#rajzol

[lufinyul]

[dorka]

🪲Look at! 🪲

Tuvel cernaval rajzol

#cross stitch

[nyuszimotor]

Postold az

aktuális kedvenc versed, hogy ne mindig csak a szar ömöljön.

Babits Mihály: ZENGŐ LÉGYPOKOL

Fekszel az ágyon s nézed félsötét betegszobád meszelt mennyezetét, mely mint az élet pusztasága nyúl közted s a szabad ég közt makacsul.

Fehér a mennyezet, de egy helyütt, ahol a füstös olajlámpa függ, koromfolt, másutt zápormosta nyom Polinéziát rajzol a falon.

Felfelé fordult lábbal téveteg járnak e mappán szerte a legyek, mint egy semmibe-lógó sivatag szikes rétjén a csúf sötét vadak.

Messzebb egy légvonatban lobogó enyves pántlika leng: a légyfogó; rajt elfogott legyeknek tízei s halálig tartó kínjuk zengeti.

Te hallod s mintha vergődő saját lelked sötét zengését hallanád; szárnyát veri, halálos csöpp fogoly, s röpűl a Föld, a zengő légypokol.

Ottkünn az eső megered s kopog, mint majd ítéletnapján a dobok s mindent valami nagy magányba zár szennyesen és puhán a sár, a sár.

[iwannapushthebutton]

REJTŐZKÖDŐ REMEKMŰ II.

Kaffka Margit: Állomások 

"Kaffka Margitnak küldöm, a nagy írónak, félelmetes barátnak,de derék embernek." Ady Endre

Kaffka Margitot szokás ismerni. Ha az irodalom történetet nézzük, akkor mint feministát, ha Székely Aladár fotóját nézzük, akkor mint proto vampot, ha viszont már Máté Olga kamerája előtt látjuk, akkor mint asszony jelenik meg, az újságokban pedig előszeretettel ábrázolják áldozatként, (kétségtelenül) tragikus halála miatt, ilyenkor még szoktak a "tehetség" szóval is dobálózni a különféle oldalakon. Kaffka Margitról mint íróról (pláne költőről) nem annyira szokás beszélni. "Ő is ott volt, és ő volt a legvagányabb a csajok között!" - mondanák róla egy mostani, a nyolcvanas éveket felidéző dokumentumfilmben a pasik.  

Két legismertebb regénye a Színek és évek, valamint a Hangyaboly, hiányzik a kötelező olvasmányok közül, és ha néha fel is veszik őket, akkor a kihagyhatók közé. Pedig fontos könyvek ezek - és még rövidek is! Mind a kettőnek komoly társadalmi üzenete van. Előbbi megindítóan ábrázolja a nők 19. század végi helyzetét, és ha tele is van sanyarúsággal, a végén nem átall optimistán tekinteni a jövőbe. Az utóbbi pedig izgalmas falanszter, társadalmi metafora egy tanítórend apácazárdájában. 

De a Hangyabollyal egyidőben keletkezik még egy regény, az Állomások, aminek annyira sanyarú a sorsa, hogy 1957 óta (legjobb tudomásom szerint) nem jelent meg újra önállóan, és csak gyűjteményes kiadásokban szerepel, úgy mellékesen. Pedig ez már nagyregény, sőt kulcsregény, és ha megírásakor egyáltalán nem tűnt fontosnak, ma már annál érdekesebb kellene, hogy legyen számunkra.  

Az Állomások elsőre olyannak tűnik, mintha a Színek és évek folytatása lenne - a Színek zárlatában az édesanya arról beszél, hogy a lányai már önálló életről gondolkodnak, függetlenedni akarnak a férfiaktól, nem pedig nekik kiszolgáltatva élni. Az Állomások főszereplője rögtön a regény elején elválik férjétől és innentől fogva követhetjük küzdelmét saját egzisztenciájának megteremtéséért. Férfiak bukkannak fel, majd tűnnek el akik szívesen hordoznák akár a tenyerükön is, de hősünk nem kér belőle, és a regény zárlatában némi megkönnyebbüléssel veszi tudomásul, hogy nincs is szüksége másra, elég ő önmagának. (Upsz, szpojler.) 

