#rosszindulat

[eltiron2]

Középiskolás osztálytalálkozó

@elizabethbennettdehivjlizzynek már biztos írt erről a témáról karcos posztot. 

Engem most találtak meg, nagyon vicces az egész, mert mindössze másfél évig jártam abba a suliba (geci nagy lázadó voltam tiniként, kivágtak másodikban, mint a szaros macskát). Az égegyadta világon semmilyen apropója nincs, semmi kerek évforduló, szerintem pár régi osztálytársnőm (csak csajok szervezik, persze) midlife crisesban van és fel akarják idézni, hogy milyen kúrnivaló kis tinicsajok voltak 30+ éve. Eszem ágában nincs ebben résztvenni, de a group csetbe beszálltam és halálra röhögöm magam - ugyanaz a 4-5 lány szervezi, akik 10+ éve minden social media platformon megkeresnek. 

“Nézd, van négy fogam, egy családi házam, 3 lányom és két unokám” - VVVÁÁÁÓÓÓ!

“Emlékszel amikor másodikban az osztálybulin kilátszott a bugyim a miniszoknya alól? Tök égő volt, de azért mindenki megbámulta!!!”

etc.

Szerintem a Romy és Michelle után totál értelmetlen ilyesmit szervezni :D

#lájf #énblog #rosszindulat

[naposmedve]

Paradoxon

Örülnék a boldogságodnak, de tudom, hogy nagyon megfognak bántani, talán remélem, hogy meg is fognak.

#kettősség #rosszindulat

[hicapacity]

A német történelem legsötétebb fejezetében, amikor a felbujtott csőcselék köveket dobált az ártatlan üzlettulajdonosok ablakaiba, nőket és gyerekeket nyíltan aláztak meg kegyetlenül; Dietrich Bonhoeffer, egy fiatal lelkész nyilvánosan felszólalt az atrocitások ellen.

Miután éveken át próbálta megváltoztatni az emberek véleményét, egy este mikor Bonhoeffer hazatért, saját apjának kellett elmondania neki, hogy két férfi várja a szobájában, hogy elvigyék.

A börtönben Bonhoeffer azon kezdett el elmélkedni, hogyan vált a költők és gondolkodók országa gyávák, szélhámosok és bűnözők kollektívájává. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a probléma gyökere nem a rosszindulat, hanem az ostobaság.

Bonhoeffer a börtönből írt híres leveleiben azzal érvelt, hogy az ostobaság veszélyesebb ellensége a jónak, mint a rosszindulat, mert míg „tiltakozni lehet a rossz ellen; erőszakkal leleplezhető és megelőzhető, a hülyeséggel szemben védtelenek vagyunk. Sem a tiltakozás, sem az erőszak alkalmazása nem ér semmit. Az érvek süket fülekre találnak.”

Azokat a tényeket, amelyek ellentmondanak egy hülye ember előítéletének, egyszerűen nem hiszi el, és ha megcáfolhatatlanok, akkor lényegtelenként, mellékesként félre teszi őket. A hülye ember önelégült, és könnyen ingerülten támadásba lendülve veszélyessé válik.

Emiatt nagyobb elővigyázatosság szükséges, ha egy ostoba emberrel bánunk, mint amikor egy rosszindulatúval. Ha tudni akarjuk, hogyan lehet felülkerekedni a butaságon, törekednünk kell annak természetének megértésére.

Annyi bizonyos, hogy a hülyeség lényegében nem intellektuális, hanem erkölcsi hiba. Vannak emberek, akik feltűnően mozgékonyak intellektuálisan, de ostobák, és vannak olyanok, akik intellektuálisan unalmasak, de nem hülyék.

Nem annyira az a benyomás alakul ki az emberben, hogy a hülyeség veleszületett hiba, hanem az, hogy bizonyos körülmények között az embereket hülyévé teszik, vagy inkább megengedik, hogy ez megtörténjen.

A magányosan élőknél ez a hiba ritkábban jelentkezik, mint a csoportokban előknél. Ezért úgy tűnik, hogy a hülyeség kevésbé pszichológiai, mint szociológiai probléma.

