#leírt gondolat

[hianyod-mar-faj]

Üvöltöttem volna a fájdalomtól helyette viszont inkább néma csendben ültem és hagytam, hogy legördüljenek a könnyeim az arcomról.

#magyar tumblisok #magyar lány #magyar tumblr #saját gondolat #magyar gondolat #saját idézet #magyar #magyar szöveg #szomorú #leírt gondolat #fájdalom #magyar idézet #saját szöveg #gondolatok #gyász #halál #hianyod mar faj

[luciferne]

Mutasd meg a kedvenc zeneid es meselj el mindent roluk ami csak benned van

#magyar #magyar idezet #magyar tumblr #szerelem #magyar tumblisok #szeretlek #sajatgondolat #leírt gondolat #zeneszöveg #zene #zenehallgatás #gondolat

[jovagyokmagamhoz]

Megélni az örömöt

Az oly sok kűzdelem árán kiérdemelt siker után nem mindig könnyű átérezni az ezzel elvileg együtt járó örömöt. Pedig, ha végre elértük a célunkat, muszáj egy pillanatra megállni, visszapillantani az odáig vezető útra, és őszintén, tiszta szívből örülni, büszkének lenni.

Miért nem tudunk örülni a legvégén olyan dolgoknak, amikért napokig, hetekig, hónapokig, akár hosszú évekig küzdöttünk? 

Sokszor belefáradunk, és csak pihenni akarunk, esetleg elengedni a gondolatot, hogy az adott feladattal valaha dolgunk volt. Az is lehet, hogy nincs elég önbizalmunk, így hiába értünk el valamit, egyszerűen nem vagyunk képesek elhinni, ez jár nekünk, megérdemeljük, helyette azt gondoljuk, biztosan csak egy véletlen miatt alakult jól a sorsunk, és bármikor kiderülhet, igazából nem is vagyunk méltók, ezért “nincs miért örülni”. 

Én hosszú évek után végre megszereztem a diplomámat, ami nekem rendkívül hatalmas dolgonak számít, ezért a fentebb leírt gondolatokkal megharcolva megtettem minden tőlem telhetőt, hogy igen is, örüljek a sikeremnek. Hogyan sikerült?

Fotó: Bruce Mars https://unsplash.com/

- Rengeteget beszéltem róla: Úgy gondoltam, azzal lehet a leginkább valóságos a siker, ha minél többet beszélek róla. Akár naponta többször is, ha eszembe jutott, hangosan kimondtam: - Sikerül, tényleg megszerzem a diplomám, el sem hiszem! Majd egy idő után realizáltam, hogy a mondatom utolsó részét, azt a bizonyos “el sem hiszem!” kijelentést jobban teszem, ha lecserélem valami olyan állításra, amivel a szavaim is az öröm átélését fejezik ki. Így lett az “El sem hiszem!” helyett “Ez olyan csodálatos!” az új szavam járása az elmúlt időszakban.

- Megálltam egy-egy pillanatra: A rossz dolgokkal kapcsolatban természetesnek vesszük, de a sikert is ugyanúgy fel kell dolgoznunk, hiszen tudatos gyakorlással kell átállítani az agyunkat a cél elérése után a bizakodásról a tény elfogadására. Ha volt egy kis időm, vagy amikor a nap végén megpihentem egy pohár finom bor társaságában, csak bámultam magam elé, és átadtam magam a pillanatnak. Annak a pillanatnak, amikor azon morfondíroztam, hogy bakker, nekem most komolyan, úgy igazából sikerülni fog... tényleg megcsinálom. Egy-egy ilyen pillanatban a gondolat eljutott egészen a szívemig, lelkemig, és önfeledten tudtam örülni a sikernek. A mai napig magukkal ragadnak az ilyen ráébredések. 

- Nosztalgiáztam: Ha a célig vezető út tartalmaz vidám élményeket is, érdemes visszatekinteni rájuk. Én is így tettem, sőt, már kissé kényszernosztalgiának is éreztem azt, amit csinálok, mert néha újra és újra visszanéztem az egyetemi képeimet, felidéztem a hozzájuk kapcsolódó boldog, vicces emlékeket. Mindez abban tud segíteni, hogy realizáljuk, egy hatalmas utat jártunk be, aminek elérkeztünk a végére. 