A regény végkövetkeztetése voltaképpen még ma is forradalmi (Magyarországon biztosan). De nem ezért érdemes elolvasni. Hanem amiatt, amibe Kaffka ágyazza ezt a történetet. Az pedig kora társadalmának és helyszíneinek elképesztő leírása. Ha valaki szeretné tudni, hogy milyenek voltak a "boldog békeidők" akkor lapozza fel ezt a könyvet, egyaránt talál benne leírásokat vidékről, Budapestről, szegényekről, gazdagokról. Az író részletesen ecsetel bürokráciát, tömegközlekedést, adás-vételeket, bevásárlásokat. Karaktereinek egy része archetípus, aki társadalmi osztályát képviseli, más pedig húsvér személyiség. És micsoda személyiségek! A lapokon megelevenedik a Nyugat megalapítása, kávéházi beszélgetések a tagokkal, házi bulik, marhulások. Az egész lélegzik és él, és a lélekrajzok sem maradnak el. Csodálatos Ady-portré olvasható a regény végén egy éjszakán át tartó piálás hosszas leírásával. Persze mindenki álnéven szerepel, ezért néha nehéz kitalálni, hogy ki-kicsoda, de Osváth Ernőt is kiválóan mutatja be a szerző és Móricz Zsigmondról is remek képet rajzol. Kaffka remekül szűri át magán az életet. 

A kortársak számára a hétköznapok aprólékos és naturalista leírásai valószínűleg egyáltalán nem voltak érdekesek, az utókor sem igazán tudott ezekkel mit kezdeni, és az epizodikus szerkezet sem sokat segített. Az Állomások nem teljesíti az elvárásokat: a szerkezete széttartó, az üzenete direkt, íze és bűze van, egyáltalán nem intellektuális, és vannak patetikus pillanatai. (Egy csillagos ég alatt zajló párbeszédben hatalmas érzelmek szabadulnak el - és nálam megvolt a katarzis.) Igazán merész vállalkozás. 

A MEK-en megtalálható a regény egy gyűjteményes kiadásban. Szerintem nem érdemes kihagyni. Nagybetűs ÍRÓI TELJESÍTMÉNY mivel száz év távlatából is képes életre kelteni egy világot, ami már nincs. Új perspektívából, átélhetően beszél egy korszakról, ma is aktuális az alaptémája (Magyarországon biztosan). Le kellene fordítani más nyelvekre és szétszórni a világban, mert hiszem, hogy ez másokra is hatna. 

(kép: ez is Székely Aladár felvétele, amit eddig nem ismertem. ez csak egy részlete - sajnos a teljes verzióból csak rossz felbontást találtam)

#rejtőzködő_remekmű #kaffka margit

[szarazkartoneszmek]

A maszkos ember

Ez most egy picit személyes lesz.

Még főiskola alatt bemutattak valakinek, hogy: "ni mán rajzol, mint te, biztos kijöttök majd". Én meg úgy voltam vele, hogy OK, beszélgessünk, legyünk baràtok!

Ebből az lett, hogy közel, másfél évtizeden keresztül tartottuk a kapcsolatot, bár az utóbbi jó pár évet inkább hagyjuk, mindjárt elmondom, miért. :(

Mint mindenki életében, nekünk is jöttek jobb és rosszabb időszakok. Nekem egy kicsit nehezebben alakult ki a mostani életem, az én családom mindig küzdött az anyagiakkal, és nehezen találtam munkát is. Neki ettől jobb hátszele volt. Ennek ellenére kellett neki a segítségem, például egy tisztességes önéletrajz összeállításához.

