#kísérlet

[tartsdmegazaprot]

brave new world 🔥

#tindó #kísérlet

[humansoulblog]

Hibázz és tanulj! - a kísérletezés ereje

Egy őszi beszélgetés címe lehetett volna a Hibázz és tanulj! üzenete. A hibát kudarcnak, a tanulást macerásnak éreztem akkor, és a két szó ilyen összetétele nem jutott volna magamtól eszembe. Az életünk első pillanatától az utolsóig folyamatosan kísérletezésben vagyunk. Tesszük ezt csecsemőként azért, hogy a külvilággal megértessük magunkat, óvodásként egy izgalmas játék megszerzésére…

View On WordPress

#hiba #Isten-komplexus #kísérlet

[chuckyeager]

[kalapacskapitany]

Titkos tervem a Temu ellen

Temus threadről jut eszembe, hogy van egy titkos tervem, hogy romba döntsem őket.

Múltkor kellett egy új műanyag basz a fülhallgatóm végére. Mindenki csak egész fülhallgatót árult, kivéve a Temut. Nyilván nem hittem bennük már akkor sem, de érdekes kísérlet volt, vettem 2 frankért egy műanyag baszt a fülhallgatóra.

Értesítettek, hogy postázták, szállítják, szállítják, szállítják... Aztán két hét múlva írtak, hogy igazából nincs is nekik ilyenjük, bocs. De jóváírnak nekem 4 (!) frankot.

Azóta játszok a gondolattal, hogy 4 frankért rendelek tőlük 2 baszt. Nyilván mindkettőért megkapom a jóváírást. És itt nincs vége, mert abból meg rendelek 4 darab baszt...

[fovarosiblog]

Óbuda egyik leghangulatosabb része az Óbudai Kísérleti Lakótelep. A fenti cikkben részletesen leírtam a házakat és a telep történetét. Ha nem jött volna be a panel korszak, akkor talán ilyen típusú házakkal épült volna fel az ország. 2011-ben a Kiscelli Múzeum rendezett a lakótelepről kiállítást, ennek kapcsán könyv is született róla.

#obudaikiserletilakotelep #obuda #budapest

[konyvboritok]

Az erkőltsöket illető egynehány igen tiszta velős mondásokba foglalva

(érdekes kísérlet lenne megtudni, hogy az ötszörös fordítgatás után vajon mi maradt az eredeti szövegből)

#india #brahman

[habkeinb0ck]

Az orvos-pszichológus anyukám, pszichológiai kísérlet gyereke voltam, ezért nem volt tévénk, nem kaptam barbiet, sőt melegitőnadrágot sem, mondván ezek mind butaságok.

Szóval úgy nőttem fel, hogy nem tudtam bekapcsolódni se a játékba, se a társalgásba az iskolában, mert nem láttam Isaurat és az egy darab, kikönyörgött moncchichim nem fért be az osztálytársam barbieházába.

Ez a tudatlanságom később is megmaradt, úgyhogy gőzöm se volt, kik szerepelnek a női lapok címlapjain.

Aztán egyszer belenéztem az RTL-be, hogy ne legyek annyira tudatlan és épp Győzike-show ment.

Döbbenten néztem, hogy ez milyen műsor, ahol egy cigány család veszekszik!

Ma már visszasírjuk Győzikét, ennél csak sokkal lejjebb kerültünk. Teljesen fogalmatlan emberek tapizzák egymást mindenféle villákban.

Győzikét azonban figyelemmel kisértem, a feleségét is. Igazából egy kicsit megszerettem, egyrészt mert borította a bilit: kiderült, hogy az egész show színészet volt, ahol eljátszották a megírt történeteket, másrészt van annak az embernek egy bája, ahogy magyaráz.

Győzike ott volt a Tranziton és mindenki arra használja, hogy “hö-hö, ha-ha, itt tart a Fidesz”.

Ő pedig azt magyarázza, hogy szeretne tanulni, fejlődni.

Ebben a kiröhögésben benne van az ellenzék veszte, mert lenézéssel nem lehet választást nyerni.

