#bizalmatlanság

[csacskamacskamocska]

Állandóság

Eddig mindenre volt egy jó magyarázatom. Aztán egy még jobb, egy másik, egy annál is jobb. Most inkább csak egy érzés van, hogy vávává, kezdhetnénk ezt elölről? Nem is tudom, hogy nem értek semmit vagy mindent rosszul értek?

Volt egyszer egy fogalom, a szeretetállandóság, aztán jött a stabil, biztonságos kötődés. A kettő kb ugyanazt fedi le. Ez most már biztos, hogy nekem ilyenem nincs.

Szeretetállandóság, biztonságos kötődés, kb az, hogy az ember tud bízni mások érzelmeinek az állandóságában, a kapcsolat stabilitásában, a folyamatosságban, abban, hogy akkor is szeretetben működnek a dolgok, ha nem kontrollálja, ha nincs jelen, ha a másik nincs jelen, nem retteg tőle öt perc múlva, hogy elhagyták/becsapták/stb, nem gondolja, hogy cserélhető, sőt, hogy le is akarják cserélni, nem érzi magát magányosnak, kívülállónak, tehetetlennek. Emlékeztek? A kisbaba eleinte azt éli meg (nem gondolja, amennyiben a gondolást úgy értjük, mint következtetések levonása), hogy amikor az anyja kimegy a szobából, akkor a világ és vele az anyja – megszűnik. Aki bejön, az egy másik anya. Az „anya” egy gondozó Isten, egy gondozottság ÁLLAPOT. Aztán felismeri az anyját, az ismétlődést, és elkezd kötődni és elkezd következtetni. Anya még mindig az Isten, de már következetesen megszólítható. Sírással. Régen azt gondolták, hogy ha a sírásra kielégítik a gyermek szükségleteit, akkor megszokja, hogy panaszkodjon, hogy ugráltassa a szüleit, hogy mindig mindent megkap vagyis el lesz kényeztetve. Én sosem hagytam sírni a gyerekeimet. Egy felnőttet se hagynánk sírni, egy kisbabával miért tennénk? A gyerek azt tanulja meg, ha nem hagyják sírni, hogy van kapcsolat, van válasz amikor kommunikációt indít. Van segítség, számíthat másokra, nincs egyedül, törődnek vele. Később megtanulja a finomságokat, de ez az alapállapot, ez fontos. A bizalomvesztés gyors folyamat, annak megértése, hogy csak a saját világodnak a közepe vagy, az lassú.

Szóval, se bizalom, se biztonságos kötődés. Szeretnék, de nincs, és ha szeretnék is, nem tud lenni. És a problémáim legnagyobb része ebből adódik, azt hiszem. Szorongás, agresszió, féltékenység, elhúzódás, magányérzet, és a gátlástalanság is, ha annak nevezzük, hogy leszarom mit gondolnak mások, többnyire megyek a magam feje után.

Persze, jobban nézne ki, ha nem egy ilyen közhelyes kis szar probléma állna a háttérben, hanem valami grandiózus és hangzatos valami, nem egy ilyen tucattrauma. :D De valójában hátborzongató, hogy egy porszem, egy apró kavics képes kicsorbítani az életünket? De hogy? És miért? Miért nem lett ez jobban összerakva?

Azon gondolkodtam hajnalban, hogy tényleg képesek vagyunk magunkat meggyógyítani, testileg és lelkileg is. Csak nem tudjuk a módját. A mindenféle önsegítő technikák csak próbálkozások, ha nem hoz paradigmaváltást, nem ér semmit. Ez a képességünk, ha készségszintűre emelkedne – Volt? Vagy a jövő? – az evolúciós lépcső lenne. Az öngyógyítás nem mantrázás, nem önmeggyőzés, hanem valami állapot, amit néha elkap az ember, kicsit tudja működtetni, aztán kizökken, és nem talál vissza.

