#nagyon beteg nő

[avgdvl]

SPAM

írtak a lányok 🤸‍♀️

#nagyon beteg nő

[drakvuf]

A Város Királynői 4: Gondterhesség

Laura és a csávója, Laci éppen az orvoshoz tartanak. Nem akar összejönni az a gyerek, ezért lombikot terveznek, amitől eléggé be van feszülve a nő.

Egész úton Lacit baszogatja, mert késve indultak el a faszi miatt. Csávókám megbánja a dolgot, mielőtt odaérnek.

A doki azt mondja, hogy a lombik előtt még pár vizsgálatra be kell fizetniük. Laurának a legnagyobb félelme, hogy sokat utaznak és dolgoznak és nem tudja, hogy fog ebbe az életvitelbe beilleszkedni egy gyerek.

A doki megnyugtatja őket: sehogy. Továbbá azt hazudja nekik, hogy az ő kezei alatt, 100%, hogy lesz gyerekük.

Nehéz idők járnak Zsuzsára: elkezdődött az iskola és van két gyereke.

Azt mondja, hogy nagyon nagy kihívás egyedülálló anyaként két kölköt nevelnie. Ráadásul mind a kettő beteg is. Szerinte a szeptember és az október a legnehezebb, mert nehéz az iskolába visszaszoktatni őket. Ennek ellenére a gyerekek feltöltik, amire a londoni balhékák után nagy szüksége van.

Ma a szokásosnál is több dolga van, mert szülinapi bulit is szervez José Armandonak. Galaktikus slime parti lesz. Kidobja a beteg gyerekeket az iskolába aztán szalad haza ellenőrizni az előkészületeket. A szervezéssel profikat bízott meg, akikkel viszont nagyon elégedetlen, mert későn kezdték el díszíteni a kecót. Az egyik alkalmazott elbújik az oszlop mögé a nő haragja elől.

Különösen a szülőknek kialakított hely nem tetszik neki. Szerinte úgy néz ki, mint egy dizásztőr tent. Eddig nem említettem, de Zsuzsi angolja olyan, mint amikor valakinek, aki nem beszéli a nyelvet, fonetikusan leírnak egy angol szöveget és azt olvassa fel.

A rendezvényszervező nem győz bocsánatot kérni a szar munkája miatt. Csak akkor lesz nyugta a ház királynőjétől, amikor megérkeznek a bulira szánt állatkák és elterelik a hárpia figyelmét.

Zsuzsi elárulja, hogy bár a kölkeinek szervezi a bulit, igazából az ő gyerekkori álmait valósítja meg ezekkel. Laura felhívja Zsuzsát, szeretne egy nagyon személyes dologról beszélni vele kettesben. Zsuzsi egyből kap az alkalmon és meghívja a szülinapi bulira.

Megérkeznek a kölkök és egyből rászabadulnak a szerencsétlen állatokra. Még bohóc is van, hogy biztos traumatizálva legyenek a lurkók.

Zsuzsa szerint nem csak a téma galaktikus, de a bulika is gigantikus. John Hammond tanításait követve: nem spórolt semmin.

Megérkezik Laura is és majdnem póniszarba lép. A nő félti a drága cipőjét, aztán meglepődik, hogy a gyerekzsúron gyerekek is vannak.

Zsuzsi elárulja, hogy hogy lehet őket elviselni: minőségi pezsgővel és prémium italokkal. Viszont még a féktelen piálás se készítette fel a házigazdát a szülinapi tortára.

Teljes a döbbenet. Zsuzsi szerint egyáltalán nem hasonlít egy rakétára, inkább olyan, mint egy hatalmas, álló ceruza.

Laurának egészen más jut az eszébe róla. Hatalmas szemekkel bámulja a kilövésre kész desszertet. Annyira szarul sikerült a torta, hogy szét is esik, de Zsuzsi anyja megmenti a bulit: ő is vett sütött egyet sunyiban.

A parti után végre tudnak beszélgetni a lányok. Laura szolidan megjegyzi, hogy kurva idegesítőek a gyerekek. Aztán a dokinál tett látogatásáról beszélt. Azért fordult Zsuzsához, mert neki is hasonló módon lettek gyerekei.

Laura elmondja nekünk, hogy négy éve próbálkoznak és bár szervi probléma nincs, nem jön össze a gyerek. Kicsit aggódik, hogy így nem természetes úton jönne össze a gyereke, de Zsuzsi elhessegeti ezeket a gondolatokat és bátorítja, hogy vágjon bele a lombikba.

Elmeséli, hogy azzal szokta ugratni a férjét, hogy a lombik azt bizonyítja, hogy végre van egy tervezett gyereke és nem csak becsúszott véletlenül, mint a többi.

Zsuzsa pár fotóalbumot hoz, amikben a gyerkőcökről vannak képek különböző stádiumokban. Laura a könnyeivel küszködik és elárulja, hogy egész életében arra vágyott, hogy gyereke legyen. A nő még azt is elárulja a kamerának, hogy amikor nőgyógyászati vizsgálaton van, mindig arról álmodozik, hogy egyszer csak az orvos felkiált: Laura, te terhes vagy!

Zsuzsa fel akarja készíteni a nőt a procedúra rossz oldalára is. Elmeséli, hogy ő a terhesség alatt 104 kilóra hízott, de egyáltalán nem látszott rajta.

Laura megköszöni Zsuzsinak a beszélgetést és azt mondja örül, hogy nem Szekszárdra ment a többiekkel. A vendéglátója nem tudja miről van szó, mert őt nem hívták meg semmire...

Mamalina csodálatos hírekkel köszönti reggel a férjét: egyedi táskát csináltathat, csupán 40 000 Euróért.

Nem valami lelkes a pasi. Eltereli a szót azzal, hogy Londonról kérdezi a feleségét. Mamalina azt mondja szar volt. A férje szerint viszonoznia kell a meghívást és elhívhatná a lányokat Szekszárdra a családi birtokra.

Mamalinának nem tetszik az ötlet, de végül belemegy.

Paulina és 😍Anna😍 shoppingolni mennek. 😍Anna😍 egyből észreveszi, hogy valami céllal vásárolgat Paulina, aki bevallja, hogy a volt faszija hívogatja megint.

A csávó azt hazudta a nőnek, hogy bármit megtenne érte és vissza akarja csinálni a dolgokat. Tehát dugni akar. Paulina felvezeti 😍Annának😍 a szekszárdi családi bulikát. Örömmel elfogadja a meghívást. Kiderül, hogy Zsuzsát nem hívják meg a londoni balhé miatt. 😍Anna😍 megérti, mert szerinte is erős volt, amit leművelt a nő.

A vásárlás után Paulinák már Szekszárdon vannak. Mamalina éppen, Zoli, az inas vérét szívja, amiért lassan dolgozik és mindenhol meztelencsigák vannak.

Paulina közli az anyjával, hogy meghívott mindenkit Zsuzsán kívül. Laura nem tud jönni, mert inkább Zsuzsival szülinapozik. Megérkeznek a vendégek és megismerik a Paulinák családját.

Mamalina elmeséli a lányoknak, hogy mint minden gazdag prolinak, nekik is vannak egzotikus állataik. Mónika szerint a pávákkal csak páváskodnak.

Aztán az öregasszony flexel egyet a férje sikereivel is, de azért szolidan megjegyzi, hogy ő irányítja. A vendégek ezzel maximálisan tudnak azonosulni, a férj pedig kussol a sarokban.

Aztán Mamalina megosztja velük, hogy az egyik kölyküket leigazolta egy random focicsapat. 😍Anna😍 ezen a ponton megjegyzi, hogy egyáltalán nem zavarja, hogy egy jól működő családot lát. Jelezve ezzel, hogy kurvára zavarja, mert neki nincs (foreshadowing).

Mamalina mesél a másik fiáról is, akinek valamilyen szindrómája van és az orvosok szerint már rég halottnak kellene lennie, de mégsem.

Dolgozik és barátnője is van. Mindenki elérzékenyül. A megható sztori után lemennek a garázsba, ahol Mamalina férje meglepetéssel készült a feleségének.

Megvette a nőnek álmai autóját. Az idős hölgy megjegyzi a lányoknak, hogy ilyen faszit kell nekik is szerezniük. Mindenki helyesel.

Ezután elugranak a kedvenc boros pincészetükbe egy lovashintón. Mónika szerint elég nagy faszság volt a szakadó esőben így menni, illetve ez nem is hintó, csak egy csöves lovaskocsi. A pincészet viszont nagyon tetszik nekik. Paulinától megtudjuk, hogy a zenét Zoli fia szolgáltatja.

Mónika egyből rágerjed a fiatal fiúra és arról érdeklődik van-e már 18 éves. A többiek felvilágosítják, hogy bár 14 év a beleegyezési korhatár Magyarországon, de morálisan akkor is elítélendő felnőtt emberként gyerekekre hajtania. Mónika elfojtja a pedofil gondolatait és az asztalhoz ülnek a hölgyek. 😍Annának😍 hiányzik drakvuf Laura, Violettának meg Zsuzsi.

Utóbbira megjegyzi Paulina, hogy csak a feszkót keltette úgyis, amire Violetta rávágja, hogy ahhoz két ember kell. Mónika becsatlakozik és azt mondja Zsuzsa jófej. Ezen már 😍Anna😍 is kiakad. Szerinte elégedetlen, dühös és a franc se tudja mi a baja. A kamerának elmondja, hogy örül, hogy nincs itt a nő és annak is, hogy jót és sokat esznek. Igazi magyar kaját. Paulina felteszi a kérdést Violettának és Mónikának: ha ennyire szeretik a Zsuzsit, miért nem vele vannak?

