#párhuzam

[dalszoveg-planet]

A te múltad és az enyém párhuzamos vonalak A csillagok egybeestek, és összefonódtak

Taylor Swift - All Of The Girls You Loved Before

#dal #dalszöveg #dalszövegek #dalszöveg magyarul #magyar #taylor swift #múlt #párhuzamos #párhuzam #élet #életút #sors #csillagok #lelki társ #lélek #szeretet #szerelem

[newlifeprojects]

ezutan hataroztam el, hogy kikonyorgom a gyogyszert a pszichotol (aztan nem is kellett elohoznom, latta, hogy anelkul sehova se jutunk, ugyh o javasolta vegul)

#rengeteg a párhuzam #prs #mental disorder

[megtudommagyarazni]

"...Ezért annak lehetősége kizárt, hogy Orbán és „pártja” valaha ellenzékbe vonuljon. Orbán csak előre mehet, nem hátra, számára nincs visszaút. Rendszere vagy nyílt totális diktatúra lesz vagy királyság, amely azonban nélkülözi a legitimitást és az alkotmányosságot, ezért előbb-utóbb forradalommal végződik. Orbánra, a strómanjaira, a kiszolgálóira lincselés, az utcai harcok közepette akasztás, jobb esetben életfogytig tartó börtön, esetleg menekülés és valamilyen diktatúrában életfogytig tartó száműzetés vár. Ellenzékiségről szó sem lehet.

Ebből az következik, hogy igazi ellenzék nem a „kormányt” (amely csak egy bűnszervezet), hanem a törvénytelen rendszert támadja, és ennek a törvénytelen rendszernek a létezését, a legitimitását utasítja el. Egyetlen követelése a demokratikus jogállam helyreállítása, az alkotmányos rend visszaállítása lehet, nem a rendszeren belüli kormányváltás (ez eleve kizárt és a gondolat Felcsúton minden alkalommal nagy derültséget okoz), nem szociális reform és/vagy szociáldemokrata fordulat. Ez utóbbi mind bullshit, kamu, szélhámosság."

#ner #orbán #fidesz #maffia

[stickalittle]

hülyeségeket beszélek

Egy ellenzéki nem lehet időszaki lap felelős szerkesztője, kiadója, főszerkesztője…

Egy ellenzéki nem lehet színház igazgatója, művészeti titkára, dramaturgja, ugyanígy a filmet előállító, forgalomba hozó vagy előadó vállalatok igazgatója, az igazgatási tennivalókat ellátó művészi ügyvezetője…

Nincs ebben semmi meglepő, ugye? Ez történik ma Magyarországon.

De az ellenzékit helyettesítsd be zsidóra, és megkapod a második zsidótörvény egyes rendelkezéseit 1939-ből. Aminek hatására számos újság megszűnt vagy gazdát cserélt, a közhivatalokból, az értelmiségi pályákról és a művészi élet területeiről kidobták a zsidókat, nem lehetett gyárigazgató, nem lehetett hivatali munkás, nem lehetett színházigazgató, később még színész sem zsidó. De még a dohányárusítási vagy a gyógyszertári engedélyek megvonását is eredményezte, és a honvédségből is menesztették a zsidókat. Ha a zsidót behelyettesíted ellenzékivel, a törvény ezen hatásai is ismerősek lehetnek. Ám ma még annyival csúfosabb a helyzet, hogy akkor egy népcsoportot bélyegeztek meg, akikre rábizonyították, hogy akár csak a nagyszülője is köthető volt a zsidósághoz, ma pedig már a saját népcsoportot is megbélyegzik, bárkit, akire rámutat a hatalom, hogy azt az embert el kell lehetetleníteni.

Fideszes bro, ha neked nincs bajod azzal, hogy az ellenzéki érzelműeket kiszorítjátok a sajtóból, tisztségviselői pozícióból, a színházból, a könyvkiadásból, a tudományból, a kultúrából... mindenhonnan, sőt ennek még örülsz is, akkor te egy ugyanolyan ember vagy, akinek nem volt baja a zsidók kiirtásával sem.

Mondhatod, hogy hülyeségeket beszélek, szó sincs itt arról, hogy ti az ellenzékiek kiirtását terveznétek, nem megy senkiért a fekete autó, szabadon írhatja mindenki a véleményét (névtelenül!) az interneten. Szóval nem állja meg a helyét a párhuzam.

Csakhogy akkor te a két folyamat rossz időpontjait hasonlítod össze. Te már a történelem ismeretében a folyamat végeredményével érvelsz, amikor én még a folyamat elejéről beszélek. És az bizony ugyanaz mindkét esetben.

Ezekkel az intézkedésekkel kezdődött, és az lett a vége, amit te is ismersz. De az eleje mindkettőnek ugyanaz. És ha nem szólalsz fel már a kezdete ellen, akkor ugyanaz lesz a vége is.

Legyinthetsz rá, hogy ugyan már, biztosan nem lesz ugyanaz, de ezt mi alapján mondod? Hol látod rá a garanciát, hogy ma az ellenőrizhetetlen, gátlástalan, korlátlan hatalom megálljt parancsol majd önmagának? Hol van neked a vörös vonal, amit nem lehet átlépni, hol húzod meg, hogy ha azt átlépik, az bizony már ugyanoda fog vezetni?