Szívesen segítettem, akkor nem tűnt fel semmi furcsa. Végül is én ástam bele magam, hogy milyen legyen a jó jelentkezési anyag, hogy nézzek ki a fotón, stb. Nem volt teher megosztani a tudást, vagy retusálni a pattanást a képén. :P Véleményeztem a munkáit, ha kérte, ami annyiból fura volt, hogy én alig tanultam valamit a témáról, ő viszont rajz és angol tanár lett. Mindegy, hasznosnak éreztem magam, ami akkoriban ritkán fordult elő a sok visszautasított jelentkezés után.

Hanem teltek az évek, és egyre több dolog jött elő, hogy őt zavarja ez is, meg az is az életében, de nem tett semmit a megoldás érdekében. Olyan dolgokért is panaszkodott, amivel könnyen boldogulhatott volna, mint egy nyikorgó ajtó. Mondani kellett neki, hogy miért nem olajozod meg?

Azt tudni kell rólam, hogy a tutyi-mutyiságot nem bírom. Szerintem van egy alapvonal, ami elvárható egy egészséges felnőtt embertől.

Volt amelyik tanácsomat megfogadta, volt, amit nem, de ez nyilván nem az én dolgom. Nem bánt, hogyha valaki másként dönt, hiszen ő van az adott helyzetben, nem én. Igyekeztem az érdekeit szem előtt tartva értelmes tanácsot adni. Ennyi.

Aztán megkezdődtek a hullámvölgyek.

Eltűnt, hetekig, hónapokig alig lehetett elérni. Amikor előkerült, feltűnt, hogy hiába telnek el évek, alig oszt meg valamit magáról. Korlátozva voltam 1-2 komolytalan beszélgető témára. Harapódogóval kellett kihúzni belőle minden más apró információ morzsát. Beszéltem vele erről, hogy mint barát szeretnék többet tudni róla, mert hiányérzetem van ebben a tekintetben.

Akkor átesett a ló túloldalára, és semmi másra nem volt hajlandó figyelni, csak saját magára. Ha nem róla szólt a társalgás, gyorsan témát váltott, hogy éppen milyen filmet nézett, bla-bla...

Túlzásba vitte, sok lett, és szóvá tettem, hogy rosszul esik, amikor elmondok valamit, ami komoly dolog, és fontos a számomra, és így reagál, félresepri. Tőlem viszont elvárja a figyelmet.

Utána visszatért ahhoz, hogy eltűnedezett.

Bevallom, hogy mérges lettem rá. Nem vagyok hülye, felfogom, hogyha emberek eltávolodhatnak, egy barátság véget is érhet.

Azt nem fogom fel, amikor szórakozik velem, hogy félrerak, passzív játékot játszik, megbeszélni nem lehet vele, mert akkor sajnáltatja magát, kifogásokat keres, hogy szegény ő...

... de tényleg. Legutóbb már nem tudott mit kitalálni, elkezdte, hogy a haverjai rossz hatással vannak rá, de azt már nem tudta megmondani, hogy mégis miben.

Mindenre a válasz valami kifogás, vagy határozatlan szavak (hát, lehet, hogy kéne; csak lehet rajta változtatni; mepróbálok) ezekből különben -tapasztalat- sosem lesz semmi.

Hiába mondtam neki, hogy nekem nem tartozik elszámolással, ne mentegetőzzön, nem vagyok a főnöke. Saját magának kell változtatni a dolgokon, ha tényleg akar.

Vagy jött a másik variáció, hogy egyáltalán nem válaszolt. :) Olyankor nem reagál. Szelektálja, amit mondtam, és csak egyes mondatokra válaszol, főleg a lényegtelen dolgokra.

Ilyenkor aztán nem tudom eldönteni, hogy szórakozik velem, vagy csak nem érti, mit mondtam?

De aztán, nekem is sok lett ez a semmitmondó üres beszéd váltakozva azzal, hogy átnéz rajtam, elfelejt, kizár, utána sajnáltatja magát, hogy ő milyen szerencsétlen, és hogy nem akar elveszíteni egy barátot...

