#majd mással jobb lesz

[neszoljhozzam666]

Azt mondod milyen jól néztem ki régen…

Csak tudd…

Most is az vagyok más mellett..

#hagyjál #majd elmúlik #majd mással jobb lesz #mért pont velem van ez #fajdalom #gondolatok

[pappito]

elmesélem, mert látom érdekel

Van nekem egy fűnyíróm, illetve kettő, de a másik az elég hassle free, elemes. De Ez. Ez benzinges damilos fűkasza vagy mi a neve (line trimmer, weedeater, bushcutter, whatever) és amúgy nincs vele baj brummog és pörgeti (vagy ahogy unokaöcsém mondaná: pörgettye!) a damilt, szóval működik. De. Van neki a pörgettyűje közepén egy ilyen gomb-izé, ami, ha a földhöz csapkodod a masina elejét (Tap 'N Go), kienged még több damilt az elkopott, leszakadt helyett. Na ez a gomb-izé ez a használatban elvásott, elkopott, a teteje lemállott, így a földhözcsapkodás nem működik már. Na jó a csapkodás igen, csak nem lesz tőle hosszabb a damil. Ez, az múgy is utálatos fűnyírás élményén csak ront.

Na, gondoltam magamba' ennek van gyárja, majd veszek bele másik plasztik bigyót mibe kerülhet az, legott írtam is a gyártónak, hgoy hellóbelló, monnyad meg a cikkszámot vagy valami és már rendelem is az egyetlen alkatrészt ami _hótziher_ h elkopik a(z amúgy oké) szarotokon. Veszek hármat, évekre le van tudva. Az a kis izé a piros körben, na az az.

Kaptam vissza egy cirkalmas levelet, hogy nagyon örülnek, hogy elégedett vagyok a termékkel, de ez a filléres plasztik bigyusz bizony külön nem cikkszám, csak az egész damilos fej-bigyó egyben az, rendeljem azt. Anúgy nem vészesen drága, csak megsértődtem (ami ingyen van) hogy minek nekem egy egész új fej amiből csak ez az egy bütyök kell. Amúgy a damilcserebere része nem a legokosabb, a Husquarna sokkal jobb ebben, de a husky 10 munkaóra után meghalt. Ezt a szart online csak Invercargillból tudom megrendelni, akasszátok fel magatokat, van nekem 3D printerom, majd csinálok én magamnak ilyet, ha elvásik, printolok újat. Easy as.

Izé, szóval az van, hogy egy OctoPrintet futtató RPI volt ráakasztva a printerre, de a történelem fordulatai miatt az RPI kellett máshova, a printer is kicsit kiment a napi-heti használatból és bement a sarokba, de hát nem vagyunk állatok, hogy SD kártyán szaladgáljunk a gcode-al egyből kiokoskodtam, hogy végül is van itt egy öreg laptop, csak ül a polcon, de amúgy nincs baja, arra feldobok egy Octoprint, az majd USB-n megizéli a printert és kész. Aha.

A masina egy 2015-ös MB Air amin Monterey fut, mi baj lehet? A töltője is meglett egy óra alatt, egy másik alatt meg updételte magát amennyire tudta. Azt is mondja, hogy vigyem az akkuját szervizeltetni, de pár órát kibír azért. Erre nem érünk rá most, dolog van. Gyorsan elolvastam hogy kell OctoPrint tenni a macOS-re, nem bonyi, itt el van mesélve, töviről hegyire.

Miután ezt a laptopt a gyerek használta az isiben, nincs rajta semmi, gyári installt csináltam rajta amikor megkapta. Ezért elébb kell egy Xcode-ot telepíteni theát, sebaj, pikkpakk. Ja, nem, a mostani Xcode nem megy a Montereyen, kell egy régebbi változat, de azt csak akkor kap az ember, ha feliratkozik apple fejlesztőnek. Voltam én már mindenféle, ez is belefér, feliratkoztam. Találtam egy régi verziót (a 13-as jó) leszedtem a tíz gigát, kicsomagoltam, feltelepítettem. Kell még command line tools, azt is. Eltartott egy ideig, de sebaj, heg nélkül gyógyul.

Aztán kell egy Python, úgyhogy - követve a javallatokat - felinstalláltam a HomeBrew-t, azzal felraktam a Pythont, örvendeztem. Aztán kell egy virtualenv, de az ugye már nem kunszt, van pip, azt is felbigyóztam.

Aztán felraktam az OctoPrintet ami eleinte nem indult el, aztán meg de, nem értem se azt miért nem ment, se azt mitől megy most, de nem is érdekel, lényeg, hogy fut meg megy a kis webszervere is, lehet nyomkorászni az UI-ját. Igen a printert Elemérnek hívják.

Ezek után rájöttem, hogy fingom sincs milyen beállításokkal ment az OP a RPI-n, úgyhogy beléptem az RPI-be ami mással foglalkozik egész nap, megizéltem az izéjét, hogy két webszerver is fusson rajta anélkül, hogy idegesítenék egymást, így elértem a régi OP-t a régi, jól bevált settingeket tudtam backupolni, a backupot leszedni, rárakni egy USB-drájvra. (amit kerestem egy fél órát, ki használ ilyesmit). Ugyanezt megcsináltam a prusaslicerrel is, ha kéne a printert rángató szaron valamit kicsit újraszlájszolni meglegyen, de az nem volt nagy kunszt, config ki, config be, szivárványok, egyszarvúak. Aztán rákötöttem az öreg macet a printerre, látták és szerették egymást, minden fasza, elő a sublert.

A vacak elvásott darabot lemértem, Fusion-ban rajzoltam egy ugyanolyat mint emlékeim szerint eredeti állapotában ez volt (na jó, nem emlékszem jól, de mindegy a méret stimmol és nem egy komplikált alkatrész), stl ki, stl octoprintbe be, nyomtassunk. Az első print egy fos, a filament eléggé rottyon van, de sebaj, legalább a méretet le tudtam csekkolni, szépen passzol a fűnyíróba.

Nyilván amíg ezt gépeltem már eszembe jutott, hogyan lehetne ezt sokkal jobban csinálni, majd mindjárt újratervezem az egészet, mert nekem nem kell költséget csökkenteni, mint a gyárnak és nem számít, hogy 11g vagy 20g anyag megy bele a darabba, nem kell, hogy üreges legyen, csinálok jó masszív, tömört valami sűrű vagy full infillel.

Persze az egész kaland nem tartott volna ennyi ideig, ha van összerakva egy hálózatra kötött printer, vagy csak rájövök, hogy be van-e az sd kártya olvasó konfigurálva azon az SKR3 Mini E3 printer control boardon amire lecseréltem valamikor a gyári creality-t. Meg találok egy SD kártyát amit éppen nem használ semmi. De halvány lila fingom sincs, hogy amikor a firmware-t feltettem akkor megcsináltam-e ezt, sose kellett. (érdekes módon 3 éve a v1.2 board akkor 28 usák dollár volt, a mostani v3 meg hatvan. (le van ócsítva most 32-re de sokkal többet tud mint a v1.2 anno. Dual Z-driver, jobb hűtés, 3fan viszont ugyanazok a TMC2209 motorvezérlők vannak benne)).

Na mindegy, végül ilyen lett, nagyon szépen passzol, bár kicsit nehéz, 59.9g lett (phat boi) ami lehet, hogy kicsit zavarni fogja a masinát. Bár elég közel van a forgás közepéhez, úgyhogy úgy döntöttem, megbírja ez, megbírja. Most sajnos nem tudopm kipróbálni, mert nincs kedvem rossz az idő, de majd tán holnap.

#3d printing #lawn care #replacement part #dac #functionalprint

[plexi-personal]

Amikor elindítottam ezt a blogot, nem gondoltam volna, hogy bármit is fogok ide írni a szűkszavú, képes beszámolókon kívül a Szlovén hegyi túráról. Aztán tessék. Ahogy gyűlnek a km-ek a futócipőben, úgy gyűlnek a gondolatok a fejemben. Majd jön egy kis gyötrelem, hogy leírjam, ne írjam? De nem tudok írni, ezt a teljesítményt nem kellene mutogatni, mi van ha rákthread lesz belőle, mi van ha jönnek a hater anonok. A másik oldalról pedig nagyon motiváló látni az apró fejlődéseket, haladást, ahogy látom a változást. Egyrészt kikívánkozik belőlem, másrészt minél többször megy át a fejemen, annál erősebb lesz ez a motiváció. Így arra jutottam, hogy 100%-ban megéri. Ha pedig valaki talál benne motivációt saját maga számára, az újabb +100%.

