#így élünk mi

[diogenesz2020portugal]

Ki szereti a hassimit? 2.0

#cat #catoftheday #Margit #Margarita Nyikolajevna #hassimi #gatinha #így élünk mi

[kertikavics]

Amikor a kettes számú gazdi sétáltatja (én) akkor még jutifalattal se hajlandó messzire sétálni, ha a fő gazdi otthon van.

...

#tumblicsek #tumbli az eb #így élünk mi

[ajtostolahazba]

Apunak elkezdték az új kezelést. Nagyon jól viseli, jól van, nagyon jó étvágya van, mellékhatás alig, szóval megnyugtatóak a hírek. Én szegedi vagyok, a szüleim innen 130km-re élnek, a kezelés Debrecenben van, szóval ez nekem oda-vissza egy majd'600km-es kanyar. A tesóm vitte eddig, aki leszázalékolt nyugdíjas a 10 éve lezajlott saját rákja miatt, de egészséges, és dolgozik is, májustól októberig egy mezőgazdasági cégnél már 7 éve. Tehát nem volt gond, hogy apu hogyan jut el a kezelésekre. Eddig. Most én is tudtam beszélni a dokival, minden szuper, megnyugtatott minket. Viszont a tesóm benyögte, hogy májustól ő nem tudja vinni, mert dolgozik. (10km-re lakik anyuéktól, én 130-ra...) Mondom neki, hogy én se, mert nem tudok 3 hetente kivenni 2 nap szabit, nagyon sok a 600 km, amit vezetnem kell úgy, hogy másnap jönnöm kell dolgozni Ez egy logisztikai probléma, van ismerős, aki vállal személyszállítást, ismeri is aput, vinné-hozná, keressük meg, beszéljünk vele. Kifizetjük, apu eljut a kezelésre, senkinek nem kell megszakadni, mindenki tud dolgozni, hétvégente én tudok menni rájuk nézni, win-win. Na ezen jól összevesztünk, mert a tesóm szerint én ki akarom a problémát vetni a nyakamból, hogy rögtön azon gondolkodom, hogy hogyan ne kelljen áldozatot hozni... 4x annyit keres, mint én, az alkalmankénti 25K, amit kérne a faszi( benzinnel együtt) nem vágná földhöz (illetve 12500 ugye, mert felesbe fizetnénk), de ő moralizál. Szeretem a tesómat, de egészen más világban élünk, nekem nincs nap, hogy ne hívnám fel aput, hogy mizu, ő letudja a gondoskodást azzal, hogy elviszi a kezelésre. Nagyon megvisel ez a helyzet, mert épp elég, hogy lelki toprongy vagyok amiatt, hogy megérintett a szele annak, hogy elveszíthetem, és most harcoljak a tesómmal is. Szóval hazafelé, este, miközben 140-el rongyoltam, hogy reggel tudjak jönni dolgozni, el is döntöttem, hogy leszarom, mit mond. Én megbeszélem a faszival, megbeszélem apámékkal, hogy ez lesz, ő meg oda teszi, ahova akarja, így is- úgy is szar leszek, de nem fogok tönkremenni fizikailag, idegileg meg anyagilag azért, hogy az ő lelke nyugodt legyen. Amíg vártuk, hogy a 2,5 órás infúzió lemenjen, mondtam neki azt is, hogy beszélni kéne a szüleinkkel, hogy mi legyen, ha rosszabbra fordul a helyzet. Na ezen is... Hogy hogy menjen oda és kérdezze, hogy hol van a pénz...Mondom bazmeg nem erről kellene beszélni. Hanem hogy mit akarnak. Hogy milyen temetést, hol vannak a papírok, anyakönyvi kivonatok, banki papírok...mit kell tudnunk, hogy ne majd akkor bolonduljunk meg, amikor amúgy is ki leszünk készülve. És apu meg anyu értelmes emberek, most még tudnánk röhögni azon, hogy apu kiköti, hogy az ő temetésén egy csuhás se ajvékoljon... 1000%, hogy már kész forgatókönyvük van, mindenre, miért nem lehet ezt addig átbeszélni, amíg ép ésszel vannak tudatuknál, hiszen jár nekik az, hogy úgy menjenek el majd, ahogyan ők szeretnének, ezzel tartozunk nekik. De ezt is nekem kell majd lezongorázni, mert ő ezt olyan tabuként kezeli, hogy képtelen logikusan átgondolni dolgokat, viszont a véleménye az megvan és olyan ellentmondást nem tűrően tudja közölni, hogy lehetetlen nem vitatkozni minden szaron. Szóval nem ez az életem legjobb időszaka, de próbálok talpon maradni, erőt meríteni a mindennapokból, hogy ott legyek, amikor kell, de nem fogok már mindenkinek tudni megfelelni, és ez szétforgácsol teljesen. Mindeközben munkám van, családom, unokám, felelősségem...és helyt kell állni mindenhol. Szóval ez van. Sose lesz könnyebb, pedig azt gondoltam, hogy ennyi idősen már egyszerűbb lesz az élet, de nem az. Jóvan, kiderpegtem magam, minden megy tovább, csak megálltam kicsit sajnálni magam. :))

[csacskamacskamocska]