Aztán amint bejön a nyugi-duma, mármint az engem megnyugtató duma, utána visszatér a korábbi mintákhoz. :S

Az életéről keveset beszélt, főleg a kollegáiról panaszkodott, vagy tolta elém a rajzait. Az enyémeket ő már nem nézte meg, mint az elején, mégis azt merte állítani, hogy érdekli. Egyszer elszólta magát, hogy arra sem emlékszik, hogy létezik az oldal, ahol minketten megosztottunk képeket. Aztán úgy tett, hogy neki, honnan kellett volna tudnia, hogy nem fog ránézni?

Szerintem ahhoz komoly ütés kell a fejre, hogy ne tudd, hogy látogatsz egy weboldalt, vagy nem. Ha nem, akkor nem is hazudsz róla, hogy hú de jó, hanem szólsz, és lehet keresni alternatívát. Nem? Feltéve, hogy érdekel, ami ott van...

Abból, amit tudtam róla, az tűnt ki, hogy mindig is függött valakitől. Az a fajta ember, aki magától elbénázgat, de inkább tart egy kört arra, hogy mások gondolkodjanak helyette, segítsenek rajta. Szimpátiát kelt bennük, mert olyan rendes srác ám, sose mérges, sose haragszik, sosem sértődik meg, bezzeg a gonosz munkatársai elnyomják, senki nem kíváncsi rá... stb. Ez kutya kényelmes neki, így nem kell megtanuljon semmit, nem kell alkalmazkodnia senkihez, megússza, hogy törődnie kelljen másokkal, mindig van aki megsajnálja és segít, megsimogatja a kis lelkét is, miközben ő él, mint hal a vízben, és letojik mindenkit.

Arra nem számolt, hogy visszanyal a fagyi, és nem mindenki akar egy közel negyvenes pasi bébiszittere lenni. Hogy fel fog tűnni a becsapás is, és szóvá fogom tenni, és észreveszem, hogy semmit nem változott, és újra szóvá fogom tenni, hogyha nem akarja ezt a barátságot, akkor miért hazudik, miért nem engedi el?

Nagy csalódás, hogy ennyire őszintétlen ember lett. Eleinte csak fájt, hogy kirekesztett a dolgaiból, aztán visszaélt azzal, hogy többet akartam tudni, és fenntartani a barátságot, Akkor megharagudtam, de nem rég eljött az a pont, ahol irritált annyira, hogy azt már egészségtelennek éreztem.

Gyáva volt rábólintani még a nyíltan feltett kérdésre is, hogy akkor hagyjuk-e egymást békén? Nem vállalja a felelősséget, nem akar dönteni. Valószínűleg mindig is megvárta, hogy mások döntsenek, aztán "elszenvedte" az eredményt.

Én nem akarok senkin uralkodni, akarata ellenére megváltoztatni, döntéseket hozni helyette. Így, ebben a felállásban viszont nem működik a dolog.

Nem adtam rá okot, hogy ne bízhatott volna bennem, mégsem beszélt velem őszintén.

Nem volt kölcsönös a segítség sem, én nem számíthattam rá.

De ami különösen irritált, az örökös maszkviselés. A mindig tökéletesen diplomatikus válaszok, hogy látszólag mindig igazat ad... Ilyen ember nincsen, ez nem realisztikus.

Ez nyalizás. Ez arra "jó", hogy mindig be legyen védve, hogy ő nem mondott semmi rosszat. Annyira átlátszó volt, hogy folyton megpróbálta kitalálni, hogy vajon mit akarhatok hallani. Még, amikor mondtam is neki, hogy ne csinálja ezt, az igazságra vagyok csak kíváncsi, akkor sem tudta letenni ezt a szokást.

Ez neki is egészségtelen, nekem is. Kizökkenteni nem tudtam belőle, inkább elengedem.