Nyilvánvalóvá válik, hogy a hatalom minden erős felfutása, legyen az politikai vagy vallási jellegű, az emberiség nagy részét butasággal fertőzi meg. Mintha ez egy szociológiai-pszichológiai törvény lenne, ahol az egyik hatalmához a másik hülyesége kell.

A folyamat itt nem az, hogy bizonyos emberi képességek, mint például az értelem, hirtelen meghibásodnak. Ehelyett úgy tűnik, hogy a növekvő hatalom elsöprő hatása alatt az embereket megfosztják belső függetlenségüktől, és többé-kevésbé tudatosan feladják autonóm pozíciójukat.

Az a tény, hogy a hülye ember gyakran makacs, nem vakíthat el attól, hogy nem független. A vele való beszélgetés során az ember gyakorlatilag azt érzi, hogy egyáltalán nem is mint emberrel van dolga, hanem szlogenekkel, hívószavakkal és hasonlókkal, amelyek birtokba vették.

Megbabonázták, megvakították, visszaélnek vele, és lényében bántalmazzák. Miután így esztelen eszközzé vált, az ostoba ember is képes lesz minden rosszra – nem látja, hogy az gonosz.

Az utasítás nem, csak a felszabadítás képes legyőzni a hülyeséget. Itt be kell látnunk, hogy a legtöbb esetben a valódi belső felszabadulás csak akkor válik lehetségessé, ha az a külső felszabadulás megelőzte. Amíg ez nem történik meg fel kell hagynunk minden próbálkozással, hogy meggyőzzük az ostoba embert.

Bonhoeffer az Adolf Hitler elleni összeesküvésben való részvétele miatt 1945. április 9-én hajnalban a flossenbürgi koncentrációs táborban hunyt el, mindössze két héttel azelőtt, hogy az Egyesült Államokból érkező katonák felszabadították a tábort.

Bonhoeffer szavaival: „A cselekvés nem a gondolatból fakad, hanem a felelősségre való készségből. Az erkölcsös társadalom végső próbája az, hogy milyen világot hagy gyermekeire.

#dietrich bonhoeffer #Bonhoeffer #hitler #hülye #hülyeség #erkölcs #röfi #orbán

[pokolbol-fel-aztan-vissza]

Minden rosszindulat nélkül

Ha én lennék az Isten, sosem adtam volna anyámnak gyereket.

#magyar #magyar tumblr #magyar tumblisok #saját #anya #mérgező #toxic #testvérek #család #mentális zavarok

[newlifeprojects]

tenyleg remenytelen

egyszerre van bennem harag, duh, szomorusag, sertettseg, es most jott el az a pont, hogy lemondtam errol az orszagrol, mert aki tudna sem tesz semmit, a tehetetlent viszont kopkodik, itt a sajat szomszedaid is gyulolnek azert, mert egyaltalan letezel, irigyseg, rosszindulat, karorvendes es gog leng be mindent, mint valami zsufolt es szennyezett levegoju nagyvarost a szmog. nincs mosoly, nincs kedves szo, nincs segitokeszseg, nincs elozekenyseg, es leginkabb nincs remeny.

#prs #mo #nvrmnd #sad sad truth #🇭🇺

[mi-vagyunk-sajat-tukreink]

Tudod,

mikor megkönnyezek valamit,

ami szép volt,

megvigasztal a gondolat,

hogy lakozik bennem egy csoda,

ami nem hagy el,

amit nem vehet el tőlem

sem az irigység

sem a rosszindulat,

Tudod,

ebből az érzésből táplálkozom,

miatta össze sem csuklom,

ha elesek is, érte felállok,

ha sírok is elmosolyodok,

talán,

ha végleg elalszom,

érte akkor is felébredek.

Kányádi Sándor: Tudod… (részlet)

#magyarvers #Kányádi #csoda #szeretet #Isten

[angelofghetto]

RAGD EL

Covid lezárás utáni első dolgozós hetek egyikén történt. A céges kis étkező-konyha mosogatója fölé a csempére valaki egy kis kockás papírdarabot ragasztott a következő felirattal:

"RAGD EL MAGAD UTÁN AMIT ELMOSOGATTÁL"

Bevallom, először olyan furcsa, kicsit sajnálkozó, kicsit nevetgélős érzés jött fel bennem, de azonnal el is szégyelltem magam. Mi vagyok én, valami troll? Valami másokat lenéző önjelölt zseni? Talán túl sok kommentet olvasok, és már belém szivárog a rosszindulat, a káröröm, vagy mi? Ez nem én vagyok.

