#némethattila

[homregeszet]

Római folyóügyek

Van egy érdekes összevetés Európa ókori és középkori higiéniai viszonyairól, miszerint a római vívmányokat, mint a közfürdők és a nyilvános wc-k használatát elfelejtik a későbbi időkben. Természetesen ez ebben a formában nem igaz. A közfürdők nagyobb városokban tovább üzemeltek, csak a nemek közös fürdését tiltották benne, valamint a nők számára a meztelenséget. Az pedig, hogy több járványt ismerünk a középkorból azt elsősorban az írott forrásoknak köszönhetjük. Na de akkor miben volt másabb a római higiénia és wc használat? A római fürdőkben nem csak a tisztálkodáson volt a hangsúly: üzleti, politikai találkozókat tartottak itt. Alapvetően három főhelyisége volt a fürdőépületeknek: tepidarium, caldarium és frigidarium. Az első a meleg vizes fürdő, a második egyfajta gőzszoba volt, a harmadik pedig a hideg vizes medence, ez utóbbi volt mind közül a legnagyobb és ebben a sorrendben kellett végighaladni rajtuk. Nagyobb fürdőkomplexumok egyfajta wellness szolgáltatásokat is kínáltak olajos testápolás révén. (1. kép)

1.kép: római fürdő

A fürdők a rómaiság jelképei lettek, távol Itáliától is megjelentek, amint megtelepedtek a külső tartományokban. A katonai táborok közelében minden esetben működtek fürdők, gazdag villa épületeknél is előfordul fürdőépület. Ezekhez a környező vízfolyásokat, forrásokat használták fel, szállításra komoly vízvezeték rendszert építettek ki. Talán mindenki számára ismerős a aquaeductus, a nagy kőből épített pilléres vízszállító építmény, de ezeken kívül is használtak kisebb vezetékeket, csatornákat kőből, terrakottából és ólomból. Utóbbi egészségügyi kockázatoktól nem mentes, bár a folyó víz miatt kevesebb méreganyag volt a vízben, mint amennyit egyesek gondolnak. Szóval nem az ólommérgezés miatt omlott össze a Római Birodalom. Ezt a fajta "szerelvényt" egyébként is csak a leggazdagabb réteg engedhette meg magának. Nem régiben találtak egy igen jó állapotú ólom víztartályt és vezetékrendszert a Pompeii melletti Stabieból. Idősebb Plinius szerint a vízelvezetés volt a rómaiak egyik legnagyobb vívmánya. (2. kép)

2.kép

De miért beszéltem ennyit a fürdőkről mikor a wc a téma? Mert a nyilvános wc-k többségének a víz öblítését vagy a végtermék elszállítását a fürdőkből kifolyó vízzel oldották meg. A latrines, ahogy a rómaiak hívták, szintén koedukált volt, férfi és nő egymás mellett végezhette a dolgát vagy ingyenesen vagy pedig némi használati díj ellenében. A dolog után pedig körbe járt egy ecetes vödörben ázó botra erősített tengeri szivacs, ez volt a "budipapír". Ehhez kapcsolódóan ismert egy ostiai grafiti: verbose tibi nemo dicit dum Priscianus utaris xylosphongio - senki sem fog veled sokat beszélni Priscianus, amíg nem használod a szivacsot a bot végén. Kevésbé felkapott helyeken, vagy ahol hiány volt a tengerből, lecsiszolt kerámiatöredékekkel kapargatták le a betyárkörtéket. Nem minden településen volt meg a pottyantás is ilyen úri helyisége, csak a nagyobb városokban. (3-4. kép)

3-4.kép

Írott források alapján tudjuk, hogy előszeretettel vonultak el a rómaiak a városon kívüli temetők sírkövei közé. Erről beszámol Petronius Satyriconja is a farkasember történetében, valamint Salonából is ismert egy sírkő, amely próbálja eltántorítani az embereket az ilyen cselekedetektől: Quiqu in eo vico stercus non posserit aut non cacaverit aut non miaverit is habeat illas propitias si neglexerit viderit - Aki ezen a helyen nem üritkezik vagy nem vizel, bizonyos jótéteményekben részesül. Ha ezt semmibe veszi majd meglátja! (5. kép)

5.kép

Keretes szöveg: Az én emberem kezdte lecsinálni a síremlékeket, én pedig fütyörészve leültem, és a sírköveket számlálgattam. Egyszer csak látom ám, hogy a kísérőm vetkőzni kezd, és minden öltözékét lerakja az út mentén. Nekem még a lélegzetem is elakadt, úgy álltam ott, mint egy holttetem. Az pedig körülvizelte a ruháit, és pillanatok alatt farkassá változott. (Satyricon LXII 80. ford.: Horváth István Károly)

Egyfajta "zero waste" felfogásként is értelmezhető az ürülék és vizelet hasznosítás. Előbbit trágyázáskor használták, ami nem a legideálisabb dolog volt. Utóbbihoz egy híres anekdota kapcsolódik: sokan hallották talán a pénznek nincs szaga kifejezést, ez Vespasianus császártól származik. Az egyik verzió szerint a nyilvános wc-k megadóztatása miatt, egy másik változat azonban a tóga fehérítőkhöz kapcsolja. A tógának, a római arisztokrácia tipikus öltözékének, egyik ismérve, hogy hófehér, ezt a fehérítést általában a teve vizelet által érték el. Azonban teve nem mindenhol volt akkor sem, így másik nyersanyaghoz fordultak, ami általában az emberi volt. Szóval valamelyik szolgáltatás megadóztatása miatt vonta kérdőre a Későbbi Titus császár atyját, aki válaszul elé tartott néhány érmét és mondta el a híres mondatot: Pecunia non olet.

