Szia. Nem tudom hol vagy most, nem tudom merre sodort az élet tőlem de, úgy érzem nincs már okom, se jogom ezt tudni, tudom, hogy figyelsz.
Távol kerültünk egymástól, de szeretném ha tudnád, hogy nem haragszom rád, nincs is igazából okom rád haragudni, belebuktam és belédszerettem.
Sajnos 23 év kellett hozzá, hogy megtanuljam bármekkora játékos és bármekkora manipulátor vagyok az érzéseim azok amiket nem tudok még irányítani.
Sosem mondtam ki, hogy szeretlek de, nem is adtál esélyt sem időt arra, hogy ezt bebizonyítsam, vagy kimondjam.
Ahogy leültem a teraszomra ma feltöltődni arra gondoltam amire közel egy éve, RÁD, hogy milyen hálás lehet az életnek, hogy Megismertelek.
Emlékszem minden pillanatra amit együtt töltöttünk még ha rövid ideig is tartott. Emlékszem a mélyen szántó beszélgetésekre, emlékszem arra, hogy mekkora elmét ismerhettem meg személyedben.
Rajöttem arra, hogy akkor is tud értékelni valaki ha nem szerepet játszok hanem magamat adom, aztán eltűntél.
Vicces, pont azzal a lendülettel tűntél el amivel beléptél az életembe, hallottam rólad dolgokat, a barátimtól, hogy megpróbáltad valakivel, aztán visszamentél valakihez, hallottam, hogy nem vagy boldog, hallottam rólad rossz dolgokat, hogy rossz ember vagy.
Ezeket sokáig el akartam hinni csak, hogy megfeledkezzek rólad aztán pedig el akartam felejteni mondván mellettem nem így viselkedtél, majd mellettem te is önmagad leszel.
Egy ideig tudtam tagadni, egy ideig én sem mertem kimondani : SZERELMES LETTEM.
Hogy lehet ennyitől beleszeretni valakibe? Tettem fel magamnak sokszor a kérdést. Aztán egyre biztosabbá vállt, hogy benned láttam meg a CSODÁT, a boldogságot akit nekem rendelt a sors.
Egyre biztosabbnak éreztem magamba a dolgot.
Éreztem, hogy egyszer majd még felbukkansz.
Ennek köszönhetően sokmindent félretettem az életembe.
Minden jelben te voltál, nem, minden jelben téged véltelek és akartalak felfedezni, de végül ugyan ott kötöttem ki, hogy nem keresel.
Elkezdem keresni a hibát magamban, talán nem voltam elég jó? De ha boldog voltál akkor miért tűntél el? Hazudtál? Hazudtam? Én értettem félre valamit?
Volt, hogy több kérdés vetődött fel bennem, esténként csak úgy tudtam elaludni, hogy elképzeltem, hogy itt vagy, nem azért, hogy megcsókoljalak, nem azért, hogy magamhoz húzzalak, egyszerűen annyira jól éreztem magam veled mint még senki mással.
Embernek, nőnek, őszintének, igazinak. Ötleteket dolgoztam ki a miértekre, a válaszokra ahelyett, hogy elengedtelek volna.
Aztán elkezdtelek hibáztatni mert tudom, hogy mindig magamba keresem a hibát. Sokan mondták, talán jobb is így, nem fogadtam el, de ma leültem és arra gondoltam merre jársz vajon? Boldog vagy? Remélem igen. Teljes vagy valakivel? Remélem igen. Remélem ha van valakid az a valaki egész életedben úgy fog téged látni mint én most. Remélem jól megy a sorod.
Tudd, hogy nem tartozol felelősséggel más érzései miatt.
Nekem meg kellett tanulnom boldognak lenni nélküled.
Nekem meg kellett tanulnom újra a szeretet egy bizonyos formája nélkül élni. Jajj, nem tudom mi lett volna ha Te meg Én.. Hmm.. Tudod.
Szeretlek, és a mai napon elengedlek. Remélem boldog vagy. Remélem megtalálod az utadat. Remélem tényleg az vagy akinek én hitelek.
Így a végén csak köszönetet akarok mondani, meg tanultam újra szeretni, csalódni, és értékelni.
Hiszem, hogy nem véletlen az, hogy mi találkoztunk.
Hmm, jajj, örülök, hogy az életem részét képezted, ha csak annyira is, hogy beléd szeressek.
26 notes
·
View notes