#neked véged

[nobody-is-only-an-alien]

Annyira nem értem miért kellett velem kibaszni, de ne félj drága meg foglak még lépni.. 😉 és megtudjuk kibaszott rá jobban addig is puszi 😘

#csakegyidegen #neked véged #gyáva #undorító #hazugság #semmi baj #😉😊

[zolikaaaa]

Sosem bántanék senkit a kinézete miatt, hisz arról nem tehet.

De ha lelkileg bántasz akkor neked véged.

#magyar #tumblr #tumblr magyarorszag #magyar tumblr #sajat #saját #szerelem #love #szomorú #elbasztam #tumblog #bántalmazás #barátok #legjobb barát #kamu barát

[liketwins]

Felhők között

Rám nézel, én rád nézek A tekintetem egy pillanatig gyötör téged Talán egyből meg sem mondanád, hogy Nekem, és nem neked lesz véged Rémet látok benned, ami még beszéd közben fal fel Mondhatsz nekem bármit, csak azt hallom, hogy: „Add fel!” Ha így nézel rám, egy mondat sem fogja elhagyni a számat Legalább is olyan nem, ami tükrözné a vágyat Ami belül rugdos, ami mozgatja a tagjaim Esélyt sem adok rá, hogy megleshesd a lapjaim Végtelenül kiszolgáltatott vagyok, előre félek Addig fogok ezen rugózni, amíg csak élek Hogy ha odaadom magam neked, vagy a pillanatnak Mikor lesz, hogy az őszinte szavak visszamarnak? Visszamaradottnak érzem magam érzelmileg, de lehet, nem jól érzem Régen nem sok ember volt, akit a sztoriból érdekelt az én részem Részben ez az én hibám, nem vagyok társasági ember Olyan vagyok, aki más előtt levegőt venni sem mer Csak ezt senki nem látja, "mert mutatnom kell, hogy valaki vagyok" De a fejemben nem az van, amit te hiszel, hanem viharok És én se látok ki a felhők mögül, tornyosulnak egyre És már nem tudom, mi van a ködön túl, mert nyakig vagyok benne

#magyar #saját #hungarian #saját poszt #saját vers #saját érzés #gondolatok #költészet #szorongás #köd

[nam00n]

s jaj neked, ha elfogy a fájás,

lobogj, égj, fájj, mert másképp véged

— a menekülő élet, félrevert harangos napok, ady endre

#✉

[aranysziv]

minden szívdobbanásomra belerezdül a Föld. egyre jobban. az ablakok rezonálnak, a csillárok is csörömpölnek. a távolból hallatszódik a morajlás, a detonáció a fák ágait is éri. valami elkezdődött. nem biztonságos most odakint, még az ég is olyan sötét lett hirtelen. megszólal a sziréna, mindenkinek megbízható helyre kell menekülnie, meghúznia magát, míg a veszély elül. az emberek fejvesztve menekülnek, idő előtt menedéket akarnak találni, mindenkinek ez az elsődleges. a vészjelzés hangjai már olyan erősek, hogy szinte a dobhártyánk is beszakad. de te nem mozdulsz. ott állsz, és mintha nem éreznéd a jeleket, mintha nem hallanád a hangokat, csak nézel magad elé, és meg sem mozdulsz. sem a robbanás helyére, sem biztonságos helyre nem mész, csak állsz a kettő között és vársz. hogy mire, azt talán magad sem tudod. sic transit gloria mundi.