Amiben zavar a másik, abban te is zavarod őt

Úgy tartja a pszichológia, hogy nincs egyoldalú függőség. A függőségben két ember vesz részt. A függőség addig marad fenn, amíg mindkét fél megkapja azt, amiért a függő kapcsolatot fenntartja. Egészséges-e a függőség? Azért ne ítéljük el csípőből, rengeteg függőség között élünk, nagyon sok, szinte minden kapcsolatunk függő viszony és szinte minden szükségletünk kielégítése szintén függő viszonyban jön létre. Csak nem így tekintünk rá. Bemész a pénzeddel a boltba, megveszed a kiflidet... neked pénzed van, neki kiflije/boltja, bármelyik megszűnik, a tranzakció nem jön létre. De ahogy Ockham mondja „ne hozz létre több entitást (ha valami e nélkül is megmagyarázható), úgy a függőségre is mondhatjuk, hogy ne hozzunk létre újabb, szükségtelen függőségeket! Ez kiemelten igaz a drog-nyugtató-alkohol, stb vonalra! Amúgy maga a „függőség” nem jelent negatív fogalmat. A kóros voltát viszont sokszor nehéz elhatárolni. A függőségeket csupán azért említettem, mert annak a kétoldalúságába éppen úgy nem szoktunk belegondolni, ahogy abba sem, hogy a problémáink a kapcsolatainkban szintén kétoldalúak. Ami neked probléma, probléma a másiknak is A MÁSIK OLDALRÓL! Ha az a gondod, hogy a barátod nem ír rád elég gyakran, akkor neki az a gondja, hogy írnia kell ahhoz, hogy te úgy érezd, hogy törődik veled. Ha az a gondod, hogy a pasiddal nem lehet beszélgetni, neki az a gondja, hogy olyasmiről akarsz beszélgetni, ami neki kényelmetlen (párkapcsolat, érzelmek) Ha az a problémád, hogy a párod kritikus veled, neki az a problémája, hogy már ezerszer elmondta... és mégsem változik semmi. Szóval a problémák nem úgy léteznek, hogy vagyok én, akit folyton baszogatnak, folyton támadnak, számon kérnek, kritizálnak, nem értenek meg és nem elégítik ki a szükségleteimet, hanem van egy „dolog” amit két oldalról máshogyan látunk, máshogy érzékelünk és máshogyan szeretnénk beilleszteni az életünkbe. De többnyire nem a "dologról" vagy a megoldásról beszélgetünk/vitatkozunk, hanem arról, hogy hogyan veszünk részt magában a beszélgetésben. Én úgy látom, hogy nagyon sokszor a probléma a kapcsolatokban attól lesz, hogy azonnal személyeskedővé válik a beszélgetés. Te mit csinálsz vagy mit nem csinálsz után jön a te miért ezt vagy miért így mondod, teszed, és MÁR MEGINT, és SOHA és MINDIG... Aki éppen érzelmileg túlfűtött, attól nem várható, hogy értelmesen kezelje a dolgot. A másik embertől lehetne elvárni, hogy megállítsa a folyamatot. Asszertivitás... Mi a gond? Mi a TE problémád? .... ezzel tudok vagy ezért meg azért nem tudok változtatni/megoldani a helyzetet. Rá tudsz nézni erre a dologra úgy, hogy elfogadod, hogy nekem fontos, hogy megoldjuk ezt? Jó lenne úgy megoldani, hogy mindkettőnknek jó legyen. Én tudom, hogy iszonyatosan melós megértőnek, odafigyelőnek, kedvesnek lenni a másik emberrel amikor hajszoltak, kizsigereltek, lemerültek és meg nem értettek vagyunk vagy annak érezzük magunkat. Pontosan nem értem, hogy miért az, mert ha szeretünk valakit, akkor az egy elképesztően pozitív állapot. (de szeretünk úgy lenni, hogy ingyen kapjuk a jót, mint gyerekkorunkban) De amikor már beleszoktunk ebbe a szeretéses dologba, akkor a minimumnak érezzük azt, amit kaptunk addig. Ezzel nincs mit kezdeni. Ezt is érdemes tudni, hogy mindkét fél így van vele. Csak kevés ember van, aki foglalkozik a kapcsolataival úgy, hogy időnként átgondolja, hogy mit is kap és mit nyújt „cserébe”.

Nem is ragozom tovább, egy mese az, hogy a kapcsolatok valami maguktól működő csodák, inkább van, amelyikért érdemes dolgozni és van, amelyikért nem.

#függőség #kölcsönösség #asszertivitás #párkapcsolat #kapcsolatok #kommunikáció #03-16

[viking84chef]

Az nem fog menni

- Szia, Géza! – hallatszik a vonal végén egy rekedt férfihang - Eszméletlen nagy szükségem lenne melóra. Az asszony dolgozik egyedül, már vagy másfél éve. Nem jövünk ki egy fizetésből. Mondtad a múltkor, hogy esetleg tudsz valami állást.

- Szia, Feri! Igen, tudok. Jó, hogy hívsz! Megnyílt az új gyár itt a városban. Jó ismerősöm a személyzetis, épp embereket keresnek. Három műszak, jó alapfizetés, plusz a pótlékok. Jó juttatási csomag és…

- Ó, hát a három műszak az nem fog menni. Folyamatosba dolgozik az asszony is. Itt a három gyerek. Egyikünknek muszáj itthon lennie esténként.

- Értem. Keresnek a raktárba is embereket. Az egy-műszakos. Ott is elég jó a fizetés. El kell végezni egy kisgépkezelői tanfolyamot, meg targoncás vizsgát letenni, aztán…

- Az sajnos nem fog menni - vágja rá azonnal Feri - Teljesen analfabéta vagyok ezekhez a gépekhez. Azt én biztosan nem tudnám megtanulni…

- Keresnek munkakiadót is.

- Az irodai munka?

- Persze!

- Ó, de kár! Tudod, én a derekam miatt nem végezhetek olyan munkát, ahol egész nap ülni kell. Igazából el kellene járni gyógytornára, meg úszni. Csak drága mindegyik. Még az uszodabérlet is. Így meg, hogy egy fizetésből élünk, ezt nem engedhetjük meg magunknak.

- Uszodabérletet lehet szerezni TB alapon is. Amennyiben indokolt, felírja az orvos. Akkor szinte ingyen lehet igénybe venni az uszodát.

- Ez igaz, csak nem bírja a szemem a klórt, úgyhogy az uszoda kizárt az én esetemben.

- Akkor ott a gyógytorna. Azt is kiutalhatja az orvos.

- Kiutalt már. Voltam is. Nehogy azt hidd, hogy segített bármit is. Tíz alkalmas volt. Három után otthagytam, mert nem segített az semmit. Azt mondják, csak a maszek gyógytornász jó. De nem engedhetjük meg magunknak egy fizetésből. Ezért is kellene olyan nagyon állás.

- Beszélsz angolul?

- Nagyon kicsit. Inkább csak amolyan konyhanyelven.

- Van egy ötletem! Végezz el egy két hónapos intenzív nyelvtanfolyamot. Akkor lehetnél diszpécser. Az nagyon jól fizet.

- Egy fizetésből nem tudunk megfinanszírozni egy angol tanfolyamot!

- Van ingyenes is. A munkanélküli hivatalban lehet rá jelentkezni. Van ott egy…

- Én oda be nem teszem a lábam! – vágja közbe indulatosan – Tucatszor voltam ott, de mindig átvágnak, vagy elhajtanak. Én egy szavukat sem hiszem el! Meg amúgy is. Beírattak már három tanfolyamra. Hát hallod! Az első olyan értelmetlen volt – valami számítástechnikai –, hogy az első óra után eljöttem. Nem nekem találták ezt ki! A másik, az meg valami segédápolói volt. Csak én rosszul vagyok a vértől! Úgyhogy arra el se mentem. A harmadik bolti eladó kurzus volt. Gondold el, már a második napon kiderült, ott emelgetni is kell. Én meg azt nem bírok a derekammal. Hagyjuk ezt a munkanélküli hivatalt.

- Jó, akkor nézzük másként. Mi a végzettséged?

