#múló emlékek

[g1-v]

Mikor valakinek mesélek rólad, rögtön azt gondolják, hogy milyen egy érzéketlen ember vagy. Hogy normális ember ilyet nem tesz egy olyannal, akit valaha szeretett. És talán igazuk is van...

Viszont van amit nem ők nem tudnak. Valamit, amit lehet hogy csak én kaptam meg igazán. Ami lehet csak egy színjáték volt, vagy épp a legjobb oldalad.

Pedig szívesen mesélném mindenkinek, hogy milyen szuper embertől adatott meg az igaz szeretet! Mert az voltál, ehhez kétség sem fér. De mindez csupán a múlt.

Viszont míg élek, nem felejtem azokat az estéket, mikor 11 után, mindketten hullafáradtan becammogtunk a zuhany alá, és lecsutakoltuk egymás testét. A folyóvíz alatt elcsent apró csókokat.

Nem felejtem az első együttfürdéseink megérintő intimitását. A meztelen tested metaforáját a lelked nyitottságra. A kerekded idomjaidat, melynek minden porcíkájával lassan eggyéváltam.

Nem felejtem a késő esti őszinte beszélgetéseket, a vágyaktól fűtött szeretkezéseket. A hihetetlen pózban való alvásainkat, és a szeretetteljes öleléseidet. A cuki reakcióidat, és a mosolyt az arcodon.

Nem felejtem el azt a végtelen erőt, katarzist, amit a jelenléted okozott nap-mint-nap. Azt hogy nem csak önmagam lehettem, hanem szeretve is voltam közben. A te tiszta, mégis végtelenül egyszerű szereteted reményt, nyugodtságot, majd végül boldogságot hozott a lelkembe. Végre otthonra leltem.

És bár beszennyez mindent ahogyan véget vetettél mindennek, az idő szépen lassan tényleg megszépítí az emlékeket. Már látom, hogy bárki is légy igazán a maszk mögött, egyikünk sem több egy sérült léleknél.

Viszont meg kell értened; az a sérült lélek is megérdelmi a szeretetet, amit adni tud. Mert bár az érzés nem fog magától megjavítani, és talán el sem fogod hinni egy darabig hogy létezik ilyen... de elindíthat egy úton, aminek a célszalagja a boldogság.

---

És ki most olvasod a soraimat, egy kicsikét állj meg. Elmélkedj a szavaimon, fogadd be a hangulatot, és zökkenj ki egy kicsikét. Meséld el magadnak, mit váltottak ki soraim.

[ ~ Mindig foglalkozz a mentális állapotoddal! ~ ]

.

...ha téged már nem is, az emlékeinket még mindig szeretem. ♡

#forrvk #szerelem #szakítás #emlékek #múló emlékek #fájdalom #szeretet #nosztalgia #magyar tumblisok #boldogság #igaz érzések #remény #foglalkozz a mentális állapotoddal

[the-bagira]

„Ma már ha elfog a szomorúság, a harag, ha eszembe jutnak a múlt fájdalmai, a váratlan és kellemetlen emlékek, vagy ha csak nem érzem jól magam a bőrömben, tudom, hogy van választásom, hogy mit kezdjek ezekkel az érzésekkel. Ma úgy döntök, hogy elfogadom és megélem az érzéseimet, majd nyugodtan kivárom, hogy elmúljanak. Ez persze nem mindig kellemes, sőt, időnként egyenesen gyötrelmes lehet, de fájdalom ellenére mégis örömteli visszakapnom a régóta elveszettnek hitt önmagamat. Tanulom, hogy az érzéseim fontosak, és megérdemlik, hogy komolyan vegyem őket, miközben igyekszem észben tartani, hogy ezek csak érzések, és nem tények. Nem szükséges döntéseket hoznom a múló érzéseim alapján. Időnként el kell határolódnom tőlük azért, hogy higgadt döntéseket hozzak, amik valóban az érdekeimet szolgálják.”

Így működik az Al-anon

#magyar tumblisok #magyar tumblr #magyar #érzések #szomorúság #harag #fájdalom #emlékek #tanulás #döntés #döntések #al-anon

[thevoidblushes]

Apró gránitdobozba préseli a szívemet a honvágy.

És ragacsos mézként elfolyó idő mögött látom csak a gyerekkor emlékeit.

A múlt valószerűtlensége beködösíti a jelent, elmaszatolja az ismeretet és összekócolja az érzelmeket.

.

.