Neked vörös vonal volt, amikor a pártkatonák bekebelezték a trafikokat? Vörös vonal volt, amikor uralmuk alá hajtották a televíziózás és az írott sajtó nagy részét, sőt, a rádióadók egészét, vörös vonal volt, amikor kirúgtátok onnan az ellenzéki érzelműeket? Vörös vonal, hogy cenzúrázzátok a közmédiát, és csak a Párt propagandáját lehet ott leadni? Vörös vonal volt, amikor a politikai vezérkar haverjai bekebelezték a közműhálózatokat, stratégiailag fontos gyárakat, földeket? Vörös vonal volt, amikor csak pártkatona lehetett állami cégben minden egyes vezető, pártkatona lehetett színházigazgató, pártkatonákat állítottatok az oktatásban, a tudományban vezető pozícióba, pártkatonák döntik el, mi a kultúra, mi a művészet, pártkatonák kapnak támogatást és megfojtjátok azokat, akik nem szolgálják a Pártot? Vörös vonal volt, amikor hazugságokkal sározzátok be, lejárató kampányt szerveztek akár kisemberek ellen is, akik nyíltan felszólalnak a Párt ideológiája ellen? Vörös vonal, hogy pártkatonák figyelik az internetes felületeket, listázzák az ellenzéki érzelműeket, szólnak nekik, hogy jobb lesz csendben maradni, és ténylegesen kirúgják a munkahelyeikről, ha gond a politikai véleménye? Ez még mind a vörös vonalon innen van? Akkor hol húzzátok meg a vörös vonalatokat? Mert úgy látszik, ez a vörös vonal gumiból van, és mindig úgy tágul, hogy egyetlen pártintézkedés se kerüljön túl rajta.

És rossz hírem van, az eredeti vörös vonalatokat már régen átléptétek, amikor az még ott húzódott, amikor még nem szerettétek volna, hogy megismétlődjön a történelem, nem szerettétek volna, hogy visszatérjen az uram-bátyám rendszer, vagy hogy pártszimpátia alapján történjen az osztogatás, hogy elkezdődjön hazugságok terjesztése emberekről és az emberek megbélyegzése, a más érzelműek üldözése. Az a vörös vonal már hátrébb lopakodott. És ha azt nem vettétek észre, akkor azt sem fogjátok észre venni, amikor már egyre nagyobb szörnyűségek kerülnek a vörös vonalatok még tolerálható oldalára.

Persze, ha már most egyetértesz azzal, hogy az ellenzékieket nem csak ellehetetleníteni kell, hanem meg kell bélyegezni, kitakarítani az országból, netán üldözni és összefogdosni, akkor neked hiába írok bármit. Te már most ugyanaz vagy, akik a zsidókat is kiirtották, és még büszke is vagy rá, hogy ugyanolyan vagy.

De ha úgy gondolod, hogy nem kellene megismétlődnie a történelemnek, akkor nem azok mellé kell állnod, és azokat támogatnod, akik ismét szörnyű következmények felé viszik Magyarországot, hanem még most szót kell emelned ellenük, és hangoztatnod, hogy ez nincs így rendben.

[amtitkosvergodese]

Hát ez kurvára ismerős, annyira sok a párhuzam Magyarországgal.

#populizmus

[atibohm]

A cowboy aki szeretett engem (Strange Way of Life)

Abban a világban, ahol a 3 óra hosszúságú mozifilmek és az egy órát is meghaladó sorozat epizódok egyre inkább megszokottá válnak, Pedro Almodóvar készített egy fél órás rövidfilmet, amelyben az eddig főleg női központú alkotásaival szemben, a férfiak közötti szerelmet veszi alapul. Ez utóbbi természetesen már csak saját életéből kiindulva sem teljesen idegen téma számára, gondoljunk csak az Antonio Banderas főszereplősével készült, önéletrajzi ihletésű, nagyszerű Fájdalom és Dicsőségre. A rendező ezt a felállást azonban egy meglehetősen kemény és maszkulin közegbe, a vadnyugatra helyezi és főszereplői ennek megfelelően két cowboy. A hasonlóság a Túl a barátságon c. filmmel nem véletlen, saját elmondása szerint ez Almodóvar válasza az Oscar díjas filmre.

A történtében az Ethan Hawke es Pedro Pascal által alakított cowboyok 25 év után egy bűnügy kapcsán újra találkoznak, és ezzel felelevenítik rövid életű viszonyukat. Annak ellenére, hogy a spanyol rendező a western műfajjal eddig ismeretlen terepre merészkedik, a film minden más területen hozza a hamisíthatatlan Almodóvar hangulatot: rég eltemetett, hirtelen feltörő szenvedélyes érzelmek, megbánás, élénk színek, nosztalgikus zene, erotika es egy kis játékosság. Hawke és Pascal meggyőzően hozzák az érzelmeikkel viaskodó, de egymásnak ellenállni képtelen macsókat, és a fiatal énjeiket alakító színészeknek is jut egy ötletes és pikáns jelenet.

Az egyetlen problémám a filmmel éppen annak hossza volt: pont amikor már kellően belehelyezkedtem ebbe az izgalmas világba és teljesen átadtam volna magamat a karaktereknek, egyszer csak jött a stáblista. Néztem volna meg tovább, de ez legyen a legnagyobb probléma.

Talán ez a rövid játékidő is a két férfi múltbeli kapcsolatára reflektál: rövid, intenzív, de nagyon élvezetes, amiből még több kellene, de sajnos nem lehet. A Túl a barátságon-párhuzam kapcsán pedig elmondható: Almodóvar is tud ilyet és úgy tűnik számára ez nem egy bonyolult kérdés: két férfi igenis tud együtt élni még egy ilyen zord közegben is, még ha egyeseknek ez egy különös életformának is tűnhet.

#movies #stranegwayoflife #pedro pascal #pedro almodóvar #kritika #ethan hawke

[sronti]

Nagyon keveset tudok az indiai belpolitikáról, hátmég az ideológiai viták hátteréről, de abszolút laikusként ez egy nagyon érdekes szöveg és az idegensége ellenére vannak benne részletek, amikben Magyarországra és a Fideszre is rá lehet ismerni.