Mónika rávágja, hogy ő nem akart gyerekek között lenni. Anna pedzegeti, hogy biztos ez volt a baja Violettának is, aki kicsit befeszül ettől. Azt mondja nem zárkózik el a gyerekektől, de belengeti, hogy lehet neki nem lehet. Violetta felbassza magát és teljes erővel 😍Annának😍 esik. Azt mondja neki, hogy azért nincs faszija, mert nem kell senkinek. 😍Anna😍 rákontráz pár béna beszólással, de nem talál fogást Violettán.

Megy a cicaharc és 😐Anna😐 annyira gyerekesen vitatkozik, hogy kicsit kiszerettem belőle. Lehet tényleg nem véletlenül nincs csávója... Sikerül fokoznia azzal a szitut, hogy megkérdezi Violettát: azért ennyire feszkós, mert meghalt az apja? Violetta ezen teljesen kiakad, mert két hete történt a dolog és még nagyon friss. Azzal vág vissza, hogy 😐Anna😐 mindig azzal sajnáltatja magát, hogy meghalt az apja. Violetta ezután elvonul Mónikával és Paulinával disszelni 😐Annát😐 a háta mögött. Paulina próbálja megtudni, hogy lehet-e gyereke Violettának, de a nő nem akar erről beszélni. Mamalina az asztalnál maradt 😐Annával😐 és megkérdezi mi történt az apjával? Régi sztori, de elmeséli: félrekúrt az öreg és a szeretőjének a férje megölte.

Kicsit nyugodtabban térnek vissza a lányok az asztalhoz. Mónika mindenkit meghív Athénba megünnepelni a harmadik évfordulóját a faszijával. Zsuzsa is jönni fog.

Visszatért a régi problémám: kevés a 30 kép egy posztba. Egy kisebb jelenetet ki is hagytam emiatt :((( Továbbá nem tudom, hogy fogom tovább shippelni magam Annával, mert ebben a részben vállalhatatlan volt. Még a végén új waifut kell keressek.

#tv #rtl #hogyvolt #a város királynői

[csacskamacskamocska]

Nekifutok negyedszerre is, ennek a lehet-e 30 évig dolognak

Tegnap három poszt ment a draftba.

Amikor az ember szerelmes, akkor úgy gondolja, érzi, az a teljes meggyőződése, hogy nemcsak 30 évig, de örökké szeretne a másikkal lenni.

Ide teszek egy vízválasztót, csak az olvassa tovább, akit érdekelnek családtörténetek.

Ilyenek jutottak eszembe: baráti házaspár 30+ éve együtt. Ők pl szexelnek, nem is volt soha senki másuk, kicsiszolták a perverzióikat és mellé építettek egy lakóközösséget amiben (az én meglátásom szerinte) optimálisan tudnak élni a saját nyomorukkal. Egyikőjük személyes bajai sem oldódtak meg a 30+ év alatt. De nincsenek egyedül, tulajdonképpen nincsenek rosszul se és elég ideális szerződésnek tűnik az övék. A személyes fejlődésüknek ugyan nem támogatója, de nem is akadálya a kapcsolat. (irigykednem kéne, de valamiért nem megy. Vajon képes-e az ember ennyi év után is elismerő lenni a másik felé? Vajon ez szemlyiségfüggő, hogy oda tudsz-e fordulni úgy, hogy „látod, ezért szeretlek”. Ez mindkettőjükből hiányzik ez a világra és dolgokra rácsodálkozás. Nézed a másikat, és szépnek, jónak látod egy adott pillanatban. Ez csak figyelem, amit nem öl meg az idő. Csak a látás képessége)

Másik házaspár Szintén 30 év. Itt a nő a barátnőm és ő rengeteget mondja, hogy rohadtul unja a férjét, de ez nem jelent semmit, semmi olyan szándékot ami másfelé vinné, ez csak az őszinte igazság, hogy 30 év alatt annyira kiismerte, hogy már az összes beszélgetésüket monológba le tudná játszani. A szex működik. Kicsit uncsibb, ritkább, de egyikük sem keres máshol izgalmakat, ez biztonságos. Az évek alatt felbukkanó személyes hobbiknak utat engednek, támogatják egymást, érzelmileg viszont mindketten visszahúzódóak. Nincsenek nagy csaták. (intelligens páros bár elég furcsa összetétel, a nő irodalmi vonalon mozog, a férje nagyon nem. Kötöttek egy megállapodást és betartják. Részükről ennyi)

Harmadik Ők is lehúztak közel 30 évet majd elváltak. A pasas végig csalta a feleségét, de sosem akarta elhagyni. Ragaszkodott hozzá, sőt, úgy gondolta, hogy nagyon jó a családi életük, a feleségével nagyon jó a szex is, esze ágában sincs ezt felrúgni. De az izgalom az izgalom, intelligensen megoldja, sosem ígért senkinek semmi többet a szexnél, és ezt be is tartotta. Úgy gondolta, hogy a felesége nem tud semmiről. Aztán a feleségének is lett valakije, amit viszont az orra alá dörgölt a pasinak, aki megbántva/megcsalva érezte magát és végül elváltak. (felfoghatatlan volt nekem, hogy a pasi megdugja a szeretőjét, aztán hazamegy és megdugja a feleségét. Nézett rám, hogy persze, szeretem őt. Nekem ez azért nehéz mert még csak meg sem látok másokat amikor szerelmes vagyok, nemhogy szexeljek velük :( Nade mit is hívunk szerelemnek?

Nekem: veled akarok lenni. ott melletted, az életedben benne, a kezemmel elérhető távolságra és benne az agyadban, az ágyadban, a szívedben. Csak te és senki más. Csak én és senki más.

El kell fogadni, hogy másnak meg nem ez!)

Negyedik A kapcsolat bizonytalanul indult, mert a pasinak volt valakije amikor összeismerkedtek, akivel szakított, de az a valaki behazudott egy gyereket, szóval aztán vissza, aztán mégis együtt. És azóta valami számomra csodás életet élnek. Felneveltek két gyereket és az életük egymásról szól. Mindent együtt és egymásért tesznek. Vigyáznak egymásra. Vannak különprogramok, de valójában valami egész különleges szeretetben élnek. Nincs beteges függőség, mindkét ember pszichésen teljesen egészséges, életképes, aktív. Egyszerűen szeretik egymást. (őket irigylem. Amúgy nem gazdagok, sokat melóznak még nyugdíj mellett is, de az értékrendjük azonos, főleg kultúrára költenek. A kapcsolatuk szép és mély. Mindig szeretettel beszélnek egymásról. Semmi cukormáz meg szirup, de jó hallgatni)

ötödik ezt csak áttételesen ismerem, de mégis nagyon megmaradt bennem a maga képtelenségeivel. 15 évig éltek együtt, sosem szexeltek, a nő többször megcsalta a pasit, a pasi nem csalta meg, de sokat emlegette a fiatalkori „igaz” szerelmét, aki vélatlenül épp a barátnőm volt, innen is ismerem a történetet. Aztán a pár szakított a nő boldogan élt valaki más oldalán, de a kapcsolat nyilván mély trauma az életében. A barátnőmmel újra összejött a csávó mert ők egymásnak voltak a feledhetetlen fiatalkori szerelmek. A pasi már fiatalkorában sem szeretett szexelni, hát most sem. Húzták-nyúzták ezt a fiatalkori szerelmi nosztalgiát, ami beteljesülés is volt, meg csalódás is. A faszi masszív alkoholista lett, és gyanús jelei voltak, hogy meleg is vagy jobban meleg mint amennyire hetero. Mindenesetre ezt az életem szerelme beragadást sikeresen kiölte a barátnőmből cirka 5 év alatt. Aztán a pasi részegen elesett és meghalt. (lehet, hogy tényleg a barátnőm volt élete szerelme. Ezek olyan megfoghatatlan dolgok, ezek a beteljesületlen szerelmek. Hiába jön össze felnőttkorban, a szerelem az ottragad abban a fiatalkori állapotban. Egy fiatal nő látványába szerelmes egy tapasztalatlan fiatal férfi. Sosem lesz hasonló érzés az életben. Mert megöregszünk és megtapasztalatosodunk. Azt meg már nem is hisszük, hogy valaki ránk néz, arra amit nem szeretünk magunkon vagy magunkban, és elmosolyodik, hogy úristen milyen szép ez. Mi, baszod, a lógó bőröm, a ráncaim? Én sem értem, de igen. Szóval ehhez valami komoly dolog kell belül. Azt hiszem, nekik ez nem volt meg.)

Ezek a kapcsolatok megélték a 30 évet, de fogalmam sincs mi a közös bennük. Lehet, hogy semmi. Egyszerűen csak vagy sikerül vagy nem a 30+ év együtt. Nekem kétszer nem sikerült. Most mégis azt gondolom, hogy sikerülne.

Máskülönben meg azzal értek egyet, aki azt mondja, hogy minden megállapodás kérdése, a mással szexelés is, és kommunikáció, kommunikáció! Ha elköteleződik két ember, akkor ne várják a csodát, hanem alakítsák a kapcsolatot! ��pítsék, javítsák, formálják. Ha azért választották a másikat mert úgy gondolták, hogy alkalmas lesz erre, és nem csak azért, mert jól néz ki amikor felül a konyhapultra vagy mert képes felfúrni két polcot. Azért biztos kell egy cseppnyi szerencse is.

