#bárcsak jobb lennék

[amit-sose-mondtam-el]

Ha valaki megkérdezné, hogy mi az a fájdalom, azt mondanám én vagyok. Mert amikor a fájdalomra gondolok, csak magamat látom és amikor magamra gondolok, csak a fájdalmat látom.

#érzés #érzéseim #gondolatok #fájdalom #túl sok a fájdalom #nem bírom #nem megy #nem vagyok jól #fájdalom lettem #félek magamtól #félek #annyira sajnálom #bárcsak jobb lennék #magyar #magyar tumblisok #magyar tumblr #tumbrl közösség #tumblr #tumblr magyarorszag #tumblr world #magyartumblr

[csacskamacskamocska]

Elég jó-e neked?

Azon nyűglődtem, hogy nem szeret, hát nem szeret, miért is nem tud szeretni, nyilván mert ilyen vagyok, olyan vagyok, bárcsak ilyenebb vagy olyanabbb lennék... nem vagyok elég jó neki, miközben érthetetlen okból olyanokat szeret akik, nálam kevésbé „jók”. Ekkor hangzott el a kérdés, hogy „de magának ő elég jó?”. Hát hogy a fenébe ne lenne elég jó! Gondolja az ember elsőre. Hiszen azért vagyok beleszeretve mert a legeslegeslegszuperebb. Tényleg? Volt egy haverom, aki beleszeretett egy lányba. A lány húzta az agyát egy ideig, aztán randiztak, csók, aztán utána már nem nagyon beszéltek, aztán a lány az egész társaságban szívatta és megalázta a srácot mindenféle szemétkedésekkel. Aki meg bele volt esve. Ha ezt a történetet nézzük, mindjárt lesz értelme a kérdésnek. Az a lány tényleg elég jó volt annak a fiúnak? Vagy csak volt benne valami, ami épp nagyon kellett volna? Tényleg elég jó lett volna egy olyan lány, aki magában hordta azt a gonoszságot? Mert ez biztos kiderült korábban is, ez nem születik a semmiből. Elég jó-e nekünk az, aki nem képes minket szeretni? Akit a lényünk, a személyiségünk nem tölt el azzal az érzéssel, hogy velünk akar lenni, hogy támogatni szeretne, részese lenni az életünknek, az örömeink forrása szeretne lenni. Szóval olyankor nyilván azt szeretnénk, ha az, akit kiszemeltünk, az mindezt érezné irántunk. De „most” nem érzi. Akkor mitől elég jó? Valahogy így fejtettem meg a kérdést, amivel még nem is mentem bele abba, hogy mikroszkópos feltérképezéssel hogyan sikerül devalválni egy másik ember amúgy valós értékeit. Csak simán az értékrendbeli eltérések mentén. Ha neki most nem vagy elég jó, akkor neked miért jó ő? Az ember a szerelemben tocsogva néha észre sem veszi, hogy nem is látja a másikat, csak a saját érzéseit. A reménytelenségben például azt álmodjuk, hogy „jó lenne”. Meg azt gondoljuk, hogy az emberek mind képesek azokra a dolgokra amik szerintünk jók egy kapcsolatban. Pedig nem. Ahogy Higgins professzor mondja Elizának: Nem az a fontos, hogy magával hogy bánok, hanem az, hogy látta-e valaha, hogy mással máshogy bánok? Nem bánt soha mással se máshogy. Nem tud. Nincsenek benne azok a képességek. Ha benne lennének, a „most”-ot is máshogy kezelné. Azt hiszem, ebben a hivésben fájunk annyira. Hogy más megkapja, mi meg nem. Gondoljuk. Egy másik nő, a feleség, egy szerető, valaki más biztos megkapja azt amit mi szeretnénk – gondoljuk. Mert nem vagyunk annak a másiknak a helyében és nem tudjuk ő mit kap és mit érez. Én azt tapasztaltam, hogy nem kapják meg mások sem. A volt férjem a mostani kapcsolatában sem szexel, és továbbra sem tudja kezelni a pénzügyeket, a volt pasim a hat év alatt sem vette el a barátnőjét, nem élnek együtt, nincs gyerekük, csak egy ködös kép van arról, hogy egyszer majd lesz egy házuk. Mardosó volt a gondolat, hogy jön egy nálam jobb, aki mindent megkap majd amit én nem tudtam kimosolyogni, kihisztizni, kivárni. De nem. Ideig óráig talán, de végül mindenki visszatér az alapbeállítottságához és úgy működik ahogy neki a legkényelmesebb. Ez így van a csodás, viszonzott szerelmekben is. Én sem leszek már másabb. Ami bennem nem tetszik valakinek az ismeretség elején, az idővel csak erősödni fog. De azt hiszem, jobban kell figyelnem arra, hogy a másik elég jó-e nekem. Nem a felhozatalból, mint egy turkálóban, hanem úgy összességében, az élethez, amit élni szeretnék.

#elég jó-e #kapcsolat #szerelem #viszonzatlanság #12-16

[tinaeee]

Szeretném hogy meg értsd.

Te nekem tökéletes vagy. Imádom a lelked. Tudom sok problémád van amin töröd a fejed. Tudom megadsz nekem mindent amit tudsz. Szeretném hogy tudd hogy nekem elég vagy!!

De én néha azt érzem hogy nem vagyok elég. Nincsennek elég nagy idomaim mint azoknak a lányoknak akiket követsz, nézel vagy épp ismersz. Emlékszel péntek este mikor cigit feleztunk. Instaztal figyeltelek es azon tunodtem hogy lehetsz ilyen tökéletes olyam boldog voltam hogy ott vagy velem es veled felezem meg a cigimet. Oda adtam neked a cigim felét te ide adtad a telefonod hogy instazzak rajta. Porgettem es olvastam a memeket. Megakadt a szemem a neked javasolt reels videokon. Meztelen lanyok pozolgattak es meg szakadt a szívem. Olyan szép idomaik voltak. Nekem sose lesznek olyanok. Es akkor gyengultem el nagyon hiába hitegettem magam hogy elég vagyok neked így szeretsz. De nekem sose lesz homokóra alakom, pattanás mentes arcom, gyönyörű mosolyom, nagy melleim, es nagy fenekem akármennyit fogok enni vagy épp tornazni. Férfi vagy es az tetszik neked nem az amit en nyújtani tudok pedig igyekszem a maximumot.. Nem tudok stabill lelki állapotba maradni hiába erőltetem magamra ha mindenhol olyan gyönyörű nőket és lányokat látok amilyen en sose leszek. Legszivesebben el tűnnek a föld színéről beguboznak es sose jönnek ki emberek közé. Nekem pattanásos es zsíros bőröm van, kicsi melleim, nincsennek modern ruhaim sem jo stílusom. Szürke kis egernek erzem magam. Nincs hibatlan mosolyom es tökéletes alakom. Azt érzem hogy nem vagyok elég testileg es lelkileg sem.. Sajnálom igyekszem de sose fogom magam elégnek érezni. Tudom te megteszel mindent hogy ereztesd velem hogy szép vagyok elég vagyok es tudom hogy unod es fárasztó ezt mindig meg tenned es sajnalom hogy csak teher vagyok számodra bárcsak jobb lennék

[anonymous89213]

#2

Soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténik.