Magyarországon ugyan soha nem volt formális kasztrendszer, de ha a NER valamelyik képviselőjét elkapnád egy őszinte pillanatában, bevallaná, hogy igény azért lenne rá. Aztán itt van a másik párhuzam, az antikolonializmus nyelvével és a szabadságharcolással, ami itt is összesen arra jó, hogy legalább a teljesen tájékozatlanok/tájékozódásra képtelenek elől elrejtse a nyers haszonszerzés vágyát. Kíváncsi vagyok, hány plakátkész kampány van, ami hasonló alapokra épül a két országban.

Ha egy cikket olvasol el idén Indiával kapcsolatban, ez nem egy rossz választás.

[angelofghetto]

Mindig értetlenül néznek a kívülállók, ha egy bántalmazó párkapcsolatban rekedt nő kitörési képtelenségéről értesülnek.(Fordított szereposztásban is létezik ilyen, de az esetek túlnyomó többségében a férfi a bántalmazó, aki fizikai és/vagy anyagi fölényével visszaél, és a nő az elszenvedő.) Nem értik, miért nem lép ki a nő egy szélsőségesen elnyomó, megalázó, akár életveszélyes helyzetből. A bántalmazó sosem a pofonnal kezdi. Először a vonzó oldalát mutatja, de ez csak csali, és nagy energiaráfordítást, önfegyelmet, tudatosságot igényel a bántalmazótól, ezért méri patikamérlegen az idejét, hogy mikor térhet át a következő fázisra. Először csak rosszkedvű és szeretetmegvonó, aztán apró lépésenként szigeteli el áldozatát a családjától, barátaitól, külső személyektől, akik felnyithatnák a szemét, hogy észrevegye, mi történik vele. Ezzel párhuzamosan megy az önbizalom, önbecsülés alattomos lebontása, ördögien kiszámított terv szerint. A bántalmazó mindig csalhatatlan érzékkel tudja kiválasztani az áldozatot, aki eleve egy kisebbrendűségi helyzetből indul, akit gyerekkorában mondjuk elhanyagoltak, szeretetmegvonással büntettek, aki elé túlzó elvárásokat állítottak, amit csak kemény munkával, önmaga igényeinek háttérbe szorításával tudott teljesíteni.

Hogy jön ez ide? Annyira tiszta a párhuzam. Balsors akit régen tép.. egy sokat szenvedett nemzet, amelynek évszázadokon keresztül nélkülöznie kellett a szabad önrendelkezést, és akinek a nyakán mindig ült valaki, vagy külső vagy belső bántalmazó, elnyomó, akikbe belenevelték, hogy túl kicsi ahhoz, hogy igényei lehessenek, hogy szava lehessen, de időnként mégis fellázadt, amíg vérbe nem fojtották az aktuális próbálkozásait. Alighogy felszabadult egy bántalmazó kapcsolatból, azonnal jött a következő "megmentő", aki hol kicsit jobb, hol sokkal rosszabb volt az előzőnél.

#Youtube

[csadag]

Top 15 lemez idén ősszel

Csak azért is végigírom már, kicsit csalás ez persze. De legalább ellensúlyozhatom, hogy szeptemberben kb. semmi új lemezt nem hallgattam, cserében október-novemberben baromi sok nagyon erős album jött szembe. Szűrni kellett nagyon, hogy maradjon az öt/hó arány. Persze nem mind pont ősszel jött ki, de többsége igen. A SAULT lemezeket diszkvalifikáltam, mert akkor végképp nem maradt volna hely.  Így is kimaradt egy csomó tök jó (Jono McCleery, Loraine James, Surya Botofasina, ADHD, Michael Blake stb..)

Tulipa Ruiz - Habilidades Extraordinárias 

Az új megjelenések közül kevés brazil lemez kapott el idén eddig, Ruiz új albuma volt az egyik. Modern brazil popzene, a rock, a hip-hop, a funk, a szamba és még jó pár hazai műfaj mezsgyéjén. Azaz MPB.

Sudan Archives - Natural Brown Prom Queen

Ha egy lemezt ennyire sokat kell fejtegetnem az nem feltétlenül jó, de inkább a jófajta különlegessége maradt meg ennek az albumnak. Még úgy is, hogy egyébként nem hallgattam nagyon sokat, és semmiképp nem ugranék fel a hypevonatra, de tényleg nagyon különleges, amit csinál.

Time Wharp - Spiro World

Minimalistába hajló, repetitív témákra épülő, alapvetően elektronikus lemez organikus, élő sounddal. Nagyon jól működött csendesebb estékhez, hosszabb buszozáshoz a városban.

Makaya McCraven - In These Times

Imádok mindent, amit ez a faszi csinál. Az új album az eddigi talán legerősebb alapot adja ki a spirituális jazzes emelkedettség és a hip-hopos húzás keverékéből. Erre jön aztán a mindenféle finom hangszeres megoldás, a néha melanko jazzes fújások, vonósok, néha felvillanyozó harmóniák. Nagy zenei agy Makaya, akiben sok minden keveredik. A Lullaby című számban az anyukája Zsigmondi Ágnes által sokszor neki énekelt altató, ami egyébként egy régi Kolinda dallamra épül.

Khruangbin & Vieux Farka Touré - Ali

Sima Khruangbin lemez > Khruangbin & valaki. Egyrészt ez a tanulsága az elmúlt két évnek, másrészt meg az, hogy annyira egyedi az a sosemvolt világ, amit teremtettek ők hárman, hogy az még másokhoz idomulva, kissé leárnyékolva is az egyik legjobb dolog, amit hallani lehet manapság.

Coby Sey - Conduit 

Nagyon erős és nagyon különleges, egyedi lemez. Utóbbi a fontosabb. Nem is azért, mert sokféle hatás keveredik (lemezek hány százalékánál írják ezt le manapság?), hanem ahogy megjelenik mindez. Egyszerre fragmentáltan, mégis megbonthatatlan egészként, mintha valami fura kortárs koncept artot néznénk, hallgatnánk. Ami azért sem annyira távoli párhuzam, mert Sey spoken word szövegelése tele van társadalompolitikai töltettel, miközben néha a valóságtól elemelt, álomszerű, már-már spirituálisba hajló az egész. De ahogy tematikájában, úgy hangzásában is jó értelemben feszítik ezek az ellentétes hatások a számokat. Ahogy a Quietusnak mondta: embracing lightness and darkness. Élőben mondjuk inkább a sötétség győzött a Trafóban. Év egyik legjobb lemeze.

