#sötét szoba

[szar-az-egesz]

Mindig én szerettem jobban és mindig én kaptam a pofonokat...

#pofon #szerelem #viszonzatlan szerelem #hiányzol #magyar #sötét szoba #hiba #nem vagyok jól #mindig ez van #mindig csak te

[sorrykaaa]

Hány lányt szerettem és mennyit csak feledtem, kivül sírtam, de belül csak nevettem. Senki sem látta, hogy mennyit szenvedtem, de semmit sem bántam meg amit megtettem. Nem állok sorba, én nem vagyok te. Nem vágytam pénzre csak szeretetre. Ha fogod a kezem akkor miért engeded el, ha hiányzom egyszer csak nézz az égre.

#rip szerelem #elmúlás #majd egyszer #nemes sötét szoba

[kiforditom-szetszedem]

Végre elmondhatom, hogy a házban már semmi sem megy régi aluvezetéken. Ennek egyelőre az az ára, hogy van két szoba, ahol nincs áram, de már ott sem kell sok, csak megcsinálni a világítást, rákötni az előkészített hálózatukat a házelosztóra, ami most már végre nem barkácsmegoldással, az egyik dugaszból szórta szét a delejt "tesztüzemben", hanem végleges formában. A padláson is van most már világítás, meg egy dugalj, ha kell áram valami szerszámnak vagy villamosszéknek. Sietnem kellett a folyamattal, mert 4kor már sötét van, s addig tudtam dolgozni világítás nélkül. Sőt, az is hajtott, hogy érjek el addig a dugaljig ahol a mikró van ideiglenesen, hogy tudjak kaját melegíteni, de abból nem lett semmi, gyorsabb volt a mikrót beköltöztetni a konyhába.

A nap tanulsága, kedves következő generáció meg kivénhedt szakik: ha a fázisceruza a zsebedben van, ne keresd minden más helyen egy órán keresztül, mert nem fogod megtalálni 🤓

[mindigenleszekarossz]

Senki sincs velem ha sírva fakadok

Ha jönnek a bajok, jönnek dallamok

Éjszaka üvöltök mint a farkasok..

Mert legenda leszek ha reggel meghalok

Family nélkül ez fuck tizenöt

Hiányzol ribanc ez lassan megöl

Felkelek reggel ez egyből füstöl

Nem vágja senki hogy mennyit küzdök

Nemes- Sötét szoba

[nemtudomnemaradj]

--Nameless--

Most sötét a szoba Az egyetlen fény itt A beszűrődő utcai lámpa Halovány meleg fehérje Ami már-már tulajdonképpen sárga A lampionok sem világítanak most Pulzál a fülesemen A pici kék lámpa Mint sebben a fájdalom Kivételesen rend van Most éppen de Ez sosem tart sokáig Mint mindig ez is összeomlik Egyszer Mint a rendszer csak idő kérdése

-Lily

#text post #poetry #hungarian #my poetry #my poem #versek

[melankolia72]

Tudod ez a sötét szoba most csak azt suttogja, hogy akik mindennél fontosabbak nekem azok nem szeretnek igazán.

[babeltrip]

Ugyanúgy lebegek éjjel a hálószobámban, a kék holdfényben a mágneses mező láthatatlan matracán, jobban ellazulva, mint egy jógi, kéjesebben, mint a szemére húzott tappanccsal a vackán gömbölyödő macska. A padló alatt a szolenoid csaknem hallhatatlan zümmögése betölti a szobámat. Éjszakánként négyszer is lesiklom az álom fokozatain, amíg a különös álom olvasztott aranyba burkol. Négyszer fokozatosan újra a felszínre jövök, még halványan ragyog a bőröm a sötét szobában a mélyben lobogó lángoktól. Sok időt töltök a nyomáscsökkentő pihenőszinten, mint a búvárok, nehogy az álom sűrű habja az agyamat a levegőbe röpítse. Amikor a hűvös reggeli félhomályban kinyitom a szemem, belenézek a tükörbe, és mindig megborzongok: borostás, borzas férfi vízbefúltként, lehajtott fejjel lebeg a néma szoba közepén.