Nem tudom, hogy jól döntöttem-e, de hogy tudnám megítélni, ha egyszer egy álarc mögé bújt előlem, és fogalmam sincs mi van mögötte? Lehet, hogy nem szándékos ez a másoktól függése, de lehet az is, hogy ennyire kényelmes. Azt érzem, hogy nem ismerem, nem tudom milyen valójában, de e miatt nem akarom bántani se magamat, sem őt. Semmi jó nem sült volna ki belőle, ha fenntartom a kapcsolatot, mert csak irritált volna, ő meg még jobban a maszkja mögé bújt volna.

Nyugodtabbnak érzem magam. Fárasztó volt mindent elmagyarázni, mint egy dedósnak, megpróbálni kitalálni, hogy épp mire megy ki a játék.

Tulajdonképpen nem meglepő, hogy nincs hiányérzetem, mert alig volt minőségi beszélgetés köztünk, sajnos nincs is, ami hiányozzon. :(

Hülyének érzem magam, amiért ennyi ideig vártam.

#emberek #barátság #gondolatok #érzések #álarc #passzív agresszív #személyes #csalódott

[redmatyi]

Millió dolláros ötlet rovatunkban ma:

Kéne csinálni egy mesterséges intelligenciával működő rajzoló programot ami csak melleket rajzol.

Lehetne az a neve hogy Csecs GPT.

[vanista]

Jó a Dűne

Közben pedig népszerű, ahogyan Buster Keaton is az volt a saját korában, pedig közben.

Villeneuve egyenrangú alkotótársa, a homokféregnek gülüszemet rajzoló művész két hét múlva már nyuszifület rajzol az új Batmannak, vele megy a közönsége, és nem marad más, csak a film, és én magam.

[x-allu00]

mai illat: rhinos spray plus, 17:28

még nem tudom mit akarok mondani. most csak örülök, hogy már nem vagyok leterhelve. mert sokáig le voltam.

két héttel ezelőttöm így nézett ki: felkelek, kávé, dolgozom, home office, várom a főnököm utasításait, instant kávé, délután egyetem, nyitott szememmel alvás, nem válaszolok a kérdésekre, csak találgatok, csendes vagyok, délután alszom három órát, majd este éjfélig folyt.köv. munka.

félig dolgozom, félig sulizom, félig alszom, félig eszem, mindent csak fél figyelemmel végzek.

unalmas vagyok, nem tudok beszélgetni a barátaimmal, csak annyit mondok nekik, hogy nincs életem és közben műmosollyal figyelem a mozgalmas életüket, miközben látszik rajtam, hogy irigykedem. emiatt kevesebbet keresnek. a legizgalmasabb dolog, amit tudnék mondani, hogy őszintén örülök, hogy esténként egyedül zuhanyozhatok és nem jön be senki közben. minden haj- és arcmosás sikerélmény.

így kellett lenyomnom az elmúlt félévet, miközben a bátyámnak adtam a fizetésem felét. a legnagyobb luxuscikk amit vettem, az egy doboz cigi volt, vagy valamilyen gyümölcslé.

bementem boltokba, beleraktam a kosaramba az összes dolgot, ami megtetszett, majd a kasszánál mindent kiraktam a kosaramból és üres kézzel mentem haza. ettől kicsit azt éreztem, hogy az én kezemben van az irányítás.

végre kevesebbet dolgozhatok, a pénzemet pedig megtarthatom. azt hiszem annak jobban örülök, hogy a bátyámmal megszakadt a kapcsolatom.

a bátyám elég szomorú ember. fekete szemei vannak, fekete haja. nagyon vékony, kiskorában úgy csúfoltuk, hogy "olyan vékony, mint a cérnaszál". a ruhák úgy állnak rajta, mint a fogason. mindig olyan tétován sétán, mint aki sosem biztos melyik irányba kell menni. mindig lemarad, ha családilag megyünk valamerre. zenét hallgat. sokat rajzol. keveset beszél.

ajánlott egy könyvet:

Michel houllebecq - Elemi részecskék

munka közben így:

#23

[davidmondja]

Kedves @moszaka és @ferfilelek!

