#otthontalan

[angelincage]

"Attól, hogy még nem találtam otthont magamban, nem jelenti azt, hogy a ti árvátok vagyok."

#csak én letta #én #magyar slam #slam poetry #trófea #árva #szeresd magad #elveszett #otthontalan

[egy-lany-blogja]

"Mi férfiak hazajárunk belétek. Nélkületek otthontalanok vagyunk. Nem valljuk be, de így van. Ti pedig, nők, arra vágytok, hogy lakjon bennetek valaki. Mégis: mennyi otthontalan férfi van, és milyen sok nő él, akiben nem lakik senki! Miért nem tudunk szeretni?!"

Egy kérdés, amire nincs felelet.

Miért van az, hogy hosszabb távon nem bírjuk ki egymást? Miért van az, hogy ritkán tudunk találkozni? És ha találkozunk - miért nem tudjuk egymást megtartani?

Miért van az, hogy előbb-utóbb nem jó benned, és én sem bírom tovább, hogy bennem élsz? Miért választjuk inkább a hazátlanságot és a magányt, mint a "benned és veled lenni" érzését? Miért van az, hogy előbb-utóbb nem bírlak már magamban hordani?

Nincsenek találkozások, csak karambolok" - ahogy Hamvas Béla mondta. Ebben élünk.

Nehéz elfogadni egy másik embert, vele élni és elviselni a természetét. Nagyon nehéz.Valójában ez áldozat lenne. Föl kellene áldoznunk az egónkat. Az ego ugyanis - bár sóvárog sok mindenre, de szeretetképtelen.

Nem az a baj, hogy önmagáért él, hanem az, hogy sajnos a másik ellen is. Előbb-utóbb zavarja a másik ember. Nem jó neki, ha az ott van. Szüntelenül lemondásra, alkalmazkodásra készteti. Nem lehet minden úgy, ahogy ő akarja. S ezt nem bírja elviselni.

Most mondom a lényeget: amilyen viszonyban vagy a saját egóddal, olyan reményed lehet egy párkapcsolat kialakítására is. Túl nagy egóval egy nő alkalmatlan arra, hogy otthont teremtsen - és egy férfi alkalmatlan rá, hogy hazataláljon benne.

Nem tudják egymást valóban megszeretni. Csak ideig-óráig. Az igazi szeretet - bármilyen patetikusan hangzik - időtlen! Lánykorodban éppúgy szeretlek, mint vénkorodban. Nem múlik el. Kár, hogy megöregedtünk - de a tűz nem hunyt ki.

Észre sem vettük, hogy az eltelt évtizedek során hány millió kompromisszumot kötöttünk. Hogy mennyire mások lettünk! Ez a szó, hogy "szeretet", hányféle színváltozáson, válságon, szenvedésen és gyönyörön ment át. És mégis! Valahol - kezdetben - rájöttünk, hogy igen, én hazataláltam benned, és hogy bennem lesz a te otthonod. Ha egy kapcsolat nem ezen az alapon áll, nem működik sokáig.

Akkor már jobb a magány."

(Müller Péter: Isten bohócai)❤️

[tehetetlensegem-csapdajaban]

Képzeljetek el, csak képzeljetek el egy embert. Egy fiút. Egy kisfiút. Ez a kisfiú mikropénisszel született. A pénisze nem reagál a szervezetében 14 éves koráig meglévő növekedési hormonokra, ezért nagyjából 3 éves kora után leállt a fejlődése. Ez a kisfiú később hízékony lesz. Az apja csak néha jár haza akkor is taj részeg. Az anyja, hogy ne kelljen összefutnia az apával késő estig dolgozik.

Ez a fiú soha életében nem kapott még egy ölelést se. Az anyja túl fáradt és kiégett volt, az apja meg gyűlölte. Kövér volt, nagyon kövér. A memóriája pocsék, amikor iskolába kezdett járni rájött, hogy bármit, bármilyen sokáig is tanul azt legkésőbb 2 hét múlva már nem tudja felidézni. Az apja folyamatosan alázta amíg élt.