Hermanos Gutierrez - El Bueno Y El Mayo

A Gutierrez testvérek a Khruangbin-recept szerint dolgoznak, már olyan értelemben, hogy egyetlen zenei ötletre épül egyelőre az egész munkásságuk, de ez mégis sokadszorra is működik. Még úgy is, hogy ez az ötlet (itt éppen valami tex-mex prérire elképzelt soundtrack egy western gitárhős meneteléséhez az ismeretlenbe) kevésbé gazdag, jóval kisebb teret enged a felfedezésnek, mint a Khruangbin színes multikulti fantáziái. Viszont így is kellően magával ragadó, kellően messze visz, amikor hallgattam mindig úgy éreztem ez éppen a legjobb dolog. Ennél nem kell több.

Oded Tzur - Isabela 

Ékes példája annak, hogy borzasztóan felületesen követem csak a kortárs jazzt (vagy annyira se), hogy idén hallottam először Tzurról. Pedig már az előző lemeze kapcsán mindenki John Coltrane-t emlegette vele és zenekarával kapcsolatban, ahogy teszik azt most is. Nekem ez nem feltétlenül ennyire egyértelmű, Míg Coltrane-nel kapcsolatban senki fejében fel sem merülhet a giccs gyanúja, Tzurt hallgatva ez néhány szívtelen emberben előfordulhat. Sokkal polírozottabb, csillogóbb a hangzás, ez nem valami lerobbant jazz klub, ez az Opus. (Ott is lépett fel legutóbb, mint gyors gugli keresés után megtudtam.). Mindettől függetlenül imádom, dehát én a szépelgős filmzenés jazzt is megeszem (á lá Gondwana Records).

Dawn Richard and Spencer Zahn - Pigments

Kevés lemez volt ilyen hatással rám idén, mint ez. Azonnal beszippant bármikor is hallgatom. És elég sokat hallgatom. Kora reggel, este, napközben, otthon, úton, akárhogy. Ambient, jazz, R&B. Legmélyebb pillanatokban is megtölt élettel, egyes számokban igazán felvillanyozó, összességében mégis megnyugtató lemez. 

Beth Orton - Weather Alive

Az év poplemeze? Persze kérdés mit értünk pop alatt, de mondjuk legyen az év felnőtt poplemeze. De lehet ez is hülyeség. Egyszerűen egy érzékeny, nagyon mai, de mégis nagyon időtlen lemez, nem is hullámzó, inkább csak finoman fodrozódó dalokkal, amikből árad valami bölcsesség, megnyugvás, helyén levés. Legalábbis valami olyan, ahol mi is szeretnénk lenni. 

Duval Timothy - Meeting with a Judas Tree

Soulful szólózongorás lemez, helyenként elektronikával szétroncsolva. Eléggé filmzeneszerű az egész, egyáltalán nem annyira megfogható, mint Timothy két évvel ezelőtti mesterműve. De így is elég jó.

Isla Craig - Echo’s Reach

Az egyik legkedvencebb lemezem idén. Craig egyszerre tudja megidézni napjaink R&B énekesnőit és a klasszikus női singer-songwriter dalnokokat miközben szépen felépített harmóniák díszítik a dalokat, mindennek tetején pedig talán minden dalban megszólal az ellenálhatatlanul búgó szaxofon. Beth Orton lemeze mellé, vagy rögtön azután mehet ez.

Akusmi - Fleeting Future 

Steve Reich + kozmik jazz + kis gamelán. Valami ilyesmi a képlet, és imádom a végeredményt. Itt egy szuper playlist is, amit maga Pascal Bideau (aka Akusmi) állított össze a lemezhez kapcsolódva. 

Alice Boman - The Space Between

Hibátlan melanko-pop. Pedig egyre kevésbé tud megfogni ez a fajta szomorkodás, és nincs is benne semmi újdonság, de ha ilyen színvonalon csinálják, akkor vevő vagyok rá. Boman hangszíne is nagyon szép, de egyszerűen a dalok annyira perfekt popszámok, hogy nincs is mit hozzátenni. (Talán csak annyit, hogy a Perfume Geniusszel közös Feels Like a Dream az év egyik legjobb dala simán.)

ELIZA - A Sky Without Stars

Sokadjára azért veszít az erejéből, de még így is simán az érdekesebb poplemezek között a helye. Nem érezni a Coby Sey-féle súlyokat, inkább szikár, modern soul, de ugyanúgy hamisítatlan brit hangzással. A maga szűk pályáján bejátszik mindent, amit lehet, kattogó elektronika, puha jazzy sound, éles pergőkkel tartott neo-soul, klasszikus trip-hop; minden van itt. Nagyon jó esti soundtrack.