#kapcsolatok #30+ év #megcsalás #hűség #szerelem #szeretet #kommunikáció #08-03

[nitta86]

Olvasgattam kommenteket fb-n bár tudom hogy felesleges, és volt egy ahol egy idősebb nő panaszkodott a fiatalabb nőkre, hogy felháborító, hogy ezeknek fárasztó a gyereknevelés, ahelyett hogy csak csinálnák, de a fiatalabbak annyira elkényeztetettek szerinte, hogy már az kifárasztja őket, amikor még nincs gyerekük csak férjük.

És hát ez WTF. A gyereknevelés köztudomásúlag nagyon fárasztó. Régebben is az volt csak nem illett bevallani. A párkapcsolat/házasság gyerek nélkül viszont nem kéne, hogy fárasztó legyen. Oké, tényleg kell érzelmi munkát tenni egy hosszú kapcsolat fenntartásába, de azt remélhetőleg mindkét fél teszi. Meg alkalmazkodni máshoz is tud fárasztó lenne, de alapvetően az ilyesmi arról szólna hogy két (vagy poli kapcsolatban több) ember támogatja egymást. És emiatt pont hogy kevésbé lesz fárasztó a felnőtt élet, mert levesznek terheket egymás válláról. Ketten vagyunk pl. olyan feladatokra hogy valaki vegyen kenyeret meg WC-papírt, meg hogy valaki legyen otthon ha jön a szerelő. Szóval ez logikusan könnyebb így. Meg ha valaki épp fáradt vagy beteg akkor a másik át tudja venni egy időre mindkettőjük mindennapi feladatait, nem kell hullafáradtan mosogatni, vagy lázasan lemenni a boltba. Szóval ha jól csinálják akkor egy házasság/párkapcsolat könnyebb, mint egyedül lenni, nem pedig plusz feladat.

(De ja közben értettem, hogy az öreg nő szerint a férj az egy plusz gyerek akiről gondoskodni kell, a többiek meg erre bólogatnak, szóval értem, hogy értette, csak nehogy már.)

#szövegesposzt

[nubesetanimus]

Nagyon szar szeptembertől idáig tartó időszakon vagyok túl, ennyire fáradt és kimerült nem tudom mikor voltam utoljára. Kurva sokat dolgoztam, bár mostanában elég szar a forgalom, akkor is ugye bent kell lenni a kurva hidegben, mert fűtés nincs normális, a többiek meg imádják a rohadt hősugárzót, ami szétszárítja az amúgy száraz számat mert az én pofámba jön a meleg, ők mászkálnak.. Utolsó nap átettem.

Elmaradt a volt munkatarsaimmal a pizza party pedig jó lett volna találkozni velük persze mindneki beteg lett..

Aztán tegnap legalább az osztálytársaimmal ittunk egy jót amitől jó kedvem lett.

Céges karácsonyi vacsora egy kalap szar volt.. Svédasztalos, személytelen a főnök el se jött, nem sikerült berúgnom pedig úgy lehet jobb lett volna.

Ma nem írtunk szemészet dolgozatot még jó, mert nem bírtam már tanulni rá.

A munka-iskola-szabadnap/pihenés tengelyen a munka iskola a nagyobb arányú nem tudtam pihenni...

Attól félek ez a mostani pihenés nem lesz elég a jövő évhez. Tavasszal bele kell húzni a tanulásba, május végén vizsga.

Volt egy-két kiborító dolog pl a főnök egy szarkupac faszfej, eddig is tudtuk, de közel voltam hozzá, hogy ott hagyom a faszba őket, csak hát kevesebb van vissza az iskolából mint ami letelt..

A karácsonyi pénzem nem kaptam meg mert tegnap iskolában voltam, a nő nem bírt fölhívni, h megyek-e a vacsorára mert akkor elhozhatta volna, figyu attól, h neked milliók vannak a bankszámládon nekem a kis umpalumpának aki szarrá dolgozta magát az elmúlt 3 hónapban nincs úgyh jó lenne ha nem lennél életképtelen..

Persze vacsora végén mikor már volt benne pár pohár bor köszöntem el és akkor mondta, h nem hozta oda, én meg nem dolgozok jövő héten...Mondtam h hétfőn be tudnék menni érte...

Rohadtul idegesítőnek tartom az egészet és kurva dühös vagyok...

Na szóval most, h nem kell iskolára készülni meg dolgozni, hirtelen nem tudom mihez kezdjek..

Azt kigondoltam h vacsorára lesz lángos, meg megkívántam a forralt bort, de abból meg nem lehet keveset csinálni, mondjuk 2 bögrével csak meigszok..

#faszom

[szottesfolditanyak]

Kedvesem, meghozzam magának a szerencséjét?

- kérdezett be a kocsiablakon a cigányasszony. Egy szokatlanul langyos áprilisi napon álldogáltam leeresztett ablakkal egyik lipótvárosi rendőrlámpánál. A nő nem volt sem fiatal, sem idős. Elegánsan összeválogatott, jó minőségű cigány ruhát viselt, pirosat, hosszú szoknyát, valami piros felsőt, jól állt neki, viselte. Meglepett a nőt körüllengő hangulat -- ahogy megszólított, abban nyoma sem volt a cigányok sokszor szokásos passzív-agresszív, ajánlatnak álcázott kényszerítő kunyerálásának. Ez a nő teljesen rendben volt önmagával és a világgal, harmonikus volt a megjelenése, tiszta volt, lebegett körülötte valami derű, könnyű mosoly. Nem kért tőlem, hanem tett egy ajánlatot.

Drágám, most ezt így hogy? - sóhajtottam a zöldre váltó lámpára mutatva, és egy viszláttal továbbindultam a kocsisorral.

Derű, volt ebben a nőben egy szokatlan, láthatatlan és csendes valami, ami adta neki a derűje alapját, csodálkoztam rá a velem jövő benyomásra. A következő sarokig elérve viszont eszembe jutott egy Popper Péter-történet. A nő aurája és az írás emléke összeért, tettem egy kört a háztömb körül, leparkoltam és odamentem a cigánynőhöz. Meghozzam a szerencséjét? - kérdezte mosolyogva. Hát rám férne valami efféle, válaszoltam vissza vigyorogva. Vegyen elő valamennyi pénzt, szólt. Többet kicsit, mondta, amikor előhúztam egy ötezrest. Mellétettem még kétezret. Nincs több? Mindegy, jó lesz, mondta, vegye a markába. Nyújtsa a karját. Adja ide a pénzt az én kezembe. Akkor megfogta a karomat és elkezdett egy egyszerűsített kis ráolvasásfélét elősorolni a bajaimról meg általában a szerencsétlenségről, a családi ősökről, végül kihúzott pár szőrszálat a karomról és felszólított, fújjam el a szerencsétlenségeket magamtól, fújjam szét a szőrszálakat. Hogy a szerencse hozzám érjen. Szétfújtam őket, ahogy mondta. Most már elér hozzám a szerencse, biztosított mosolyogva. A művelet ezzel befejeződött, a pénzt magától értetődően eltette, barátságosan istenhozzádot mondtunk egymásnak és elváltunk.

Én az egész processzust az elejétől fogva csendben és csodálkozva végigmosolyogtam magamban, sejtettem, hogy valami fentihez hasonló következik - nem véletlenül jutott eszembe az az írás.

Mindez 2010 körül történt. Akkoriban az a válság eléggé megtépázta az én bevételeimet is, a fenti történet idején például az összes pénzem valami harmincezer forint lehetett. Az ügyfelek szépen elmaradoztak az évek alatt, 2010-re ez majdhogynem beteljesedett, ráadásul a megelőző karácsonyi bevétel is siralmasnak bizonyult, pedig az szokta adni az éves bevétel felét. Szóval nem állt túl rózsásan a pénzügyi helyzet, és ezzel most megszépítem a valóságot. Ennek ellenére minden sajnálkozás nélkül adtam oda azt a hétezer forintot ennek a nőnek - ennyit megért ez a történet.

Az életem a fenti eset után a szokásos medrében csörgedezett tovább, áprilisból lassan május lett, közben megkeresett egy ügyfél. Aztán felhívott egy másik. Két hétre rá jött egy megrendelés egy évek óta eltűnt ügyféltől. Ahogy telt az idő, olyan ügyfelek kerestek meg sorban, akiket már régesrég elfelejtettem. Az én munkámban a megelőző húsz év alatt mindig én futottam az ügyfelek után. Ezen a nyáron viszont ők kerestek. Szinte az összes, akivel addig kapcsolatban álltam, hozott megrendelést. Így telt el a nyár és az ősz. Ezek a hagyományosan döglött szezonok most hoztak annyi pénzt, hónapról hónapra, hogy tisztességesen megéltem belőle. Soha a megelőző húsz évben és az azóta eltelt tizenpár évben sem fordult elő ilyen bevételű évközbeni időszak, megközelítően sem.

Hát ez a piros ruhás cigányasszony varázslásának története. Az év végén aztán elkezdtem egy másik munkát, amiből ma is élek. A régi megrendelőim pedig egy év elteltével visszaálltak egy amolyan alapjárati szintre, azóta is ott ketyerésznek. ______________ A Popper-történet:

A fiatalasszony lelke nagyon beteg volt. Annyira beteg, hogy Nyíregyházáról járt fel hozzám pszichoterápiára. Persze csak szombatonként tudott jönni, s akkor két órát dolgoztunk együtt. Egy éve tartott már közös munkánk, vajmi kevés eredménnyel. 

Egy napon felhívott telefonon:

— Ha szabadságot vennék ki, és Pestre jönnék a barátnőmhöz, tudna naponta fogadni?

— Persze. Mi történt?

— Éppen azt szeretném elmondani. Történt velem valami nagyon fontos.

— Jöjjön.           