könyörgök, hogy tegyél valamit, könyörgök, térj vissza, könyörgök, hogy halld már meg a szavam. de te csak nézel üres szemekkel, üres szívvel, és vársz. mondasz mindenfélét, de egyiknek sincs ott a helye, a szavaidat a szél elfújja könnyedén. nem azért, mert nem akarom hallani, hanem mert nincs súlyuk, nincs értelmük. annak van súlya, ami robbant, és neked azt hallanod kellene, neked jönnöd kellene. minden folyó kilépett a medréből már, átlépte a partéleket, mire vársz még? késő lesz, ha mondom, nemcsak 20 év múlva, de 2 perc múlva, sőt talán már 2 másodperc is elég, el fogsz késni. okosnak hiszed magad, mikor meg sem mozdulsz? okosnak, ha csak ott állsz és mormolod a magad igazságát, de nem teszel semmit? neked is csak véged lesz, mint ahogy minden másnak, ami odakint marad. a katasztrófa bekövetkezik, és utána minden más, amiért most még tehetnél, csak hiábavalósságá válik. egyszer még ott volt, aztán nem lesz ott semmi, semmi, ami tényleg számított. eltűnik, és magával visz mindent, amire te képtelen voltál vigyázni. pedig akartál. éreztem, hogy akartál.

átkozott az egész világ, hiszen még mondtam is, hogy ő jött volna, ha te nem is. úgy hajtottam a fejemet a párnára, hogy még mindig nem lettél okosabb, még mindig nem érted tényleg, hogy mi forog kockán, hogy el sem tudod képzelni azt, hogy mi történik a háttérben. az eső is eleredt, nagy zivatar volt, minden elázott. abban bíztam, hogy eltelt pár óra, és talán a reggel már megvilágosodást hozott, de nem. neked nem. másnak igen. gondolom ez is a boszorkányság része, hogy bevonzok dolgokat. nem eresztette bő lére, neki az is elég, ha velem nézheti az én kedvenc sorozatomat, még ha az övét nem is, de legyen valami, történjen valami. biztos ő is csak megérezte, hogy menekülnie kell, mielőtt megtörténik a baj. még ha nem is tudja, hogy mi az, csak érzi. te meg még mindig csak ott állsz. az eső most elállt. tudod, egy darabig akarom, egy darabig tényleg, de utána az egészet úgy megutálom, mint ahogy akkor is téged, és akkor már nem lesz bennem más, csak az, hogy akkor kövülj meg, változz szoborrá, mit érdekel engem, ez a te felelősséged, a tiéd egyedül. ez igen.

mondod, hogy te nem bánnád később, ha tudod, hogy nem bántottál, de hát épp ezzel teszed. minden, amit feltételezel, amit magadban gondolsz, ostobaság. az egész fejed sületlenségeket tartalmaz, szörnyű betekinteni is. és te meg hallgatsz rá, végtelenül szomorú. azt hittem, ha egy valamit megtanítottam neked az évek során, csak ezt az egyet, akkor az az, hogy ne arra hallgass. mert nem arra kell. még mindig nem. minden egyes alkalommal, amikor elmentél, amikor itt hagytál, nem a szíved szólt, hanem a fejed, és az bántott. most ugyanazt teszed. másképp tálalod, de ugyanazt teszed. és magadtól félsz. magadtól. nem tőlem, nem attól, hogy nem bírod ki a robbanást, hogy nem bírsz megtartani. még a szabályoktól sem, nem azok rémisztenek meg. te magadtól félsz. magadtól bénultál meg.

mert mi van, ha... és mi van akkor, ha... SEMMI! akkor nem lesz semmi. akkor tévedtünk, akkor így jártunk. akkor az élet, az Isten, a sors, akit csak akarsz, nem ezt szánta sem neked, sem nekem. akkor ez lesz. fájna? igen, mert az összes porcikám azt súgja, hogy ennek működnie kell, tévedés nincs, hibalehetőség kizárva. de már most tudom, hogy próba nélkül kétszer, ha nem háromszor annyira fog fájni ez. mert minden értékesebb neked, minden, mint az, amiről beszéltünk. mint az, amire tudom, hogy te is vágysz. azt mondod, hogy ez az értelem, de ezen én átlátok. ez csak gyávaság, a félelem nagyobb benned, mint a hajlandóság arra, hogy valami most megváltozzon. megértem, hogy nehéz kilépni az ördögi körből. de az nem működött, oktondi egy farkas vagy, ha ezt nem látod be. és most van lehetőségünk, hogy másképp működjön. és nem rajtad múlik ez az egész, hanem rajtam ugyanúgy. és én itt vagyok. ha itt állnál velem szemben, megragadnám a válladat és megráznám, hogy itt vagyok, hát nem látod??? én biztos vagyok, én akarom, hogy működjön, és megtennék ezért bármit, hát nem igaz, hogy nem tudod ezt. ismersz engem egyáltalán? tudod, hogy ki vagyok? és ki vagy te?