Az, hogy szinte mindenben tévedtem, az feldolgozhatatlan teher lenne, ha megpróbálnám befogadni, ezzel tisztában vagyok. Hogy egy alapjaiban hibás nézőpontra épült a világom, eddig nem gondoltam, hogy ez ekkora baj. Ilyen és kész, ezzel együtt vagyok, aki vagyok. Csakhogy, minden egyes fájdalom gyökere ott van.

Ennyi elég is lesz mára.

#bizalmatlanság #veszteség #kötődés #kapcsolatok #trauma #04-16

[elbuktunk]

:)

Baszódjon meg a világ,az érzéketlen emberek, a mindent mondó semmi, a lehozom a csillagokat neked duma, aztán magadra hagylak. A beetetés, az ábrándozás, a bizalom, és a bizalmatlanság. A szeretlek, a gyűlöllek, a nem akarlak bántani, a nem jó időben érkeztél, a nem akarlak elveszíteni, és a hiányzol. A szemed tükre, a mosolyod, a csókod, a puha ajkad, az ölelésed, a kezed, a kibuggyanó erek, a piros arcod, a széttúrt hajad. A szex, az izgalom, az érintés, a simogatás, az ütés, a lökdösés, a pofon, az ajtócsapódás. Baszd meg hogy már nem vagy, hogy voltál, hogy ismerlek, hogy szerethettelek, hogy sosem szerettél viszont. Szimplán, csak baszd meg.

#tumblr #magyar #sajat #fajdalom #tumblrgirl #gondolatok #egyedul

[vivneha]

M O S T M Á R

Mostmár inkább el sem mondom, milyen gondolatok aggasztanak, hisz egyikben sincs ráció. Az agyam sorban generálja a rosszabbnál rosszabb gondolatokat, összeesküvés elméleteket. Könnyen összeállnak. A hozzávaló csupán: félelem, bizalmatlanság, és a múltban összeszedett rossz tapasztalok. Ha elmondanám néha őszintén minden rossz gondolatom azt hinné őrült vagyok. 

#gondolatok #szorongás #magyar #magyar gondolat #magyar írás #érzés #gondolat #érzések #érzelmek

[algebraicvarietyshow]

szerencsétlen mti-sek nem tudják a különbséget a vádemelés és a bizalmatlanság között

[amatorfilozofus]

A tényrelativizmus mérése Magyarországon

A Political Capital közölt egy tanulmányt (itt érhető el), amiben arra keresik a választ, hogy „a tényrelativizmus jelensége hogyan jelenik meg a hazai közvéleményben”. „Tényrelativizmus” alatt pedig „a tények létezésével és megismerhetőségével kapcsolatos erősödő kételyt” értik a szerzők.

Ezt a fajta tényrelativizmust úgy gondolják a média iránti bizalmatlanság váltja ki. Magyarországon a bizalom a média iránt rendkívül alacsony: „A médiába vetett bizalmatlanság vonatkozásában Magyarország az élvonalba tartozik: mindössze 25% bízik a médiában, ami a Reuters Intézet kutatása alapján a második legalacsonyabb arány az általuk vizsgált 46 országot felölelő globális mintán.”

A kutatásban öt állítás esetében kérdezték meg az embereket mennyire értenek egyet az adott állítással. Egytől ötig terjedő skálán lehetett válaszolni, ahol az egyes az „egyáltalán nem ért egyet”, az ötös a „teljes mértékben egyetért”. Minél magasabb pontszámot „ér el” így az ember, annál inkább tekintik a kutatásban tényrelativistának az illetőt.

Érdekesnek találom, hogy végső soron egy filozófiai álláspont elterjedtségét próbálja a tanulmány mérni ezért, arra gondoltam írok néhány megjegyzést az állításokhoz, amikről az embereket kérdezték.

