#elfogadom magam

[halk-lelek]

és vannak olyan részei a testednek, amiket még te sem fogadsz el..

#idézet #quotes #hungarian girl #idézetek #magyar idézet #magyar idézetek #szerelem #szeretet #szeretem #elfogadom magam #elfogadás #nem tudom mit érzek #nem tudom

[starmythelonesurvivor]

Nagy elvárásaim vannak magammal szemben, mondhatnám, hogy már nem igen járok sehova. Napközben hímzek, meg kell lennie a blokkoknak, hogy össze lehessen varrni a ruhákat. Brutál sok idő a 8x két öklömnyi keresztszemest, meg a csavart azsúrt csinálni. Hétközben elvagyok. Felkelek korán, keveset alszok, bekalkulálva a holt időket, mikor pihennem kell, és még úgysem érzem, hogy úgy haladok, ahogy kéne. Pénteken elmentem egy táncelőadásra Leningrádba a levelezőpajtimmal. Valahogy az asszexuális férfiakkal úgy megtalálom a hangot, utat engedhetek a fekete humoromnak, meg az egész elborult világomnak. A-ba, Debrecenből anno nagyon szerelmes voltam, így utólag nem is értem miért. Néha rettegek, hogy itt, a keleti végeken fogok elsorvadni, ha nem jön be a felvételim, elvégzem a mesterit valamelyik sokadrangú helyemen, és visszajövök ide. A minap láttam egy volt osztálytársam, a hegytetőn laknak egy villában, kövér, és vizes arcú lett, pedig talán még nálam is vékonyabb volt anno. Gonosz dolog, nem tudom kimagyarázni, de örömet éreztem, még nem állok olyan rosszul. Olyan kicsinyes. Egyelőre én még nem fakultam meg. Annyi mindent várok ettől az üres félévtől, többnyire boldog vagyok, mégha néha közben valami üres robotnak is érzem magam, aki automatizálva végzi a dolgát. Ezt az utolsó esélyt hagytam magamnak, mielőtt elfogadom a realitást. Ha most nem kerülök be, már nem is fogok, boldogan végig járom egerben a mestert, elvégzem közben a pedagógiát, aztán visszatérek oda, ahonnan elindultam. Nem fog szeretni senki, egy idővel talán ismét beletörődöm az egészbe, hozzà megyek valami bolondhoz, aki az anyám szerint nagyon szimpatikus, vagy még visszább megyek, vissza a nagynénémhez, és elzárom magam végképp a világtól. Van bennem ilyen is, elásni mindent és feladni. Eladtam a bundáim is. Legszívesebben kivenném az egész gardróbom, és felraknám vintedre az egészet, lehántani magamról azt, aki az elmúlt években voltam, de azért ehhez túl hiú vagyok, nem lenne mit felvennem. Ma este beugrom a városba, egy kicsit beszélgetek H-val, pedig abszolút nem élvezem. Annyira bízom, annyira várom a felvételi eredményét, vagy igen, vagy nem. Ha nem, most úgy hiszem belesüppedek ebbe az egészbe, és nem megyek innen többet sehova. Anyám új suppot vett nekem, várom a tóparti szezont, a vitorlázás, az evezést, a barátokat, meg ahogy naponta többször próbálok alámerülni a banyatóban, olyan mélyen, ahogy csak bírok. Az exem nem engedett itthon nyaralni, mindig utasított, hogy menjek vissza, üljek ott, létezek, vegetáljak mellette. Most legalább élek. Minden csodaszép, csak bennem van egy űr, ami szombat este előtör.

[tavozasomegybenerkezesem]

Nem megoldani kell a problémát, hanem meghaladni. Mindenáron megoldani szerettem volna, semmissé tenni és kitörölni az életemből ezt az élményt. Kitörölni mindazt , ami történt, mindazt, amit okozott, és mindazt, aminek történnie kellett volna. Borzalmas erővel küzdöttem mindezek ellen, minden erőmet és figyelmemet bevetve küzdöttem. Ellened. Én nem vagyok ilyen, én nem érzem ezt, én tiszta vagyok és makulátlan. Senki sem az. És ez így van rendjén. Emberek vagyunk. Érzünk és hibázunk. És egy tehetetlen gyermek a káosz közepén egyet tud tenni, hibázni. Különben nem éli túl. Most meg már hiába küzdök, nincs miért. Legyőzni nem foglak tudni sohasem. Mindig velem leszel, és mindig jelen leszel. A részem vagy. Nem tudlak kitörölni. Nem tudlak visszacsinálni. Megtörténtél. Egy dolgot tudok tenni, meghaladlak. Nem hadakozom tovább, elfogadlak. Elfogadom, hogy nekem ilyen gyermekkorom volt. Elfogadom azt, hogy nekem ez jutott. Hogy emiatt az lettem, aki. És enélkül nem is lehetnék az,aki. És szeretem magam , szeretem, aki vagyok. És iszonyatos erőm és tehetségem van ahhoz, hogy meggyógyítsam magam és a környezetem is . Az egész a világot. A világot magam körül, a társam körül. Jobbá tehetem. Ahelyett, hogy kitöröljelekk , együtt élek veled, elfogadlak és ezáltal valójában minden hatalmad elveszem fölöttem. Megtörténtél. Borzalmas volt. Meggyászoltam mindent, amit elvettél tőlem . Sírtam, zokogtam, gyűlöltem magam. De most már nem érdekelsz. Itt vagy és maradsz is. Ahogy én is. Rengeteg jót is kaptam általad. Az lehetek, aki mindig is akartam. Legyél hát itt. Megengedem. Nem számít már. Ennél csodálatosabb életem nem lehetne, mint amit megadok magamnak. Mert én megteszem. És ugyanezt megteszem a férjemért, és a leendő családunkért is. Mert nincs nálam erősebb. Mert boldog vagyok. Mert szabad vagyok!

[weedamka]

Szóval köszönöm magamnak, hogy vagyok. Köszönöm azt is, hogy ezt a rövid szösszenetet meg tudom most írni, mert enyhén szólva is aggódtam, hogy a folyamatos dopamin-túltermelés miatt nincs időm és lehetőségem a fraktálok mélyebb, távolabbi részeibe tekintenem. Köszönöm azt is, hogy tíz év önutálat és válaszok keresgélése miatt szépen-lassan képes vagyok önmagam elfogadására, ahol már nem kell hamis szerepeket megjátszanom, hogy valahová tartozzak, mert az énem részét képezi a nem tartozni sehová mentalitás is. 