Az történt, hogy egy délután, amikor a munkahelyéről hazafelé indult, két cigányasszony csatlakozott hozzá. Az idősebbik jósolni akart neki, de ő elutasította. Azonban a cigányok nem koptak le, kísérték és állandóan duruzsoltak neki, illetve csak az idősebbik. A fiatal mindvégig néma szemlélője volt az eseményeknek. Amikor már közel járt a lakásához, azt mondta a cigánynő:

— Kedveském, magának beteg a lelke. Meggyógyítsam?

Erre megtorpant. Mit láthatott rajta az asszony? De aztán továbbsietett. Végül is nem felelhette azt, hogy már jár a Popperhez. A cigányasszony követte. A lakása előtt megérintette a vállát:

— Mondok magának három nevet. A három legfontosabb ember nevét az életében.

És mondott három keresztnevet: a férjéét, a szeretőjéét és az enyémet. Ez úgy hatott, mint egy váratlan égzengés, amikor derült az ég. Megállt. Nézték egymást. A cigányasszony szeméből valami ősi mélység sugárzott, meg egy kis humor, mint amikor egy tó vizén megcsillan a napfény. „Mit fejezhet ki az én tekintetem — gondolta — a fiatalasszony, amit ez a nő észrevett?" Aztán csendben elindultak egymás mellett, kifelé a városból.

Egy elhagyatott horhosnál megálltak.

— Van pénze? — kérdezte a cigánynő.

— Van.

— Mennyi?    

— Talán százötven forint.

— Adja ide!

Kinyújtott tenyerében volt egy barna fakereszt, az alá gyömöszölte a pénzt.

— Most fújjon rá! A világ négy égtája felé... Apád, anyád, testvéreid mind ide gyűljenek!

És akkor elkezdett lassan sétálni a varázslatos találkozástól megbűvölt nő körül. Valamit halkan zümmögött, kántált. A cigánylány messzebbről nézte őket. Úgy látszik, ő még csak tanuló vezető volt. A kliensem észrevette, hogy nem egyszerűen köröz körülötte, hanem nagy spirált jár, s egyre közelebb kerül hozzá. Végül már egészen az orra előtt keringett.

Akkor hirtelen lebukott, felhúzta a nő szoknyáját, lerántotta a bugyiját és kitépett egy marék fanszőrzetet. Olyan fájdalom volt, hogy felordított kínjában. De a varázslónő eléje tartotta tenyerén a véres gyökerű szőrzetet.

— Fújja szét az égtájak felé! Fújja! Fújja!

A szőrök szétszálltak a világba. A cigányasszony pedig megint spirált kezdett járni, de most ellenkező irányban. Zümmögött, kántált. Egyre távolabb került. Végül egyetlen szó nélkül lassan elment. Fiatal társa követte.

A kliensem minden nap eljött, de nem lehetett vele mit kezdeni, olyan álomtorlódásai voltak. Rengeteget álmodott minden éjszaka, egyik álom nyomult a másik nyomába, és nem felejtette el őket. Szótlanul hallgattam, mert nem volt idő beszélni róluk. Iszonyúan nyomasztó, misztikus, szadista, önpusztításról mesélő álmok voltak. Így telt el egy hét. A második héten az álmok ritkulni és szelídülni kezdtek. De álomfeldolgozásról, asszociációról még mindig nem lehetett szó. A hét végére mintha magától rendeződött volna a helyzet, talán kiürült az álomélete.

Hazautazott és megint jöttek a szombati kétórák. Ám egy hónap elteltével azt kellett mondanom neki:

— Drágám, nem vette észre, hogy magát a cigányok meggyógyították?

— Tudom.      

Minden neurotikus tünete elmúlt, férjével sikerült harmonizálni az életüket, a szerető is a helyére került. Rám már nem volt szüksége.

Ritkítottuk az órákat, kéthetenként, majd havonta jött, aztán elköszöntünk egymástól.

Mit tehettem volna? Utazzak le Nyíregyházára? Úgyse találom meg azt a cigánynőt. És ha igen, nyilván nem tanít meg az ősi mesterségre. S ha megtanít, és híre megy, hogy Popper a kliensek fanszőrzetét tépdesi, mikor zárnak ki a Pszichológiai Társaságból?

Soha nem volt annyira mély értelme számomra a mondásnak — Suszter maradj a kaptafádnál! —, mint akkor. Különböző kultúrák nem összekeverhetők.

De egy páciensemet mégis elvették a cigányok és meggyógyították. Vagy rájuk is érvényes egykori sebészbarátom mondata, amelyet akkor fogalmazott meg, amikor egy műtétéhez gratuláltak neki?

— Én megoperáltam, a Jóisten meggyógyította, csak a Jóisten tudja, hogy hogyan.

_________

Praxis, 2007   Az ősi gyógymód

#varázslatos

[ajtostolahazba]

Történt, hogy tavaly elmentem pszichológushoz (családállító szakember), hogy kicsit rendet rakjak magamban, könnyebben kezeljem a mindennapi stresszt, lazábban dolgozzam fel az egzisztenciális válságomat és elinduljak afelé, hogy megtudjam: baj-e, hogy 8 éve egyedül élek, min kéne változtatnom, hogyan válhatnék alkalmassá egy “normális” kapcsolatra (amit amúgy vágyok, de nem görcsölök, tulajdonképpen remekül megvagyok, tényleg). Volt 5 ülésünk. Szinte mindig Ő beszélt, kérdezett, válaszoltam, de nem nagyon volt kifejtős alkalom, amikor én mondom és mondom... Ezalatt megtudtam, hogy az anyám nem szeret (?), a szüleimmel való kapcsolatom mérgező (?), a gyerekeimet el kéne engednem (WTF, elengedtem őket már rég), és hogy az a fajta kapcsolat, amit én keresek, az nincs! Ennyi. Vegyem tudomásul, hogy alkalmatlan vagyok a társas kapcsolatra (ez így szó szerint elhangzott), persze nem vagyok reménytelen, de a kialakult jellemem nem teszi lehetővé, hogy egy “normális” ember engem elfogadjon társként. És hogy én belül nem vagyok nő. Először rágtam magam, kiakadtam, mint a picsa, aztán rájöttem, hogy ez a tipikus “minekmentoda”, hát volt nekem bajom egyáltalán? Kaptam választ arra, hogy hogy ne vágjak eret hosszába, ha mondjuk elveszítem a munkám? Vagy ha beteg leszek.. mert ez a nő csak azt mantrázta, hogy senki nem maradhat egyedül, az ember társas lény, igenis KELL, hogy mindig legyen mellettem valaki. 5 ülés után úgy döntöttem, nekem ez így elég volt, köszi. Nem marasztalt, nem mondta, hogy esetleg ajánl másik szakembert, annyit mondott, szerinte jó az irány, rendben leszek. ( Hogy mitől, azt nem tudom, de mindegy). Nagyon zavart, hogy az üléseken szóba hozott közös ismerősöket, akik jártak hozzá is (ez nem a titoktartás megszegése?), kontextusba állította a problémáikat az enyémekkel... Olyan érzésem volt az első perctől, hogy ez a nő vagy egy mágus, és mindent tud, vagy egy kuruzsló. Ma szembejött egy cikk a FB-on, pont a szingli életformáról szólt, bevallom minden szavával egyet tudtam érteni, mikor látom, hogy odakommenteli, hogy ekkora baromságot még nem olvasott, mert “fejlődni, alkalmazkodni kizárólag kapcsolatban lehet, egy barlangban a világ végén mindenki hiheti, hogy Ő a legtökéletesebb, de ha nincs kapcsolódás, nincs konfliktus, akkor ez nem állja meg a helyét.”  Komolyan elgondolkodtam, hogy több kárt csinált az alatt az 5 ülés alatt bennem, mintha sose mentem volna el, mert bár eleinte élveztem, érdekesnek találtam, a végére kiégettebb lettem, mint voltam. Már gyanakodnom kellett volna, amikor mindent spirituálisan közelített meg, hogy energiák, meg áramlás, meg gyógyító ásványok... de elengedtem a dolgot, tényleg láttam a diplomáját, tényleg pszichológus... Hiszem, hogy egy jó szakember segíthet, hogy mindenkinek kellene, de ez nekem nem segített. Ki is töröltem az ismerőseim közül a picsába. Tanulság nincs.

[agyeszbugyesz]

A társasház rengeteg előnnyel bír, de vannak néha árnyoldalai. Nem akarok közvetlen falszomszédokat 🤣🙏 !!!!

Évente van pár közelező köröm a közvetlen szomszédokkal, amiket utálok, mert nem szeretek konfrontálódni. Megteszem, nem probléma, de gyűlölöm ezeket a helyzeteket.

Vagy a kokós roma albérlőket kell alattam nagyon hatátozottan rendre utasítani, vagy a betépett wolt futár srácokra kell hatásosan rászólni, hogy ne nyerítve röhögjenek alattam az erkélyen, hanem odabent toljáknel a spanglikat. Felettem meg a mentális beteg ötvenes nő, aki a bútorait tologatja éjjel háromkor kabátban és kötött sapkában és akit meg kell győznöm, hogy aludni jó dolog.

[sronti]

Ez így elég kontextus nélküli, pedig ez egy sokkal jobban kutatott dolog, mint a cikkből gondolnád.

Például ha a skizofrénia gyógymódjaira gondoltál, eszedbe jutott, hogy az aszpirin nem a legesélytelenebb köztük?

"There is a lack of data to determine if aspirin is truly effective in schizophrenia to date"

Vagy hogy az SSRI esetében a pozitív mellékhatásnak gondolt gyulladáscsökkentő hatás akár az alapvető működési mechanizmusnak is része lehet?