Amikor belevágtam a Garmin edzéstervbe, az 5K-val indultam. A terv csak a felmérő futás után volt látható, de eléggé csalódott voltam, hogy 4-6 km-es távok vannak csak, így egyből elvetettem a tervet és nekiugrottan a 10 km-esnek. Elég jó döntés volt. A run-walk-run stratégia nélkül pont ideálisak a 12-16 km-es edzések. A tapasztalások pedig 5 km után kezdenek jönni. Itt az 5K-s edzéseknek pont vége lenne és mennének a levesbe, mert már mással foglalkoznék. Így viszont még mindig van hátra 40-60 perc, ahol lehet figyelni és gondolkodni. Tök jó! Főleg, hogy nem a napi stresszen jár a fejem ilyenkor, hanem a futáson, mert élvezem és keresem, hogy hogy lehetne még jobb.

Az elején világos volt, hogy az oxigénellátás a szűk keresztmetszet. Viszont szerencsére hamar fejlődésnek indultam, folyamatosan tudtam növelni a tempót. Ma volt az első alkalom, hogy éreztem, hogy nem lesz ez így jó, picit visszább kell venni.

A felmérő futás 5 perc volt, teljes beadással. 4:51-es tempót bírtam, 184-es átlagos és 192-es maximális pulzussal. Egy lépés alatt lélegeztem be, egy lépés alatt ki. Végem is volt kb 5 perc alatt. A felénél már számoltam vissza. Ma 10x800 méter volt 3-3 perc sétával. Az első kettő nagyon jól ment, 4:51-es tempó, 175-ös átlag és 184-es maximális pulzus, 2 lépés kilégzés, 2 lépés belégzés, de majdnem ment volna 3-3-al is. Viszont a harmadik etap végén a sétánál éreztem, hogy bizonytalan a járásom, egy-egy lépésnél egy pillanatra ellazulnak az izmaim, megcsuklik a lábam. A séta végén nehézkes volt újra felvenni a tempót, viszont miután elértem, nem volt semmi gond.

Az 5K-s tervnél itt vége is lett volna az edzésnek mindenféle konklúzió nélkül. Így viszont volt még hátra 6 etap gondolkodni, próbálkozni. Itt jutottam arra, hogy picit visszabb kell venni. Hiába bírnám így folytatni, az izmaimnak több idő kell felvenni ezt az iramot. Visszaálltam a múltkori 5:20-as tempóra és hirtelen minden újra rendben volt.

A maradék időben pedig tudtam még eleget vergődni, hogy ezt le akarjam-e írni, vagy sem.

A tanulság, hogy figyeljünk oda az apró jelekre, és ha kell, akkor ne engedjünk a kísértésnek, vegyünk vissza egy picit. Hiába tudnánk jobban is teljesíteni, ha közepes távon valószínűleg megbosszulná magát, nem éri meg.

[banatostenger]

Vallomás..

Kedves volt másik felem,

Remélem egyszer eltudod ezt majd olvasni…Szóval hol is kezdjem. A történetünk véget ért.

Tudod mindig hittem a csodákban, úgy gondoltam ez is olyan lesz…sajnos nem lett. Szerettem minden egyes pillanatunkat, mikor a kocsidban énekelhettem, mikor elvittél télen magaddal és együtt karácsonyoztunk, vagy mikor az éjszaka közepén beöltöztünk jelmezbe mert viccesnek találtuk, vagy mikor éppen kikunyeráltam tőled egy cigit. Minden pillanat mai napig feltört bennem, de el kell hogy engedjem ahogy téged is elengedtelek. Sok dolgot köszönhetek neked, mert megtanítottál élni és boldognak lenni, ugyan akkor megtanultam hogy sokszor fel kell nőnünk az érzelmeinket irányítani…megtanulni vezetni és kezelni. Köszönöm hogy mindig mellettem áltál mikor nem volt ott senki. De szó mi szó fáj… fáj hogy ilyen könnyen elengedtél. Vártalak… és várni is foglak még talán egy ideig, de már nem tudok veled menni tovább az úton. Egyedül kell ahogy te is ezt választottad. Remélem azért valahol most is boldog vagy és már nem gondolsz rám. Hiányzol és hiányozni is fogsz…. Hiányzik a csókod, az érintésed, ahogy a hajam a fülem mögé hajtod, vagy mikor letörlöd a könnyeim. Talán nem én lettem neked szánva vagy talán igen, remélem egyszer még látlak azért boldogan ha mással is de boldogan élni. Tudod vicces, azóta elkezdtem edzeni, foglalkozok szabadidőmbe többet az autókkal, most fogok pont venni egyet amit sajnálom hogy nem làtsz… hisz te mondtad érjek el a céljaim, nézd ! megfogom csinálni. Remélem te is ezt teszed majd és boldogan emlékszel vissza azokra a percekre mikor nem hagytalak magadra…tömérdek érzelem kavarog bennem, tudod? Egyszerre utállak és szeretlek… Utállak, hogy itt hagytál és talán már mással vagy, de ez az élet rendje nem? Lehet neked is jobb így, csak légy boldog! Egyszerre meg szeretlek és bennem van még a hiányod de tudod egyenlőre én is el akarlak felejteni. Remélem minden rendben és nem hajszolod túl magad, sokat pihensz és oda figyelsz magadra. Remélem a szüleid is sok dologban támogatnak téged és nagyon szeretnek! Mindenki nagyon szeret csak sose veszítsen el az az embert akit megismertem nem is olyan rég… fontos vagy mindenkinek és maradj olyan nagyon kérlek amilyen vagy, ne dobd el magad mert nagy szíved van csak nem mindenki veszi észre. Ne haragudj rám ha bármikor kudarcnak érezted a kapcsolatunk, sosem akartam rosszat. Sokat hibáztam amit nagyon is bánok de azóta minden percben próbálok egy jobb ember lenni! Még jobb és vissza térni ahhoz az énemhez akit megismertél! Fejlődők és fejlődni akarok még… már nem akarom feladni ahogy feladtam a kapcsolatunk. Küzdeni akarok ès fogok is! Kérlek ne haragudj a sok butaságért, meg akartalak védeni a múlt fájdalmaitól, sosem akartam olyat tenni veled ami neked rosszat adott volna, remélem ezért ezt tudod, mindig figyeltem rád még ha azt érezted nem is! Nem eleget foglalkoztam a te érzelmeiddel, ezért nem te vagy a hibás…Remélem te sem adod fel és napról napra jobb leszel, csináld azt amit szeretnél! Fiatal vagy, érettségiz le, csinálj szakmát! Dolgozz meg a pillanatokért! Sose legyél gyáva! Hidd el, hogy jó vagy és erős mindenkinél jobban! Ebben a világban előny ha jobb vagy és ügyesebb! Találd meg azt amit akarsz csinálni! Légy vakmerő ne félj az új dolgoktól, és cselekedj mert egyszer már túl késő lesz! Szeress mert csalódni nem hiba, hanem tanulság… Élj egy olyan világban amiben akarsz!

Remélem megérted, hogy minden dologban van valami szép ès sosem adod fel! Kérlek emlékezz majd egyszer rám azért!

Szeretlek!

#magyar iras #fájdalom #szomorú #sírás #hiány #elengedlek #nem jövök vissza #magyar idézet #magyar #sajnálom #Spotify

[csacskamacskamocska]

Elég jó-e neked?