Már ekkor is tele van defektusokkal. De ez még nem a vége. A srác a kétbalkezesség megtestesülése. Egész életében csak pálcika embert fog tudni rajzolni. Ez a fiú összerázkódik az érintéstől. Ha megsimogatja a karját egy lány, reszketni kezd. Amikor udvarolni akar, a hangja eltorzul, rekedt lesz, mintha valami elvágott torkú zombi hörögne. Az általános iskolában állandóan gúnyolták, de hamar megtanult agresszívan verekedni, csakhogy idővel a többiek nőni kezdtek ő meg nem. Mutált a hangjuk, neki meg gyerekhangja maradt. A többieknek férfias lapát tenyerük és jókora öklük lett, neki meg maradt egy picinyke gyermek ökle. Ettől kezdve már meg sem tudta védeni magát. Kamaszkora folyamatos rettegés a fizikai adottságai miatt. Félénksége szinte fóbiába hajló.

És egyszer csak egyedül marad a világban. Teljesen egyedül. Nincs senkije és semmije, szó szerint. Nincs barátja, barátnője, szülei, rokonai, társa, nincs se háza, se autója, se hifije, se semmi olyasmije, amit egy modern háztartásban nélkülözhetetlennek gondolnak. Igazából háztartása sincs.

Mindössze egy számítógépe van.

A neve legyen Tyutyu. Tyutyu tehát kövér, mikropéniszes, kétbalkezes, defektes memóriájú és lelkű, félénk, szégyenlős, könnyen becsapható, otthontalan, rossz tulajdonságok tucatjával megvert vagyontalan senki - egy igazi láthatatlan ember.

 Ha elfogna titeket depresszió vagy azon gondolkodnátok milyen szar és nehéz az élet... jusson eszetekbe Tyutyu!

[lilcantina]

Sok jó dolgok vannak,

és szépen alakul az élet, de mikor van kis időm és kimászok az újdonságok mókuskerekéből, és eljut a testem a fáradtságig, akkor elkap a gyász, és borzasztóan érzem magam.

TLDR, komfortzónátlanság, fáradtság, otthontalanság, gyászfolyamatok, és hiányoznak a kutyáim.

Szeptember végéig kell kibekkelni ezt az otthontalan állapotot, (egyébként B. egy csoda, mert szó nélkül és lelkesen jön velem haza anyumékhoz minden egyes hétvégén, bár mondjuk igazából mivel az ő szülei velünk élnek ezért valahol ezt fairnek érzem, de ettől még nem kéne, hogy evidens legyen, szóval hálás vagyok és örülök amiért ő jól érzi magát itt.) és október elsején megkapom a szolgálati lakást, és költözünk és lesz saját helyem ahol csend van és az enyém és magamra tudom zárni, és nem kell gondolkodni, hogy éjjel kimehetek-e egyszál bugyiban (vagy még abban sem) a fürdőbe. Szóval az új munkahelyem csodás, a művházam-könyvtátam új és nagy, és van élet, és vannak feladatok, és jó vagyok benne nagyon, és nagyon jó a kolléganő, és lelkes vagyok és jól csinálom a dolgaimat. Tervezgetjük az életet B-vel és minden szuper és nagyon jó és minden szépséges, de azért már rettenetesen várom, hogy különköltözzünk, mert így nem lehet pihenni. És mikor hazajövök hétvégére anyumékhoz elkap a fáradtság és sírok, mert hiányzik a komfort amit a saját hely ad, mert nincs komfortzónám ott még, itt már, csak a kettő között lebegek egy hajszálon a kamaszkori szobámban (amit átalakítottam felnőttkorira, és kb most ez a biztos pontom, másfél órára onnan ahol élek) és ahogy a fáradtság mossa le rólam a kötelességet, a lelkesedést, a terveket és mindent, amitől a mindennapok eltelnek, akkor ott marad alatta a gyász, hogy nekem kellett mindig a felnőttebbnek lennem, hogy nekem kellett szégyellnem magam, amiért teljesen jogosan továbblépnem, hogy nekem kellett elengednem mindent, hogy én voltam a szarember, aki elmegy, hogy az az ember, akinek mindent megadtam, és akit sosem bántottam bántott azért, mert nem volt már közös jövőnk és eljöttem. És fáradt vagyok és sajog, és nem most fáj, csak most van időm érezni azt amit akkor nem volt, és fáj, hogy nem nekem kellett volna felnőttnek lennem, és fáj a méltatlanság, és fáj, hogy bántott, és fáj, hogy tőrdöfésszerűen elvett tőlem olyan dolgokat, amikhez semmi joga nem volt. (Kurvára hiányzik a kutyám, és igen, én voltam a felnőtt, aki nem rángatja ki az állatot a megszokott környezetéből, és nem szakítja el a két kutyát egymástól, és otthagyja az állatorvosi rendelőnél, ahol minden megvan ami kell nekik, de a kutyám az enyém volt, a lélekállatom, a társállatom, és ha két kutya van, és Tara hozzám kötődik, Fufó meg Tarához akkor logikusan mindkét kutya nálam kéne legyen, de nekem kellett a felnőttnek lenni, és most kurvára fáj, kurvára sajog, és ha holnap elmennék meglátogatni őket lehet csak még rosszabb lenne, és nem tudom, hogy hogy cseszek ki jobban magammal, ha elmegyek, vagy ha nem.)

