#érdekes alakok

[corviderii]

sun & star

inspired by not wanting to choose duality, hungarian folktales, and the sheep/wolf mythology

#build your beast #halloween #character design #i'm SO pleased with these two!! hehe #proud of how it turned out too #érdekes alakok #és azon találom magam hogy éppen őket rajzolom amikor nem figyelek oda. vicces #good shapes

[pappito]

a királyi rádiónak van ez a nagyon jó podcastja ami Új-Zéland fekete bárányairól szól, mindenféle elég fura alakok mozogtak NZ újkori történelmében: The shady, controversial and sometimes downright villainous characters of New Zealand history, presented by William Ray.

kicsit le vagyok maradva, de most tartok a

Erased: the story of Charles Mackay - Part 1 és Erased: the story of Charles Mackay - Part 2-nél

The former mayor's name was chiselled off public buildings, ripped off street signs and deliberately excluded from official histories. His official portrait was taken down and destroyed.

The reason? In 1920 Charles Mackay shot and nearly killed D'Arcy Cresswell, a 24-year-old returned soldier who had been threatening to out Mackay as homosexual. 

tök érdekes részleteket mesél el arról, hogy akkoriban hogyan működött az LMBTQ+ scene meg mi volt a társadalmi hozzáállás meg hogy amúgy miket csinált a whanganui polgármester milyen - nem queer-related botrányok előzték meg a lövöldözést amiben Mackay meglőtt egy embert aki zsarolni próbálta. Kábé másfél óra összesen a két rész, mindenféle kontextussal meg részlettel.

[vanegyjosztorim]

190215 - Csak egy buszmegálló és látogatói

A buszmegállók kezdenek egyre elkeserítőbb hellyé válni. Mindig, amikor megérkezem egy buszmegállóba, igazából hulla fáradt és lusta vagyok. Másra sem vágyom, csakhogy felszálljak a buszra, csendben hazamenjek és ledőljek, pihenjek, kikapcsoljak. Semmi másra nem szeretném használni azt a szerencsétlen helyet, csak megvárni ott a hazaszállító eszközömet.

Viszont mostanában a buszmegállók adják a legtöbb inspirációt, pontosabban azok a dolgok, amik egy buszmegállóban képesek lejátszódni. Sajnos nem pont a legszebb gondolatok születnek meg ezeken a helyeken.

Az első történetem talán egy hete játszódott le, amikor éppen várakoztam a buszomra az egyik buszmegállóban. Pont munkából mentem haza. Fáradtan, éhesen, már akkor minden bajom volt.  A megállóba érve legalább abba a hitbe ringathattam magam, hogy a buszon nem lesznek sokan, mivel a megállóban is egyedül töltöttem jó pár percet.

Azonban ekkor csatlakozott hozzám két alak. Mondanám, hogy úriemberek, viszont akkor hazudnék. Most jöjjön a csavar, hogy miért nem nevezném őket így:

Igazából a buszmegállóban lévő ülés egyik szélénél támaszkodtam. Nem mondom, hogy leültem, mert februárban az egyenlő lenne egy felfázással, megfázással és mások elborzadó tekintetével, hogy képes vagyok nő létemre ilyet tenni, de fáradt és erőtlen voltam, szóval nekidőltem. A  két személy a másik oldalon foglalta el a helyét. Igazából beszélgettek, amikor megérkeztek és előtte is hallottam a hangjukat. Egyáltalán nem tartottam furcsának a dolgot, két iskolás éppen megy haza és várja a buszt. Normális.

Amikor elhelyezkedtek, elhallgattak. Majd az egyik egy csodálatosan undorítót köpött a buszmegálló kellős közepére. Az első gondolatom ami szöget vert a fejemben az volt, hogy legalább menne el a buszmegálló mellé ha rájön a késztetés, hogy undorítóan viselkedjen, vagy vegyen elő egy zsebkendőt, de ne itt az orrom előtt jusson eszébe. Főleg ne oda, ahol mások általában várakoznak. De nem idegesítettem magam tovább, inkább az elhaladó autókra tereltem a figyelmem. Ekkor hallottam még egy köpést. Már akkor kezdtem kicsit kiborulni ettől, de megpróbáltam nem foglalkozni vele. Ha kell hát kell, ha nem annyira intelligens, hogy ezt ne itt csinálja, hát nem. Viszont amikor az első kettőt több is követte, kicsit elgondolkoztam.

Ezek ketten rákezdtek a buszmegállóban versenyt köpködni. Nem tudom, mi lehetett a cél. Kinek milyen messze sikerül, kinek mennyire undorító…? Nem is akarok belegondolni. Ekkor már elég szúrós szemmel néztem rájuk, hogy mégis miért jó ez nekik? Esetleg köpőcsészét ne adjak, ha már úgyis elkezdek ősember szintre visszavedleni az értelmi szintjükkel? Vagy ez valami területmegjelölés lenne, mint a kutyáknál? Bár sajnos a kutyák intelligensek, az az ember pedig, aki ilyet csinál nem különösebben nevezhető annak.

A harmincvalahanyadik után azért azt is megkérdőjeleztem, hogy ezeket tényleg beszélni hallottam. Lehet, hogy csak morogtak valamit egymásnak és nem is képesek értelmes szavakkal, mondatokkal kommunikálni. Vagy a köpésekkel kommunikálnak. Lényeg a lényeg, undorító volt.

Aztán a buszmegálló előtt elsétált egy nő. Az egyik srác majdnem sikeresen telibe találta a cipőjét. Amikor megállt és ránézett felvont szemöldökkel, hogy “mégis mit csinálsz gyerek”, a két srác csak nevetett és megjegyezték, hogy nem kellene az útban lenni, akkor nem történne ilyesmi. Az útban? Mégis milyen útban? Annak, ami a szájukból kijön, na annak nem kellene senki útját keresztezni. Méghogy útban.

Az első, ami itt eszembe jutott,  hogy ha ezeknek az embereknek megjegyzem, hogy undorító amit csinálnak és igazán magukra szedhetnének egy kis jó modort és tiszteletet, akkor fel vannak háborodva, hogy milyen jogon szólom le őket. Kaptam volna rögtön, hogy én sem vagyok jobb, ne szóljak bele az ő dolgukba stb. Még az is lehet, hogy kaptam volna egy jópofa monoklit is a szemem alá ajándékba.

Ha viszont ugyanezt én csinálom meg velük, hogy például majdnem ráköpök valamelyik cipőjére, szintén én vagyok az undorító állat, és megint csak kapok kettőt a fejemre. Úgy láttam, a hölgy is hasonló véleményen volt, mivel inkább nem erőltette a kölykök megnevelését.

Kérdem én:  miért kell ennyire alpári, undorító, elcseszett módon viselkedni, amikor elméletileg az emberi lény egy intelligens faj? Lehet, hogy azoknál, akik ilyen kulturáltan viselkednek, a koponyacsont és egyéb tartozékok már csak salátát védenek de akkor is! Egy minimális tiszteletet, egy kis jó modort sem lehet tanúsítani más emberek iránt? Muszáj mindenkinek tudni arról, hogy valami nincs rendben a toronyban? Legalább ne mutatnák meg, hogy mennyire jó nevelésben részesültek.

A másik történetem szintén ebben a buszmegállóban játszódott (“szeretem” ezt a buszmegállót, mindig történik valami érdekes). Úgyszintén a buszra vártam és ismételten a padot támasztottam. Viszont akkor nem voltam egyedül, ugyanis mellettem helyet foglalt egy hölgy, illetve a buszmegálló mellett egy-két méterrel odébb egy asszony várakozott a buszra.

Ebben nem lenne semmi furcsa, három ember várja, hogy végre hazajusson. A forgalom gyér volt, alig haladt el autó az úton, azt is hallottam, hogyha valaki levegőt vett. De erről az a bizonyos asszony nem igazán vett tudomást. Ugyanis!

Ebbe a szép, csendes környezetebe belehasított valami igazán fülsértő hang, a megálló mellől. Egy fing. Egy hangos, meghökkentő fing.  Nem, nem viccelek! Nem tudom, mi késztette erre, de a buszmegálló mellett álló asszony úgy gondolta, elenged egy galambot.  Lehet, hogy elgondolkozott az élet értelméről és teljesen megfeledkezett magáról, vagy zavarta a csend. Az is lehet, hogy már úgy volt vele, hogyha elég erősen koncentrál a galamb mellé sikerül összehoznia egy hangtompítót is. De annyi biztos, hogy nem igen zavartatta magát.

A hölgy, aki mellettem ült, döbbentem nézett rám. Tekintetéből ki lehetett olvasni, ő sem hiszi el, hogy ez tényleg megtörtént. Gondolom, az én arcomra is hasonló kifejezés ült ki. Esélyünk sem volt felocsúdni, ugyanis megérkezett a busz, és mint kiderült, mind a hárman ugyanazon  a buszon fogunk utazni. Megvártuk, amíg a trombitásunk felszáll a buszra, természetesen tisztes távolságot tartva követtük és eszünkben sem volt a busz ugyanazon részét megosztani vele. Döbbenetünkben szerintem azt sem figyeltük, mégis milyen buszra szállunk fel.

Az egyetlen gondolat, ami megfogalmazódott bennem, amíg az ajtó becsukódott mögöttem és a busz elindult, hogy legalább kint engedte el, mert nem tudom mit csináltam volna, ha ugyanez a levegőtlen buszon történik. Ugyanis itt nincs esély a menekülésre.

#buszmegálló #érdekes alakok #izgalmas #so true #érdekes #micsoda emberek vannak #blog #blogger #tumblrblog #tumblrblogger #olvass el mindent is #kövess #van egy jó sztorim #my own story #izgalmas az életem #mindig megtalálnak

[kaici]

Júszaku és Asirpa: Ogata angyalai vagy démonjai?

Az egyik kedvenc témámat sikerült végre feldolgoznom: a Golden Kamuyból ismert Ogata Hjakunoszuke, Hanazava Júszaku és Asirpa kapcsolatáról hoztam egy írást.

