Ráébredtem, hogy néha tényleg én vagyok a rossz ember. Annak ellenére, hogy őszintén, teljes szívből szeretek, van bennem az a tulajdonság, ami mindig tönkreteszi a dolgokat és eltaszítja az embereket.
-balureels
541 notes
·
View notes
Xy: Miért nem nyílsz meg, miért vagy ilyen rideg?
Me: Mert ahányszor megtettem, csak fájdalom lett a vége, ahányszor segítettem…zsarolás lett a vége, ahányszor jót akartam és szeretni…csak egy darab szar lett a vége..pár összetört szívvel?
35 notes
·
View notes
Szeretném azt hinni hogy tanulok a hibáimból és jobb emberré válok.
Szeretném ezt hinni ..
18 notes
·
View notes
Amikor minden jól megy, könnyű az árral haladni.
De amint valami zátonyra fut, mindent megkérdőjelezel.
Ez már nem csak zátonyra futás. Ez hajótörés.
De most már tudom miért vagyok itt.
Hogy ne kövessem el újra ugyanazt a hibát.
És, hogy ne fussanak újra zátonyra a dolgok.
Soha többé.
Az ablakomon át: A tengeren túl
18 notes
·
View notes
Amennyire csak tud
Mennyire kell szeretni ahhoz valakit, hogy a milliomodszor elmondott történetekre ne vágj közbe, hogy igen, ezt már mondtad, hanem valami új kérdést tegyél fel?
Mi múlik ezen?
Hogy szeretjük a történeteinket, a saját múltunkat a saját problémáinkat és vágyunk rá, hogy elmesélhessünk magunkat.
És bizony izgalmas amikor van egy új valaki, akinek el lehet mesélni, hiszen a régi „valaki” már mondta is, hogy ismeri, és már unja.
Új kérdések.
A másik ember annyi amit meg tudsz ismerni belőle, amit át tudsz érezni, ami gondolkodásra, cselekvésre inspirál, ami megkavar, ami gyönyörködtet. Nyújtogathatja a tálcát, rajta apró falatokban önmagát, szomorú lesz, ha te nem veszel róla semmit. Amúgy ez a kép is messze vezet, boncolgatásra érdemes.
De nem is ezt akartam, bár ma hajnalban felrémlett egy kép, hogy apámnak sosem mondtam volna olyat, hogy ezt már mesélted, hanem örültem, ha mesélt és ma már, felnőtt fejjel mennyi kérdésem lenne. Nem tudom, hogy kóros-e ez a nosztalgia, hogy így szeretnék élni, ilyen érzéssel (hittel, bizalommal) valaki felé.
Egyszer a pszichológus rávilágított, hogy ne idealizáljam az apámat, mert egy tök átlagos, iskolázatlan valaki volt. Okosabb volt nálam, hiszen gyerek voltam, de ez a vonzalom megmaradt az okos(abb) emberek felé. Érdeklődő volt, szabadidejében bújta a természettudományos ismeretterjesztő könyveket. Ez a vonzalom is megmaradt. Volt humorérzéke, vicces volt, de sosem közönséges és sosem szánalmas bohóc. És kedves. Amikor ezt a fajta kedvességet érzem meg férfiakon, az aktiválja bennem a szeretést. Nem a szerelmet, a szeretést.
A karakterépítésnél azt tanítják az íróiskolákban, hogy attól lesz szerethető egy figura, ha vannak hibái. Akkor lesz plasztikus. Rossz szokások, a történet során fejleszthető jellem, testi hiba, mind segíti az olvasót, hogy azonosulni tudjon és megszeresse a karaktert. Ha az a cél. De a jól felépített gonoszt is attól tudjuk utálni, hogy tudunk kapcsolódni a szégyenteljes dolgaihoz.
Az emberek nem így működnek a kapcsolataikban. Az emberek idealizálnak. Nem szerethetőbb valaki attól, hogy látjuk a hibáit. Inkább a sok jó mellett, amit szeretünk, elfogadjuk, hogy vannak hibák is, amíg a mérleg a jók felé billen. Sőt, az elején, a legfőbb idealizáló fázisban kizárjuk a tudatunkból és vakok vagyunk a hibákra.
Néha van olyan, hogy azt szeretjük a másikban, amit ő hibának tart magában. Az egészen vidám dolog. Gyógyító tud lenni.
De amikor nem szeretjük azt, amit ő legjobban szeret önmagában, az végtelenül szomorú, mert az a kapcsolat sosem lép túl a valamiféle kölcsönös használaton.
Szóval nem attól szeretünk valakit, mert vannak hibái. Ha így gondolnánk, az azt jelentené, hogy csupán le akarjuk győzni. Ha vannak hibái, ha már minden gyengeségét kiismertük, akkor már uraljuk a kapcsolatot, már nem érhet minket meglepetés, kiismertük a másikat és tudjuk hova kell szúrni a tőrt.
A szeretés meg valami olyan, hogy nem mondod, hogy ezt a történetet már ismered, hanem belekérdezel, hogy és akkor az hogy volt, és akkor az milyen volt neki. Mert ahogy változol, új kérdéseid lesznek vagy a régieket már nem akarod kikerülni többé és élvezed a mesélést vagy legalább azt, hogy látod, hogy ő élvezi, hogy mesélhet.
24 notes
·
View notes