Az eddigiek alapján lehetne gondolni, hogy a római társadalom illatos, tiszta és egészségesebb volt, mint a későbbi korok emberei, azonban új kutatások árnyalják ezt. Fürdőkből és latrinákból vett minták alapján több parazita és féreg maradványát is kimutatták. Magyarázata ennek, hogy a fürdővizeket nem cserélték olyan gyakran, mint kellett volna és a takarítást, tisztítást sem vették olyan komolyan. Galenus a Kr. u. 2. században élt orvos szerint az élősködő férgek és kórokozók a test belső harmóniájának megbomlása miatt jönnek létre, az fel sem merült, hogy esetleg kívülről hatoltak volna be. Habár valóban hatalmas technikai mutatvány volt a római tisztálkodási kultúra ilyen megvalósítása, az egészségügyi hiányosságok miatt ezeket nem lehetett kellőképpen kihasználni.

Végezetül álljon itt néhány mondás, amelyeket egy ostiai latrina falára írtak fel és az ókori hét bölcshöz kapcsolták őket. (A fordítások az ELTE BDPK honlapja alapján)

6.kép

Durum cacantes monuit ut nitant Thales. - Thalész arra ösztönözte a keményet (vagy nehezen) szarókat, hogy feszítsék meg magukat.

Ut bene cacaret, ventrem palpavit Solon. - Hogy jól szarjon, Szolón a hasát simogatta.

Vissire tacite Chilon docuit subdolus. - A ravasz Khilón tanította, hogy kell némán fingani. (6.kép)

Németh Attila

#hermanottómúzeum #miskolcimúzeum #múzeum #miskolc #régészet #magyarrégészet #homregeszet #világnapok #wc #wc art #római kor #római #római wc #némethattila

[homregeszet]

Amikor már unod a szarmatákat...*

0️⃣1️⃣🎀🎄

Nyár végétől bő két hónapon át a szarmata temető feltárása volt a munkánk középpontjában. Ezért az utolsó sírok felderítése és feltárása után felüdülésnek hatott a szomszéd lelőhely őskori gödreinek bontása, hiszen hiába izgalmasabb egy temetkezés egyben nagyobb odafigyelést és munkát igényel. A sors végül úgy hozta, hogy nem szabadultunk a halottaktól, hiszen középső bronzkori temetkezésekbe futottunk bele és habár rablottak voltak, megmaradt edényeik a régészeti kultúrák között a legszebbnek bizonyultak.

Németh Attila

*fun fact: nem unja... 🤭

#hermanottómúzeum #miskolcimúzeum #múzeum #magyarrégészet #miskolc #régészet #feltárás #homregeszet #némethattila #adventi kalendárium #emlék #emlékezés #december #szarmata #advent #bronzkor #füzesabony kultúra

[homregeszet]

Az újbor hónapja

Ha az Alföld barbár népei tanakodtak volna azon, hogy mit adtak nekik a rómaiak, valószínűleg a bor is felkerült volna a listára. Régészetileg igen kevés nyom utal arra, hogy az itt élő népek szőlőtermesztéssel foglalkoztak volna, viszont díszes poharak, mint például a Faltenbecher, és amfora leletek bizonyítják a borfogyasztást. A sok ellenségeskedés ellenére is valószínűleg egyetérthettek a rómaiak és a barbárok abban, hogy in vino veritas, vagyis a borban az igazság.

Németh Attila

Faltenbecher - horpasztott falú pohár (fotó: Baranczó Benedek)

Faltenbecher és Terra sigillata-k (fotó: Baranczó Benedek)

#hermanottómúzeum #miskolcimúzeum #magyarrégészet #régészet #miskolc #homregeszet #múzeum #római kor #római császárkor #faltenbecher #bor #újbor #látványraktár #terra sigillata #pohár #némethattila #archaeology #in vino veritas #borban az igazság

[homregeszet]

Egy fibula fabulája

2️⃣0️⃣🎀🎄

Még 2018-ban történt, hogy egy szarmata házikóból egy lovacska fejes fibula kandikált ki. Ez a részben állatalakos ruhatűző kapocs nem volt épp gyakori vendég ezen a vidéken. Parázsviták is kitörtek az ásatáson, de nem szakmai alapon, hanem a helyes kiejtés miatt: lú, avagy ló az előkerült jószág.

A kérdést nyitva hagyva elküldtük tisztításra, restaurálásra, majd gondosan ledokumentáltuk. Most érkezett el az idő, hogy fibulatársaival együtt debütáljon a januárban megnyíló Látványraktárunkban és a nagyközönség is feltegye a kérdést: lú vagy ló?

Németh Attila

#hermanottómúzeum #miskolcimúzeum #múzeum #magyarrégészet #régészet #miskolc #homregeszet #advent #adventi kalendárium #adventikalendárium #némethattila #fibula #ló #restaurálás #látványraktár #tájszólás #ízes beszéd #móka #szarmata #római császárkor #dilemma

[homregeszet]

A Nap napja

A Nap napja

A Nap, mint fényt, meleget és életet adó jelenség már az emberiség hajnalán is kiemelt fontossággal bírt. Szabályos pályája és kiszámíthatósága állandóságot adott az embereknek. Nem csoda, ha isteni rangra emelte több kultúra és vallás is a kereszténység megjelenéséig.