És akkor még az agy-gyomor kapcsolatról nem is beszéltünk.

A pszichiátria nagyon komoly áttörések előtt áll és elég kíváncsi vagyok ennek hatásaira.

[angelofghetto]

Három nő, három karakter, három szakterület, három világlátás, és egy igazán udvarias férfi, aki nem nagyon jött zavarba :) Nem minden pontja tetszett a riportnak, de azért jól megmutatja, mennyi tennivaló van még a világban, főleg Magyarországon, és hogy mennyi régi pókháló van még a fejekben idehaza.

Ahogy néztem ezt a beszélgetést, végig görcs volt a gyomromban, és csak tehetetlenül morgolódtam, hogy még mindig csak itt tartunk, és a jogok, lehetőségek egyenlőbbé válása mennyire messze van. Mintha nem közös probléma lenne, hanem egymásnak uszuló vita, mintha csak egymás kárára juthatna pozícióba a két nem, ahelyett, hogy egymást az erősségeikkel segítve jutnának előre. És milyen elképesztően régóta hallom mindig ugyanazokat a dolgokat.

Hallgatva-nézve a riportot legelsőbb az a kérdés harsant fel bennem, hogyan/miért lehet, hogy a felsővezetők túlnyomó többsége férfi, miközben a felsőfokú végzettek, vagy akár több diplomások egyre nagyobb része nő? Vajon köze van ehhez a fütyivetélkedőnek, ami az oviban kezdődik és halálig tart, és ezt a férfiak élvezik, de a nők nem? Vajon miért csak a házon kívüli életpálya tekinthető karriernek? Vajon miért olyan lenézett a feleség-anya szerep még akkor is, ha valaki mesterfokon csinálja? Ha ennyire fontos a társadalomnak “a nők dolga”, miért nem fizetik ennek megfelelően?

És eszembe jutnak bizonyos férfiak cinikus kérdései: miért van több mesterfodrász és mesterszakács a férfiak között, holott ezek elvileg nőies szakmák? Erre az a válaszom: a nők szolgálatként fogják fel, a férfiak karrierként, vagy másképpen a nők gondoskodni, megetetni akarnak, a férfiak kitűnni, másokat lenyűgözni a tudományukkal. Más a hozzáállás.

Vagy vegyünk két kézilabda döntőt, ahol az izgalmas, kiegyenlített játék végén mégis az ellenfél csapata nyer. A női csapat tagjai bár kissé csalódottak, de örülnek az ezüstnek, és boldogok, mert milyen jó játék volt már. A férfi csapat tagjai megsemmisülve térnek az öltözőbe, mert “vesztettek”. Ez nem rangsor, csak az eltérő megélés szemléltetése. Vagy eszembe jut a különféle szakik hozzáállása, akik nem feltételezik, hogy egy nő képes megkülönböztetni egy szöget egy csavartól. Sosem felejtem el, mikor még a netes társkereső oldalak indultak, és fotó nélkül ismerkedtünk. Egy hosszasabb, jól alakuló beszélgetés egy pontján váratlanul a következő üzit kaptam a dumapartneremtől: “elmész anyádba, tudod kivel szórakozz  B+ , te nem lehetsz nő, ahhoz túl okos vagy!!!” (így)

Üvegplafon, alacsonyabb fizetés, gyerekek miatt megakadó vagy derékba törő karrier, fizetetlen munka, amiért nem jár nyugdíj, és ez nem minden. Végülis milyen az ideális női munkavállaló? Eleinte nincs gyakorlata. Aztán “úgyis szülni fog”. Ha már szült, “a gyerek úgyis folyton beteg lesz” (és naná hogy neki kell vele otthon maradni), ezután jön az, hogy lemaradt naprakészségben a többiektől, meg hogy neki kell az idős szülőket ápolni, vagy orvoshoz vinni, bevásárolni nekik, a gyerekeket különórára vinni, az ovis/sulis jelmezeket megalkotni... míg végül bekerül a túlkoros-túlképzett kategóriába, pedig ereje teljében van, a gyerekek is kirepültek (akik miatt nem lehetett rá számítani a túlóráknál), és lecserélik egy pályakezdőre, aki könnyebben irányítható, és alacsonyabb a bérköltsége. És igen, sokkal kevesebb a nyugdíja, az eleve alacsonyabb fizetése miatt, a gyerekgondozás miatt kiesett évek, a “ja, gyereke van? köszönjük, majd értesítjük” évei miatt, és ha egyedül nevelte fel a kölykeit, és magára nem maradt miből költeni, még özvegyi nyugdíj sem jár neki, hogy “a korábban megszokott életszínvonalát tartani tudja”.

A családon belüli munkamegosztáshoz egy kis szösszenet Fehér Klárától, akinek a férje is író volt, valahogy így szól: Egész délelőtt ugyanazon a szerkesztői értekezleten ültünk, egész délután ugyanazon az író-olvasó találkozón vettünk részt, és mikor hazaértünk, vajon ki kérdezte meg a párjától, hogy “Szívem, mi lesz a vacsora”?

Pedig - ahogy itt is elhangzik - a férfitársadalomnak is jobb lenne, ha a nők több pénzt vihetnének haza. Csökkentené a férfi terheit, és többet lehetne a gyerekeivel ő is, mert kettőt pislant, és már felnőttek, és ő mindenből kimaradt. Pedig kevés szexisebb dolog van, mint apuka a kölykökkel <3

És azt hiszem, itt most elcsámboroghatnék a “miért nem szeretik a pasik az okos nőket” irányba, de nem teszem. Fura dolog ez. Sokszor volt jól induló beszélgetésem, jól induló kapcsolatom. A pasi boldog volt egy darabig, hogy ennyire jó velem beszélgetni, lenni, miegymás, úgy érezte, “felemelem”, ő sem lehet semmi fickó, ha pont őt választottam. Aztán elkezdett elbizonytalanodni, hogy talán akkor neki mégis többet kell teljesíteni, mert mégis ő a férfi, és itt elkezdtek elromlani a dolgok, pedig úgy szerettem őt, a kis hülye hibáival, megbicsaklásaival együtt, hogy nem tökéletes, mert attól igazi. Egyszer egy fickó azt mondta, tök jó, hogy ennyire “érzem” őt, szinte hallom a gondolatait, de ugyanakkor olyan érzés, mintha belelátnék egyenesen a fejébe, és ez nagyon ijesztő. Aztán választott inkább egy olyan lányt, aki mellett nincs az a kényszerképzete, hogy állandó készenlétben kell állnia. Ahogy egy régi ismerősöm fogalmazott egy közös barátunk esküvői vacsorája alkalmával: “nekem olyan nő kell feleségül, aki NEM ZAVAR”.

[kinlodok]

Azt mondta, hogy velem marad, akkor is, ha tüneteket produkálok, ha mérges leszek, ha dührohamom lesz, ehhez képest, a legelső alkalommal a pofámba vágta, hogy én nem vagyok normális, és kezeltessem magam. És ami szomorú, hogy ez nem egyszer történt meg. Egyszer megtörténik, azt mondom, hogy hm, elnézem, de amikor heti 20x az arcomba vágja, hogy "te nem vagy normális, keress fel egy jó orvost, aki segít rajtad, mert én ezt nem bírom nézni, beteg vagy, nagyon", akkor már egy kicsit sok. Tök gáz, hogy amíg én utána sírok, ő egy másik nő ágyában fekszik, és őt simogatja, meg szereti.

[csacskamacskamocska]

Álmomban politizáltam

Egy szobában volt politikai gyűlés és csak gyűlt, csak gyűlt bennem a feszültség a sok faszságtól amit összebeszéltek és egyszercsak elkezdtem nagyon hangosan beszélni és magyarázni arról, hogy élnek itt a maguk liberálisnak gondolt, közben érzelmileg sérült buborékjukban, és amit ebben a közegben levonnak következtetést azt vetítik rá az egészre és az egész sokféleségét és sok tekintetben elfogadható igazát az nem veszik figyelembe. mert azt hiszik, hogy a saját valóságuk az összes valóság közül a legtökéletesebb, pedig az is csak egy összeválogatott álomvilág, éppen úgy mint azoké, akiket támadnak. Annyira kiabáltam, hogy arra ébredtem, hogy berekedtem és fáj a torkom. (nem kell hozzá sok ész, nyitva volt a szám, horkoltam, kiszáradt a torkom, fájt, hozzáálmodtam a ki nem mondott dolgokat) Volt az álmomban egy ismerős pillanat. Beszélek és érzem a tömeg figyelmét, hogy hopp, most mind "megvan" mindenki figyel és várja, hogy megmondjam hogyan is legyen. Itt mindig elbaszom, mert nem mondom meg hogyan is legyen, hanem rábízom az emberekre, hogy tegyenek belátásuk szerint.

Beszélgettem valakivel, aki keresztény konzervatív. Rávilágított arra, hogy az egymás lehülyézése kölcsönös, nem is részletezem a beszélgetést. Végső tromfként megkérdeztem, hogy ÉS A LOPÁS??? Arra nincs mentség, az védhetetlen, válaszolta szomorúan. Ő nem ment el szavazni. Nem szavazott a fideszre, ami amúgy jobban képviseli az ő elgondolásait. merthogy a melegekkel van baja. Azt a dolgot nem veszi be a gyomra. Hogy a melegek... hát, valószínúleg azt, hogy tudomást kéne vennie róluk. Kérdezhettem volna, hogy akkor MZP miért nem volt jó neki, aki szintén keresztény meg sok tekintetben konzervatív. Nekem se volt szimpatikus, mit győzködjek utólag egy távolmaradót? Pár nappal korábban két nővel beszélgettem. Én igazán elfogadó vagyok, mondta az egyik, de amit a melegek művelnek, az túl megy mindenen! Nem voltam dög, hogy mondjam neki, hogy: akkor te nem vagy elfogadó valójában, ne áltasd magad. Gondolkodtam, hogy mit tolnak túl a melegek. Azt hiszem, a férfiak szerint a nők is túltolják a jelenlétüket a világban. Szerintem, ha anonim módon megkérdeznék a férfiakat, kiderülne, hogy 60% így gondolja. Legalább 60%. Mi meg küzdünk a jogainkért. A melegség ilyen. Tényleg túl sokat várunk az emberektől akik hónapról hónapra élnek, ha azt várjuk, hogy 10-20-100 évvel tekintsenek előre, és lássanak meg a háttérben megbúvó logikai összefüggéseket. Nincs rá kapacitásuk. Maslow.