#prémhiányérzet

[versinator]

Jelzőlámpái újhodni

Ablakodnál karmolja szemetekbe vatta Rogytam kopaszodó ábrándomat szavalják Máshová fárul loboghat elkápráztatta

Szobalánya előrebillen hadvezérek bánják Lemondását széttépem hexamétert rohantál Meseházba mozdulataid megsímítják szánják

Viharokba kanócok tizenhatból hordtál Havad letérdelt mászók összevillan Rámpás nagyralátó üveglemez indultál

Zsarnokol végzetük panassza rokontalan Menyasszonya karonülő mindenüket próbálgatta Hordták írjátok eltöpreng otthontalan

#tercina #Kosztolanyi #Jelzőlámpái #újhodni #v2.2

[bdpst24]

Kutyabarát irodák, önkéntesség és egy egész évre elegendő állateledel

Az otthontalan kisállatok ügyét támogatja a Mars Bár a koronavírus-járvány növekvő tendenciát hozott a kutyaörökbefogadások számában, az állatmenhelyek még mindig teljes kapacitással működnek, a közelgő téli szezon miatt ráadásul új kihívásokkal kell szembenézniük – foglalta össze a több mint 80 kutyának otthont adó menhelyet működtető Sirius Alapítvány. A Mars, a világ egyik legnagyobb…

View On WordPress

[roses-and-vine]

hol van hát az utolsó otthon, ahonnét már soha nem kell elmenni?

Fekete István: Ballagó idő

#irodalom #otthon #otthontalan #örök #költözés

[minadepression]

Haza akarok menni hetek óta. Nem oda ahol lakok. Hanem haza az otthonomba amit nem találok.

#haza #otthon #vigyélhaza #valaki #szükségem van valakire #valaki segítsen #valaki mentsen meg #valaki más #alone #all alone #im alone #alonetime #otthontalan

[pillangok-kertje]

Mindig én voltam az a gyerek

Akinek az anyukája sosem ápolta mikor küzdött a 40 fokos lázzal

Akinek az apukája sosem jött ki elé amikor sötétedett

Aki képes volt órákig az utcákon bolyongani

Csak, hogy ne kelljen hazamennie

Mert ott érezte a legnagyobb honvágyat, ahol elvileg otthon volt.

#anya #apa #törődés #nevelés #gyerekkor #hazamenni #honvágy #otthon #otthontalan #mérgező apa #mérgező szülő #hontalan #saját szöveg #saját gondolat #saját idézet #saját írás #hungarian tumblr #magyar tumblisok

[dobd-ki-az-eterbe]

Sehol sem érzem magam otthon...

#magyar #magyartumblr #magyar tumblr #otthon #otthontalan #szar érzés

[hervadasig-blog]

Mindig van miért hálásnak lenned; még akkor is, amikor úgy érzed ennél nincs lejjebb. Gondolj bele: van hol laknod, van mit enned, és még elektronikus eszközöd is van, amivel épp ezt olvasod.

Örülj az apró dolgoknak is!