- No, azzal nem sokra megyünk. Van egy tanítói papírom. De egy napot se tanítottam. Engem idegesítenek a gyerekek. Amúgy is csak az anyámék akarták, hogy végezzem el a főiskolát.

- Akkor hol dolgoztál eddig?

- Voltam pincér - de azt nem bírom. Annyit talpalni! Most pláne nem jöhet szóba, mert valakinek a gyerekekkel kell lenni, ott meg ugye éjszakáig benn kell lenni.

- Van egy ismerősöm, akinek van egy kis kávézója. Az reggel hatkor nyit, délután kettőig van nyitva. Ott csak kávéfőzés van, meg szendvics, sütemény kiadás. Nem kell talpalni és…

- Én nem tudok reggel korán kelni! - mondja szinte felháborodottan Feri - Van némi alvászavarom. Így aztán esténként nem tudok elaludni. Van, hogy hajnal kettőkor még itt üldögélek a konyhában. Hogy tudnék felkelni reggel ötkor, hogy hatra odaérjek? Régebben is rossz alvó voltam. De az utóbbi időben ez a pénztelenség teljesen megvisel. Úgyhogy ez is sokat rosszabbodott. Sajnálom, de hat órás kezdést én biztosan nem tudok vállalni.

- Sajnos több ötletem nincs Ferikém.

- Látod, Géza, itt vagyunk így megszorulva. Alig jövünk ki a pénzünkből. Az asszony három műszakban dolgozik. Van egy csomó egészségügyi problémám. Mindnek a megoldásához pénz kellene, az meg nincs. Én meg sehogy sem találok munkát. Teljesen el vagyok keseredve. Rohadt egy világ ez…

Forrás: Bucsi Mariann Író – novellista

[egy-lany-blogja]

"Mi férfiak hazajárunk belétek. Nélkületek otthontalanok vagyunk. Nem valljuk be, de így van. Ti pedig, nők, arra vágytok, hogy lakjon bennetek valaki. Mégis: mennyi otthontalan férfi van, és milyen sok nő él, akiben nem lakik senki! Miért nem tudunk szeretni?!"

Egy kérdés, amire nincs felelet.

Miért van az, hogy hosszabb távon nem bírjuk ki egymást? Miért van az, hogy ritkán tudunk találkozni? És ha találkozunk - miért nem tudjuk egymást megtartani?

Miért van az, hogy előbb-utóbb nem jó benned, és én sem bírom tovább, hogy bennem élsz? Miért választjuk inkább a hazátlanságot és a magányt, mint a "benned és veled lenni" érzését? Miért van az, hogy előbb-utóbb nem bírlak már magamban hordani?

Nincsenek találkozások, csak karambolok" - ahogy Hamvas Béla mondta. Ebben élünk.

Nehéz elfogadni egy másik embert, vele élni és elviselni a természetét. Nagyon nehéz.Valójában ez áldozat lenne. Föl kellene áldoznunk az egónkat. Az ego ugyanis - bár sóvárog sok mindenre, de szeretetképtelen.

Nem az a baj, hogy önmagáért él, hanem az, hogy sajnos a másik ellen is. Előbb-utóbb zavarja a másik ember. Nem jó neki, ha az ott van. Szüntelenül lemondásra, alkalmazkodásra készteti. Nem lehet minden úgy, ahogy ő akarja. S ezt nem bírja elviselni.

Most mondom a lényeget: amilyen viszonyban vagy a saját egóddal, olyan reményed lehet egy párkapcsolat kialakítására is. Túl nagy egóval egy nő alkalmatlan arra, hogy otthont teremtsen - és egy férfi alkalmatlan rá, hogy hazataláljon benne.

Nem tudják egymást valóban megszeretni. Csak ideig-óráig. Az igazi szeretet - bármilyen patetikusan hangzik - időtlen! Lánykorodban éppúgy szeretlek, mint vénkorodban. Nem múlik el. Kár, hogy megöregedtünk - de a tűz nem hunyt ki.

Észre sem vettük, hogy az eltelt évtizedek során hány millió kompromisszumot kötöttünk. Hogy mennyire mások lettünk! Ez a szó, hogy "szeretet", hányféle színváltozáson, válságon, szenvedésen és gyönyörön ment át. És mégis! Valahol - kezdetben - rájöttünk, hogy igen, én hazataláltam benned, és hogy bennem lesz a te otthonod. Ha egy kapcsolat nem ezen az alapon áll, nem működik sokáig.

Akkor már jobb a magány."

(Müller Péter: Isten bohócai)❤️

[zoeeozzoeeoz]

Egy kis szombati élet a munkahelyemen:

-Szemben, a jóga stúdióban, tánciskola diákjai,és tanára készül egy előadásra/vizsgára. Full hanegerőn az ő táncos zenéjük, ami hip-hop/techno/rap/house egyvelege. Megspékelve a tánctanár visításaival, ahogy a zenét próbálja túl üvölteni instrukcióival.

-Mellettem, a masszőr srácnál , szintén full hangerőn a meditációs zenék szólnak. Nem tudom hogy éppen masszíroz valakit, vagy így próbálja megtalálni a csíííííí-jét.

-Nálam, "szolid" hangerőn szól Pantera-Walk című száma.

Nincs több hozzá fűzni valóm, a kialakult helyzethez. Senki nem szól senkinek h vegye halkabbra, nem üvöltözik a másikkal a hangzavar miatt. Így élünk, dolgozunk mi egymás mellett békességben. :) :)

Jóóóóóó,ezen most röhögök. :D :D :D

[szarazkartoneszmek]

Elvárások

Volt a főiskolán egy tanárom, aki egyszer elmondott egy gondolatkísérletet. A szituációban egy kutya és egy ember sodródik a vízben. A kérdés, hogy kit, mit mentünk meg?

Persze rögtön kérdezni akartunk, hogy elérjük-e valamelyiket? Mi áll rendelkezésre pl. kötél, bot? Tudunk-e úszni? Mienk a kutya? Ismerjük az embert? Tudunk kommunikálni?

De a tanár leállított minket. Mint kiderült, a helyes válasz, hogy az életet mentjük.

...

Néztünk. Ebből nem tudtuk meg, ki élheti túl, mit kellene tennünk.

Akkor hozzátette, hogy ez a "politikailag korrekt" válasz.

Az eset sokszor eszembe jut, valahányszor kozmetikázott, "politikailag korrekt" tartalmakkal találkozom, vagy, amikor emberektől kapok ilyen " nesze semmi, fogd meg jól" típusú tanácsokat.