Nem lehetünk biztosak abban, hogy amit tényként közölnek, az igaz is. Ez egy triviális 5 pontos kérdés, teljesen magától értetődő, hogy ha valaki valamit tényként közöl, attól még tévedhet, vagy hazudhat. Nem értem ez miért mozdítana bárkit is a tényrelativizmus felé. Ugyanakkor nem tisztázott, hogy ki közli a feltételezett tényt: ha megbízhatónak tekintem a forrást, inkább fogom elhinni. Ez az állítás szerintem nagyon rossz, mert szerintem szimplán józan ész ezzel egyetérteni.  

Sok dolog, amire tényként hivatkoznak a sajtóban, valójában csak egy vélemény. Itt úgy érzem, nagymértékben befolyásolhatja a válaszadókat az, hogy kifejezetten a sajtóban hivatkozott dolgokra szűkítették az állítást. Kíváncsi vagyok, ha úgy fogalmazták volna meg, hogy „Sok dolog, amire tényként hivatkoznak, valójában csak egy vélemény.” milyen eredmény született volna. Felmerül a kérdés, mit akarunk mérni? A tényrelativizmus, mint filozófiai gondolkodás elterjedtségét, vagy a médiába vetett bizalmat? Ha az előbbit, akkor a módosított kérdést kellene feltenni, ha az utóbbit, akkor jó így. Azonban ha valaki azt állítja, hogy aki a fenti állítással egyetért, tényrelativizmusról tesz tanúbizonyságot, annak szerintem azt lehet válaszolni, nem, pusztán szkeptikus a sajtó megbízhatóságát illetően. A „sok dolog” kifejezés is érdekes az állításban, mert ha valaki valóban tényrelativista, akkor bármi, amire tényként hivatkoznak valójában vélemény, hiszen tények egyáltalán nincsenek. Egy tényrelativista lehet, épp azért nem értene egyet ezzel az állítással, mert nyitva hagyja a lehetőségét annak, hogy bár sok dolog vélemény és nem tény, azért lehet, hogy van olyan, ami tény és nem vélemény, csak kevés ilyen van.

Az „igazság” valójában az az álláspont, amit az ember magának választ. Ezt az állítást vegyük kétfelé: a, Az „igazság” az álláspontunk függvénye; b, Ezt az álláspontot az ember önkényesen magának választja. Ugyan az eredeti állítás nem tartalmazza az „önkényes” kifejezést, én azért tettem itt bele, mert úgy gondolom, hogy igazából erre vagyunk kíváncsiak, hogy az emberek úgy gondolnak-e az igazságra, mint amit mindenki magának tud eldönteni, bármi másra tekintet nélkül. Tegyük fel, hogy elfogadjuk a-t, de elutasítjuk b-t, és azt mondjuk az igazság az álláspontunk függvénye, de ez az álláspont nem egy egyénileg, önkényesen meghozott döntés, hanem egy közösségileg ellenőrzött döntés. Nem pusztán arra gondolok, hogy a többség álláspontja lesz elfogadva, hiszen nem is így éljük mindennapjainkat: gyakran hagyatkozunk egy szakértő kisebbségre (helyesen) olyan speciális esetekben, ami szakértelmet igényel (orvosok, fizikusok, stb). Aki így gondolkodik, az például el fogja fogadni a tudomány jól megalapozott állításait igaznak, mert azt mondja, a tudományos álláspont a legmegbízhatóbb, ami jelenleg elérhető. De mivel a tudományt emberek művelik, sosem leszünk olyan helyzetben, hogy kijelentsük, hogy ez most már a „végső” igazság. Ha valaki elfogadja a-t és b-t is, az joggal nevezhető tényrelativistának, hiszen ez az ember azt gondolja, hogy az igazság egyénileg, önkényesen eldönthető, mindenféle konzultáció nélkül másokkal. Aki valóban tényrelativista erre a kérdésre 5 pontot kell, hogy adjon. Aki tény realista 1-et, és aki a fenti gondolatmenettel egyetért, az vagy nem válaszol, vagy valami köztes értéket fog választani.