A múló emlékek keserédes folyamában alámerülni olyan, mintha kiderülne hogy a tarcali faluvégi pince rég elfeledett fanyar fehérbora és az olimposzi istenek ambróziája egy és ugyanaz. Furcsa, de nem kifejezetten meglepő.

.

.

Szeretném felhívni a figyelmem, hogy a jelen a múlt tora, és minek sírni ha lehet vigadni.

Oh haiku:

Ne feledd soha,

a jelen a múlt tora

Hát ne sírj! Vigadj!

[theblackwolf01]

Neked írom...

Elég volt a hazugságból, még mindig szeretlek,

Visszagondolok rád, és az emlékek peregnek...

Kerek volt minden, és veled együtt szép is,

Hogy szeretni fogsz engem, ez múló hipotézis...

Nem várok csodára, le fog győzni a fájdalom,

Versem szánom neked, végső napon átadom...

Nevetséges...igaz? Ilyen ember is tud szeretni...

Arcára mosolyt csalsz, ha felhőtlen tudsz nevetni...

Nem kérek én semmit...elfogadom a sorsod,

Mással írott történet, mással leszel boldog...

Elengedlek téged, valami mégis hozzád láncol,

Szívfájdalom gyötör, ha szomorúnak látszol,

Ha hullnak a könnyeid, nem én törlöm le őket,

Történetet veled, már csak az álmaim szőhet...

Még tudnám sorolni, mekkora bennem az üresség,

Pedig egymást öleltük, emlékszem...még nem rég...

Így tetted napjaimat, hosszabbá és szebbé,

Így lettem rideg emberből, érzelmes és gyengéd...

#saját vers #saját gondolat #mindenkinek #szomorúság #igazság #szomorú #igaz történet #saját történet #saját írás #szürke #valóság #fájdalmas #fájdalom #egyedül #magyar #magyar tumblisok #magyar tumblr #saját #szív #szerelem #viszonzatlan szerelem #szerelmi bánat #magány #szívfájdalom #törött szív #rólam #vége #szeretném #beléd szerettem #szeretlek

[b8o0e3r4]

Címet is akartam neki adni, de erre a katyvaszra nem kell semmi nevet akasztani

Ha az életem egy hinta akkor biztos folyton ki leng.

Óvra intésektől a fülem is cseng,

De rajtad kívül nincs akinek szava oly nagy súllyal bírna, hogy rá hallgatva csillapodjak.

Sorsomat mintha gondterhelt vállam cipeli m, de már nem bírja.

Én ki libikókaszerű játékon is ülhetnék egy furán összerakott esszében megfogalmazva, mint az élet és a halál közti labilis balanszot alkotó költemény,

Rezdületlen ott ülhétnék a két végén.

Én !

Még én dűlőre jutnék hogy,

hova is ülnék igazán még előtte

ki üvölteném fájdalmam, nyomorom vagy inkább lecsúszok a társadalom mércéjén némán.

Voltam már ott.

Nem hinném, hogy puritán volnék.

Csak út közben elfelejtettem, hogy a kokain erkölcsileg helytelen és csak érzelmi pótlék.

A döntéseim kuszák mintha nem önmagam volnék.

Lengek mint a hintán hol jó, hol rossz irányba.

Tántorogva ,bizonytalanul, de visszamászok megint azon a megfelelési kényszerrel teli létrán.

Tán ettől nem érezhető az egyénem személyi fejlődése. Csak a folytonos degradálódott demotivált őrlődés hogy semmi nincs igazán úgy ahogy annak lennie kéne.

Inkább kifújom magam és tovább cipelem a terhem csendben.

Hisz tőled ahogy tőled megtanultam,

a szavak nem tettek mert vele ilyet ,azaz rendet igazán tenni soha nem lehetett.

Mintha provokálnám saját magam.

Nem lehet, hogy egyszerű legyen a sorsom.

Ki vagyok és milyen a múltam

Szarul festek ahhoz képest, hogy 19 éves múltam.

Ja igen a múlt,

Úgy nevezném inkább, hogy el nem múló emlékek .

( első találkozás, jelentéktelen ajandék, első csók, a sok ölelés, a hajnalig tartó beszélgetés, kis aranyos szokások, az a sok őszinte mosoly, fényképek, zenék, közös sorozatok, punnyadt esték és fáradt kócos reggelek amik mindig olyan aranyosak voltak a szívemnek, a matrac a földön, én a matraccal, reggelik, titkok, séták, ölelések, cívódások, ki békülések, kedves szavak, virágok, pillantások, hülyéskedések, unalmas napok, ünnepek, jeles napok, vacsorák,

Veszekedések, viták és az azutáni békülések, cuki tekintetek, gesztusok, igaz szavak, érzelmek, érzések, tervek, haj és hát ciri. Minden.