Például, amikor azt mondják, hogy ne törődj vele, ki, mit gondol rólad. :)

Ezt mondják, mert ez empatikusan hangzik, helyesnek tűnik. Viszont a valóságban egyáltalán nem mindegy, mit gondol rólunk a környezetünk, mert pokollá tehetik az életünket, derékba törhetik a karrierünket, akiknek rossz véleménye van rólunk. Nem kapjuk meg az állást, ha nem alakítunk ki jó képet az interjúztatóban.

Amikor kritizálják, azt a bizonyos kollégát, aki "nem tudja, hogy nem így viseledünk/ nem így jelenünk meg/ ilyet nem mondunk (és így tovább), akkor gyakorlatilag arról van szó, hogy az illető semmibe vette az elvárásokat, nem törődött vele, ki, mit gondol erről. :)

Nyilván vannak ésszerű elvárások, amelyek a közösség működését szolgálják, és vannak feleslegesen létező elvárások is. Valahol mégis törődnünk kell ezekkel, ha másért nem, akkor azért, hogy magunk alatt ne vágjuk a fát!

Inkább az lenne értelmes tanács, hogy törődjünk mások véleményével is, de az ésszerű határokon belül. Az soha nem baj, ha élünk az egészséges szintű kritikával. Illetve ne tegyük feltétlenül belsővé mások véleményét. Vizsgáljuk meg, hogy helytálló-e!

Persze sok helyről halljuk, hogy vakfoltunk van, amit mi nem, hanem csak mások látnak meg velünk kapcsolatban. De ha gyanúsan túlzó az a vélemény, amit kapunk, akkor jusson eszünkbe, hogy másnak érdeke lehet elbizonytalanítani minket, vagy lehet, hogy nagyon kedveskedni akar, és eltúlozza a rólunk alkotott pozitív képet.

Nagyon jól hangzik, de a többségünknek luxus, hogy ne törődjön vele, mit gondolnak róla. Egy bizonyos szinten nevel formál is minket, hogy milyen elvárásoknak igyekszünk megfelelni.

Képzeljük el hogy nem érdekel, ki, mit gondol, holnaptól nem köszönünk senkinek, pattogatott kukoricát viszünk a temetésre, a férfiak nem vesznek fel se nadrágot, se alsót, mert így kényelmesebb, és legalább nem kell bömböltetni a tam-tam zenét, hogy felhívják magukra a figyelmet. A humor kedvéért nyilván túlzok egy kicsit, de belátható, hogy hamar problémákba ütköznénk. :)

Nyilván, aki rendesen viselkedik, nem ad okot rá, mégis piszkálják, ott érdemes megválogatni, hogy mit is vesz komolyan belőle.

#gondolatok #magyar #emberek #elvárások #filozófia #illem #diplomatikus #politikailag korrekt #kozmetikázott #visszajelzés #szabályok #gondolatkísérlet #önismeret #realitás

[rychrd]

Minden

Hisz a kedvencem a minden!

A csendes szélben,

ebben a nagy üres térben,

A puszta létben, s minden erényben.

Vakító fényben élve, a végsőkig reményt remélve.

Így torzul világnézetünk, sápadtan magunkba nézhetünk, miként tört össze mindent.

Csak azt kérem ami jár, de ha jár a minden, hát zsebre vele

Elég abból is csak a fele, az alja és a teteje.

Csak ameddig nem leszek vele tele.

Járványként terjed a kapzsiság, kiszemelve a lefelé konyuló faág.

Szarka vadan rá száll, gondolva ezért úgysem kár.

De ha minden jár, abból is csak a legjobbat akarom.

Tudás, csalás s az egész világ, korlátlan hatalom.

Tenni amit tenni akarok.

Legtisztább földeket bejárni, lehetetlent elvárni úgy, hogy ne kelljen elválni.

Cukornál édesebb csókokat, amire az egész világ büszkén bólogat.

Esőben eljárni romantikus táncokat

Magunkra zárva a láncokat.

Tudtán adni a tudatlan tudatnak

Föld alatt hiába kutatnak a tulajnak

Dicső ragyogás, kellemes szárazság utáni zápor.

Való tudat szakadás, s a függőség okozta padlón kaparás.

Legjobbat megkapva, bele is rokkanva a súlya alatt.

Emberből maradt apró cafat,

Ütemezett dobogása pompásan hangzik, mint a leglágyabb dallam.

Hallani a csendet is a zajban,

Felcsillant egyetlen villám a viharban.

Átjárja elméd és elemészt, mit sem sejtve kutatod a sötét részt.

Valótlan és valóság közötti rést bejárva.

Szeretem a mindent

Fentről nézve mégis komfortosnak tűnik itt lent.

Egyszerű minden mi tökéletes, s a tökéletes ami több, mint egyszerű és kellemes.

Nem egoizmus tudatni mennyit érünk

És nem önbizalom hajtogatni mit is kérünk

Hisz minden pillanatban magunkért élünk.

Én vagyok a minden.

Hiába nézel, nem érsz el.

Nem érinthetsz, szádra sem vehetsz.

Tilalom tombol végig, elsöpörve földrengésként amit csak ér

#rychrd #saját vers

[meg-megbanom-ezt]

Újra felvettem a fonalat a Death Note-tal és ROHADT JÓL szórakozom [SPOILERveszély, már akit érdekel]

Bocsika, Cooper ügynök és szegény néhai Laura meg a többiek, a Twin Peakset az első évad után megcsaltam kicsit a Death Note-tal és olyan jól bejött, hogy most már ezt akarom végignézni. :3 Pedig annyira azért nem vagyok weeb, mint amekkorának látszom (ááá, dehogy...) és a TP is bejött eddig, meg ott a cliffhanger, de a DN is pont akkor kezdett felpörögni, amikor újrakezdtem (Yotsuba vége valahogy).

Érdekes, hogy sokáig gleccsersebességgel néztem mindegyiket, aztán most ráálltam. Ez részben az élethelyzetemből fakad, részben FOGALMAMSINCS. Annyiból mondjuk rábasztam, hogy mindkettő krimi és jól elfelejtettem minden szálat meg nyomot (habár a TP elejénél még jegyzeteltem(!))... Na mindegy, most csak vibe-olok, sajnos (vagy sem) amúgy sem vagyok az a detektívagyú.

Nos tehát. Miken is szórakozom jól? Hát például, hogy a Death Note-nál nem az a spoiler, ami annak látszik - legalábbis számomra.