Miért nem fogadjuk el, hogy valaki többet akar? Miért kell örökre begyűrni kasztokba egymást?

Miért ne kezdhetne el politizálni egy celeb?

Szóval én drukkolok Győzikének, örülök, hogy együtt voltunk a Tranziton, remélem megtalálja az új szerepét! Hajrá! 🙂

Skrabski Fruzsina, FB

[pokmajom]

Régen a hegymászók is jobbak voltak. Mark Twight, Barry Blanchard, Ward Robinson és Kevin Doyle pózol a Nanga Parbat, Rupal Face fala alatt 1988.-ban. Ez még a mászás előtt lehetett, mert a mászási kísérlet, végül egy epikus menekülés és túlélés történetbe fordult, amit Blanchard így foglalt össze: "It was like having sex with death."

A sztoriról itt írtam régebben.

Nagyjából az általuk megálmodott úton mászta át először a falat végül Steve House és Vince Anderson 2005-ben, ami szerintem máig az alpinizmus csúcsteljesítménye.

[csacskamacskamocska]

Szedjetek D vitamint!

Egyre gyanúsabb ez a dolog, hogy a táplálkozás befolyásolja a gondolkodást, a gondolkodás a cselekedeteinket, amik aztán behúzzák az embert egy spirálba.

Valamiket hallgattam mostanában ezzel kapcsolatban, de amúgy evolúciósan is teljesen megmagyarázható. Ha hiány van a szervezetben, egyes biokémiai dolgok nem fognak megfelelően működni. Ha valami hiány miatt fáradt vagy és életunt, akkor mondhatja bárki, hogy menj és szerezz örömöket és jobban fogod magad érezni. Ha nincs üzemanyag, az agy összehúzza a test működését – képletesen – és az üzemanyag nem csak a kalória.

És az elhízás! Egyszer régen, minden tudományos képzettség nélkül azon gondolkodtam, hogy miért elhízottak sokszor azok, akiknek nincs pénzük. Néztem valami TV riportot (olyan iszonyatosan rég volt, hogy még volt tévém és pazaroltam rá időt) amiben rettenetesen szegény emberek beszéltek arról, hogy nincs pénzük ételre. A nő, aki beszélt jelentősen elhízott volt. A kisfiú, aki beszélt arról, hogy csak zsíros kenyeret esznek, ő nem volt elhízva, de sovány sem volt. Hogy lehet elhízott valaki, akinek nincs pénze ételre? Akkor az a gondolatom támadt, hogy folyton éhes lehet. Folyton eszik. Zsíroskenyeret, mert az van, kólát iszik, mert akkor az olcsó volt, cukros teát, cukros zsíroskenyeret, szalonnát (az is olcsó volt mint a szemét), és a teste elraktározza és sóvárog, hogy nem ezt akarta, hol a hús, a gyömölcs, a zöldség? Éhes, éhes, éhes! Adj ennem! Nem érted? Adj ennem! Éhes, éhes!

Mostanában olvastam, hogy az 'íz" érzékelés az egész bélrendszerben működik, nem a szájra korlátozódik. Nyilván ez is egy elvont fogalom, mert a vékonybelemmel nem fogom érzékelni, hogy milyen jó kis brassóit ettem, de a bélrendszerünk nem csak a baktériumflóránk miatt élő dolog, hanem maga a bél is érzékszerv. Érzékeli, hogy megkapja-e a megfelelő tápanyagot és tiltakozik az ellen, ami neki nem ízlik. És amíg nem kapja meg amire szüksége van, addig jelez és az aggyal együtt küldi a jeleket, hogy „Éhes! Éhes!” Na, így megelőztem a koromat. Szóval az életmódváltás valószínűleg ezért is fontos a fogyáshoz. Elkezdesz magadra figyelni, hogy mit kívánsz valójában. És persze leteszed azokat, amikről amúgy is tudod, hogy nem tesz neked jót, úgy általában véve rohadtul egészségtelen. Nem a kajára kell figyelni, előírt diéta szerint étkezni, hanem arra, hogy a szervezet mit szeretne. Ő jobban tudja. Ki vagyunk ebből vezetve, és nem igazán ismerjük az arany középutat mert egyik oldalon a mindenben cukros, minden műanyag, minden moslék étkezés van, a másik oldalon meg a táplálkozási guruk a maguk képzetlenségével és téveszméivel és egyetlen, mindenkire alkalmazott megoldásukkal. Akinek meg nincs pénze, az nyilván nem tud életmódot váltani mert a másik életmódra sincs pénze. :(