Azon nyűglődtem, hogy nem szeret, hát nem szeret, miért is nem tud szeretni, nyilván mert ilyen vagyok, olyan vagyok, bárcsak ilyenebb vagy olyanabbb lennék... nem vagyok elég jó neki, miközben érthetetlen okból olyanokat szeret akik, nálam kevésbé „jók”. Ekkor hangzott el a kérdés, hogy „de magának ő elég jó?”. Hát hogy a fenébe ne lenne elég jó! Gondolja az ember elsőre. Hiszen azért vagyok beleszeretve mert a legeslegeslegszuperebb. Tényleg? Volt egy haverom, aki beleszeretett egy lányba. A lány húzta az agyát egy ideig, aztán randiztak, csók, aztán utána már nem nagyon beszéltek, aztán a lány az egész társaságban szívatta és megalázta a srácot mindenféle szemétkedésekkel. Aki meg bele volt esve. Ha ezt a történetet nézzük, mindjárt lesz értelme a kérdésnek. Az a lány tényleg elég jó volt annak a fiúnak? Vagy csak volt benne valami, ami épp nagyon kellett volna? Tényleg elég jó lett volna egy olyan lány, aki magában hordta azt a gonoszságot? Mert ez biztos kiderült korábban is, ez nem születik a semmiből. Elég jó-e nekünk az, aki nem képes minket szeretni? Akit a lényünk, a személyiségünk nem tölt el azzal az érzéssel, hogy velünk akar lenni, hogy támogatni szeretne, részese lenni az életünknek, az örömeink forrása szeretne lenni. Szóval olyankor nyilván azt szeretnénk, ha az, akit kiszemeltünk, az mindezt érezné irántunk. De „most” nem érzi. Akkor mitől elég jó? Valahogy így fejtettem meg a kérdést, amivel még nem is mentem bele abba, hogy mikroszkópos feltérképezéssel hogyan sikerül devalválni egy másik ember amúgy valós értékeit. Csak simán az értékrendbeli eltérések mentén. Ha neki most nem vagy elég jó, akkor neked miért jó ő? Az ember a szerelemben tocsogva néha észre sem veszi, hogy nem is látja a másikat, csak a saját érzéseit. A reménytelenségben például azt álmodjuk, hogy „jó lenne”. Meg azt gondoljuk, hogy az emberek mind képesek azokra a dolgokra amik szerintünk jók egy kapcsolatban. Pedig nem. Ahogy Higgins professzor mondja Elizának: Nem az a fontos, hogy magával hogy bánok, hanem az, hogy látta-e valaha, hogy mással máshogy bánok? Nem bánt soha mással se máshogy. Nem tud. Nincsenek benne azok a képességek. Ha benne lennének, a „most”-ot is máshogy kezelné. Azt hiszem, ebben a hivésben fájunk annyira. Hogy más megkapja, mi meg nem. Gondoljuk. Egy másik nő, a feleség, egy szerető, valaki más biztos megkapja azt amit mi szeretnénk – gondoljuk. Mert nem vagyunk annak a másiknak a helyében és nem tudjuk ő mit kap és mit érez. Én azt tapasztaltam, hogy nem kapják meg mások sem. A volt férjem a mostani kapcsolatában sem szexel, és továbbra sem tudja kezelni a pénzügyeket, a volt pasim a hat év alatt sem vette el a barátnőjét, nem élnek együtt, nincs gyerekük, csak egy ködös kép van arról, hogy egyszer majd lesz egy házuk. Mardosó volt a gondolat, hogy jön egy nálam jobb, aki mindent megkap majd amit én nem tudtam kimosolyogni, kihisztizni, kivárni. De nem. Ideig óráig talán, de végül mindenki visszatér az alapbeállítottságához és úgy működik ahogy neki a legkényelmesebb. Ez így van a csodás, viszonzott szerelmekben is. Én sem leszek már másabb. Ami bennem nem tetszik valakinek az ismeretség elején, az idővel csak erősödni fog. De azt hiszem, jobban kell figyelnem arra, hogy a másik elég jó-e nekem. Nem a felhozatalból, mint egy turkálóban, hanem úgy összességében, az élethez, amit élni szeretnék.

#elég jó-e #kapcsolat #szerelem #viszonzatlanság #12-16

[bye-bye-bye-someone-in-the-sky]

Az a gond, hogy nem érted, hogy én mindig vonzódni fogok hozzád.

Jó, azt tudod, hogy mindig bejöttél nekem és hogy mindig is úgy tartottam, hogy nagyon is dögös vagy, de itt most nem erről van szó.

Amikor kezdtelek megismerni akkor jöttem rá, hogy vonzódom hozzád. Nem a testedhez vagy akármilyen kinézetedhez, hanem hozzád. Aki vagy. Amilyen vagy. Ahogy beszélsz. Amit teszel. Röviden: mindenhez ami te vagy.

Ezért nehéz csak barátoknak lennünk. Egyszer jó minden, és akkor még jobb lesz minden, egész addig amíg rájövünk igazából milyen választásaink vannak.

Ez a reality check. Legalábbis nekem. Rájövök arra, hogy nem működhet amíg ez a helyzet. Ez az igazság. Neked már megvannak a terveid, másképp, mással.

Fuck, nem hiszem el hogy még ma is azon gondolkodom, hogy de azért mégis mi lehetett volna? és ez kicsit megijeszt engem. Valahogy túl szeretnék lépni, de mindig ott lesz bennem a mi lenne ha? kérdés.

Emlékszem az estékre mikor későig kint ültünk a kocsiban, hogy hol, igazából nem számít, mert ott voltál te és én, és ez elég volt, mindig feltaláltuk magunkat valamivel. De a legjobb mindig az lesz mikor vittelek haza buliból, és rosszul lettél. Akkor abban a pillanatban tudtam, hogy bármit megtennék azért, hogy jobban legyél. De azért vicces volt látni téged részegen, ahogy az életedért küzdesz :))))

Visszatérve: mindent megtennék azért, hogy újra ilyen pillanatokat éljek át veled, de tudom, hogy nem lehet, és mégis mikor esély van rá, szeretnék élni a lehetőséggel, még úgy is hogy tudom hogy másnap bánni fogom, mert megint úgy érzek, és megint ugyan abban a lehetetlen helyzetben vagyok, mikor tudom, hogy ha maradok akkor rossz vége lesz és ha megyek akkor bántalak...

Ez már ilyen lesz. Vagy ki tudja. Lehet egy nap elfeljetsük egymást. Vagy megváltoznak a dolgok. Vagy az is lehet egy nap majd találkozunk és csak nevetni fogunk azon, hogy de azért mégis mi lett volna ha...

#kicsit őszinte #ha elolvasod légyszí ne utálj meg #de na #így érzek #sajnálom #jobb ha tudod

[diogenesz2020portugal]

"Hajrá diákok! Hajrá tanárok!"

Edit Simkó

Sokszor találkozom ezzel a mondattal. Vagy azzal, hogy: "A diákoknak nincs igazán veszteni valója, nem tartanak el családot/ nem nagykorúak." Vagy azzal, hogy: "A gimnáziumoknak kell összefogni, mert sokkal jobban tudnak szervezkedni, nagyobbak a diákok, és jellemzően ők mennek egyetemre." Vagy azzal, hogy: "Ha a matekosok/kémiások/fizikások/angolosok fognának össze, már az is elég lenne, az összes matekost/kémiást/fizikást/angolost nem lehet kirúgni."

Nos, ez NEM OKÉ!

Ez így fotelforradalom, az az infantilis/ gyáva/ lusta vágyakozás, hogy valaki helyettünk oldja meg a problémánkat.

Az oktatás ügye mindannyiunk problémája!