Ugyanis a popkulturális ozmózis miatt sajnos a sztori egyik legnagyobb fordulatát már ismerem, de szerencsére így is maradt bőven meglepetés. Például: mivel nem tudtam, hogy változni fog a főcímdal (a YouTube meg nem épp dobta fel), egyszerűen SEMMI nem készített arra, hogy ehelyett a remekbe szabott, ám konvencionális j-pop/rock dal helyett egyszer csak ez a... nemtommilyen hardcore következik:

A vizuális elemekre külön felhívnám a figyelmet - modoroskodhatnék, de nem kell, mert önmagukért beszélnek, sőt ORDÍTANAK. A nevető Light-fej-tabló, a görgős széken körbeforgó-csipegető L, az almával idétlenül táncoló Ryuk, a hörgős verze alatt szexin cukiskodó Misa alatt, a szembaszó neonszínű villanások, TÉNYLEG olyan, mintha edgy (ám azért tehetséges) középiskolások rakták volna össze, de az első néhány "Ez most mi a szar?" és "De tényleg, ezt most MI A SZAR?" után már nem bírtam nem nézni és hallgatni és eljutottam az "Igazából mindig is imádtam" állapotba. :D

A következőkben csak simán kigyűjtöttem néhány pillanatképet, amin röhögtem vagy ilyen-olyan okból tetszett / érdekes volt [és akkor innentől SPOILERVESZÉLY]:

Tudod mit, L? Engem igenis zavar. :(

De szerencsére L tud nagyvonalú is lenni. <3

Intenzív figyelem + szénhidrát oktrojálása a szervezetbe = EZ A FEJ

Nahát, Higuchi is balkezes! <3 Mondjuk jobban belegondolva, ezzel nem dicsekednék... (FUN FACT: a japán szerzős (gyűjtőknek: 59. ;)) Galaktikában volt egy novella, ahol a balkezes szereplő szintén seggfej + ostoba volt, de ott még szerepe is volt a balkezességének - de ennél többet itt már nem spoilerezek...)

A ZÉGSZERELMÉRE, L, a XXI. században élünk!!! Nem fehérezhetsz csak úgy le valakit, akár halálistenről, akár emberről legyen is szó (és a halálistent sem csak azért nem, mert szempillantás alatt megölhet)!!!

Matsuda egyébként keményen gyúr a "legjobb mellékszereplő" díjra nálam, bár nem mindig olyan makulátlan, mint az előző ábra mutatja (vagy pont azért). Néha kicsit(?) naiv meg balfasz, de azért kompetens is tud lenni, ha akar, és néha, khm... MI EZ az ecchi fej, édes istenem?! Némileg túlságosan is élvezi Light nőügyeinek megfigyelését, persze biztos csak szakmai szenvedélyből. :D

És itt a folytatás. Nemrég itt is futott a hír, hogy valahol már bevezetik a munkahelyen a maszturbációs szünetet, szerintem Matsudának is jót tett volna (bár lehet, hogy neki már mindegy, mint a szélső háznak (<-best of Édesanyám(TM))).

Ryuk, amint bármikor le tud jönni az almáról (a drog rossz, gyerekek, értem?).

Azt hittétek, ezt a posztot megúszhatjátok Európa Kiadó idézet nélkül? Rábasztatok. (Persze Jenő nem pont ugyanazt mondja, mint Mikami... hanem még radikálisabb!)

Tag yourself, ha te is veszélyben vagy. :(

Mára ennyi. Most sok dolgom van lenne (alig bizonyítva ezzel a kettővel ezelőtti mondatot), de fullidióta indokolatlan DN fanartok is lesznek majd. :3 Valamikor.

#Youtube #death note #voyeurizmus #európa kiadó #fucking weeb #moly extra #music i like

[diogenesz2020portugal]

Nem fér be a kartondoboz a szelektív hulladéktárolóba? Aggodalomra semmi ok: segít Margit, a környezettudatos konfettigyártó macska! (Mellesleg így kényelmesebb is.)

#Nemfér Bea #környezetvédelem #Margit #Margarita Nyikolajevna #így élünk mi #cat #catoftheday #environmental protection

[kertikavics]

Elkészült a kutya DNS tesztje, de várnom kell este hétig hogy megtudjam az eredményt!!!

#tumblicsek #így élünk mi

[telaviv-delhi]

Ügyvédem kedvet kapott a veszélyes kalandokra, látván, hogy errefelé az ázsiaiakat leszámítva senki sem fizet a buszon, szal hirtelenváratlanul elblicceltünk a Golden Bridzshez, ami amúgy piros. Erre tessèk....

Mindig sejtettük, hogy a Golden Gate Bridge a Szimulált Valóság egyik nagy kamuja. A másik Magyarország, ami egy országnak álcázott intézet köz- és önveszélyes szellemi fogyatékosoknak. Szal a hidat érkezésünkkor sűrű köd fedte, valszeg egyszerűbb ködöt szimulálni, mint hídat. Unalmamban felvetettem, hogy terjeszthetnénk rémhíreket a híddal való szelfizésre várakozó tömegnek, példáulhogy ohjajistenem, odanézzetek! éppen leugrott valaki. Ügyvédem tiltakozott, erre én: - Nini, ott egy ufó a ködben! Ügyvédem: holhol?!!! Hát így élünk mi.

#golden gate bridge #san francisco

[csacskamacskamocska]

Hiába szerelek

A mai bejegyzést @est-hajnalcsillag reblogjának köszönhetjük, és egy példa arra, hogy egy jó pszichológus a nélkül tudja kimozdítani a dolgokat, hogy megmondaná mit csinálj. 4:44 van, a gépemnél ülök, iszom a kávémat, de valójában már jóideje nem alszom. Nagyon korán lefeküdtem, a tegnapi napot fel kellett adnom. Az álom vagy félálom amire ébredtem, hogy megírtam valakinek, hogy mennyire szerettem, mennyire fontos része volt az életemnek, egy szinten a gyerekeimmel, hogy a lelkemben ő ott volt, ahol a legfontosabb emberek vannak. Hogy talán most is ott van, akkor is, ha nem beszélünk, akkor is, ha szerintem ronda dolgokat csinált, mert az érzés nem változott, csak... és itt jött egy érdekes rész: csak elvesztettem az erőmet és a motivációmat arra, hogy átlépjem azokat a fájdalmas és rémisztő határokat amik bennem vannak. Hogy annyira szerettem, hogy küzdöttem, mert úgy gondoltam, hogy én jól látom a dolgokat, egészségesen – de valójában nem. Igaz, mondtam én már neki, hogy szeretem, amire azt reagálta, hogy az én bajom. És tényleg az enyém. Szóval semmi értelme ezt elmondani, most, hogy közel fél éve nem is beszélünk. Meg, igazán akkor lenne érdekes ezt elmondani, ha a másik ember, függetlenül attól, hogy tudja-e viszonozni az ember érzelmeit, tudja értékelni, hogy na, ide jutottál, na ez rohadt érdekes, hogy hogyan működünk és tudna partner lenni önmagunk élveboncolásában. Amiben amúgy nagyon sok, nála jóval kevésbé fontos ember partner. Csakhogy, az ő mumusa az intimitás. És bár ezt tudom már elég rég óta vagy sejtem inkább, eddig azt nem értettem, hogy akkor mi a fenének tart engem ilyen elérhető, karnyújtásnyi távolságra. Miért húz be és tol ki a személyes köréből? Miért érzem magam hülyítve, kihasználva, rángatva? Becsapva azért, mert az az én mumusom. Nehéz erre az élményre hasonlatot keresni. Ha valamikor elutasítottak egy intim helyzetben (amire nagyon vágytál), akkor elutasítod még a látszatát is, miközben a vágy (az elemi vágy arra, hogy közel legyen valakihez) az nem lesz semmis, sőt, minél inkább tagadja az ember, annál jobban életben tartja, hiszen nem közönyös a dologgal szemben. Kívülről nézve ez elbizonytalanító és a megjelenő kettősség a magamfajta bizalmatlan emberben csak bizalmatlanságot szül, miközben újra és újra esélyt adok, mert én meg bízni szeretnék, csak nem megy. Mindkettőnek ugyanaz a valamikori elutasítás az alapja.