#2022

[konyvekkozt]

nagyon hosszan olvastam ezt a könyvet. februárban kezdtem, amolyan utópiaként. aztán jött egy háború a szomszédban és a teljes bizonytalanság, merre halad tovább a világ

Izland. ez az ország a történet színtere és egy kisebb világégés. egy ember, aki mindennapjaiban természetközelben él. egy édesanya két gyermekével. egy újságíró, aki mondhatjuk, eladja a lelkét. egy állapot, teljes elvágás a külvilágtól, egy magára maradó sziget, egyre szűkülő erőforrásokkal. egy férfi, aki próbál túlélni. egy édesanya, aki szeretné óvni a gyerekeit. egy újságíró, aki lassan megérti, rossz úton jár. egy idős ember és hét árva

nagyon lassan, szakaszosan olvastam ezt a könyvet, mert próbáltam túlélni. de mégis ott volt sokszor Izland, s az a világ, amit félbehagytam. és közben a valóságom mindennapjai olyannyira szorongattak, mint a könyv világának valósága. miközben a könyv lapjain fogynak az erőforrások, a fejem tele van azzal, hogy fogok fűteni, végigültem teameket, amiken arról volt szó, hogy lehet csökkenteni a kiadásokat. s mikor az idegeneket megbélyegzik majd deportálják, érzem a valóságot, amiben kevésbé éles módon, de szőnyeg szélére teszik azokat a hajléktalan embereket, s azokat a jelenleg eladósodott, mindjárt hajléktalan embereket, akik ezután áramlanak be a hajléktalanellátásba. szörnyű párhuzam!

a könyvben nincsenek hagyományos párbeszédek, oda kell figyelni, hogy a folyószövegben mi az, ami dialógus. viszont vannak újságcikkek, híradások. ezek nagyon pozitívak, szöges ellentétei annak a valóságnak, amit olvasunk. s rettentő, hogy a mindennapokban pont ezt élem meg. ha beleolvasnék a kormányközeli sajtóba, pont ezt találnám: öröm és boldogság, holott a napokban diákok, szülők és tanárok demonstrálnak, a kukákból folyik ki a szemét, a fizetésem a negyedét sem éri a fél évvel ezelőttihez képest. hihetetlen ezt olvasni egy könyvben, s még hihetetlenebb megélni a mindennapokban

utópia, disztópia. az. pontosabban a jelenünk. ha éppen megrendít a valóság, ne olvasd el! ha nem találod a helyed a négy sarkában kiforgatott világban, ne olvasd! ha érdekel Izland máshogy, olvasd! ha olvasnál valamit, ami az év elején még távoli valóság volt, olvasd!

kevés könyv van, amit ilyen szakaszosan olvasok. de ez most nem azt jelenti, hogy elviselhetetlen a könyv, sokkal inkább mutatja, hogy most, a jelenben nehéz olvasni egy ilyen könyvet

[glittering-under-the-glass]

Gyónás után & Nincs több

Bevallottam: a naplementét Svájcban.

Nem lett volna szabad.

Gonosz féreg az önvád. Az erősek

hajnalban kelnek, fát aprítanak,

isznak egy korty pálinkát, s így tovább.

Mivel csak ők, az erős gyilkosok

ismerik a füvek, fák, madarak,

a nők és a csecsemők nyelvét.

~

Nincs több, nincs, mint a bűnözők szeme,

az a bizonyos merev tekintet,

mely szigorú, akár a nap,

és berajzolja komoran

és ugyanakkor fényesen

a vágóhidak s a földi királyok

színehagyott, szomorú méltóságát.

Ezek a szemek,

egyedűl eme pillantások

méltóak észrevenni a halált

és a virágok átöltözködését.

Egyedűl

ők tudják elkiáltani

a világ minden bánatát, és egyedűl

ők tudják elhallgatni Isten titkát

szemközt a lincselő tömeggel.

— Pilinszky János

(Megjegyzés: ez két külön vers, témabeli hasonlóságuk okán fűztem össze őket. Mindenképpen érdekes párhuzam figyelhető meg, valószínűleg ugyanazon gondolatmenet szüleményei.)

#hungarian #poetry #pilinszky

[keresztyandras]

Nincs kőbe vésve

Metazin „Manapság divatos a megosztottság okán az Egyesült Államokat Észak-Írországhoz és Bosznia-Hercegovinához hasonlítani. A párhuzam azonban téves” – írja Yascha Mounk politológus a Persuation magazinban. Mint arról a Metazin az elmúlt években többször beszámolt, az Egyesült Államokban a nyolcvanas évek óta egyre nő a politikai polarizáció, a két párt radikalizálódó hívei pedig egyre kevésbé…

View On WordPress

#Biden és Trump

[labjegyzet]

Beszélgetés Ken Follett-tel a Kingsbridge sorozat 5. kötete, A világosság fegyverei kapcsán

Ez a könyv az ipari forradalom idején játszódik – miért pont ezt az időszakot választotta?

A késői 18. század, amikor A világosság fegyverei játszódik, a nagy viszályok kora volt. A konfliktusok mindig nagyon jó alapot adnak egy regénynek és ebben az időszakban sok sztrájk, és kenyérlázadás volt, valamint az emberek fenyegetve érezték magukat, hogy az új gépek elvehetik a munkájukat. Mindezeket a problémákat mélyítette a Franciaországgal szemben zajló háború, amely 23 éve tartott és magas adókat eredményezett, a férfiakat pedig erőszakkal kényszerítették a hadseregbe, hogy Napóleon ellen harcoljanak. De a 18. század egyben az egyéni szintű fejlődés időszaka is volt, mivel egyre több ember tanult meg olvasni és szakított időt arra, hogy fejlődjön, és képezze magát.

Miközben ezt az időszakot kutatta, volt olyan felfedezés, amely meglepte vagy nagyon feltűnő volt? Vannak kevésbé ismert tények /adatok az 1700-as évekből, amelyekről azt gondolja, hogy több embernek kellene ismernie?

Azt tudtam meg, hogy rengeteg nő kísérte a brit hadsereget a waterlooi csatába (és máshova is). „Táborkövetőknek” nevezték őket, de nagyon bátrak voltak és fontos munkát végezetek, például vizet és lőszert hordtak a férjüknek a csata idején. Ez egy csodálatos felfedezés volt és ez késztetett arra, hogy fontos szerepet írjak az egyik női karakteremnek.

Van párhuzam A világosság fegyverei és napjaink között? Van valami, ami visszacsenghet abból a korból a mai olvasók számára?