Nem vitetheted el a terhet mással! Nem nézheted mások sorskockáztatását, hogy majd ők helyetted megcsinálják, te meg majd élvezed a gyümölcsét. Mert ha nem állsz bele, nem lesz gyümölcs! (csak narancs... és majd újra állhatsz sorba, hátha legalább az jut a jólét illuziójaként). Ha azt várod, hogy kisebb csoportok helyetted majd elvégzik a te feladatodat, akkor azok a kisebb csoportok szépen elbuknak és azon veszed észre magad, hogy magad maradtál egy elnyomó rendszer szolgájaként. Nem csak a pedagógusoké, a diákoké, a szülőké, hanem az ország minden állampolgáráé a feladat! A szegény nemzetek, akik valódi vágyat éreztek a szegénységből/ jelentéktelenségből való kiemelkedésre, mind úgy emelkedtek föl, hogy elkezdték az oktatást fejleszteni, elkezdtek a gyerekekbe pénzt befektetni (nem áldozni!!!) Modern tudást, jó minőségű ingyen ételek (mert éhesen nem lehet tanulni...sem), ingyen taneszköz a számítógéptől a radírig. A diákoknak érdeke bemenni a suliba, a szülőknek érdeke volt küldeni a gyereket iskolába, oviba. (és nem azért, mert az igazolatlan óráért büntetés, pénzmegvonás jár)

Ez ma Magyarországon úgy néz ki, óvodától az egyetemig, hogy lepusztult épületekben, óriási pedagógushiánnyal, kiöregedő pedagógusokkal, korszerűtlen tananyagokra kötelezve, gyenge minőségű drága menzával, gyenge minőségű, bár ingyen kölcsönözhető tankönyvekkel, és kötelezően vásárolandó tanszerekkel kell teljesíteni. A tanárképzés egyre kisebb tudással vesz fel embereket, csak jelentkezzen már végre valaki. A tanárok alapproblémája a megélhetés.

A tanulásra nem motivál semmi, mert egy kétkezi munkás jellemzően többet keres egy diplomásnál. A tanulás időrablás, az azonnali munkába állashoz képest. Nincsenek, mert nem lehetnek távlatok, ezért nincsenek hosszú távú célok. (Pont olyan, mint a kádári éra szürke kilátástalansága)

És miért nekünk, minden civilnek a feladata az oktatás reformja, sőt újjáépítése?

Mert nem pártpolitikus-kompatibilis a dolog, mert ha ma mindent megteszünk, akkor is csak kb. 10 év múlva lesz egyértelmű látszatja. Emberek! Nektek is oda kell állni, akik látszólag nem vagytok érintettek az oktatás kérdésében! ((Hahó, ha jobban élünk, bármi is a szakmád, neked is/önnek is jobb lesz! Pl. több lesz a fizetésed!)) Követelni kell MINDANNYIUNKNAK, hogy legyen végre versenyképes oktatásunk, mert a saját hazánk jövőjét herdálják el éppen! Aki a magyarságát félti, az ne a múlton vekengjen, hanem a jövőn:

"És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán? Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!" (Kölcsey: Huszt)

[tweety0911]

Féltékeny. Azt mondta, hogy rengetegszer elmondta, hogy nem kellek neki, de azt sem szerette volna, hogy mással legyek. Mindezek ellenére bunkózott, és próbált eltaszítani, hogy mással boldog legyek.

.

.

.

Azt mondta, hogy az új srác illik hozzám, majd kialakul és jobb lesz ez így nekem.

De Te hülye... Neked jobb lesz?

[benemteljesuloalomsblog]

Kezdek fáradni, a mindennapokban. Hiányzik egy nyári nap, amikor a legnagyobb problémám, hogy nincs elég jég a jegeskávéba. Egy nap, amikor reggel nem full kómásan kelek, hanem kipihenten. Kimegyek napozni, majd ellustálkodom a napot, a délutánt pedig lezárom egy biciklizéssel. Hiányzik egy nyári nap a tengeren. Amikor minden reggel 9-kor minimum fel kell kelni, ha melegem van a vízbe megyek, ha már fázok, kifekszek a napra. Visszamegyünk a szállásra, merthát elég fárasztó azért egész nap napozgatni, persze. Aztán egy laza esti séta levezetőnek. Hiányzik egy nyári nap, amit veled tölthetek el. Nyugalomban, nem stresszelve semmin. Minden ráér, te is, én is. Csak csinálni bármit, mert veled még levegőt venni is izgalmasabb mint bárki mással. Menjünk a mezőre piknikezni, csak nézzünk farkasszemet, csendben. Beszélni sem kell, ide már nem kellenek szavak, a szemeink beszélnek helyettünk. Fekszünk a fűben, naplementében, akár sátrat is vihetünk, nem kell hazamenni. Mennék veled koncertre, a hegyeken túlra, kocsikázni, de veled egy maratont is szivesen lefutnék. Együnk finomakat, jó hideg italokat, igyunk sokat, vagy keveset, menjünk a világ másik oldalára, nem számít, csak veled legyek. Csak tudjam, hogy neked is erre van szükséged. És tudom. És így lesz.

Addig pedig még megélünk pár csatát. Átmegyek pár vizsgán, hatalmas stresszen, oktatáson, lehordanak mindennek, dicsérnek, sírok és nevetek. Az utolsó napok lesznek a legnehezebbek, már most elegem van, de akkor, akkor úgy fogom érezni, hogy nincs vége, hogy nem tettem eleget semmiért. Hogy semmit nem tudok és semmit nem érek.

Tudod mi ez? Ez az élet. Egyszer fent, egyszer lent. Mondja a mondás.

De én mindig fent akarok lenni, én szárnyalni akarok. Új dolgokat tapasztalni. Színeket, napsütést, meleget, szeretetet, jó ízeket és téged. Embereket akik szeretnek és körülvesznek. És a problémák csak annyira kicsik, hogy egy pillanat alatt elfelejtem. Mindent akarok egyszerre, a nagymamám kertjében játszani veled, mintha gyerekek lennénk. Karaokezni a kedvenc unokatestvéremmel. Meginni pár nagyapám féle pálinkát és a világomról sem tudni, de ezt mind úgy, hogy senki ne lássa. Kártyàzzunk, megtanítalak. Elviszlek helyekre ahol még sosem voltál, megmutatom hol éltem a legszebb napjaimat, tudom hogy tetszeni fog. Remélem ott van még a kőrakás, ahol gyerekként játszadoztunk. Ott az utca, ahol megtanultam biciklizni. Menjünk a Szent Anna tóra, nézzünk medvéket 5 méterről. Lásd, hogy mi az ami mindennél jobban vonz engem, ahova mindig visszatalálnék. Ott akarok maradni, nem akarom látni, ahogy sírnak mikor elmegyek. Egy hegyen akarok ülni, ordibálni, nehogy medve jöjjön, friss vizet engedni a poharamba, meleg van. Elmenni az összes rokonomhoz és ismerőshöz akihez húz a szivem. Márpedig ott mindenkihez húz a szivem. Velem tartasz? Menjünk virágokat szedni a domboldalon. Kapni akarok tőled hatalmas csokrokat, de szedjük együtt. Lásd azt a helyet, amivel mindig álmodom. Ismerd meg akiket szeretek, a legkedvesebb embereket a világon.

De veled tartok én is. Elmegyek az összes autós megmozdulásra ami téged annyira érdekel. Menjünk el helyekre amiket te szeretsz, ami téged vonz. Menjünk el olyan koncertekre amire te szeretnél, énekeljünk együtt, táncoljunk. Kapcsolódj ki. Mond el mit szeretnél, veled megyek, amint lesz rá alkalmam, amint vége ennek a szarnak. Meg akarom ismerni akiket szeretsz, egytől egyig. Tudni akarom a múltad összes boldog pillanatát, hogy mitől lesz jobb kedved azonnal és azt csinálni, oda menni. Mesélj nekem, mi az ami téged kikapcsol? Mi az ami a legjobban kiborít? Mi az ami nélkül nem tudnàl élni. Halgassunk zenéket, amiket te szeretsz, nem kapcsolom el. Nem kötök beléd, nem hisztériázom. Mesélj, miért vagy olyan ember most, amilyen. Mondd el milyen traumák értek amikről nem beszélsz. Bennem megbízhatsz. Bár gyenge vagyok, érzékeny és fáradt, de érted bármikor tűzbe tenném a kezem. Te megtanítasz, hogy kell problémákat megoldani, felvidítasz egy érintéseddel akármennyire rossz passzban vagyok. Ha a mosolyodat látom, azonnal jobb kedvem lesz. Nevessünk vagy sírjunk együtt, nem számít, csak mindent oldjunk meg. Együtt. Ordíthatunk torkunk szakadtából, vagy nézhetjük a csillagos eget csendben. Együtt. Nem kell mondd, hogy szeretlek, csak érezzem, csak lássam a szemedben.