egyszer az életben, csak egyszer igazán, bárcsak ne próbálnál te lenni az okosabb. ha valóban észről van szó, akkor tagadhatatlan a sikered, szeretem is az eszedet. de itt most nem ez forog kockán. és nem az kapja a dicsőséget, aki valóban okos volt. nem. és tévedsz, ha azt gondolod, hogy mindig az. mert néha nem kell okosnak lenni. néha elég, ha az ember a szobában nem a legokosabb, de a legkiváncsibb mindközül. a legnyitottabb. a leginkább olyan, aki hajlandó tanulni. aki tapasztalatokat akar, aki élményekre éhezik. és aki tesz. aki bátor. és a bátorság soha nem jelenti azt, hogy nincsenek félelmeink. a bátorság az, ha vannak, de ez nem tart minket vissza. és lehet, hogy hibázunk, igen, ez mindig ott van a pakliban. könnyen meglehet, hogy hibát követünk el azzal, ha megpróbáljuk. de hiba lehet-e valami, amire két tiszta szív ilyen erősen vágyik? én őszintén, tényleg nem hiszem, hogy az akadályokat, veled az oldalamon, ne tudnánk átlépni, legyőzni. egyszerűen nincs előttem a kép. tudom, hogy menne, és meg akarom neked mutatni, hogy menne. hogy most tényleg te vagy az, aki téved. de nem tudom, ha nem adsz esélyt. akkor mindig csak benne ragadsz a te világodban, ahelyett, hogy észrevennéd, hogy mi vesz körül. és az én dobbanásaim, az én robbanásaim ennél sokkal nagyobbak. nem férek a fejedbe. soha nem is fogok, de persze, nem is akarok. akár írok róla, akár nem.

[scorpiohoeex]

Jól figyelj oda hogy mit mondasz neki, mert mi vagyunk a barátai és ha nem megfelelően bánsz vele, mi megfogjuk győzni róla hogy nem hozzá való vagy és akkor neked véged

[freedomisalonleything]

Kedves Tumblr!

Nagyon rég nem írtam neked meddig lett volna mit, szóval most összefoglalom az elmúlt fél évemet.

November:

Azzal fiúval aztán nem lettünk többek mint dugótársak. Sokat szívjuk egymást vérét mégis 2 hetente egymás ágyba fekszünk. Az októberi fiúval taliztunk meg volt más is de az a múlté már. A hónap végén ramirt egy olyan ember akit nem tudok elengedni 2020.06.01. óta nem megy és szerintem nem is akarom. Tényleg 6 hónap kihasználás után kezdtek a dolgokra jóra fordulni aztán 2 hétig bírtad. Engem már ez boldoggá tett. 2 hétig szinte mindennap együtt voltunk beszélgetünk és nagyon sok mindent tanultam tőled amit a sulit illeti.

December:

December harmadikán elment az a fiú. Tudtam hogy vissza fog jönni nem is viselt meg annyira. December elég laza hónap volt egy fiú véglet kilépet az életemből amit nem is bánok. Aztán huszonkilencedikén megismertem három fiút nem gondoltam volna hogy az egyik a barátom lesz majd.

Január:

Új év, új remény, új szerelem, új emberek így álltam hozzá. Január elején rám irt ugye az egyik fiú. Először csak barát aztán több lett. Naponta mentünk egymáshoz. Csak neki ez túl sok volt. Csak neki túl gyerekes voltam. Csak neki nem voltam elég. Egy boldog hónap után dobott a legjobb barátja miatt. Azokat kaptam amiket előbb írtam. Összetörtem lelkileg és testileg. Azt érzetem nem vagyok elég jó ekkor változtam meg.