Ilyen vagyok, ebben az életben nekem ezt dobta a gép, nekem most egyedül kell mennem ezen az úton, ahol nincsenek sem barátok, sem család, maximum néhány percig, pár óráig, egy-két sörre, egy dugásra, de a valós, igazán számító időkben magammal vagyok. A csendjeimmel vagyok. Reggelente az ágyban, amikor - ha véletlenül a hat órás alvásaimnak hála visszaalszok tíz percre - magamat rugdosom ki az ágyból, mondom el a napi imámat, a motivációs beszédemet, hogy értelmet adjak a napnak. Reggel, a fürdőszobában, a saját gondolataimmal vagyok, a saját zenéimre táncolok fogkefével a számban, és a tükörrel szemben állva a saját testképemet kedvelem, vagy éppen utálom. Reggel, úton a buszhoz, a mínusz időkben, amikor a hidegtől a saját kezemet masszírozom át, mikor nem kell máshoz igazodnom, csak magamnak mondogatom, hogy "szedd a lábad, gyorsabban odaérünk". Amikor délután a saját kesztyűmet mosom ki, hogy ne legyen nikotinszagú a cigarettától, amikor a boltban sorban állok, és pánikrohamot kapok az előttem és hátam mögött álló emberektől. És persze egésznap, amikor az irodámba húzódva, az általam választott introvertáltaknak való munkakörnek hála, fejhallgatóval a fülemen lofi mixekre programozhatok, vagy éppen az egyik megbízóm általi képet photoshoppolhatom, hiszen ezek tartják frissen az elmém. A gondolkodás.

Ezt sem köszönhetem másnak. Csakis magamnak, mert magamat ütöttem, hogy a péntek esti - azóta már régen feleslegesnek tartott - üres fecsegéssel egybekötött májromboló tevékenység helyett a tanulást és az önképzést választottam. 

És hogy miért lettem ilyen? 

Tíz évig kerestem. Nincsenek válaszok, de nem is kellenek. Erről szól. 

Hogy elfogadom. 

Hogy méla közönnyel, elmosolyodva nézek azokra, akik életvezetési tanácsokat akarnak adni, akik mintapolgárként lehetőséget éreznek arra, hogy megdorgáljanak, hogy néha iszok egy kratomot. 

Hogy az emberek nem keresnek. És tudod, egy idő után azon kaptam magam, hogy én sem keresek senkit, nem szívom magamba, és kapok ególöketet egy dicsérettől, megköszönöm, és kész, de ugyanígy nem fog több napos elmélkedést és rossz kedvet okozni egy rosszul érintő negatív megjegyzés. Mert lényegtelen. Mindenki: lényegtelen. 

Mert eleget akartam beilleszkedni, eleget kerestem másokat, eleget próbáltam mások szenvedélyeinek élni, eleget próbáltam elfogadni mások hobbiját és ezen keresztül magamat, és ugyanazt csinálni amit ők, kondizni meg focizni, meg a bevásárlólistát elemezni, meg teszkó katalógusokat olvasgatni, meg nézni a lélekölő TV-s kvízjátékokat. Mert eleget futottam.

Mert az életem döntő pillanataiban, mindig magam voltam. És köszönöm magamnak, hogy ezt mára nem mély sóhajjal, szomorral, hanem önfeledten, hálával mondhatom.

#oc

[searchingnewme]

Az élet addig tolja elénk azt a bizonyos dolgot, problémát különböző szituációkban, amíg meg nem tanuljuk a leckét. Majd jönnek újak. Így haladunk lassan felfelé a lépcsőn...

Mikor már azt hitted megtanultad a leckét, mert egy szituációban sikeresen és tudatosan alkalmaztad, rájössz, hogy ez nem ilyen egyszerű. Minden szituáció más és akkor tanultad meg a leckét, ha már mindben felismered és tudod alkalmazni.

________________

Megint megtörtént, pedig nem akartam, mégsem mondtam nemet. Egy részem azt remélte segít felejteni, hogy kitörli belőlem az érzéseket iránta, ehelyett rá gondoltam minden egyes pillanatban. Úgy éreztem mintha megcsalnám, de rádöbbentem, hogy magam csaltam meg. Belekerültem egy olyan helyzetbe, amibe nem teljesen akartam, hisz a remény hal meg utoljára.. Végül az ellenkezőjét értem el; hiába próbálkoztam, méginkább rágondoltam. És tudtam, hogy ez lesz, mégis belementem. A remény miatt.

Egy csók volt semmi több. Számomra mégis sok volt, gyors és nem helyén való. Hát megint tanultam valamit.

----------

Ez nekem még nem megy. Időre van szükségem. Mert csak rád tudok gondolni, ahogy megcsókolsz és beszívod a számat közben, ahogy ráfogsz a nyakamra csók közben, ahogy a derekamnál fogva magadhoz húzol és erősen tartasz. Tényleg nem létezhet ilyen mindenféle negatív dolog nélkül? Ilyen intenzív szerelemre nincs esélyem, csak ha elfogadom a negatív impulzusokat is vele?

De ez nélkül hogy lehet élni?

Nem fogok megállni, biztosan létezel és megtalállak, ha már megtanultam a leckét.

#szerelem #önismeret #élet #lecke #elengedés #továbblépés #fejlődés #intenzitás #szenvedély

[padgany]

Szomatopszichés. Ilyen vagyok én, legalábbis ezt mondta a doki, akihez még csütörtökön ellátogattam. Kedves volt, elolvasta a leleteimet, illetve azt a tizenöt oldalas kórtörténetet, amit még tavaly decemberben írtam. Akkor nagyon magam alatt voltam, egy hajszál választott el attól, hogy magamba basszak egy kést, vagy felkössem magam. A kis hang mégis azt mondta: ,,ne add fel’’. Így, pótcselekvésként összeszedtem az összes orvosi papírom, időrendbe tettem és vázlatosan elkezdtem írni Wordben a történetem, ami; 2018 szeptemberétől, addig a napig időintervallumot foglalt magába. A közel fél kiló súlyú papírtömegből tizenöt oldal lett és az maradt az egyetlen reményem, hogy találok egy diagnosztát, aki türelmesen elolvassa, majd segít kideríteni, hogy miért történik velem ez az egész, hogy miért állandósultak a fájdalmak.

Ez a doki elolvasta, a relevánsabb kórházi leleteimet is magammal vittem (MR leletek, stb.). Megkérdezte, hogy miért nem tudom elfogadni, hogy a fájdalmaim okozója a rossz gerincem. Erre mutattam neki három, egymásnak ellentmondó leletet. Az egyiken nem szerepel, a másikon szerepel az ideggyöki nyomás, a harmadik vizsgálat pedig cáfolta, hogy lenne ilyen. A fájdalmaim okozója szerinte a discopathia, ami lényegében a gerinc betegsége. Nem vagyok doki, pontosan nem tudom, hogy ez mit jelent, de elvileg valahol részlegesen el van szakadva valami. Hát ez az oka, fogadjam el.

Ültem és néztem magam elé. Rendben, elfogadom, de mi a megoldás? Azt felelte, amíg tudom mozgatni a lábam, addig nem fog senki sem megműteni. Járjak gerinctornára, a biztonság kedvéért ismételjem meg a gerinc MR-t és keressek fel egy pszichológust. Ő volt az első doki, aki (vélhetően) őszintén elmondta, hogy a panaszaim valóban testi jellegűek, viszont amiért állandóak és évek óta tartanak, ez a mentális állapotomra is hatással van.