A legismertebb az egyiptomi valláshoz kötődik, hiszen kezdetben Ré, majd Ámon és fúziójukból Ámon-Ré vált a napistenné. IV. Amenhotep, másnéven Ehnaton fáraó próbálta sikertelenül bevezetni az egyistenhitet és Atont, a napkorongot tette meg ennek élére. (1. kép)

1.kép: Amon-Ra

A görög-római kultúrkörben Helios/Sol volt a napisten, aki lángoló fogatával járta az eget. Kultusza több görög városállamban is jelen volt, egyik legmeghatározóbb Rodoszon volt, ahol egy kolosszális szobrot is emeltek számára. De az igazán sikeressé ezek késő római változata vált: Sol Invictus, a legyőzhetetlen napisten. (2. kép)

2.kép: Helios

A szír területeken és az onnan a Római Birodalom belsejébe települő lakosság körében örvendett népszerűségnek egy helyi napisten. Az interpretatio romana (vagyis a más vallások a római vallásba olvasztása) elveinek megfelelően a római Sol istennel megfeleltették és Elagabalus császár uralkodása alatt Rómában államvallásá emelkedett. Ez nem is csoda, hiszen családja a szíriai Hemesából származott, ami a El-gabal napisten fő kultuszhelye volt. (3. kép)

3.kép: Elagabalus császár

Népszerűsége töretlen volt és vagy 50 évvel később Aurelianus császár uralkodása alatt ismét előtérbe került a többi istennel szemben. Mivel a katona császárok korában a vallási megújulást is keresték felvetette a Sol Invictus kultusz kizárólagosságát is. Komoly vetélytársai voltak a kultusznak ekkoriban: a Mithras kultusz és a kereszténység. Utóbbinak ráadásul szerves részét is képezte Sol és Mithras közötti kapcsolat, valamint a korszakra jellemző szinkretizmus miatt átjárás is volt a két kultusz között. (4. kép)

4.kép: Mithras és Sol

I. Constantius Florus családja, a tetrarchia korában, komoly napisten hívő volt, azonban fia I. Constantinus, más néven Nagy Konstantin eleinte még Sol Invictust preferálta, de a milviusi csata után a kereszténység felé fordult, de valószínűleg inkább politikai, mint meggyőződési okokból, mivel csak a halálos ágyán tért meg. Ezzel pedig az egész Birodalomban és fokozatosan Európában leáldozott a napisten hit számára. (5-6. kép)

5.kép: Nagy Konstantin Sol Invictus érméje

6.kép: Nagy Konstantin krisztogrammal

Németh Attila

#hermanottómúzeum #miskolcimúzeum #múzeum #miskolc #régészet #magyarrégészet #homregeszet #jelesnapok #napnapja #nap napja #némethattila #történelem #vallás #egyiptom #egyiptológia #napkultusz

[homregeszet]

Miskolci Régész Enciklopédia - Horoló

Horoló, saraboló A feltárásoknál használt szerszámok mind másik szakmából lettek kölcsönözve (például a brades vagy a finombontásnál a fogorvosi eszközök), nincs ez másképp a felület simításra használt kézikapával sem. Ezeket nemes egyszerűséggel horolónak vagy sarabolónak nevezzük, tájnyelvi megfelelőik szerint. A horolót horolásra (és igen a sarabolót sarabolásra) használjuk, vagyis egyenletes felszínt hozunk létre, vagy tisztázunk egy adott réteget vele. Több fajtája is megfordul egyes ásatásokon.

Legelterjedtebb a trapéz élű kapa, hosszabb nyéllel a puhább talajon használatos, keményebb földnél jobb szeretjük ha rövidebb a nyele. Gyakori még a kör horoló, amit általában ereszcsatorna bilincsből csinálnak meg kézi szerszámnak. Előnye, hogy kis erőfeszítéssel is nagy felületen lehet vele dolgozni, legyen az rétegbontás, felszín nyesés vagy metszetfal partolás. Ritkábban előfordul a japán egykezes kapa is, amelynek mindkét oldala élezett és ugyancsak remek szerszám egyengetésre, kisebb bontómunkákra.

Természetesen minden régésznek megvan a maga favoritja szerszámok tekintetében, de tény, hogy egyes rétegek tisztánlátásához elengedhetetlen eszköz, legyen akár felszín vagy metszet.

Németh Attila

#hermanottómúzeum #miskolcimúzeum #homregeszet #magyarrégészet #régészet #miskolc #múzeum #muzeum #némethattila #enciklopédia #régészenciklopédia #szócikk #feltárás #ásatás #szerszámok #eszközök

[homregeszet]

Lakáskultúra a vaskortól a középkor hajnaláig

A Kárpát-medencében a vaskortól kezdődően több mint másfél ezer évig a lakóépületek egységes szerkezettel és technikával készültek. Ez azt jelenti, hogy a nagy méretű, hosszú házak helyett sokkal kisebb, lemélyített gödörre húztak fel falakat és tetőt.