Csak szeretném magamból kiírni, ez egy ideig segít nekem. Ne befolyásoljon semmit se..

Soha nem azt gondoltam, hogy ez a legjobb megoldás amihez csak fordulhatnék. Ez volt életem legrosszabb döntése. Nem számoltam a következményekkel. Egyik pillanatról a másikra történt, a világomról sem tudtam. Bármi történt, Te mindig mellettem voltál. Az utóbbi időben már senkinek nem beszéltem a gondjaimról, hogy mi zajlik a fejemben, mi teszi tönkre az elmémet. Látták, ha baj van, kérdezték is, de csak annyit válaszoltam, hogy jól vagyok. Szuper minden. Ez az, amit nem kellett volna tennem. Elhitettem magammal, hogy csak magamra számíthatok, ami elég rossz döntés volt. Nem vagyok önmagam, egy olyan lélekre hallgattam aki kifordult magából, aki teljesen átvette az irányítást felettem. Kikapcsolta az elmémet. A világ összes gondját képes lennék egyszerre elviselni, de azt, hogy téged elveszítelek.. nem fog menni. Erős pánikrohamok jönnek, ami nem szűnik csak egyre erősebbé válik bennem. Nem akarok hülyeséget tenni. Ez egy útvesztő, amibe belesüllyedtem.. de megérdemlem. Nem bírom elviselni, de nincs más lehetőségem. Elengedni a két kezed soha nem fogom. Bárcsak lenne annyi erőm, hogy megszabadítalak önmagamtól.. milliószor jobb lenne neked nélkülem. Jobb lesz. Senkit nem szerettem úgy, mint téged. Ezt tudnod kell. Az utóbbi idő kihozta belőlem a legrosszabbat. Olyan reménytelen minden..

[a-purgatorium-hataran]

magaddal vittél mindent

ma reggel fény törik majd az ablakon

nem látok ki, bár nem érdekel ez a világ oly nagyon

kikeltem az ágyból, de visszahív melege

gyenge a testem, a lelkemnek a világból van elege

és nem jön

nem jön a gondolat amit már régóta várok

én már csak a sötét szobám csendjére vágyok

elég volt, tényleg nem kérek többet ennél

ha én sem tudok, te sem fogsz többet tenni ennél

csaló ez a világ és csaló vagyok benne én is

pedig lehetett volna szebb és akkor lehettem volna szebb én is

hideg, nedves levegőben fagynak már a cseppek

bárcsak része lehetnék majd én is egyszer ennek

nem kívánok kiolvadni, nem kell már a meleg

szeretnék egy hideg ablak üvegén tapadni meg

nem kérdezne senki tőlem, nem számítanék

de egyszer majd a jobb időben végre felolvadnék

nem keresne senki engem, nem lennék már sehol

újabb cseppek képződnének csendben majd valahol

és visszajönne újból majd a jeges téli fagy

és a világ engem akkor már végleg nyugodni hagy

T.E.

#mineblr #saját szöveg #saját gondolat #magyar #hideg #saját érzelmek

[mosokapszula]

Lehet mondani bármit, kevés nehezebb és fájdalmasabb dolog van annál mint mikor elveszíted a másik feled. Borzalmasan kegyetlen. Biztos mindenki átélte már, én nagyon reméltem, hogy soha sem kell ezt az érzést éreznem. Már a szakítás előtti napokban (igazából szünetelünk, de tudom mi lesz belőle) hangosan sírtam a fürdőben ami miatt el is hánytam magam. Tényleg annyira nincs senkim hogy egy régi ismerősömnek zokogtam hívásban, hátha jobb lesz. Nyilván nem lett jobb. Alapjáraton nem értem azokat az embereket akik azt mondják hogy majd jobb lesz, feltűnt hogy ő az akivel akartam mindent? Ő az akit a legnagyobb szerelmemnek tartok? Ő az akivel 11 hónapot szenvedtünk ezért a kicseszett kapcsolatért minden erőnkkel csak azért hogy ez legyen a vége? Ilyenkor jövök rá, hogy nem mindenki veszítette el még élete szerelmét. Nem fogok tudni túllépni rajta, se most, se hónapok múlva, se évek múlva, szerintem soha. Ő a kincsem. Mindig azt mondta, hogy ha sírok akkor zöld a szemem, mikor hazaértem és a tükörbe néztem, akkor láttam hogy milyen igaz. Mondhatnám hogy a nappalok a legnehezebbek vagy az esték, de hazudnék ha nem azt mondanám hogy sosem jó.

Rengeteg fájdalom van a 11 hónap mögött, de sokkal több szeretet. Remélem hogy majd megvalósítsa az álmait és minden összejön majd neki és szerelmes is lesz. Én nem fogom őt tudni elengedni.

Persze a szerelmünk nem csak a szexben nyilvánult meg, rengeteg apróság van amiért ölni tudnék.

Mindig bekuporodok a fal felé mert tudom hogy bárhol aludtunk mindig a falnál aludtam. Mindig oldalra húzódok ha fogát mosok vagy bármit a csapnál mert mindig ott állt mellettem. Rengeteg kis dolog van, mint például mikor a szemedbe néz és csak nézed ahogy csillog. Mikor megölel és soha semmi mást nem akarsz érezni. Mikor egymásra néztek és nevettek mert eszetekbe jut valami. Mint mikor megölel és felemel és megpörget. Sokszor van az hogy ha tudja hogy szorongok, egyszerűen megfogja a kezem vagy mikor olyan emberek vannak mellettem és tudja hogy rosszul érzem magam egyszerűen átmegy arra az oldalamra ahol ott vannak azok az emberek. Megsimítod az arcát és látod ahogy elmosolyodik. Mindig mikor mosolygott a gödröcskéit néztem és azt ahogy látom rajta milyen boldog, sírni tudtam volna annyira szerelmes vagyok belé. Bármikor mikor sírtam mindig rohant és addig szorított magához amíg nem nyugodtam meg. Imádom amikor rengeteg puszit nyom az arcomra. Imádom amikor este sétálunk és mindenről is beszélünk. Imádom amikor a szemébe nézek és már tudja mit akarok mondani vagy mit akarok csinálni. Bármennyi időt is töltöttünk együtt baromira kevésnek érzem. Nagyon szeretném hogy újra az enyém legyen és minél több időt töltsünk együtt és bármin változtatnék csak az enyém legyen újra.