Látszik, hogy gondolkozom tehát vagyok, Én és te, de én még annyira fuldoklom egy a múltban rekedt pillanatban homokozó lapáttal a kezemben egyre mélyebbre ásva.

Mely már évek óta mélyül sok emlékre várva.

De már nem lesz több mi betemethetné azt a tátongó lyukat.

Egy táblát tudnék rajta elképzelni amin az áll, hogy

Csak neked foglalt.

Milyen érdekes a főnököm úgy baszott le a múltkor, hogy látok e valahol hintát.?

Majd válaszul azt kapta, hogy ami néha itt megy az kész óvoda!

Óvod a saját igazad.

Igen főnök de ez már senkit nem izgat.

Ha melyre nézek magamba ott vagy te és én

azaz mi a múltunkkal és csak nézünk egymásra szótlanul,

Egy szemrebbenést sem ejtve.

Ezek után semmit sem bízok a véletlenre

A jövőhöz szőtt éles álmokat kicserélem életlenre.

De, ha szerencsém van véletlen

nem lesz az összes életlen!

Minden nap igyekszem nem teljesen elhagyni magam.

Mint, azt az gyűrött ezrest amit borra tettem félre majd, hogy ihassak a kudarcra

Becstelen nagy könnyedséggel hulltam térdre zokogva.

Gyönyörű neved feledni akartam.

Ezt nem bocsájtok meg magamnak.

Mérges is vagyok emiatt mert a tudatom megkésett, mikor

Szép arcodnak udvaroltam 2017 nyara alatt.

És talán pont emiatt van annyi minden a vállamon mert én ezt

fel nem fogom, hogy amit egykor öröknek hittem,

Mostanra távolabb van már mint az emberekbe vetett hited.

Tudom.

Ezt a küzdelmet illene már ellen feladnom.

Hisz a sok reménytelen próbálkozás végett már én is nevetek magamon.

Hős szerelmesnek lenni ?!

Sokak szerint siralom.

De én másnak úgy mint neked érzéseim nem adom!

De azt jobban adnám, hogy egy szebb életben újra találkoznánk,

S mit sem sejtett boldogságba gondok nélkül álmodoznánk !

Mogyoró barna szemeid fénye őszinte, a lélek tükrét emelted szemembe új szintre.

Szinte szemrebbenés nélkül tovább lépve túlélted.

Amit szerintem más ebben az életben kevesen fog elérni.

Majd döntsd el magadban, hogy mi a fontosabb, lehetőségéheidet büszkeségre cserélni, igazad mellett erősen érvelni

Vagy

Esélyt adni az esélytelennek, hogy legyen mit remélni majd később mesélni.

Kedves szavam rád már nem hat Hiábavaló próbáim téged már rég hidegen hagy. Néztelek és te rám vissza s szavak nélkül némán mondtad nekem, idegen vagy.

Szívemben ez a második első igazi fagy.

Kik egykor egymást szerették mára csak egy régről ismert emlék.

Minden igaz volt, túl későn jöttem rá

Tudom, hogy a tanulság utólag mindig jobban fáj .

De, ha addig élek is én várni fogok rád!

Hátha hasonlóképp egyszer késve, vissza nézel rám.

A sors nem volt hozzánk kegyes

volt jó és rossz pillanataink is többnyire vegyes.

De egy biztos!

Téged csak szeretni lehetett kedves.

Engedj utat magadnak mert az élet rövid és nem mindig egyenes.

Küllemed áradjon belülről mer a kettő együtt helyes.

Bár lehetne még alkalmam esélyt kapni tőled, de tudom te azt már meg adtad s nem is vártál érte többet csak őszinteséget.

De én ezzel ostobán, nem törődtem.

A múlt hibáiból tanulva úgy érzem felnőttem.

Azóta minden túl reális és semmi sem felhőtlen.

Azt hiszem mostanra eleget bűnhődtem.

Minden segítő kezet magamtól kényszeresen el löktem,

Igaz téged ez már régen hidegen hagy.

Azért tudd, hogy szép emlék leszel nekem.

Míg testemben a lélek,

vagy ereimben lüktet a vérem.

Szívemből nem engedlek téged.

Első és utolsó szerelmem.

Sokat köszönhetek neked.