A 18. század utolsó évtizedében megélhetési válság volt jellemző, amit most érzékelünk Nagy Britanniában és szerintem sok más országban. Egyelőre még nem tartunk kenyérlázadásnál, de látjuk, hogy az emberek küzdenek, hogy boldoguljanak. A késői 18. században a kenyér ára olyan magas lett, hogy „Az asszonyok lázadása” elnevezésű jelenség következett be. Az asszonyok, akik nem tudták megoldani a családjuk etetését, betörtek a pékségekbe és ellopták a kenyeret.

Híres az alapos kutatásairól, utánajárásáról. Milyen kutatásokat folytatott A világosság fegyverei előtt, és ez miben hasonlított a korábbi könyveihez kapcsolódó munkájához? Könnyebben kutatható időszak volt?

A legtöbb információt könyvekből és térképekről gyűjtöm, de szeretem meglátogatni a helyszíneket. Könnyebben tudom elképzelni a helyszínen a történetet, és ezért életszerűbben tudom átadni az olvasóknak. Múzeumokban jártam, mint például a Quarry Bank Malom (Anglia, Cheshire). A múzeum, amelyet a National Trust üzemeltet, valamikor szövő malom volt, olyan amelyben az egyik szereplőm dolgozott. A látogatásom során nagy hatással voltak rám a gépek, amelyeket használtak és az az elviselhetetlen zaj, amelyet azok kiadtak. Egy hetet töltöttem a waterlooi csata helyszínén egy szakemberrel, aki nyugdíjas tábornok. Séta közben néztem a tájat, a földeket és a gazdasági épületeket.

A könyveire jellemző a sokféle és változatos szereplőgárda, miket mesélhet A világosság fegyverei szereplőiről és ki a kedvence?

Egy Sal nevű nővel kezdődik, aki fonónőként dolgozik (a szövéshez szükséges szálat készíti el gyapjúból). Sal kemény asszony, de van egy finomabb, romantikusabb oldala is. A fia, Kit, a kezdetektől Sal mellett dolgozik a malomban, és végül egy új szövőgépet talál fel. Aztán ott van Amos, egy jószívű malomtulajdonos, akire a zsarnoki apja hatalmas adósságokat hagyott; David Shoveller, becenevén Spade, egy bölcs és eszes kereskedő, aki kingsbridge-i szakszervezeti mozgalom alapítója valamint ott van Elsie Latimer, a püspök lánya, aki a szabadidejét áldozza fel, hogy vasárnapi iskolát üzemeltessen Kingsbridge legszegényebb gyerekei számára. Elbűvölő személyiség, de az egyik kedvenc szereplőm Jane Midwinter, társaságbeli metodista hölgy, aki bár rossz döntéseket hoz, nagyon bátor teremtés.

Rengeteg jellegzetes gonoszt alkotott az elmúlt években, találkozhatunk igazi alávaló szereplővel az új könyvben?

Ennek a könyvnek a főgonosza Joseph Hornbeam, egy kegyetlen üzletember, akinek sötét titkokat vannak a múltjában. Ő a legrosszabb munkáltató, akit csak el tudunk képzelni, és remélem egyik olvasómnak sincs ilyen felettese. Az első kéziratomban a londoni és New York-i szerkesztőim úgy érezték, hogy nem kapott elég borzasztó véget ez a szereplő, így újraíráskor egy sokkal rosszabb kimenetelt alkottam, amely az olvasók számára is kielégítő volt. Igazán rémes ember, de mégis az egyik kedvenc szereplőm a könyvben.

Mostanában a Bibliából merít ihletet a könyvcímeihez. A világosság fegyverei is egy bibliai utalás? És ha igen, elmondaná mi a jelentése?

Igen, a cím a Rómabeliekhez írt levél egy részéből jött: „Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit”. (Róma 13:12, Károli fordítás) Azért választottam A világosság fegyvereit címnek, mert a 18. század azon időszakában, amikor a könyv játszódik, az emberek tanulással igyekeztek fejleszteni magukat. Így ebben az esetben a tudatlanságot szimbolizálja a sötétség, míg világosság jelenti az oktatás által a tudatlanság eltűnését.

A világosság fegyverei az Kingsbridge sorozat 5. kötete. Mi készteti arra, hogy visszatérjen Kingsbridge-be és mi teszi különlegessé ezt a kitalált települést, hogy ennyire szeretik az olvasók?

Amikor - most már több, mint 30 évvel ezelőtt - először megalkottam Kingsbridge-t a Katedrális című regényemhez, nem gondoltam volna, hogy az olvasók ennyire fognak hozzá kötődni. Számomra Kingsbridge egész Nagy Britanniát jelképezi. Amikor el akarok mesélni egy történetet a történelemből, mint például a nagy pestis vagy az ipari forradalom, amelyek sok embert érintettek és évtizedes hatásuk volt, akkor könnyebb mindezt kisebb és ismerős közegben elhelyezni, nekem ez Kingsbridge. Természetesen most már sok olvasó számára lett egy különleges jelentése Kingsbridge-nek, igazán hízelgő, hogy létezik egy általam kitalált hely, ami legalább olyan fontos néhány embernek, mint az igazi helyek, amiket ismernek és meglátogatnak.

A világosság fegyveri néhány jelente a waterlooi csatatéren játszódik. Nehéz megtörtént történelmi eseményeket és kitalált szereplőket összeegyeztetni? Szigorúan ragaszkodik a tényekhez vagy engedélyez magának egy kis alkotói szabadságot?

Sosem használom az alkotói szabadságot arra, hogy megmásítsam a történelmet. Úgy hiszem, hogy az olvasóim értékelik, hogy a regényeimben szigorúan pontos a történelmi háttér. Néha problémát jelent, amikor a történelem nem illik bele abba a történetbe, amit le szeretnék írni, de én mindig a történetet változtatom meg, nem a történelmet.