- Hálát adtam: Bármilyen egyéni sikert is érjünk el, soha nem vagyunk egyedül. Mindig lesznek mentorok, tanárok, barátok, családtagok, fizikai szemmel nem minidg látható lelki segítők, akiknek hálásak lehetünk a segítségért. Ugyanúgy lehetünk hálásak saját magunknak is, amiért kitartottunk, nem adtuk fel, bármilyen nehéz is volt a feladat. Én végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki az egyetemi éveim alatt bármilyen formában is hozzájárult ahhoz, hogy én ma diplomás ember legyek. Köszönöm nekik, köszönöm Nektek!

- Ünnepeltem: Végül, de nem utolsó sorban a sikert azzal koronáztam meg, hogy ünnepeltem. Csodálatos családom és barátaim vannak, akik mindennek a valódiságát erősítve, velem együtt osztoztak a már egyre sokasodó örömben. Egy sikeres szakasz igazán méltó lezárásához hozzátartozik annak megünneplése, történjék bármilyen sajátos formában is, a lényeg, hogy képesek legyünk megengedni magunknak a győzelem boldogságát, mert ez az egyik kulcsa az öröm mélyről jövő, igazi átélésének.

Fotó: Joshua Coleman https://unsplash.com/

Az örömöt annyiféleképpen élhetjük meg, ahányan csak vagyunk az Univerzuban, így az erre megfelelő “módszerek” megtalálása nem feltétlenül mehet egyik napról a másikra. Az önismeret gyakorlásával felfedezhetjük azokat a trükköket, amik segíthetnek bennünket az öröm megélésének teljességében. Bármilyen sikert is értél el, legyen az hatalmas vagy apró, megérdemled, hogy örülj neki. Egy biztos: én veled örülök és szívből gratulálok!

Légy jó magadhoz,

Albi

#önismeret #tudatosság #öröm #hála #ünnep

[labjegyzet]

Hat hét Sárkányvárosban

Rusvai Mónika, a Tündöklő szerzőjének beszámolója a krakkói írói ösztöndíjról

A Visegrad Fund Literary Residency programjának keretében minden ősszel a visegrádi országokban élő írók és műfordítók pályázhatnak a tavaszi hathetes, illetve az őszi háromhónapos ösztöndíjra Prágába, Pozsonyba, Budapestre vagy Krakkóba. Én a hathetes turnust pályáztam meg, amelyet 2020 májusában kellett volna megkezdenem, ám a járványhelyzet miatt végül csak július közepén utazhattam ki Krakkóba. A program lényege, hogy a kint töltött idő alatt a résztvevőknek a pályázattal együtt benyújtott munkatervükön kell dolgozniuk, miközben biztosítják számukra a nyugodt munkához és a szellemi feltöltődéshez szükséges körülményeket.

           És hogy mit jelent ez a magyar fantasyíró számára? Legfőképpen szabadságot. Azt, hogy végre nem kellett megharcolnom az íróidőmért, hogy nem vonaton, hétvégén, éjjel, hajnalban, munkahelyen titokban meg a szabadságaim idején írhattam, hanem amikor csak akartam, és még valódi kikapcsolódásra is jutott időm mellette. Márpedig, úgy gondolom, a zavartalan munka nagyon kevés magyar író kiváltsága, hiszen csak az írásból Magyarországon nem lehet megélni, főleg, ha az ember inkább minőségben gondolkozik mennyiség helyett.

           Vén fák ölelésében, egy hatalmas park mélyén bújik meg a Villa Decius melléképülete, amelynek méternyi vastag falai mögött hat hétig hallgathattam a lombok zúgását – és persze a fűnyíró traktorok berregését, de ennél nagyobb kellemetlenség valójában egyszer sem állt a munkám útjába. Dolgozhattam kedvemre. A jelenlegi kéziratom ugyan még továbbra is kezdeti stádiumban áll, de Krakkóban végre volt időm elmélyedni a háttérmunkákban. Ahogy arról már korábban is beszéltem, a következő regényem az előzőhöz hasonlóan fantasy lesz, de még nyíltabban támaszkodik majd a magyar folklórra, mint a Tündöklő, egy nőtáltos lesz a főszereplője és a mitikus terek mellett huszadik századi magyar helyszínek is megjelennek benne. Így aztán a különféle jelenetek felvázolása és az ötletelés mellett ezúttal dokumentumfilmeket néztem, folyóiratokat böngésztem, valamint a Fortepan fényképgyűjteményével is közelebbi barátságot kötöttem.