Február:

Hetente egy-két fiú feküdt van az én agyamba vagy én feküdtem az övékbe. Élveztem, hogy valakinek kellek, hogy valakinek jó vagyok. Egy fél vagy egy óráig utána újra mély depresszió és sírás. Nem bírtam tovább hozzá nyúltam a cigihez és a gyógyszerhez.

Március:

Minden ugyan úgy ment mindig februárba fiúk, cigi, gyógyszer. Elérkezett a március 10. Anya elment egy hétre én mentem Komáromba még jobban összetörtem akkor már saját magamat tapostam a földbe. Nem kértem segítséget csak a gyógyszer és én voltam. Összevesztem mindenkivel Komáromba plusz meg anyával. Egész nap sírtam és aludtam. Nem ettem semmit se csak gyógyszer. Rájöttem baszki függő lettem. Egyszerre tíz-tizenkettő gyógyszer nyeltem le. Hazajöttem és annyira elbasztam az életemet hogy skizofrén lettem. Láttam és hallattam dolgokat. Mikor sírtam anyának mert az láttam hogy valaki az ajtóba áll késsel és megakar ölni. Nem tudom elmenni sehova se mert azt éreztem követnek és meg akarnak ölni. Anya rájött ebből csak segítséggel lehet kijönni. Elvitt szakemberhez elkezdtem fokozatosan lerakni a gyógyszert és nagyon sokat segít nekem egy ember aki a mai napig is segít. Közbe hónap végén megismertem egy fiút aki nagyon belevitt a rosszba és neki köszönhetem azt ahogy most vagyok.

Április:

Elfogytak a gyógyszerek meg már nem is hatottak de nem tudtam lerakni. Azzal a fiú is szét mentem. Mivel ő drogozott és mindig mondta sose próbáld ki, de mégis el csábította a fejemet mégis belementem a játékaiba. Amiknek komoly következményei is lehetek volna. Mondjuk ki 2021.04.05. hozzá nyúltam a droghoz először keveset majd egyre többet. Ezzel voltam el egész nap cigi, hell, gyógyszer és drog. A cigit és a gyógyszert elengedtem. Nem bírtam tovább titkolni egy ember előtt így elmondtam neki. Láttam nagyot csalódott bennem de szeret így nem tudod elengedni. Áprilisban kétszer találkoztam a drogos exemmel, akkor szívtunk egy dugtunk. Annyira rossz volta látni mikor a barátnőd miattad sírt mindennap, mikor látott beállva. Észrevettem, hogy anya, mama, papa, és apa is rájöttek valami nincs rendben. Kurva sokat változtam és sajnos napról-napra látszik a testemen, hogy mi a szitu. Ebbe a hónapba is hetente egy vagy kettő fiú megvolt. Egy fiú annyira átbaszott, hogy nincsenek rá szavak.

Május:

Annyira túl toltam ezt a drogos témát hogy nem aludtam napokat volt egy teljes hét mikor max négy órát aludtam. Egyszer rosszul lettem melóba és láttak rajtam, hogy nagyon szarul vagyok. Eldöntöttem le állok ezzel a gecivel egypár napig bírtam. Újra és újra vettem. Május elején megismertem egy fiút és azt mondta ha nem rakod le véged. Félek mi lesz ezzel a fiúval és a droggal is.

2021.05.19. 21:33

[llegoelmomento]

Ha elmész a végéig, oda, ahol

neked van véged, és ott nem

állsz meg, hanem visszafordulsz,

akkor a vég a kiindulópont lesz.

#tisza kata

[fajomosolyok]

Cigi

Ami átsegít a rohadt undorító napjaidon, mely ott ölel és lelki társad jóban-rosszban, s segítő kezet nyújt neked, amit márcsak elkell kapnod. Rájössz ha egyszer kipróbálod véged, nem enged, beférkőzik és örökké melletted lesz. Tudatába vagy annak, hogy hamarabb vége lesz tőle az életednek, mert káros de mélyen jót tesz. Egyszer úgyis lebuksz, mert tiniként ki cigizik a szülei mellett? És baszod a nikotinhiány lesz az ami megint a sírba taszít...