Az elgondolásomat amúgy alátámasztja az a kísérlet is, hogy ahol a gyerekeknek megengedték, hogy szabadon döntsenek arról, hogy mit esznek, az első hét a teljes édességdömpingben telt, majd ezután elkezdtek a gyerekek kiegyensúlyozottan enni mindenfélét. Magyarországon nemrég vezették be több iskolában, hogy a gyerekek szabadon választhatnak többféle ételből. Állítólag sikeres, sokkal kevesebb a maradék és a gyerekek is elégedettebbek.

Egyszer beszélgettem erről egy tudóssal is, aki azt mondta, hogy azért nem tudjuk abbahagyni az evést akkor amikor elég, mert egyrészt az evés élvezetet okoz, amire az ember rá is van állva, hogy minél bonyolultabb íz-illat és látvány gyönyöröket hozzon létre, másrészt társas kapcsolatainknak a része a közös étkezés, ami nem mindig arra az időpontra esik, amikor éhesek vagyunk, és még akkor nem is beszéltünk a jutalmazásról amit gyerekkortól kezdve építgetünk – ha jó voltál, nesze egy kis csoki –, és a pszichés terrorról, – ha nem eszed meg, nem szeretsz/pazarló vagy/finnyás/bezzeg...!

Az evéssel gyakran helyettesítünk dolgokat. Főleg az alvást, pihenést. Mert a pihenést nem engedjük meg magunknak, de addig nyugtunk van, amíg eszünk, akkor szabad szünetet tartani. Az evés letompít, elálmosít, plusz a teltségérzet akár kényelmetlen is lehet, ami tompítja az érzelmi fájdalmakat. A vásárlás-ételkészítés-evés-ürítés kitölti az időt, amikor aludhatnánk, vagy ne adj isten szórakozhatnánk, kiteljesedhetnénk valamiben. Pótcselekvés.

Az ember bonyolult lény, ahogy minden élőlény az, csakhát elefánt még sosem voltam. :) Mindenkinek a biokémiája/biofizikája is egyedi, akkor is, ha vannak benne általánosságok. A kalóriabázis legnagyobb csodája nem a kalóriaszámolgatás, hanem az, hogy ha számolod a kalóriákat, akkor rá vagy kényszerülve arra, hogy tudatosabban fogyassz. Semmi sincs kizárva, csak mégis át kell gondolni, hogy kell-e az neked, ha mást meg nem ehetsz miatta.

A D vitamin amúgy úgy jön ide, hogy a hajam miatt kezdtem el szedni, de a következménye az lett, hogy energikusabb lettem és kisimultabb lelkileg. Hozzáteszem, a fodrászom azt mondta, akármit is csinálok, folytassam mert szerinte jó. Hát, jó. :)

#D vitamin #táplálkozás #fogyás #03-18

[konyvekkozt]

bár nem tervezett módon, mégis egy kísérlet alanyává váltam ma: be lehet-e érni időben úgy dolgozni, hogy bringázás közben az úton áthaladó csigákat megmentem és az általuk megcélzott oldal füvére helyezem

a válasz nyilván egy vaskos nem. viszont nagyon jó volt gyereknek lenni

[sronti]

The Naples Experience

Kopognak a lakás ajtaján reggel 7-kor, na mondom, valaki eltévesztette az ajtót, vagy a másik lakó nem találja a kulcsát (tough luck). Nagyon dörömböl, gondoltam megnézem mi van. Három rosszarcú fickó áll az ajtóban.