Aztán ha elveszíted akkor legkegyetlenebb fájdalmat fogod érezni. Minden egyes percet pokoli fájdalommal élek meg. Ő a mindenem. Ő a nagy ő, az egyetlen nő akit csillogó szemekkel nézek aki előtt akár térdepelni is tudnék, az egyetlen nő akinek könyörgök. Aztán elveszítettem és most semminek sincs értelme. Semminek. Fáj létezni, fáj a tudat hogy már nincs, már nem látom értelmét lefeküdni és felkelni, csak az éltet hogy igen, egyszer majd újra lesz ő és én. Még ha a boltba megyek is összeszorított fogakkal teszem, mert minden egyes percben elkap a sírás. Tudom hogy nem lesz ő és én de borzalmasan reménykedem. Szörnyű elveszíteni azt a személyt aki életed szerelme és a legjobb barátod is egyben. Belebolondulok már a tekintetébe is mert tudom hogy csak nekem szegezi. Úgy vigyáz rám mint a legféltettebb kincsére és sosem kívánok mást csak ezt az érzést. Nagyon szeretnék a nyakába borulni és csak sírni megállás nélkül. Csak érte feladnék bármit és bárkit és ha azt kérné hogy ne beszéljek többet a legjobb barátnőmmel, én azt is megtenném. Ő az egyetlen ember akiben 100%-osan bízok. Ő a másik felem és minden kis apró szarságot tud rólam, nem hazudok tényleg mindent tud. Sosem akarok mást szeretni és mást magam mellé mint ő. Csak az ő karjaiban érzem magam biztonságban, csak az ő hangjára tudok elaludni.. Biztos ez valami varázslat. Nála csodásabb embert nem ismerek és ha újra az enyém lehetne tényleg mindennap letérdelnék elé és lábat csókolnék (Remélem ezt sosem fogja kérni xD). Az egész életem a két kezébe adnám és az egészet rá is bíznám. Az én nagy szerelmemet Grétának hívják és egy tündéri lány, de tényleg.. Elképesztő, ha valaki azt mondja nekem 1 évvel ezelőtt hogy megismerek majd egy lányt akivel fülig szerelmes leszek és ha kilép az életemből olyan lenne mintha a fél testem leszakították volna, akkor kinevetném. Tudom hogy nem fogja látni és nem is érdekelné de én már tényleg megbolondulok. A szívem darabokra hullik minden alkalommal mikor anyukám megkérdezi hogy "És Gréta hogy van?" Nem tudom anyukám, nem tudom, de bárcsak tudhatnám. Legszívesebben kimosnám szappannal a számat azok miatt amiket mondtam neki és letördelném az ujjaimat azok miatt amiket írtam neki. Persze szívesen erőből hasba szúrnám magam amiatt ahogy viselkedtem és ehelyett mit csinálok? Ülök és nézek magam elé, többre nem futja a testemnek, de ha megtenném akkor elvenném magamtól az esélyt hogy valaha az enyém lesz. Ő a hercegnőm a várban amit együtt építettünk fel, vagy ő a hercegnőm abban a várban amit én építettem neki. A magabiztos gyönyör ami mindig hajtott előre. Ilyenkor jön az hogy "Boldoggá akartalak tenni de nem tudtam hogy kell". Bárcsak ne olyan lennék amilyen vagyok, annyira sajnálom hogy ezt az egészet át kellett élnie. De egyébként nem csak őt imádom, borzalmasan szuper a családja legalábbis velem. Az anyukája egy tünemény aki mindig támogatta a kapcsolatunkat, az apukája pedig nagyon jófej és tudom hogy sokkal jobban örült volna neki ha többet beszélgettem volna velük és jobban megismertek volna (szörnyen bánt már hogy nem beszéltem velük sokat), a nővére is bír és néha viccelődtünk is, a mamáját is nagyon bírom ő is nagyon aranyos és mindig hívott volna minket enni, de van egy tacsijuk is aki egy ideig nagyon utált de mostanra egészen elvisel szerintem, a két németjuhászából az egyik bír engem. Persze az én családom is nagyon szereti őt, főleg a két bátyám, mindig mondják hogy nem láttak még olyan boldognak mint vele. Hát én sem láttam még magam olyan boldognak mint vele. Senki sem ugyanolyan mint ő. Bárcsak összetettem volna a két kezem érte. De tanulok a hibáimból... Viszont egyszer az enyém lesz ha belehalok is az enyém lesz, mert nem fogok elengedni, rohadtul nem fogom.

Ő az egyetlen ember akivel hajlandó lennék táncolni, akivel hajlandó vagyok lerészegedni, aludni, megölelni, lerugni az ágyról, énekelni, felkötni a hajam, fürdeni, levelet írni neki kézzel, hajlandó lennék főzni!! sütni!!, megélni mindent. Vele tervezem a jövőmet úgyhogy kurvára remélem hogy nem itt van a vége, mert én nem fogok belenyugodni. Ezt remélem megjegyezte. Persze nem fogja látni mert már nem érdeklem de lélekben átadom neki.

Mérhetetlenül szeretlek Gréta. Ezt fogd fel és soha el ne felejtsd, de akkor is az enyém leszel előbb vagy utóbb újra és újra és újra és én újra és újra és újra minden egyes nap szerelmesebb és szerelmesebb leszek beléd.

Te vagy az egyetlen okom mindenre.

Te vagy a boldogságom.

Szeretlek. ❤️

[punkroller]

Sörözés a teraszon

Ülök az erkélyen és nem tudom,

Hogy én vagyok-e a hülye,

Vagy sosem tudhatom,

Hogy lelked szeglete utál-e ?

Beszélgetünk és mesélek,

Hogy mit, hogyan kezelek,

Hogy ennyi időn át mit tanultam meg,

Hogy hogyan éled az életed.

De ha rólad van szó tanácstalan vagyok,

Es viszhangoznaj este a harangok.

Hívnak gyere, ezt nézd érted-e ?

Értem persze, de bárcsak mást értenék.

Téged, tested, lelked igazán,

átlátni a gondolataid viharán.

Hogy éjjeli csókodból tudjam,

Veled háborúztam?

Vagy a démonoddal,

A sérült undok feleddel,

Aki azért van, hogy magamfajtától

Mentsen fel ?

Rossz vagyok én neked ?

És újat kortyolok....

Bárcsak okositanának,

Ezek a butitó drogok.

És gondolkozok, gondolkozok,

Gondolkozok, gondolkozok

Gondolkozok és meg mindig bazdmeg

Gondolkozok

Zsong, mar, fàj

lehet ennyire csábító egy viragszál?