Korábban említette, hogy A világosság fegyverei a szabadságért való küzdelem. Ezt egy kicsit jobban kifejtené? Ez kifejezetten ennek a könyvnek a témája vagy az írásainak általában?

Sok könyvem szólt a hétköznapi emberek küzdelmeiről, ahogy harcolnak a szabadságukért, vagy társadalmi igazságtalanságok ellen, és ez alól nem kivétel A világosság fegyverei sem. Az ipari forradalom idején nagy küzdelem zajlott a szakszervezetek alapításának jogáért, jobb fizetését és jobb munkakörülményekért. Ezt a tevékenységet a brit kormány 1799-ben bűncselekménnyé nyilvánította, de a munkások és segítőik 25 évnyi kitartó munkája eredményeként meg tudták változtatni a törvényt.

Ön szerint miért ilyen sikeresek a történelmi regények?

A történelmi regényekben a szereplők alapvetően olyanok, mint mi, de teljesen más körülmények között élnek. Olyan hétköznapi problémákkal küzdöttek, amikkel azonosulni tudunk, mint szerelem, házasság és gyerekvállalás, munka és pénz, erőszak és háború – csak számukra az élet sokkal nehezebb volt. Elmerengünk hogyan boldogultunk volna olyan durva körülmények között.

Úgy gondolja, hogy most utoljára látogatott Kingsbridge-be, vagy van esély, hogy a jövőben újra visszatér?

Jelenleg nem tervezek visszatérni Kingsbridgbe, de soha ne mondjuk, hogy soha.

A világosság fegyverei már kapható a könyvesboltokban és online. Megrendelem!

#gabo #gabo kiadó #Ken Follett #interjú #Kingsbridge #Kingsbridge sorozat #történelmi regény #A világosság fegyverei

[speedybananashepherdpasta]

Rémmese minden valós párhuzam nélkül.

#infosectrain #audit #dark tales

[hussars]

Vitákban gyakran előkerül a következő problematika: vajon mi a hosszútávú érdek Ukrajna számára - egy rossz feltételeken kötött béke, amely megállítja az ország elpusztítását és az emberek halálát, vagy kitartani a végsőkig, akár magas emberi áldozatok és gazdasági pusztítás árán is. A dilemma felvetése után a felek megállapítják: ebben nem most fogunk igazságot tenni, hanem majd 10/20/30 stb. év múlva, akkor leszünk okosabbak.

A valóság az, hogy rengeteg történelmi példa adódik a kérdés megválaszolására. Sajnos a XX. század bőven szolgáltatott (tragikus) párhuzamokat.

Mára talán még a legelvakultabb moszkoviták sem állítanák azt, hogy Észak-Koreában jobb lenne az élet, mint Dél-Koreában (pedig voltak ilyen állítások a hetvenes években). A nagyjából Magyarországnyi méretű (de lakosságában ötször akkora) Dél-Korea mára a világ egyik legnagyobb (12. legnagyobb) gazdasága, és a világ egyik legfejlettebb országa. A koreai high-tech eszközök az amerikai és európai high-tech termékek fő versenytársainak számítanak, legyen szó Samsungról, LG-ről vagy más kisebb cégekről és chip gyártókról. A koreai autógyártók (KIA, Hyundai, Daewoo) a német, amerikai és japán gyártó óriásokkal versenyeznek.

A valamivel nagyobb terület felett diszponáló Észak-Korea ma a világ egyik legszegényebb országa, amelyben kőkemény katonai diktatúra van és ahol a lakosság éhezését kizárólag nemzetközi humanitárius segélyekkel tudják csökkenteni. Ez az ország lényegében semmit nem termel meg, ami versenyképes lenne bármelyik másik ország termékeivel, és kereskedelmi kapcsolatai 98%-át kizárólag Kínával tartják fent.

Ez ugye nem mindig volt így, ezt a bámulatos utat a két állam 5-7 évtized leforgása alatt tette meg, miközben előtte évszázadokon keresztül harmonikusan fejlődtek. Egészen 1950-ig ez egy nép, egy ország volt. A II. világháború után 1945-ben a koreai félszigetet a 38. szélességi kör mentén a szovjet és az amerikai haderő szállta meg. 1950-ben a Szovjetunió által megtámogatva a mai Észak-Korea lerohanta a déli országrészt, és ha Washington nem dönt úgy, hogy katonai erővel, jó sok pénzzel és fegyverekkel támogatja a délieket, akkor ma nem beszélnénk sem a Samsungról, sem KIA-ról, sem az LG-ről.

Bár akkor is felmerült, hogy meddig tarthat ki a Koreának nyújtott amerikai támogatás, USA kitartott, és három évnyi háború után, lényegében az eredeti felálláshoz visszatérve 1953. júliusában megkötötték a koreai fegyverszüneti megállapodást. A háború hivatalosan azóta sincs lezárva, a felek csak egy fegyverszünetet kötöttek.

A koreai egy nagyon markáns párhuzam, de ott van még Németország példája is, amelynek a felosztása (majd szerencsés egyesítése) több évtizedes lemaradásba taszította a kelet-német területeket, amit Németország mind a mai napig, több mint 30 évvel az újraegyesítés után sem hevert ki.

A II. világháború után megszállt és négy zónára osztott Ausztria (francia, brit, amerikai és szovjet zónák) óriási szerencséje volt, hogy Sztálin halála után Hruscsov békülékenyebb hangot ütött meg, és 1955-ben hajlandóak voltak kivonulni az országból annak semlegességéért cserébe.

Na és október 23-án nyilván adja magát a hasonlat: amennyiben 1956-ban a magyar forradalom sikeres lesz, Magyarország megkapja a szükséges nyugati támogatást, a szovjetek pedig Ausztriához hasonlóan engednek, akkor Magyarországon ma nem arról beszélnénk, hogy hány év vagy évtized kell még ahhoz, hogy utolérjük Ausztriát. Sajnos a kudarc következménye azonban egy negyven éves lemaradás lett, na és az a szovjet mentalitás, amelyet az orosz megszállással sikerült meghonosítani az előtte teljes mértékben Nyugat-Európához tartozó, polgári Magyarországon.