Szomatopszichés… amikor a fájdalmaid rabjává válsz, amikor ekörül forog az életed mert (le)korlátol a folytonos fájdalom. Amikor nem tudod magad jól érezni, nem mersz nyaralni, vagy akár egy kurva randira elmenni, mert félsz, hogy szarul fogod magad érezni. Mindent beárnyékol a fájdalom, nem tudsz igazán semminek sem őszintén örülni. Én ezt érzem egy ideje, és az a helyzet, hogy a fájdalmak maradni fognak. Valószínűleg életem végéig. Ezt a mentális problémát ugyan lehet orvosolni, lehet kezelni, legalábbis annyira, hogy ne maradjak (ennyire) rabja az állapotomnak, de ennyi. Így kell élnem, ezzel együtt. Úgyhogy eléggé kétségbe vagyok esve, mert úgy érzem, ez így továbbra sem normális élet. A kést és a kötelet azért a fiókban hagyom, de ha Svájcban élnék, már beadnám a kérvényt - vagy amit kell - az eutanáziára.

#anamnézis #doki #discopathia #szomatopszichés #élet?

[youaremycloud]

megérdemled, hogy szép búcsút vegyek tőled

egyszer olvasd el ha kiváncsi vagy

köszönöm. nagyon köszönöm, hogy a szívem minden részét meggyógyítottad két és fél éve, és pontosan ennyi ideig reptetted a szereteteddel. nagyon örülök, hogy ismerhettem benned azt a kisfiút, aki odabújik az emberhez mint egy maci, és ahogy simogatom csak úgy elalszik. imádtam benned, hogy ennyire megnyugtatott ez. köszönöm, hogy melletted a kisgyerek énem is otthon volt, hogy biztonságban éreztem magam veled, hogy minden pillanatban a tenyereden hordoztál, és úgy éreztem melletted igazi nő lehetek. remélem sosem bánsz meg engem, én sosem foglak. ha valaha azt kérdezik tőlem, ki volt életem eddigi legnagyobb szerelme, biztosan téged foglak mondani. az első ember vagy az életemben aki érdemes volt arra, hogy engedjem magamnak hogy szeressem, aki megérdemlte, hogy neki adjam a világ összes szeretetét, és tudom, hogy van még ilyen ember rajtad kívül, remélem rám talál, rád pedig akire igazán vágysz. sajnálom, hogy ennyik voltunk, azt hiszem ha rajtam múlik sokkal többet érünk el együtt, de sosem lenne célom, hogy boldogtalan legyél, így azt hiszem elfogadom a szívemmel is, hogy az nem elég, hogy én akarlak boldoggá tenni, ha nem tőlem akarod. köszönöm, hogy ennyi új élményben volt részem, hogy 6 különböző országot néztünk meg együtt, hogy olyan sok filmet néztünk moziban, hogy olyan sok plüsst kaptam tőled, hogy gondoltál rám minden helyen ahol jártál és kaptam valami emléket tőled. köszönöm azt a rengeteg ajándékot amivel megmutattad mennyire figyelsz rám, csodálatos szíved van, ha olyan emberrel vagy akivel lenni akarsz. tudd, hogy most akármennyire nem érdekel téged, mindig a részed leszek. magaddal vittél egy óriási darabot belőlem, és én nem bánom, mert ahhoz a részhez akármikor fordulhatsz. akármikor, ha szükséged van rá. az a részem mindig nagyon szeretni fog, mert amióta ismerlek fontos vagy nekem, mégha az elején be se ismertem magamnak. már nem reménykedem. szép lassan kiürül belőlem az a sok remény, és betölti valami más, amit úgy hívnak búcsú. talán egyszer élőben is elmondhatom, de akkor talán annyira ideges leszek, hogy egy szót se tudok majd kinyögni. borzasztó hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam milyen, ha két szív ennyire egymásért dobban.

köszönöm

luvu, heo!

[gaborgoestogeorgia]

Itt is az volt az érzésem, hogy a túloldalra születni kell.

Aztán néhány percenyi erőgyűjtés után meggyőztem magam, hogy végül is 47 vagyok, amit akartam annak nagy részét elértem, én megbékéltem a világgal, elfogadom a sorsom.

#grúzia #útinapló

[amatorfilozofus]

Ungváry Krisztián és a Nyelvi Fordulat

Ungváry Krisztián 2023-ban tartott egy előadás sorozatot „Egy történelem – sok magyarázat. Interpretációk a magyar történelemről” címmel. Az előadások nagyon érdekesek és tanulságosak, és ajánlom is őket, a youtube-on mindegyik megtekinthető.

Az első előadásban azonban, melynek címe : „A történész mint „bíró”. Ítéletalkotás és történeti koncepciók”, Ungváry „sajnos” a történelemtudomány filozófiai kérdéseivel foglalkozik. Azért írom, hogy „sajnos”, mert úgy gondolom az előadás eléggé kusza és nem kellőképpen átgondolt. Ungvárynak szerintem sok módszertani és elvi elképzelése helyes, de teljesen szükségtelen ehhez azokat a „filozófiai” kérdéseket előrángatni, amikről beszél. Igazából egy ponthoz szeretnék hozzászólni, mert az egyik diáján Richard Rorty neve szerepel, és mivel nekem Rorty különösen kedves, ezért megszólítva érzem magam, hogy kommentáljam az előadás ezen részét, ami nagyjából 10 perc.

Elég nehéz belekezdeni, mert ebben a 10 percbe Ungváry elég sok mindent besűrít. Kezd a „nyelvi fordulat” bemutatásával, aminek levonja szerinte legfontosabb tanulságait, majd ezt szeretné használni keretrendszerként különböző idézetek elemzésére. Az idézeteket az általa „új konzervativizmusnak” nevezett irányzat illusztrálására használja, ami szerinte egy „posztmodern” jelenség, bár nem definiálja mit érte „posztmodern” alatt illetve azt sem, hogy ez hogyan kapcsolódik a „nyelvi fordulathoz”.

Elsőként Ungváry a filozófia „nyelvi fordulatáról” beszél, és ennek hatását vázolja a történelemtudományra. A nyelvi fordulat történelemírásra gyakorolt hatásáról nekem nincsenek ismereteim, szóval elfogadom, amit Ungváry mond, bár megjegyzem, hogy ahhoz a tanulsághoz, amit levon az előadásban és példákkal illusztrál szerintem semmi szükség a filozófia nyelvi fordulatát felhozni. Ungváry azt tekinti a fő tanulságnak, hogy a nyelvhasználat befolyásolja azt, ahogyan a világról gondolunk. Az ő példái a „patkánylázadás”, a „gengszterváltás”, illetve a „módszerváltás”. Szerintem mindenféle nyelvi fordulat nélkül is érthető, hogy akik ezeket a megnevezéseket használják, milyen színben szeretnék feltüntetni ezeket az eseményeket, én itt nem látom szükségét semmilyen filozófiai hivatkozásnak. Ahhoz, hogy tudatában legyünk annak, hogy bizonyos kifejezések lekicsinylők vagy rosszindulatúak nem szükségeltetik egy „nyelvi fordulat”.