[modernfarytale-nohappyendings]

2023.03.15

Annyi minden kavarog a fejemben.

Sokszor azt kívánom bárcsak újra lehetne kezdeni mindent. Bárcsak ki lehetne törölni a múltat.

Bárcsak minden újra olyan könnyű lenne.

Aztán eszembe jut, hogy lehet ennek így kell lennie.

Lehet minden nagyobb nehézség és hullámvölgy hozzánk tartozik. Azért, hogy egyszer majd, amikor révbe értünk, elmondhassunk, hogy végérvényesen semmi sem tudott igazán közénk állni.

Voltak külön töltött idők? Voltak.

Voltak olyan pillanatok, hogy azt hittük itt a vége? Voltak.

Voltak olyan helyzetek amikor azt hittük sosem látjuk már egymást újra? Voltak.

De látom magunkat, ahogy mindezeket átvészelve és túlélve egymás mellett vagyunk.

Sokszor visszhangoznak fejemben a szavaid, amelyekre lehet, te már nem is emlékszel.

Megkérdeztem egyszer tőled, mi lesz, ha mi egyszer szakítunk?

Azt felelted: Ilyen nem lesz, de ha mégis, akkor valószínüleg próbálkozom majd mással/másokkal, aztán úgyis rájövök majd, te vagy az igazi.

Sajnos az ilyen nem lesz része bekövetkezett. Sok mindent sorolhatnánk fel az okok mellett. De talán az a legegyszerűbb indok, hogy nem voltunk még készen. Egyikünk sem.

A mondanivalód fennmaradó részében egyetértek. Hiszen itt vagyunk. Egyikünk sem talált olyat, aki mellett feledésbe merült volna a másik.

Te sem, én sem.

Mert nem csak én vagyok az igazi neked. Hanem te is az igazi vagy nekem.

Történt vagy történjen bármi.

Régen azt hittem, az igazi az, akivel majd fiatalon összeköltözöm, megházasodom, gyereket vállalunk és családunk lesz.

Mekkorát tévedtem.

Igen, bevallom. Tévedtem.

Az igazi az, akit a legnehezebb, legsötétebb időszakban is szeretni tudsz. Akkor is, ha megbántott. Akkor is, ha csalódtál. Akkor is, ha a józan ész szerint nem kellene.

Az igazi az, akit a hibáival együtt is szeretsz.

Az igazi az, akit ha kell, el tudsz engedni. Mert tudod, hogy nem megy el végleg.

Az igazi az, akinek ha vacsorát csinálsz és látod, hogy ízlik neki, nem tudod elrejteni a mosolyod, akármennyire próbálkozol. Ő pedig nem tudja nem szóvá tenni, hogy mosolyogsz.

Sok mindenből tudom már, hogy az igazi, nem azt jelenti amit anno gondoltam.

Az igazi, az, akinek ismered a mozdulatait. Ismered a reakcióit. Ismered a hangját. Mersz előtte hülyét csinálni magadból. Aki mellett felszabadultan énekelsz Lady Gagát a kocsidban, pedig mindenki úgy ismer, akinek orosz rap bömböl a kocsijából. Aki tudja, hogy utálod ha habos lesz a zuhanyrózsa, ezért lemosod a kezed mielőtt hozzáérsz. Aki ha azt mondod fáj valamid, azonnal talál rá megoldást. Bekeni, beköti, megmasszírozza. Csakhogy egy rövid időre jobb legyen. Aki megsüti neked a kedvenc sütidet, és csak 1-2 szeletet kér, hogy neked minél több maradjon és boldogan nézi, ahogy ráteszed a vanília fagyit és a csoki öntetet, hiszen úgy a legfinomabb.

Az igazi az, aki kinder tojást vesz a boltban, hogy jobb kedved legyen. Abból is a rózsaszínt, hiszen a lányoknak az való. Aki ha túl melegnek találod a vizet, óvatosan a kezével ad a vízből, hogy hozzászokj a hőmérsékletéhez. Aki ha fázol a zuhanyzás után, a törölközőnek azt a felét adja neked, ami meleg a radiátortól. Aki ha vesz valamilyen különleges innivalót, azonnal meg akarja mutatni neked és addig kóstoltatja veled, amíg “darabkát” is kapsz bele, hiszen az a legjobb része. Aki papucsot ad neked, hogy ne fázzon a lábad, amíg készíted a vacsorát.

Sokáig sorolhatnám. A lényeg az, hogy az igazi az apróságokban rejlik. Nem a szavakban, nem az életreszóló ígéretekben. Nem egy jól megszervezett esküvői szertartásban. Nem egy világgá kürtölt “örökké”-ben.

Az igazi az apró kis gesztusokban, tettekben, összenézésekben, érintésekben és mosolyokban rejlik. Amiket sokszor senki nem lát, csak mi.

Mi vagyunk az igazi.

Mindig is mi voltunk.

Mindig is mi leszünk.

Bármit is hozzon az élet.

[aranysziv]

mindent titokban tettünk. majdnem lebuktunk a sok pohár miatt a mosogatóban, gyanút fogtak, de aztán sikerült elterelnem a szót. pedig ott ültem hajnalban abban a konyhában és a rúzsos talpas pohárból meg a pöttyös bögréből én ittam. aztán jöttek a kérdések a gyertyákról is. pedig egy részük csak a parfümöm elnyomására szolgált.

nem akartuk mással megosztani - én sem, ő sem. azon nevettünk, hogy ez így izgalmas lesz. lopva csókot adni, megfogni egymás kezét, mikor senki nem figyel, óvatos simogatások, szemkontaktus a tömegen át, tagadni, ha rákérdeznek, és csak egymásnak lenni. sejtették ők, de nem tudták, csak mi igen. az alatt az idő alatt teljesen kiismert, szinte a bőröm alá költözött. mesélte, hogy amikor ott ültem vele szemben a kanapén, tudta, látta rajtam, hogy én bizony nem fogok lépni, ha belepusztulok sem, de azt várom, vágytam arra a pillanatra, hogy ő mikor tör meg. mert ha megtör, akkor a lángjaim mindent felemésztenek, a szememben ott lobogott a tűz. tényleg így volt, alig hallottam, hogy miről beszéltünk, míg még beszéltünk. amint hozzám ért, semmi más nem számított.

ha nem alszunk együtt, mindig mondja, hogy ott maradt az illatom, és szereti. én is az övét, mert egyszerre biztonság és egyszerre veszély. múltkor itt volt, és hajnalban kilopakodtam az öleléséből, mint egy macska, mezitláb a hideg kövön, hogy fel ne ébredjen. írtam róla a sötétben a kávé felett, mert még szokom a gondolatot, néha kívül, idegennek kell lennem. utána készültem, mert készülnöm kellett. akkor még mindig nem ébredt fel, úgyhogy a fürdőszobából kilépve, a forró testemmel és a vizes hajammal odabújtam hozzá, aztán a csípőjére ültem. azt kérdezte, hogy hol voltam, mert egyszer felébredt, és nem talált. mondtam, hogy lassan indulnunk kell, de készítettem neki kávét, meg rántottát, ahogy szereti. odahajoltam felé, és néztük egymást, néztem, ahogy a hajamból a cseppek a homlokára és az arcára hullanak. minden csepp helyére csókot nyomtam. nem szóltunk egy szót sem, de az a csend szeretettel volt tele. mosolygott, ahogy én is, és egy pillanatra úgy éreztem, hogy ezt meg sem érdemlem.

csak ő meg én. és amikor napkeltéig beszélgetünk meg szeretkezünk, nem is akarok már elaludni, mert az ébrenlét sokkal jobb, mint az álmaim. nem kell róla beszélnem, hogy mit szeretnék, mert mielőtt megtenném, már meg is tesszük. és csak a miénk, senki másé, ez a legjobb benne. talán a többieknek lett volna akkor olyan kérdésük, amire akkor még nem tudtuk a választ, és csak összezavart volna. de csak ott voltunk, és megéltük. minden egyes pillanatot az elejétől a végéig, egészen.