Próbáltam nem siratni ezt a kapcsolatot, próbáltam arra gondolni, hogy ez van, az történt, ami történni tudott általunk. Ennyit voltunk képesek összehozni ezekkel a sérülésekkel. És persze rettenetesen fontos, hogy ez az én nézetem, az én oldalam, simán lehetséges, hogy a másik oldalon valami teljesen egyszerű ok van amitől még neki lehetnek sérülései, ami megmutatkozott ugyan, de az alap kiindulás az, hogy számomra benne több lehetőség van, mint amennyit ő érez bennem. Nagyon nehéz ám, hogy az ember ne rohanjon oda és ne öntse rá a saját érzelmeit meg felismeréseit a másikra. Az egyik ember újra és újra megéli, hogy őt nem lehet elutasítani, mert ő utasít el, a másik újra és újra megéli az elutasítást, aminek van egy közelség élménye mindkét részről, hiszen elutasítani csak azt lehet, aki közel van. Ha most odarohannék, na mi történne? Na mi? Igen, jól tippeltél. Elutasítás. :) :)

Persze, ez az egész, így kiterítve, mint Marilyn Monroe a boncasztalon. Hát, azért széttrancsírozás nélkül vonzóbb volt... Szóval csak úgy a mindennapokban, nem gondol az ember minden percben arra, hogy ahaaaa! Ez most azért történik, az meg ezért, ahaaaa! Csak élünk, reagálunk, elbasszuk vagy éppen jól csináljuk a dolgainkat. Csak nekem fontos, hogy szeretnék úgy élni, hogy bennem béke van. És a belső béke a való világgal együtt legyen béke, ne falak mögött egy titkos kertben, felvértezve a világ ellen.

#elutasítás #félelem #közelség #hárítás #elkerülés #kapcsolatok #intimitás #visszautasítás #04-04

[varjukollektiva]

Transz láthatóság világnapja

„Hármas együttállást figyelhetünk meg a mai napon. Ma van a transz láthatóság világnapja, még tart az LMBTQIA+ történeti hónap, harmadszorra pedig ennek a hónapnak ma van az utolsó napja. Egyszerre gondolkodunk a tranzicióról és a történelemről – melyek folyamatosságuk, változásuk révén hasonlók – és valaminek a végéről, a határáról. Szeretnék ezért ezeken a fogalmakon elidőzni egy kicsit.

Egy transzgender ember a genderprezentációjában és/vagy a testi jegyeiben változik egyik állapotból a másikba. De annyira idegen lenne ez az állapot a ciszhetereo emberek szemszögéből, hogy már a láthatatlanság szót kell rá használnunk? Bár a transgender emberekkel szemben hozott törvények, a velük szemben elkövetett erőszakos gyűlöletbűncselekmények, és például az a kulturális genocídium számba sorolható jogi háború, amit az Amerikai Egyesült Államok államai megindítottak ellenük az utóbbi években, nem közvetlenül megélt tapasztalat a többségi társadalom számára, egy bizonyos értelemben mindannyian mindig valamilyen tranziciós folyamatban élünk; átmenetben a gyermek-, és tinédszerkor, a diák-, és munkáslét, még egy munkahelyen is az egyik napról a másikra való felkészülés között. Egy ember, még ha genderidentitása és prezentációja azonos is marad élete végéig (avagy cisgender; azaz identifikálódik a neki születésekor rendelt genderidentitással), rendkívül sok értelemben számít mégis tranzícióban lévőnek. Egy férfi először agglegényből férjjé tranzicionál, mikor megnősül. Ha gyermeke születik, apává. Ha unokája, nagyapává. Egy adott társadalom szerkezete is változik a történelem folyamán. Az egykor felnőtt lakosság megöregszik, helyüket régi funkciójukban fiatalabbak veszik át; a régi politikai garnitúrát leváljta egy új; a nyugdíjba vonuló professzorok helyett fiatalabbak kezdik el meghatározni a tudományos kánont. Vagyis valójában minden olyan dolog, amit adottnak, hagyományosnak, vagy „cisznek” gondolunk, valójában valamilyen tranzíciós folyamat eredménye. Át kellett alakulnia valami korábbi állapotból ahhoz, hogy adottként, mostani állapotában meghatározottként, vagy hagyományosként álljon a szemünk előtt.

Mikor a transz láthatóság napjáról beszélünk, úgy hangzunk, mintha azt állítanánk, hogy a transzságra ezen a napon rá kell fókuszálnunk ahhoz, hogy láthatóvá váljon, mintha egyébként - az év többi napján – láthatatlan lenne. Ez így is van. A fennálló hatalmi struktúra, amely a transgender emberek életét unfair módon megnehezíti, bizonyos esetekben ellehetetleníti, szabja meg többnyire a többségi társadalom számára a láthatóság horizontját. Ellenben akármennyi pénzt, hatalmat és erőszakot öl bele, a hatalom nem tudja megsemmisíteni a tényt, hogy a tranzíció valójában mindenütt jelen van, bennem és az olvasóban, az egyénben és a társadalomban, a pillanatban és az évszázadban. Elhitethetik velünk, hogy nem létezik, de a valóság elidegeníthetetlen részeként mindannyian megéljük.