           Már az elején eltökéltem, hogy a Krakkóban töltött időmben kizárólag írói feladatokkal foglalkozom, így amikor nem a kézirat fölött görnyedtem, akkor novellát, regényt bétáztam, kritikát írtam és végre nyugodtan újraolvastam a kedvenc írásról szóló könyvemet. Hétköznapi nézőpontomból kiszakadva sokat gondolkodtam írói pályámon, jövőbeli céljaimon, lehetőségeimen. Hogy ezen a téren is inspirálódjak, elolvastam egy esszékötetet Diana Wynne Jonestól, valamint Ursula K. Le Guin összegyűjtött interjúit, közben pedig akarva-akaratlanul szembesültem saját korlátaimmal. De minek is menne az ember írói elvonulásra, ha fél szembenézni a belső sárkányaival?

           Márpedig Krakkó tökéletes hely a sárkányokról való gondolkodáshoz. Mert azóta, hogy a városalapító Krakus herceg legyőzte a Wawel alatti barlangban rejtőző sárkányt, a város hétköznapjainak elengedhetetlen részévé vált ez a legenda – és lássuk be, turistacsalogatásban sem utolsó. Krakkóban még éves sárkányfesztivált (Parada Smoków) is rendeznek, a királyi vár ereszcsatornái sárkányt formáznak, a várfal tövében, a Visztula partján óriási sárkányszobor emeli fejét az ég felé, sőt, néhány percenként még tüzet is fúj az arra járók szórakoztatására. Az óvárosban is lépten-nyomon sárkányokba botlik az ember, a szuveníres standoknál pedig fürtökben lógnak a szivárvány minden színében pompázó plüss sárkányok. Én sem tudtam ellenállni a kísértésnek, és egy kulcstartónyi zöld plüssel tértem haza. (Smoczeknek hívom, ami a sárkány szó becézett alakja lengyelül, de a tisztességes neve természetesen Smok Wawelski.) A legbizarrabb sárkányészleléseimből az írói Facebook oldalamon is megosztottam párat, számomra talán a legkedvesebb találat egy lengyel-angol színező volt, amelyben Krakkó nevezetes helyeit sárkányok lepik el.

           Az írói munka és a város megismerése mellett a Visegrád Fund programja természetesen a visegrádi országok közötti kulturális kapcsolatépítésről is szól, a hathetes ösztöndíjat rajtam kívül egy lengyel műfordító, egy szlovák költő és egy cseh író nyerte el. Volt bennem némi szorongás arra vonatkozóan, hogy vajon máshol is húzódnak-e olyan árkok a fantasztikus irodalom és a szépirodalom között, mint amilyenekbe itthon sajnos többször belebotlottam, ám ez a kellemetlen érzés már az első közös kávézásunk alkalmával elmúlt. A műfordító kolléga az érdeklődési területemről hallva rögtön Le Guin lengyelre fordított műveiről kezdett beszélni, majd hamarosan a weird irodalom is szóba került. Később a szállásunk közös konyháján, teafőzés közben további remek beszélgetéseket folytatunk irodalomról és fantasztikumról. A lengyelek egyébként nagyon büszkék fantasyszerzőikre, remek borítókat és igényes köteteket adnak ki, a könyvesboltban pedig a „Polish writers in English” polcon Tokarczuk mellé teszik ki Sapkowskit. Ha a leírt sorokon kívül valamit magammal hoztam Krakkóból, az az a gondolat, hogy minden könyvpiaci szempont ellenére milyen jó lenne, ha a jövőben ki tudnánk építeni kapcsolatokat akár a lengyel, akár a többi visegrádi ország fantasztikus íróival, ha megismerhetnénk egymás munkásságát, és a nemzetközi karrier felé nyitás egyetlen módja nem a számunkra beláthatatlanul nagy angol nyelvű piac lenne.