[mediocreartistvagyok]

Vallomás

Tükörbe nézve vérszívó féreg

Szenvedést színlel, ezzel csalogat

De koponyájában már fortyog a méreg

Azt mondja, megteremti legkedvesebb napodat

Ez is csak egy csapda

Nincs fájdalom csak üres a gyomra

Megrág és kiköp mert erre jó csak

Figyelmeztettelek, hazugság és ármány

Selejtes gyártmány

Könnye édes neki, ez a csalétek

Ha túl közel mész neked véged

Ez is csak egy sajtdarab

Az egércsapda lecsap és benntragadsz

#fáj #fáj az élet #basszameg #kurva életbe #szar vagyok

[golyotbaszokafejedbe]

2 kibaszott hét.. És neked véged✌️

[psychosocial69]

Nem ismerem a kontrolt

Nem ismerem a féket

Ha pofán baszlak, neked véged!

#depresszió #önutálat #magyar #magány #öngyilkos gondolatok #öngyilkos hajlamok #idézet #szar az élet #félelem #saját gondolat #gondolatok #szerelem #sírógörcs #halál #halálvágy #antiszociális #elmúlás #fájdalmas #szar az egész #utálat #vagdosás #öngyilkos leszek #fájdalom #túl késő #utálok élni #elmegyek #szeretethiány #utálom #feladom #öngyűlölet

[nemzetinet]

Péter Gábor, az igazi mártír

Magyar tragédia három tételben.

Péter Gábor, a könyvtáros, Kardos György, a könyvkiadó, Janikovszky Béla, az orvos. Az állambiztonság egykori rettegett urai és megkínzott, tönkretett, megalázott áldozatuk találkozása. Magyar tragédia három tételben. A kommunista diktatúra áldozatainak emlékére. 

1.

„Melyik könyvet tetszett mondani?” – alacsony, mosolytalan figura állt a pult mögött, az arca valahogy ismerős volt az írónak, akit amúgy senki sem nevezett írónak, hiszen szénlapátolóként tengődött napról-napra, és egyetlen művét sem adták ki soha. Nézte a könyvtáros mosolytalan képét, aztán megremegett, előbb a keze, aztán a szíve is belerezdült, visszatért az a régóta ismert nyomás, mint amikor a régi történetek boszorkányai ráülnek álmában az ember mellkasára, hogy ne kapjon levegőt.

„Melyik könyvet tetszett mondani?” – ezt a hangot hallotta már valahol, egészen pontosan 1951 februárjában, az Andrássy 60. alatt, csak akkor durvább volt, sokkal keményebb, otromba stílusával mintegy megelőlegezte azt a brutális verést, amelybe legjobb barátja még ott lent, még ott lent belehalt, amit csak utólag tudott meg, jóval később, hiszen sohasem találkoztak többé. A fivére volt, nem is a barátja, hiszen utóbbi nem tár fel semmit abból, amit egymás iránt éreztek, együtt nőttek fel, majd élték túl a második világháborút, végig vigyázva arra, hogy legalább a másik megmaradjon embernek, hogy legalább belőle megmaradjon valami.

Az író túlélte a kínzást, a későbbi könyvtáros és pribékjei vallatását, és végül aláírta azt a százszorosan átdolgozott, továbbszőtt Vallomást, aminek minden egyes betűje hazugság volt. Fél év alatt sikerült megtörni, végül rávallott barátjára és sógorára is, utóbbit ki bánja, éppen ő, felesége bátyja dobta fel őket, gyávaságból, gyűlöletből, irigységből, sohasem tudta miért, de előbbit, azt, hogy fivérét, testvérét elárulta, sohasem bocsátotta meg magának.