Carabineri? Először persze arra gondoltam, hogy valami csalás, vagy zsarolási kísérlet, de minden ajtón kopogtak, szóval csak nem. Meg amúgy is olyan erővel kopognak, hogy szó szerint hullik a vakolat a plafonról, szóval simán ránk is törik az ajtót.

Bejöttek, nagyon felületesen körülnéztek, csináltak fényképet az útlevelekről, nyilván nem beszéltek angolul, szóval a duolingós olasztudásommal próbáltunk kezdeni valamit, amitől nem lettem sokkal okosabb. Összességében elég tahók voltak.

A lakás tulajdonosa mondta, hogy ezt az egész környékkel megcsinálták, "véletlenszerű ellenőrzés" címen, helikopteres segítséggel. Szerinte valaki fontos bújkálhat erre, legalábbis a rendőrök szerint. Aztán elkérte az útlevelünk képét, mert eddig gondolom "elfelejtett" adót fizetni utánunk.

Nem volt jó a koránkelés, de ez egyike lesz azoknak a dolgoknak, amire sokáig emlékezni fogok Nápolyból.

[amtitkosvergodese]

már látni szeretném azt a bukást

[sztivan]

petíció, hogy móka mehessen fel az ágyra!!!

like ha támogatod

a Magyar Emberek tavaly áprilisban egyértelműen döntöttek, napnál is világosabban kimondták, hogy a lakás három ágya, egy kiságya és egy kanapéja közül egyre nem mehet fel Móka, a Nemzet Szűz Máriától eredő szuverenitásának súlyos megsértésére tett kísérlet a kutyakajabalolal részéről minden ezzel ellentétes próbálkozás! behívatom a nagykövetet!

[mika0606]

BPD

A terapeutám mindig azt mondja, hogy meg kell tanulnom megnevezni azt amit érzek, mert akkor könnyebb lesz a dolog. Csak… nem olyan egyszerű, amikor mindent egyszerre tapasztalsz meg. Csapdába estem egy óriás hullámvasúton, ami nem enged le az útról. És a legrosszabb az, hogy még a jegyet sem vettem meg. Mintha zongora lenne a fejemben. Tudom, hogy a legcsodálatosabb dallamokat tudná lejátszani, de ehelyett minden nap bejön valaki és elkezdi húzni az ujját a legmagasabb billentyűtől a legalacsonyabbig, majd oda-vissza. Néha szép dallamokat szeretnék hallani, de legtöbbször csak azt kívánom, hogy a zaj megszűnjön.

Az érzelmek olyanok, mint az eső, gyakran elkapnak. Néha nem vagyok benne biztos, hogy inkább egyszerre érezzem vagy egy légüres térben éljek. A hangulatom egy órán belül többször is ingadozik és a legapróbb dolgok is megváltoztathatják az érzéseimet. Egyik pillanatban boldog lennék, a következőben öngyilkos lennék, aztán dühös, majd pánikrohamot kapnék végül megnyugodnék és minden rendben lenne. Néha végtelen mennyiségű pozitivitásban ébredek fel, hogy egy órán belül értéktelennek érezzem magam. Ez mind abszurd. Nevetek és táncolok egy órával az öngyilkossági kísérlet után. Az érzelmek intenzitása a hangulatváltozások gyorsaságával párosítva túl sok. A szomorúságot öngyilkosságnak, a haragot gyilkosságnak, a szeretet az irányítás elvesztésének, valaki elvesztése haldoklást jelent, a boldogság elviselhetetlen eufória, normálisnak érezni magam pedig semmihez sem hasonlítható. Utálom beismerni, de néha egy élő aknamezővé válok mindenki számára, aki kapcsolatba akar kerülni velem.