Egy kezdeti tranzició nélkül egy önmagát teljesen ciszheteronak tartó ember sem létezhetne: az anyjának teherbe kellett esnie. Csak azok tudnak arról nyilatkozni, hogy mekkora tranzició is ez, akik estek már teherbe életükben. Ezt pedig követnie kellett tranziciók teljes sorának: zigótából magzattá, magzatból csecsemővé, abból gyermekké, abból tinédzserré, stb. kellett válnia ennek a kezdeti tranzíciónak ahhoz, hogy ez a bizonyos ciszhetero ember most itt lehessen közöttünk. Kisebb, vagy alapvetőbb tranzíciók ezek, valóságosabbak, vagy eredendőbbek, mint egy transzgender ember tranziciója? Mi joga lenne bárkinek ahhoz, hogy ezt állítsa? Ha komolyan vennénk a transz láthatóság fogalmát, úgy élnénk, hogy minden nap a transzgender láthatóság napja lenne.

Mint minden fogalom, a gender is csak akkor hasznos, ha magába foglal valamit, ha van határa, és ezen a határon kívül esnek más fogalmak által lehatárolt dolgok. Minden dolog és minden fogalom más dolgok és fogalmak környezetében, kontextusában nyeri el teljes értelmét, és így a dolgok és fogalmak egymásra utaltságukban érthetők meg igazán.

Ezért szeretnék kitérni még a gender fogalom határára. A gender társadalmilag meghatározott elvárások olyan halmaza, melyet az egyén, születési nemétől függően, magáénak érez. Ez a megfogalmazás nem foglalja magában, hogy a különböző gendereknek valamiféle hierachiában kellene létezniük egymáshoz képest, és így azt sem, hogy melyik gender lenne felsőbbrendű a másiknál. A történelmi tapasztalat ezzel szemben azt mutatja, hogy az emberek genderek szerinti elkülönítése eddig mindig magával vonta azok hierarchiába való sorolását. Ennek oka azokban a struktúrákban keresendő, melyek ezeket a elváráshalmazokat, avagy gendereket létrehozzák (a patriarchátusban és a kapitalizmusban). Ha ezek a struktúrák megszűnnének, és leváltaná őket egy olyan struktúra, ami, ha létre is hoz gendereket, azokat nem sorolja egymáshoz képesti uralmi hierarchiába, megszűnnének a genderek közötti függőleges hierarchikus különbségek, de megmaradhatnának a genderek, mint olyan fogalmak, amik az emberek között vízszintes hierarchiát fejeznek ki. Sokan a szélső baloldalon ezt tartják megvalósítandó célnak; olyan társadalom létrehozását, amelyben ha vannak is genderkülönbségek, azok nem uralmi pozíciókba sorolják az embereket, hanem minőségükben ugyan eltérő, de uralmi pozíciójukban egyenrangú identitáspozíciókba. Nem tudom, milyen lenne konkrétan egy ilyen világ, de most azért is vagyunk itt, hogy gondolkozzunk róla, s ezért szeretnék felvázolni egy másik alternatívát is. Nem állítom, hogy ez a másik alternatíva igazabb, vagy legitimebb, mint az imént felvázolt. Csupán megoldási lehetőségeket szeretnék átgondolni.

Szükségünk van a genderek megtartására egy ténylegesen egyenlő világban? A klasszikus radikális feminizmus célkitűzése a genderkülönbségek eltörlése volt. Tegyük fel viszont, hogy megvalósul ez a célkitűzés, azaz férfinak, nőnek, és minden egyéb gendernek lenni ugyanazt jelenti majd. Lesz egyáltalán értelme egy ilyen helyzetben genderek sokaságáról beszélni? A halmazelmélet szerint egy halmazt annak elemei definiálják. Vagyis ha van egy halmaz, melynek neve ’FÉRFI’, és egy halmaz, melynek neve ’NŐ’, és egy harmadik, melynek neve ’NEM-BINÁRIS’, s ezek egy teljesen egalitárius társadalomban mind ugyanazokkal az elemekkel rendelkeznek, akkor ezek a halmazok valójában mind ugyanaz a halmaz. Egy egalitárius társadalomban ezért valójában egyetlen gender létezne, amelybe beletartozna minden ember.

A gender fogalmát általában azért szoktuk használni, hogy emberek közötti valamilyen különbséget le��rjunk. Viszont ha minden ember ugyanabba a genderbe tartozik, minek egyáltalán megtartani a gender fogalmát? Hiszen eredeti használati céljának már nem tud megfelelni: nem tesz már különbséget. Hogyan neveznénk akkor a jövő embereit, akik ebben a társadalomban élnek?

Megoldási javaslatnak szeretném láthatóvá tenni itt az agenderség fogalmát. Ahhoz, hogy valaki például férfi legyen, először is példáznia kell a ’genderrel rendelkezés’ tulajdonságot, amelyet tartalmaz a ’FÉRFI’ halmaz. A férfi egy gender, és ha valakinek nincs gendere, akkor következésképpen férfi sem lehet, ezért is fontos példáznia a ’genderrel rendelkezés’ tulajdonságot. Agender az az ember, aki nem példázza a ’genderrel rendelkezés’ tulajdonságot. Ez egy kritikus tulajdonság, mivel feltétele annak, hogy valaki bármely gender autentikus tagja lehessen. Egy agender ember példázhat klasszikusan férfiasnak, vagy nőiesnek, vagy nem-binárisnak számító tulajdonságokat, de van egy fontos különbség abban, ahogyan ezen tulajdonságok saját magán való megjelenését érzi, ahonnan ezeket eredezteti.

A klasszikus elgondolás szerint egy nő azért gondoskodó, azért csinos, stb., MERT nő. Egy férfi azért izmos, azért borostás, azért szeret barkácsolni/focit nézni/ stb., MERT férfi. Ezeket nap-mint nap hallani lehet embertársainktól. Egyesek ezek között nem csak egyoldalú meghatározottsági vonalat húznak, hanem egymástól kölcsönösen függőknek tartják őket („Én öreg koromra is NŐ leszek, és festetem majd a körmöm!”).

Egy agender ember ezzel szemben nem azért borostás, gondoskodó, csinos, szeret focit nézni, divatújságot olvasni, stb., MERT férfi vagy nő, vagy nem-bináris volna. Vagyis a személyes tulajdonságai nem valamilyen genderen keresztül nyernek számára legitimációt. Nincs szüksége genderre ahhoz, hogy identitása legyen. Ő azért ilyen, mert Ő ilyen. Ez nem azt jelenti, hogy az agender emberekre ne lennének hatással a patriarchális kapitalizmus által kitermelt toxikus genderjellegek. Ezeknek a struktúrájában nőttek fel, és minden bizonnyal internalizáltak jó pár olyan elvárást magukkal szemben, amit egy egyenlő világban nem kellett volna megtenniük. Én például, ha visszagondolok olyan toxikus jellegeimre, vagy cselekedeteimre, amelyek abból fakadnak, vagy fakadtak, hogy megpróbáltam megfelelni a nekem kiosztott genderszerepnek, úgy érzem, mintha ezekben az esetekben egy gonosz polip egyik csápjára húzott ujjbábu lettem volna. A férfiasság számomra nem valami belsőt jelent, hanem valami külsőt, valami olyasmit, ami akár akaratom ellenére, akár önszántamból hatol és ágazik bele a szubjektivitásomba, s amely nem lenne ott, ha ez a külső gonosz polip, ami a ’férfiség’ kapitalizmusban kitermelt elvárásrendszere, nem létezne. Levetkőzni a férfi jelzőt számomra önmagam megtalálását jelenti, míg férfivá válni, vagy férfinak próbálni lenni azt jelentette számomra világ életemben, hogy a teljes énem egy jókora szeletét erőszakkal meg kellett próbálnom levágni, leválasztani magamról.