Ungváry Rorty-t a „nyelvi fordulat” bemutatásánál hozza be, bár kifejezetten Rorty-ról nem mond semmit. A dián a következő írás szerepel: „A nyelvi fordulat – Valóság és a valóság megjelenítése közti viszony (Richard Rorty 1967)”. Több szempontból kérdéses számomra miért áll ez így a dián. „A nyelvi fordulat” egy esemény a filozófiatörténetben valóban, de ezt elég nehéz lenne konkrét évhez és személyhez kötni. Az ember leginkább egy listát tudna adni, azokról a filozófusokról, akikre úgy gondolunk, mint a „nyelvi fordulat” elindítói, ezek Gottlob Frege, Bertrand Russell, Ludwig Wittgenstein, illetve a Bécsi Kör filozófusai közül lehetne neveket mondani, mint Moritz Schlick vagy Rudolf Carnap. Rorty az „analitikus filozófiai” irányzat filozófusaként kezdte karrierjét, de semmiképp nem köthető hozzá a „nyelvi fordulat”, ő már egy következő generáció tagja. Ezek a filozófusok jóval 1967 előtt már megírták műveiket amiket a nyelvi fordulat részének tekintünk, szóval az is kérdéses miért szerepel ez az évszám a dián. Erre könnyű megtalálni a választ: Rorty-nak ekkor jelent meg a szintén „Nyelvi fordulat” címet viselő könyve, ami egy általa szerkesztett antológia, de Ungváry ezt nem magyarázza meg. A „nyelvi fordulat” kifejezés egyébként nem Rorty-tól hanem, Rorty állítása szerint, Gustav Bergmanntól származik, de talán ez részletkérdés esetünkben.

A dia további része is csalóka, ha már tisztáztuk, hogy Rorty itt csak azért került a képbe, mert ezzel a címmel jelent meg antológia kötete annak nem az volt az alcíme, hogy „Valóság és a valóság megjelenítése közti viszony”, hanem „esszék a filozófia módszertanáról”. Itt már úgy gondolom Ungváry a „nyelvi fordulatot” mint jelenséget próbálta magyarázni. Ungváry azt mondja, hogy a nyelvi fordulat fő üzenete az, hogy „A nyelv nem egy semleges közvetítő, nem egy átlátszó közeg, hanem egy homályos tükör.” illetve, hogy „A nyelv önálló szerepet tölt be a valóság értelmi feldolgozásában.”.  Az első mondatot azért vicces egy dián szerepeltetni Richard Rorty nevével, mert Rorty leghíresebb könyve a „Philosophy and the Mirror of Nature” épp azt kérdőjelezi meg, hogy az emberi tudás egyfajta tükre lenne a világnak. Rorty vitatja, hogy a nyelv szerepe a világban levő dolgok, tények reprezentációja, és így a tükör nem is lehet homályos, hiszen nincs tükör. A második megállapítás szerintem helyes lenne, annyiban, hogy nyelv nélkül nem lehetne gondolkodni a világról, bár nem tudom mit jelent az, hogy ez a szerep „önálló”. Az „önállóság” többnyire azt szokta jelenteni, hogy valamitől független, de mitől? Ezt a mondatot így bevallom nem értem.

Ez a két megállapítás helyesen írja le a filozófia nyelvi fordulatának mibenlétét? Igazából nem. Ha már szóba került nézzük meg Rorty, hogyan definiálja a nyelvi fordulatot az antológiás kötethez írt bevezetőjében (ez Rorty egyik legjobb írása egyébként): „Nyelvi fordulat alatt azt a nézetet fogom érteni, hogy a filozófia problémái megoldhatóak (vagy elkerülhetőek) nyelvünk megreformálásával vagy azzal, ha többet tudunk meg az általunk jelenleg használt nyelvről.” [fordítás tőlem] A nyelvi fordulat sokkal inkább szólt arról, hogy a filozófiai problémákat megpróbálták egyfajta illegitim nyelvhasználattal magyarázni, és így megoldani, avagy felszámolni ezeket a problémákat. Erre különböző formákban születtek próbálkozások, nézzük a nyelvi fordulat egyik emblematikus filozófusát: Ludwig Wittgensteint. A korai Wittgenstein azt kutatta a „Logikai-filozófiai értekezés” című művében, hogy mik azok az állítások, amik egyáltalán értelmesen állíthatóak a világról és mi az, ami „nonszensz”. Ehhez a kulcsot a nyelv logikai szerkezetének feltárásában látta. A kései Wittgenstein pedig azt gondolta, szakítva korábbi nézeteivel, hogy a filozófia problémái csak azért állnak elő, mert bizonyos szavakat kifejezetten olyan filozófiai értelemben használunk, amely kiragadja őket a normális hétköznapi használatból. Amit Ungváry mond nem jelentéktelen, de szerintem nem írja le helyesen a filozófia nyelvi fordulatát.

Ez után Ungváry különböző idézeteket hoz, amikről azt állítja, hogy a nyelvi fordulat tanulságai segítenek elemezni. Az első egy Békés Márton idézet. Erre megint csak azt tudom mondani, hogy semmi szükség a nyelvi fordulatot felhozni. Egyfelől tisztáztuk, hogy a nyelvi fordulat lényege nem az, amit Ungváry állít, illetve, bár nyilván Békés Márton használ retorikai fogásokat mondanivalója közlésére, amit mond empirikusan igazolható vagy cáfolható mindenféle probléma nélkül. Ungváry maga is megjegyzi, hogy Békés állításával szemben az Osztrák-Magyar Monarchia ugyanolyan liberális rendszer volt, mint az antant hatalmak bármelyike.

A következő idézet szintén Békés Mártontól származik, itt Ungváry már a „posztmodernt” is behozza, ami azért furcsa, mert a posztmodern filozófiának alapvetően nincs sok köze a filozófiában jóval korábban bekövetkező nyelvi fordulathoz, de Ungváry nem jelzi a témaváltást. Illetve ezt és a következő idézeteket Vlagyimir Megyinszkijtől, illetve a Magyarságkutató Intézettől az „új konzervativizmus” példáinak tekinti, ami szerinte egy „posztmodern” jelenség.

Explicit nem magyarázza meg mi is teszi ezeket posztmoderné, de szerintem ezt viszonylag könnyű kitalálni. A posztmodern filozófusokat gyakran vádolják meg a „relativizmus” vádjával. Ezek az idézetek az igazságot relativizálják, a „nemzeti érdektől” teszik függővé. Ami érdekes itt szerintem, az az, hogy ha elfogadjuk, hogy a posztmodernnek része a relativizmus, akkor valóban ebből a szempontból posztmodernnek lehet nevezni az „új konzervativizmust”, hiszen ezek szerint minden nemzet eldöntheti, mit tekint igaznak, és erről nincs értelme vitatkozni más nemzetekhez tartozó emberekkel. Ami viszont szembe megy a posztmodernizmussal az az, hogy a posztmodern filozófusok bizalmatlanok a „meta-narratívákkal” szemben. A meta-narratívák olyan történetek, amelyek a világtörténelem alakulásáról egy átfogó magyarázatot kívánnak adni. Ilyen például az, amikor a marxisták az „osztályharc” fogalmával próbálják megmagyarázni a történelem alakulását. A Megyinszkij idézet kifejezetten erre szólítja fel a történészt, hogy a feladat egy olyan meta-narratíva létrehozása, ami a "nemzet" érdekeit szolgálja.  Ha tényleg elfogadjuk, hogy léteik ez az irányzat, amit Ungváry „új konzervativizmusnak” nevez, akkor ez ezek szerint a legrosszabbat vette át mind a modernizmusból (meta-narratíva), mind a posztmodernizmusból (relativizmus). Ezt a helyzetet nem a nyelvi fordulat fogja nekünk megvilágítani, sokkal inkább érdemes az irodalomhoz fordulni, ugyanis ezt a fajta agyrémet csak egy olyan ember lenne képes művelni, aki mestere annak, amit Orwell az 1984 című regényében „Duplagondolnak” hív: „Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a feledésből”. Ungváry Krisztiánnak teljesen igaza van abban, hogy ezek az idézetek problémásak és károsak, de szerintem "túlintellektualizáljuk" a problémát, ha azt gondoljuk, hogy egy nyelvi fordulatra van ahhoz szükségünk, hogy ezt belássuk.