Legelőször a szkítákhoz köthető Vekerzug kultúránál lehetett megfigyelni, hogy kerek, vagy négyszögletes lemélyítést használtak házalapnak. A gödör belsejében, illetve a külső széleken megtalálható cölöphelyek mutatják, hogy a felmenő szerkezet és a tetőzet miképpen képzelhető el. A falat vesszőfonatra tapasztott paticsból készítették, a tető pedig valószínűleg nádból volt. Régészeti bizonyítékok az előbbiből maradnak meg csupán.

1. kép: Szkíta kultúrához köthető kerek alaprajzú ház

2. kép: Szkíta kultúrához köthető szögletes alaprajzú ház

A La Tène kultúra, vagyis a kelta megtelepedés idején egységesen téglalap alaprajzú földbe mélyített vagy úgynevezett veremházakkal számolhatunk. Ez tulajdonképpen az előző típus letisztult változata. Tőlünk nyugatra élt kelta törzsek (Cseh-, Német-, Franciaország és az Egyesült Királyság területén) összetettebb technikájú, kőfalazással készült, általában kör alaprajzú házakban laktak.

3. kép: Nyugat-európai kelta kerek ház rekonstrukciós rajza

4. kép: Ménfőcsanakon feltárt földbe mélyített házak rekonstrukciós rajza (Szőnyi, E.: Römerzeitliche Altansässigensiedlung von Ménfőcsanak (Umgebung von Győr). Arh. vest. 47, 1996, 249-256.

Itt már felmerül a kérdés, hogy mitől másabb a Kárpát-medence házépítési divatja? Egyáltalán hányan laktak egy ilyen 6-10-15 m2-es alaprajzú épületben? Hogyan fűtöttek? Sok hasonló kérdésre a kutatás ma is keresi választ, hiszen a római császárkor idején Pannonia provincia és a környező Barbaricum területén is ugyanezeket a földbe mélyített épületeket használták a falusias településeken. Ezen felül még az avaroknál és a már letelepült magyaroknál is ezt a házszerkezetet találjuk meg.

A miértekre a válaszok még vita tárgyát képezik, de az ilyesfajta változás a lakáskultúrában valószínűleg több különböző okra vezethető vissza. Az egyik ilyen a nyersanyagok hozzáférhetősége - követ nehezebb volt beszerezni, mint például fát, agyagot és nádat. Egy ilyen egyszerű szerkezetű házat viszonylag gyorsan fel lehetett építeni és javítani is könnyebb volt. A nagyállattartó nomád, vagy félnomád népek, mint a szkíta vagy a szarmata kultúra is könnyebben elsajátíthatta egy ilyen épület felépítését, a tartósan letelepült népeknél pedig az egyszerűség is fontos szempont lehetett.

Klimatikus viszonyok is szóba jöhetnek, azonban jelentős felmelegedés a késő vaskorban következett be. Ehhez képest belső tűzhelyet nem minden esetben lehetett megfigyelni. Ezt a jelenséget több módon próbálták magyarázni (komoly és kevésbé komoly ötletekkel), de egyik sem tudott teljesen megnyugtató módon választ adni: csak a parazsat vitték be az épületbe, elég volt összebújni, hogy ne fázzanak, nem is volt olyan hideg stb. Felvetődött, hogy nem is lehet a tűzhely nélküli építményeket lakóházaknak tekinteni, viszont akadnak olyan lelőhelyek, ahol csak ilyen típusú épületek kerültek elő. Tény, hogy a földbe mélyített házak jelentős része műhely volt vagy gazdasági célt szolgált, de ebben az időszakban nem biztos, hogy a háziipari tevékenységek (pl.: szövés-fonás) teljes mértékben elválaszthatóak az élettértől.

5. kép: Kelta fazekasműhely

6. kép: Kelta házbelső rekonstrukciója, Nemzeti Múzeum, Prága

Itt már a különböző méretek meglétére is megkaptuk a választ, hiszen egy 6 m2-es gödör négy fallal és tetővel még egy garzonnak is sovány. Ha elfogadjuk, hogy a lakóépületekhez csak a 10 m2 feletti épületek tartoznak még mindig kérdéses, hány embernek volt ez elég? Ezekre a választ nem tudjuk megadni, kivéve, ha előkerül egy korabeli postaláda, vagy lakcímnyilvántartás. Annyi biztos, hogy az őskor korábbi időszakaihoz képest maga a lakóközösség összement, talán egy kisebb vagy közepes méretű családnyira. Falusias jellegű településeknél felvetődik, hogy az emberek sokkal több időt töltöttek el a természetben, földeken, de természetesen még ez sem jelenti azt, hogy egy esős hétvégén valakinek mindig kint kellett volna áznia, mert bent nem volt elég ülőhely.

Meg kell említeni egy másik háztípust, aminek régészeti nyomát nehéz, vagy egyáltalán nem lehet megfigyelni. Ilyenek a fából készült cölöpös, vagy boronaházak, amelyek kevés esetben mélyültek le az altalaj szintjéig, ahol a régészeti feltárás zajlik. Nagyon szerencsés körülmények kellenek az ilyen típusú épületek megtalálásához. Ugyanebbe a kategóriába sorolhatók a felszínen meglévő jurták, vagy sátrak, amelyek főleg a nomád életmódot folytató népeknél kerülhetnek szóba.

Ami a jövőben segítheti az ilyen régészeti objektumok megértését, az a részletes, természettudományos vizsgálatokkal egybekötött kutatás. A hasonlóan mélyreható vizsgálatok céljai a régészek és történelemkedvelők kíváncsiságának csillapításán túl még az, hogy megtudjuk a régi korokban hogyan tudott alkalmazkodni az ember a változásokhoz (természeti, gazdasági, stb).

