Tumgik
#megszokás
Text
Megszokás
Úgy érzem, mintha muszáj lenne rád gondolnom,
csak mert eddig nap mint nap ezt tettem.
264 notes · View notes
softicyhuman · 1 year
Text
Egyszerűbb azt mondani, hogy már megszoktam, minthogy bevallani magamnak, hogy még mindig kicseszettül felzaklat.
148 notes · View notes
lonelysoul235 · 1 year
Text
Megszoktam már hogy az embereknek mindig én vagyok a második opcio.
103 notes · View notes
orsiisworld · 5 months
Text
A megszokás nagy Úr
S mikor valaminek megkell szakadnia az nagyon tud fájni
15 notes · View notes
senkinekseelegjo · 1 year
Text
Fekete szívem
Fekete sebbel
Feketén dobban
11 notes · View notes
arcra-festett-mosoly · 8 months
Text
Sokszor a megszokott, nem biztos, hogy normális!
2 hónap alatt sikert túl tennem magam azon a sok szaron amit tőle kaptam.
Nagyon durva, hogy csak miután kilép valaki az életedből, akkor tudatosul benned, hogy ahogy veled bánt és amiket neked mondott, mennyire maradandó és nem megérdemelt volt.
Adj magadnak időt. Sírj, haragúdj, beszéld ki magadból, gondold át, utáld. Írd ki magadból összeszedetten, és engedd el. Ne magadat hibáztatsd.
Lehet pár nap, hét, vagy hónap is, de sikerülni fog. Nem ér annyit, hogy miatta elveszítsd a bizalmad mások felé.
Had lássa mit veszített.
2 notes · View notes
Text
Ha egész életedben úgy érzed, hogy vékony jégen táncolsz, akkor egy idő után egyátalán nem fog érdekelni mikor hova lépsz.
18 notes · View notes
07torhetetlen17 · 1 year
Text
Mindannyian függők vagyunk... 😔
Van aki az alkoholt és a, drogot válassza...
Van aki a kemény munkát és a megszállotságot...
Tumblr media
1 note · View note
Text
Elmúlik-e végleg
Vannak ilyen semmi közöm hozzá „problémák” amik mégiscsak foglalkoztatnak meg inspirálnak. Egy társaságba járok egy lánnyal, nőnek kéne mondanom mert már nem huszonéves, aki együtt járt a társaságból egy pasival. A lány szerelmes volt, a pasi nem, van ilyen. Szakítottak, kicsit érzelegtek rajta, de tulajdonképpen, ��rdekes módon, az együttjárásról mi már csak akkor értesültünk miután szakítottak. A fiú mondta, hogy bocs, ha kicsit furán reagálnak dolgokra, de helyzet van. Pislogtam is sűrűn, hogy most mi is történik, beszéltem a faszival privátban, hogy mondja már el mi ez az egész. Innentől kezdve némileg ki volt hegyezve a figyelmem a lányra, akit jobban szántam mint a faszit. Különlegesebbnek, érdekesebbnek, műveltebbnek láttam, mint a pasast, akinek ez a fantasztikus lány nem volt elég jó. Mindkettőjüknek van már párja, a pasasnak már gyereke is. A pasi felesége kedves, jópofa, tényleg szuper, kedvelem, de nem tudom azt mondani, hogy jobb mint a másik lány. Más. Mindketten eljönnek, sőt mindhárman, a viszonyok tiszták, beszélnek egymással, soha meg nem mondanád, hogy bármi közük volt egymáshoz. Nem is érdekel senkit, csak engem. Gőzöm nincs miért van bennem az, hogy én nem hiszem el, hogy egy szerelem elmúlik attól, hogy azt mondják, hogy vége a kapcsolatnak. Onnantól majd nem látja annak aminek előtte? Ha ott van, nem találja vonzónak? Amikért rajongott az nyomtalanul eltűnt? A fájdalom, hogy ő nem kellett, túlléptek rajta az lényegtelen dologgá válik? A másik teljesen idegenné? Ez a kapcsolat nem kiürült, elsikkad, elhidegült, hanem az egyik elutasította a másikat. Sebet ütött. Folyamatosan látni egy alternatív képet, egy másik utat, másik választást, szerintem idegborzoló. Voltam persze én is úgy, hogy évekkel később találkoztam azzal a pasival, aki iskoláskorom meghatározó szerelme volt, és nem hittem el, hogy ezt az embert valaha is vonzónak láttam. Nem is találkoztunk többször. Minek találkoztunk volna?