#szolenoid #lebegés

[csampasrozi]

Megint sötét van.

Az életem minden napsütéses pillanata mint egy hosszú pislogás sodrófával elnyújtott órái -

aztán a szempilláim újra elválnak, és körémfagy a szoba. A nyitott szememet sötétség fogadja, megint. Összeugrik a pupillám, de nem látok semmit. A bőröm hideg, a levegő nyirkos és kék homály fedi. Mezítláb vagyok, és fázom. Egyetlen gondolat arany színű fonala tekereg a nyakam felé - bár agyonnyomna ez a tonnás csend.

Mindig, mindig kár kinyitnom a szememet.

#saját #saját írás #magyar #magyar tumblr #gondolat #idézet #írás #gondolatok #idézetek #magyar idézetek

[szepsegkoldusa]

Sírok, sírok, mindíg csak egyedül

és senki meg nem értett még soha.

Oly ismeretlen ez a Nagyvilág

s olyan borzasztó a sötét szoba.

Kosztolányi Dezső: Én félek

#irodalom #magyar irodalom #kosztolányi dezső #kosztolányi #nyugat #nyugatfolyóirat

[szar-az-egesz]

Fekszek és érzem az illatod,

a pulcsin amelyet te adtál nekem,

ez maradt most belőled.

Nem vagy olyan messze,

de mégis elég távol,

hogy érezzem mennyire is hiányzol.

Hangod cseng a fülembe,

akár egy dallam,

tested mely engem betakar,

sose felejtem el egyhamar.

Visszajátszodnak a pillanatok,

miket te mondtál nekem,

szerintem nem kéne elmennem..

Fájnak a dolgok,fáj a szívem is,

Egyre vékonyabb a zsinór ami szivedhez visz.

Nem akarlak elfeledni

és nem látni soha,

de igy az életem egy nagy üres szoba.

Egy üres szoba mely,

takaritásra vár,

és hogy érezze mennyire csodás.

Odaadom neked a szívem,

odaadom a lelkem is,

cserébe csak azt kértem,

legyél türelmes velem is.

Sose voltam tökéletes,

bevallom mert igaz,

de a szeretetem neked ,

egy örök vigasz.

(Sajaat,lopni ér)

#hiányzol #fájdalom #szerelem #félek #bántasz #illatod #szeretlek #kellesz #emlékek #pulcsi #fekszek #fekszem #éjjel #sötét szoba #üresség #üres vagyok #magyar #nem érti meg

[avicdsgn1]

“DopeMan legújabb videójában azt próbálta meg elmagyarázni az őt politikai megnyilvánulásai miatt kritizáló kommentelőknek, hogy akármiért is bírálják őt, mindig is a vesztesek oldalán lesznek.” Na igen a nagy győztes Tópmen pappa....mielőtt hányingerkeltően csöpögős orbánnyalásba fogott az aktuális ribancát árulta a túróspöcsű, szarcsimbókos seggű cigányoknak a gyócba, hogy ne dögöljön éhen. Egy szoba-konyhás vidéki garzonban tengődik és műanyagpisztolyokkal meg kölcsönverdák előtt pózolással adja el magát kenxgszternek.

Ezt nehéz lehet eldönteni. Mivel hetente áll át a másik oldalra. Nemrég még a cigányvajdátok fejét rúgdosta. Szóval akik tegnap kritizálták őt ma már mivel átállt arra az oldalra már nem ők kritizálják.  De legalább olyan sötét a figura, hogy fel sem fogja az átérződő gúnyt az irányába abból is amit idéztem az írótól akiknek nyalizik nap, mint nap. Na igen....a nagy győztes aki csúszva-mászva nyalizik azoknak akik ilyen totál lekezelően állnak hozzá :D "nem hívtak fesztiválokra, nem koncertezhettem, nem szerepelhettem a tévében" Szóval a jó öreg mogyorós sértettség....nem vásároltak be neki a kópba ezért megy és benyal annak aki ellen előtte lázított. A 90-es években pár telepi meg putricigus hallgatta a műmájer szarotokat, mert újdonság volt. A 90-es évek elmúlt. Most az autotune Kevinek meg Brendonok mennek ugyanazoknak. Deal with it! Hidd el most sem azért hívnak TV-be, mert annyira számítanál. Hanem, mert van egy réteg akikhez tudsz szólni. Meg lehet nézni a hozzászólóit....90% egy kerek mondatot képtelen megfogalmazni és leírni. Érti a nyelvüket és nekik ő az AlfrédElynstelyn :D

[fhjtblr]

2023. június. 11. vasárnap, Lidl.