Hogy nem bírom,

Inkább felhívom

Mert tudom ő nem egy viragszál,

Hanem A virág és abból is nádszál.

Ó bazdmeg a hiánya nagyon fáj,

Bárcsak nem lennék ilyen hülye.

Érteni akarom és hiszek neki,

Hogy nem értem, hülye vagyok.

Sajnalom de itt a vérem,

Vidd használd a tied, ennyit tudok.

Vidd használd a tied.

Az elmém, a testem, a lángom.

Sajnos a szívem nem használom.

Legalábbis ezt mondtad.

Én csak jobb akarok lenni,

Okosabb, nemesebb, bölcsebb.

Hogy neked méltó párod tudjak lenni

És ne akarj engem elfeledni.

De ehez is hülye vagyok,

Bonst meg egyet ebbe benne vagyok.

Hátha leszek én is annyira hülye,

Hogy fel sem fogom majd a dalod.

Sajnos kevés ez, hogy berugjak,

Hogy kórosan álomba zugjak.

Szóval inkabb felhivlak tényleg,

Bár élőben tehetném meg.

És hallom a hangod,

Jajj, imádlak!

A hangod sajnos csupa bánat,

Pedig kedves vagy én velem.

Aztán be jövök inkább,

És kérdezlek

Nagyon féltelek!

Kérlek érts már meg.

Majd elbaszom megint,

Rám kiabál és leint.

"Nem akarok erről beszélni !"

Nem szoktam ilyet megélni.

Megint oktondi voltam,

Saját vágyam rátuszakoltam.

Pedig kedves volt mikor felvette,

Hát ügyes vagy mostmár eltette.

Mondom magamnak,

Átkozotja a haragnak.

Undorodik attól ahogy kívánom ,

Hát lassan inkabb a lelkemet is kivágom

Pedig csak szeretném

Ha szeretnének

Ez is szép, bús, régi ének

Kérlek nézd meg.

[aranysziv]

alternatív végek - egy-egy csepp igazság

A)

tulajdonképpen magam sem értem. sorra jönnek a jó dolgok, és olyan érzésem van, mintha meg sem érdemelném. már-már a hibát keresem és kutatom, és szinte várom, hogy mikor fog végre elromlani valami, ahogy az lenni szokott. és nem. minden rendben. a munka jó. a család jó. a barátok jók. vele lenni a legjobb. nézem a listát, és még közben is csak vigyorgok. Nőnap van. az irodában kaptam virágokat, alig fértek bele a vázába. szeretek munka közben rájuk nézni. finom az illatuk is. tulipán, rózsa, mindenféle. gyönyörűek. de én mégis csak az estét várom, amikor már nem leszek egyedül. folyton a virágok után az órára nézek. olyan lassan telnek a percek. bárcsak már ott lehetnék. mármint Vele. nem terveztünk semmi különlegeset igazából, csak fagyit fogunk enni és olvas nekem. meg nevetünk. ő mondta, hogy választhatok, hát, ezt választottam. szeretem, ahogy olvas nekem, bármeddig el tudnám hallgatni. néha vicces hangsúllyal mondja ki a mondatokat, én pedig alig tudom abbahagyni a nevetést. olykor rám pillant, kitekint a könyv mögül, és a szemeiben látom, hogy a történetben ragadt. beleélte magát. félbe akarnám olyankor szakítani, hogy megcsókoljam, de akkor elveszne az a pillanat, ami az övé, és azt nem akarom. csak nézem őt, és csodálkozom. hogy van ilyen szerencsém? fene se érti. de ha befejezi az olvasást, nem adom a száját tovább, nem én, azután az enyém! felőlem ugyan a fagyi is elolvadhat! jó vele. nem is számít ki ír, meg ki nem. hogy ki köszönt fel, és ki nem. ez az idő mindenért kárpótol. és valaki tágítsa a teret, mert a szívem olyan nagyra nő vele, hogy túléri őt és engem, szinte már el sem férünk tőle. furcsa, hogy nem mondja, hogy túl nehéz, folyton arra számítok, hogy majd egyszer mondja. de ahol törik, ott ragasztja, ahol horzsolódik, ott gyógyítja. és én csak abban bízom, hogy ennek a sok jónak, amit érzek, legalább a tizedét is vissza tudjam neki adni. hogy az ő szíve is nagyra nőjön, és így éljünk mi, míg világ a világ: nagy szívvel, szeretve. álmomban is hozzá bújok, hallom, ahogy szuszog. a nyakához fúrom a fejem, aztán a mellkasára. ő csak húz magához, simogatja a hátamat óvatosan, ahogy szeretem, de szerintem nincs is ébren, csak úgy, érzésre cselekszik. nem bánja, hogy majomkodom, hogy ragaszkodom. biztonságban vagyok... hajnalban meg, mikor szól az ébresztőm, grimaszol. magára húzza a takarót vagy a párnát, és titkon abban bízik, hogy minél gyorsabban kapcsoljam már ki azt a borzasztó hangot. a nevemen szólítgat, édesen, de bosszúsan, mert én persze, már túlságosan megszoktam a max hangerőt, tudok mellette tovább aludni. de aztán nagy nehezen végül kikapcsolom, ő meg a párna alatt bosszankodik tovább, hogy minek kelek ilyenkor, meg egyébként is, nem vagyok épeszű… de aztán elfordul a fal felé és visszaalszik. én csak mosolygok, és arra gondolok, hogy szörnyű, hogy mások mennyire éjjeli baglyok, és hogy mennyire szeretnek aludni, mikor… mikor nincs jobb egy hajnali kávénál, félhomályban, mikor még néha van szerencsém a holdhoz is, hiszen a nap is csak nyújtózkodik. van az a csönd, mikor mindenki alszik még, az a varázslat, amit csak az ért, aki beszéli azt a nyelvet. még ha nem is vagyok épeszű. különben a reggelinek persze mindig örül. mikor tojást sütök neki, az illatra kimászik az ágyból és átkarolja a derekamat. én egy pillanatra megijedek, mert zenét hallgattam közben, és nem hallottam, hogy felébredt már, de aztán csak örülök. lehúzza a fejemről a fejhallgatót, és egy csók kíséretében odasuttogja a fülembe: jó reggelt. mintha nem lennék ébren már vagy 3 órája - nevetek magamban. elkezd készülődni, én is már az utolsó simításokat végzem magamon. gyors reggeli végül, neki az első kávé, nekem a második, aztán indulunk. kulcsra zárjuk az ajtót, majd nyújtja a kezét és kilépünk együtt a lépcsőházból a zajos fővárosba.