Van a társaságban más pár is, akik együtt éltek. Nekem irritáló, ahogy a közeli kapcsolat maradványai át meg átszövik a kommunikációjukat és terhet rak a mostani élettársra. Mert ne áltassa magát senki, terhet rak. Ezt nem akarni tudni, erre nem figyelni szerintem maradványa a birtoklásnak. Persze, mindenki csináljon amit akar, mindenkinek a saját felnőtt döntése, hogy marad vagy szakít vagy szakít és marad, és akinek valami nem tetszik az mondja, aztán majd lesz valahogy. Én csak arról mesélek amik bennem lecsapódnak, a zacc, a mocsok... Van persze rengeteg ellentmondás: A szabadságunkat nem kéne valaki más kárára, direktmód megélni. A korlátozás nem elvárható azon az alapon, hogy nekünk valami nem esik jól vagy kellemetlen. Az emberek hazudnak arról is, hogy fáj-e nekik valami. Az emberek önzők és kegyetlenek egymással.
És akkor mindenféle elejtett mondatok innen-onnan: Már nem fáj, de amikor összetalálkozom vele, igyekszem feltűnés nélkül kikerülni, mert nem akarok találkozni vele meg a nőjével. (aham, akkor most túl vagy rajta vagy nem?) Már csak barátok vagyunk. (aham, a legjobb barátok és csak te mondod neki, hogy milyen okos meg vicces, senki más.) Már elmúlt. (de minden ismeretlen üzenetről, telefonról, sosem látott tumblisról ő jut eszedbe, azt gondolod Ő volt) Jobb, ha nem találkozunk többet. (mert bármikor lefeküdnél vele és az is zavarna, ha nem) Hogy édesemnek, drágámnak, szívemnek szólítom, ez semmi, ez csak a megszokás. (baszki, 15 éve elváltatok, milyen megszokás ez?) Nem zavar, hogy megnősült és gyereke van. (csak leiszod magad, ha látod. Értem, hogy nem zavar) Felidegesít mindig, amikor találkozunk. (akkor mi a fasznak találkoztok?) Barátok tudtunk maradni. (nem akarjátok megdolgozni az érzelmi munkát a szakítással) A kapcsolataim elfogadják, hogy barátságban vagyok az exeimmel. (a kapcsolataid hazudnak) Nem akarom, hogy újra bántson vagy bármi ilyesmi. (Tudna bántani? Akkor nem utálod eléggé.) Stb, stb.
Amúgy az egész dolog érzelmi részét csak én feltételezem, teljesen elképzelhető, hogy a lány teljesen túl van a pasin, beleképzelek mindenfélét amit semmivel sem tudok igazolni, csak azt gondolom, hogy hacsak nem csalódik az ember orbitálisat a másikban, akkor a vonzalom nem múlik el, csupán háttérbe szorul, valahova a tudat eltompított mélyére kerül és ha nem piszkálják, akkor örökre ott is marad, és nem a vonzalom múlik el, csak elfelejtjük, hogy hova tettük.
Tumblr media
48 notes · View notes
hope666sworld · 6 days
Text
Mint legyek a légypapírra úgy ragadtunk bele a megszokás birodalmába
6 notes · View notes
stickalittle · 5 months
Text
Örülök, hogy kirúgták L. Simont.
Megszokták, hogy fölényeskedve kezelik le a másikat. Most ez a megszokás lett a veszte. Olyan hatalmasra és önteltre hízott a Fidesz, hogy már ellátja a saját ellenségének szerepét is. Elégtétel ez nekünk, hogy a társadalomban, amit kiépítettek, felfalják saját magukat is.
16 notes · View notes
tartsdmegazaprot · 7 months
Text
"Egyszer.
Mindig csak egyszer.
Mindig először, mindig utoljára.
Nem törvényt keresni.
Szabadnak lenni.
Nem alkalmazkodni.
Elhatározni.
Nem megszokás.
A váratlan.
A kaland.
A veszély.
A kockázat.
A bátorság...
A küszöbön állni.
Folytonos átlépésben lenni.
Élve meghalni, meghalva élni.
Aki ezt elérte, szabad.
És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet."
- Hamvas Béla
17 notes · View notes
egy-lany-blogja · 11 months
Text
Tudod te voltál számomra a nagybetűs SZERELEM.De ahogy teltek az évek csalódás és ígéret váltotta nálunk egymást.Akartuk s reméltük,hogy működni fog köztünk a sok ellentét ellenére.De mára már a szeretet nyelvünk is más, élünk egymás mellett,mint két barát némi extrával,de már az együttlétekből is kiveszett a tűz, a vágy a forróság s nem maradt helyette más,mint a megszokás. Messziről sem vagy az az ember akibe bele szerettem,akivel az életem terveztem...Telnek a napok s egyre csak azon kapom magam,hogy tervezem a jövőt de immár nélküled...tudom,hogy jobbat érdemlek mégis fáj...fáj mert szeretlek s alakuljon bárhogy a jövő együtt vagy külön utakon az tudnod kell mindig is szeretni foglak...