A délben majdnem nekimentem a volt osztályfőnökömnek a Lidl-ben. 

A tisztítószereknél keresgéltem, amikor megjelent jobboldalról, én pedig rögtön elindultam az ellenkező irányba. 

Remegtem, és szédülni kezdtem. Nem tudtam, mit csináljak, el akartam rohanni onnan. Nem akartam, hogy észrevegyen, létezni sem akartam abban a pillanatban. Hirtelen máshová kerültem. 

A jzsuk hideg, sötét és vízhangos folyosóján voltam, és bentlakás fele vezető lépcsőn szaladtam felfele. 

A mi osztályunk által szervezett nagykorúsítás ünnepségén voltam, amiről szintén menekültem a hatos szoba fele, ahol pengével bőrt hasítottam a bokámon. 

Az osztályteremben voltam, az utolsó padban ültem, ahol a törci füzetem utolsó lapjára kerek fejeket, nagy szemeket és elszólásokat firkálgattam. 

Valahogy tudatosítani akartam abban a Lidl-beli helyzetben, hogy az a félős, hangtalan, önbizalom-hiányos lány már nem létezik. 

Érezni akartam azt az elhivatottságot, hangerőt és magabiztosságot magamban, amik edzéstartás közben járják át a lényem. 

Meg akartam nyugtatni a tizenéves, testképzavaros lányt, hogy már nincs mitől menekülnie. Már van hangja, teste, elméje, gondolatai. 

Már számít. Nincs egyedül, vannak emberek, akiknek értéket tud nyújtani, akiknek talán egy kicsit meg tudja könnyíteni a mindennapjait. 

Egy huszonhat-éves, szabadúszó festő, hírlevél-, bejegyzés-, storyszerekesztő, youtuber, edző lett belőlem, aki egy majdnem hatéves párkapcsolatban, Kolozsváron él.

Már nem vagyok tizenöt-éves, jzsuk-ás, bentlakó diák, aki éhezteti, vágja magát azért, mert nem érzi elég jónak magát a környezetéhez képest. 

#személyes szar #personal shit #more personal shit #személyes #personal #personalshit

[aranysziv]

álmomban egy elvarázsolt kastélyban jártam. hasonlóban, mint ahol gyerekkomban, ami a vidámparkban volt, bár szerintem sosem meséltem el neked azt a történetet. itt már felnőtt voltam, és egy gyönyörű bordó báli ruhát viseltem, fűzővel és fehér kesztyűvel, ahogy illik. egy macska befutott előttem, és én csak őt követtem, így kerültem oda. nem tudtam, hogy kié, vagy hogy honnan jött, mégis olyan érzésem volt, mintha mutatni szeretne valamit. így hát a nyomába eredtem, és akkor ott találtam magam a tükörszobában. furcsa fények, a padlón pedig virágszirmok. ezúttal nem féltem, de nem volt könnyű átjutni rajta. igazi labirintus volt. az utolsó tükörnél várt engem a macska, vele szemben ült és azt nézte. megérintettem hát, a falat, amin magamat láttam, és az ujjam alig ért hozzá, amikor az érintés pontjánál ezer darabra repedt. nem esett szét, nem tört el, de megrepedt. a macska mintha csak erre várt volna, abban a pillanatban továbbfutott a lépcső felé, és én követtem. kértem, hogy álljon meg, hívogattam, de csak futott tovább. olyan volt, mint amikor Alice kergeti a fehér nyulat - azon a könyvön nőttem fel, sokat kellett olvasni nekem elalváshoz, és a mesét is szerettem. felszaladt egy régi kastélylépcső poros fokain, megint eltűnve a szemem elől. felkaptam egy gyertyát és követtem, nem tudtam, hogy hova szeretne vinni, mit szeretne mutatni, de kíváncsi voltam. felérve az emeletre egy ajtót láttam, résnyire nyitva, épp csak annyira, ahogy bebújhatott. benyitottam, mire a gyertyát mintha csak elfújták volna, sötét lett, és én pedig felébredtem.