#richard rorty #filozófia #nyelvi fordulat #posztmodern #ungváry krisztián

[halk-lelek]

Már nem aggódom afelől, hogy hogyan nézek ki

-mert a nap végén úgyis az számít, hogy mennyire élveztem ezt a napot és nem az, hogy nincs lapos hasam

#idézet #quotes #hungarian girl #idézetek #magyar idézet #magyar idézetek #szerelem #szeretet #love quotes #body positive #body posititivity #önszeretet #pozitivitás #szeretem magam #elfogadom magam #elfogadás #szeretés

[iasonmallory]

#1 Milo Elden pt1

isten mani

A családom szerint következetes vagyok •

 Határozott jellem vagyok, nehezen lehet eltéríteni a céljaimtól és amibe belekezdek azt véghez is viszem. Szeretek előre tervezni és minden lehetőséget végig gondolva cselekedni. Általában a régi jól bevált módszerekkel szeretem megoldani a gondjaimat, de ha újítani kell, hát attól sem riadok meg. Szabálytisztelő vagyok és legtöbbször be is tartom a szabályokat, nem pedig megszegem őket. A környezetemben másokat is erre ösztönzök, nem kérek tőlük olyasmit, ami engem lekötne és nehezemre esne megtenni. Ha különbséget kellene tennem a főnök és a vezető típusa között, akkor én a vezető lennék. Miért? Mert nem parancsolgatok és nem várom el senkitől sem, hogy helyettem dolgozzon, inkább megmutatom nekik, hogy mit várok el tőlük és mindent beleadok, hogy motiváljam őket. Van, akinek szüksége van az elismerésre így nem félek elmondani, hogy mennyire jó munkát végzett az illető. Legtöbb esetben az eszemre hallgatok a szívem helyett, de amikor nem így teszek, akkor annak sorsfordító következményei lesznek. Ilyen volt Hjúki és Bil elragadása is, akiket nem elraboltam az apjuktól Vidfinnr-től, hanem megmentettem őket a sanyarú sorsuktól, ami rájuk várt. Nem is kell mondanom, hogy azóta szúrós szemekkel néznek rám. Azonban legtöbbször ezt az érző felemet igyekszem elrejteni m��soktól. Elég jól megy, mert keveset találkozom más istenekkel Sol-t és néha Heimdallr-t kivéve. Az őszintét megvallva addig sem tud más befolyásolni engem a döntéseimben és nem kell választanom. Nem szívlelem, hogyha megkérdőjelezik a döntésemet és a jól bevált módszereimet, ennyi az egész. Ha valakinek jogában áll ilyet tenni, az Sol, de még ő sem az a fajta, aki beleszól az én ügyeimbe. Én is csak annyit kérek tőle, hogy maradjon mellettem vagy legalább a közelemben. Szörnyű beismerni, hogy így függők tőle, de legalább én itt vagyok neki, amikor mindenki más hátat fordít neki. Az ő kedvéért döntöttem úgy, hogy vele tartok és hátra hagyok mindent, ami a megszokott volt. Ha nem lennék vele itt Midgardban, ki tudja mi lenne velem. Szóval meghoztam a döntést és az ő útjához hasonlóan én is szépen mellette haladok. Az ellenségeim szerint hűvös vagyok •

 Természetesen sosem értettem meg, hogy mit akarnak tőlem vagy miért akarnak elpusztítani ok nélkül. Teljesen megérteném, hogyha ártanék valamit és piszkálnám azokat, akiknek böki a csőrét a Hold létezése. Persze nem mondom, hogy nem vagyok olykor az éjszakák csodált tárgya, aki villogó kincses csillagokkal szórja tele az égboltot és azt a csodát birtokolnia kellene valakinek, ami a nyomomban hátra maradt. De mindenkit jogtalannak tartok rá, még magamat is. Sose szívleltem azokat a követelőző személyeket, akik minden kincsért cserébe Sol-t és engem akartak a jussuknak, sok más sorsfordító dologgal együtt, amit senkinek sem lenne szabad birtokolnia, még az isteneknek sem. Ezért fáradozom azon, hogy úgy tűnjek, mint akinek nincsen sok érzése. Mindenkitől elhidegülök, aki közeledni próbál felém. Az én feladatom nem az, hogy történelmet írjak és legendává váljak vagy imádjanak. De ha szeretnek és tisztelnek azt elfogadom, csak nem az üldözőinktől, mert ők úgy vágyják a halálunkat, ahogy senki más nem vágyja az életünket. Itt Midgardban az ismeretlenektől is elzárkózom egy kicsit, túl bizalmatlan vagyok velük szemben. De ha úgy látom hűségesek és a javamat akarják, akkor tudok kedves is lenni, ha akarok. Szövetségesekre mindig szükség van, főleg, ha az életed forog kockán és el kell rejtőznöd az üldözőidtől. Ez nem kis segítség, főleg, ha még szavahihető midgardit sikerül találni. Rájöttem, hogy pénzért bármit megtesznek. Bármit. Kiváltképpen, hogyha szükségük van arra a pénzre. A nyomunkban loholó bestiákat pedig már megszokásból igyekszem lehagyni magam mögött. Ha valamit, hát őket nem tudom és nem is áll szándékomban megszelídíteni. A bennük lévő hatalomvágy és vérszomj, olyasmi, amit az elpusztításunkra neveltek. Nem mondom, hogy ez is, mint sok más balsors a többi isten hibája, de félni és elveszíteni azt, ami örökké az övék kell, hogy legyen, elég komoly kockázattal jár. Élni, létezni még az istenek is szeretnek és van bennük is élni akarás, ezért persze, hogy gyűlölik és félik azokat, akik árthatnak nekik. Csak azt bánom, hogy mindig belekeverik a Napot és a Holdat is az üzleteikbe. Senki nem birtokolhat minket, kár, hogy nem értik meg szép szóval. Szerintem kifürkészhetetlen vagyok •