Rusvai Mónika

#rusvai_mónika krakkó tündöklő ösztöndíj sárkányok

[veszelyesenelni]

Slam2

Azt mondják túl sok mindenen aggódok,

Például, mikor gyorsan zuhanyzok,

Hisz sietek,

Van, hogy attól is megijedek,

Hogy hová lesznek a megszületett gondolatok,

Miket félbe hagyok.

Mivel azt mondják a nagyok:

Hogy gondolkozom,

Tehát vagyok.

S ami nem gondolkozik az nincsen?

Elmém miben megteremtem?

Hogy lehet tehát ugyanaz,

Mindenkinek egy sebtapasz?

Egy versben leírt kis szakasz?

S ha így van abortuszra hivatkozva,

A te agyad meg kéne szüntetni!

Mert te nem tudsz másra,

Csak magadra gondolni.

És mivel én is rád gondolok,

Te földi entitás.

Hogy te létezel az nem vitás.

Viszont én is vagyok,

Ergo én is ott járok valaki eszében?

Nehezen hiszem el,

De azért nem kétlem.

Egyszóval eképpen,

Nincs ok aggodalomra,

Mert ha más nem is,

De valaki gondja

Végül még lehetsz.

S ez ellen te már

semmit nem tehetsz.

A gondolat, ha megszűnik,

Veszel te is vele.

Tehát az elme az élőknek,

A legnagyobb fegyvere.

Kétélű fegyver,

össze függ a világképpel.

De hiába, mint az IKEA-s

Bútort vásárló,

Naiv közember,

Értetlen arcvonásaid,

A meg nem értett fura szokásaid,

És minden mi te vagy.

Csak egy tova tűnő,

Kusza kis gondolat!?

Így lenne?

Vagyis már nem is kell aggódnom,

Mert az életem, mint olyan

Úgy tűnik nem is az én gondom.

Na majd ha meghalok,

Mi voltam,

Megmondom.

Illetve mondanám,

Ha tudnám, s ha lenne kinek,

De minderre alapozva,

Csak a semmibe veszek.

Hogyha már senki

Gondolata nem leszek.

[nemzetinet]

Akiken sokat lehet nevetni

Nehéz megmondani, hogy ki a legkomikusabb magyar politikus. Nagyon sok esélyes van erre a kitüntetésre, de Fekete-Győr András feltehetően mindenkinek eszébe jut ebben a tekintetben.

Fekete-Győr András. Ő az, aki nem tud egy nyolcadik kerületi utcát mondani, ő nem tudja, mennyi egy liter tej ára, ő regélt még a régi, Kálmán Olga-féle Hír TV-ben egy francia barátnőről, ő képtelen felsorolni elméletileg saját bejáratú, önnön öt pontját (amit ha elmondanának egy azon pillanatban az összes magyar televízióban, elsősorban a Comedy Centralon, akkor azonnal lemondana a kormány). Ő bohóckodik füstbombával, ő akar játszótereket takaríttatni nyugdíjasokkal. Ő mondja, hogy a Momentum lesz a Fidesz fő ellenfele az uniós választásokon (jó, igaz, ezt még akkor mondta, amikor még nem derült ki, hogy lesz közös listája lesz a balliberális oldalnak és a Jobbiknak). És ő tört be az Origóba, mert nem tetszett neki, hogy a pénzügyi ügyeskedéseikről írtunk. És ő is kullogott el gyorsan, mihelyt meglátott egy biztonsági őrt.

És ha már Origo: a választások előtti napokban – éjfél felé, amikor már biztosak lehettek benne, hogy nincs forgalom, legfeljebb egy-két ügyeletes riporter lehet csak a szobájában – párt- , harcos- és eszmetársai halált megvető bátorsággal megközelítették az Origó épületét. Aztán a bejárat elé a járdára egy festékszóróval az ellenzék ismert vezetőit szidalmazó mondatokat festettek. Igen, az ellenzék vezetőiről. Na de micsoda fondorlat volt ám emögött! Így ironizáltak a csúnya, általuk kormánypártinak tartott médiumok ellenzéki vezetőkre vonatkozó jelzőin. Így artikulálták, hogy milyen abszurd, amit mondjuk az Origo is állít egy-egy ellenzéki politikusról.