álmomban messze voltam. messzebb, mint hinnéd. táncoslányok vettek körül, talán balerinák. forró, rettenetesen meleg volt a szoba, ahol voltunk, szinte már szauna, és csak csevegtünk. kint vártak rám ketten, két férfi, de mégis úgy beszélgettem a lányokkal, mintha az idő nem számítana. ők sem sürgettek. nem is néztem az órát, csak én, aki kívül volt, tudom, mert emlékszem, hogy este 7 és éjjel 11 között velük voltam. az nem maradt meg, hogy miről beszéltünk, de tudom, hogy befonták a hajamat, krémekkel és olajokkal kentek be, és valahogy az egész olyan volt, mintha nimfák lennénk, vagy valami múzsák, minden olyan meghitt volt és szelíd. nem tudtam, hogy mit csinálunk, de tudtam, hogy jó kezekben vagyok. és ott mindenki annyira szép volt és kedves és bájos. ruhát adtak rám, felöltöztettek, mintha a babájuk lennék, de mégsem éreztem magam kínosan vagy kellemetlenül. az egészben volt valami eredendően igazi, valami, ami ebben a világban szerintem nem is létezik. amikor azt mondták, hogy most már készen állok, elkezdtek simogatni, megöleltek, meg is csókoltak, és minden olyan természetes volt. mintha tündérek lettek volna. utána felébredtem.

álmomban más volt az apám. elmondták, és én eleinte tagadtam mindent. anya mindig azt mondja, hogy olyan makacs vagyok, mint az apám, bár ezen mindig nevetek, mert ő majdnem annyira, így nem is kérdés, hogy én is ilyen mértékben az lettem. de álmomban is ezt mondtam, hogy nem lehet más apám, hiszen én olyan makacs vagyok, mint az, akit ismerek. de aztán valahogy mégis elhitették velem, és bemutattak ennek az újnak, akire nem is hasonlítottam. beszélgettünk, és ő azt mondta, hogy gondolkozik azon, hogy vegyen egy hajót, ez a vágya, hogy legyen neki egy. én meg valahogy rávettem, hogy vegyen egyet tényleg. mármint csak beszélgettünk róla, de sikerült őt motiválnom, így hát belevágott. ott voltunk a kikötőben, amikor belenéztem a szemébe és azt kérdeztem tőle, hogy milyen érzés megvalósítani a gyerekkori álmát. ő meg csak nézett rám meghatódva, és a fülem mögé simította a hajamat. választ már nem kaptam, mert felébredtem.

[tavozasomegybenerkezesem]