Azóta tengett-lengett a világban, hogy kiszabadult, elmaradt a pezsgődurranás, semmit sem érzett, semmi sem változott, mert szabadságát, életét már sohasem kapta vissza. Felesége még fogsága idején elvált tőle, egykor volt cimborái, ismerősei mind kerülték, senki sem akart egy megfigyelt, megbélyegzett emberrel találkozni, akiről a BM azt terjesztette: ügynök. Nem kezdett inni, nem tette meg ezt a szívességet ezeknek, tartotta magát, fizikai munkásként dolgozott, ezen felül majd minden hajnalban tornázott, próbálta túlélni az életet. Lapátolta a szenet, hallgatott és várt. Hátha történik valami. Hátha kiönt a Duna és elmossa ezt a mocskos világot.

„Melyik könyvet tetszett mondani?” – kérdezte a bajuszától megszabadult egykori szabósegéd, és ő nem tudott mit mondani. Már nem is emlékezett, mit szeretett volna kivenni. Mit lehetett egyáltalán kikölcsönözni? Nyilván nem az 1984-re gondolt. Végül nem szólt semmit, kilépett az utcára, és otthagyta őt. Órákkal később már azt kérdezte magától, vajon miért nem fojtotta meg?

2.

Tíz évvel később fejezte be első és utolsó regényét, amelyhez foghatót keveset írtak magyar nyelven. Egy szó sem szerepelt benne az ÁVH bűneiről, a diktatúra végtelen aljasságáról, az emberek csontjaiból a velőt kiszippantó rendszerről. Teljesen másról szólt és mégis arról. Valahogy átment néhány szűrön, pár kapuőrön, és végül eljutott a Magvető Kiadó mindenható vezetőjének asztaláig. A mélyen tisztelt elvtárs behívta az írót egy elbeszélgetésre. Konyakkal kínálta, majd azt mondta: „Maga teljesen hülyének néz minket. A regénye zseniális, komolyan, ennél csak rosszabbakat adtam ki idén. De el fog tűnni a süllyesztőben. Ugye nem gondolta, hogy ez megjelenhet? Ugye nem gondolta, hogy nem nézek utána, kicsoda maga?”.

Az elvtárs barátságos volt, mintha nem is az az ember lett volna, aki a negyvenes évek második felétől elvtársai tömegét végeztette ki, keverte bele különböző légből-kapott, regényszerű kémügyekbe, mintha nem is az az ember lett volna, aki egy letartóztatott, manipulálható nőből házi szeretőt kreált. Búcsúzásul régi vágású úriemberként még megkínálta konyakkal az írót, aki nem fogadta el. A Magvető ura ekkor mélyen áldozata szemébe nézett, sokáig, nagyon sokáig, de nem mondott semmit. Győzött. Ehhez nem volt szüksége szavakra.

Az író késő délutánig magába roskadva ült egy padon, önmagát okolta, hogyan lehetett ilyen ostoba, hogy hihetett ebben az egészben. Abban, hogyha titkos nyelven ír, akkor kiadják. Hogy a zsenialitást végül el kell ismerni – hirtelen naiv kölyöknek látta magát, ugyanannak a suhancnak, aki a negyvenes évek végén azt hitte, van értelme fellázadni egy embertelen diktatúra ellen. Volt?

3.

Nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy a Magvető urának igaza volt. Győzött, ő meg veszített. Ismét visszatért a szívremegés, és most már a következő napokban sem múlt el. Izzadt, szédült, rettenetes állapotba került, alig bírta már a szénlapátolást, és csak azért nem rúgták ki, mert a kis-főnök kedvelte. Nem tehetett mást, elment orvoshoz. És ekkor jött a regényszerű rész, ekkor jött az a pillanat, ami már neki is sok volt, amit ép ésszel nem lehetett elviselni. A könyvtároshoz képest a fehér köpenyes alakot azonnal felismerte. Ő volt az, aki 1951 telén közel hajolt hozzá, ott lent, ott a pincében, majd az arcába nevetett: „Neked véged.” Neked – hiszen mindig tegezték őket.