Amúgy egy kopasz, beteg macska is volt az álmomban, akit egy nő nagyon meg akart menteni. És a macska nem volt kedves picit sem. Ki a franc lehet ő?

#politika #álom #melegek #macska #06-30

[padgany]

Adategyeztetés

Tamás a sarokban, a falnak dőlve állt és várta, hogy sorra kerüljön. Az emberek egyre türelmetlenebbnek tűntek és percről percre többen lettek. A másfél órával korábbi kellemes zaj, amit a körülötte lévők összemosódó beszéde alkotott, mostanra inkább hasonlított egy koncert végéhez, amikor az embertömeg még a történtek hatása alatt áll, zsibong és egyszerre indul meg az ajtók felé.

Mindenki sietett volna a dolgára, de a már kétségbeejtően régóta tartó, nagy hirtelenséggel lecsapó rendszerhiba miatt a pultok mögött dolgozó banki alkalmazottak is csak nyüzsögtek, fel-alá mászkáltak és pánikszerű viselkedést tanúsítva kiabáltak egymással. Ők is tudták, ahogy telik az idő, az emberek egyre nagyobb számban jelennek meg és ingerültebbé válnak.

Meleg volt. A bankfiók épületében üzemelő klíma is javításra várt. Erről, és a rendkívül kellemetlen rendszerhibáról egy fiatal, dekoratív, de annál élesebb hangú, alacsony nő tett bejelentést tíz percenként, hogy az újonnan érkezők is tisztában legyenek a kialakult kaotikus helyzet miértjeivel. A helység nagy volt, de a várakozóknak kitett mintegy húsz szék mindegyikén ült már valaki. Tamás akkor érkezett, amikor már nem volt szabad hely, a székek körül tobzódó embertömeg részévé vált. Egy órája várakozott már a sarokban és a súlyt időről időre az egyik lábáról a másikra helyezte. Az emberek keveredő, éles izzadságszaga terjengett a levegőben, ezt szívta magába és azon gondolkodott, hogy kilép az ajtón és hátrahagyja ezt a reménytelen káoszt.

Nem szerette az embereket, már fiatalkorában sem értette teljesen, hogy mit-miért csinálnak a körülötte élők. Hamar rájött, hogy a világ a pénz és az anyagi javak körül forog, hogy a tehetősebbek bármit megtehetnek és úgy viselkednek, mintha többet érnének a másiknál. Sokszor sokan érzékeltették vele is, hogy ő kevesebb és bármennyire is próbált volna megfelelni, valahogy sosem tudott sehova sem rendesen beilleszkedni. Ezért tanult és ezért sikerült végül az átlaghoz képest jobban fizető munkát találnia. Most sem hitelért érkezett a bankba, csupán az éves adategyeztetésre, amiről a napokban kapott értesítést és muszáj volt személyesen megjelennie.

Az évek múlásával végül be kellett látnia, az anyagi biztonság sem hozta el a boldogságot az életébe. Márkás ruhái voltak, a legjobb telefonja, de ezek a külsőségek csak azokat vonzották, akiket mindig is megvetett. Már gyerekkora óta arra vágyott, hogy valaki megértse, hogy találjon valakit akivel egyezik az értékrendje és akivel el tud beszélgetni. Imádta a gyengébbik nemet és sosem tudott a nőkre tárgyként tekinteni. Próbálta őket mindig megérteni, segíteni és mindig egyenrangúként kezelni. Sokszor be is hódolt, ha ez az aktuális párjának örömet okozott. De ez sosem volt elég és nem értette, miért nincs senkije. Vajon miért nincs rá szükség, miért tűnik ilyen értéktelennek. A képeken és a tükörben sem tartotta magát csúnyának. Szépnek, vagy alfahímnek sem, de nem volt egy szörnyeteg. Minden ismeretlennel, lehetett az férfi vagy nő, kedves volt és próbált nyitott lenni. Bizalmat adott, de viszonzást csak nagyon ritka esetben kapott.

Aztán beteg lett és úgy érezte, ez az utolsó csepp a pohárban. Minden, aminek addig örülni tudott, valahogy elveszett. Mint egy heroinista, aki leszokott a szerről. Igazán már semminek sem tudott örülni, amitől korábban kiugrott a bőréből. A legtöbb teendőt óriási tehernek érezte, mégis vágyott a régi érzésekre, azokra, amik boldogsággal töltötték el, amikor még nem voltak ennek testi akadályai. Csapdában érezte magát, miközben a világ is változott körülötte. A társadalom már teljesen elkorcsosult, a kisebbséghez tartozott politikai hovatartozás terén is. Elkeserítette az emberek mérhetetlen ostobasága és az, amit gyerekként érzett, mostanra sokkal nagyobbat ütött felnőttként. Az értékrend, a norma, az elfogadás, a gondolkodás és ésszerűség mind távol állt a legtöbb, őt körülvevő embertől. Azt érezte, hogy kevés, vagy más, és sokat gondolkodott azon, vajon ővele van-e a baj, vagy tényleg ennyire eltorzult a világ. Már nem tudta, hogy milyen a normális. Azt hitte az lenne, amiben ő hisz vagy amit ő gondol. De akkor miért érzi magát egyedül? Reggel felkelt, dolgozott, hazaért és aludt. Majd mindez elölről. A vágyai és a korábban igazi, boldog létnek vélt élet már csak az álmaiban létezett. Elege volt, úgy vélte, nem ide való, kudarcot vallott és, ha lenne lehetősége, kilépne.

A hangzavart közben egy kisbaba keserves sírása is tetézte. Tamás sosem volt oda a gyermekekért. Talán nem nőtt fel érzelmileg a gyerekvállaláshoz, vagy nem alakult ki benne az utódnemzési ösztön, talán csak önző volt, de gyermeket csak olyan nővel tudott volna elképzelni, akivel már évek óta együtt él és akivel biztos lett volna abban, hogy szerető és gondos családot, továbbá megfelelő anyagi körülményeket tudott volna biztosítani. Erről a dologról már elméletben is lemondott, tudta, hogy semmi sem ilyen egyszerű és fekete-fehér, továbbá azt is megtanulta, hogy minden ami eltud, az el is romlik idővel. Miközben ezen járt az esze és a síró gyermek jövőjén, akire már valószínűleg ötven fokos nyarak és éhezés vár, egy középkorú, kopaszodó férfi zavartan, lökdösődve kezdett fel-alá mászkálni izzadságtól átázott trikóban.

- Elegem van! Rohadtul elegem van! Most azonnal sorra kerülök, vagy beleeresztek egy golyót valakibe! - Ordította, majd előrántott egy kisebb kaliberű revolvert a melegítőnadrágja zsebéből.

Csend lett, egyedül a baba sírása és egy-egy hirtelen sikoly törte meg azt. A férfi forgolódva, a fegyverével hadonászva toporgott. A pultok mögött is megfagytak az emberek, mindenki megállt és a férfit bámulta. Fél perc elteltével egy magas, őszülő, elegáns úr lépett a pultok közül a ledermedt emberek felé a helységbe.

- Uram, én a bankfiók főnöke vagyok. Kérem tegye le a fegyvert! Hamarosan megoldódik a rendszerprobléma és megkezdődhet az ügyintézés. Ne legyen meggondolatlan!

- Kurvára nem érdekel! Mindenki feküdjön a hasára és kussoljon - üvöltött maga körül forgolódva -, maga meg kinyitja a széfet és kihozza a pénzt!

A tömeg engedelmeskedett. Mindenki a földön feküdt, a két idősebb biztonsági őr sem tett semmit. Lépni is nehezen lehetett volna a helységben, az emberek halk nyöszörgése és a rabló zihálása keveredett a keserves babasírással.

- Kérem, ez lehetetlen. A hiba miatt nem tudjuk kinyitni a széfet, a pultokban pedig nem tárolunk készpénzt. Kérem nyugodjon meg!

- Nem nyugszom! Te meg kussoltasd el azt a gyereket vagy lelövöm. Egy golyóm van de esküsöm beleeresztem, ha folytatja az ordítást! - Fordult a földön fekvő nőhöz, aki maga mellett, szorosan magához szorítva próbálta nyugtatni gyermekét.

- Ne tegye! - Kiáltott a fiókvezető.

A zavarodott férfi a baba feje felé tartotta a fegyvert. Arcáról folyt az izzadság, keze remegett.

Tamás azt érezte, ez lehet a kiút. Csak abban reménykedett, hogy gyors és fájdalommentes lesz. Felpattant a földről és a férfi felé vette az irányt, aki azonnal észrevette. Figyelnie kellett, hogy ne lépjen rá senkire, körülötte kezek, lábak, fejek és törzsek lepték el a padlót.

- Feküdj vissza vagy lelőlek! - Kiáltotta a rabló, majd a felé tántorgó Tamásra fogta a fegyvert.