Objektív valóság valójában nem létezik, csak különböző vélemények vannak. Szerintem a ki nem mondott feltevés az állítás hátterében az, hogy ha nincs objektív valóság, akkor nem lehetünk kritikusok senki véleményével kapcsolatban, hiszen nincs olyan neutrális álláspont, amiből el lehetne dönteni, kinek van igaza. Ez az állítás egy fals dichotómia. Nem úgy kritizálunk másokat, hogy mi birtokában vagyunk az objektív valóság ismeretének, és ez alapján meg tudjuk mondani, hogy ki téved és ki nem. Mi ugyanúgy tévedhetünk, szóval az „objektív valóságra” való hivatkozás felesleges. Amikor vélemények ütköznek, akkor mindkét fél feladata az, hogy érvekkel támassza alá, hogy miért gondolja igaznak, amit mond. Ha valaki azt mondja: „nekem van igazam, mert ez az objektív valóság”, akkor igazából semmilyen érvet nem hozott fel. Ez csak egy retorikai fogás, amivel bárki élhet. A kérdés az, szükségünk van-e egy „objektív valóság” feltételezésére, mint egy vezérfonálra. Richard Rorty a mellett érvel, hogy nincs (Richard Rorty : „Is Truth A Goal of Enquiry? Davidson Vs. Wright”). Nem tudom eldönteni mikor értem el az „igazságot”, ezért nem is tudom „megcélozni” az igazságot. Amit tudok az az, hogy kellően jól igazoltak-e a hiteim, amit úgy tudok elérni, hogy mások véleményét is kikérem. Nyilván nagyon alapvető dolgokat le tudok ellenőrizni magam is, de bonyolultabb tudományos állításoknál szükség van egy tudósokból álló közösségre, akik megpróbálnak kritizálni elméleteket, reprodukálni kísérleteket, vagy új kísérleteket kitalálni.  Aki tényrelativista 5 pontot fog adni erre az állításra, aki tény realista 1-et, de azt szeretném megmutatni ennél az állításnál, hogy nem csak ez a két lehetőség létezik. Ez az állítás a szekuláris változata annak, hogy „Isten nélkül mindent lehet”, ami már kiderült, hogy egy hibás elképzelés volt, és erről az állításról is szerintem ki fog derülni, hogy téves.

Aki azt állítja, hogy tudja mik a tények, valójában hazudik. Furcsa az állítás, mert nem engedi meg, hogy az illető, aki azt állítja, tudja, mik a tények egyszerűen téved. Nem tudom, ez az állítás mennyire jól méri az emberek tényrelativizmus hajlamát. Még ha tény relativista is vagyok, nem feltétlenül kell azt mondanom, hogy aki ezt állítja, hazudik, és nem egyszerűen csak téved. Például, mert meg lett vezetve, és azt hiszi, hogy tények léteznek. Így akár 1 pontot is adhatok rá.

Mennyire tűnnek az állítások jónak a tényrelativizmus felmérésére? Az első állítás triviálisan elfogadható, és semmilyen tényrelativizmusra nincs szükség, hogy egyetértsünk vele. A második állítás inkább a sajtó iránti bizalmat tükrözi, mint a tényrelativizmust. A harmadik és negyedik állítások jó szűrőnek tűnnek alapvetően. Az ötödik megint nem tűnik jónak, mert nem engedi meg, hogy a tényeket állító személy egyszerűen tévedett. Szóval összességében ötből három állítás nekem nem tűnik alkalmasnak a tényrelativizmus mérésére. Illetve nekem úgy tűnik, hogy a kutatás készítői feltételezik a négyes állításban levő fals dichotómiát, miszerint vagy hiszünk a tények objektivitásában, vagy relativisták vagyunk, és nincs más lehetőség. Az írásomban azt szerettem volna bemutatni, hogy nem csak ez a két út lehetséges.

