Tegnap éjjel álltam a kávéfőző mellett
(amúgy, nem így volt, éppen pisiltem és a girbegurbán rakott üvegmozaikot néztem a szembenlevő a falon, de a kávéfőzős jobban hangzik), amikor is eszembe jutott, hogy egy olyan ember, aki mindenre vállat rándít, aki vagy nem is érez valós érzelmeket vagy lehasítja magáról az összes veszélyesnek ítélt vagy nemszeretem dolgot, szóval ő nem is foglalkozik azzal, amin én nyűglődöm. Hozzáteszem, nem annyira nyűglődöm, ez azért nagyon távol van a pár évvel ezelőtti falatkaparom annyira szenvedek érzéstől, de azért foglalkoztat.
Szóval jött ez a felismerés, hogy azt gondolom, hogy a másik emberben is van veszteségérzés meg szomorúság, miközben a legnagyobb probléma az volt, hogy akkor se volt benne empátia amikor a segge ki volt nyalva. Az adott keretek között. Most ugyan miért lenne?
Nem tudom, hogy van-e erről mit írni a felismerésen túl.
Nem akarom, hogy azt gondolja...
Ha ez jut eszembe, visszatuszkolom a dolgot, mint egy kitüremkedő béldarabot, nem kell akarnom semmit sem, nem kell foglalkozni vele, hogy hogyan értékeli vagy mire véli, mert mindezek kizárólag kommunikációban érdekesek, ott van helyük. Vagyis ott lenne.
A remény hal meg utoljára, ezt naponta átélem, de már csak úgy, ahogy a gyerekek nevetése nevetésre készteti az embert.
Reményhal.
Még a társkeresésről posztolok egyet, aztán elmegyek dolgomra.
Pisilés közben szoktam gondolkodni azon is, hogy tulajdonképpen a klotyón ülve csetelni vagy beszélgetni valakivel az nagyon intim. Én pl nem szoktam, de amikor nagyon várom valaki hívását vagy üzenetét, akkor magammal viszem a telefont. Bár, erről nem beszélek senkinek, hogy én is csak úgy, mint a hülye libák, én is csak úgy...
3 notes
·
View notes
Feltámadásnak üljük
Hunynátok álljak késlekedés szennye
Mellkasod szólítgatlak elsején tőgye
Fénypontjaiból idegenről vonszolni eltrombitálja
Meglátlak loholásban főpincérek fogyasztja
Szuszogás tereget megtiszteltetés bájolgó
Átszállnak lámpásaival erőszakoskodom örökmozgó
Ítélkezzetek libák kikötője negatív
Átalvitte megközelíthető legártatlanabb emberszív
Esthajnali feküdte lábainkat fürdőd
Buktak fara termésük bölcsőd
Örvényeken leveted emberke gyökérrágó
Elátkozottan megálmodott iránytű rugó
Egyszerűséged szobádba kagylójába ösvénye
Fejetlenül esőcseppek nyújtana végeredménye
Szégyenkezne xx elkezdhetném megadhatja
Fiatalokkal gitárokon bedobja szöghaja
Kioltja gonoszságot golgotákon tyúkszemvágó
Fajtájú vérünkből árnyékból csámcsogó
Elszélesedett nevetéstől azokért objektív
Mérleget kalapácsütések nyakatok spekulatív
Trópikus messzeszálló téphetnek lepedőd
Suttogtak figyelmeztetés átlépik jövendőd
Erejükért kiszabatott juliális lappangó
Csokorral egünket irányítanak vakbuzgó
Hídjai beköltözni kedvesnél tűhegye
Menetelni látnia róttuk verőfénye
Fésülnek brekeg ácslegény nagyapja
Egerem szüzekről lelhetett vontatja
Mosolyodban nyakkendőjüket bestiák kilógó
Tagadnak összevezetést dunyhás fanyalgó
Meregetik hordársapka pergése masszív
Gabonafélék gyászolói lehajtod fixatív
Verébke megolvasztja legyőzik teremtőd
Vágygyal fölmásztam kontyba szülőd
Vasmadarat maláriások rohanja indigó
Sűrűsödik tanyájuk győzelmeket farkasfogó
0 notes
Kutyacsomag
Állunk a hentesnél a sorban.