Az eredeti, fenti kérdésre a választ végső soron Ukrajnának és az ukrán népnek kell eldöntenie, és a háború 607. napján azt hiszem egyértelmű, hogy ők melyik utat választották.

[sronti]

TW: klímakrízis

@bereczkytamas reblogjai a traumákról és covidról elgondolkoztattak és mivel amúgy is nagyon hosszú volt az a thread, inkább megírom ezt önálló posztban.

Volt az a cikk a palesztin pszichiáterről (?) aki azt mondta, hogy a PTSD Palesztínában értelmezhetetlen, mert ahhoz, hogy értelmezhető legyen, valamennyi biztonságra lenne szükség.

Nem akarom összehasonlítani a helyzetünket (hozzám hasonlóan nagyjából biztonságos országban nem nyomorban élők helyzete) valakivel, aki állandó közvetlen életveszélyben van, de annyiban mégis releváns a párhuzam, hogy a covid okozta trauma csak feltárta a sebezhetőségünket itt a világ gazdagabbik felén és elvette azt a biztonságérzetet ami azóta se jött vissza sokaknak így minden újabb krízis csak adott a traumához, tehát nem poszt, hanem krónikus trauma állapotában vagyunk sokan.

A korábbi biztonságérzetet az adta, hogy a világ gazdagabb felén (beleértve ebbe most az EU keleti felét is), nagyon régóta mindenkit érintő változás csak lassan, évek alatt történt. Még a 2008-as válság is (Magyarországon 2006-tól) is csak lassan csorgott le az emberek közé, itt egy csőd, ott Zoli elvesztette a munkáját. Így lehetett úgy tenni, mintha minden katasztrófa és háború egyedi lett volna, ami nagyon ritkán van hatással az egyéni mindennapi életünkre. Minden kicsit rohad, dehát mindig is rohadt kicsit. A covid viszont fáziskésésekkel ~egy hónap alatt felforgatta több milliárd ember életét.

A covid szerintem azzal okozott kollektív traumát (az egyéni traumák jelentőségét nem lebecsülve, csak a jelenséget most máshonnan vizsgálva) hogy újraindította a történelmet Nyugaton a közemberek számára és a destabilizáció látványosabb lett és közelebb jött hozzánk.

Innentől nehezebb lett nemzetközi politikai és az antropocén kor folyamatait távolságtartással nézni. Persze sokan kétségbeesetten próbálunk úgy tenni mintha vissza tudnánk menni oda, hogy a pakisztáni árvíz, az ukrajnai háború valaki mással történik, Apu megvéd, a szörnyek a szekrényben meg az ágy alatt laknak, csak akkor lesz baj, ha kidugjuk a lábunkat a takaró alól, de ez egyre nehezebben megy. Ez nem a tudatos politikai gondolkodás szintjén okoz változásokat, hanem a mindennapi döntésekben, amik később persze visszacsatolódnak a politikai gondolkodásra is. Korábban sokszor elvált a kettő egymástól: "Naná, hogy érdekel egy vízparti telek, naná, hogy hiszek a klímakatasztrófa előrejelzéseinek. Milyen ellentmondás?" Aztán, ahogy egyre közeledik a két valóság egymáshoz, erre lesznek reakciók, amik eltérőek lehetnek és akár a szolidaritás erősödésével és kiterjesztésével, akár az in-group szűkítésével is járhatnak. Lehet sokkal erősebben fúrni a fejünket a homokba, vagy akár az eddigi határokon túli áldozatokat vállalni a probléma megoldására. Egyelőre Európában úgy látszik a fej homokba fúrása és az in-group szűkítése dominál, de azért arra is vannak halvány jelek, hogy ez változhat.

Ha valamiről többet olvasnék, akkor a különböző társadalmi osztályok és különböző politikai és gazdasági stabilitással bíró országokban élők reakcióinak különbségét kutatnám a covid okozta traumákra, meg a gazdag országokban élő osztályok reakcióinak különbségét. Van például itt is egy város-vidék, kétkezi munkás-irodai munkás különbség reakciókban, amit elég keveset kutatnak a jelentőségéhez képest.

A social media előretörése által okozott társadalmi fragmentációs folyamatokat sokkal nehezebben visszafordíthatóvá és gyorsabbá tette a covid megjelenése ezeknek a különböző reakcióknak a kontextusában is. Korábban se volt jó a helyzet, de ahogy az IRL elszigeteltségben sokan ezeken a felületeken kerestek biztonságot és megnyugtató magyarázatokat egyben tovább is növelték ezeknek a platformoknak a befolyását és ez közel reménytelenné teszi az egységes fellépés lehetőségeinek megteremtését bármilyen komoly problémával szemben. Bármilyen konszenzus közelisége azonnal egy lehetőség a contrarian álláspont felvetőjének politikai megerősödésére, ahogy az algoritmusok felkapják ezeket, hogy "meaningful interaction-t" (pénzt), vagy rabbit hole-okat (még több pénzt) gyártsanak belőle.

Közben haladunk a mostani polycrisis állapotából az omnicrisis felé, amikor tényleg minden ledöglik és a lefelé tartó spirál tényleg begyorsul. Van az utóbbi két évben kedvenc idézetemmé vált Hemingway mondás, amit régebbi követőim már eléggé unhatnak:

“How did you go bankrupt?

Two ways. Gradually, then suddenly.”

A covid volt szerintem a suddenly fázis kezdete a gazdagabb országokban, de az is lehet, hogy tévedek és a suddenly fázist még el se tudjuk képzelni milyen lesz.