A történetben Asirpa nem csak Szugimoto számára erkölcsi iránytű, szerintem a lány mellett bárki egy kicsit jobb emberré válhat. Vannak arra utaló jelek, hogy közös utazásuk során Asirpa jelenlétének Ogatán is sikerül változtatnia. Ilyenek a csitatap és hinna-hinna jelenetek, mikor a lány unszolására Ogata végre hajlandó kimondani ezeket a szavakat főzés és étkezés közben. Ilyen az ainu faluban az éjszakai jelenet is, mikor a nagymama altatódala közben Ogata békésen összekuporodva alszik. Ha jól emlékszem, ezen az egy alkalmon kívül mindig a puskájára támaszkodva, ülő helyzetben láttuk bóbiskolni. A másik jel, hogy Ogata jó útra térhet, az a 169. fejezet ójamaneko (hiúz) jelenete. Miközben Ogata farkasszemet néz a múltját jelképező hiúzzal és szembesül önmagával, Asirpa szólítja, mert ideje folytatni az útjukat. Amíg a Ogata másfelé néz, a hiúz eltűnik, majd a férfi megfordul és követi a lányt. A lábnyomokat érdemes figyelni. A hiúz lábnyoma balra kanyarodik, míg Ogata elszántan Asirpa irányába folytatja útját. Az alkotó Noda Szatoru ezt a megjegyzést hagyta a fejezet végén: "Vaga jamamicsi o ike. Dódó to." ("Járd a saját ösvényed. Egyenesen, becsülettel."). Minden okunk megvan azt hinni, hogy Ogata jó útra térhet:

Ogata mentális terhe

Ogata pszichéjét gyerekkora óta rengeteg dolog teszi próbára. Édesanyja elhanyagolta, édesapja lemondott róla, a katonaságban gésa édesanyja miatt gúnyolták, és egy hibás döntést is hozott azzal, hogy öccsét fejbe lőtte. A manga azt sugallja, hogy ezek közül az utóbbi volt a legnagyobb hatással Ogatára, aki évek óta szenved a Júszaku értelmetlen meggyilkolásából eredő bűntudattól. Asirpának fogalma sincs róla, hogy Ogata mekkora lelki terhet hordoz Júszaku megölése miatt, ahogy Júszakunak sem volt fogalma arról, hogy katona bátyja már fiatalon végzetes bűnt követett el édesanyja megölésével. Ogatának tehát magával kell hordoznia a családja kiirtásával járó pszichés terhet. Sokáig kitart, azonban mikor rájön, hogy Asirpa semmiben nem különbözik a tiszta lelkű, ártatlan Júszakutól, megtörik. A múlt árnyainak vissza-visszatérő kísértése miatt halmozódó feszültség az orosz kontinens és Szahalin szigete között játszódó jégtorlaszon, a 187. fejezetben csúcsosodik ki.

Ogata Asirpa érzelmeire hatva megpróbálja kiszedni a lányból az arany megtalálásához szükséges kód kulcsát, de a férfi manipulációja végül hatástalannak bizonyul. Asirpa sokáig elhiszi Ogata hazugságait, de tudtán kívül néhány egyszerű kérdéssel sikerül fogást találnia a mesterlövészen. Egy nagyon érdekes visszacsatolás is van a 103. fejezetre: Ogata most ad választ Asirpa kérdésére. Abban a jelenetben a lány jóhiszeműen tudakolta a férfi kedvenc ételét, de nem kapott rá választ, helyette Ogata elmerengett gyermekkori nem túl vidám emlékein. Most a jégen viszont Asirpa tudta nélkül válaszol erre a kérdésre, Szugimoto szájába adva a szavakat: ankó (ördöghal) nabe. A rá törő emlékek hatására ugyanúgy elmereng, mint a 103. fejezetben, és mentálisan teljesen összeomlik. Noda sosem rajzolta még meg a mesterlövészt ennyire érzelemdús arckifejezésekkel, alig lehet ráismerni:

Ezután Asirpa kitépi a kezét a férfi szorításából és Ogata ráeszmél, hogy ellenállásba ütközött. Nem úgy alakul a terve, ahogyan szerette volna és azt is tudja, hogy a lány bizalmát már nem tudja visszaszerezni.

Asirpa ellenállása talán Júszakura emlékezteti, mert Ogata lelki mélypontján átlendülve Asirpa támadásába kezd. A lány értetlenül áll a férfi előtt, hiszen fogalma sincs a részletekről, mikor Ogata felteszi ezt a kérdést: ”Ainu no gúzó mo kijoi hicujó ga aru no ka?” ("Az ainuk bálványának is tiszta lelkűnek kell lennie?"). Ogata itt egyszerre gondol szűz öccsére, aki zászlóvívőként egész ezredet mozgatott meg és vitt csatába, valamint a szeplőtlen Asirpára, akinek apja azt a sorsot szánta, hogy az ainu nép jövőbeli vezetője legyen. A lány értetlenül áll Ogata előtt, hiszen nem tud semmit a férfi múltjáról, és vissza is kérdez: "Nan no hanasi da..." ("Miről beszélsz...?"). A párhuzam Júszaku és Asirpa között csak Ogata fejében létezik, ő a kapocs kettejük között. Ahogy ebben a jelenetben minél jobban összesimulnak a múlt és a jelen szálai, Ogata annál kiszámíthatatlanabbul viselkedik. Puskát szegez Asirpára (ne felejtsük el, hogy ő még csak gyerek!), és fogalmam sincs, hogyan alakult volna ez a feszült szituáció, ha Szugimoto nem tűnik fel a hátuk mögött.

Asirpa & Júszaku párhuzama

Itt térnék át a történet két emberileg legtisztább szereplőjének párhuzamára. Hogy megértsük, hogy a fenti szituáció miért fajult el ennyire, összegzem, hogyan játszódik le hasonló szituációk sorozata Júszakuval és Asirpával. Mindketten ellent mondanak Ogatának, és ez nagyon feldühíti a férfit. Röviden és sarkítva:

Ogata: "Júszaku, veszítsd el a szüzességed!" Júszaku: "Nem." Ogata: "Júszaku, öld meg ezt a hadifoglyot!" Júszaku: "Nem." Ogata rájön, hogy Júszaku tiszta lelkű ember... puskát szegez rá.

Ogata: "Asirpa, áruld el a rejtély kulcsát!" Asirpa: "Nem." Ogata: "Asirpa, ölj meg engem!" Asirpa: "Nem." Ogata rájön, hogy Asirpa tiszta lelkű ember... puskát szegez rá.

Ez azért veszélyes, mert ahogy Ogata aljas módon megölte Júszakut,  ugyanolyan aljas módon képes lenne végezni Asirpával is. Látni fogjuk, hogy miután visszatérnek Hokkaidóra, Ogata már Asirpára vadászik.

Asirpának és Júszakunak sok közös vonása van, ráadásul Ogata fejében is egyre inkább egybeolvad kettejük alakja. Ők azok, akik ellenkeznek vele, akiket nem tud manipulálni, akik cselszövéseit hárítva maradnak a saját erkölcsük által diktált ösvényen. Ugyanakkor ők azok, akik bíznak Ogatában és kedvesek vele. Júszaku megöleli, Asirpa pedig gyógyítja Szahalinon a lázas betegség idején.

Egy sokat sejtető jelenet van a 165. fejezetben, mikor a lázas Ogata újraálmodja testvére lelövésének pillanatát. Ahogy álmában lelövi Júszakut, megdöbben, mikor vérző fejű testvére egyenesen a szemébe néz. Ugyanezt a riadt tekintetet látjuk, ahogy ebből a rémálomból felébredve Asirpát találja maga mellett, hasonló testtartással, mint Júszakut. Mesteri a múlt és a jelen összecsatolása és egyértelmű a párhuzam. A rajzoló, Noda Szatoru is tesz rá utalást a fejezet végén: "Ganzen ni kaszanaru... kako to mirai" ("Szemei előtt fedi egymást... múlt és jövő"):

A történet folyamán van egy-egy olyan helyzet is, mikor Júszaku és Asirpa is pozitívan csalódnak Ogatában. Júszaku akkor, mikor a 164. fejezetben található visszaemlékezésben bátyja tőle szokatlan módon (titokban Curumi főhadnagy tervét követve) elhívja egy kötetlen estére, együtt szórakoznak és végigjárják a bárokat. Júszaku ennek különösen örül, hiszen észrevette, hogy a barakkban Ogata mindig kerüli őt. Mielőtt a bordélyházat is meglátogatnák, Júszaku naivan és őszintén így ad hangot örömének: "Uresii deszu. Aniszama no hó kara szaszotte kudaszaru nante." ("Boldog vagyok. Milyen jó, hogy ezúttal te hívtál el, bátyám.").

Asirpa részéről is hasonlóan nagy az öröm, miután a 113. fejezetben bebizonyosodik Tanigaki ártatlansága, akinek Ogata segített megszökni a dühös ainuk elől. A lány annak örül, hogy a mesterlövész ezúttal nem ölt meg senkit. Szeretem az egyenes beszédet és az őszinte szavakat, amiket Asirpa használ: "Ogata omae daremo kizucukezu ni Tanigaki o nigasita szó da na. Szugimoto va szugoku utagattetasi, vatasi mo csotto fuan datta kedo, minaosita zo." ("Ogata! Megszöktetted Tanigakit anélkül, hogy bárkinek is ártottál volna. Szugimoto nagyon kételkedett benned és kicsit én magam is aggódtam, de most már más szemmel látlak téged.").

Ogata közös jelzőket is használ öccsére és az ainu lányra: gúzó (偶像) 'bálvány' és kijoi (清い) 'tiszta lelkű, szeplőtlen'. Míg Júszaku a feltüzelt katonákat vezette a frontvonalon bálványként, addig Asirpa az elveszni látszó ainu népet hivatott egyben tartani. Bár Ogatának megvan az intelligenciája, a logikája és a gyors helyzetfelismerő képessége, mégsem válik belőle vezető, és talán ez is zavarja őt. Nem érti, hogy mitől olyan különleges Júszaku és Asirpa, mivel bírják rá az embereket arra, hogy kövessék őket.

Mindketten ártatlan, jóindulatú, szűz alakok voltak, akik megfogadták, hogy semmi esetben sem ölnek embert. Ezzel szemben Ogata kettejük ellentéte volt. Számító, hazug, rosszindulatú, aki ahelyett, hogy magán próbált volna változtatni, őket okolta a puszta létezésükért. "…Omaetacsi no jó na jacura ga ite ii hazu ga nainda." ("…A hozzátok hasonlóknak nem szabadna léteznie.") - mondja a fentebb említett 187. fejezetben a jégen Asirpának. Figyeljük meg, hogy többes számban beszél, és homályos tekintete is azt jelzi, hogy számára Asirpa és Júszaku alakja innentől kezdve véglegesen összemosódik:

Szugimoto feltűnik Ogata háta mögött és elordítja magát, mire Asirpa ijedtében kilövi Ogata jobb szemét egy mérgezett nyíllal. Miközben Ogata összeesik, Asirpa rémületét látva kárörvendően nyugtázza, hogy lám, a lány mégsem marad teljesen ártatlan és úgy gondolja, megerősítést nyer a felfogása, mely szerint: "Kijoi ningen nante kono jo ni iru hazu ga nai." ("Tiszta lelkű emberek ebben a világban nem létezhetnek."). Érdekes dolgoknak tud örülni:

Ogata azonban nem hal meg, így Asirpa szeplőtlenségén sem esik csorba. Leleményességének köszönhetően visszatér Hokkaidóra, és megtanul bal kézzel lőni. Kicsit a gyerekkorát idézi, hogy újra madarakon gyakorol. A 243. fejezetben sikeresen lelő egy kacsát, majd elégedetten tér vissza Hidzsikatáék főhadiszállására. Ez a párbeszéd játszódik le:

Ogata: "Jatto hidari-ucsi ni naretekita." ("Végre hozzászoktam a balkezes lövéshez.") Hidzsikata: "De va szogekihei va kanzen fukkacu sita vake ka?" ("Ez azt jelenti, hogy teljesen újjászületett az orvlövészünk?") Ogata: "Iija... szogekihei va ningen o uttekoszo da.” ("Nem... az orvlövészek emberekre lőnek.")