#philosophy #richard rorty #tényrelativizmus

[healthcarehospitality]

1.1 1. Bizalom vs. bizalmatlanság

1.2 2. Autonómia vs. szégyen, kétely

1.3 3. Kezdeményezés vs. bűntudat

1.4 4. Teljesítmény vs. kisebbrendűség

1.5 5. Identitás vs. szerepkonfúzió

1.6 6. Intimitás vs. izoláció

1.7 7. Generativitás vs. stagnálás

1.8 8. Integritás vs. kétségbeesés

[angelofghetto]

Érdekes, hogy a rendszerváltáskor mennyire nem erről szólt az életem, amit Geszti mesél. Az első megdöbbenésem az az irdatlan mennyiségű reklámszemét volt, ami a levelesládámban megjelent, és a vizuális reklámszemét mindenhol, mellette az a rengeteg ócska termék, ami nyugatról beáramlott, mert kint már eladhatatlan volt, a sok hazai konzumidióta meg verekedett érte, hogy megvehesse. A szabadrablást láttam, ahogy az állami vállalatok fejesei és a pártvezetők széthordtak mindent, ami mozdítható volt, hogy megalapozzák az öntelt, másokat lenéző, körbenyalt gyerekeik leendő anyagi bázisát. Láttam, hogyan verték szét a leghúzóbb ágazatainkat, a mezőgazdaságot, a könnyűipart, a turizmust. De ha már ott tartunk, a nehézipart, a bányászatot is szétverték, és minden mást ami megmaradt, eladtak a külföldi konkurenciának.

Emlékszem az új szabványokra, hogy nem az az érdekes, hogy az uborka milyen szaftos vagy zamatos, hanem hogy mekkora lehet a szabványmérete és a görbülete, hogy piacképes legyen. És igen, a már akkor is nevetséges szöveget, hogy most szabad a vásár, bárki nyithat egy cukrászdát Bécsben. És a feliratokról is hallottam a fagyasztószekrény-turistáktól, amelyek magyarul voltak kitéve az áruházakban: "magyar, ne lopj!" És az is megvan, hogy vasfüggöny leomlása ide vagy oda, két évig nem lehetett nyugaton munkát vállalni magyaroknak, nehogy tönkretegyük a munkaerőpiacukat. Láttam a hatalom átmentését, és kiderült, hogy itt negyven éven át titokban mindenki fanatikus keresztény hívő volt, csak titokban járt templomba (mint ahogy annak idején a háború után kiderült, hogy mindenki partizán volt).

A tömeges munkanélküliséget láttam, az ügyeskedő vállalkozókat, akik a zavarosban halászva szedték meg magukat mások kihasználásával és/vagy tönkretételével, a dilettantizmus tobzódását, hogy nem szakemberek vállalkoztak, hanem azok, akiknek pénzük és összeköttetéseik voltak, de leginkább semmihez sem értettek, csak a pénz számoláshoz. Döbbenetes volt látni, hogy a korábban összejáró barátok, munkatársak, szomszédok milyen hamar fordítottak hátat egymásnak, hogyan nőtt napról napra a bizalmatlanság szintje, és hogyan lett az éjszakába nyúló beszélgetések helyett a fusi szokássá.

Akkoriban szánakozva néztek rám, miért nem veszek részt a hisztérikus vásárolgatás, utazgatás, státuszszimbólum gyűjtögetésben, mennyire leszarom ezt az egész cirkuszt. Aztán a 2008-as válság után az egyik szomszédommal találkoztam a folyosón, aki elmesélte, hogy hiába güriztek évekig, majdnem mindenük elveszett, most ugyanott tartanak mint én, aki bele se fogtam, és "megelőztem a koromat", mintha megéreztem volna, hogy nem érdemes. Nem tudtam, hogyan mondjam el neki, hogy a szüleimtől, a nagyszüleimtől egy sokkal egészségesebb értékrendet örököltem, amiben nem kifelé, hanem befelé élünk. És csórók is voltunk a hedonizmushoz akkoriban, de ha gazdag lettem volna, akkor sem vitt volna rá a lélek, hogy részt vegyek ebben az őrületben, mert minek. Pont leszarom, hogy a másiknak mije van, pláne nem akarok rálicitálni. Ez valami szánalmas, soha ki nem elégülő éhség, mert mindig lesz valaki, akinek többje, jobbja van, és ennek nincs vége.