A domború üveg mögött szürkemarha steak. Hátszín gyönyörűen becsomagolva szoros folpack hengerbe.
Mellette ugyanígy a bélszín. Agyvelők szép fehéres eres barázdában. Alsó és felső csülkök, egy részük kicsontozva, szépen ívbe hajtottan kiterítve, de nem bénán elfeküldve, még csont nélkül is van tartás bennük, a hentesek kínos gondossággal hajolnak be a hideg pultba, hogy elrendezzék a húsokat, hogy jó legyen a szemnek.
Kicsit odébb velőscsont, a friss vágási felület még csillog, a csontból magából lassan szivárog a világospiros vér, tényleg nem lehet régi vágás.
Mellette disznónyelv, mellette háromszor akkora marhanyelv.
Mellettük marhafarok, közvetlenül a farkak mellett pofa, gyönyörűen kiterítve, sötétvörös hús, vastag kollagéncsíkokkal.
Ha vágod, serceg, előrevetítve a végtelen puha olvadósságot, amit a gulyásban kapsz vissza, igaz, tovább kell főzni jóval a paprikás hagymában, kétszer is fel kell öntened forró vízzel mert hiába van rajta a fedő ami alól folyamatos pászmában fújtatja ki az illatos gőzt, hamar elfővi a levét.
A pult elkanyarodik kilencven fokban, folytatólagos halott állathegyek, előbb a kacsák, libák, ezek fő alkatrészei, majd májak, hízott libamáj, mellette a nagyon hasonló kacsamáj fáláron, majd a csirkék. Sárgabőrű gyönyörűségek, akinek van affinitása a húsokhoz, felnyög a gyönyörtől, olyan szép az áru.
A legvégén a belsőségek, kacsazuza, csirkemáj, nyakak.
És a ficakban, ahol elfordul a pult derékszögben, néhány fehér zacskó.
A hentesbolt dolgozói készítik össze ezeket a fehér zacskókat, benne olyasmi, ami a pultban díszelgő vitathatatlan minőséget nem árnyékolhatja be. Disznógége, tüdő, a marhamájak ajakos fülei, amelyek nem szépek. A csirkemell lebernyegei.
MInd szépen becsomagolva, két-három kilós csomagolásban, de a beltartalom nem látszik, csak a zacskók.
Ezeket a hentesek kutyazacsinak hívják.
Előttem a sorban egy hallgatag szikár férfi. Frissen nyírt körszakáll rőt színben.
RAjta divatjamúlt földszínű ruha, nem a mérete. A tavaszi kabátja ujja visszahajtva. A nadrágja felhajtva, ügyesen és közel láthatatlanul tűzőgéppel méretére rövidítve.
Sorra kerül.
- Jó napot kívánok, mit adhatok?
- A disznócsomagból kérek egyet.
- Disznócsomag?
- Igen.
- Uram, nálunk nincs disznócsomag.
A férfi zavartan hallgat, mondana valamit, de minduntalan visszanyeli.
Én értem azonnal, a hentesfiú, aki ritkán van pultban, inkább a hátsó helyiségben szokott bontani nem érti a férfit.
Mondanám, hogy mire vágyik, de szerencsére nem kell beavatkoznom. A csirkepultos hentesnő odaszól jelentőségteljesen, kacsintás nélkül verbálisan kacsintva pusztán nyomatékkal, hogy a kutyacsomagot kéri az úr biztos, ugye?
A hentesfiúnak leesik így már.
- Ja, értem, bocsánat, sajnálom, a disznócsomag elfogyott, csak csirkecsomag van.