Ogata tehát egy ember megölésével akarja megpecsételni az újjászületését, s ekkor még nagy kérdés, hogy ki lesz az. Ahogy a fejezet végi megjegyzésben Noda sugallja, konkrét terve is van már, de nem osztja meg senkivel: "Jamaneko va kataranai." ("A vadmacska nem beszél."). Valószínűleg Ogata ekkor Asirpára gondolt. Elég nagy kegyetlenséget követne el vele, ennek ellenére hamarosan kétszer is megpróbálja fejbe lőni Asirpát. De valaki meghiúsítja a tervét.

Júszaku szelleme

Júszaku karakterében az a tiszteletre méltó, hogy halottan is képes beleavatkozni a cselekménybe. Egy igazán tiszta lélek marad halálában is. Korábban már írtam róla, hogy én a szellem alakban megjelenő Júszakut nem Ogata hallucinációjának vagy lelkiismeretének tekintem, hanem valós kísértetnek, mert bátyja háta mögött vagy jobb felén, a vak oldalán tűnik fel, s ezért Ogatának éreznie kell ahhoz, hogy észrevegye. Ez persze csak a saját meglátásom. Júszaku kétszer tűnik fel a mangában szellem alakban, nagyon fontos pillanatokban, és megjelenésével képes az adott szituációban egyszerre két embert is megmenteni: az egyik Ogata, a másik a férfi célkeresztjében levő Asirpa. Nézzük meg ezt a két esetet!

1.) Miután Ogata megtanul bal kézzel lőni, nem marad már távol a zűrzavartól. Azonban ügyelnie kell arra, hogy Hidzsikatáékon kívül senki ne láthassa meg, mert nem kevés ellenséget szerzett magának. Hogy Ogatának mennyire bomlott meg az elméje, azt nehezen tudjuk megítélni - az viszont tény, hogy viselkedése már nem tűnik beszámíthatónak. Fejébe veszi ugyanis, hogy megöli Asirpát. "Szate-szate... kore... jattara szazokasi daikonran ni naru daró naa. Haha." ("Nos akkor... ezt... ha megteszem, kétségkívül teljes lesz a zűrzavar. Haha!") - mondja a 246. fejezetben:

Ogata elméjén nyilván nyomot hagyott a múlt, de a jelenbeli helyzete sem túl ígéretes. Bárkié lesz is az arany, nyilvánvalóan nem az övé. Ezért vesztenivalója nem maradt, innentől kezdve látszólag saját belátása szerint cselekszik. Az őrtorony tetején ülve célba veszi Asirpát. Figyeljük meg, hogy a lányt képes lenne ugyanúgy hátulról fejbe lőni, mint évekkel korábban az öccsét. Ekkor azonban valaki feltűnik mögötte: Júszaku megzavarja.

Az már önmagában ijesztő, hogy Júszakut a hallucinációkban mindig vérző fejjel látjuk, de most képzeljük el, hogy ez a szétlőtt fejű alak nesztelenül megjelenik fenn a magasban, a torony legszélső csücskében. Ogata is meglepődik, hátrakapja a fejét, de nem lát senkit maga mögött. Viszont észreveszi, hogy a válla felett a távolban orosz ellenfele, Vaszilij kapaszkodik fel éppen a tetőre. Így hát feladja a tervét, bék��n hagyja Asirpát és visszavonul.

2.) Ogata nem tágít az elképzelése mellől, továbbra is meg akarja ölni Asirpát, ezért a 252. fejezetben újra megpróbálja. A szituáció ugyanaz, mint az előző esetben: egy őrtoronyból figyeli Asirpát, és a megfelelő pillanatra vár, hogy célkeresztbe vegye a lányt. Ezzel egy időben azonban tudtán kívül ő is célkeresztbe kerül. Vaszilij ugyanis a helyszínen van, és épp Ogata fejére céloz. Ebben a pillanatban jelenik meg Júszaku:

Mielőtt meghúzta volna a ravaszt, Ogata ijedtében oldalra kapja a fejét, és így Vaszilij golyója a koponyája helyett a puskájába fúródik. Egy pillanaton múlik az egész. Júszaku tehát újra egyszerre mentett meg két életet. Ogata azonban ennek cseppet sem örül. Bár tudatosul benne, hogy életben maradása Júszakunak köszönhető, továbbra sem hisz testvére jólelkűségében. Sokkal inkább amiatt bosszankodik, mert nem tudta véghezvinni a tervét: "Ore o taszuketa no ka? Maszaka na… szoko made ohitojosi de va nai daró. Ore no dzsama o szuru cumori ka… akurjóme ga.” (“Megmentettél volna? Lehetetlen… ennyire nem lehetsz jószívű. Biztos csak meg akartál zavarni… te átkozott démon.”).

Újjászületés

Mesterlövészünk végül teljesen újjászületik, mikor a 256. fejezetben balkezesen lelövi első emberáldozatát, Uszamit. Nagyon nem szeretnék belemenni részletekbe, de a 243. fejezetből megtudtuk, hogy Uszami felerősítette Ogata rossz énjét. Megerősítette benne azt a tudatot, hogy nincs azzal gond, ha valaki bűntudat nélkül gyilkol másokat. A szapporói sörgyárban Ogata és Uszami közelharcba keverednek, majd mikor a sérült Uszami lóháton menekülni kezd, Ogata az ablakból bravúrosan szíven lövi. Júszaku van annyira jófej, hogy most nem zavarja meg :) Ha eltekintünk a túlvilági jelenségtől, így is fogalmazhatunk: Ogata lelkiismerete engedi lelőni Uszamit.

Ilyen elégedett nevetést szerint még nem láttunk Ogata arcán. "Arigato jo, Uszami. Omae no si ga szogekisu no ore o kanszei szaszeta." ("Köszönöm, Uszami. A te halálod tette teljessé a mesterlövész énemet."):

A végére pedig itt vannak a kérdések: ki lesz Ogata következő áldozata? Letett már vajon arról a szándékáról, hogy meggyilkolja Asirpát? Júszaku szelleme volt rá valamilyen hatással? Vagy történtek a háttérben más dolgok, amikről még nincs tudomásunk? A menekülő Uszami agyonlövése jelenthette azt, hogy jelképesen szakított a múltjával?

Remélem, a manga hamarosan választ ad ezekre a kérdésekre

#golden kamuy #ogata hyakunosuke #hanazawa yuusaku #asirpa

[mirusthings]

Akkor kellünk majd, amikor ő már nem kell nekünk…Amikor már lemondtunk róla és emberfeletti erőt megmozgatva de végre felemelkedtünk életünk legnagyobb pofáraeséséből.

Akkor kellünk majd, amikor a köd oszladozni kezd, amikor a napfény utat tör a felhők között, s az élet újra pezsegni kezd körülöttünk.

Akkor kellünk majd, amikor ismét tündöklünk, és már eszünkbe se jutnak az olyan botrányos alakok, akiknek a szerelem csak játék az esőben, és sáros cipővel sétáltak végig a mellkasunkon.

Akkor kellünk majd, amikor ismét két tűsarokkal állunk a földön, üresen és szenvtelenül tekintve rá.

Akkor kellünk majd, mikor egy sármos mosolyra már szemünk se rebben, amikor már nem hiszünk a mesékben, amikor egy sziánál többet kell mondania, hogy őt nézzük, és ne az esti műsort a tévébe.

Akkor kellünk majd, amikor magunkra találtunk.

Amikor el tudtuk engedni a meg akarlak szerezni görcsöt, és már csak azzal foglalkozzunk, aki minket akar megszerezni.

Akkor kellünk majd, amikor már minden idea ledőlt előttünk.

Amikor ő, akit egyszer mindennél jobban akartunk, ha már utánunk dobnák, se kellene nekünk.

Akkor kellünk majd neki, de akkor mocskosul.

Mert aki mindig elérhető, az unalmas, aki feltétel nélkül szeret, az unalmas, aki törődik veled, az unalmas, aki kifejezi az érzéseit, az unalmas.

Minden, ami igaz, őszinte, amiben nincs játék, taktika, és hátsó szándék, minden pillanat, amikor lehull a maszk, az unalmas.

Mondd neki, hogy szeretlek, és elmenekül, mondd neki, hogy soha többé nem akarod látni, s csak idő kérdése, és az ajtódban fog állni.

Mert van, akinek mindig csak akkor vagy érdekes, amikor nem lehetsz az övé.

Amikor nem vagy… “unalmas".

[throughyumeseyes]

A bánat

Már hosszú idő óta egyedül vagyok. A szüleim már aggódnak, az idegenek azt gondolják, baj van velem, és nem vonzódok senkihez. 

Az igazság az, hogy mindig úgy érzem, hogy hamis alakok vesznek körül, és valamiért a komoly embereket nem sodorja egy útra velem az élet. Amikor olyan fiúk találnak be, akiknek amúgy van barátnője, talán én vagyok a hibás, amiért ebből egy cseppet sem kérek? Amikor olyan alakok mozdulnának rám, akik nyilvánvalóan mindenkit csak az ágyig visznek, és nagyok a hülye, hogy nekem ez nem kell? 

Miért csak az ilyen emberek vannak körülöttem? Mi van rajtam, ami azt sugallja feléjük, hogy én ilyen hülye liba lennék, vagy ilyen könnyű préda, akinek elég az, ha a kocsijával villognak, és máris elalél? Vagy a világ már tele van ilyen emberekkel? Hová tűntek a közös érdeklődések, a szeretet, a valódi vonzódás? Nem látják az emberek, hogy ezzel milyen rossz érzéseket keltenek másokban? 

Mindenki azt mondja, hogy jégszívű vagyok, meg válogatós, aztán persze mindig kiderül, hogy én nem ítéltem meg rosszul az embereket... milyen érdekes. És mi lenne, ha egyszer az életben elém állna egy rendes srác, rendes mondanivalóval, nem csak a hülyítéssel, és nem csak a retkes közösségi médián keresztül? Fiúk, hahó! Nem a lányoknak kéne udvarolniuk. Odáig jutottunk, hogy egy ismerősöm azt mondja, hogy a pasik olyan beszarik, hogy nem mernek a nők elé állni. (Már a normális emberekről beszélek....) Mégis mi okozza ezt? Mi bajuk az embereknek?