Hogyan oldaná meg az agenderség a ’gender’, mint az egyenlő világban haszontalanná váló fogalom problémáját? Szerintem, ha egy fogalom hasznát veszíti, nem kell többet használnunk. A megvalósult egalitárius társadalomban meglenne a lehetőség arra, hogy minden ember teljes emberlétében teljesedhessen ki, és ne korlátozza a társadalom által rárótt semmilyen gender, mint elváráshalmaz, vagy elvárásköteg. Mindenki teljes joggal válhatna Emberré, ha a gendertől, mint a világ meghatározó részétől, megszabadulnánk.

A genderek eltörlése nem vonná maga után a biológiai nemből fakadó nemi különbségek eltörlődését. A nemi diszfória fennmaradna, amíg világ a világ. De mivel egy egalitárius társadalom sokra tartaná tagjainak testi autonómiáját, s így, bár nem okozna genderváltást a nemi tranzíció (hiszen a feltételezett társadalmunkban már nincs gender), továbbra is szükség lenne rá.

Most azonban, a mi kurrens történelmi pillanatunkban, az emberek túlnyomó többségének alapvetően meghatározó az, hogy milyen genderbe sorolták őket mások, vagy hogy mely gender tagjának érzik magukat. Ez is egy kezdeti tranzició további tranzicióinak következménye, s ezért teljes mértékben valóságos. Ebben a történelmi pillanatban szükséges és hasznos ismernünk és használnunk a gender fogalmát, és megértenünk annak történetét, hogyan vált elnyomó struktúrák alapvető fogalmává. Viszont ezt a fogalmat, a gender fogalmát azért kell használnunk, hogy hosszú távon lebonthassuk ezeket az elnyomó struktúrákat. Én személyesen úgy gondolom, hogy ahogyan a proletariátus is internális és szükségszerű strukturális eleme a kapitalista társadalomnak, és utóbbi pusztulásával előbbi is el kell pusztuljon, úgy a gender is internális és szükségszerű strukturális eleme a patriarchátusnak. Csak akkor fogjuk tudni biztosan, hogy a patriarchátus elpusztult, hogy az emancipatorikus harcot sikeresen és konzisztens elvrendszerrel vittük véghez, ha már genderek sincsenek. De hogy nekem, vagy más elvtársaimnak lesz-e igaza, azt a történelem fogja igazolni.

Két értelemben van szükség a végről, a határról gondolkodnunk annak érdekében, hogy láthatóbbá tegyük a transgender emberek küzdelmeit: a patriarchátus végéről, és a kapitalizmus végéről.”

#varjú kollektíva #anarchizmus #lgbtq #lmbtq történeti hónap #lmbtq #anarchia #transz láthatóság világnap

[angelofghetto]

a felnőttek nem tudják, hogyan kell élni

Sose gondoltam volna, hogy egy papnak fogom inni a szavait. Nagyszüleimen kívül senki nem élt hitéletet a családban, és nem is érdekelt ez az egész hókuszpókusz, a rituálék, a kenetteljes beszédek, a vasárnapi szépruhás templomozások. Egyszer középsuliban, filozófia órára készítettem egy tízperces kiselőadást a tanár által ajánlott irodalomból "lehetett-e valós személy Jézus?" témában. Templomba csak művészettörténeti érdeklődésű turistaként, vagy barátok esküvőjére meghívottként jártam, ez azóta sincs másként.

Mostanában a kiégés érdekel, mint az emberi működés egyik új felfedezése. Azt gondolom, ez megint csak egy civilizációs betegség, az atomizált társadalom, a nagycsaládok széthullása, a felgyorsult világ, a túlzó követelményrendszer, az időszorítás és a támogató-védő őszinte közösségek hiánya okozza. Vagyis hogy egy idő után megbillen a belső mérlegünk: többet adunk le, mint amennyit visszatölteni tudunk.

Pál Feri (nehezemre esik atyának nevezni, mert ha nem hozna időnként a papi működéseiből való példákat, nem is venném észre, hogy az) az előző előadásból áthúzódó témaként beszél a belső jutalmazási rendszerről, amit a külső jutalmazási rendszer tönkretesz, lebont, helyette függőséget kialakítva. Rajzoló gyerekek történetét hozta illusztrációnak. A gyerekek maguktól szerettek rajzolni, a rajzolás folyamatának és eredményének önjutalom érzéséért, mígnem elkezdtek nekik jutalmat adni érte. Onnantól a jutalom hozta a sikerélményt, a jutalom megvonása a sóvárgást. A kör bezárult. Függőség = irányíthatóság. És nem erről szól az egész porosz iskolarendszer és a munkahelyek világa?

Itt egy jópofa, önazonos ember, aki keresetlen szavakkal, szenvedéllyel, humorral, öniróniával, szeretettel beszél hozzánk hétköznapi dolgainkról, a mondataiból magunkra ismerünk, de meg sem próbál téríteni. Nincs rá szükség. Az embereket egyszerűen csak érdekli, amit mond, magunkba nézünk, elgondolkodunk, és ez jó. Egyre nagyobb termeket kell kibérelni az előadásaihoz, és meglepően sok a fiatal a nézők között. Valamit kapunk tőle, ami eltűnőfélben van a világunkból: nem azt, mint a motivációs tréningeken, hogy miért vagyunk lusták, akaratgyengék, motiválatlanok, és ha elakadunk, az kizárólag a mi bűnünk... hanem hogy emberek vagyunk, bizonytalanságokkal, hibákkal, vágyakkal és szunnyadó értékekkel. Így egyben. És jogunk van bánatosnak, dühösnek, csalódottnak, "lustának" lenni, ha nem vagyunk a helyünkön, ha kényszerek között élünk. És jogunk van élvezni az életünket, és jól érezni magunkat mások között mindenféle elvárás vagy haszon nélkül.

#Youtube