Ez az orvosból lett állambiztonsági tiszt nem üvöltözött, ahogyan a kifehérített magvetősnek később a szavakra, ennek a haragra nem volt szüksége, anélkül is elboldogult. Azzal a kis nyomorult, bajuszos szabósegéddel szemben ő végig higgadtan viselkedett a terror idején. Szépen, pontosan – ahogyan a csillag halad az égen – írta meg azt a koncepciós ügyet, amelybe végül tizenhat vádlottat belekevertek, amelynek végén hét ember ástak el a földbe, és csupán egyetlen egyet – a sógorát – engedtek el.

Az orvos még most is felismerte. Nem is titkolta. Kiemelkedő arcmemóriája lehetett, hiszen korábban sohasem látták egymást, az elmúlt években egyszer sem kereste fel a rendelőjét, sohasem volt beteg. „Maga az?” – kérdezte a rókaképű, már jócskán megöregedett egykori tiszt, és szenvtelenül nézte az írót. Ez a pillanat örökre belé fagyott. Mint egy szocreál festmény.

Kisétált onnan is.

Kisfőnöke két nappal később jelentette be a rendőrségen, hogy az író nem jár be dolgozni, pedig a többi lump alaktól eltérően ő mindig megbízható ember volt. A kötelességtudó hatóság – szolgálunk és védünk – feltörte az alagsori lakás ajtaját, ott találtak rá, kopott, bicebóca íróasztala mögött. Az előtte lévő papírhalom tetején itt-ott megszáradt vízcsöppek hevertek. Senki sem vette észre, ahogyan az sem érdekelt senkit, mi lesz a dolgaival. Elsőként a regénye végezte a ház előtti kukában, aztán a versei, végül az a néhány tárgy, ami megmaradt utána, és nem vette át az antikvárius.

Megtörtént az utolsó mozdulat: kitörölték az embert a történelemből, zseniális regényével együtt, amelyet most már sohasem olvashat el senki sem. Aki könnyfakasztó végszót vár, csalódnia kell. Ennek a történetnek nincsen megrendítő utolsó mondata.

Fotó: MTI

Mező Gábor – www.pestisracok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Péter Gábor, az igazi mártír a Nemzeti.net-en jelent meg,

#embertelen #festmény #terror

[keindanke]

bazmeg, Lajos, ennyi? baszhatod, hogy nem dobtál bombát, véged lesz most neked is.

[krisztinaaah]

Ki készítelek bazdkiii!

Neked véged. Rossz fát tettél a tűzre drága :)) eddig te mostmar én fogok veled játszani. Sírva fogsz hazáig szaladni!

[legyjomindhalalig]

Az idegorvosnál

Elgondolkodva néztem magam elé, és így szóltam:

- Szeretem a sárga bablevest.

Barátom, aki az utóbbi időben Freud pszikoanalízisével foglalkozik, szúróan nézett rám.

- Miért mondod, hogy szereted a sárga bablevest?

- Mert szeretem - mondtam őszintén.

- Hm. Nem volt neked hatéves korodban egy kék hajú nővel viszonyod?

- Nem emlékszem. Miért?

- Mert kék és sárga kiegészítő színek. Az ember ok nélkül nem mond semmit: ez a pszikoanalitika vívmánya. Minden kijelentés egy rejtett szadizmus vagy mazochizmus önkéntelen megnyilatkozása: mindennek szexuális okai vannak, s minden visszavezethető gyermekkori emlékekre. Neked gyermekkorodban egy kék hajú nővel volt viszonyod, és azért szereted a sárga bablevest.

- Lehet, de már nem emlékszem.

- De én emlékszem. A te idegeid tönkre vannak téve. Szadizmusod, a kegyetlenkedési ösztön, ki akarja élni magát. Valld be, meg akarod ölni a sárga bablevest.

- Én?!

- Igen. Te ütni és verni akarod a sárga bablevest, mert szerelmes voltál egy kék hajú nőbe, akit nem verhettél meg. Te ölni akarsz. Idegeid tönkre vannak téve. Azonnal menj fel Berenczy idegorvoshoz, az majd kianalizálja belőled. Véged van.