#emberek #emberiség #férfiak #nők

[turobogi]

Akkor kellünk majd…

“Akkor kellünk majd, amikor ő már nem kell nekünk…Amikor már lemondtunk róla és emberfeletti erőt megmozgatva de végre felemelkedtünk életünk legnagyobb pofáraeséséből. Akkor kellünk majd, amikor a köd oszladozni kezd, amikor a napfény utat tör a felhők között, s az élet újra pezsegni kezd körülöttünk. Akkor kellünk majd, amikor ismét tündöklünk, és mér eszünkbe se jutnak az olyan botrányos alakok, akiknek a szerelem csak játék az esőben, és sáros cipővel sétáltak végig a mellkasunkon. Akkor kellünk majd, amikor ismét két tűsarokkal állunk a földön. Üresen és szenvtelenül tekintve rá. Akkor kellünk majd, mikor egy sármos mosolyra már szemünk se rebben, amikor már nem hiszünk a mesékben, amikor egy sziánál többet kell mondania, hogy őt nézzük, és ne az esti műsort a tévében…Akkor kellünk majd, amikor magunkra találtunk. Amikor el tudtuk engedni a meg akarlak szerezni görcsöt, és már csak azzal foglalkozzunk, aki minket akar megszerezni. Akkor kellünk majd, amikor már minden idea ledőlt előttünk. Amikor ő, akit egyszer mindennél jobban akartunk, ha már utánunk dobnák, se kellene nekünk.

Akkor kellünk majd neki…de akkor mocskosul.

Mert aki mindig elérhető, az unalmas, aki feltétel nélkül szeret, az unalmas, aki törődik veled, az unalmas, aki kifejezi az érzéseit, az unalmas. Minden, ami igaz, őszinte, amiben nincs játék, taktika, és hátsó szándék, minden pillanat, amikor lehull a maszk, az unalmas.

Mondd neki, hogy szeretlek, és elmenekül, mondd neki, hogy soha többé nem akarod látni, s csak idő kérdése, és az ajtódban fog állni. Mert van, akinek mindig csak akkor vagy érdekes, amikor nem lehetsz az övé. Amikor nem vagy? ?unalmas?. “

Manna OWell

[megfakultfenykep666]

Akkor kellünk majd, amikor ő már nem kell nekünk…Amikor már lemondtunk róla és emberfeletti erőt megmozgatva de végre felemelkedtünk életünk legnagyobb pofáraeséséből.

Akkor kellünk majd, amikor a köd oszladozni kezd, amikor a napfény utat tör a felhők között, s az élet újra pezsegni kezd körülöttünk.

Akkor kellünk majd, amikor ismét tündöklünk, és már eszünkbe se jutnak az olyan botrányos alakok, akiknek a szerelem csak játék az esőben, és sáros cipővel sétáltak végig a mellkasunkon.

Akkor kellünk majd, amikor ismét két tűsarokkal állunk a földön, üresen és szenvtelenül tekintve rá.

Akkor kellünk majd, mikor egy sármos mosolyra már szemünk se rebben, amikor már nem hiszünk a mesékben, amikor egy sziánál többet kell mondania, hogy őt nézzük, és ne az esti műsort a tévébe.

Akkor kellünk majd, amikor magunkra találtunk.

Amikor el tudtuk engedni a meg akarlak szerezni görcsöt, és már csak azzal foglalkozzunk, aki minket akar megszerezni.

Akkor kellünk majd, amikor már minden idea ledőlt előttünk.

Amikor ő, akit egyszer mindennél jobban akartunk, ha már utánunk dobnák, se kellene nekünk.

Akkor kellünk majd neki, de akkor mocskosul.

Mert aki mindig elérhető, az unalmas, aki feltétel nélkül szeret, az unalmas, aki törődik veled, az unalmas, aki kifejezi az érzéseit, az unalmas.

Minden, ami igaz, őszinte, amiben nincs játék, taktika, és hátsó szándék, minden pillanat, amikor lehull a maszk, az unalmas.

Mondd neki, hogy szeretlek, és elmenekül, mondd neki, hogy soha többé nem akarod látni, s csak idő kérdése, és az ajtódban fog állni.

Mert van, akinek mindig csak akkor vagy érdekes, amikor nem lehetsz az övé.

Amikor nem vagy… “unalmas

#magyar #szerelem #szomorú #szerelmes #viszonzatlan szerelem #depresszió #fájdalom #saját gondolat #szomorúság #sírás #hiányzik #hiányzol #csalódás #depresszív #magány #csalódott #könnyek #üresség #zokogás #hiányérzet #magányos #sírógörcs #szakítás #egyedül #viszonzatlan #fájdalmas #öngyilkos gondolatok #szenvedés #összetörve #depressziós

[idunlilithohlin]

IX. rész The dawn of the Black Hearts (Fekete szívek hajnala) (18+)

A napjaim Dead nélkül kissé unalmasan teltek. Új kiállítás nyílt Oslóban, ráadásul akadt még egy világhíres vetélytársam Bjarne Melgaard személyében. A fickó is Black Metal művészettel foglalkozott, festett. Előre féltem, hogy az ő képeire többen lesznek kíváncsiak, mint az enyémre. Bjarne-t egy dokumentumfilmből ismerem, a címe: Elfajzott érzések festője volt. Képei eléggé szürreálisak voltak ahhoz, hogy játszva elvegye tőlem a trónt, egyrészt azért, mert rá többen figyeltek fel, másrészt meg valahogy az ottani ízléshez jobban passzoltak a képei, mint egy idegené, akiről jóformán nem tudtak semmit. Csak annyit, hogy honnan jöttem; mondhatni maximum annyi volt rólam az információ.

A kiállításom nem sikeredett rosszra, de kicsit többre számítottam. Jon is eljött, hogy megnézze a legújabb képeimet.

-Már nem tudom a számát a képeidnek – súgta oda. - Rólam is készíthetnél egyet-kettőt, Pellét elég gyakran használod modellnek.

-Jól néz ki, nem?

-Jól, de én is – nevetett Jon, akinek Rietas, azaz Tisztátalan volt a művészneve az underground Black Metal körökben. A Dissectionön kívül volt egy The Black nevű bandája is, bár az idejét mostanában csak az előzőnek áldozta, neki írt dalokat.

-Majd egyszer rólad is készül valami egészen különleges.

-Ajánlom is – kacsintott Jon. - Ha akarod, a kiállítás után hazakísérlek. Dead megbízik bennem. Euronymoussal szerencsére nem fogsz találkozni.

-Még gyűlölöd őt?

-Hogyne?! - Rietas mintha kissé mérges lett volna erre a kérdésre. - Azok után, amit a legjobb barátommal tett? Gondolj bele ebbe. Igazán nem akarom feltépni a sebeidet, de ez megbocsáthatatlan. Csak egyet nem értek: miért nem ütötted meg? Miért hagytad magad ennyire? Ez kissé olybá tűnik, mintha te is akartad volna ezt – esetleg tudat alatt.

-Értsem úgy, hogy behívtam?-Nem konkrétan szándékkal, csak valahogy odavonzottad magadhoz. Nem akarlak kioktatni, de sokszor amilyen ruhákat felveszel... Kissé kihívó vagy bennük. Most is ez a neccharisnya meg ez a fűző. Nem gondolod, hogy felhívod erre a figyelmet és ezért támadt rád ő is? Túl feltűnő szerkók ezek. Tudod, eléggé formás nő vagy, megnéznek és ezekkel a ruhákkal... - nem folytatta, elhallgatott.

-Értem, hogy jót akarsz, Jon.

-Nem kellene ennyire közszemlére tenned magad.Jon hangjából sütött a féltés és a féltékenység.

-Deadre nem haragszol?-

Miért haragudnék?

-Mert őt akartam, amióta megláttam. Tudom, hogy barátok vagyunk.

-De nem lehetünk többek – mondta lehangolóan Jon. - Őt szereted, sőt imádod.

-Euronymous szerint túl elvont.-Valahogy én is így vélekedem, de én pozitívabb értelemben.

-Ez viszont az előnyére válik, sokkal inkább különlegessé teszi.

-Hallottam sok mindent róla, jót és rosszat egyaránt. Mindenhol azt terjeszti, hogy a halálélménye egy korcsolyabaleset következménye volt, de ez nem igaz. Gondolom, már mesélte.

-Mesélte. Nem akarja, hogy gyengének, sebezhetőnek tartsák.

-Sajnos ő az, eléggé. Túlérzékeny és törékeny lelkivilága van, valósággal mimózalelkű. Tényleg nagyon szeretem őt, mintha a testvérem lenne, úgy értem, de egyszerűen nem tudom, hogy lehet egy férfi ennyire nőies? Régen adott egy érdekes interjút, amiben azt ecsetelte, hogy amikor az anyja terhes lett vele, még az abortusz gondolatával sem törődtek, mert azt hitték, hogy úgyis halva születik.

-Ez elég durva.

Jon és én hazamentünk, hogy otthon folytassuk a beszélgetést. Szerencsére Norvégiában egészen másak voltak az emberek, a szomszédok a God morgennél, God dagnál többet nem igazán szóltak hozzánk és nem foglalkoztak azzal, hogy ki kihez járkál. Jonnak sört töltöttem.

-Szóval ott hagytuk abba, hogy iszonyúan halálfixált, szó szerint már a rögeszméje lett ez. Állandóan csak ezzel foglalkozik és még az öcsém is mesélte, hogy milyen dolgokat csinál. Láttad, amikor összevagdosta magát, nem? Már nem egyszer megtette.

-Emil még attól is fél, hogy megöli magát egyszer.

-Még egyszer mondom, nagyon, tényleg a másik tesómként szeretem Pert, de ez már minden szélsőségen túlmegy. Nagyon beteg ember, de ezt csak féltésből mondom. Euronymous meg hülye, hogy még biztatja is erre. De esküszöm, ha megtudom, hogy ráveszi Pellét az öngyilkosságra, nem érdekel, mi lesz a következménye, elpusztítom, megsemmisítem őt!

Jon nagy lélegzetet vett, hogy lenyugodjon, én meg elkövettem azt a hibát, hogy odamentem hozzá és átöleltem. Mindössze ennyi elég volt ahhoz, hogy közel kerüljek hozzá. Hihetetlen érzések szálltak meg, amikor megéreztem az illatát és egyben a férfias kisugárzását.

-Pelle megbízik bennünk... - sóhajtottam. - Nem akarom eljátszani ezt. Ha miattam pusztítaná el magát, belehalnék.

-Pellének nem kell mindenről tudnia. - Jon átölelt és magához szorított. - Valamint a barátnőmnek sem.

-Szerintem Dead nem fekszik össze groupikkal.

-Euronymous annál inkább. Ahogy ismerem... hiába tartottam régen király arcnak, jófejnek, most már nem az számomra. Nem felejtem el, amit veled tett. Jon megsimogatta a hajamat, tovább növelve ezzel a köztünk lévő izzást.

-Ha akarod, akkor mesélhetek a Chaosophiáról még.

-Te valódi mestere vagy ennek.

-De most nem mesélek. Most más dolgom van.