Egy másik szomszédommal volt egy szintén folyosói beszélgetésem, mikor őszinte szánakozással jött oda hozzám, hogy szavakba öntse, mennyire sajnálja, hogy én ilyen csóró vagyok. Erre azt mondtam, szerintem gazdagabb vagyok nála. Mikor elkerekedett a szeme, idéztem neki az indiai mondást: gazdag az az ember, aki nem vágyik többre, mint amije van. (És ennek semmi köze az igénytelenséghez, sokkal inkább az értékrendhez és a belső egyensúlyhoz.) Azt mondtam még neki, van pár dolog, amit szeretnék, de azt majd összehozom. Egyébként meg a mondás értelmében elég gazdag vagyok. Talán még most sem érti, miről beszéltem.

#Youtube

[bokunokage]

Hogy most mit érzek?

Csalódottság, fájdalom, szorítás, sötétség, düh, harag, gyűlölet, bosszúvágy, dobogás, hangok, káosz, árulás, hazugság, undor, szomorúság, múlt, tudattalanság, vágyakozás, reményvesztettség, bizalmatlanság.

Tudom, hogy minden elmúlik, de van, ami túl későn múlik el. Lehet én előbb múlok el, mint egy az érzés.

Odi et amo...lassan már csak az egyik fele ér bármit is.

[csacskamacskamocska]

Elkerülés

Azt gondoltam eddig, hogy az elkerülésnek az az értelme, hogy az ember, "Valaki", nem akar konfrontálódni, nem akar igazat mondani, felvállalni saját magát, ezért elsunnyogja a dolgokat. Hogy kb az van mögötte, hogy hogyan tudná a jót megtartani egy adott kapcsolatól, de úgy, hogy nem fizet érte semmit, nem vállal sem kötelezettséget, sem semmit, ami a másiknak alapból járna. Mintha azt mondaná, legyen minden úgy, ahogy nekem jó, majd beszélünk amikor nekem jó, válaszolok amikor nekem jó, találkozunk amikor nekem kedvem van, reagálok arra ami engem érdekel, te meg fogd fel, hogy ez a kapcsolat, ezen a szinten ilyen kis könnyed valami, szólj ha valami nem tetszik aztán legfeljebb nem csináljuk. Nincs se az, hogy szeretlek, se az, hogy nem szeretlek, ahogy láthatóan mások felé sincs, mert minden kapcsolatból kiszedi ami neki jó, akkor is, ha nyilvánvalóan lenézi vagy utálja az illetőt. Ha van bármi ami hasznos belőle, akkor használja. Nos, az elkerülés nem ez. Az elkerülés az, hogy valami kibaszottul fájt és onnantól az ember mindent megtesz azért, hogy sose ismétlődjön meg az, ami fájdalmat okozott. Mindent megtesz azért, hogy a közelébe se kerüljön annak, ami rossz érzést okozott, amit nehezen élt túl, nehezen dolgozott fel. Az egészséges ember tudja, hogy az ami fájt, az adott emberhez, alkalomhoz, az adott kapcsolathoz kötődött, nem törvényszerű az ismétlődése és nem egy egész kapcsolatot kell hárítania, hanem csak azt a dolgot, ami nem sikerült. Lehet máshogy csinálni. Ahogy a volt férjem mondta a válás után, hogy a pszichológussal rájött, hogy miket baszott el és nagyon figyel rá, hogy ezeket máshogy csinálja, mert tulajdonképpen tudja máshogy csinálni, csak nem tudta, hogy ez fontos. (Persze kicsit kurvaanyád érzés volt ezt hallgatni, de tudtam neki őszintén sok szerencsét kívánni. És amúgy tényleg máshogy csinálta, és tényleg bejött neki! Legalábbis az a rész.) nade vissza... Az ember gyakran nem magát fejleszti, hogy meg tudjon oldani dolgokat, hanem elutasítja azokat a helyzeteket amiben kényelmetlenség vagy fájdalom érheti. És nem azt a pici romlott részt vágja ki az almából, hanem ha van rajta egy kis folt, kidobja a picsába az egészet, sőt, hamarosan kijelenti, hogy nem is szereti az almát, savat csinál, és tulajdonképpen semmilyen gyümölcsöt nem ehet (nehogy véletlenül alma kerüljön bele). Az én mumusom a becsaphatnak. A bizalmatlanság olyan mint a purhab, minden rést kitölt, és ki onnan már nem szeded többet. :( :( Ne is menjünk bele, akkora démonok lapulnak a sötétben, hogy jobb most nem piszkálni.