A Hold sokat emlegetett két oldala pontosan jól tükrözi azt, ami én magam is vagyok. Az egyik részem, amit Sol fényessége táplál a kedvesebbik felem, aki mindenkit megsajnál, szán és utat mutat. A másik pedig az a sötét és hűvös rész, ami megmutatja, hogy nem hagyom befolyásolni magam az érzéseim által, hogyha valamiben döntést kell hozni. Mindig komoly képet vágok, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet mosolyt csalni az arcomra. Van, hogy én magam próbálok meg humorizálni és azzal elijeszteni az árnyakat a közelemből, kevés sikerrel. Nem vagyok egy született humorista, a kapcsolataimat sem tudom normálisan fent tartani. Nem szeretek kötődni másokhoz ez a nagy bajom. Inkább az a személy vagyok, aki nem az élet habzsolásáról híres, aki nem azzal tölti a midgardi létezését, hogy egyik buliból a másikba menjen kocsmáról kocsmára. Arról van szó, hogy nem akarom felvonni magamra mások figyelmét. Főleg olyanokét, akiknek nem lenne szabad tudniuk arról hol vagyunk Sol-al. Sol-al szemben persze nem vagyok ilyen. Ha valaki akkor ő ismer annyira, hogy csak azért vagyok ilyen zárkózott, mert senkit nem akarok arra ítélni, hogy belepusztuljon a hiányomba. Nekem feladatom van, amit nem vehetek félvállról. Ha ennek az az ára, hogy akár más szívét is összetörhetem, aki sóvárog értem, akkor azzal is szembe nézek. Amióta megjósolták a „halálomat” azóta nem is nagyon vágyom arra, hogy szeressenek. Félek gyászt hagyni magam után, ez elég egyértelmű szerintem. Abban meg a rémálmaim sem segítenek, hogy erre ne emlékezzek nap, mint nap. Szóval igen, ezért is vagyok vagy tűnők zárkózottnak egy kicsit.

PLAY BY Chad Michael Murray

ÉLETKOR kortalan

FOGLALKOZÁS grünerløkka-i lovarda vezetője

Kezdetben nem voltam tisztában a képeségeimmel és a rendeltetésemmel sem. Úgy is tűnt, mintha céltalanul bolyongnék Sol közelében. Talán ezt elégedték meg az istenek és „kárhoztattak” minket arra, hogy a Nap és Hold szekeret vezessük míg a világ a világ. Talán irigykedtek Mundilfari erejére is így akarták megbüntetni őt, hogy elválasztanak minket egymástól. Nem is tudom, azóta sem jöttem rá és nem igazán ástam bele magam mélyen a dolog legmélyére. Mindenesetre, ha elsőre úgy tűnt nem szeretem a feladatomat, akkor csak azért tettem, mert Sol kedvében akartam járni. Neki sokkal többet jelentett az apánk mellett lenni, mint nekem. Nekem pedig csak ő volt a fontos, mert olyan fény vette őt körül, ami mellett én csak elbújni vagyok képes, de mégis erőt ad a jelenléte. Az ikertestvérem, nem a szerelmem, ettől függetlenül ahogyan mellette erősnek érzem magam úgy nélküle gyöngének és halványnak. De ezt jó sokáig észre sem vettem, vagy hogy egészen pontos legyek, nem tűnt annyira szembe tűnőnek a nyilvánvaló. Sol nélkül édes keveset érek és inkább a kis parazita ikertestvér vagyok, aki függ tőle, mint az erős és független. Ezeket a gondolatokat természetesen még vele sem osztom meg. Valószínűleg kinevetne és azt mondaná, hogy ő sosem gondolt rám így, nekem sem kellene így gondolnom magamra. Nem is gondoltam magamra sokáig így, a feladatommal foglalkoztam. Sokáig büszke is voltam erre a feladatra, igyekeztem jól teljesíteni, hogy a többi isten ne is vegye észre, ha hibáznék. Talán ennek köszönhetjük, hogy egy páran megirigyelték a Nap és a Hold váltakozó rendszerességét, ami az időnek értelmet adott és jelezte, hogyha valaki már elkezdett öregedni és veszíteni az erejéből. Nem tudom miért kívánták óriások, törpék és egyéb hatalmasok a mi birtoklásunkat, de valahányszor megcsapta a fülem „A Napot és a Holdat akarom cserébe…” vagy ehhez hasonlók, egy kicsit elöntött a méreg. Mégis miért akarnak minket birtokolni? Vagy ami még rosszabb, bezárni, hogy az idő megálljon és rendszertelenség uralkodjon a világok felett? Én már akkor tudtam, hogy senki nem birtokolhat minket, amikor először hagyta el valakinek ez a száját… Az istenek meg tehetetlenek voltak, hogyan ígérhetnék oda valakinek a Napot és a Holdat?

#iason mallory #lysander collins

[the-bagira]

„Ma már ha elfog a szomorúság, a harag, ha eszembe jutnak a múlt fájdalmai, a váratlan és kellemetlen emlékek, vagy ha csak nem érzem jól magam a bőrömben, tudom, hogy van választásom, hogy mit kezdjek ezekkel az érzésekkel. Ma úgy döntök, hogy elfogadom és megélem az érzéseimet, majd nyugodtan kivárom, hogy elmúljanak. Ez persze nem mindig kellemes, sőt, időnként egyenesen gyötrelmes lehet, de fájdalom ellenére mégis örömteli visszakapnom a régóta elveszettnek hitt önmagamat. Tanulom, hogy az érzéseim fontosak, és megérdemlik, hogy komolyan vegyem őket, miközben igyekszem észben tartani, hogy ezek csak érzések, és nem tények. Nem szükséges döntéseket hoznom a múló érzéseim alapján. Időnként el kell határolódnom tőlük azért, hogy higgadt döntéseket hozzak, amik valóban az érdekeimet szolgálják.”

Így működik az Al-anon

#magyar tumblisok #magyar tumblr #magyar #érzések #szomorúság #harag #fájdalom #emlékek #tanulás #döntés #döntések #al-anon

[lehetetlenszeretet]

Nem lehetünk úgy igazán együtt. Rendben, elfogadom. Kevesebb időt tudunk együtt tölteni, kb semennyit,de rendben elfogadom. Nem kereshetlek akkor amikor akarlak, rendben elfogadom. Nem írhatok bármikor, rendben, elfogadom. Nem hívhatlak bármikor, rendben. Elfogadom. Mindent elfogadtam, mert szeretlek. Mert tudom. Érzem. H te is szeretsz. De az, h màr akkor sem beszélhetünk, még telefonon se, amikor amúgy tudnánk,azt már nem fogadom el. Fáj. Nagyon fáj. Nem tudom mit tegyek. Először érzem azt, hogy nekem ez nem jó. Először érzem azt, h talàn mégse az van, ami. Először érzem magam megalázva. Először érzem azt h most van az a pont h mennem kell.