-Mire akarsz rávenni?-Nem veszlek rá, ezt te akarod – kacsintott.-Nem akarok állandóan rátérni, de Euronymous azt mondta, egy vadász vagyok.-Ebbe még igazat is adok neki. Érzem rajtad, hogy nem bírszt meglenni férfiak nélkül... és sajnos nélkülesem. Most is felemlegetted, meg újra és újra meg fogod tenni, mert vágysz rá annak ellenére, amit tett veled. Egyszerüen nem értem a nőket, IdunLilith. Vannak azok a férfiak, akik rendesek, jók lennének hozzátok, és vannak azok a fajták, akik egyszerűen elveszik ami az övék, bántanak. Ja és vannak az ilyen elvont alakok, mint Pelle. Őrült módon vonzódtok azokhoz a férfiakhoz, akik bántanak titeket vagy alapból nem normálisak. Vajon miért?Jon felállt és körbesétálta a szobát.-Nem tudom. Pelle szerintem nem elmebeteg. Amellett, hogy intelligens, tehetséges, még gyönyörű is. Csak látnád félmeztelenül.-Már láttam, és még mindig nem vagyok rágerjedve az azonos nemre - nevetett Jon. - Akkor nézz meg engem.Levette fekete pólóját és megláttam a felsőtestét.-Jon, zavarba hozol.-Miért, IdunLilith?-Nem tudom. Túl jól nézel ki, esetleg azért.-Látod, ha nem lenne valami benned, nem lennél zavarban.-Hogy érted ezt? - tettettem a hülyét.-Jól tudod te, kis Lilith. Te nem éred be egyetlen férfival, de mindet magadnak követelnéd. Lenne egy udvartartásod, ahol az összes lesné az óhajaidat. Királynőként akarnál uralkodni felettünk, de hidd el, megkapnád ezt. Nem lenne olyan férfi, aki nem vetné alá magát neked.Megsimogattam Jon hosszú, selymes barna haját és ezzel elindult az érzelmi lavina. Imádtam Deadet, az életem is odaadtam volna Érte, de Jon most belépett és mindent összezavart. Őt is akartam! Vágytam rá, magamnak akartam tudni Őt is!-Jon...-Ne izgulj, Lilith. Senkinek nem kell tudnia erről. Tudom, hogy ez aljasság Pellével, de...Aztán ravasz mosollyal előhúzott egy óvszert.-Jooooon...!-Látnád magad. Fülig vörösödtélk, pedig már megtörtént Pelle és teközötted a... na oké. Nem részletezem.Jon közelebb jött, egészen odasimult hozzám és éreztem a markáns kölni illatot rajta.-Nagyon férfias.-Pelle milyet fúj magára?-Lágyabbat.-Tudom, hogy most fáj, amit teszünk, de hidd el, nem kerülhetjük el a sorsunk.-Most átverem Őt...-Nem. Titokban marad ez, ami köztünk történik.-Meg fogja érezni.-Szerintem a groupiekkal majd...-Megígérte.-Az ígéret... - sóhajtott Jon. - Ő is férfi, még akkor is, ha olyan feminin-Van benne egy kis nőies jelleg, de ez teszi vonzóvá. Képzeld el Őt  tonnányi izmokkal és rövid hajjal vagy haj nélkül.. brrr. Neki ez áll jól, így van jól Ő. Rendkívül szexi, izgató.-Már sokszor voltál vele biztosan.-Igen és mindegyik alkalom nagyon jó volt. Főleg az első. Az köt össze minket igazán és most ezért szégyellem magam, hogy veled flörtölök. Nem lenne szabad ezt tennem.-Olyan hűséges vagy hozzá, Lilith.-Most nem, egyáltalán nem.Tovább simogattam Jon haját.-Ma mostad? Olyan friss.-Tegnap este. Tetszik?-Nagyon szép. Nem szeretném, ha levágatnád.-Nem is akarom.-És a szemeid is...Jon megint közelebb jött.-Udvarolsz?-Igen, csak nem lenne szabad.-Dehogynem.Majd megvesztem érte, de tudtam, hogy ha ezt Pelle megtudná, akkor nagyon de nagyon szomorú lenne és lehet, ez vezetné Őt az öngyilkosság útjára.-Nem gondolkodtál el azon, hogy ő esetleg megcsalhatna? - feszítette tovább a húrt Jon.-Előbb is kérdezted ezt. Pelle nem olyan.-Hihetetlen, hogy ennyire naiv vagy, ennyire megbízol benne. Ő is férfi! Ha azt hiszed, hogy más, mint mi, akkor tévedsz. Szerintem Euronymous vagy Hellhammer jól kicseszik vele. Leitatják vagy bármi és akkor mindennek vége. Tudod milyen Pelle, amikor részeg.-Vagdossa magát.-És a nők? Szerintem nem hagyja figyelmen kívül őket. Lehet, még a férfiakat sem...-Ezt nem hinném róla.Jon magához húzott.-Naiv kis Lilithem... Tudod mennyi ideig nem lesz itt Dead? Még kb 7-8 nap vagy több. Két hétre mentek el. Hatalmas idő az, hogy ne harapjon bele újra a szerelem gyümölcsébe.Jon addig-addig győzködött, amíg meg nem adtam magam neki. Nem olyan volt, mint Øystein, aki erőszakkal tett magáévá. Gyengéd volt, érzéki és csalogató. Nem akart ő se hűtlen lenni, ahogy én sem, de már nem bírta... ahogy én sem.Végül mindkettőnkről lekerült a ruha és Jon megtette a védekező lépést elkerülendő a sok kellemetlenséget.-Vigyázok rád, esküszöm – lehelte bele a fülembe. - Vigyázok és nem csak egyszeri kaland vagy nekem, mert többször is akarlak. Holnap is megteszem, ha vágysz rá és vágyni fogsz. Tudom, Lilith.Ezután összeért az ajkunk és heves csókban rogytunk az ágyra. Jon teste forró volt, szinte izzott a vágytól, ahogy belém hatolt. Teljesen más volt ez, mint Euronymous goromba erőszaktevése. Sírva öleltem át, mert tudtam, hogy Dead szívébe ezzel egy hatalmas karót döftem...Ahogy megtettem újra és újra, mivel Jonnal nem csak ez az egyetlen alkalom volt. Másnap és harmadnap is megtettük és a szívem egyre jobban fájt Dead miatt.Pár nap múlva Dead megérkezett. Mivel már rettentően vágytam Rá, így köréfontam a karjaimat és hevesen megcsókoltam.-Újra itthon vagyok veled, szépségem.-Már úgy vártam rád, szerelmem.-Jó kislány voltál? - kacsintott. Ezt a kérdést nem kellett volna feltennie. Magamba zuhantam, hirtelen mindent el akartam mondani neki, de valahogy nem sikerült. Legszívesebben elástam volna magam a föld alá.-Attól függ honnan nézzük.-Tudod, én... - hirtelen megakadt benne a szó.-Mi baj?-Én nem voltam olyan jó...Kétségbeesett tekintettel nézett rám.-Megöltél valakit? - próbáltam viccel elütni a dolgot.-Nem. Csak olyat tettem, amit nagyon nem kellett volna.-Pelle, bármi is az, én nem foglak megutálni.-Azt nem tudhatod. Lehet, most azt mondod, menjek vissza Necróékhoz és felejtselek el örökre.-Nem, mert ennyi erővel te is mondhatnád nekem, hogy többé nem akarsz látni sem. - Pelle nem figyelt erre a mondatomra. Valószínű, túl fáradt volt.-Tudod, eljött a koncertre Euro volt barátnője. Beszélni akart vele, hogy még egyszer gondolják át a dolgot, mert nem akarja azt a másik férfit. Azt mondta, hogy ő hagyta el a pasast, mert rájött, hogy Øysteint szereti, nem tud nélküle élni. Euro természetesen hallani sem akart az újraegyesülésről, elhajtotta a lányt. Én viszont meghallgattam őt és kicsit közel kerültem hozzá. Na nem megdugtam, ne gondolj ilyesmire...Most már ordítottam belülről, és ez hamarosan megjelent kívül is. Záporoztak a könnyeim, azért mert Dead nem tette meg azt, amit én Jonnal!!! Nem feküdt le Euronymous volt barátnőjével!-Mi baj, Lilith?-Te soha nem fogod megbocsátani ezt nekem, Dead! - üvöltöttem sírva.-Mit tettél?Nem bírtam tovább, elmondtam neki az igazságot.-Lefeküdtem Jonnal!!! Úgy tettem, meg, hogy téged szeretlek, te vagy az életem része és megtettem! Túl közel kerültünk egymáshoz és megcsókoltuk egymást! Éreztem a belőle kiáradó vágyat, amit nem bírtam legyűrni.-Jon védett meg Øysteinnel szemben és most ő tette meg jóformán ugyanezt.-Nem bírtuk tovább. Szégyellem, hogy ezt tettem, Pelle! Üss meg, verj meg, köpj szemközt, tégy amit akarsz. Te bírtál várni, én meg nem.Pelle hallgatott egy ideig. Hihetetlenül zavaró volt ez a csend. Végül én törtem meg:-Vart går du?-Most az lesz a legjobb, ha elmegyek Andershez.-Gondolom, látni se bírsz engem.-Nem erről van szó. Kell egy kis szünet, amíg megemésztem ezt.-Csak ne csinálj semmi hülyeséget és ne menj el Jonhoz, kérlek. Min kärlek!Dead nem szólt semmit, csak kisétált az ajtón. Most az én szívemben landolt az a bizonyos karó.Folytatása következik...Címe: Freezing Moon 

#Dead #fanfiction #Trve Mayhem

[pszeudoertelmisegi]

Pécsi kávéházak és emlékezetük III.

A Pannónia Kávéház 1915-ben, a háború ideje alatt nyílt, de 1923-ban már kénytelen volt bezárni és átadni a helyét a Dunántúli Bank R.T.-nek. Már a nyitásról szóló Pécsi Napló cikkből is kiderül, hogy fenntartása csupán egy prosperáló gazdaságban lett volna lehetséges:

 „Pécs szép és modern kávéházakban eddig se szenvedett hiányt, de a Pannónia kávéház teljesen újszerű, nagyvárosias berendezésével aligha találja majd méreteiben és berendezéseiben párját a vidéken. És túlhaladja Pécs mai szükségleteit, de a háború után olyan rohamos ipari és kereskedelmi fejlődést várunk, hogy akkor ezen szállodáról is el fogjuk mondhatni, hogy az hézagpótló lesz. Túlzott luvust [sic!] nem találunk ezen kávéházi helyiségeknél, megtalálunk itt mindent, ami a kávéházi lakosoknak, közönségnek lakályossá és kellemessé teszi a kávéházban való tartózkodást. A kávéházi helyiségből széles, puha járású lépcső vezet az emeleti billiard és játéktermekbe, gondoskodva van itt kellő szellőztetésről és légfűtésről, villamos és gázvilágitásról, kényelmesek a mellékhelyiségek, ragyogóan tiszta most is a konyha- helyiséges az is fog maradni.”(Pécsi Napló, 1915. június 18.)