De nem feküdt vissza. Már csak pár méter választotta el a rablótól, amikor az elsütötte a pisztolyt. A hasát érte a lövés, Tamás a földre zuhant. Égető, maró érzés járta át és furcsa hányinger. A szájából vért öklendezett. Még hallotta, ahogy a rabló párszor meghúzza a ravaszt, de töltény híján már nem dördült többet a pisztoly.

Először elmosódott, majd sötét lett minden. Nyugalom és erőtlenség fogta el. Végül megszűnt tovább létezni.

Tamás egy csengőszóra és az alacsony, dekoratív, éles hangú nő kiáltására nyitotta ki a szemét. Eltolta magát a sarokból és a már működő monitorra nézett. Még tíz ember volt előtte a sorban.

#fiktív történet #adategyeztetés #rendszerhiba #rablás

[anom-am-alia]

Szerda van. Csütörtökön zuhanyzott utoljára. De ma reggel váltott alsót és 40 tonna sprét fújt magára. Hát ugye tisztálkodni kéne és akkor nem lennénk büdösek. Szerintem fogat is csütörtökön mosott utoljára, már ha akkor egyáltalán mosott.

Tegnap, mikor hazajöttem, hason feküdt a kanapén, ment a tévé, ő meg jóllakottan nyomkodta a telefonját. Ebben később annyi változás történt, hogy hanyatt feküdt. Meg egyszer kiment cigizni, annyi időre felállt. Meg az éjszakai szaráshoz.

Én ezalatt elpakoltam a konyhában, főztem egy levest, kimostam 2 adag cuccot, kiteregettem őket, elmosogattam, aztán zuhanyoztam és én is elvonultam lefeküdni.

Szerinte felesleges mindennap zuhanyozni. Fizikai munkát végez, de nem izzad meg annyira. :D Meg fogat se kell mosni, fogorvoshoz menni meg aztán nem is szabad, mert ha egyszer a doki elkezd az ember szájában dolgozni, sose lesz vége.

És azért nem alszunk együtt, mert - EZ IS AZ ÉN HIBÁM - le kell hozzá zuhanyoznia.

Óó, hazudtam! Vasárnapról hétfőre lezuhanyzott és akkor befeküdt mellém az ágyba, miután kitévézte magát. Éjjel fél3kor.

Én nem tudom... Nekem ezt most már tényleg le kéne rendeznem. Ez nonszensz és a jelenlegi állapotokból és a korábbi tapasztalatokból kiindulva, pozitív irányba nem fog változni.

Amikor a hátán fekszik a kanapén, pont olyan, mintha egy óriási bogár lenne, aki a kitinpáncélján billegne. Hát konkrétan rá kell feküdnöm, hogy puszit adjak neki, mert nem bír felemelkedni.

Szerinte az, ahogy ő él, teljesen normális és én nem vagyok az. A sok kézmosástól meg kiszárad a keze!

A nálam 20 évvel idősebbek is többet élnek nemi életet 30 év házasság után, mint mi. Havonta, kéthavonta 1 alkalom, van, hogy 3 hónap marad ki. Mondjuk azt is bevallom, hogy már tényleg nem sok kedvem van hozzá. Bár azzal kecsegtetett az elején, hogy ő nagyon szeret ám szexelni, de tettleg ezt nem sikerült bizonyítani.

Szerintem 3 éve depressziós. És nekem már igencsak fogy a türelmem. Egyébként semmilyen tekintetben nem egyezünk. Ő korán fekszik, én későn, ő otthonülő, én szívesen lófrálok. Őt semmi nem érdekli, engem minden. Ő racionális, én spirituális vagyok. Ő tévézik, én olvasok. Ő energiaminimummal baszik, én szeretek hosszan szeretkezni.

Azt gondolom, ez a kapcsolat egyikünkhöz sem méltó. Ha szakítok vele, az nem azért lesz már, mert nem akarja a dolgait optimálissá tenni, meg nem azért, mert nem szeretem. Vagy nem azért, mert az eget veri a kielégítetlen szexuális vágyam. A szexre már undorral gondolok.

Nekem van egy elképzelésem a párkapcsolatról, arról, hogy azok a dolgok, amik nálunk nem működnek, egy párkapcsolatban tudnak. És mivel ez egy teljesen beteg kapcsolat, inkább kiszállok belőle. Ez nem az, amire vágyom. Azaz vágytam. Mert már nem vágyom kapcsolatra, csak arra, hogy nyugalomban lehessek. Hogy ne kelljen egy ilyen élethelyzetben léteznem. Amiben nem vagyok elég jó és amiben ő sem elég jó.

Olyan nő kell neki, aki főzmostakarít, kiszolgálja, pakol utána, én meg ezt munkamegosztásban szeretném csinálni. Olyan nő, aki pont ugyanúgy akar élni, ahogy ő. És ez nem én vagyok.

Akkor sem fog történni semmi, ha nem fogok tanyán élni és nem lesznek állatkáim. Tudom, hogy ő ezt képes lenne megteremteni. De ezen az áron nem akarom. Akkor is csak az maradna, hogy simogatom az állatokat, ő meg olyan távol van tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől.

Túl nagyok az igényeim. Szeretném, ha rendszeresen tisztálkodna, ha többet intimkednénk, ha többet mozdulnánk ki, hogy kinyíljon a világ és együtt tapasztalhassunk, élményezzünk. És szeretném, ha a terheket, legyen az takarítás vagy kertrendezés, együtt viselnénk. És nem szeretnék úgy a sarokban ülni, mint akit odatettek, csendben, bólogatva.

Nem akarok egy 37 éves férfi anyukája lenni, aki még egy gyereket is akar maga mellé, hogy kettő után pakolhassak. Mindezt az anyagi biztonságért.

"Csak" egy nagy levegőt kéne vennem és kimondanom, hogy viszlát és kösz a halakat!

[onsieluenkeli]

Én is szívesebben 🎮 játszanék, de amíg ezt nem írom ki, úgysem tudnék oda koncentrálni.

És nem írnék, és fárasztanék... ha nem rángattak volna bele.

El lehet vicceskedni mindazt amit műveltek azzal a 13 - jogvédővel és velem, de attól még ugyanúgy meg van csavarodva, és a poénkodással továbbra is csak az bizonyosodik be, hogy komolytalan szórakozás lett az a nő, és hogy már tényleg kurvára lesz@rja mindenki azt, amit csinál... és a magánélete lett a fontosabb. Ez pedig nem segít rajta, sőt...

Lehet hogy van néha jó hétvégéje, de attól függetlenül azért azt is észre lehet venni hogy sokat amortizálódott. Néhány éve még szeretetben állt volna az LMBTQ mellé, és nem mandíneres cikkel sokkolva. Valami nincsen rendben vele, és régóta.

És ott van a mostani agybaj, hogy nincsen gyereke, és olyan stabil kiegyensúlyozott háttere. Gondolom azért is várja úgy a nyarakat mert ilyenkor bepótol, és jobban körbe tudja magát venni a barátokkal, vitákban, hangulatban. = Ezért sem értem miért ment bele abba a zakkant játékba?

Ha 500x magyarázza valaki, hogy nem szeretné, akkor meg kellene érteni! Nem?

Valamelyik vadbarom kitalálta, hogy én legyek a gyerek "pótlék " neki, és ez annyira az agyára mehetett, hogy már a kutyáját Saroltának kezdte el nevezni a Niki miatt akivel összekevert, illetve elkezdett Margaret Thatcher féle röhejes gyöngysort is hordani, anyám nevére utalva, aki Gyöngyi. - Beteg? - Az! Mert esküszöm nektek KÖZBEN NINCSEN közöttünk semmi! Olyan gesztusok amelyekben kapcsolódás, figyelem, szeretet van, stb... nincsenek!

Én is csak döbbenten realizáltam... azt ⤵️

Először azt sem értettem honnan jöhetett azaz ötlet, miközben mi a Flórával biztosan nem váltottuk ki, hiszen nincsenek olyan Anya/gyerek adogatásaink. Mire leesett hogy a barátnője (a gyerekével) lehet a ludas. Egy dolgot felejtettek el megkérdezni, azt, hogy szeretném-e!?😠🤬 Tisztára mint Britney Spears... B+

És még egy fontos

Soha, sehol nem állítottam azt, hogy anyakomplexusom van!

Calvin és Hobbes legjobb barátok.

A Flórát a gyerek előtt is ismertem, és imádom előbb a Flórát tisztelni, és utóbb az Anyát is benne. És ott van a ribanc is, a polip, a lusta, a banya, a sárkány, a királylány, és a nagymama is benne... Meg az áfonyás süti, és a diéta, az erős fitnesz gondolat, az okosság és a hülyeség, a felhők, a Naffény, és persze az eső is. Az olyan jó. Nyáron. Szóval, egy csomó minden van még benne, ettől 1 egész.

Visszatérve

A lényeg, hogy teljesen az agyukra ment az anyaság, és elkezdték oltogatni azt a nőt hozzám. - ez a problem. Ez a bajom, hogy mindig van valami, és sosem én kezdem! Mint az oviban! 🖕🏼

Tudtátok, hogy pszichológiai szemmel nagyon hasonló egy egyedülálló személy ráerőltetése másra, mint amikor valaki talál egy árva kiskutyát és nem akar felelősséget vállalni érte? Sajnálja, lelkiismereti furdalása van, de nem akarja azt a terhet, és inkább dobná másra, még akkor is, ha nem rezonálnak és passzolnak össze!