B)

Nőnap van. máskor szeretem ezt az ünnepet, mert emlékeztet arra, hogy erős vagyok, de ma nem érzem így. nehezen készülődtem reggel, nehezen indultam is dolgozni. kivételesen bent lenni sem volt kedvem, habár szép virágokat kaptam, az igaz. az illatuk is finom. a gyomorgörcs nem múlik, egy falatot sem bírok enni, mert aggódok, a szünetben fel is hívtam apát. előző este a sürgősségire került, de persze, honnan örököltem vajon a makacsságomat - állítja, hogy ő bizony jól van. akkor, előző este írni akartam neki, mármint Neki, nem apának, mert féltem, hogy mi lesz, ha elveszítem őt, én még erre nem vagyok felkészülve. jól esett volna, ha megnyugtat valahogy a maga módján. de aztán megálltam, nem írtam neki, igyekeztem egyedül átvészelni, és bízni abban, hogy felépül. egyébként apa meg még viccelődött is azzal, hogy rosszabb vagyok, mint az anyám, többet ellenőrizgetem, mint ő, ami igazán nagy szó. mondtam neki, hogy örülök, hogy a humorérzéke a helyén van, de én csak aggódok, és szeretném, ha jól lenne. de kicsit tényleg erősebb volt a hangja az előző estéhez képest, megnyugodtam ettől, és visszamentem dolgozni, vissza kellett. néha rá pillantottam a virágokra. az jutott eszembe, hogy vajon eszébe jutok-e a virágokról? mármint Neki, mikor látja majd a sok nőt az utcán virággal a kezükben. mindig úgy gondoltam, hogy jó lenne, ha a rózsaszín égbolt, a hold vagy virágok miatt gondolna rám. vajon mondaná-e nekem, hogy boldog nőnapot, ha még beszélnénk? apa nem mondta nekem, mikor délelőtt “ellenőriztem”, pedig ő mindig reggel hív vagy ír ilyen ünnepekkor. de tőle most, hogy beteg, nem is vártam, hogy emlékezzen, ő most csak gyógyuljon meg, ez a legfontosabb. (mondjuk később, délután még így is írt smst, amikor eszébe jutott.) de igazából minek is mondani? ezt is csak a társadalom nevelte belém, hogy figyelmesebbnek látok valakit, ha igen is megemlékezik erről a napról. ugyanakkor ennek az ünnepnek tulajdonképpen van értelme. a nőknek túl sok mindent kell tolerálnia, néha nem árt jelezni, hogy megbecsüljük őket. igen. persze, a férfiakat is meg kell, nem mondom. mindenkit. de mindegy is, mire vége a munkaidőmnek, már csak forró zuhanyra, egy jó könyvre és egy kis fagyira vágyok. akkor jött az üzenete, mármint az Övé, amikor már az ágyban feküdtem és olvastam. butaságot kérdezett, már megint, de a nevére a szívem ellágyult egy pillanat alatt. mély levegő. becsuktam a könyvemet, sírtam egy darabig, aztán el is nyomott az álom és a kimerültség. másnap hajnalban, mikor felkeltem az ébresztőmre, azon gondolkoztam készülődés közben, hogy vajon ez az üzenet lett volna a köszöntés? vajon így jelezte, hogy a virágokról mégis eszébe jutottam, ahogy szerettem volna? talán ez az üzenet, hogy ne zárjam őt ki mindenhonnan, azt jelenti igazából, hogy boldog nőnapot, Merci, gondolok rád, hiányzol. ha átrendezem a betűket, talán kijön belőle... most is őrülten viselkedett, és ilyet csak az csinál, aki vagy tényleg nem épeszű, vagy aki szereti a másikat. inkább zenét hallgatok. de nem válaszolok. régen megígértük egymásnak, hogy mindig válaszolni fogunk, ha egyikőnk keresné a másikat, bármi történjen, és mindig be is tartottuk ezt mindketten, de úgy érzem, ez az ígéret mára már elévült, vagy olyasmi. de lehet ez is csak egy hülye teszt volt, és fel akart bosszantani. a nem-válasz is csak engem bánt, őt kétlem, hogy érdekelné. aznap még néha ránéztem az üzenetre, hogy tényleg ott van, nem képzelődtem. ott a neve, ott a kérdés. ott a válasz gomb is. néha a két héttel ezelőtti üzeneteinket is elolvasom. persze, talán csak magamat bántom vele, vagy talán csak a szavak súlyával próbálok megbirkózni azóta is, de talán csak arra gondolok, hogy mi ment félre. de igazából mindegy is. hiszen már félrement. miért ilyen nehéz a szívem, miért bánkódok olyanon, amivel másnak a lelkiismerete kell, hogy megbirkózzon? lehetett volna olyan, amilyennek hittem őt. lehetett volna okos és bátor. olyan, akivel marad a bizalom, akivel rácáfolunk a világra. ezek az ő döntései voltak. menthetetlen vagy, mondtam már? tudom tökmag, mondtad is már, rengeteg.

C)