Szeretettel köszöntelek benneteket annuális tagelő posztomban! A díszek épek, a fa már áll, a gyereksereg holnap reggel csillogó szemekkel fog felnézni rá!

Remélem posztom egészségben és békességben talál titeket. Gondolom gondotok néha redőt rajzol homlokotokra nektek is. Sokan vagyunk így ezzel. Ha néha úgy érzitek, hogy tokáig ér már a fos, ez csak azért van, mert térdelünk benne. Bízok abban, hogy lesz erőnk felállni belőle és lerázhatjuk magunkról azokat a terheket, melyek szívünket és éltünket mételyezik.

Erőt és egészséget kívánok Nektek, s amit még egy bányászfaluból lehet: jó szerencsét!

[szollibisz]

Nagy a világ, az égig ér, De van ez a föld, ami kezünkbe fér. itt nevet a nap, sugara ránk, Rajzol egy pályát a deszkapalánk. és a tél, és a nyár, és a fák, az akác, és a kert, és a ház, és a házból a srác, Te meg én, Ugye szét soha nem szakadunk, Gyere mondd, hogy a Grund mi vagyunk. Álljunk bele ha kell, Bármi jöjjön is el Legyen szabad a Grund. Véssük ide ma fel, Hogy megmarad ez a hely, Vagy egyszer belehalunk

#mi vagyunk a grund from the paul street boys musical btw #pál utcai fiúk

[nyuszimotor]

Babits Mihály: ZENGŐ LÉGYPOKOL

Fekszel az ágyon s nézed félsötét betegszobád meszelt mennyezetét, mely mint az élet pusztasága nyúl közted s a szabad ég közt makacsul.

Fehér a mennyezet, de egy helyütt, ahol a füstös olajlámpa függ, koromfolt, másutt zápormosta nyom Polinéziát rajzol a falon.

Felfelé fordult lábbal téveteg járnak e mappán szerte a legyek, mint egy semmibe-lógó sivatag szikes rétjén a csúf sötét vadak.

Messzebb egy légvonatban lobogó enyves pántlika leng: a légyfogó; rajt elfogott legyeknek tízei s halálig tartó kínjuk zengeti.

Te hallod s mintha vergődő saját lelked sötét zengését hallanád; szárnyát veri, halálos csöpp fogoly, s röpűl a Föld, a zengő légypokol.

Ottkünn az eső megered s kopog, mint majd ítéletnapján a dobok s mindent valami nagy magányba zár szennyesen és puhán a sár, a sár.

[egy-lany-blogja]

Nem akarok többé

Egyedül járni a sötét utcán

Én nem akarok többé

Agyalni azon, ami elmúlt már

Nekem mindenki mondta, hogy vigyázzak

Aki várta, hogy hibázzak

Én lettem az, aki elromlott

Te meg, aki ettől nem boldog (áhh)

Tényleg ezt akarjuk?

Mi a célunk, merre tartunk?

A kapcsolatunk, elfutott nyár

Hogyan is állunk, nem tudom már

Én soha nem tettem volna semmit azért, hogy neked ártsak

Én akartam hinni bennünk

Én soha nem hittem, hogy te leszel, akit meg kell, hogy bánjak

Nem tudom, mennyi van bennünk

Hogy színes-e még vagy szürke

Hogy igazából kihűlt-e

Hogy ki leszek-e miattad ütve

Agyalok rajtunk padokon ülve

Rólad szól a szomorú séta

Mikor a telefon néma

Börtönrácsot rajzol rám

Az emlékek árnyéka

Én menteném a menthetőt

De már nem tudok úgy érezni többet

Ez a hely már rég nem az otthonom

Hazafele sétálok belőled

Elengedni túl nehéz

Ha veled vagyok egy egész

Nincs ott bennem, akit te kerestél

És én se lelem benned, akire vágytam

#magyar tumblisok #magyar #magyar tumblr #magyar lany #magyar gondolat #magyar idezet #zene #zeneszoveg #magyar zene #erzesek #szerelem #szeretet #káosz #bizonytalansag #elengedni #egy egesz

[stegal]

Mondtam a műagynak, hogy locsolja, azt nem hogy hogyan. Azt sem hogy a rózsa mekkora.