A második gondolatom az volt, hogy előveszek egy üres fehér lapot, és olyan dekoratív, mégis jól olvasható betűkkel, ahogy feliratokat készíteni szoktam, megalkotom a helyes szöveget, szívecskékkel meg mosolygó szmájlikkal körítve, és kiteszem, mintha a hirtelen odafirkantott helyett kiraknék egy előkészítettebbet, maradandóbbat, így észrevétlenül "javítanám". De ezzel is esetleg megbántanám az illetőt, ha észrevenné a tartalmi különbséget. Vagy lehet, hogy észre sem venné? Mindegy is. Végül úgy hagytam. A műhelyben egyszerű népek dolgoznak. Fizikai munkások darabbérért. Ők cipelik a hátukon ezt az országot, nem a nagyonokos megmondóemberek. Ezt kell tisztelnem a cédulában.

De hogy valami pozitív kicsengése is legyen a bejegyzésnek, egy másik feliratot is megemlítek. A WC fülkékben ki vannak tacepaózva, bizonyos szövegek, melyek a pumpa és kefe használatára buzdítanak, valamint hogy az ember a helyiség elhagyása előtt mindenhol ellenőrizze a tisztaságot. Engem igazából bosszantanak ezek a feliratok, de érteni kell, nem mindenki nevelkedett angolvécés környezetben, vagy nem mindenki figyel oda. Szóval készítettem ilyen kis öntapis címkéket, és a WC-tartályok öblítést elindító gombjaira ragasztottam.

Működik.

[csacskamacskamocska]

Visszajelzés a bajról

Olvastam egy posztot, amiről eszembe jutott, hogy mennyire fellszabadító az, amikor éveken át szorongva-fájdalmasan megélt kétkedésre (amire persze a barátok mindig mondták, hogy hülye a csávó, te is hülye vagy, ilyenek vagytok, olyanok, csináld ezt, csináld azt --- csakhát ők ugye csak az én verziómat ismerik és csak engem féltenek), szóval amikor egy közös ismerősből kibukik, hogy dehát XYról tudjuk, hogy ... jaaaaa, hogy ez másoknak eddig is nyilvánvaló volt? Jaaaaa, hogy másokat azért nem zavar, mert nincsenek annyira közel? Uristen, uristen, nem vagyok bolond! Kb ilyen élmény. Hogy az a valaki éppen narcisztikus vagy pszichopata vagy autista/aspergeres vagy hazudozó vagy mi, az ez esetben mindegy. A lényeg, hogy amikor kétséges, ellentmondó élmények közt kóvályog az ember, akkor egy idegen saját élménye a dologról nagyon nagy segítség. Pukk, a buborék kipukkad, és elindul a folyamat amiben az ember már tud másféle, normális döntéseket hozni. Nekem még a pszichológusom se tudta elpöccinteni bennem az iránytűt, amit egyetlen amúgy barátságos hangvételű kijelentés megtett: dehát XY az.... Ezt tudjuk. Hogy nagyon szeretem, ez nem változott ettől. Csak a bénultság szűnt meg. Amúgy, anyámmal kapcsolatban ugyanez a bénultság volt rajtam. Az eldönthetetlenség, hogy egy tündér, okos, különleges, jószívű, kreatív nő vagy egy manipulatív, hazudozó, önző, egoista, narcisztikus. A frdulópont az volt, amikor a doki azt mondta, hogy egy egész életében kezeletlen személyiségzava van a demencia melllett. Addig a pszichológusommal csak feltételeztük, hogy narcisztikus. (amúgy, anyám a lelke mélyén egy mélyérzésű, érzékeny, kedves és odaadó ember. Minden más csak azért lett, hogy védje magát a fájdalomtól. De ettől még a "minden más"-sal kibaszott nehéz volt együttélni) Egyébként az, hogy különböző helyzetekben vagy különféle emberekkel eltérően viselkedünk, máshogy reagálunk rájuk vagy mellettük akár ugyanazokra a dolgokra, az természetes. Ha életem szerelmével elmegyek egy kiállításra, akkor a lelkendezésem nem csak a kiállításnak, hanem a szituációnak is szól. Ergo, sokkal lelkesebb kiállításlátogatónak fogok tűnni, mintha a festő barátnőmmel szakmázgatunk egy kiállításon. Ezektől az eltérésektől még nem lesznek kétségeim abban, hogy normális vagyok-e vagy jól látom-e a dolgokat. Hogy mitől keletkeznek kétségek? Rengeteg időt fordít valamire, amire azt mondja, hogy az nem számít. Mosolyog, készséges, segítő, aztán leszólja azt, amiben látszólag lelkesen résztvett. Csábít (a csábító csak hiteget, de eszébe sincs beváltani azokat amiket mond) Mást vár el és mást ad, mint másoknak és szerinte ez így teljesen rendben van, bár kihangsúlyozza, hogy nem vagy különleges Az érzelmi nyitottsága és zártsága teljesen következetlen Most így hirtelen ennyi