Ülj a másik székébe

Helyet cserélek hát Veled. Te izgő, mozgó kis angyalka. Apró fürtjeid, hatalmas barna szemeid csodálatot árasztanak és egyben ébresztenek a másikban. Úgy csillognak, mint a legfényesebb csillag a sötét éjszakában. Mindent megvilágítanak és széppé tesznek. Mindent látnak és értenek. Mégis mindig a legszebb és legjobb formáját látják és láttatják mindennek, mindenkinek. A legszebb kislány vagy, akit valaha láttam. Vidám, okos, kreatív, boldog. Az a képességed, hogy mindenkit képes vagy szeretni, elfogadni és mindenkinek képes vagy megbocsájtani. A legszebb és legragyogóbb csoda vagy, akit valaha láttam. Tőled ragyog a szoba, tőled fénylik az összes csillag. Te vagy a mindenség, az egyetelen fényesség,amitől ez a család képes működni. Nem érdemelted mindezt a sötétséget, ami beárnyékol téged. Egyáltalán nem haragszom rád, hiszen semmiről sem tehettél te fekvő angyalka. És ne hidd, hogy a sötétség téged is befeketített. Nem tud. Próbál és ködöt von köréd, de Te annyira fényes vagy, hogy ezt nem tudja elrontani semmi sem. Hiába félsz ettől, nincs Nálad csodásabb ember a világon. Te vagy az, aki mindenkit megóv, megvéd és megment a szeretetével. A fényességed beragyog mindent és további fénycsóvákkal tölti meg az embereket. Felnőttél kicsi lány és a csoda, ami benned él, ugyanúgy ragyog körülötted. Erős vagy. És a sötétség még mindig próbál körbelengni. Talán most azt érzed sikerül. Mert megértetted ezt a sötétséget. Oly rég van már Veled, szinte szokatalan is lenne nélküle élned. Most már érted és látod. Minden bugyrát,  fájdalmát, mocskos lényét. Ettől olyan, mintha a bőrödre tapadna és bevésné magát tudatallatid legmélyebb rétegeibe. De igazából nem képes erre. Ennél gyengébb lényt még nem is láttam és Te mintha észre se vennéd ezt. Pedig Te ragyogsz. Még mindig. Úgy ragyogsz, olyan fényes csillag vagy, amit az éjszaka nem tud elnyelni. Lepereg rólad minden.  Nyugodtan küld hát el és fordíts hátat neki hátat. És ragyogj tovább. Nyugodtan legyél Te a magad fényességében. Mert ez nem a Te mocskod és nem kell befogadnod azt. Küld vissza ahhoz, akihez tartozik. Nem kell magadra vállalni. Neked ehhez semmi közöd nincs. Ez egy rajtad kívülálló tócsa az utca közepén. Ha véletlenül bele is lépsz, vagy rád is csöppen, attól még nem kerül a véráramodba. Csak a cipődre. Vagy a bőrödre. De a bőröd ragyog. Fényes. Nem képes megtapadni rajta a kosz, csak lepereg róla. A belsőd tiszta. Te magad tiszta vagy. És fényes. Nem tud megfertőzni semmi. Te magad vagy a csoda. Csak észre sem veszed. Pedig így van. A sötétség nem tud áthatolni semmin. Nem véletlenül vagy itt. Szeress. Szeress úgy, ahogy csak Te tudsz, adj önzetlenül, ölelj szorosan, nevess hangosan, és csókolj mélyen. Gondoskodj úgy, ahogy csak Te tudsz és teremts csodát mindenhol. Mert Te magad vagy a csoda. És a sötétség sosem érhet utol, igazából nem is kerget, mert szépen lassan feladja azt, hogy a közeledbe férkőzzön. Nyugodtan légy az, aki vagy. Téged nem lehet nem szeretni. És hidd el, hogy a legcsodálatosabb édesanya is leszel.Nyugodtan fogadd be ezt a gyermeket. Általa talán végre meglátod Te is, ki vagy és mindent megadhatsz neki, amit anno Te magad nem kaptál meg. Ragyogj hát. Ragyogj hát, mint régen. Szeress, úgy, ahogy csak Te tudsz. Űzd el és küld vissza a mocskot oda , ahova való, ne aggódj, elég csak ragyognod és magától elmegy. Légy önmagad. A ragyogó , fényes kis angyalka, aki mindig is voltál. A csoda. 

[babeltrip]