7. kép: Kelta ház elszenült cölöpjének a darabja. Vizsgálata által nem csak a fafajta, de kivágásának ideje és a környezeti viszonyok is megismerhetők.

#hermanottómúzeum #homrégészet #ironage #miskolcimúzeum #régészet #vaskor #ház #házak #lakás #household #household archaeology #laténe #celtic #scythian culture #reconstruction #némethattila

[homregeszet]

207 éve, 1815 április 12-én született Rómer Flóris.

S hogy miért kiemelkedő személyisége ő a magyarországi régészetnek, miért tartjuk őt a régészet atyjának?

Németh Attila kollégánk írásából ez is kiderül :)

Európa szerte – így Magyarországon is – a 19. században indult meg a folyamat, melynek eredményeként a későbbiekben már a régészettel, mint tudományággal kezdtek foglalkozni.

Több tudós ember kezdett el a régiségeket gyűjteni, összeírni és kutatni összefüggéseiket, különbözőségeiket. Kiemelkedő egyéniség volt közülük Rómer Flóris.

Lelkesedésének és buzgalmának köszönhetően múzeumok jöttek létre, egy, a mai napig is megjelenő folyóirat kiadása kezdődött el és letette az alapköveit annak, hogy a régiségbúvárságból tudomány váljon. Méltán nevezhetjük őt a magyar régészet atyjának.

Rómer nem régészként kezdte, ami nem csoda, hiszen még a világon sehol sem volt régész képzés, eleinte bencés szerzetes volt. Ekkor mélyedt el jobban a bölcsészet- és a természettudományban, később pedig tanított is.

Éles váltásként a szabadságharc idején a tüzérségnél szolgált, végül honvédkapitányi rangig vitte. Tanítványai számára kiáltványt is írt, amelyben buzdította őket a harcokban való részvételre, „hogy jobbat tegyetek, mint nyomorult filiszterek módjára az unalomtól és tétlenségtől megpenészedni.” Több ütközetben részt vett, az isaszegi, valamint a váci csatában és ott volt Buda felszabadításánál is. Végül Debrecenben fogságba esett és Pozsonyban 8 év börtönre ítélték. Rabságában sem tétlenkedett, tovább tanult és rajzolgatott, valamint belekóstolt a kartográfiába. Öt év után szabadult, de korábbi munkáját nem kapta vissza – vezekelnie kellett amiért engedély nélkül hagyta ott szerzetesi szolgálatát. Ennek tetejébe még rendőri megfigyelés alá is vonták. Sanyarú sorsából végül József főherceg és Schwabenau Antal segítették ki és visszakerült Győrbe.

Tudományos munkássága ez idő tájt bontakozott ki, több bejárást tett a környező területeken, ahol régészeti és természeti leírásokat készített, amelyeket ki is adott. Győrben rendezte a bencés régiség gyűjteményt, létrehozva ezzel az ország első vidéki múzeumát 1859-ben. Régészeti tevékenysége eleinte a Bakonyra, majd a Dunántúlra, végső soron pedig az ország egészére kiterjedt. Több lelőhelyet felmért, rajzos vázlatokat készített, olyan halomsírokat is dokumentált, amelyeket mára már elszántottak. Jó kapcsolatokat ápolt és levelezett is hasonló szemléletű régiségbúvárokkal. Érdemeit elismerték, 1863-ban az Archaeologiai Bizottság titkára lett és az Archaeologiai Közlemény szerkesztője. 1868-ban „hogy archaeologiai működésűnkről és az általános mozgalomról, mely ezen tudományban mutatkozik, az olvasó közönség minél hamarább és minél olcsóbban értesüljön” elindította az Archaeologiai Értesítőt, ami mind a mai napig aktív folyóirat.

1869-ben beteljesült legfőbb vágya, a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának vezetője lett. Munkássága alatt számos tárggyal gyarapodott a gyűjtemény, és a főlépcső alatt létrehozta a lapidáriumot. Nemzetközi szinten is jelentős tevékenységet fejtett ki, 1867-ben összeállította a párizsi világkiállításra a régészeti kollekciót és elérte, hogy 1876-ban Budapesten tartsák a VIII. Nemzetközi Ősrégészeti és Antropológiai kongresszust.

1877-ben visszavonult Nagyváradra, ahol már világi papként vállalt tisztséget. Régészeti munkáját sem dobta sutba, a helyi Régészeti és Történeti Egyletet és Bihari Múzeum létrejöttét támogatta. 1886-ban jó barátja és mentora Ipolyi Arnold elhunyt, amely Rómert is megviselte. 1889-ben távozott, nem sokkal az áldozópapságának 50. évfordulója után.

Rómer felismerte, hogy a régészeti emlékeket gyűjtésükön túl vizsgálni és dokumentálni is kell. A művészeti értékek mellett a leletek és csontok anyagvizsgálatát is fontosnak tartotta, amely korának igen modern szemléletű hozzáállását tükrözte. Felismerte az egykori temetők széleskörű elemzésének fontosságát: „A halottak […] pontosan megőrzik a szokásokat, a használati eszközöket, a mindennapi és kultusztárgyakat. Tájékoztatnak a szegények és gazdagok, férfiak és nők helyzetéről, a szerszámok pontos fejlődéséről, a fémek használatának előrehaladásáról, idegen országokkal való kereskedelemről.” Kiemelt jelentőséget tulajdonított a régészet népszerűsítésére a nagyközönség felé. Kortársai szerint olvasmányos és közérthető stílusban írt. Lelkesedése, szorgalma, előrelátása és precizitása hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon elinduljon a régészettudomány kialakulása és kutatók közötti eszmecsere új szintre emelkedjen.