szokásos nap. kivéve, hogy a villamoson minden férfi, fiú kezében virág - Nőnap van. szeretem ezt a szokást, ezt az ünnepet. bár tény, hogy talán a férfiaknak is kijárna egy nap. gondolkoztam már ezen, és ők kaphatnának például ásványi kincseket. tudom, nem hangzik túl épeszűnek, de gondoljunk bele, a stabilitás, az erő jelképe lehet egy kő, sőt, akármilyen üzenetet hordozhat, lehetne bármilyen szinű, formájú, nagyságú. úgy érzem, mindenki találna megfelelőt, és nem kell, hogy különösebb értelme legyen, úgyis a szándék a fontos. én is sok virágot kaptam. az illatuk is nagyon finom, és szeretek munka közben néha rájuk nézni. egy idő után el fognak hervadni, de amíg tart, addig örülök nekik. meg hát megvannak a trükkök. a munka végeztével meg elindultam haza. apával telefonáltam közben, csak hogy kinek hogy telt a napja, pár perces csevegés, hogy tudjuk, mindenkivel minden rendben. a villamoson ültem már, mikor megláttam valakit sétálni az úton, aki hasonlított rá. mármint nem apára, hanem Rá. furcsa érzés volt, az arcát fürkésztem, hogy vajon jól látok-e, vagy csak az emlékeim űznek velem csúfos tréfát. már évek óta nem beszéltünk, nem találkoztunk. igazából rövid ideig tartott az ismeretségünk, de néha azért eszembe szokott jutni. talán azóta már megházasodott, és lett egy lánya, mert régen erről beszéltünk, hogy úgy képzeli el, hogy lánya lesz. azután én is mindig úgy képzeltem el. talán ma őt is és a feleségét is felköszöntötte. kíváncsi vagyok, hogy vajon eszébe szoktam-e jutni. fiatalok voltunk még, én akkor költöztem a fővárosba. pár hónapig beszélgettünk, de aztán összevesztünk, és sosem beszéltünk újra. egy darabig még próbálkozott, de nem nyitottam meg neki újra a szívem. néha bánt, amikor eszembe jut, arra gondolok, hogy talán túl szigorú voltam hozzá, de az is lehet, hogy mégis így kellett alakulnia. kár, mert míg tartott, addig olyan igazi volt. emlékszem, mikor először láttam. nem volt még ilyen senkivel, de azt hiszem, első látásra beleszerettem, az emlékeimben is így él, hogy őt mindig csak szerettem. bármi történt, ez nem változott. annyira elgondolkoztam, hogy majdnem elfelejtettem leszállni, de végül sikerült hazatalálnom. este még ettem egy kis fagyit, és olvastam kicsit, aztán elfújtam a gyertyákat, és úgy döntöttem, hogy alszok, de a tollasbálban sem szabadultam tőle, mert vele álmodtam aznap. álmaimban ott volt velem, néha megjelenik. éreztem őt, pedig messzire volt tőlem, és kívánt, mert az álmaimban jól tudta: bennem lehet csak ünneplőben. még. akarom. még. akarlak. suttogtam a füledbe, te meg a nyakamat csókoltad. kértem, hogy nézz rám, hogy nézz a szemembe, és megtetted. egy könnycsepp folyt végig az arcomon és kimondtam, hogy szeretlek. te nem hagytad abba, amit csináltál, de egymást néztük közben. nem mertem pislogni, csak próbáltam kitalálni, hogy vajon mire gondolsz, vajon most elrontottam-e valamit. az ajkaiddal akkor útját álltad a könnycseppnek, és a sós folyadék, amely bizonyítéka volt a bennem lappangó érzéseknek, már a szádról az én számra került. simogattad az arcom, és míg levegő után kapkodtam, azt mondtad, te is szeretsz, és csak folytattuk, ahogy elöntött minket az igazi szabadság... mikor felkeltem az álomból, zakatolt a szívem, olyan szaporán dobogott, hogy majd' kiugrott a helyéről. a szemem könnyes volt, hirtelen téged kerestelek, hogy itt vagy-e, vagy csak álmodtam, már magam sem tudtam, minden összefolyt. de nem voltál ott. felnéztem a plafonra, próbáltam Istenhez szólni, hogy nézzen rám, hogy ne engedje ezt, de nem válaszolt ő sem. a vízért nyúltam ekkor, ittam pár kortyot, amit az álmom miatt elvesztettem, és visszabújtam a takaró alá. mindjárt szól az ébresztőm, pár óra és dolgoznom kell, nem lehetek szomorú. összekuporodtam teljesen, mint egy borsószem, akkorának is éreztem magam. így aludtam vissza, és másnap ugyanúgy ment tovább az élet. bárcsak tudnék még benne bízni. bárcsak ránézhetnék újra először, hogy újra érezzem csak még egyszer azt, legalább utoljára. de bármennyit gondolok rá, bármennyi idő telik el, már úgyis vége. így vagy úgy, de úgyis vége. mindig vége.

[szivbillentyuk]

Lányok

Se odafelé, se hazafelé. Mindenféle helyzetben elhelyezem önmagam, míg végül csömöröm lesz.

Egy ékszerbolt ajtajában belefújom az orrom egy zsebkendőbe, amibe korábban rágót gyűrtem. Hiába nem látta senki, én mégis azt kívántam, hogy bárcsak inkább bal kezes lennék. Ijedtemben visszaraktam a zsebembe, és onnantól kezdve nem mertem odanyúlni. Maradt a kesztyű. De még mindig jobb kezes voltam, kesztyűben is. A tejszínhab ruhák jártak a fejemben, és hogy igazán megnöveszthettem volna a hajam. Aljas hazugság volt, hogy nem lesz többé nyugtom. Bár vannak, akiktől hozzá vagyunk szokva az ilyesfajta dolgokhoz. Érzem, hogy úgy növök, mint egy növény.

Tiéd volt a döntés szabadsága.

És azóta sikerült-e használnom a bal kezem? Legalább a kisujjam nem néz el másik irányba, mint az ellenkező oldalon, hanem egyenesen áll, szépen, mint egy jól nevelt kisujj. Szia, én jobb kezes vagyok, de azt sem tudom néha rendeltetésszerűen használni. "Gondolj bele mennyi mindent csináltál már a kezeiddel." Belegondolok, hogy "ezzel a másikkal" mennyi mindent nem. Lábujjhegyen járkálok melletted, hogy egyszer végre engem is okosnak higgy.

Van, akiket muszáj gyűlölni, mert szeretni tilos.

Nem akarok soha többet emlékezni rá. Hát a személyre, akit nem ismerek, mégis mindent tudok róla. Már nem tudok helyesen ragozni. Milyen nyelvet beszélek tulajdonképpen?

-Szóval te vagy az a lány, aki... hát tudod.

-Nem, összekeversz valakivel, aki nem is egy valaki. Nem szeretném, hogy bárkivel is összekeverjenek a szokásaim miatt.

Tudod, én kifejezetten szeretem azokat a dolgokat, amiket te utálsz. Nem akarom magam azért szégyellni, mert nem vagyok elég szép. Neked van időd ezen gondolkodni?

Elvesztem önmagam, visszagondolok a lila áprilisra, amikor elhatároztam, hogy levedlem a saját bőröm, és magamra húzom valaki másét. Lefirkáltam az összes málnát a füzetemről háromnegyed óra alatt, és arra vágytam, hogy én is elbiciklizzek egy rétre délután. Egy kémia óra méltó hely arra, hogy azon gyötrődjek, vajon én miért nem lehetek elég okos. És a fehér decemberrel mi lesz? Párhuzamos pályán nézhettünk volna egymás szemébe, ha én nem lennék ennyivel magasabb. Szia! Én jobb kezes vagyok. Végtelenül jobb kezes, de tudom, hogy te nem. Vannak, akik egy idő után úgyis lelepleznek. Levedlem a bőröm, és megmutatom magamnak, hogy minden hiába, sosem lehetek olyan, mint te.

Pasztell lila lakk a körmein, összekulcsolt kézzel ülünk a betonon, kosármeccset nézünk. Mi lenne, ha mi ismernénk egymást?

Minden ember ugyanarra vágyik.