Rémülten rohantam fel Berenczy idegorvoshoz. Dolgozószobájában fogadott. Mikor beléptem, keserűen mosolygott rám.

- Miért siet úgy? - mondta. - Szeretné, ugye, ha rám esnék az ajtó, és agyoncsapna engem?

- Bocsánat… erre nem is…

- Jegyezze meg magának, fiatalember, hogy két ösztön vezetheti csak minden cselekvésünk és gondolatunk: a nemi kegyetlenkedés és nemi megalázkodás ösztöne. Minden gondolatunk rejtett rugója ez a két ösztön: a szadizmus, illetőleg a mazochizmus vágya. Különben pedig mit akar?

- Szeretem a sárga bablevest - vallottam be rémülten, és a hideg végigfutott a hátamon.

- Gondoltam - mondotta az idegorvos mély megvetéssel. - Na, csak üljön le, majd meglátjuk, mit tehetünk magával.

Leültem, és egyszerre elmúlt a fogfájásom, amivel feljöttem. Szembeült velem.

- Ön tehát szereti a sárga bablevest. - mondta az idegorvos. - Tisztában van ön azzal, milyen jelentősége van annak, hogy ön szereti a sárga bablevest?

- Kérem… - mondtam félig sírva - …én nagyon szeretem a sárga bablevest… de ha nincs… hát le tudok mondani róla…

- Kuss!… - dörgött rám az idegorvos. - Majd adok én magának. Ön igenis szereti a sárga bablevest. Az ön idegei tönkre vannak téve. Ön szadista. Ön kegyetlenkedni akar, ön meg akar ölni mindenkit, ön vágni, szúrni, csípni akar, ön szerelmes volt az öreganyjába, akinek le akarta vágni a fejét, de erről önmaga se tud. Mit álmodott ma?

- Azt álmodtam, hogy húsz koronát kaptam Fuksztól - mondtam, és a fogaim vacogtak.

- Kuss! - ordított az idegorvos. - Az ön álma azt jelenti, hogy ön, dacára annak, hogy maga se tud róla, szerelmes ebbe a Fukszba, és hogy ön szereti a pénzt, és hogy ön szeretné, ha Fuksz leesnék a Halászbástyáról, és a nyakát törné. Ön javíthatatlan szadista. Ön egy született Néró. Ön Caligula. Majd adok én neked, te büdös!

- Micsináljak? - siránkoztam.

- Az ön határtalan szadizmusát egy erősebb szadizmus hatásának kell kitenni, mely legyőzze ezt az ösztönt, és mazochisztikus hajlamot keltsen önben. Ön parancsolni, hatalmaskodni, uralkodni akar: ez az ön halálos idegbaja, melyből önt ki fogom gyógyítani. Szadisztikus hatásoknak teszem önt ki. Érti?

- Értem - mondtam, és összehúztam magam a széken.

- No - mondta és felállt. Rettenetes szemekkel nézett rám.

- Jajaj! - jajgattam.

- Kuss! - ordított. - Te ronda szadista. Azonnal állj föl, mert lelőlek!

Felálltam.

- Úgy. Most azonnal nyúlj a zsebedbe. Érted? Mert úgy váglak pofon, hogy lerepülsz a lépcsőn.

Zsebembe nyúltam.

- Úgy. Most azonnal szedj ki ötven koronát, és add nekem. Na, mi lesz? De rögtön. Majd letöröm én azt a te komisz szadizmusodat! Majd kigyógyítlak én abból a szadizmusból! Na mi lesz?

Pofonra emelte kezét.

Reszketve nyújtottam át az ötven koronát. Galléron fogott, és lerúgott a lépcsőn. A földszintről csodálkozva néztem vissza. Mosolyogva állt a rácsnál.

- Rendben van - mondta -, az ön mazochizmusa kezd már fejlődni az ellenkező irányú szadizmus jótékony befolyása alatt. Néhány óra alatt egészen szépen ki fog gyógyulni. Alásszolgája. Legyen máskor is szerencsém.

#mindőrültekvagyunk #karinthy frigyes #humoreszk