@hervadasig

#hála #hálás #hálás vagyok #hala #halas #nincstelen #otthontalan #bu #banat #bubanat #szomoru #szomorusag #depresszio #orom #aprosag #apro #aprodolgok #van #enni #ennivalo #eves #etel #lakas #otthon #telefon #tablet #laptop #elektronika #elektronikai eszkoz #idezet

[pauszkopkodo]

Tamkó Sirató Károly: József Attila üzeni

Mit tettetek ti értem barátaim nemzetem míg éltem?

Alig valamit. Semmit!     Córeszban, topisan, flamózva,                                      fázva     vánszorogtam     lakástalan     otthontalan!

Most…! Száz falról ragyog képem! Utca vagyok Színház vagyok Egyetem Sportklub Autótúra(!) Kutyaiskola és emelődaru!!!

    E  l  é  g  !         Barátaim!         Emberek!         Akik valaha semmire sem méltattatok        Tinéktek üzenem:

ha van még tehetséges ember                                                 ŐT MENTSÉTEK MEG!

Éljen lakjon jól és jól! Alkothasson helyettem is! A nép élete ezt kívánja! (A daruk járnak nélkülem is!) Nála törlesszétek – fekete sorsomat!

in: Jövőbúvárok, Móra Könyvkiadó, 1980

[gy-wecantgoout]

“ Visszaengedtem a halat természetellenes környezetébe és továbbálltam. Felkapaszkodtam a hídra és elindultam a belváros felé. Szembejött velem egy nő. Hihetetlenül meglepődtem, már jó ideje nem láttam az utcán senkit. Úgy lépdelt, mint aki jól ismeri az egész világot, mégis otthontalan. Futólag rám nézett. Szeme hideg volt, tekintete halott, arca kortalan. “

Irlanda Kristóf: Az ember, aki mindent tudott

[mkeinm44]

Röviden részletekkel

A nevem Schäfer Till. Heves megyei származású vagyok. Hetedik életévem betöltése után ostorosi lakos lettem, ami pont egy bestélásányira van Egertől. Nagyon ingerszegény környezetként emlékszem vissza rá. Nem voltam társasági ember, de vágytam arra, hogy barátaim legyenek. Családi viszonyomat meghatározta a konkrét elképzelés és ennek betartása. Míg édesanyám karrierista, anyuka, háziasszony, és önmaga próbált lenni, addig édesapám eltávolodott, s kint dolgozott Németországban ahonnan 3 hetente hazajött 10 napra. Az iskola számomra menedék volt, ahol kibontakozhattam, előadhattam igazi, energikus énemet, aki szerettem volna lenni, de sokszor káros szociális hatásokkal. Realizáltam, hogy az általalam okozott félelem és elnyomás révén magamba fordultam és elkezdtem gondolkozni mivoltomon. Alternatívaként végül a gördeszka szolgált a későbbi periódusom kitöltéséül. A vele járó kudarcok és sikerek pecsételték meg gyakran a hangulatomat és teremtettek egyensúlyt. Később iskolavátlás után szerettem volna jobban alkalmazkodni a normákhoz, amiből eredően a megfelelésem kezdett erősödni. Szeretethiányom révén egyre fontosabb volt, hogy családon kívül ápolhassak viszonyokat.  Így viszont önmagam hanyagolásába fulladtam ami teret adott függőségeknek. A Gimnázium első éveit ezzel próbáltam kiegyenlíteni, de ahogy az elvárások nőttek úgy a nyomás rajtam. 17 éves koromban elvonultam 7 hónapra egy Rehabilitációs központba, ahol találkoztam olyan életszituációkkal és karakterekkel, akik tapasztalatai inspiráltak, és egyben elrettentettek. Függetlenségérzetem ettől felerősödött és a céljaim kezdtek kirajzolódni előttem. 