vele minden olyan izgalmas, egyszerűen nem tudok betelni. folyton úgy érzem, hogy majd kicsattanok, hogyha látom őt, az a nap már csak jó lehet. szép akarok neki lenni, nagyon szép, de folyton dicsér is. úgy csókolja, simogatja a sebeimet, hogy gyógyuljanak, hogy nem is tudja pedig, hogy hol keresse őket, de valahogy mégis mindig megtalálja. nevetünk sokszor, hogy a szám néha komolyan fáj már, máskor meg a komoly dolgok súlya alatt ér össze a homlokunk és a szívünk. mondta, hogy csak azt szerette volna tudni, hogy vele is dobog-e úgy a szívem, az ölelésnél, és a szemem könnyes lett, mert emlékszem arra a délutánra, a vérszilvafa alatt, és hogy azt hittem boldog vagyok, de nem voltam, csak szerettem volna az lenni, szerettem volna, de nem lehetett, és most lehet. most tényleg lehet. meg merem vele osztani a könnyeimet is, az igaziakat, mert róla tudom, biztos lehetek benne, hogy nem megy sehova.

néha azt mondja, hogy látszott rajtam, hogy más reakcióra számítok tőle. megszoktam egy hidegséget, igen, egy távolságot, amihez nem érhetek. azt mondta, hogy nála ilyen nincs, azt tehetek, amit csak akarok, és ettől hirtelen annyira szabad lettem. mintha felszabadított volna, elvágott egy láncot, ami teherként nyomott el, és azóta sem tértem igazán magamhoz. csak elveszek a fragmentumokban, benne, magamban, ahogy valaki új lettem, valaki, aki már más. olyan nehéz ezt megfogalmazni. de amikor egyik éjszaka is áradoztam neki, hogy mennyire várok valamit, valami kis butaságot, apróságot, ami másnak biztos nem jelentene ennyit, de nekem sokat, csak mosolygott mellettem a sötétben és hallgatott. figyelt. majd, amikor befejeztem, ostobának éreztem magam, hogy így kiadtam magam, és ő odabújt a nyakamhoz, hogy nem, ne zárkózzak be, szereti hallgatni ezeket, mert észre sem veszem, hogy mennyire egészségesek a kapcsolataim. ami körbevesz engem légkör, az pozitív, és nem rossz emberek, ráadásul mindkét fél ápolja a kapcsolatot, ami manapság nem jellemző. mindenhol azt látni, hogy felszínes barátságok vannak, vagy éppen egyoldalúak, ahol a másik kénye-kedve szerint használja ki az illetőt, erre itt vagyok én, szinte mint egy mesefigura, aki egy üveg házi lekvárról áradozik az éjszaka közepén csillogó szemekkel, hogy mennyire megbecsülöm ezt az apró figyelmességet, hogy egy vidéki barátom küld nekem. hogy nekem ez számít, és nem is tudom, hogy ez mekkora dolog, az, hogy fontos nekem és hogy ki is merem mondani. néztem őt, és az járt az eszemben, hogy nem volt ez mindig így, nem mindig csak ez vett körbe. ára volt annak, hogy megtanuljam, hogyan is kell nemet mondani, és merni kilépni olyan környezetből, ami nem építő jelleggel hat rám: legyen az szerelem, barátság vagy akár munkahely. de ő már most találkozott velem. ő már azt a fejlődést látta, amit ugyan magamban eddig is éreztem, de ő az, aki tükörként reflektál rá, hiszen nem is vár mást, ő csak ezt ismeri. és én csak nézem őt, ő meg néz engem, és tudom, hogy ez az, amire igazán szükségem volt, és most itt van. mondtam is neki, hogy nem volt ez mindig így sajnos, nem jutott mindig csak a jóból, és hogy úgy örülök annak, hogy itt van. aznap este már vagy 100-adjára mondtam el neki, hogy mennyire örülök annak, hogy itt van. mosolygott, és azt válaszolta, hogy higgyem el, neki is megvoltak a leckéi, tudja, hogy miről beszélek, de jó, hogy most találkoztunk.

ha visszatekintek, az időzítés egész életemben a lehető legjobb, legmeghatározóbb volt mindig. még akkor is, amikor elvesztettem ebben a hitem, amikor azt hittem, hogy sose lesz vége a fájdalomnak, pedig nem akartam semmi rosszat soha. nem érdemeltem meg. és nem az én órámmal mérve, de az öröm és a jó végül pontosan akkor jött, amikor jönnie kellett. hagyom hát, hogy ellepjen. kiélvezem minden másodpercét.

[csacskamacskamocska]

Régi szerelmek napja

remek nap ez arra, hogy megemlékezzek hajdanvolt szerelmeimről, gyújthatok értük mécsest is. Mivel hosszú és kanyargós lett, ide beteszek egy tapintatos vágást

Nem tudom, hogy mások elmesélgetik-e a volt szerelmeiket az aktuális párjuknak. Lehet-e erről úgy beszélgetni, mintha csak egy kollégával közös projektről lenne szó, vagy ez ingoványos dolog mert nem lehet tudni melyik mondat robban. Van amiről hallgatóként mi magunk sem tudjuk, hogy robbanni fog. Hogy utána majd napokig azon pörgünk. Valami értelmetlen kis semmiségen. A kis semmiségeken pörgés háttere az, hogy vannak dolok, amik csak az adott emberrel kapcsolatban, az ő életét, szokásait ismerve válnak jelentőssé. Soha korábban és talán soha később. Ha tudod mondjuk, hogy utál telefonálni és te mindig tiszteletben tartottad ezt az ellenérzését, akkor egy egyszerű mondta arról, hogy egy korábbi kapcsolatában órákat beszéltek telefonon, képes kínzó kérdéseket felvetni. Mégis, ki mással akarnánk megbeszélni a megélt kapcsolatainkat, ha nem azzal, akivel jelenleg a legszorosabb a kapcsolatunk? A korábbi szerelmek egy út, ami hozzá vezetett és jó lenne elmondani, hogy látod, ezt tanultam, ezek a bántások értek, ezekkel a dolgokkal gyötrődtem, ezeknek örültem amiket most is szeretnék megélni, és ezek az emberek azok, akik voltak, ahogy neked is vannak voltjaid. Lezártak a kapcsolataim, benne a múltban, neked nem lesz dolgod ezzel. Nyilván a hordalékkal meg kell küzdeni a kapcsolatban. Nincs olyan, hogy nincs hordalék. Ha meg elvált, gyerekes szülő az aktuális szerelmünk, akkor el kell fogadni, hogy az ő oldalán egy folyamatosan irritálódó eleven seb van. A gyerek másik szülője része lesz az életünknek. Teher. Hogy mennyien bevállalják ezt, abból is látszik, hogy a szerelemnek micsoda hajtóereje van! Visszatérve a volt szerelmekre. Hogy a volt kapcsolataid lehetnek-e a barátaid, az egy igazi ráktéma. Mi neked a barát? Mi a volt kapcsolataidnak a barátság? Mert lássuk be, egy határokat nem ismerő, hisztérikus/arrogáns, birtokló korábbi parner sok kellemetlen percet tud okozni az új partnernek. Te már megszoktad, leszarod, de a partnered csak les, hogy Ágika/Jocóka mit meg nem enged magának. De te mindezt nem fogod átérezni, mert megszoktad. Nem is e miatt hagytad el, hanem mert mondjuk szar volt vele a szex. Az meg már nincs, a többi meg rólad lepereg. Neked nem határsértés, ha az exed megölelget, de a nem ölelgetős új partnernek lehet az. Szóval, szerintem jobb, ha az ex nem lóg bele a mindennapokba. Azt a veszélyt látom ebben, hogy ha az ex jelenléte irritáló a másiknak, akkor ott kérget fog képezni. Nem akarja elveszteni a párját, ezért igyekszik elfogadni a társa igényeit az exkapcsolatok megtartására, de ez eltávolítja, hogy ő maga ne irritálódjon. Az eltávolodás meg eltávolodást szül. Ha az expasim felhív a születésnapomon, hogy felköszöntsön és én elbeszélgetek vele, akkor azt hiszem minden férfi megkérdezné, hogy Ez még hajt rád? jajj, dehogy, ezer éves kapcsolat! Oké, csak tegnap amikor hívtalak, nekem olyan gyorsan letetted a telefont. Hát igen, mert azért kurvajó érzés azt gondolni, hogy valaki valahonnan régről még mindig gondol ránk és fontos szereplők voltunk az életében. Nade érted, aki hallja az is tudja ezt. Hogy ribanc vagy. Talán azért is lesz dühös, mert nem akarna ribancnak látni. Nem fél tőle, hogy elveszít, nem féltékeny, a leértékelődésed bosszantja.