Miattad őszinte ember lettem.

Talán mind kettőnk életében egymásnak voltunk a legrosszabb jó cselekedet.

Meg utoljára fogadd el ezt a kis üzenetet !

“Bár előbb felnőttem volna hozzád.(hozzánk)

Minden nap hiányzol és még mindig szeretlek.”

(V.)

[myshitlifesworld-blog]

Rájöttem végre, hogy nem is te hiányzol.

Nem, te egyáltalán nem.

Az hiányzik aki voltál, de az nem te vagy.

A régi éned halott, nincs többé.

Akkor halt meg, amikor a lelkem is.

Mármint fordítva, a lelkem halt meg akkor amikor ő.

De lehet, hogy végig ezt akarta, saját maga és a lelkem közös halálát.

Sikerült.

De te újraszülettél.

A lelkem nem tudott.

Nem tudott mert már nem ugyanaz vagy mint régen.

Már nem te hiányzol.

Már csak a régi emlékek maradtak, melyeket hiányolhatok.

A régi emlékek és a soha el nem múló szerelem.

(Ami elmúlt)

[nadin17]

Elmúlás

Hideg októberi napok amikre már nem emlékszem csk emlékeimben maradt némi foszlany .... De szép is volt az ősz . Az emlékek mint múló kisgyermek röppentek el ... A fa levelek susogása valami varázslatos hang volt . De hiányzik az ősz !gyere vissza és ölelj át szorosan kérlek vigyél magaddal had érezzem megint H ősz van !múló emlék mi soha nem jön vissza már ! Maradj velem mind addig még meg nem nyugszom kérlek gyere vissza hozzám nagyon hiányzol ! A kedves mosolyod mi el ringat és tova szál a kepzeletben ... ! Kérlek gyere vissza mert nélküled csk hanykolodok ... Kérlek gyere vissza hozzám !

#saját #💔 #elmúlás

[kaji10]

TITKOLT EMLÉK:

Mintha vonuló madársereg haladna az évek mély árkádjai alatt, titkolt emlékek világa, árnyak sora, elfeledett arcok, hangok, vágyak szállnak és úgy fillannak fel, mint szikra az éjszakában. Titkolt emléke egy kézfogásnak, egy akaratlan, forró elpirulásnak, egy gondolatnak tán, amelyik messze elszállt régen, mint eltűnő felhő az égen. Vagy mélyen a szívben egy könnycsepp emléke, miért is hullott az, lei tudja, régen? Élő emlékét egy meghalt szónak sokáig őrizzük: emlékül, enyhet adónak. Kár, hogy az ember múló. Így minden jónak, minden szépnek értékét csak akkor látja, ha lehullt már színe, titka, illata, virága.

[dominikt05-blog]

FELSZAKADT EMLÉKEK A házak ledőlnek Helyükre fák nőnek A sebek hegednek De a hegek örökre mesélnek Mérgezett földön is van valami Valami elhalt, valami heges Valami ami soha nem lesz többé teljes Felszakadt emlékek Ahogy kivérzek, a vérből virágok nőnek Úgy hagyott el mindent Ahogy az élet fog majd minket Ahogy a rak��ta a földet Elvesztem a csillagködben Ott hagyták szegényeket A vörös leveleket Mosódjanak össze Az őszi köddel A házak ledőlnek Helyükre fák nőnek A sebek hegednek De a hegek örökre mesélnek Mérgezett földön is van valami Valami elhalt, valami heges Valami ami soha nem lesz többé teljes Felszakadt emlékek Ahogy kivérzek, a vérből virágok nőnek. Ki vagyok? Honnan jöttem? Nem számít már hová megyek Halmozott roncs hegyek Élettelen, rothadó környezet Az a sok érzelem Gépekben rekedt Programozott emberek Róják a földünket A gondolkodás elszigetel Száguldunk a semmibe Gyönyörű itt minden Nincs fájdalom, nincs élet A napsugár múló emlék Itt fény sincsen Halk csobogás Nem tudom víz-e, Vagy a túloldalt hallom át? A házak ledőlnek Helyükre fák nőnek A sebek hegednek De a hegek örökre mesélnek Mérgezett földön is van valami Valami elhalt, valami heges Valami ami soha nem lesz többé teljes Felszakadt emlékek Ahogy kivérzek, a vérből virágok nőnek Ahogy kivérzek, a vérből virágok nőnek A vérből virágok nőnek, a vérből virágok nőnek...