Ajánlott irodalom:

Banner János: Rómer Flóris emlékezete. Arrabona, 1. (1959), 6-26.

Valter Ilona: Rómer Flóris Ferenc (1815-1889). Budapest, 2006.

https://ujkor.hu/content/legy-archeologussa-200-eve-szuletett-a-magyar-regeszettudomany-atyja

#archaeology #homrégészet #régészet #magyarrégészet #NémethAttila

[homregeszet]

Nagypéntek alkalmából: Isteni jelképek a kereszténység előtt és után

Nagypéntek az evangéliumokban Jézus szenvedésének, halálának és temetésének napja. E naptól elválaszthatatlan szimbólum a kereszt. A kereszt, mely ebben a vonatkozásban egyszerre testesíti meg Krisztus szenvedésének és megfeszítésének eszközét, szimbolizálja az emberi sors terheit, ugyanakkor kifejezi Isten feltétlen szeretetét, a megváltást. Bár a keresztet magától értetődően azonosítjuk a keresztény egyház jelképeként, csupán I. Constantinus római császár uralkodása (306–337) alatt vált azzá. Ugyanakkor a kereszt ábrázolása már az emberi civilizáció legkorábbi korszakaiban, jóval a kereszténység előtti időkben is jelen volt. A körrel határolt keresztábrázolások vélhetően napszimbólumok voltak. Számos kultúrkörben felfedezhetők ábrázolás béli variánsai, mint az egyiptomi ankh kereszt vagy az Indiából és Kínából is ismert svasztika. Az antik világban a T betűre emlékeztető formájú lator-kereszt a rabszolgák kivégzésének eszközévé vált. Ezt vonszolta Jézus is kálváriája során, s ez a forma ragyogott fel 3 évszázaddal később I. Constantinusnak is.

“In hoc signo vinces” (e jelben győzni fogsz) 9. századi bizánci ábrázolás

A kereszt az egyház szempontjából összetett tartalmakat közvetít, mint a szeretet áldozatát. A hívő számára emlékeztet, hogy valaki velük van, aki elviselte az elviselhetetlent, és erőt nyújt a megpróbáltatásokhoz. A művészet számára a kereszt a hit és hódolat kifejezője. A népi kultúrában a vallásosság és babonás hiedelmek határán jelenik meg rítusokban, bajelhárításban vagy amulettként.

Pillantsunk most vissza régiónk egy-egy izgalmas régészeti leletére a kereszténység kezdeti történetének idejére, valamint az Árpád-kor időszakára.

Balta alakú csüngők

A kereszténység megjelenésével egy időben, a Római Birodalom határain túl, a pogány vallásosságot reprezentálták az úgynevezett balta alakú csüngők. A mai Alföld területén a Kr. u. 2. századtól egészen az 5-6. századig különböző formában fellelhető tárgyat a szarmata és germán népek is előszeretettel viselték. A leggyakrabban egy kisméretű, fémből készült, egy-, vagy kétélű, széles fejű baltát formázott, amit általában a fokon átfűzve hordtak a nyaknál, vagy a csuklónál. Valószínűleg bajelhárító szerepe volt, de összefügghetett még az időjárással, földműveléssel és termékenységgel is. Eredete valószínűleg hellenisztikus gyökerű, nagyon hasonló tárgyak a Hercules buzogányok is, a germán hitvilág ezt átvette a saját szájíze szerint, így lett belőle balta, illetve kalapács és a mennydörgő Donár, vagy más néven Thor szimbóluma.

(Korábbi korszakok balta alakú csüngőiről szóló írásunk itt olvasható.)

Balta alakú bronz csüngő a Bükkábrány-bánya XII/B lelőhelyről

(3D modell hamarosan, látogass vissza később)

11. századi mellkereszt

A honfoglalás előtti magyarság hitvilága a sámánizmuséhoz volt hasonlatos, azonban a Kárpát-medencébe érkezésük előtt, vándorlásuk során -más vallási irányzatok mellett – már találkoztak a kereszténységgel is. Ezek egyes elemei beépültek hitvilágukba is. Letelepedésük után, mint ismeretes, már Géza fejedelem elkezdte a magyarság kereszténység felé terelését, fia, Szent István király pedig kialakította az egyházi intézményrendszert. Hazánkban azonban még ezek után is párhuzamosan éltek tovább a pogány hagyományok, többek között a babonákban, temetkezési rítusokban és ékszerekben. A kora Árpád-kori Sály-Lator, Örsúr- vára lelőhelyen 2014-ben előkerült balta alakú csüngő is ezt a párhuzamos vallásosságot bizonyítja. A keresztek megjelenése a sírokban még nem jelentette azt, hogy a benne fekvő elhunyt valóban keresztény volt, mivel mellkeresztek a honfoglalás és államalapítás korában gyakran még ékszerként, amulettként szolgáltak, nem, mint vallási jelképként. Ezt alátámasztja az is, hogy gyakran egyértelműen pogány rítusú temetkezésben találják a feltárók. Nem kerülnek elő túl nagy számban még a már biztosan keresztény temetők sírjaiból sem, így viseletük nem volt túl elterjedt. Az S-végű hajkarikák és a félhold alakú csüngők sokkal gyakoribbak. A kereszténység államilag elrendelt felvétele és a hittérítők hatására később kezdett fokozatosan, már valóban a Megváltó szenvedésének jeleként megjelenni a temetkezésekben.