Ez egy paradoxon. Egyszerre úgy érzem, túl sok vagyok és nem elég. Sokunknak nárcisztikus vagy hiányzó szülei voltak. Ha bántalmaztak minket azok az emberek, akiknek gondoskodniuk kellett rólunk, hogyan bízhatnánk újra? Meg akarom tanulni, hogyan kell félelem nélkül szeretni, de ehelyett megölöm a kapcsolatokat, mielőtt azok valóban elkezdődnének. Manipuláltam az embereket, és bűntudattal töltöttem el őket csak azért, hogy maradjanak. Az életem tele van ellentmondásokkal. Félek, hogy azok az emberek, akik előtt megnyíltam, megbíztam és szerettem, egyszer csak, minden magyarázat nélkül távoznak. Azt akarom, hogy megértsenek és segítsenek, ugyanakkor úgy gondolom, megérdemlem, hogy egyedül legyek. Azt akarom, hogy maradj, de azt mondom, menned kell. Túlságosan megsérült és elbaszott vagyok ahhoz, hogy rám pazarold az idődet. Meg fogom keresni a közelgő elhagyatottság jeleit, a legapróbb mozdulataidban is, hogy mielőbb távozhassak, mint te. Becsukom neked az ajtót, de óvatosan nyisd ki az ablakot, mert remélem megpróbálsz majd bemászni rajta, csak hogy bebizonyítsd, érdekellek. Ez egy önbeteljesítő prófécia. Annyira rettegek attól, hogy elhagynak, hogy kétféleképpen szabotálom önmagam: vagy szörnyű dolgokat teszek, hogy bebizonyítsam a méltatlanság elméletemet, és arra kényszerítsem az embereket, hogy távozzanak, vagy annyira ragaszkodóvá válok, hogy az emberek végül belefáradnak és elmennek. Az agyam elhiteti velem, hogy végül ki fogsz lépni, ezért néha egyre jobban összezavarodok, hogy miért nem teszed meg. És hát… elegem van abból, hogy várjam, hogy elhagyj engem ezért inkább én hagylak el. Inkább okozok fájdalmat és sebet, minthogy én legyek az, aki megsérült. A szerelem egy játék, amelyet elveszítek.

Amikor először találkozunk, hajlamos vagyok fantáziálni elképzelést alkotni arról, hogy ki lehet ez az ember és abban a pillanatban tudom, hogy nincs visszaút. Néha azonnal kötődöm, pillanatok alatt, amikor meglátok valakit, még beszélés nélkül is. Intenzív érzések emésztenek fel és csak a világot akarom átadni ennek az embernek. Rászorulóvá válok, és szeretném, ha jól éreznék magukat bármi is történjen. Az érzelmeim attól függően változnak, hogyan érzik magukat vagy milyen gyakran látom őket. Amikor nincsenek ott, elvonási tüneteket tapasztalok. Ők az én élő, légző gyógyszerem. Olyan vagyok, mint egy kiskutya, aki nem akarja, hogy a gazdája elmenjen. Néha próbára teszem az embereket azzal, hogy szándékosan bántom őket. Két okból van szükségem erre: 1. az hogy láttam, hogy fáj nekik, ezzel megerősítette, hogy szerettek. 2. végül elfáradnak, veszekszünk és ez megerősíti, hogy utáltak és el akartak hagyni. Ha a kedvenc emberem nem válaszol elég hamar a szövegemre, akkor kezdem azt érezni, hogy átszellemülnek és már nem érdekelem őket.

Amikor megtapasztaljuk a hasadást, minden és mindenki csak fekete vagy fehér. Csak jó vagy rossz. Csak görbe vagy tökéletes. Mindig vagy soha. Nem számít, ha az illető mindig kedves és türelmes volt velem. A legkisebb vétség vagy a vonzalom legkisebb csökkenése is elhiteti velem, hogy a fájdalom fenyeget és az illető bántalmaz, elhagy, nem szeret többé. Egy 4 éves kapcsolatot egy pillanat alatt el tudok dobni és pillanatok alatt a szerelemből a gyűlöletbe tudok át menni. Ez egy védekezési mechanizmus, amely megvéd attól, hogy megsérüljek. A legrosszabb az, hogyha egyszer rájövök, hogy fájdalmat okozok egy másik embernek már túl késő. Szégyellem, amit tettem, újra és újra bocsánatot kérek, de néha ez nem elég. Túl sok megszegett ígéret. És hát… végül elveszítem azt, akivel a legjobban törődtem.

