
Társat keres az ember az összes faszságához, kedvtelésekhez, álmokhoz, és a rigolyákhoz, megszokásokhoz. Valakit, aki pont beleillik abba, ami most van, lehetőleg ne kelljen változtatni, az ember olyan keservesen rakta össze, egyedül, még "nélküle", ne kelljen valami bizonytalanért feladni – gondoljuk belül –, de ez rengeteg idő alatt derül ki.
Vagy fel kell adni az illúziót a közel tökéletesről és élni ahogy sokan, otthon a társas magány, a tumblin a testetlen társaság, egy kicsi itt, egy kicsi ott, mindenhez valaki, és minden változást megsiratni, mindig új embert keresni az álmokhoz, kedvtelésekhez, érdeklődésekhez, beszélgetéshez, programokhoz, stb, stb, stb, és mindig érezni, hogy valami nem kerek mert akkor miben társ az, akivel élek? Futó szerelmek, vonzalmak, krássok, és udvarlók mellett a ragasztó a társas magányhoz: az idő.
Egy haverom mondta, hogy ha akarna nőt, akkor az szép legyen. Nem azt mondta, hogy társra vágyna, úgyhogy gondolom, hogy ilyen biodíszletre gondolt, hűtő, szárítósmosógép, jónő.
Ha szépet találna, és ezzel beteljesülne az álma, akkor bármit elviselne, valószínűleg soha semmi kifogása nem lenne semmi ellen, szépen sorbaállna valentin-napkor a Pandoránál, nem felejtene el ünnepet soha, oda menne, azt venne, arra költene amire a nő akar, és mindent megtenne, hogy ne veszítse el a beteljesült álmot.
Azért érdekes ez, mert ez a dolog, ha valakit bármiért is nem akarsz elveszíteni, ez a gondolat akkor is a társaddá válik, ha a másik ember nem társad. Leköti az ember gondolatait, az energiáit, irányítja a terveit. Hosszú időn keresztül képes uralni valakit a félelem, hogy elveszíti amit talált, és az elménk, hogy ne döljön össze a világ, egyre inkább elhiteti, hogy mekkora veszteség lenne (most már) elveszíteni őt. Ha már ennyi időt meg energiát beleöltünk.
A csavar a dologban, hogy a jónő, akit mondjuk ez a haverom választana, ez egyáltalán nem biztos, hogy másnak is tetszik, ergó az ember vonogatja a vállát, hogy ez a hülye mit papucskodik ennek a nőnek, hát ki érti ezt, hát mit tudhat ez a nő? És a nő nem tud semmit, vagyis nem is kell tudnia semmit, csak valaki esztétikájában ő szép.
És ez nagyon nagy szerencse.
Hogy mindenkinek van valaki, aki szép.
Egyébként az egész onnan jött, hogy tegnap kellett dokihoz mennem, kontrollra. és a doki lelkendezett, hogy milyen szép lett az arcom és mennyire szereti ezt a technikát amivel ő dolgozik, mert milyen természetes hatást kelt, és hogy eltűnt minden nyoma a műtétnek. Annyira cukin őszintén lelkendezett, hogy teljesen feldobódtam tőle.
Mentem aztán hazafelé, a kis étterem mellett, ahol az üvegfalon túl mindig elegáns és szép emberek esznek és mindig eszembe jut, hogy vajon hogy lehet bejutni oda, mármint simán beülhetnék akár most is, csak egy étterem, de pont az, hogy rohanok, hogy a melón jár az eszem, hogy nincs senki akivel megoszthatnám azt az éttermi hangulatot amit irigylek, szóval pont ezek miatt nem vagyok ott, hanem itt kívül, és nézhet ki akárhogy az arcom, én belül nem lettem attól más ember. Csk jobb a közérzetem.
A társkeresőn meg többen rámszóltak, hogy küldjek már egy friss képet. Mert ami kint van, az nyilván nem lehet friss.
És nem írom nekik, hogy de, csak az orvostudomány meg egyfél autó ára. Mert nem tartozik senkire.
Pedig, valójában jó lenne, ha tartozna valakire.
Na mindegy, nyafogás off.
Szóval én is úgy vagyok, hogy társ legyen, de azért nézzen már ki úgy, hogy vonzó legyen kívül is – az én fogalmaim szerint.
De a hülye társkeresőn úgy válogat az ember, hogy vonzó legyen kívül, aztán hátha van közte társnak való.
Közben nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy nem ott fogom megtalálni. Hogy valahol nekem ütközik, felbukkan, valahol ott lesz, teljesen hétköznapi módon.
A pszichológusom azt mondaná, hogy ez (is) csodavárás, hagyjam abba.
Mindegy, leszarom, nem érdekel az egész.
9 notes
·
View notes