Szóval az elkerülés mindannak az elkerülése ami bármilyen módon emlékeztet valamire, ami korábban fájdalmat (vagy bizonytalanságot, félelmet, veszteséget) okozott. Kötődés, szerelem, kapcsolat, barátság, kitárulkozás, intimitás, de lehet siker, szeretet, pozitív dolog is, aminek az elvesztése sebet ütött és onnantól az ember szabotálja az adott dolog minden tényezőjét.

És akkor eljutunk oda, hogy nem kell nekünk ellenség, elegek vagyunk mi magunknak.

Hogy van-e gyógyulás ebből? Azt mondja a pszichológia, hogy a gyógyulás útja az, hogy bármennyire is vagyunk sérültek, egy rész belőlünk egészséges. Hogy mindig van egy rész, ami egészséges és amit el is tudunk érni. Nem teljesen vagyunk tönkremenve, akkor sem ha úgy érezzük (kivetítve valami rossz érzést az egész életünkre), és ha megismerjük és megértjük a hibásan működő részünket, akkor kezelni tudjuk, és egyre jobb lesz, és egyre kevésbé fogja uralni az életünket.

Tegnap pókhálóztam és kézzel fogtam meg pókokat, és kedvesen beszéltem velük, hülye vagy kishaver, hát láthatnád, hogy jövök a cuccal, miért nem szaladtál el időben most kilakoltatlak, és volt amelyiket hagytam elszaladni. Nekem akkora pókfóbiám volt, de akkora, hogy ha megláttam egy pókot, pánikba estem, az öklendezésig undorodtam, ébren és rettegésben töltöttem az egész éjszakát, hogy hol lehet az a dög. Nem tudom mi történt. Nem tudom minek a „megtestesülése” volt a pókfóbia. De hogy van változás, azt jól mutatja.

Talán egy nap a bizalom is így fog megváltozni bennem. Mert tudni még nem tudom, hogy mit kellene tennem.

#elkerülés #kötődés #fóbia #változás #kapcsolatok #04-03

[bdpst24]

Ahogy látunk/As You See - Harun Farocki művei

Kiállítás és filmvetítés-sorozat a világhírű német filmkészítő és videóművész munkáiból, aki már évtizedekkel ezelőtt megtanította, hogy ugyanaz a képek iránti szenvedély és képekkel szembeni bizalmatlanság.    Az art quarter budapest koraősszel sajátos látás- és mozgókép-laborrá alakul, ugyanis Harun Farocki (1944-2014) művei töltik meg a budafoki műteremház és művészeti központ kiállítóterét. A…

View On WordPress

[xetra7]

Egy ruszki katona és felesége között lehallgatott telefonbeszélgetésben az orosz megszálló azt mondja, hogy a parancsnoksággal szembeni bizalmatlanság és a súlyos veszteségek miatt a dandáruk nem akar „továbbmenni”

[paradicsomsal]

Hajdu Szabolcs :: Kálmán-nap, színdarab

Leszállok a 47-esről, át a zebrán, sarki ablakokon világít a lámpa sorban. Biciklik parkolnak, cigaretta serceg, villamos csilingel, megy az esti műszak a Bartókon.