Ugyanúgy lebegek éjjel a hálószobámban, a kék holdfényben a mágneses mező láthatatlan matracán, jobban ellazulva, mint egy jógi, kéjesebben, mint a szemére húzott tappanccsal a vackán gömbölyödő macska. A padló alatt a szolenoid csaknem hallhatatlan zümmögése betölti a szobámat. Éjszakánként négyszer is lesiklom az álom fokozatain, amíg a különös álom olvasztott aranyba burkol. Négyszer fokozatosan újra a felszínre jövök, még halványan ragyog a bőröm a sötét szobában a mélyben lobogó lángoktól. Sok időt töltök a nyomáscsökkentő pihenőszinten, mint a búvárok, nehogy az álom sűrű habja az agyamat a levegőbe röpítse. Amikor a hűvös reggeli félhomályban kinyitom a szemem, belenézek a tükörbe, és mindig megborzongok: borostás, borzas férfi vízbefúltként, lehajtott fejjel lebeg a néma szoba közepén. Irina, nélküle sohasem fedeztem volna fel a hálószobám kis titkát – mert esküszöm, hogy az ebonitkapcsoló azelőtt nem volt ott –, hetente, kéthetente meglátogat, váratlanul, de kitartóan. A szexuális élményt hihetetlenül fokozza a lebegés, a levegőben szeretkezünk, az ágyhoz kötött béna testünk ügyetlenkedése nélkül. Behúzzuk a függönyöket, meztelenül elnyúlunk az ágyon, megnyomjuk a gombot, és a teljes sötétségben lassan felemelkedünk, olyan sötét van, hogy nem számít, behunyjuk vagy tágra nyitjuk-e a szemünket. Összeölelkezünk anélkül, hogy tudnánk, melyikünk van felül és melyikünk alul, mert hirtelen megszűnik a tér iránya. Csak testek vagyunk, száraz és nedves részekkel, meleg és érdes részekkel, szőrös és sima felületekkel, savanykás és lúgos ízekkel, lágy és duzzadt részekkel. Faljuk egymást, összekulcsolódunk, egymás üregeibe hatolunk, elveszítjük és megtaláljuk egymást a koromsötétben mind nedvesebben és forróbban, miközben a semmibe kapaszkodó ujjunkkal egymás ujjához, talpához vagy vállához, hajához, a másik szájához vagy szemhéjához érünk, hogy felénk forduljon, és még közelebb legyen. Mi is majdnem fémesen kattanunk, mint két mágnespatkó, de a kattanásunk a lelki térben jön létre, és egy hihetetlen fényvillanásban kulminál, ami közel sem a találkánk végét jelenti az érintetlen ágy fölött. Miután az önkívület sikolyai elhalnak, és testrészeink lecsillapodnak, felkapcsoljuk a villanyt, a tükörben élesen látszik a tükörképünk, lebegő testünk körül sperma és izzadságcseppek, kibomlott hajunk csuromvizes, testrészeink és nemi szervünk mohón betöltik az egyaránt idegen és elviselhetetlen realitást. Ráfekszünk a lepedőre, alattunk behorpad a recsegő ágy, elnehezülünk, mintha ólomvértet viselnénk, és megint eloltjuk a villanyt, elmerülünk (erre a pillanatra vártam már órákkal ezelőtt is, amikor vetkőzni kezdtünk) a valódi titkos életünkben, hozzá képest a testi szerelem gyenge és jelentéktelen előjáték.

Szolenoid (Mircea Cărtărescu)

#Szolenoid

[the-feelings-do-not-go-away]

És ahogy csak merengek az elmémben, előtörnek a régi emlékek, nem tudom hová is futhatnék. Nem értem miért tépem magam újra és újra az emlékek hadain. Nem alszom éjjelente, csak bámulom a sötét szoba legmélyebb sarkát, s azon gondolkodom, hol a menedékem. Magamban keresem a békét, de a lelkem kusza szálai, csak egyre több csomót fonnak. Megtaláltam a belső hangom, s ismétlődő felbukkanásod, megint mindent felborított bennem. Álmodom rólad, mit mondanék, hogyan tárnám fel szívemet, miképp meglátnád, hogy ennyi év elteltével is mit jelentesz számomra. Bizonytalanságom okán nem engedhetlek túl közel, mivel lehet mindketten sérülnénk. Miképp én nagyon tudok szeretni, te pedig álarc mögé bújva, a legszinpadiasabban tudod cáfolni érzéseid irántam. Nem engedhetek egy újabb tört a szívembe. Újabb okot a fájdalomba való elmélyülésre. Megmásztam már a hegyeim, talán egy napon, te is megmászod majd a hegyeid, s tisztán látod majd csupasz lelkem.

- egy rész a gondolataim hadából

#gondolat #saját gondolat #elmélkedés #erzesek