[metalindex-hu]

Ultima Ratio Fest 2023. 10. 08. Paradise Lost – Primordial – Omnium Gatherum – Harakiri For The Sky, Barba Negra Red Stage

Ultima Ratio Fest 2023. 10. 08. Paradise Lost – Primordial – Omnium Gatherum – Harakiri For The Sky, Barba Negra Red Stage - https://metalindex.hu/2023/10/19/ultima-ratio-fest-2023-10-08-paradise-lost-primordial-omnium-gatherum-harakiri-for-the-sky-barba-negra-red-stage/ -

Az előző napi Őszentségével történő sörözés után sem volt kérdéses, hogy erre a bulira mindenképpen mennünk kell, így a délelőtti regenerálódás után maximális lelkesedéssel indultunk neki az estének a párommal. Egyéb kerti teendőink miatt kis késéssel estünk be a Barba Negrába. Megmondom őszintén, lehet, hogy innentől el is engedem az állandó „érjünk oda nyitásra” heppemet, ugyanis ez az alkalom is bebizonyította, hogy így is simán bejutunk és nem kell fél órát sorban állni és a merch-pultot sem fosztják ki addigra (na, mondjuk ez nem biztos, hogy mindig állja a helyét ).

Persze ehhez az is kellett, amit szomorúan konstatáltam újfent, ám most hatványozottan, írtó kevesen jöttek el (aha, a könnyű bejutás…). Tudom, október közepe, suli, rossz idő (egy ilyen bulihoz tökéletes egy ilyen komor este), ám az én olvasatomban ezek a bandák simán megérnek egy kialvatlan hétfőt, de azt is elfogadom, hogy nálunk ezek a vasárnapi szeánszok valahogy mindig is fekete bárányok voltak/vannak. A söradag megvétele után be is vetettük magunkat a terembe, ahol már zajlott a Harakiri For The Sky koncertje. Hiába ismerem őket az átlagnál nagyobb mértékben, valahogy mindig is a periférián mozogtak nálam, igazán csak az első egy-két albumukat hallgattam, de lehet, hogy ezt a téli estéken pótolni fogom, mert a banda egészen tisztes bulit nyomott. Nagyon átjött az a zene, amit nyomnak. Tömény, hömpölygő, black metalba oltott, dühvel átitatott melankólia… Semmi hacacáré, meg show, pont úgy, ahogy egy ilyen bandától elvárható. Nagyon tartalmas, szépen felépített számaik vannak, aminek hála nem érzed fárasztónak az igencsak hosszúakat sem. A legrövidebb az ott hallottak közüli kedvencem volt, a Homecoming: Denied!, az is kb. nyolc perces volt. A hat számukból négyet értünk el, de nagyon meggyőző volt, hangulati felvezetőként tökéletes választás volt, a záró Calling the Rain pedig egy kisebb balladának is felér, ha az ember csak erre a számra ért ide, már akkor megérte!

Hogy aztán az Omnium Gatherum stornozza az egészet, kicsit ki is lógtak a sorból . Ugyanis az ők melo-deathes zenéjük inkább az aktívabb közönséget célozta meg, tény, elég nagy sikerrel, de itt sem kellett nyomorognunk, annyira, hogy simán kisétáltunk a köv sör-feles adagért, kajáltunk és utána simán visszasétáltunk a helyünkre, az első sorokba. Hiába tekint vissza nagy múltra a banda, annyira sosem tudtak magával ragadni, megkockáztatom, hogy a gyűjteményemben nem is találnék tőlük semmit. De ez semmit nem von el a koncertbeli teljesítményükből, ami egyértelműen csillagos négyes volt. Ugyanis miután túltettem magam az erősen eltérő hangulatbeli váltáson, engem is teljesen maga alá gyűrt a banda pörgése. Olyan szinten kitöltötték a színpadot, hogy az ember csak kapkodta a fejét, éppen kit nézzen, kire figyeljen, kit hallgasson. Az énekes Jukka Pelkonen Duracell-nyusziként pörgött a számok alatt, lendületes előadásmódja, és a megjelenése bizony, igenis egy ilyen zenéhez illik, bár néha egy kicsit Bruce Dickinson-feelingem volt, amit mind a zene, mind pedig a megjelenése megerősített. Szerintem nem kicsit hasonlít rá . Úgy En Block, egy Maiden-feeling átjárt az egész buli alatt, annyi eltéréssel, hogy a zene azért érezhetően a keményebb – bár emészthetőbb – vonalát képviselte a metálnak. De nem is egy koppintáshoz volt szerencsénk, a bandának igenis megvan az erős stílusa, jellegzetességeik pedig remekül kidomborodnak egy ilyen bulin, mind engem, mind a páromat magával sodort a lendületességük, a dallamos, pattogó dalaik. Simán öt pont lehetett volna a buli, ha a vége fele nem dobtak volna be egy vonyító gitárszólót. Igen. Amúgy nem lenne bajom az ilyen szólókkal, de az egész este alatt nem hallottam egy nyújtott szólót sem, és az Omnium Gatherumnál sem éreztem, hogy oda való lett volna, az én addigi lelkesedésemet valahogy ki is zökkentette az a pillanat. Ettől függetlenül elismerésem a bandának. Rendesen odatették magukat, így aki még kómásan ténfergett, biztosan felébredt addigra.

És végre elérkeztünk, amire eredetileg is jöttem, bár nem tagadom, a fentebb taglaltak alapján olvasható, hogy azért eddig is csupa kellemes meglepetés ért, de vállalom, hogy én bizony elsősorban a Primordial miatt jöttem… És meg is kaptam, amit szerettem volna. Ha a két eddigi bandát összegyúrjuk, megkapjuk keltáink egy órájának minden esszenciáját. Már a nyitódalnak választott As Rome Burns hatalmába kerítette az addigra azért már felgyűlt társaságot (ennek ellenére simán besétáltunk az első sorba, uh. csak viszonylag felgyűlt…), az utána jövő új albumos How It End-nél már el is esett az ember ellenállása. A 2007-es album egyik legjobb nótája élőben is erős, és nyomasztó, a mély nyitó-riffek, a monoton „törzsi” dobolás, mint valamilyen áldozattétel vezette fel a bandát, Nemtheanga hangja szinte perzsel, ahogy a lángoló birodalomról énekel, mit énekel, megénekli! Mozdulatai szinte előadták a dalt, mint ahogy az utánuk jövőket is. a How It Ends bár érezhetően más kor szülötte, és nincs meg az a látnoki, komor ereje, mégis jó választás volt, folytatásnak. Róma bukása után már csak a mindenek vége jöhet. A heavysebb hangzás, a gyorsabb ritmus egy pörgős exsztázisba hozta az embert, a To Hell Or The Hangman, az előző album szintén erős nótája is helyett kapott így, a Coffin Ship nótánál pedig már a páromat is teljesen magával ragadta a zene, hiába ő eddig nem is ismerte őket. És nagyjából így lehetne folytatni a koncert további felét is. Mind a zene, mind a hangulat nagyon erős faktora volt a koncertnek, igazi Primordial esszencia volt az elejétől a végéig, a setlist pedig tökéletesen felölelte a 21. századi zenéjük minden aspektusát. Remekül felépített buli volt, mialatt Nemtheanganak arra is volt ereje, hogy a közönséggel való kapcsolatépítés ne legyen a hangulat kárára, pedig sokat kommunikált velünk, mind testileg, mind nyelvileg. Sajnos, minden jó véget ér egyszer, így a Primordial is – legnagyobb bánatunkra – befejezte a maga igen rövid fejezetét. Róma lángba borulásával kezdtük, minden birodalom bukásával végeztük.