Pár lépés a fényes előtérben, pár perc állva várakozás majd egy kis teremben találod magad. Mini színpadot vesz körbe vagy két tucatnyi széksor, nemtöbb.

Aztán kis lámpakapcsolás, de amúgy nem tűnne fel, hogy már megy a darab. Csak úgy rákezd Pető Kata és Földeáki Nóra. Szinte olyan érzésem van mintha a buszmegállóban hallgatnám két nő csevelyét. És ez végig marad, ez a közvetlen, hús-vér valóság érzés. Hajdu Szabolccsal, Szabó Domokossal és a nagyon fontos mellékszereppel dobbantó Gelányi Imrével egészül ki a közös buszút. Hol vagyok?

Hát pont a valóságom közepén. Minden ami téma-gondolat-vágy felvetődik ezalatt a 90 perc alatt, minden meg tud vagy tudna fordulni az én fejemben is. Szinte rosszullétig forgatta ki az én lelkemet, tükörképet mutatva körbe mindnekinek. És így az egész terem egy nagy tukorcsarnokka változott.

Egyszerre volt ismerős és félelmetes. Tényleg a gyerek elit iskoláztatása, a lakásfelújítás körüli stressz és kegyetlen magyar bizalmatlanság , a Pénz-faszméregetés, a shopppingolas csitcset téma, ez , ezek ami a hétköznapjaink?

Fúj !

Csodalatos darab. Mindenkinek kötelezővé tenném. Hogy hatására, csak egy napig vagy pár óráig a ténylegesen fontos dolgokkal foglalkozzatok, hogy éljetek! Különben az egymásra halmozott, öngerjesztő életszemét teljesen el tud lepni észrevétlen és önigazolni tudja a silányságot.

#szinhaz #hajduszabolcs

[gyulaszabo]

A megértés.

Az emberiség legnagyobb hibája a megértés hiánya, a bizalmatlanság amely a harag és gyűlölet melegágya./2222/

[thoughtsbypetra]

Ölelni akarlak

Eltölt egy reményteli érzés

Újdonság, hisz a bizalmatlanság éltet

Furcsa, érzem e megértést

És Te vagy az, aki engem erre késztet

Sok volt nekem a sérelem

De e érzés olyan, mintha te begyógyítanád

Ölelni akarlak, édesem

Ha ez lehetséges, múltamat átírhatnád

Komfortot ad a társaságod

És ölelni akarlak, amíg csak lehetséges

Szörnyen értékelem a maradásod

Veled vagyok csak igazán teljességes

Könyörgöm, hogy ez működjön

Rettenetesen hosszan akarlak ölelni

Ne kelljen többet azon tűnődnöm

Hogy merjek-e valaha ismét szeretni.

[angelofghetto]

Örvénylés (Vortex)

Végig izgalmas, meglepetésekkel teli bűnügyi film, furcsa pillangóhatás két idősíkban. Nyomozás, bizalom és bizalmatlanság. Vajon mennyire ismerjük életünk szereplőit? Vajon lehet-e egyszerre kettőt szeretni hasonló intenzitással? Mit/kit áldozna be az ember tiszta lelkiismerettel, hogy megőrizze a jelenét? Mit tehet az, aki megtudja hogy mikor és hol fog meghalni? És akiről az tudja, aki a legjobban szereti? Megelőzhető? Kivédhető? Mi az ára? Hány emberre van hatással az életünk? A lehetséges múlt vagy a lehetséges jövő van nagyobb hatással a történéseinkre?

Egyelőre 1 évad, mindössze 6 rész. Vigyázz, beszippant!

#Youtube