Azonban a háború után nem az elvárásoknak megfelelően alakult a gazdaság. Az új határok elvágták Pécstől azokat a területeket és régiókat, amelyekkel korábban aktív gazdasági kapcsolatokat épített ki:

“Esteledik. Jónevelésű városban az utcákon ilyenkor sorra kigyúlnak a lámpák, az emberek belebámulnak a fényesen csillogó kirakatokba és fáj a szívük. Szegény forgalmi-, vigalmi-, fényűzési és tudja isten milyen adótól sújtott szívük, amiért nem vehetik meg azt az 50.000 koronás vekkerórát, vagy azt a 24.000 koronás mamuszt, amibe odahaza vacsora után kényelmesen be lehet bújni a lábakkal. Ezt a kirakat előtti szívfájdalmat Pécsett megspórolja az ember, mert itt mindössze a Király-utcában látni néhány kivilágított kirakatot, abbén is biztos patkók, megszegek vannak. A többi utca koromsötét.” (Pécsi Lapok, 1922. december 24.)

Nem volt könnyű a mindennapi megélhetés, az árak (beleértve a kávéházi árak) meredeken emelkedtek, ennek ellenére az emberek nem hanyagolták el teljesen a kávéházakat:

“Ebben a komisz sötétségben igazán oázisként hatnak a Pannónia kávéház nagy ablakszemei, melyek messzi elvilágítanak a Király-utcába. Bent a kávéházban meglehetős nagy a lárma. Hátul, a kassza közelében szenvedélyes, reggeltől-napestig kártyázó rosszul öltözött alakok ülnek. Érdekes, hogy a kártyások nem fordítanak gondot ruházatukra. Igazuk is van. Egész nap ott ülnek az asztalnál, kopik, gyűrődik a ruha, nem érdemes jót felvenni. Különben is a munkás is munkaruhában dolgozik, nekik pedig a kártyázás munka, még pedig olyan munka, ami néha-néha kitűnő jövedelmet hajt. — Ultimo — ordítja egy tarkóig kopasz ismeretlen. Kivágja a kártyát maga elé az asztalra, ránéz a partnereire győzelemittasan, mint egy hadvezér nyert ütközet után és boldogan sepri be a pénzt. Megrökönyödtem, mikor jobban megnéztem az arcát. Nahát, ez az ember igazán tud örülni. Egy-boldogság volt a negyvennégyes cipőjétől kopasz fejéig és vissza. Ottmaradtam mellette és vártam, milyen arcot fog ez vágni, ha veszít. Nem is kellett sokáig várni, elvesztett egy rekontra pártit. Hogy ott mi volt. Rávert a kezire, a ballal a jobbra, sőt beszélt is hozzá : rohadjon el ez a kéz — és szidta a kezét, szidta a kibiceket, egyet majd megvert és olyan fájdalmasan nézett az elvesztett százkoronásokra, hogy azt hittem megszakad a szíve. Elegem volt a kártyásokból, szinte megsiketültem, olyan lármát csaptak. A kávéház közepén billiárdművész fitogtatta tudományát az egyik asztalon. Mikor sikerült a lökése, fölényesen végignézett a körülötte állókon. Azt hiszem Hindenburg nem örült úgy a Mazuri tavaknál mint ez a mester. Elől az ajtó mellett komikus úr családja ül. Délben megebédelnek, komikus úr a kaszinóba megy chienezni s amíg el nem veszti az utolsó koronáját, a család lent ül a kávéházban és szórakozik. Az ilyen embereknek találták ki a kávéházat. A kávéház az otthonuk. Annyira hozzászoknak a füsthöz, lármához, hogy szinte betegek, ha nem tudnak egész nap ott ülni. Mellettük két hölgy ül az udvarlójával. Csak egy udvarló van, nem tudom melyiknél vall érdekelve. Szemben velük segédszínésznők ugyancsak lovaggal, artistanők hol lovaggal, hol anélkül: ezek törzsvendégek. Az utcára néző ablakoknál fiatalemberek szemlélődnek. Korzó ideje van, rengeteg hölgy sétál a kávéház előtt. Mikor már jóllaktak a szemükkel, befelé fordulnak. Sorrá szemügyre veszik a hölgyeket, felfognak egy-egy pillantást és magukban elkönyvelik : no, ez a nő is meg van főzve.“ (Pécsi Lapok, 1922. december 24.)

#pécs #pécstörténete

[brvegel]

Czene Béla (1911-1999)

Kieselbach GalériaOldal 

 A csábítás fegyvere című kiállítás utolsó terme igazi meglepetés: a kamaratárlatnak beillő válogatás Czene Béla művészetéből ad ízelítőt. Az 1945 utáni évtizedekben nem akadt olyan magyar festő, aki nála intenzívebben reagált volna kora öltözködési divatjára. Pesti presszóban című képe azonban nem csak ebből a szempontból érdekes. A képen feltűnő alakok ugyanis szinte valamennyien konkrét, beazonosítható személyek. (És most nem a Mézga család Krisztájára gondolok a kompozíció közepén.) A korabeli művészeti kánonból kitaszított, de sorsát jó adag humorral megélő Czene a kép jobb szélére festette az akkor 43 éves Németh Lajos művészettörténészt, aki bibliaként szorongatja Herbert Read A Concise History of Modern Painting című kötetét. Balra hátul három úr hajol össze egy csésze fekete fölött. Csak egyiküket, a kor híres, sőt hírhedt műkritikusát, Rózsa Gyulát sikerült eddig azonosítani. Ha valakinek van tippje a két másik alakra vonatkozóan, kérem ossza meg velünk.

[vhrai-blog]

Ha választani kellene a popkultúra természetfeletti lényei közül, akkor nálam mindig a vámpírok a befutók, legyenek akár Anne Rice vagy Stephenie Meyer által életre keltett karakterek; csak hogy két "szélsőséges" megközelítést említsek. Ezért is feletébb érdekes olvasmány ez a Bookazine a vámpírokról. Nos, azt kell írjam, a regények nyomába se érhetnek a több száz éves forrásoknak. Elképesztő, mik kerülnek elő a különböző népek legendáiból... Persze nem maradnak ki azok a történelmi alakok sem, akiknek a személye körül kialakult kultusz tovább erősítette a vérszívókról való feltételezéseket... . Nektek melyik a kedvenc vámpíros sztoritok? . #könyvesblogger #olvasás #bookazine #vámpírok #történelem #csakolvass #könyvrefel #kapcsoldkiatvt #libellum # vhrai https://www.instagram.com/p/CYr4EX0rsw8/?utm_medium=tumblr

#könyvesblogger #olvasás #bookazine #vámpírok #történelem #csakolvass #könyvrefel #kapcsoldkiatvt #libellum

[pappito]

Hát ez az Aeropress Championship nagyon vicces hülyeség volt. Volt jó zene meg csomó bolond akik egy része be is nevezett, mint barista.

Ha elment melletted a 3rd Wave Speciality coffee, akkor nem fogod értékelni igazán, de ha kicsit érdekel a dolog, akkor az ilyen bolondéria neked való. Emberek kávét csinálnak, van aki teljesen őrült teátrális show-t nyomott volt aki csak csendeskén babrált a kis motyójával, tök érdekes volt.

Volt nép bőven, voltak nagyon cuki alakok (valami diszkós-beöltözős téma volt) meg a versenyzők rokonai és barátai akik borzasztó lelkesen szurkoltak a kávélötyögtetőknek és vidám ordibálással honorálták a zsüri döntéseit.

Mi lelkes háztáji Aeropress felhasználók vagyunk, meg évek óta rendes kávét is iszunk, úgyhogy a gyerekeink kicsit unatkoztak miután megnéztek pár kávékészítést meg kibeszélték az összes cicás meg ananászos meg virágos ruhát a közönségen.

Az első helyezett megy kanadába további versenyszerű kávékat csinálni nemzetközileg, a második kap kávédarálót (mindenki hozta a sajátját úgyhogy ez nem tudom mennyire csábító) a harmadik meg mittomén mit kap de ő is kap valamit.

Ami igazán vicces volt, hogy amikor odaértünk, kinézték a nevünket a listából, kaptunk mind vócsert (1 drink on arrival) úgyhogy lelkesen odarongyoltunk a pulthoz ahol a világ legnagyobb presszógépe volt és vagy hat barista, ugrásra készen. Na ők kerek-perec megtagadták a kávékészítést és annak ellenére, hogy ez egy kávézó aminek az anyacége kávéimportőr, pörkölő és disztribútor (évek óta tőlük vesszük a kávét itthonra) viszont egész végig amíg ott voltunk képtelenek voltunk egy kibaszott kávét szerezni, amit hát legalábbis érdekes üzleti modellnek érzek, de hát mit értek én ehhez? Hosszas győzködés után az egyik barista megsajnált és csinált a nejemnek egy cold brew-t de másnak már nem volt hajlandó még nekem se. De forró csokit se a gyerekeknek, nekik adtak valami szörpöt. Na mindegy, azért vicces volt az egész.

[mokus22]

Kaffka Margit - Cselédek nélkül

Már csak nehéz álmaimban kísértenek. Hisztériásan bandzsító, vagy tunya közönyű szemek a sok-sok fakó, eldurvult arcban; sunyin alázatos vagy nyíltan gyűlölködő tekintetek, ferdült alakok, bütykös, dagadt ujjak; érzem a pállott hagymaillatú blúzokat, melyek zsírfoltos redői közül kiémelyített még olcsó, avas parfümszaga a nagyságának, ki újonnan viselte őket... Polgári Háztartások hajdani, harminckoronás "mindenesei" - cselédeink; mégis, jó, hogy megfogyatkoztak, csaknem eltűntek. Nem váltogatják egymást kéthavonkint a szobának zsúfolt, konyha melletti odúban, nem lesik ádáz és fullatag ellenségszívvel hálószobánk, íróasztalunk, pénztárcánk szűkös rejtelmeit, nem fecsegnek rólunk a vicinél s a fűszeresnél; elmúltak, hadimunkára mentek, villamoskocsin rendelkeznek, piaci sátor alatt fennhéjáznak, távol falukban diadalmas, nagy napszámokon boldogulnak - vagy csúf lebujokban, végsőre elszánt csukaszürke férfiak közt osztják szét szegény, letarolt, agyonnyűtt, mégiscsak nővoltuk foszlányait... Szegény, szegény beteg asszonyi állatok, agyonnyomorított lelkek, tébult sorsok, elcsigázott idegek, letiport emberjóságok; elcsámpult nők, jogos ellenségek; milyen jó volt megtudni, hogy meg tudunk élni nélkületek! A hűbériség szelleme, mely valaha megszentelte s ihlettel, lélekkel, erkölcsi tartalommal látta el a cselédviszonyt, nemes erénnyé avatta e feltétlen testi-lelki odaadást és glóriával, becsüléssel, néha még jótéttel is üdvözítette... mily rég kihalt már; mily rég szétmállott a talaj, melyből egykor tisztesen szerény sorsotok kinőtt; s ti még itt tébolyogtatok - szikkadt kórók, enyésző gyökerek, hányódva az új kor szelében - zavarva és akadályozva, gyötörve és gyötretve... A gyűlöletes háború révén kellett hát, hogy jöjjön ez a felszabadító tapasztalás: megvagyunk nélkületek, megvagytok nélkülünk. Jó-e? Bizonyos, hogy együtt még rosszabbul volnánk!