A kérdés számomra a szándékos rosszindulat. Mert amíg egy pszichopatát szórakoztat a saját szarkeverése és örömet jelent neki a más fájdalma, addig egy narcisz az szenvedhet, egy autistáról, depressziósról, önrétékelési zavarosról, stb, nem is beszélve. Igen, a narcisztikus is szenved, csak nekünk ehhez nem feltétlenül kell türelmesen asszisztálni. El lehet menni onnan. A többiek viszont megérik talán a türelmet és tanulhatunk magunkról, az emberekről. A mi döntésünk, a mi életünk. Az, hogy valami nem komfortos számunkra, az nem jelenti, hogy gonosz. Igaz, a komfortos sem jelent azt, hogy jó. A saját belső értékeinkre vigyázni kell, és azokkal lenni, akik azt képesek látni és értékelni, túl mndn szaron amit időközben magunkra vettünk az úton. Egyenesbe rakni a dolgokat, aztán haladni, vagy ahogy tetszik.

#visszajelzés #áttörés #változás #kapcsolatok #kétségek #05-29

[jovagyokmagamhoz]

Feladatunk van!

Te, ki igyekszel mindig kedvesen, önzetlenül, együttérzően fordulni az emberekhez, neked teszem fel a kérdést: ugye mennyire nem könnyű empatának lenni ebben az egocentrikus világban?

De mi valamiért újra és újra próbáljuk megmutatni a környezetünknek, miként érdemes egymással bánni, akárhányszor is tapasztalunk valamilyen gonoszságot. 

Ha valaki empatikus, az annyira sok mindent magába foglal: egy empata törekszik az együttérzésre, kedvességre, önzetlenségre, segítőkészségre, megértésre... és még sorolhatnám. Röviden, minden olyan érzést táplál és továbbad, amitől a világ jobb, békésebb, szeretettel telibb hely lehet.

Valahonnan, valahogy a szeretet ősi ereje ott van bennünk, ott van mindenkiben, nekünk pedig az a feladatunk, (ha ráébredtél-e erre vagy még nem) hogy megmutassuk, a szeretet mennyivel éltetőbb hatalom, mint a gyűlölet. A szavaink magukban rejtik a titkot: szer-ETET, gyűl-ÖLET. 

Mindenkinek van olyan kollégája, ismerőse, rokona, akit nem könnyű szeretni. Velük tekintetben nehezebb dolgunk van, de őket sem véletlenül kaptuk az életünkbe, meg kell értenünk ennek a miértjét. A lelkibékénkre vigyázva, de nekik is meg kell próbálnunk utat mutatni vagy éppen tanulnunk kell tőlük valamit.

Sajnos a hozzánk hasonló embereket sokszor kihasználják, természetesnek veszik a kedvessüget, ezért nagyon fontos a tudatosság, annak állandó gyakorlása. A tudatosságon belül egyrészt elengedhetetlen a minőségi feltöltődés, ugyanis kell tudnunk miből adni, másrészt a határainkat is meg kell tanulnunk felismerni, méltó módon meghúzni másokkal szemben. 