Miközben befejeztem a gimnáziumot egyre jobban kerestem a kifejezési eszközömet, s célom megvalósításának tervét. rájöttem, hogy ennek teljességét úgy tudom véghezvinni, ha elhatározom magamat és elképzeléseimet valósággá formálom azon nyelveken amiket a legjobban beszélek. Nem akartam határok közé szorítani elképzelésemet, s minél több teret szerettem volna adni a gondolatomnak. Sokat figyelek a körülöttem lévő atrocitásokra. Reálisan képzelem el a művészetem, de játszok az emberi túlzások gondolataival. Hiszek az ösztönös művészetben, de használok tematikát és szeretem “kiszámolni” hogyan tudom kifejezni önmagamat. Egy síkon próbálok maradni, ahol megértem és használom a művészetet egyaránt. Kezdetlegesen a gördeszka, később hangszerek majd idővel a költészet szolgált szerszámként. Mostanra elveszítette fontosságát az eszköz. Bármivel lehet alkotni. Megbarátkoztam a képletes megörökítéssel, rajzokkal, fotókkal és videógrafikus munkákkal. Kiállítási darabként szolgál maga az ember. Egy ruha színéről formájáról gyűrődéséről olvasok. Minden alkotásom számomra ugyanolyan fontossággal bír. Én vagyok az a kiindulópont, ahol a változás következik be, s hogy mit szeretnék elárulni ezáltal minden más csak segédeszköz marad. 

Az intermédia az a terület amely síkon megállja művészetem helyét. Engedi kibontakozásomat. a végeredményt helyezi előtérbe, de megengedi, hogy elmagyarázhassam az útját ennek. A tapasztalat, és a fogalom értékében egyaránt hisz. Személyesen szeretném vitatni, formálni, kitölteni azokat az üres részeket, mint a technikám, és szeretnék egy sávban haladni célommal irányában, hogy létrehozhassak egy olyan fogalmat melyben otthont talál az otthontalan.

Köszönöm a lehetőséget, és hogy elolvasták.

[telaviv-delhi]

Annyi a segg a világban, annyi a pina

(Under the World There's a Lot of Ass, a Lot of Cunt)

annyi a száj meg a fasz,

annyi az elélvezés a világban, a nyál patakokban szivárog.

Annyi a Szar a világban, városok alatt folyókban ömlik

annyi vizelet özönlik a világ alatt,

annyi takony a világ ipari orrlyukában, izzadság a világ vaskarú hóna alatt, vér szökell ki a világ melléből,

végtelen könny-tavak, hányástengerek áradnak hemiszférák között özönlenek Szargasszó felé, nyűtt olajos rongyok és fékfolyadékok, emberi benzin -

Annyi a kín a világban, eltört combok, fekete hajban égő napalm, foszfor, könyököt csontig evő

óceánt szennyező rovarirtók, műanyag-babák, sodródnak az Atlatni Óceánon át,

Játékkatonák hemzsegnek a Csendes Óceánon, B-52-es bombázók

szennygázcsíkokkal és ragyogó villanásokkal fojtogatják a dzsungel levegőjét

Távirányított repülőgépek zúgnak el terraszos rizs-földek fölött, fürtös gránátokat potyogtatnak, gipsz-sörétet permeteznek a húsba, sárkányfogú bombák és tűzkoponyák hullnak szalmatetőre és bivalyokra,

tüskés srapnelekkel lyuggatva át a kalibákat, a lövészárkokat fűtőgázzal mérgezett lőpor tölti meg -

Annyi a kiloccsantott koponya a világban, összezúzott láb, kimetszett szemgolyó, levágott ujj, széttört állkapocs,

Dizentéria; otthontalan milliók, üres lelkek, megkínzott szívek.

#ginsberg #eörsi istván

[versinator]

Üdül légypöttyös

Vaspántba zenekarokban pohárszék sebeznek Szájukban kiáltaná összeolvad utcasarkokon Fürösztve rokonja kitörölve veszekszenek Versaillesi csigabigát lázálmaidban koponyákon

Dörgenek bámulsz zongorahúr nevezzenek Keblüket hancúrozom győzhetlenül utcátokon Kisgyermekként megmutogatni kihajítom kürtöknek Pipáznak otthontalan gombolyítsd üvegablakon

Szigoru útitársa kézrőlkézre szívükbe Távozunk lánggá agyunkba távolságunk Elzeng nyúltok hadarva kenyerünkbe

Nehézszagú jeltűz leestem imádkozunk Olvassz vijjogni határtalanul szemetekbe Csodálkozón dajkálva pamutba belébukunk

#szonett #Kosztolanyi #Üdül #légypöttyös #v2.2