Mi a titka? Ezer apró dolgok, ezer háborús kisháztartásban napról napra tökéletesedő kis módszerek. Meg kell szokni a feltétlen és állandó rendet, mindent rögtön a helyére tenni napközben is, használat után; morzsát, piszkot, papírszemetet rögtön a gyűjtőhelyére dobni. A takarításhoz egyszer föltétlenül beszerezni a legjobb, legalkalmasabb szerszámokat, bútorkefét és szőnyegkefeseprőt (van, amelyik mindjárt hengeres bádogtartóba gyűjti a morzsát), kézzel, hosszú nyélen hengeríthető padlófényesítőt, pókhálózót, porolót, kézi porszívót, tollseprőt; mindent a legjobb helyről; (ó, mennyivel többet tudna ebben is már a mai, meglevő technika - hacsak akarna!). A konyhai edénybe használat után azonnal vizet tenni és egy darabka szódát vagy káliszappant; másnap a csap alá tartva belé se kell mártani az ujjakat! Nem megy mindjárt és mindig és minden egyforma simán; de akinek a lakása nem nagyobb, mint amekkora a föld és munka termelőképessége, s az emberek száma közötti arány szerint kidukál, s amekkorát az emberi természet testi-lelki igénye kiszab; azaz: ahány családtag, annyi szoba; annyi négy fal (tágabb emberburok, sejt, odú, csigahéj)... szóval ekkora lakást, szocialiter jogosat, s amelyben gáz, villanylámpa, villamosfőző, hideg és meleg víz van, és egyik helyiség sincs a másiktól nagyon távol... ó, milyen ragyogóvá lehet tenni naponta húsz percnyi idő rászánásával. Az ember magára kap egy fehér munkaköpenyt, amilyen az orvosoké s a cukrászoké; hajára is borít valamit a por ellen, és dalolva, frissen, ki-ki a saját szobáját, férfi, asszony egyképp, a nagyobb gyerek is segíthet; mindössze húsz perccel később jutunk fürdőhöz, reggelihez. Szobát csak az érdemel, aki ki tudja tisztogatni; cipőt is csak az, ruhát is az. Rabszolgatartás, embertelenség, szociális vétek egyik embert a másikkal szemben testi szolgálatra kényszeríteni. Senki se szónokoljon nekem szociális problémákról és megoldásokról - míg undorral ledobott szennyese fölé naphosszat hajol egy élő emberi lény, két kézzel dörgöli, lúgos oldata gőzét szívja!... Persze, ha megkonstruálnák az összes ma már lehető gépeket, s csak egy mosodai tisztviselő kellene, ki számba vesz, szortíroz, jegyez!...

Igen-igen, de gyomrunk is van, s a "tűzhely" nemcsak illúziót, hanem meleg ételt, jó "házikoszt"-ot is jelent!... Tudom; és azt is, hogy a "közös konyhák", melyekkel vagy tíz évvel ezelőtt nagy hévvel és kevés okossággal kísérleteztek - nem váltak be sehol. De nem ám; ennyire mégsem egyszerű a dolog! Ha hetenkint más-más nagysága viszi oda a maga kis külön megszokásait, egyéni ízléskéit, eggyel-jobban tudását, a többin-túltenni akarását; nem, a szakmunkát, a rendszeres munkamegosztást mégsem, csak úgy a kék levegőből szedte a gazdasági élet. - A közös konyhák megbuktak, de a centralizáció folytatódik azóta is zavartalan. Nézzük meg most, a háború alatt egyes beszerzési csoportok étkezőit; mi egyebek jól csinált közös konyháknál? Én az újságírókét ismerem. Nem tudok közelebbit a szervezetéről, de amit ott kapunk, feltűnően jó és olcsó, az abroszok tiszták, az edények ragyognak, az asztalon virág van, s a kiszolgáló kisasszonyok kedvesek, ügyesek, szerények és buzgók. Elnézem: egyik-másiknak egy mozdulatában több a belső előkelőség, mint sok semmittevő, cicomás fruska egész valójában. Noha a nap bizonyos óráiban "szolgálnak" - hölgyek mégis viselkedésüknél fogva; emberek, mert dolgoznak és jól dolgoznak; egyébre senki sem kíváncsi. Az ökonomiásabb, könnyebb, boldogabb jövőnek, az anyagi életvitel kikerülhetetlen centralizációjának fekete ruhás, fehér kötős kis papnői már...

Mind szép, mind szép; de a gyerek, a kicsiny gyerek? Aki még nem segíthet a szoba takarításában, akit még nem lehet közös étkezőbe vinni? S a fiatal, középsorsú anyák ma nagyrészt dologba, hivatalba, órákra mennek, és ott kell hogy hagyják a kisgyermekeiket. - De hát csak itt, éppen itt ne lehetne centralizálásról szó? A probléma megvan, az ifjú anyák dologra sietnek; ezen már nincs mit érzelegni, ezen már a Jóisten se segít! Cselédekre maradjanak a kicsinyek? A gyermekkori, titkos és titkolt, félig-szándékkal félfeledésbe szorított, de életfontosságú impressziók kutatója, az új lélekanalízis (ha mást nem) tucatjával tud közölni rémhistóriákat afelől, hogy mi mindent tanultunk, miben "világosíttattunk" fel idő előtt és hogyan, mi, mai emberek is (kiknek anyja pedig nem is járt még hivatalba) a cselédek útján; e mindenestől "korlátolt beszámíthatóságú", többnyire idegbeteg és sokszor szükségképp züllött páriáktól, akik mivoltukról nem tehetnek. - Miért ragaszkodik érzésünk még ma is görcsösen a rablómese-mondó, mákfej-főző, parázsszénnel iraló "szárazdadához"; mikor álmodni lehet - (Ó szép álom!) - hófehér bölcsős, higiénikus, gumipadlós és pasztörizált-tejes csecsemőotthonokról, napközi bölcsődékről; képzett, lelkiismeretes és jól fizetett orvosnők és pedagógusnők vezetése és folytonos, inspekciós felügyelete alatt! Hová a munkába menő középrendű asszony is bízvást beadhatja kicsinyjét a nap bármely szakában, bármennyi időre, órákra vagy napokra, aszerint, ahogy elfoglaltságai kívánják; hová szoptatni, ellenőrizni, látogatni bármely időben az anya is bemehessen - mert hiszen a kisgyerek s a csecsemő iránt még túlzott és joggal féltő az anyaösztön.

S mert hivatalba, munkába mégiscsak el kell menni; s hány fővárosi tanítónő szoptat ma is dugva, titkon, szégyenkezve a tanáriban, az irodában, az igazgató különös elnézéséből, reszketve, hogy meg ne sejtsék a nyelves csitrilányok... kényszeredett, idegpusztító anyai mártíromságban két csengettyűszó között. - Így semmi esetre nincs jól; amúgy - mégiscsak meg kellene próbálni!

De miből, miből, miből? - sziszeg rám a kérdés. Mikor jut az emberi közösség munkateljesítményéből ennyi költség, ennyi gondviselet, jólét és egészség - a csecsemőknek? "De hiszen ez takarékosság az emberi erőkkel!" - Mindegy! Gebedjenek meg az erők, kivált az asszonyi erők; puskaporra, ágyúra, tőrre, méregre, emberfogó vascsapdára kell ezen a mai világon - amit a föld, a lég, az ég, a bánya, a gép, az állat s az ember ereje, munkája kitermel. - De így lesz-e mindig, örökig? Hátha nem! Várjunk, mi lesz, várjunk, ez most nem számít, zárójelbe teendő évek; most minden lét mártírium, most semmi se érdekes. "Ne szülj rabot, te szűz, anya, ne szoptass csecsemőt!" - míg e dolgodat - az embervilág legszentebb, legfontosabb dolgát is valamiképpen el nem intézik. Cselédek nélkül!

1918

#Kaffka Margit #esszé #Cselédek nélkül #feminizmus #munkamegosztás #anyaság #cselédség

[thedeliblog]

#160 #lost media | Transworld Skateboarding Magazine - October 1989.

#lost media ”mivel a közösségi média megölt jó pár igényes nyomtatott kiadványt, ebben a rovatban egy utazásra indulunk, hogy bemutassunk nektek részleteket régi és új gördeszkás kiadványokból: újságokból, magazinokból, könyvekből. A teljesség igénye nélkül, lo-fi módon.”

Így 31 év távlatából is érdekes belekukkantani ebbe a lapszámba és nem csak azért mert gyakorlatilag a múlt századból való. Manapság lényegében a Thrasher Magazine az egyetlen mérvadó, nyomtatott formában is megjelenő és nagy példányszámban fogyasztott gördeszkás újság. De nem volt ez mindig így. A Transworld Skateboarding Magazine legalább akkora súllyal bírt, amihez képest a Thrasher (tartalmában, megjelenésében és stílusában) inkább “szennylap” volt és ezt semmiképpen sem a kompetenciájára értem. De ha valaki összehasonlított egy Transworld-öt és egy Thrasher-t jól látszottak a különbségek. a Transworld igényesebb, letisztultabb volt, mentes a punk és polgárpukkasztó fejezetektől. De ez így volt jó, a két oldal között az ember mindig megtalálta a szezonális lelkiállapotához szóló kiadást.

Szóval 1989-et írunk. A borítón Matt Hensley a kor nagyágyúja. Akkoriban nem sokan ugráltak át piknik padokat full cab-ekben, mint ő.

A beton pool-ok már akkor is nagyot mentek és a mai napig nem haltak ki a repertoárból.

De nézzük csak meg jobban ezt a képet. Egy szofisztikált skatepark-ból kidobnának ezzel az összeszögecselt tail-lel.

Ma már magától értetődő, hogy a világ bármely skateshop-jának a kínálatát a zsebünkből bármelyik pillanatban előkapott telónkon böngészhetjük. Akkor ha deszkát akartál venni és ezt mondjuk nem tudtad megoldani egy helyi deszkás boltban, akkor berendelhettél egyet postán. Itt max akkor tudtál rázoomolni a képre, ha kivitted a fényre és az arcod elé toltad a hirdetést.

A trükkök még jobban hajlottak a félcső világa felé, bár a mai formában ismert street is elkezdett nagy erőkre kapni. Viszont ma nemigen látunk korlátok fölött ilyen grab-eket.

Chet Thomas, a Darkstar társalapítója a 90-es évek második felében futott be inkább. A Volcom első pro-ja, a Globe CT cipők megálmodója. Nevéhez köthető rengeteg hardflip variáció.

Ez itt pedig Ed Templeton, a Toy Machine alapítója és kreatív lángelméje. Pro deszkás élete után és a Toy Machine mellett művészként és alkotóként ismert. Az impossible-ök, feeble grind-ok, one foot ollie-k és noseblunt slide-ok királya.

