Hozzászoktam már, hogy folyamat csak csalódok az emberekben, ezért már meg sem lepődök amikor újra és újra bekövetkezik...
754 notes
·
View notes
Megkérdezte tőlem valaki, hogy mi történt, mert szomorúnak és csalódottnak látott. Én csak elmosolyodtam, s magamban annyit mondtam:
"Minden nap szomorú vagyok, csak ma nem volt elég erőm elrejteni."
16 notes
·
View notes
A torkom kapar. A szívem fáj. Érzem, hogy sírnék, de a könny se jön már.
Elmondom, hogy szomorú vagyok, s te ahelyett, hogy megkerdeznéd miért, azt mondod te is. Ugyan mit is várok, hiszen soha nem lehet egy pillanatig sem szó rólam, hiszen te vagy a lényeg... Ha minden napos, azt hiszed, hogy csak te tehetsz róla. Ha minden felhős, azt hiszed, csak az én hibám. Mindig te vagy a jó, mindig te vagy a tökéletes. Nekem meg marad a vád, az önvád és a gyűlölet.
6 notes
·
View notes
Már egészen kezdem megszokni, hogy semmi nem állandó az életemben. Hogy nem értem a dolgokat és amit igazán szeretnék nem lehet az enyém.
0 notes
pápa
óvodásként lettem szemüveges. az óvónők szóltak a szüleimnek, hogy szerintük nem látok. valóban nem láttam, legalábbis jól biztos nem, szemüveges lettem. az anyám kitalálta, hogy olyan szemüveg kell nekem, aminek a szára a lencse aljától halad hátra. pont úgy nézett ki, mintha fordítva lenne rajtam. és pont emiatt csúfolt mindenki. utáltam ezt a keretet, de az anyám mindig talált az optikában ilyet, így még alsóban is ilyet hordtam
a szemüveg drága dolog, egyre ritkábban lett új pápám és egyre inkább megszoktam a világot homályosnak és karcosnak
pár hete tőlem teljesen szokatlan módon pápában aludtam el, éjjel ráfeküdtem és menthetetlen lett a szára. semmi baj, gondoltam. elővettem az előzőt, aminek a kerete törött el. hiába javítottam korábban pillanatragasztóval, újra eltörött, a kolléga, aki vállalta a ragasztást, összekente ragasztóval a lencsét. de itt sem estem kétségbe, elővettem a még korábbi pápámat. ez konkrétan annyira karcos volt, hogy azt sem hittem el, hogy kilátok rajta
ez volt az a pont, mikor beláttam, új pápa kell. begaloppoztam egy optikába, s mint egy kocsmában, közöltem, hogy pont olyat kérek, mint az előző volt. a hölgy szelíden mondta, hogy talán mégse így legyen, mérjük be a szemem. két munka közt voltam, szaladtam dolgozni, mondtam, hogy nekem ennél fontosabb dolgom van. szerencsére újra ajánlotta a dolgot, így puffogva belementem. bepattantam az optometrista székébe, felhívva figyelmét, hogy dolgozni szaladok. semmit nem várva ültem ott, pont ugyanúgy próbáltam megfejteni a pacákból, hogy milyen betűk lehetnek, mint a mindennapokban. mert én nem látom a buszon, hogy melyik vagy hova megy, csak mikor már teljesen előttem van. nem messziről vadászom az akciókat a boltban, hanem közelítve. és én ezt elfogadtam. évek óta így van, azt gondoltam, nem lehet máshogy. és akkor a hölgy mondta, hogy kipróbál valamit. csinálja - gondoltam én. és akkor, ott láttam. a vonal alatti második sort is LÁTTAM, élesen. elsírtam magam és kérleltem, hogy ez a csoda ez az új pápámba is kerüljön át
heteket vártam a pápámra. minden nap többször eszembe jutott a látás élménye. minden nap nézelődtem és tippelgettem, milyen távolságról látok majd hirdetéseket, más lesz-e olvasni
a pápám megérkezett. sokkal élesebben látok, mint eddig bármikor. és főleg sokkal jobban megtanultam, hogy kell próbálni minden újat, hinnem kell, hogy a meglévő rossz nem örökre rendelt, hanem van kiút, fejlődés
óriási kincs van az orromon minden nap. és azóta is sok esetben eszembe jut az a teljes katarzis, mikor még a székben ülve a vizsgálati pápával először láttam élesen
két dioptriát romlott a szemem. el tudjátok képzelni, mit jelent ez, mennyivel láttam kevesebbet a világból?!?! ne legyetek buták, keressétek a jobbat - mindenben -, mert sokszor van jobb
115 notes
·
View notes
Annyira megszoktam már azt hogy egyedül vagyok.
Így ha valaki közeledni próbál nincs kedvem hozzá és zavar a jelenléte.
Ebből az állapotból van kiút egyáltalán?
33 notes
·
View notes