Rásonysápberencs- Szőlő alja lelőhelyen 2014-ben ásatás során szórványként előkerült 11. századi, apró mellkereszt

A Rásonysápberencsen talált kereszt tipológiai besorolás szerint azok közé tartozik, melyeket még leginkább bajelhárító célból viseltek.  Egyszerű, lapos, ónból öntött, díszítetlen kereszt. A párhuzamok alapján a 11. század második felére keltezhető, de már a 10. századot megelőzően az avarokhoz köthető leletanyagban is felbukkannak hasonló darabok.

3D modell:

https://skfb.ly/onn6o

Szerzők: Horváth Antónia, Kertész Gabriella Nikoletta, Németh Attila

Stúdió és 3D Fotó: Baranczó Benedek

3D modell: Honti Szabolcs, Kiss Dániel

Felhasznált irodalom:

Gulyás Gyöngyi: A balta alakú csüngők a szarmata leletanyagban. – Axe shaped pendants among Sarmatian finds. Hadak Útján XXIV. 1. kötet. Bupapest-Esztergom. 2015, 129-163.

LANGÓ Péter – TÜRK Attila:  Honfoglalás kori sírok Mindszent-Koszorús-dűlőn (Adatok a szíjbefűzős bizánci csatok és a délkelet-európai kapcsolatú egyszerű mellkeresztek tipológiájához) in: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004) https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_CSON_EK_Sa_10/?query=SZO%3D(Erd%C3%A9lyi%20Attila)&pg=368&layout=s (utolsó elérés 2021. 03. 31.)

Sudár Balázs szerk.: MAGYAR ŐSTÖRTÉNET 6. A honfoglalók műveltsége 2018. http://arpad.btk.mta.hu/images/kiadvanyok/6-a-honfoglalok-muveltsege.pdf (utolsó elérés 2021. 03. 31.)

Türk Attila szerk.: Studia ad Archaeologiam Pazmaniensia A PPKE BTK Régészeti Tanszékének kiadványai Hadak útján XXIV. A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXIV. konferenciája Esztergom, 2014. november 4–6. 2. kötet https://www.arpad.btk.mta.hu/images/e-konyvtar/turk-attila/axe-shaped_amulets_among_the_11th-_and_1.pdf (utolsó elérés 2021. 03. 31.)

VISY ZSOLT szerk.: MAGYAR RÉGÉSZET AZ EZREDFORDULÓN 2003. http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/irodalom/Magyar_regeszet_az_ezredfordulon.pdf (utolsó elérés 2021. 03. 31.)

#nagypéntek #húsvét #régészet #kereszt #árpádkor #kereszténység #balta #barbár #pogány #germán #baltaalakúcsüngő #hermanotto #hermanottómúzeum #miskolc #miskolcimúzeum #miskolcirégészet #ősi #némethattila #kertészgabriella #horváthantónia

[homregeszet]

Karneváli hangulat az ókori Rómában - Lupercalia

„Idus után két nap, s mez nélkül látja a hajnal

kétszarvú Faunus papjait, áldozatát.

Szóljatok, ó, Múzsák, hogy honnan jött ez az ünnep!

Hogy latinok földjén honnan e régi szokás?”

(Ovidius Fasti II. 267-270. Gaál László fordítása)

 1.      kép: Kalendárium mozaik (Február) Museum Sousse, Tunézia.

Az ókori Rómában február 15-én hatalmas kavalkádnak lehettek szemtanúi az arra járók, mivel azon a napon tartották egyik legősibbnek tartott ünnepüket a Lupercaliát. Különös alkalom volt ez: a lupercus papok két csoportja találkozott a Lupercal-barlangban, azon a helyen, ahol a hagyomány szerint rátalált Faustulus Romulusra és Remusra, amint épp szoptatja őket az anyafarkas. Azon a szent helyen a papok feláldoztak egy kecskét és egy kutyát, majd a véres késsel két, valószínűleg beavatásra váró, ifjú homlokát bekenték, de rögtön le is mosták tejbe mártott gyapjúval, majd a két delikvensnek hangosan kacagnia kellett. Mindezek után a papoknak szinte teljesen meztelenül kellett végigfutniuk a városon, megkerülve a Palatinust és a feláldozott kecske bőréből vágott szalagokkal minden szembejövőt megcsapkodtak. A csapkodásnak pedig a fiatal hölgyek, feleségek nem álltak ellent, hiszen hittek benne, hogy ettől hamarabb teherbe eshetnek és a szülés is könnyebbé válik. Az ünnepről Ovidius, Varro és Plutarchos is megemlékezik, de még Cicero is ír róla, igaz nem épp kellemes hangnemben. Utolsó említése a Kr. u. 5. századból származik I. Gelasius pápától, amelyből kitűnik, hogy a kereszténység előretörése ellenére még mindig igen népszerű volt a nép körében a megünneplése.