[holt-kolto]

néha

és van ez mostanság, a büdös nagy semmi ami minden is egyszerre, hogy rájöttem kelleni, aztán senkinek nem kellek

persze félre ne érts, nekem sem kell senki csak azokban a percekben amikor egy kicsit mégiscsak szétesek darabokra

anyukám azt mondta többet érdemlek, és hogy jobb lehetek anyukád is azt mondta, hogy vigyázzak veled bár őszintén már összemosódnak a nevek

szóval van ez a nagy igazság, hogy mostanság már nem is tudom ki mellett kelek, vagy fekszek csak legyen valami vagy valaki, csak üresség ne

bárcsak egy kicsit szebb, kicsit okosabb vagy kicsit tehetségesebb lennék, hogy ne ez a szürke senki nézzen vissza rátok

ez maradt nekem, néha verseket írok, vagy talán inkább értelmetlen szavakat egymásra hányva sírok úgy sem olvassa el senki

#saját vers

[amit-sose-mondtam-el]

Néha azt kívánom, bár jobb lennék.

Jobb ember.

#érzés #érzések #jelenlegi érzéseim #gondolatok #gondolat #jobb ember #jobb lesz majd #jobb leszek #bárcsak jobb lennék #bárcsak #bárcsak értenél #sajnálom #annyira hülye vagyok #próbálkozok #igyekszem #kívánságok #magyar #magyar tumblisok #magyar tumblr #tumbrl közösség #tumblr #tumblr magyarorszag #tumblr world #magyartumblr

[csacskamacskamocska]

Mindenkinek kell egy támogató

mondta tegnap a szerkesztő, akivel beszélgettem. óóó, nem rólam volt szó, dehogy! Ez volt a válasz arra, hogy miután órákon át arról beszélt, hogy Logan hogyan is lehetne jobb író, mi hiányzik az írásaiból és azt mondta, hogy összehoz egy kiadótulajdonossal és menedzseljem le, hogy Logan megbízást kapjon és én megkérdeztem, hogy oké, és a legjobbakat és tényleg ezeréves cimbik vagyunk, de könyörgöm, miért nekem kéne menedzselnem az ő írói karrierjét? Nem vagyok a felesége vagy a titkárnője vagy a senkise, és teljesen kiszámíthatatlan a reakciója, miért kéne nekem ezt magamra húznom? Mert mindenkinek kell valaki, aki támogatja. Ez volt a válasz. Tényleg önzés lenne, ha megkérdezném, hogy: és engem? Engem ki fog támogatni az írói karrieremben? Ki lesz az, aki a kritikára ellenpéldát tud hozni amikor támadják a faxnijaimat? Ki lesz, aki objektíven, de jóindulattal kezeli az íráshoz való viszonyulásomat? Ki lesz az, aki úgy beszélget egy szerkesztővel (aki nyilvánvalóan már némileg részeg) rólam, hogy abban van egy sóhaj: bárcsak ilyen egyszerű lenne ez... Valójában nem létezem. Alanyi jogon nem vagyok számontartva mint író. Én a szervező vagyok, meg egy csoport anyukája, meg más író támogatója. Nem bánt a dolog, nem keltett bennem felháborodást vagy sértettséget. Tudomásul vettem, hogy egyedül vagyok a dolgaimmal. Közben azt is megtudtam, hogy a szerkesztő másfél évig járt a társaságból azzal a csajjal, akit én ki nem állhatok. Soha észre nem vettem rajtuk, hogy nekik valaha is bármi közük lett volna egymáshoz. Sőt, ha tippelős játékban lenne ez a kérdés, nulla esélyt adtam volna annak, hogy ők valaha is... kibaszott modoros picsa. Most jöttem rá ahogy írom, hogy ez a bajom a csajjal, hogy modoros. Mert amúgy okos, tájákozott, szóval kedvelnem kéne, de az agyamra megy! :D Nem sokan vannak ilyenek, de azok a csajok, akik az agyamra mennek érdekes módon egyik se szép és kedves nő akire mondjuk féltékeny lennék vagy hasonló marhaság. Viszont mind kibaszott arrogáns és meglehetősen erőszakos miközben amit valójában tesznek a pukk, lufi, buborék. Cselekvés sosincs mögötte. Csak kioktatás meg kellemetlenkedés. Háromra értem haza. Ja és az volt az egészben a vicces, hogy mindeközben, amíg Logan írói karrierjének lehetőségeiről beszélgettem (a szerkesztő kezdeményezésére), a közben Logan épp azzal volt elfoglalva, hogy messengeren elmagyarázza, hogy miért vagyok nem normális. :(

Szerintem ez az egész sztori annyira én vagyok, hogy ennél énebb már nincs. :/

#szerkesztő #támogató #nonszensz #02-19

[liveinthepresentforaminute-blog]

“Az emberek azt hiszik ez a szerelem legtisztább formája, az önfeláldozás olyan önzetlen. Pedig erről szó sincs. Nem azért akarok helyetted feküdni a sírban, hogy te élhess és jobb legyen neked... Hanem azért, hogy nekem jobb legyen, hogy ne kelljen nélküled léteznem... Egy szörnyeteg vagyok és tudom, hogy ha most hallasz, hevesen megrázod a fejed. Szinte hallom ahogy édes hangodon azt mondod "Nem vagy szörnyeteg, csak más az értékrended". Bárcsak igazad lenne, bárcsak tényleg olyan jó ember lennék mint ahogyan azt te gondoltad. Talán ha a te szemüvegeden keresztül látnám a személyem most nem gyűlölném magamat ennyire.”

#why dont we

[liabilityrefer]

Még utoljára..

Még utoljára elmondom, hogy kegyetlenül szeretlek és nálad jobb ember nem is lehetett volna az életembe. Nagyon sok mindenen keresztül mentünk egymásért. De nem tudod, hogy minden alkalommal mikor veszekedtünk jobban megszerettelek. Egy picivel jobban. Szavak nincsenek arra mennyire nagyon hiányzol az életemből. Hiába volt elötted kapcsolatom. Egyik sem adta meg azt amit te adtál meg nekem. Melletted igazán boldog és ha tehetném még most is veled lennék. Szóval, bármennyiszer szerettem bárkit, akkor is te vagy az első szerelmem és az is maradsz. Más lány is így gondolná ahogy én. Én most csak csodálkozom, hogy az enyém voltál és egy kis időt veled lehettem. Életem legszebb időszaka volt. Teljes voltam veled. Aztán jött ezaz egész. Már nem velem vagy. Egyedül érzem magam és nem tudom hogyan élhetnék tovább nélküled. Ennél jobban semmi nem fájt, ennél jobban sosem szenvedtem, és nem kivánom senki másnak de bárcsak valaki megértené vagy érezné ezt a fájdalmat mert akkor tudnák élni úgy igazán. Már sosem lesz olyan hogy mi, de a szívem mélyén mindig te leszel nekem az egyetlen és az örök szerelmem.

[szamomra-te-vagy-az-utolso-rozsa]

Hozd vissza kérlek,ezzel hozd vissza az életbe, nem bírom ezt a szenvedést,csupán ennyit kérek,

De ez lehetetlen tudom,felfogom könnyekkel küzdve.