Túri Dominik

[szarnyatlanangyal-blog]

Fájdalommal telített emlékek, mint az árban múló sérelmek.

-ismeretlen

[szeretnemha-szeretnel-blog]

lehetséges továbblépni valakin? lehetséges az, hogy valaha is kigyógyuljunk a szerelemből? hogy őszinte legyek, szerintem minden egyes ember, akit egykoron mélységesen szerettünk, mindvégig az életünk egy meghatározó része marad, akárcsak azok az el nem múló sebek, amiket az önfeledt gyerekkorban szereztünk. a legtöbb seb egy boldog villanás eredménye, de a pillanat maga fájdalmas volt és mindörökké emlékezni fogunk rá. ugyanezt mondhatnám a régi szerelmekről is: kedves pillanatokat osztottunk meg egymással, amik lassacskán fájdalmas sebekké alakultak át, és sohasem tűntek el teljesen. én az a fajta ember vagyok, aki az utca másik felét választja, ha megpillant egy ismerős arcot – de ugyanakkor bámulattal és tisztelettel tekint rájuk, mert egy jobb ember lett miattuk. igazándiból a továbblépés az agyban dől el; a szív sosem felejt. azt mondják, hogy az idő begyógyítja a sebeket, de én ezt nem így gondolom. az idő csak a hozzáállásunkat és a gondolatainkat változtatja meg, nem az érzelmeinket. a továbblépés egyszerűen csak egy hazugság, amit saját magunknak beszélünk be, hogy könnyebben megnyíljunk majd egy új személynek. nem tudom, miként lehet elfelejteni valakit, aki egykoron betekintést nyert a meztelen lelkünkbe, aki úgy ismerte a gyenge pontjainkat és a legnagyobb félelmeinket, mint zongoraművész a kedvenc kottáját. nem értem azt, hogy miként válhat egy ennyire különleges és fontos személy, egy vadidegen, közömbös lénnyé. úgyis mondhatjuk, hogy a továbblépés egyfajta narkotikum, amihez akkor merészkedünk, amikor az érzelmek uralkodni kezdenek felettünk, és azt érezzük, hogy az emlékek elviselhetetlenné válnak.

[ajcsiblog]

Ezek vagyunk mi. Egy összetört pohár apró kristályai. Múló , homályos emlékek egy régi nyári estéről. Mint Fülledt hotelszoba szőnyegek, őrizzük szerelmes párok lábnyomát.. a ránk ömlő pezsgő, a felettünk elcsattant csókok és az ablakon beszűrődő fények vetette árnyék maradt meg nekünk. Fehér paplanra szórt rózsaszirmok közé vágyódunk és onnan néznénk a lemenő napot,együtt,ölelkezve. Helyette bort kortyolgatunk két külön szobában, meredten nézzük ahogy kiürül, majd töltjük a következőt. Feledni szeretnénk, de minnél többet töltünk, annál jobban emlékszünk arra a pezsgőfoltra a szőnyegen, amin keresztülléptél hogy megcsókolhass. Ezek vagyunk mi, múló képek és örök kísértés BW.

[memoryoftears-blog1]

El nem múló, sebesen haladó emlékek, Még érzem, ahogy kezed megfogja az enyémet. Amennyire szorítottam, annyira lett halvány.

20.

[everybodyisalier-blog]

Elmaradt pillantások eltünt pillanatok emlékek áradata lassan nyakláncot formálva arcodon gyöngyökben hulva nyakéket elmosva. Lassan patakokban szöknek el a múlt és a jelen szomorú utolsó el nem múló fájdalmas rebbenései

Anonimus-pillanatok

[letudozottszerelem]

Múló emlékek, Amik néha felbukkannak. Majd szétszednek.

[kaji10]

TITKOLT EMLÉKEK

Mintha vonuló madársereg haladna az évek mély árkádjai alatt, titkolt emlékek világa, árnyak sora, elfeledett arcok, hangok, vágyak szállnak és úgy villannak fel, mint szikra az éjszakában. Titkolt emléke egy kézfogásnak, egy akaratlan, forró elpirulásnak, egy gondolatnak tán, amelyik messze elszállt régen, mint eltűnő felhő az égen. Vagy mélyen a szívben egy könnycsepp emléke, miért is hullott az, ki  tudja, régen? Élő emlékét egy meghalt szónak sokáig őrizzük: emlékül, enyhet adónak. Kár, hogy az ember múló. Így minden jónak, minden szépnek értékét csak akkor látja, ha lehullt már színe, titka, illata, virága.

#kaji10