De a kis Herceg az benne volt a tudatallattijában..

Szomorúan vettem tudomásul azonban, hogy tetszik amit rajzol néha, ez is olyan..

[homregeszet]

Aszály

0️⃣2️⃣🎁Egy kiadós eső megnehezítheti a régész dolgát, elázik a papír amire jegyzetel vagy rajzol, beázik a fényképezőgép vagy elolvadnak a munkások. Sokszor a következő napok is alkalmatlanok a munkára, mert az egész szelvény egy nagy tóvá válik, s hát csónakból nem lehet ásni, ahogy a mondás tartja. Idén mégis az eső hiánya volt az, ami komoly kihívások elé állított minket. Nem tudtuk figyelmen kívül hagyni a klímaváltozás okozta átlaghőmérséklet emelkedést, mikor láttuk, hogy megolvad egy talicska az tűző napon… na jó túloztam. Azonban tény, hogy a szélsőséges szárazságban olyan kemény lett a talaj, hogy számos ásó és lapát tört el benne, s még a csákánynak is kihívást jelentett feltörni azt.

Fölföldi Boldizsár

#hermanottómúzeum #homregeszet #miskolcimúzeum #miskolc #múzeum #muzeum #advent #emlékek #emlék #nyár #fotó #régészet #magyarrégészet #ásatás #fotózás #archaeology #photo #photography #summer #summervibes

[evaldmark]

Hajnali három óra harminchárom perc (Horror - antológia) (on Wattpad)  A saját szobád. A leeresztett redőny rácsai között bekúszik a telihold sápadt fénye, bizonytalan alakokat rajzol a jól ismert tárgyakra. A sarokba állított széken mintha valaki ülne, holott pontosan tudod, hogy csak a rászórt ruháid vannak ott. A szél megzörrenti a redőnyt, és az alak - csak egy rakat ruha - megmoccan. Elkapod a tekinteted, a zilált lihegésedbe egy a távolban elkeseredetten üvöltő kutya vonyítása keveredik. Ez a te szobád. Ismered minden zugát, pontosan tudod, hogy merre vannak a szekrényeid, hogy a szőnyeg gyűrődéseiből nem karmok türemkednek elő, csak egy leejtett és otthagyott vonalzó, az íróasztalodon vörös szemekkel vigyorgó lidérc csak a számítógéped égve felejtett világítása, és a falról lecsorgó amorf rémalak csak a plakátaid. De tényleg csak ennyiről van szó? Biztos vagy benne, hogy igen. De azért magad elé veszed a telefonod, hogy elterelje a figyelmed. A kitalált világokban legalább a szörnyek is kitaláltak, és talán ha nem figyelsz a szobád nyikorgására, akkor ők sem fognak felfigyelni rád. Talán a testetlen lépteket távol tartja a kijelződ fénye, amíg az óra hajnali négyet nem üt.

#antología #horror #hungarian #original #original short story #urban horror #witches #my stories

[koltoktollabol]

Kali Ágnes: Hétvége

A fájdalom anyagtalan

– te jó szobrász vagy.

Hétfő hajszolás, kedden vagy másé,

szerdára elveszítelek

– a hét véget ér a vizes csempén.

Kihúzott háttal ülsz a fürdőkádban

testedre vörös szigeteket rajzol a víz.

Öklendezem, te meg egyre szebb leszel.

Bele kéne fagyni a legelső hazugságba.

Úgy kéne szeretni, hogy ne szeressenek.

Elég volt.

Ma tényleg összeszedem magam,

járni és beszélni tanulok.

Vésőket hozok,

a fürdőkádba kövesedett vörös sziklákból

kifaragom a hét többi napját.