- Rendben, köszönöm, viszlát.
- Viszlát.
Igazából szóra se érdemes az egész eset, egy pillanat az időben, jelentéktelen apróság.
Annyit kell tudni, hogy ezeket a csomagokat a hentesbolt dolgozói azoknak készítik össze, akik nagyon szegények.
Én magam ott szoktam hagyni a henteslánynál egy-kétezer forintot, ők tudják kinek és mire kell. Furamód amikor elkezdtem ezt akkor tudtam meg, mások is így tesznek, tőlem tökéletesen függetlenül, minden egyeztetés és összebeszélés nélkül.
És elkészülnek ezek a nylonzacskóba helyezett túlélő-csomagok.
Azért, hogy ne legyen ciki kérni, mindig a kutyának viszik.
De persze ők főzik meg hideg konynákban pébégázon.
A hentesek mindig úgy állapítják meg a zacskók árát, hogy ki az, aki elviszi.
Van akinek ingyen adják, van, akitől jelképes pénzt kérnek, hogy ne legyen adomány.
A mód, ahogyan ezt teszik a legjobb és legdrágább oktatást tükrözik, ami elérhető lenne, de ők a maguk harsány természetességével adják elő a színjátékot, hogy ne tűnjön fel a sorban várakozó átlagembereknek.
Dehogy tanulták, dehogy is jártak tanfolyamra ügyfélkezelésből.
Egyszerű és sima emberségről van szó.
A jótékonykodás akkor jó, ha anonim.
Azzal se hencegni nem szabad, se visszaélni nem jó vele.
Arra bíztatlak titeket, hogy jártatokban-keltetekben vegyétek észre, hol lehet hasonlóképpen jót cselekedni!
Igazából egy cigi ára néha, hetente egyszer-kétszer a közeli kisbótban.
Ha megbízhatónak tartjátok a szolgáltató iparost, simán oda lehet adni neki.
Nem is kell rendszeresnek lennie.
A néha elég.
0 notes
Üdvözlet Nyírkarász mellől!
Tegnap Nyírlugostól csak Istvántanyáig mentem, mert a terep elég nehéz volt: sok helyen mély sár, sok pókkal. Viszont Istvántanyán a kocsmáros néni felajánlotta, hogy aludjak a kocsma telkén. El is fogadtam, mivel volt konnektor és wc is. A telek végén libák és tyúkok voltak még de azok elcsendesedtek sötétedéskor.
Azonban este motoszkálásra lettem figyelmes. Kinéztem a sátorból és egy alak állt előttem 7 méterre. Egy nagyon vékony srác volt szakadt ruhában még vékonyabb arccal, aki csak bámult rám. Először azt hittem valami jelenés vagy egy szúnyogdémon, úgyhogy csak megdermedve néztük egymást pár másodpercig. Aztán megszólítottam: "Hello. Mi járatban?". "Ja...őő... a gondnok vagyok. Csak megnéztem ki van itt." Utána ment egy kört a telken és elment.
Másnap kérdeztem a nénit. Mondta, hogy nincs semmiféle gondnok, a srác a kerthelyiségben hagyott hamutálakból jött a csikkeket kivenni. Mondanom se kell nem volt egy mély alvás a tegnapi.
Aztán ma elértem Nyírbátort, ahol megnézten a két gyönyörű gótikus templomot. Bevásároltam és indultam is tovább. Vaján megnézten a tavat, viszont a Vay kastélyig nem volt kedvem besétálni +1,5 km-t. Lehet hiba volt, végülis nem siettem.
Holnap átveszem az új bakancsomat Kisvárdán mert a mostaninak a varrásai teljesen kezdik megadni magukat, illetve a talpa is nagyon vékonyra kopott. Valószínűleg ott meg is fogok szállni mert délutánra esőt mond és rám fér egy félpihenőnap.
7 notes
·
View notes