Ott van pár volt pasim/szerelmem az ismerőseim között. A gyerekeim apjával jó a kapcsolatom, de nem mondanám szoros kapcsolatnak. Lelki bajokka nem őt hívom fel. Ha olyasmi van, ami a gyerekek miatt őt is érintené, akkor azt LEHET, hogy megbeszélem vele. De pl míg pár éve még egyértelmű volt, hogy egy halálos diagnózis esetén vele beszélnék meg mindent a további dolgokról, ma már nem. Épp a napokban gondolkodtam ezen. Ma már a gyerekeim dolga, hogy megéljék és intézzék belátásuk szerint az életüket, akkor is, ha valami tragédia van. Felnőttek, még ha fiatalok is. A többiek? Hát, minden szerelmi kínlódásba az ad reményt, hogy mennyire kurvára elmúltak ezek. Hogy nem haltam bele végül, de még a sebek is bezáródtak, begyógyultak. Nincs sóhajtozás, mi lett volna ha? Nem mondom, hogy sehol sem hagytam magam után romokat :( Hiába nem volt szándékos, én is okoztam sérüléseket másoknak. Egyetlen férfi volt, akitől bocsánatot kértem amiért évekkel korábban szenvedést okoztam neki. Utána kurvanagyot keféltünk. Tanulság: ahol van érzelem (düh, megbánás, figyelem) ott pillanatok alatt szex is lehet. Pedig már semmi közünk nem volt egymáshoz, csak bebasztunk és közben a múltról beszélgettünk. Aztán persze kurva szar volt, hogy minek kellett felpiszkálni ezt az egészet. Rég volt. Még nem voltam olyan okos, mint most. (:D :D :D )

#valentin nap #szerelmek #kapcsolatok #exek #02-14

[starmythelonesurvivor]

Protestáns, ja nem, prostituált

Kontyban próbáltam hajat mosni, és csak néztem, valami hibázik. Az utóbbi 2 napban egészen szépen összeszedtem magam az egyetemre, prezentáltam a tanároknak, hogy Én mennyire jól is haladok, nem érheti szó a házelejét, és lett egy kifejezetten tűrhető munkám is, A. azt mondta, el se hitte először, hogy Én csináltam. Egy vegyes kollázs akvarellekből, polaroidokból, meg tus és írás, a polarodikldoat is bátran festettem, vagy roncsoltam. Előző este felmentem egy sráchoz, beszélgettünk, filmet néztünk, meg mi egyéb, valamikor kurvának is kell lenni, már közel vagyok a 22-höz, szükségem van az érintésre, az impulzusokra, és nem vagyok míg annyira ordas, mint egy lány a koliból, aki mindennap mással csinálja, és sosem védekezik, rohangál havonta a 24 órásért, hízik Tőle, mint házi liba a töméstől. Majd ha megint hazajövök, lehet megint...miért is ne? Mostanság kezdtem felfedezni ezt az egészet, ha nem volt kapcsolatom, volt, hogy majd 1 évig nem történt semmi, és aztán a nagy "szerelem" ellenére sem volt valami nagy was ist das, a kapcsolatomban is 10ből 2 kifejezetten fájt, 6 elment, aztán 2 egészen kellemesen indult, aztán csak nézek, hogy már megint 3-4 perc volt, sehol semmi. És természetesen ilyenről sosem beszélek, ha bármi ilyesmit akartam megemlíteni a barátnőimnek, mindig elborzadtak már az első néhány szó után, és ha tudnák, hogy most 1 hónap alatt 3 sráccal lefeküdtem, Én lennék a...de eddig nem csináltam ilyet, tényleg, de nem bírom, szükségem van most erre az egészre, mikor próbáljam ki, ha nem most?! Egyáltalán örülök, hogy mostanság megy ez a testi érintés dolog, meg belefáradtam, belefáradtam, hogy hülye netes beszélgetésekben, vagy egy béna randin próbáljak hazudni magamnak, mintha érzelmileg érdekelne a szemben ülő ember, idegen vagyok a saját testemben, nem szeretnék már kötődni, semmi értelme, pláne most, a második félévben elkerülök erasmussal, megint minden idegen lesz, az oktatás már csak jobb lehet, és megint messze leszek a "nagyvárostól", fullaszt már ez az egész.

[blackthornhalltitkai]

XI. Miss Tatiana Lightwood Nagyon Titkos Naplója

18 óra

Kedves Naplóm! Vigasztalhatatlan vagyok. A tervezettek szerint Papa elé álltam, hogy könyörületért esedezzem. Végső kísérletem volt ez arra, hogy az engedélyével ma este itthon maradhassak inkább az Intézetben tartott bálon való megjelenés helyett. Rossz terv volt, már látom. A privát dolgozószobájában volt, és gyűlöli, ha ott zavarják meg; mikor beléptem, és csak egy barátságtalan pillantással köszöntött, már visszavonulót kellett volna fújnom. Azt hiszem, megtanultam a leckét.

Végeredményében nekem idézőjelmuszáj idézőjel bezár megjelennem a bálon ma este az Intézetben, mivel – az elmondottak alapján – a Lightwoodok Jóhíre függ ettől. Megmondtam neki, hogy ha Gabriel elmegy – ha már Gideon itt hagyott minket Spanyolország kedvéért –, az bizonyára elegendő megmutatkozás lesz a Lightwoodok részéről, de Papa csak megrázta a fejét, „határtalan szemtelenségről” motyogott, majd egy intéssel utamra küldött. Javasoltam, hogy mondhatnánk azt, nem vagyok képes megjelenni valamilyen meghatározhatatlan betegség miatt, ami a női természetemből ered. Erre természetesen rögtön száműzve lettem a dolgozószobából.

A Lightwoodok Jóhíre! Mit érdekel engem a Lightwoodok Jóhíre? Mi jót tett nekem valaha is a Lightwood név? Az egyetlen célom ebben az életben elvégre az, hogy találjak magamnak egy ennél sokkal jobbat. És micsoda belépőt fogok tenni a bálon eme cél elérése érdekében undorító bátyáim, végső megoldású kísérőim oldalán bevonulva!

Nem mintha bármennyi együttérzésre is számítanék ebben a házban. Gabriel tökéletesen boldognak tűnik így, hogy nem kell más hölgyet kísérnie a húga mellett. A gyenge elméjével és még annál is lágyabb szívével nem érti, hogy ő könnyen, szinte hanyagul is képes apánk kedvében járni, mert fiú, nekem pedig tízszer olyan keményen kell dolgoznom, hogy tizedannyi elismerést kapjak. Az Angyalra… Gideon itt hagyta a családot, hogy bort vedeljen és a napon süttesse magát Spanyolországban, Papa mégis jobban bánik vele, mint velem. Az utazó éve! Mintha valami sérthetetlen parancsolat lenne magától Razieltől. Tradíció, de a tradíciókat könnyen fel lehet adni a család kedvéért. Itt van szükségünk Gideonra – Papának itt van szüksége rá! Sose bocsátom meg neki, amiért itt hagyott bennünket, az a nagy fajankó!

Gabriel persze csak egyre rémesebb lesz nagy hőse, Förtelmes Gideon távollétében. Azt akarja, hogy komolyan vegyék, ezért úgy viselkedik, mint Apánk, olyan, mintha egy kutyát néznék, ami a hátsó lábain próbál járni. A nagyképűsködés és egománia zavarba ejtő egyvelege, és merem mondani, hogy sokkal rosszabb foltot ejt a Lightwood néven, mint amit én valaha is tudnék egy rendezvénytől való távolmaradással.