Feladatunk, hogy szórjuk fényt, mutassunk példát, beszéljünk erről minél több emberrel, próbáljuk velük megértetni, valójában a kedvesség, a segítőkészség a valódi önzőség, de jó értelemben. Hiszen, ha másokkal teszünk jót, az százszorosan visszaáramlik hozzánk. Ha másoknak segítünk, önmagunknak segítünk. Mindenki fel tudja magában idézni az érzést, amit azután érzett, miután segített valakinek. Ez egy máshoz nem hasonlítható, felemelő, gyógyító, tisztító, egységet termető érzés... 

Tudom, hogy sokszor nagyon nehéz, de azt tanácsolom, csak azért is légy empatikus, másokkal együtt-érző lény! Ez egy olyan pozitív - evilági szóval - fegyver, ami mindennél hatásosabb. Ha felveszed mellé a remény pajzsát, nem tud leteríteni semmilyen igazsátalanság, lekicsinyítés, átverés, rosszindulat. Csak azért is gyújts fényt a sötétségben, mert ha így teszel, észreveszed, hogy egyre több és több a fény. Csak azért is szeress, mivel, ha jó mélyen a lelkedbe tekintesz, rájössz, nincs is ennél fontosabb.

Légy jó magadhoz, Albi

#önismeret #kedvesség #tudatosság #szeretet #empatikus #empata

[kettenbudapesten]

Tudod

soha nem bántam meg, hogy megszerettelek, pedig felbolygatta ez a szeretet az egész életem, Tudod, soha nem csalódtam benned, pedig sokszor nem értettem a cselekedetedet, sokszor féltettelek, leginkább magadtól féltettelek, Tudod, lassan fogynak körülöttem a dolgok, a dolgaim, vagy messzire kerülnek tőlem, vagy csak én távolodok, ahogy szakadoznak a szálak, az érzés egyre jobban magához láncol, Tudod, mikor megkönnyezek valamit, ami szép volt, megvigasztal a gondolat, hogy lakozik bennem egy csoda, ami nem hagy el, amit nem vehet el tőlem sem az irigység sem a rosszindulat, Tudod, ebből az érzésből táplálkozom, miatta össze sem csuklom, ha elesek is, érte felállok, ha sírok is elmosolyodok, talán, ha végleg elalszom, érte akkor is felébredek.

~Kányádi Sándor~

#poetry #szeretlek #versek

[sronti]

Mindig kicsit büszke vagyok a blokklistámra, amikor egy threadet elindítok egy alapvetően érzékeny témáról és több mint tíz reblog után sincs benne (nekem feltűnő) igazán bántó rosszindulat, vagy homofóbia/rasszizmus/szexizmus.

Jó blokklista->jó tumbli

(tudom, hogy előbb-utóbb össze lesz az is tibizve, de az belefér)

[fuckingmichelle]

Kányádi Sándor: Tudod

soha nem bántam meg,

hogy megszerettelek,

pedig felbolygatta ez a szeretet

az egész életem,

Tudod,

soha nem csalódtam benned,

pedig sokszor nem értettem

a cselekedetedet,

sokszor féltettelek,

leginkább magadtól féltettelek,

Tudod,

lassan fogynak körülöttem a dolgok,

a dolgaim,

vagy messzire kerülnek tőlem,

vagy csak én távolodok,

ahogy szakadoznak a szálak,

az érzés egyre jobban magához láncol,

Tudod,

mikor megkönnyezek valamit,

ami szép volt,

megvigasztal a gondolat,

hogy lakozik bennem egy csoda,

ami nem hagy el,

amit nem vehet el tőlem

sem az irigység

sem a rosszindulat,

Tudod,

ebből az érzésből táplálkozom,

miatta össze sem csuklom,

ha elesek is, érte felállok,

ha sírok is elmosolyodok,

talán,

ha végleg elalszom,

érte akkor is felébredek.