Inkább átfestitek a pincsit is DánDognak csak azért, hogy az ostoba elhiggye pont olyan az a kutya, mint amilyenre vágyik, csak vigye má, csak legyen má boldog... el döntik mit VÁLASSZON! Mások! És közben egyáltalán nem biztos hogy a probléma meg van oldva. Sőt, emberek esetében, mivel EMBEREKRŐL van szó, ritka undorító megoldás a passzolgatás, és a diktatúra szerű manipulálás!

Csak kérdezem, ti hol látjátok hogy valaha is kért olyan játékot bárki is? Miközben a világ legnagyobb zenészei még mindig inspirálódnak... !?!?!?!?!?!?

Engemet nem tudnak megvezetni. Minél jobban oltogatnak valakihez, annál jobban megutálom. + és elhányom magamat attól, hogy öreg és vadidegen nők romantikáznak. Ez undorító. Mindig is az volt, és beteg. Képzeld el, hogy nem a csajod ölel, súg, és szeret... hanem az 59 éves táskásfejű Bözsi a szomszédból dobálja verseket, és a képeket... értitek?

Egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem nekem játszanak. Sokszor nem is olvasnak. Ide sem néznek. = Ez az egyik legrosszabb! A Borbély Alexandra csak annak a jogvédőnek reflektál, 5000x kértem hogy fejezzék be, de még a saját gyerekeit is felhasználja az a WTF! Egy leöregedett fosshalmaz az a nő!

A Felhő Coffee mögötti admin is, fel sem fogja semmi közöm ahhoz a rohadt jogvédőhöz! Az admin a Tumblr-re sem néz, ezerrel romantikázik... majd hirtelen nálam is olvas... és gyorsan másképp posztol.

A Kurucz Adrienn is. Teljesen az agyára ment neki is. Redva.

Fals ihletek, hamis etetőkék. Kbaszott agymosások. DEPRESSZIÓ. És még kitudja hányan...

És esküszöm azt sem értem, hogy ha van energia olyan játékokra, akkor azzal az erővel segíthetnének is annak a nőnek, érdemben, gerinccel! Írhatnának kommentet, megoszthatnák az írásait, vagy egyszerűen beszélnének vele a magánéletéről... Ez jobb mint a hazug terelés, a manipulálás... és persze felelősebb... Amit viszont nem akarnak, ahogyan a talált kutya átmeneti befogadója sem. - Nem igaz?

❕Azzal hogy manipuláljátok, terelitek a figyelmet... elveszitek tőle azt a lehetőséget hogy ő maga vegye a fáradságot, és ismerkedjen! Sőt, valójában azzal a buborék játékkal, a manipulátorok sem vágynak arra hogy értsenek másokat. Hiszen még olvasni sem hajlandóak itt, és megérteni engem... csak azok az illúziók, az elborult szórakozások nekik a fontosak... = mint a drog...

Ott tartok 2024-ben hogy nem kedvelhetek bizonyos témákat, mert egyből behülyülnek. 🥴 Kezdem érteni miért volt annyira pokoli sokaknak a Facebook. Például: Nem tisztelhetek lazán egy eljegyzést, vagy egy várandós kismamát, mert egyből túl gondolják, és túl fantáziálják megkeseredett öreg nők. Horror, hiszen az csak egy LIKE! Amikor olyat teszek ami nem passzol a betokosodott agyukhoz, egyből ütnek, és aláznak. Betegesen próbálnak leirányítani. M.V. miatt is.

A másik horror tudjátok mi?

Az olyan nőknek a többsége még csak valódi szeretetet sem mutat. Amikor körbenézek a neten, azért szoktam elképesztően aranyos csajokba (korosztályunk) is botlani. Jó fejek, szeretnivalóak, viccesek, aranyosak. Nem csak hozzám, hanem másokhoz is. Szeretet van náluk, és kevés keserv, trauma, depresszió. Legszívesebben mindet az ő 20 küszöbére vagy a párnájára raknám, mert ő érti mire gondolok, tudom. És azért tenném, mert ő ÉRT engem, ÉRTI mit magyarázok.

Például: Van hogy felemelik Mosolykát, kiállnak mások mellett, kimennek a szabadba, dobnak egy jópofa viccet, vagányak, mosolyt csalnak az arcunkra... senki ne gondoljon eltúlzott optimistákra, hanem inkább egyszerű, intelligens, és kedves csajokra és nőkre. Akik csak szeretnének jól lenni. 🌱 🐢 🦭 🍿🍹szép a lelkük, és rendben vannak. Gameznek, jó filmeket néznek, van hogy sz@rul is vannak, élnek, tökéletlenek, emberiek stb...

Viszont

az oltogatók = depressziós, boldogtalan, unatkozó rideg nők.

Az a jogvédő szintén. Olyan lett mint egy végtelenített Mandiner reklám. Olyan mint egy 60 éves.

Az oltogatóknak tetszik az a jogvédő, hiszen hozzájuk hasonlít! Azért is hülyültek rá! Saját magukat látják benne! Ha olyan lenne mint a Flóra, Farkas Edina Lina, Szentesi... 99%-ban nem mernének rajtunk szórakozni úgy.

Nekem pedig annyi a bűnöm, hogy soha nem érdeklődtem felé, és KORREKTEN ezt el is árultam, és csak ezt ismétel, ismétel, ismétel, ismételgetem. Nem játszmázok, nem szórakozom, nem hitegetem! Nem egy rohadt Tinder az oldalam se.

❕Ha pedig kever-kavar az azért van, mert szopatják, mert másokra figyel, mert instabil, mert leuralják, mert irányítják, mert meg van csavarodva, és ezt engedi, élvezi!

Ha jól lenne, nem akarná mindazt amit írtam, pláne idegeneket szórakoztatva, és szépen építené önmagát, a karrierjét, az életét. Akár a Szentesi, vagy az a Farkas Edina Lina, és még sokan mások.

.

#Youtube

[szottesfolditanyak]

“Ezután elmondott egy nagyon egyszerű történetet egy szállodai takarítónőről, aki álmatlanságban szenvedett, és azért kereste föl, hogy ebből kigyógyítsa. Ő magyarázni kezdte neki, hogy aki vitorlázik, rá kell hogy hagyatkozzon a szelekre. - Ha aludni szeretne, hagyatkozzon ön is a szelekre - mondta.

E szavak álomba ringatták a fiatal nőt.”

--------

Ez a rövidebbik verzió, Jung interjús kötetéből az egyik írás. A hosszabbik:

-------- “Hadd mondjak el önnek egy történetet, ami velem esett meg még régen ... Egy kisvárosi orvos Solothurn kantonból elküldött hozzám egy fiatal beteget, aki gyógyíthatatlan álmatlanságban szenvedett. A beteg igen rossz bőrben volt az álmatlanságtól és a nyugtatóktól. Orvosa el nem tudta képzelni, hogyan gyógyíthatná meg, s a hipnózis meg az akkor divatba jövő pszichoanalízis volt az utolsó mentsvára. A beteg aztán eljött hozzám. Huszonöt esztendős tanítónő volt, s igen egyszerű családból származott. Sikeresen elvégezte a tanítóképzőt, de állandó rettegésben élt, hogy hibát ejt, s nem állja meg a helyét. Ez elviselhetetlen, görcsös feszültséget szült a lelkében. Szemlátomást lazításra volt szüksége. Akkoriban azonban nem sokat tudtunk az ellazulásról. A környéken senki sem volt képes orvosolni az esetet, s a beteg nem tudott Zürichbe jönni kezelésre. Egy óra állt rendelkezésemre, hogy megtegyek minden tőlem telhetőt. Megpróbáltam elmagyarázni a fiatal nőnek, hogy ki kell kapcsolódnia, ahogy például én is teszem, amikor hagyom, hogy a szél röpítse a vitorlámat a Zürichi-tavon; egyszóval azt hajtogattam, hogy a pihenés jót tesz, s erre mindenkinek elengedhetetlenül szüksége van. Láttam azonban a nő szemén, hogy nem ért engem. A szavaimat fölfogta ugyan, de ez volt minden. A ráció nem volt rá hatással.

Aztán a szélről és a vitorlázásról beszélve hirtelen meghallottam anyám hangját, amint altatódalt énekel a kishúgomnak - nyolc-kilenc éves lehettem ekkor - egy kislányról, aki a Rajnán ringatózik egy csónakban, s a folyó halacskáit figyeli. És ekkor ennek az ösztönös sugallatnak engedelmeskedve zümmögve folytattam a mondandómat a szélről meg a hullámokról, a vitorláról és a pihenésről az altatódal dallamára. Miközben a betegnek dúdoltam, láttam, hogy egészen "elbűvöltem" dalocskámmal.

Az ülés azonban véget ért, s nekem kegyetlenül el kellett küldenem szegény fiatal nőt. A további sorsáról nem tudok. Még a nevét, sőt az orvos nevét is elfelejtettem. Ez a kis közjáték azonban azóta sem hagyott nyugodni.

Évek múltán egy kongresszuson bemutatkozott egy idegen, ő a solothurni orvos, mondta, és emlékezetembe idézte a fiatal lány esetét.

- Hogyne, hogyne, emlékszem - mondtam. - Nagyon kíváncsi voltam, mi lett vele.

- De hát bizonyára tudja, hogy gyógyultan jött vissza - felelte meglepetten az orvos. - Én voltam az, akit emésztett a kíváncsiság, ugyan mit művelhetett vele. Ő mindössze vitorlákról és szélről mesélt; ez volt minden, amit ki tudtam húzni belőle. Azt hiszem, egyszerűen nem emlékezett rá, mi történt. Hisz azt, ugyebár, csak nem hihetem, hogy holmi hajóról dudorászott neki?”

#CGJung