Kezdetben. A gördeszka története során kevés alkalommal volt az identitásválság állapotában és akkor is csak rövid ideig. Az eredetét illetően pedig inkább csak elméletek léteznek. Ez a cikk is ezt a témát kerülgeti inkább, mint taglalja.

A divat még nem volt millió dolláros iparág. Inkább csak a szörfös boltok jártak jól.

A gördeszkázás egyetemességét bizonyítja, hogy bármilyen műtárgy elég a túléléshez. A slappy trükkök még az ollie előtti időkből csúsztak át. Itt Mario Rubalcaba dob egy hurrikánt.

A flip trükkök sem voltak még annyira közfogyasztásra alkalmasak. Egyik úttörőjük Jason Lee, a Blind korai pro-ja majd a Stereo Skateboards társalapítója, némi holywood-i kitérővel.

A képaláírás szerint Danny Way játékosan átröppen valami szobor fölött, valamelyik utcán Párizsban. Vajon már ekkor is az járt a fejében, hogy egyszer a nem túl távoli jövőben a Kínai Nagy Fal fölött fog átröpködni?

Igen, ezek mind olyan műanyag kütyük (jobbra lent), amiknek mind megvan a helye a deszkádon. Plusz csavarok. Plusz 2 kiló súly. De nem számít, senki sem pörget flikk-flakk trükköket. Pool-ban vagy félcsőben pedig kell is, nehogy szögecselni kelljen a szétnyílt lapot.

A következő rovat indító cikke magának a Professzornak, Paul Schmitt-nek a tollából származik. Gördeszkázás műszaki vagy inkább tudományos alapokon. Professor Schmitt, a Schmitt Stix atyja, számos gördeszka lap márka gyártója, lap formák ás alakok megálmodója és kreátora. Egy tudományos lapgyártó zseni. Itt a csapágyak karbantartásáról értekezik. Az ábrán egy NTN 608 2Z típusú csapágy, ha már szakmázunk.

A deszkás cipő felhozatal sem a trendekhez szabta magát és még csak nem is akart trend lenni. Inkább technikai cipők voltak a deszkázás igényeire szabva. Kellemes volt a nyári 40 fokban a kizárólag magasszárú választék. Egyenesen a “hűvös” Kaliforniából… Az Airwalk egyébként az egyik legjobb volt a piacon. Chris Miller pedig ki is használta ezt.

Olvassatok deszkás újságokat. És úgy általában, olvassatok nyomtatottat. Papírt.

#lost media #tws #transworld skateboarding #chet thomas #ed templeton #jason lee #chris miller #mario rubalcaba #professor schmitt #paul schmitt #schmitt stix #danny way #matt hensley

[prologusblog]

Kiadó: Bookline Kiadás éve: 2019 Oldalszám: 96

Link a könyvekhez: >>Kahlo<<, >>Einstein<< A könyvet nagyon szépen köszönöm a Bookline kiadónak!

Az Info+Grafika sorozatról

A legnagyobbak élete infografikákban

Az Infografika sorozat teljesen új megközelítéssel mutatja be a világ legnagyobb gondolkodóit és művészeit. A kötet az ötven legérdekesebb és legfontosabb adatra, gondolatra, jellemzőre és eredményre fókuszál, s ezeket könnyen érthető és látványos infografikákon tárja elénk.

Sophie Collins: Kahlo

Sokan tudják, hogy Frida Kahlo (1907-1954) festőművész Mexikóban született, és gyerekkorában balesetet szenvedett. Arról azonban jóval kevesebben hallottak, hogy 143 ismert műalkotásából 55 önarckép; hogy a Két akt az erdőben című festménye 2016-ban 8 millió dollárért kelt el, s ezzel ez a legmagasabb összegért gazdát cserélő Latin-amerikai műalkotás. Az sem közismert, hogy kétszer is hozzáment a férjéhez, s hogy első önálló kiállítására mentőautóval érkezett. Az Infografika – Kahlo segítségével közérthető és mutatós infografikákon keresztül fedezhetjük fel Frida Kahlo munkásságát és a képzőművész mögött rejlő embert.

Brian Clegg: Einstein

A legtöbben tisztában vannak vele, hogy Albert Einstein (1879-1955) zseniális fizikus volt, aki kidolgozta az általános relativitás elméletét, és megalkotta a világ leghíresebb egyenletét (E=mc2). De azt már jóval kevesebben tudják, hogy három különböző állampolgársággal rendelkezett, megjósolta a fekete lyukak létezését, megmagyarázta az ősrobbanást, szeretett hegedülni, és nem volt hajlandó zoknit viselni.

Az Infografika- Einstein segítségével közérthető és mutatós infografikákon keresztül fedezhetjük fel Albert Einstein munkásságát és a tudós mögött rejlő embert.

A magam részéről, én még mindig csak ismerkedek a non-fiction műfajával; viszonylag kevés memoirt/önéletrajzi írást olvasok, azonban az utóbbi pár hónapban egyre inkább elkezdett érdekelni az irodalomnak ez az oldala is. Az illusztrációkkal és infografikákkal viszont kezdettől fogva jó viszonyt ápolok és imádom azokat a köteteket, amik kitesznek magukért ilyen téren. Így, amikor megláttam a Bookline új Info+Grafika életrajzi sorozatát, azonnal tudtam, hogy ez nekem kell!

A két borító fantasztikusan mutat mind egymás mellett, mind külön-külön, és persze azonnal egyértelmű az egységes koncepcióra való törekvés. Ez a belbecsnél is feltűnik, ám nem válik unalmassá, ami egyértelműen a grafikusok keze munkáját és főként kreativitását dicséri. Egy ikonográfia akkor működik igazán, ha nemcsak jól néz ki, de olyan módon prezentál információt az olvasó számára, ami segíti annak feldolgozását. Magyarán, nem elég, ha szép, funkcionálisnak is kell lennie. Örömmel jelenthetem, hogy az olvasás során abszolút úgy éreztem, hogy ezt az egyensúlyt sikerült eltalálni.

Az életrajzi könyveknél fennáll az a veszély, hogy kissé szárazra sikerednek, különösen ha olyan óriásokról van szó, mint Albert Einstein, vagy Frida Kahlo. Két személy, akik ikonná váltak a maguk nemében, de úgy egyébként semmi közös nincs bennük. Hacsak azt az egyet nem számítjuk, hogy milyen hatalmas feladat összefoglalni, kik voltak ők és mi az örökségük, kevesebb mint száz oldalban úgy, hogy az szórakoztató, közérthető, és informatív is legyen.

Az egységes belső felépítés mindenképp segítségül szolgált ez ügyben. A sorozat kötetei égy nagyobb részre tagolódtak: Élete, Világa, Munkássága, Öröksége. Ennek az alapszerkezetnek a nyomán nyerhettünk bepillantást abba, hogy ki is volt Frida Kahlo vagy éppen Albert Einstein, hogyan gondolkodtak, mit hagytak hátra, és miért is érdekes mindez a számunkra.

“Korábban azért ittam, hogy belefojtsam a bánatom, de mostanra a rohadék megtanult úszni.” /Frida Kahlo/

Tagadhatatlan, hogy a Kahlo kötet sokkal közelebb áll az érdeklődési körömhöz. Mindig is imádtam a művészetet, a műv törit, és láttam is a Frida Kahlo életéről készült filmet, így az infók jó része nem számított újdonságnak a számomra. Ettől függetlenül, rendkívüli módon élveztem lapozgatni a könyvet és egy kicsit jobban elmélyedni a témában. Egészen “szakmai” apróságoktól, mint a festményein megjelenő állatok szimbolizmusa, olyan magánéleti pletykákig, mint Trockijjal való viszonya.

Azt be kell vallanom, hogy fizika órák alatt a gimiben leginkább Csőrikéket firkálgattam a füzetembe vagy éppen kultúráltan (értsd: nyitott szájjal, enyhén nyáladzva) aludtam az igazak álmát a hátsó sorban, semmint a tanárra figyeltem volna, így az Einstein kötettel kicsit más volt a viszonyom. Ez nem azt jelenti, hogy azt nem élveztem, sőt! Rácsodálkozva olvastam és közben azon gondolkodtam, hogy jé, ezt így is lehetne oktatni. Nem baj, végülis sose rádöbbenni, hogy lehet ez az egész cucc érdekes is. Sok minden múlik a tálaláson, na!

“Ha >>A<< az életben elért siker, akkor A=X+Y+Z, ahol az X a munka, Y a játék, Z pedig a szánk befogása.” /Albert Einstein/

Itt kell megjegyeznem, hogy nemcsak a grafikusoknak, de a kötet íróinak, Brian Cleggnek és Sophie Collinsnak is hatalmas piros pont jár. Ez az aspektus különösen Einsteinnél vált hangsúlyossá számomra, hiszen maga a téma kissé életidegen volt a számomra. Persze, tudtam én ki az az Einstein, meg relativitáselmélet, meg modern fizika alapjai, E=m*c2 és társai, de ha egy kicsit kérdezgetni kezdenek, nos valószínűleg ezerrel elkezdek terelni.

Nem állítom, hogy ez a kis könyv egy csapásra szakértőt varázsolt belőlem, valószínűleg továbbra se tudnám mélyrehatóan elmagyarázni relativitáselméletet, de sokkal többet értek belőle mint a könyv olvasása előtt. Vagy akár annál, amennyit gondoltam, hogy fogok. Volt, hogy vissza kellett olvasnom bekezdéseket, de ez nem változtat azon a tényen, hogy sikerült baromi bonyolult koncepciókat frappánsan és közérthetően összefoglalni.

Összességében, azt tudom mondani, hogy ez a sorozat egy remek és nem utolsó sorban kreatív kezdeményezés, és nagyon örülök, hogy a kezembe akadt! Emberközelivé és közérthetővé teszi olyan ikonikus alakok munkásságát, akikről rengetegszer hallottunk, mégis alig tudunk valamit (tisztelet a kivételnek!), különösen ha kívül esnek az elsődleges érdeklődési körünkön. Remélem, a további részek is hamarosan érkeznek! A belső kis irodalom geek nagyon adna egy Oscar Wilde Info+Grafikát. Just sayin.

Éppen ezért, merem ajánlani Kahlot és Einsteint is fűnek, fának, virágnak. Ha jártas vagy a témában azért, ha nem, akkor meg azért! Szórakoztatva tanít, szemet gyönyörködtet, és emlékeztet minket arra, hogy ők is csak emberek voltak. Mellékesen pedig, remek ajándékok is lehetnek, akár karácsonyra, akár valami más alkalomra.

Értékelés: 5/5

Info+Grafika – Einstein vs Kahlo [értékelés] Kiadó: Bookline Kiadás éve: 2019 Oldalszám: 96 Link a könyvekhez: >>Kahlo<<, >>Einstein<<

#Albert Einstein #Értékelés #életrajz #Bookline #Frida Kahlo #infografika #könyves infografika