Hiányzol😔 Remélem boldog vagy odafent. Nélküled nem sikerült volna eljutnom idáig ahol most vagyok. Nélküled nem lennék ez az ember aki most vagyok. Neked köszönhetem a legtöbb sikereimet,ha te nem biztattál volna,akkor sosem értem volna el az álmaimat. Lásd valóra vált az álmod,hogy én is olyan vagyok,mint te egykor aki küzd mindenért és mindenkiért mert egyszerűen megérdemli azokat amit az élet elé sodort. Nélküled minden más amióta nem vagy itt,de minden nap eszembe jut amit mondtál: -Te ne feledd ha már nem leszek itt akkor mindig jusson az eszedbe ez. Ha úgy érzed megérdemled,akkor küzdj érte addig amíg a tiéd nem lesz,ha megkaptad becsüld is meg. Csak a szívedre hallgass mert csak az vezet a jó útra,nem az eszed! Ha egyszer te is megtalálod azt az embert akiért megéri szenvedni is nem csak boldognak lenni mellette ne engedd el bármiáron se,akkor sem ha ő ezt kéri,soha ne engedd el megértedted! Ha már egyszer egy ilyen ember elengedtél csak azért mert túl büszke és kalandvágyó voltál másodszor ne tedd meg újra megint ezt! Legfontosabb az ha igazságtalanság ért,akkor mindig állj ki az igazadért!Egyetlen akire számíthatsz mindig az Te magad vagy Kim! -Bárcsak újra elmondhatnám neked ezerszer,hogy mennyire szeretlek, de már nem vagy itt...Nem tudom meghálálni neked a tanácsaidat,a tanításaidat. Köszönöm neked, hogy jobb emberré tettél és megtanítottad nekem,hogy lehet bárki bármilyen, de azért számíts arra,hogy lehet nem úgy van ahogy mondja/mutatja magát.

[difficultlif3]

Most is rád gondolok baszki

Mikor először találkoztunk még csak barátokként kezdtük, még most se hiszem el hogy mind ez megtörtént. Sőt még se tudom mondani mi történt mintha minden egy csettintésre csak így megváltozott volna. Már az első pillanatban hogy megtudtam a neved valami felébredt bennem ami mai napra nőtte ki magát és még most se állt le, újra és újra lenyűgözől és a vicces hogy még ezt sokszor Te észre se veszed. Azóta minden megváltozott el se tudom mondani mennyire minden pillanat mit veled eltölthetek varázslatos és sokszor csak már éppenhogy elválunk, de már akkor érzem hiányod. Van pár dolog amit szeretném ha tudnál. Rád gondolok minden reggel mikor kinyitom a szemem és rád gondolok mindig mikor este lekapcsolom a villanyt és behunyom a szemem. Rád gondolok minden pillanatban, rád gondolok a nap minden pillanatában. Szeretném hogy tudd milyen csodás vagy mert tényleg az vagy, ha mosolyogsz a körülötted levők is mosolyognak. Olyan a kisugárzásod hogy tőled mindenki jobban érzi magát a közeledben és amikor rám mosolyogsz ah egyszerűen nem tudok betelni vele olyan mintha olyankor megszűnne minden körülöttem és nem létezik semmi más addig a pár pillanatig csak Te és én. Ah és mikor kacéran nézel rám közben kikészítesz úgy mint soha senki. Azok a gyönyörű barna szemek, imádom őket és csak azt akarom hogy mindig engem nézzenek mert attól még jobban kikészülök ha tudom hogy másra is tudnál így nézni, már csak a puszta gondolat is féltékennyé képes tenni. Csak magamnak akarlak. Reggel a bársonyos hangodra és gyengéd érintésedre ébredni, majd azt mondani jó reggelt szerelmem és jól magamhoz szorítani. Majd egész nap lustálkodni és élvezni a semmittevést, mert veled minden perc ajándék. Nem akarok bepótolni semmit én mindent meg akarok élni amit csak lehet veled, mert az elveszett időt nem lehet úgy se bepótolni így mindig akarok rád időt. Szeretnék egy hosszú és szar nap után is hozzád hazamenni és látni a mosolyod hallani ahogy azt mondod szeretlek, mert Te a legrosszabb napjaimon is képes vagy reményt adni hogy lesz jobb és bevilágítod a legsötétebb napjaimat is. Nem szeretnék világmegváltó lenni vagy szuperhős, csak téged szeretnélek megvédeni mindentől. Nem leszek mindig olyan amit érdemelsz hisz mindenkinek vannak nehéz napjai, de ilyenkor is bízok abban, hogy majd meghallgatsz és támaszom leszel ahogy én leszek a Tiéd legyen szó bármiről. Szeretnék én lenni a legjobb barátod akinek mindent elmondhatsz és mindenben számíthatsz rá. Szeretném ha tudnád, hogy a Te harcod az én harcom is és a világgal és képes lennék hadba vonulni érted akkor is ha előre tudnám hogy egy vesztes csatába indulnék érted bevállalnám. Imádom minden porcikádat, szeretek benned mindent, azokat a dolgokat főleg amik szerinted hibák benned, mert szerintem meg ezek csak olyan dolgok amiktől vagyunk akik vagyunk. Imádom a humorod és hogy képes vagy nevetni az én szar vicceimen is. Imádom hogy bármiről lehet veled beszélgetni, ami csak eszünkbe jut órákig tudunk beszélni róla, sose lehet unatkozni veled. Amikor előttem öltözöl nem bírok parancsolni a szememnek, akárhányszor hozzám érsz beleborzongok, a jég hideg kezeiddel mikor végig simitod az arcom majd a nyakam egyszerűen megőrülök tőled. Minél többet vagyok veled annál inkább szeretlek jobban. Soha nem gondoltam volna hogy velem egyáltalán ilyen megtörténhet. Jobban szeretlek mint tegnap, de nem jobban mint holnap foglak és ez érzés nem múlik. Életemben soha nem éreztem még ilyet, ha Te boldog vagy akkor én is és nem is tudom mivel érdemeltem ki ezt hogy hozzam sodort az élet Téged. Szavakkal nem lehet kifejezni mennyire szeretlek. Feladnék mindent ha tudnám hogy neked attól jobb lenne. Vesszünk össze a jövőben még akárhányszor is akkor se foglak elhagyni és érzem hogy Te se. Boldoggá teszel bármit is csinálsz, és mondhat bárki bármit nekem akkor is Te kellesz és nem fogok lemondani rólad, nem adlak senkinek. A kincsem vagy ami többet ér mindennél ezen a világon. Ha nem lennél ki kéne találni, egy másik életben is csak Téged akarnálak magam mellé. Bárcsak hamarabb megismerhettelek volna bárcsak most is itt lennél.