[unlikelygothdeputyzonk]

Embernek lenni nehéz s olykor megpróbáltatás. A becsület és érettség az ember paródiája, sokszor csak bámulunk magunk elé s hagyjuk, hogy elrepítsenek az érzelmek, hagyjuk, hogy rossz legyen, meglapulunk még sík talajon is. Vannak napok mikor nem tudsz ember maradni, rosszindulat s kétely veszi át helyét a szeretet meleg ágyának. Olykor-olykor magunkkal is harcban állunk, higgadtnak és boldognak kellene tűnnünk, de minden erőnk ellenére is mocsárba ragadunk. Ember nem csak te kell, hogy legyél, körülötted mindenkinek embernek kell tűnnie, s a hiba az, hogy ez valamin mindig elsiklik…

[iwillbeasuccessfulwoman1]

Tudod soha nem bántam meg, hogy megszerettelek, pedig felbolygatta ez a szeretet az egész életem, 

Tudod,soha nem csalódtam benned, pedig sokszor nem értettem a cselekedetedet, sokszor féltettelek, leginkább magadtól féltettelek,

Tudod, lassan fogynak körülöttem a dolgok, a dolgaim, vagy messzire kerülnek tőlem, vagy csak én távolodok, ahogy szakadoznak a szálak, az érzés egyre jobban magához láncol, 

Tudod, mikor megkönnyezek valamit, ami szép volt, megvigasztal a gondolat, hogy lakozik bennem egy csoda, ami nem hagy el, amit nem vehet el tőlem sem az irigység sem a rosszindulat, 

Tudod, ebből az érzésből táplálkozom, miatta össze sem csuklom, ha elesek is, érte felállok, ha sírok is elmosolyodok, talán, ha végleg elalszom, érte akkor is felébredek.

[patrickblond]

Lidérc mesék: Álmokból szőtt

olyan hullámokon evezni, amelynek csak egy célja van velem:

elnyelni.

didergő szelek, álmok szőtte látomások, véget nem érő tenger.

kapkodni a látványal, minden pillanattal lebegtem.

hajnalban kergető

vitorlákat szertező

eget rengető

kíméletlen szervező.

voltaképpen ismerős helyek, mindent magamnak csináltam.

a csónakban már nem volt olyan biztonságos egyedül, de mégis annyira éreztem magamat szabadnak, mint a vihar.

lassan szedte le az anyagot róla, míg éreztem, alá nem akarok merülni.

olyanok vagyunk, mint a hullámok

mélységet nem ismerő

kötelező vonzások

buktam egyet, ahogyan mindenki.

láttam még a felszínen teljesen darabokra esni a szerkezetet,

s velem egy mozgásba nem kerültek.

legtöbben ilyenkor egy partért kiálltana, itt már üvölteni nem lehet.

magamba vagyok, a tengerfenéken.

évezredek múlva egy fa nő a felhőkig, akkor, s ott kivirágzik e bolygón kiadva az összes szeretetét.

tudja meg mindenki, nem féltem alámerülni a szerelemnek.

csalétkem csak a tisztaság már,

s akkor hiába fogja rám a

rosszindulat: Piszkos mocsár ez!

Mindenki látja: tó vagyok, nem

halálba húzó iszapmágnes,

s iszik belőlem, aki szomjas,

és mer fürödni bennem is már,

én meg igyekszem enyhet adni

oly áttetszően, mint a kristály. *

#lidérc mesék #második felvonás #* Baranyi Ferenc: Oly áttetszően...

[callmehdipshit]

soha nem bántam meg,

hogy megszerettelek,

pedig felbolygatta ez a szeretet

az egész életem,

Tudod,

soha nem csalódtam benned,

pedig sokszor nem értettem

a cselekedetedet,

sokszor féltettelek,

leginkább magadtól féltettelek,

Tudod,

lassan fogynak körülöttem a dolgok,

a dolgaim,

vagy messzire kerülnek tőlem,

vagy csak én távolodok,

ahogy szakadoznak a szálak,

az érzés egyre jobban magához láncol,

Tudod,

mikor megkönnyezek valamit,

ami szép volt,

megvigasztal a gondolat,

hogy lakozik bennem egy csoda,

ami nem hagy el,

amit nem vehet el tőlem

sem az irigység

sem a rosszindulat,

Tudod,

ebből az érzésből táplálkozom,

miatta össze sem csuklom,

ha elesek is, érte felállok,

ha sírok is elmosolyodok,

talán,

ha végleg elalszom,

érte akkor is felébredek.

/Kányádi Sándor/