Utánuk nem sokkal jött is az est „főbandája” (elméletileg a Primordiallal együtt Co-headliner bulinak indult, de nehéz lenne tagadni, hogy a közönség nagy része a PL-re jött), a Paradise Lost. És itt valami eltörött… Az újabb sörünkkel visszatérve már nagyban ment Enchantment, de valahogy nem tudtam felvenni a ritmust, pedig a Draconian Times albumot még szerettem is, most nem jött át, és ezt az érzést az utána jövő Forsaken is erősítette. Egymásra néztünk a párommal és láttam, hogy ugyanezt érzi, mint én. A Primordial koncertje után egész egyszerűen – legalább is nálunk – ez a zene valahogy kevés lett, mintha valamit elvenne az értékéből, erejéből. Így kimentünk, megittuk a sörünket, és most először nem éjszakaival mentünk haza, otthon pedig folytattuk a Primordial estet.

Mivel egy beszámolónak illik mindenre kitérnie, így bizony a cikkem végeztével sajnos nem tudom nem szóvá tenni, hogy bizony a technika ördöge itt sem volt az oldalunkon. Bár én is értékeltem az egész buli félhomályos hangulatát, és én nem panaszkodhatok, elvégre kb az első és a negyedik sor között ingáztunk, néha bizony szinte alig lehetett kivenni a zenekarokat, annyira tompa volt a fény. Hátul el se tudom képzelni, mit láthattak pl. a Primordialból, és a hangzás továbbra sem megy. Néhol szinte csak a gitárt lehetett kivenni, vagy épp nagyon kongott az egész, BÁR, ez az este még a jobbak közé tartozik

Reaper

A Reaper által fentebb taglalt körülmények miatt nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy véleményt alkothassak a Paradise Lost koncertjéről, amely az Vltima Ratio Fest elnevezésű turné keretében tette tiszteletét Budapesten a Harakiri for the Sky, az Omnium Gatherum és a Primordial társaságában. Nagy várakozással tekintettem Greg Mackintosh és társai fellépése elé. Sokszínű életmű az övék, és tulajdonképpen minden zenei korszakukat meg tudom hallgatni, ha nem is áll hozzám egyformán közel az összes. Kicsit enerváltnak éreztem a kezdésüket, de aztán belelendültek, már amennyire a húzós középtempókat annak tekinthetjük a kisebb mértékben death-es ízű, gyakran azonban doom-osan hömpölygő nótákban. A koncert hangzása nem volt tökéletes, ahogy a világosítás sem, de a fényjáték hangulatosságát nem vitatom. Az Enchantment-tel nyitottak, a Forsaken-nel folytatták, a harmadik nótára (Faith Divides Us – Death Unites Us) már meggyőztek, utána pedig egyre inkább bólogatásra késztettek az angolok. A Requiem-et a zseniális One Second követte, utánuk egyik legnagyobb kedvencem, a Hallowed Land csapott oda! Nick Holmes hagját helyenként gyengének hallottam az est folyamán, amely meglehet, hogy a hangosítás számlájára írható, ám összességében tetszett az énekteljesítménye. Greg Mackintosh számomra egyéniség a gitárosok között, de nem csupán az extrémebb hajviselete miatt. Kimondottan szeretem a játékát, dallamvilágát. Szólói egyediek, jól felismerhetőek, az Icon és Draconian Times albumok különleges világával felért a csúcsra. Hű társa, Aaron Aedy a kezdetek óta kiválóan dolgozik össze vele a hathúroson, ahogyan Steve Edmondson basszer is stabilan alapoz a kezük alá, immár 35 esztendeje. Rutinjuk a színpadon is hibátlanul érvényesült. Jó volt a The Enemy és a No Hope in Sight, de az As I Die, no meg az Embers Fire mozgatta meg igazán a hallgatóságot! Kis hatásszünet után a kihagyhatatlan Say Just Words csendült fel a ráadásban, majd az Obsidian album Ghosts című dala zárta a műsort.

Mindent összevetve -a kisebb hiányosságok ellenére- nagyon tetszett a PL előadása, viszont remélem, legközelebb hosszabb programmal örvendeztetnek meg bennünket, mert azért nekem egy Gothic, egy The Last Time, egy Shades of God vagy egy True Belief nagyon hiányzott ezen az estén!

John Quail

#Barba Negra

[lil-storys]

Soha életemben nem voltam lányos lány. Már óvodás koromból is van olyan emlékem, ahol sírtam, mert fel kellett vennem egy fidres-fidros blúzt. Kisiskolásként én nem hercegkisasszony voltam, hanem kalóz. De olyan kalóz, akinek nem lehetett óriás karika fülbevalót tenni a fülébe, mert gyűlöltem (már akkor is) a füliket. Bőgatyás, óriás pólós lány voltam, menő deszkás cipővel és nyakbaakasztós cuccal, ami a gatyáról lógott. Később aztán majdnem a könyökömig teleaggasztott karkötőkkel, oldal lánccal. És volt rövid hajam is. Igaz, azt a fodrász baszta el, én hátul tüsiset akartam... ő felül tüsiset csinált. Gyűlöltem érte. Gyűlöltem a nagy mellemet is (koromhoz képest), mert nem tudtam hova tenni. Anyám szerintem sokáig abban a hittben volt, hogy leszbikus leszek. Nem lettem, a hugom lett az. :)

A ruhatáram változott, valamennyire, de még mindig nem én vagyok a sminkelés, a hajfodrászat, a bőrápolás és legfőképpen a csini rucik királynője. Néha rám tör, amikor látok egy- egy lányt az instán vagy az utcán. Jön egy elhatározás: na majd most! ...és ennyiben is marad a dolog. Nem én vagyok. Már nem kérek érte elnézést, elfogadtam magam (nagyjából).

Viszont az, hogy emberek, akiknek semmi köze hozzá én hogy nézek ki megszóljon... hát az felbasz. Én elfogadom, hogy ő egy csinos, tiptop akkor faszért nem mindegy neki, hogy én mibe flangálok? Van dresskód? Nincs. Kint van a csöcsöm? Nincs. Megbotránkoztató, ahogy öltözködöm? Ezek szerint igen, csak tudnám miért. Egy kibaszott Vans cipő van rajtam, bő nadrág, aminek a szára fel van tűrve és egy kapucnis pulcsi, mert reggel már fázom. Egy irodában dolgozom, gyártás zajlik kb 10 méterre tőlem. Minek öltözzek ki? Kb 10 percre találkozom ügyféllel, ha életképtelen és nem találja a raktárat....

[kinlodok]

Kihez fordulsz ejszaka amikor rossz gondolatok gyotornek?

Oszinten? Senkihez. Nincs senki akivel beszelni tudnek errol. Szoval ilyenkor csak tulelo uzemmodba teszem magam es letezem. Igy tortent tegnap este is. Ez van. En elfogadom.