Az énképem, a céljaim, sőt a tetszéseim és nemtetszéseim is gyakran változnak és zavarba ejt. Az üresség és a zűrzavar a BPD-m lényege. Úgy érzem, tovább kell futnom és kaotikusan élnem kell az életet, hogy elkerüljem az egzisztenciális rettegést, mert amikor megtörténik túl sötét, reménytelen és fájdalmas. Iszom és drogozok, csak hogy elhallgattassam, ami bennem van. Bizonyos szempontból az élet túlságosan üresnek, unalmasnak és értelmetlennek tűnik dráma, hazugság és manipuláció nélkül. Az önérzet hiánya miatt elfogadunk mások nézeteit és hiedelmeit, hogy identitást adjunk magunknak. Az elhagyástól való félelem azért is nagy, mert, amikor szeretjük ezt a személyt akit lemásoltunk, nem tudjuk kik legyünk vagy hogyan lehet nélkülük élni. Néha kényszeresen hazudok, de felvállalom a másik személyiségnek aspektusát csak hogy tetszenek, mindent megteszek értük. Hidd el nem vagyok rá büszke, de nehéz megállítani ezt a fajta viselkedést ha működik.

Még mindig nagy a zűrzavar csak nem látszik annyira, mert dühömet befelé irányítom. Ha bármit is említek, az emberek meglepődnek mert kívülről azt látják, hogy higgadt vagyok. Amikor a legrosszabb állapotban vagyok azt hiszem visszafordíthatatlanul össze vagyok törve. Elkezdem verni magam. Lelkileg és fizikailag. Megütöm magam, húzom a hajam, vakarom a bőröm stb. Borzasztóan erőszakos dolgokat gondolok magamról. Nagyon szükségem van az érvényesítésre, de amikor megkapom úgy döntök, hogy figyelmen kívül hagyom. Miért? Mert meg vagyok győződve arról, hogy lehetetlen hogy valaki valóban igazán szeresse a megtört lelkemet. Néha annyira utálom magam, hogy azt hiszem túl vagyok a segítségen.

Amikor van egy epizódom, olyan heves és eluralkodó érzelmeket élek át, hogy túl nagynak érzem magam, ahhoz, hogy foglalkozzam velük. Olyan érzés, mintha magába fogadnád a világ összes jelenlévő szenvedését és az egész univerzum a lelkedre nehezedik. Néha nem veszem észre, hogy szélsőséges vagyok. Nem veszem észre azonnal a hibáimat. Máskor is látom, hogy valami apróság miatt ideges vagyok, de még mindig nem tudom megállni, hogy ne engedjem át az érzelmeket. A testemet valaki más irányítja. Utána a szégyent a legnehezebb feldolgozni. Tudom, hogy megbántottam valakit, és ezt teljesen utálom. Szeretném, ha emlékezne néhány dologra, amikor egy epizódon megyek keresztül: megteszek minden tőlem telhetőt, hogy kezeljem magam, de ez nem a racionális megbeszélések ideje. Kell egy nyugalmi időszak, mielőtt beszélhetnék a történtekről. Szeretném, ha valaki meghallgatna, mert az érzéseim érvényesek. Csak mondd, hogy az én oldalamon állsz vagy, hogy nem vagy az ellenségem.

Az emberek azt hiszik szörnyetegek vagyunk és hajlamosak megfeledkezni arról, hogy mindvégig szenvedünk, akárcsak azok, akiket megbántunk. Tudom, hogy nehéz lehet mellettem lenni és megértem, hogy esetleg el akarnak menni, de emlékezniük kell arra, hogy nem én választottam ezt. Józan ésszel senki sem sodorná szándékosan ilyen zűrzavarba magát és másokat. Ha rajtam múlva, abbahagynám.

~ Mika ~

#depresszió #szorongás #pánikroham #borderline személyiségzavar #saját írás #magyar #magyar tumblr