Sorsom súlyával a vállaimon, most fel kell öltöznöm a bálra.

Éjfél

Kedves Naplóm! Tudom, nem jellemző rám, hogy egy nap többször is írjak, de amint visszaértem a partiról muszáj volt azonnal magamhoz vennem téged, mivel csoda történt! Találkoztam egy fiúval – nem is, egy férfivel, egy csodálatos férfivel! A neve Rupert Blackthorn, bár ő nem egyike azoknak az unalmas Blackthornoknak a Cornwalli Intézetből. Általában Leeds-ben él, most azonban családi barátokat látogat Londonban. Ő a leggyönyörűbb férfi, aki valaha élt! A haja mély fekete, mint az éjfél, a szemei pedig smaragdzöld ékkövek, amik a lelkedbe látnak. Az Intézetben minden lány rá figyelt, hátha felkéri őket táncolni, de ő hezitálás nélkül egyenesen hozzám jött, rám mosolygott és felkért. Táncoltam vele, és ragyogó volt! Még jobb, hogy a partin senki mással nem foglalkozott, csak velem. Azt hiszem egy ponton Gabriel szavába is vágott, mikor az éppen magáról kezdett volna beszélni. Nem vagyok benne teljesen biztos; nagy volt a hangzavar, és lehet csak nem hallotta, hogy Gabriel még beszélt. Én úgy döntöttem, hogy szándékos közbevágásként fogom kezelni. A legkívánatosabb fiútól a legutálatosabb épületben.

Mikor korábban írtam a legaljának is a legalja voltam ebben a házban, most azonban győzedelmesen felemelkedtem. Egy gyönyörű sötéthajú férfivel táncoltam, aki úgy ejtette ki a nevemet, mintha az költészet volna. A Lightwoodok neve, valóban! Ezt kapd ki, Will Herondale!

Írta: Cassandra Clare

Artist: Cassandra Jean

Fordította: Eszter K

Magyar szöveget gondozta: Emyna Ryuu

Angol verzió: https://secretsofblackthornhall.tumblr.com/post/665397726655217665/the-very-secret-diary-of-miss-tatiana-lightwood

#secrets of blackthorn hall #blackthorn hall titkai #tatiana lightwood #will herondale #magyar fordítás #hungarian translation

[melankolia72]

Szia, Fanni vagyok!

Sokszor kerestelek, de te nem hívtál vissza

Többet ne keress!

Jobb lenne tagadnom amit érzek, de kamuzni nem szoktam

Most engem hagytak ott, eddig meg mindenkit én dobtam

Megsérült az egóm, a bánat sokáig tartott

Csak őt szerettem, erre Ő maga mellől elhajtott

Nem rég a kezét akartam megkérni

Az életemet is le tudtam volna vele élni

Szemét ez a világ baby, jobban tetszett régen

Amíg nem mutattad meg nekem azt, hogy szeretni szégyen

A szívemet nem fogják megsebezni

Én vagyok az, akit már nem lehet megszerezni

Előttem van, amikor először összenéztünk

Pár hét múlva meg a kurva szerelem jött el értünk

A szexi testedet én avattam fel

De akivel geci tud lenni Tirpa, csak annak kell

Arra kellett rájönnöm, hogy nem érdemeltél meg

A testemben nem maradt, csak egy elégedett lélek

Ébren vagyok! Sajnos ez nem csak álom

Ködbe borult minden, a kezedet nem találom

Egyedül, mint régen, csak a Magány a társam

Hogy mi lesz velem, nem tudom, engedd Uram, hogy lássam!

Ébren vagyok! Sajnos ez nem csak álom

Ködbe borult minden, a kezedet nem találom

Egyedül, mint régen, csak a Magány a társam

Hogy mi lesz velem, nem tudom, engedd Uram, hogy lássam!

Örömöt éreztem mindig, ha valamit adtam

Neked meg csak örökké rossz kedved volt miattam

Kerestelek minden nap, de már le voltam szarva

Azt éreztem akkor, bárcsak születtem volna halva!

Szemedbe már nem láttam a tüzet, a lángot

Mással fogod valóra váltani a sok álmot

Tudom, most azt hiszed szeretsz, nincs benned kétely

De nemsoká' majd fel fogod fogni, kit vesztettél el!

Minden csak rólad szólna

Érted bármikor az életemet adtam volna

Megváltoztam miattad, csak azt nem tudom, minek

Te más vágányon haladtál, távolodtak a sínek

Mély álomban voltam, köszi hogy felébresztettél!

Csak szeretetet kívántam és Te megéheztettél

Szevasz Magány! Bevallom nem hiányoztál

Hova tűntél szerelem, nem rég még virágoztál

Ébren vagyok! Sajnos ez nem csak álom

Ködbe borult minden, a kezedet nem találom

Egyedül, mint régen, csak a Magány a társam

Hogy mi lesz velem, nem tudom, engedd Uram, hogy lássam!

Ébren vagyok! Sajnos ez nem csak álom

Ködbe borult minden, a kezedet nem találom

Egyedül, mint régen, csak a Magány a társam

Hogy mi lesz velem, nem tudom, engedd Uram, hogy lássam!

Beforrnak a sebek, úgy is túl leszek rajtad

Hogy hagyjalak békén, a végén csak ezt akartad

Nem kerestél éjszakákon át, hiába vártam

Reméltem visszajössz, több órát az ablakban álltam

Nehezen esett le az, hogy Te már rajtam túl vagy

Úgy se keresnél, mert benned a büszkeség túl nagy

Azt mondtad, hogy sosem foglak elveszteni Téged

De ha ez kell neked, legyél boldog, Isten veled végleg!

Hogy Te vagy az igazi, sokáig azt hittem

Minden tudásomat a kapcsolatunkba vittem

Padlóra kerültem, mikor éreztem, hogy mennél

Tepertem, de tudtam, hogy Te már nem velem lennél

(PFFF) Sokáig tartott a bánat

Én így mondom el, ami fáj, mások nyomják a nyálat

Remélem, hogy erőt adok annak, aki szenved

Ne félj, a fájdalom úgy is majd szabadon enged (enged, enged, enged)

[anti--social--extrovert]

A nappalok még viszonylag könnyebbek, igaz? Az egyetlen nehézség, hogy ott van, teljes egészében. Láthatod ahogy éli az életet, mindenki mással, boldogan, nélküled. Téged körülvesz egyszerre a semmi és a minden. Ahogy figyeled, összetörik a szíved újra és újra, míg nem annyi darabban van, hogy nem törhet tovább. Majd odamegy hozzád, elkezd beszélgetni veled, mintha nem lenne semmi gáz. Mintha minden rendben lenne! Mindketten tudjátok, hogy ez nem így van, mégis úgy tesztek. Aztán mikor már megunt téged, felkel és elsétál onnan. Folytatódik a napod ugyanúgy: teljesen egyedül és teljesen összetörve. Mindennap ugyanaz. Vége lesz valaha is ennek a körforgásnak?

Az éjszakák a legnehezebbek. Hanyatt fekszel az ágyon, mozdulni sincs erőd már, csak az agyad jár. Újra és újra lejátsza a legszebb pillanatokat vele. Ezzel még jobban fáj. Ahogy ott fekszel körbevesz a csend és a sötétség. Figyelsz a légzésedre, de minél jobban figyelsz rá, annál jobban azt kívánod bár az lenne az utolsó. Megerőlteted magad és oldalra nézel, hátha ott van veled, de nem. Csak az ágy másik fele üresen, nélküle. Ilyenkor üt be a magány és az egész testet maró hiány. Az emlékképek egyre hevesebben futnak át az agyadon. Míg nem zokogásba kezdesz. Hiányzik aki volt. Nem tartod fairnek. Szédülsz. Már-már kéztetést érzel, hogy keresd, mikor jól tudod nem kiváncsi rád! Helyette a hiányát karolod át. Tennél valamit, de nem lehet. Feladod. Majd jobb lesz, gondolod, de belül, ott legbelül a törött részeken túl, tudod, hogy soha, de soha nem lesz jobb.