12 notes · View notes
lonelysoul235 · 9 months
Text
Végül csak magadra számithatsz
14 notes · View notes
angelofghetto · 4 months
Text
a szappan
Ünnepek előtt voltunk úgy két éve. Megszokásból karácsonyi ajándékok után böngésztem, amit már egyre nehezebb volt kiválasztani, mert szerencsére a rokonaimnak nagyjából "mindenük megvan". Már túl voltunk a vicces ajándékokon, a névre szóló hímzéssel ellátott pizsamán és törölközőn, a tökéletesen személytelen de mindenkinek jó kozmetikai és tisztálkodó termékeket tartalmazó díszcsomagokon, és már a saját kézzel készített ajándékokra is egyre kevésbé volt idő, ötlet, türelem, mert már minden volt. Tavaly elhatároztuk a nagy családi kupaktanácsban, hogy innentől csak "batyubál" lesz, vagyis mindenki főz vagy süt valamit megbeszélés szerint, amit a legjobban tud, és közösen eszünk, aztán társasozunk. De hát a megszokás, ugye.
Elnézem ezeket a hülye amcsi filmeket, az őrült dekorációs versenyt, a tonnányi mennyiségű potenciális hulladékot, ami ünnepek után a kukában végzi, az ajándékvásárlási versenyt, amikor az épp trendi képregényhős műanyag másáért folyik az ádáz beszerzési hajsza. A karácsonynak a lecsendesedésről, az összerendeződésről, a befelé fordulásról, a meghitt családi pillanatokról kellene szólnia, ehelyett a boltok ilyenkor termelik meg az éves bevételük legnagyobb részét. A fogyasztói társadalom profittá alakítja a lelkifurdalást, amiért a családok nem lehetnek együtt idejük nagy részében, hogy azokat a vackokat termeljék meg, amit ilyenkor el lehet adni. Ez őrület.
Szóval mászkáltam igazi cél nélkül, inkább csak azért, hogy a zene, a polcokon felsorakoztatott vackok valami perverz módon hangulatba hozzanak, de még közben is a munkahelyi miegymások jártak az eszemben. És akkor ott kínálta magát egy nagy kosárban az a sok szappan. Kicsit messzebbről is lehetett érezni azt az illat kevercset, amiben volt kamilla, citrusok, levendula, gránátalma, olíva, és ki tudja mi minden más. Natúr csomagolás, ami azt sugallja, hogy valami bio-izé van az újrahasznosított papír alatt, rajta szép rajzokkal ábrázolva az adott illat. Elég drágáért adták, még így "akciózva" is, de dupla méretű szappanok voltak, és ahogy egyenként megszimatoltam őket, elvarázsoltak. Nehogy már az egész éves gürizés után ne jutalmazhassam meg magam egy kis kényeztetéssel. Elképzeltem, ahogy belemerülök a kád forró vízbe, bebújok a hab alá (vigyázva, hogy a kiloccsanó víz ne oltsa el a kis mécsesek lángját), aztán nyúlok a szappanért, és jön az illat. Rögtön kettőt is vettem. Adjunk a luxusnak, igenis megérdemlem.
Hazaérve az egyiket beraktam a szekrénybe a fehérneműk közé, a másikat kitettem a fürdőszobában a szappantartóba, és rém elégedett voltam. Nem tudtam türtőztetni magam, még kari előtt ki kellett próbálnom az élményt. Nem tolom túl a sztorit, néhány használat után a szappan illata eltűnt. Nem is habzott igazán, és leginkább nagyikám Flóra mosószappanára emlékeztetett az, ami lett belőle. Mintha csak a külső néhány milliméteres réteg lett volna illatosítva. Hatalmas csalódás volt. Gondolkoztam rajta, hogy visszaviszem, és reklamálok, de basszus, egy nyomorult, pár száz forintos szappanért nem megy vissza az ember reklamálni, mert kiröhögik vagy lesajnálják. És akkor belegondoltam, mit adtak el nekem. Egy illúziót, egy be nem teljesült ígéretet, bosszankodást, lelkifurdalást, önvádat és szégyent, hogy nem állok ki magamért. Hogy nem megyek vissza tiltakozni, mert sajnálom az időt rá, és nem akarok még több feszültséget, mint amit az életem egyéb területei generálnak.
Tanulópénz. A fogyasztói társadalom leckéje. Egy olyan kapitalizmusé, ahol már rég nem a kereslet szabályozza a kínálatot, hanem ahol a fogyasztót manipulálják a kínálathoz, és a profit szentesít bármilyen eszközt. És ha nem tetszik, nem lehet kiszállni.
Azok a szappanok mai napig újra és újra kikerülnek kosarakban. Ajándékozós ünnepek előtt nagyobb mennyiségben. Csábítóan, illatosan, ígéretesen, és várják az új balekokat, akik még nem tudnak semmit, és megveszik őket... vagy inkább a habos fürdő, a kényeztetés soha be nem teljesülő illúzióját. Csak mondom. Egyébként meg boldog karácsonyt.
3 notes · View notes
senkinekseelegjo · 1 year
Text
Kurvára lehangolt vagyok
Úgy tűnik, képtelen vagyok kitörni ebből a pangásból..
Eminem
4 notes · View notes