De vajon ez a kacajjal, vidámsággal és megbotránkoztatással teli esemény mégis honnan ered és mi volt a célja? Először is nézzük meg az időpontot, a régi római naptár szerint február volt az év utolsó hónapja és március az év kezdete, ezért az utolsó hónapban felkészültek a következő évre, megtisztulási szertartásokat végeztek, amit latinul februának neveztek, innen a hónap neve is. Ekkor zajlott a Parentalia ünnepe is (február 13 - 21.), amely az ősök, elhunyt családtagok megemlékezéséről szólt, mint manapság a Halottak napja nálunk. A Palatinus körbefutása maga volt a tisztító szertartás, érintve a Via Sacrát és a Forumot is, egyben lefedve a Romulus által alapított város területét. A jelképes csapkodás, amely a Lupercaliához kapcsolódik, a betegségek és rossz szellemek elűzését is szolgálta, ugyanakkor termékenységi rítus is volt egyben. Ez utóbbi alapján és az ünnep napja miatt próbálják meg többen a mai Valentin-nap előzményének tekinteni, de itt szó sincs szerelmespárokról és édességről, vagy virágról, a két jeles nap nem kapcsolódik egymáshoz, hiszen a Lupercaliának ezen kívül még számos aspektusa van.

2.      kép: Andrea Camassei: Lupercalia 1635 körül, Museo del Prado, Spanyolország.

A kecske és a kutya áldozás nem jellegzetes római hagyomány, de összefüggésbe hozható a pásztorkodással. Már a római írók is azt vallották, hogy az ünnepet az arkádiaiak honosították meg Euander vezetésével, akik a korszak tipikus görög pásztornépe. Ők ezt Lykaia néven ülték meg, amelyből valószínűleg a Lupercalia elnevezés is kialakult. Mind a görög és mind a latin szó a farkasra utal. Feltételezhető, hogy maga az áldozati szertartás egyfajta beavatási, felnőtté válási rítus lehetett, kissé „zanzásítva”. Az áldozati állatok vére a halált, a gyapjú a megtisztulást, a nevetés, mint az újszülött első kacaja, az újjászületést szimbolizálhatta. A levadászandó farkas helyét is kutya vette át.

Hogy jön mindehhez a meztelen maraton? Ovidius két történetet is elmesél ezzel kapcsolatban (Fasti II. 303-580.), az egyik hűen hozzá kicsit sikamlósabb, bulvárosabb, míg a másik mérsékeltebb, hagyománytisztelőbb. Az első történetben magának a Lupercalia istenének, Pannak, vagy Faunusnak egy kalandját meséli el: az erdei istenség beleszeretett Hercules kedvesébe, Omphaléba és elhatározta, hogy magáévá teszi. Arról azonban nem tudott, hogy Hercules és Omphale lefekvés előtt ruhát cserélt, így Faunus a nagyhírű hérosz ágyába bújt be és próbált közeledni hozzá. Hercules azonban felébredt és kilökte a pórul járt istenséget, emellett még ki is nevette, ezért szereti a meztelenséget jobban Faunus és követői.

A másik történet Romulushoz és Remushoz kapcsolódik. Éppen Faunus ünnepét ülte a két fivér és pásztortársai, lakomáztak és a korhoz hűen meztelenül sportoltak, versengtek egymással. Ám ekkor elrabolták a nyájat és két társaság csapatra osztva, csapot-papot ott hagyva el kezdték üldözni őket. Végül Remus és társai bizonyultak a gyorsabbnak, akik elsőként visszaszerezve a jószágokat megették a maradék pecsenyét, nem hagyva Romulus csapatának. Ennek tiszteletére futnak meztelenül a Faunus papjai, a lupercusok is.

3.      kép: Hercules és Omphalé, Mosaico Trabajos, Museo Archeologico Nazionale, Spanyolország

Láthatjuk, hogy mitológiailag kétszeresen is alá támasztotta Ovidius a ruhátlanság miértjét, de van egy másik részlete is a történetnek. A köztársaság kori Rómában ez az ünnep maga volt a vadság és féktelenség és nem volt éppen általános az épp birodalommá váló államban. Ovidius is említi, hogy:

„Meztelenül jártak s a szabadban háltak: a testük

tűrte a délivihart s bírta a záporesőt.

Mostan e meztelenek felidézik a régi időket,

s jelzik, a régi világ mennyire egyszerü volt.”

(Fasti II. 299-302.).

Cicero pedig így vélekedett:

„Egészen vad, teljesen pásztori és faragatlan társaság a lupercus-

testvéreké, akiknek erdei szövetséget előbb hoztak

létre, mint a kultúrát és törvényeket (…)”

(Cicero: Pro Caelio 26)

Magyarán ez az ősi, vad és zabolátlan világ szembeállítása a civilizált, városias és mértékletes világgal és egyben bemutatja a város születését és hogy hova fejlődött. Erre az egy napra szabad volt kibújni a bőrükből és karneváli hangulatot kelteni.

 Németh Attila

 Felhasznált irodalom:

Hahn István: Róma istenei. Budapest 1975

Hegyi W: György: Róma határai: a Lupercalia. Őkor 2013/1. 60-66.

Köves-Zulauf, Thomas: Bevezetés a római vallás és monda történetébe. Budapest 1995

Krešimir, Vuković: The Topography of the Lupercalia. Papers of the British School at Rome 2017, 86. 1-24.

#régészet #lupercalia #karnevál #holinefarsang #régészfarsang #farsang #HermanOttóMúzeum #miskolcimúzeum #miskolc #hermanottó #miskolcirégészet #némethattila #róma