Ha voltak is álmok elvesztek a ködbe!
Az élet visszaszámol,
Én meg beestem a gödörbe.
Senkit sem hibáztatok
magam tettem tönkre ,
Kinek hiányozhatok?
Nehéz eset vagyok,
Eltűnök örökre!
Sok mindent kibírok,
Lepereg rólam minden!
Most mégis kicsit sírok,
Túl sok van már itt benn!
Miközben ásom a sírom,
Szidok minden nem létező Istent!
/Lú írásai/
7 notes
·
View notes
Napjaim és terveim
Napok óta azon gondolkodom, hogy jelenleg mi foglalkoztat. A valóság viszont az, hogy igazán semmi sem. Nem vagyok se jól, se nagyon szarul, vagyok üresen.
Egy egész hetes táppénz után visszatértem a munkába és, ha másnak nem is, a lelkemnek legalább jót tesz a meló és még talán az is, hogy emberekkel vagyok körülvéve. Emberekkel akiket egyébként nem kedvelek és ők sem engem. De jó, mert ott vannak, futkosnak fel-alá, felbasznak. Nem adják vissza azt a tárgyat amit kölcsönkértek, majd mikor nagy szükségem lenne rá mert szarban vagyok, azt tapasztalom, hogy az, használatlanul hever egy asztalon. Persze én vagyok a démon, mikor emlékeztetem az illetőt arra, hogy azzal a feltétellel adtam kölcsön, hogy minél hamarabb vissza kell juttatnia, amint végzett a dolgával, mert nekem nagyobb szükségem lenne rá. El kell mondanom egy negyven éves embernek; ha kölcsön kér valamit, akkor nem annak kell kuncsorogni érte, aki kölcsönadta, hanem miután használta, neki kell szépen visszahoznia. Szenzációs. De legalább történik valami és nem itthon fekszem.
Végre összejött a pénzem az álomautóra, amire már két éve gyűjtögetek. Most hiperszuper boldognak kellene lennem, régen mindig örültem, ha összegyűlt egy összeg valamire, amire már régóta vágytam. De jelenleg ebben is csak a veszélyeket látom. A terv az, hogy egy ismert autókereskedést kérek meg, hogy hozzanak be nekem külföldről egy ilyen autót. Megadom a paramétereket, kritériumokat, majd ők elkezdenek keresni és, ha találnak, behozzák. Persze ez feláras, de garanciát is vállalnak. Én mégis tartok ettől az eljárástól. Pont úgy, mint minden új dologtól. De eljött az idő, búcsút kell intenem a jelenlegi kocsinak, ami a javítások ellenére haldoklik. Pont egy szerelés alkalmával történt vele egy olyan dolog, ami végérvényesen tönkretette. Talán ezért félek az újtól és a változástól, sokszor a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve (azt hiszem így van).
A kocsi mellett gyűjtök lakásra is. Szerettem volna egy erkélyes, kétszobás, vagy két és fél szobás lakást venni. Egy ideig ez volt az álmom, de ez megváltozott. Két éve már csak a pénzt teszem félre rá, de a vágy elszállt. Kicsit olyan ez mint amit az autóval kapcsolatban érzek. Minek, ha úgy sem használom ki? Elköltöznék egy lakásba. Egyedül lennék. Minden hiperszuper lenne, de még annyi ember sem venne körül, mint eddig. Sokszor jó egyedül, de huzamosabb ideig nem bírnám. Nyomasztana, pont mint az, hogy az álomautóval sem mernék messzebbre elutazni. Ahhoz előbb meg kellene gyógyulni. Mondjuk tegyük hozzá, jelenleg azzal is tudom nyugtatni magam, hogy a lakásárak annyira pofátlanul elszálltak, hogy egy ilyen két szobás erkélyes lakás is 33 millió forint körül van a tavalyelőtti 23-24 millióhoz képest a környékemen. Úgyhogy gyűjtök tovább, másnem ugyan ott tartok majd két év múlva, ahol jelenleg. Tisztára irónikus… Viszont az álomautót jövő hét elején elkezdem intézni.
Hát ilyen dolgok járnak a fejemben napok óta. Azt hiszem, megint egy depisebb időszak kellős közepén járhatok.
De ma meglátogatok egy dokit munka előtt. Azt mondta szeretné látni a papírjaimat és szeretne velem beszélgetni a bajomról. Szeretne segíteni. Az összes sok-sok pénzem odaadnám neki, ha tudna. Mindet.
2 notes
·
View notes