A trükk a következő volt – mert hát nincs Momentum-akció valami trükk nélkül –: Fekete-Győr nevét is felfestették, mintegy jelezve, hogy ő is számít, ő is létezik. Most ne is beszéljünk a kormány politikusairól, csak az ellenzékről. Még közéjük is hogy jön ez a szerencsétlenkedő fiatalember? Nem képviselő, nem volt miniszterelnök, nem polgármester, nem vezette az akkor legnagyobb ellenzéki pártot (jó, rendben, azóta már se Jobbik, se Vona, de ez most mindegy). Fekete-Győr meg… hát, ő Fekete-Győr, és nehéz ennél diffamálóbb dolgot állítani róla. És ezzel nem ért véget ravasz akciójuk. Míg Botkáról meg a többi ellenzéki politikusról a nem ellenzéki médiumok valóban kemény állításait firkálták, festették fel, Fekete-Győrről ezt írták saját maguk, mint ellenzéklejárató, rémséges rágalmat: álomgyilkos. Úúúúú… Ez már olyan sértés, ami után ennyi és ne tovább! Úgy akarja megmutatni, hogy milyen csúnyaságokat írtak róla, hogy természetesen egy teljesen ártalmatlan (és valószínűleg sohasem mondott, leírt) jelzővel illeti saját magát. Csak beleolvasgattam, hogy hogy jellemezték Fekete-Győrt különböző médiumokban: mondták nevetségesnek, hülyének (igen), tarhálónak, írták róla, hogy segget csinált a szájából, s a többi, s a többi. Szerinte a legborzalmasabb, amit róla állítottak, hogy álomgyilkos. Csak meg ne bántsa saját magát.

Ha nézzük a Hír TV és az Echo TV beszélgetős műsorait, Fekete-Győr tényleg az az ember, akin mindenki csak nevet. Durvábban: röhög. De most megjelent egy újabb momentumos. Egy Hajnal nevű. Eddig is tudtuk, kicsoda, ő az a startupos ügyeskedő a huss, elillanó 12 millió forinttal, ő az, aki szigorúan próbálgat vicsorogni. Nem néztük vissza annak idején a biztonsági kamera felvételeit, hogy ki firkálta össze az Origo épülete előtt a járdát, főleg azért, mert egy órával később jött egy eső és munkájukból az lett, amennyit ér, amennyit érnek, de az egyik riporterünk mintha Hajnalt látta volna egy-két haverjával festegetni.

Hajnal megirigyelte egy jobbikos kiabáló szánalmas bohóckodását a Hír TV-ben, így nagyjából hasonló szerencsétlenkedést produkált az Echo TV-ben. Ha lehet ilyet mondani: még a jobbikosnál is nevetségesebb volt. Hajnal ugyanis egy számára kellemetlen téma miatt volt a stúdióban. Már megint azok a csúnya momentumos pénzügyek. Ejnye. ÁSZ-vizsgálat, hiányzó jelentések, elszámolási rosszcsontságok. Aki rossz fát tett a tűzre, az legalább maradjon csendben, magyarázkodjon, esetleg érveljen. De egy olvashatatlan papírt mutogatni, majd megtámadni a műsorvezetőt, szánalmasan visszaélni a vendégjoggal, aztán kicsattogni a stúdióból – ez tényleg ellenállhatatlanul komikus.

Az ellenzéki politikusok az elmúlt hetekben kicsit megváltoztak. A parlamenti képviselők nem akarnak képviselőként viselkedni; amikor hivatalos ülésnap van, azt nem akarják hagyni; amikor meg nincs, akkor meg akarnak egyet. Az ülésteremben kiabálnak, szelfibotokkal hadonásznak, esetleg sípolnak. Valószínűleg a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet egyik legnyomorúságosabb pillanata volt, amikor Szabó Tímea Párbeszéd-képviselő egy tüntetésen, a néhány száz tüntetőnek, büszkén megmutatta a sípját, amivel sípolt a teremben és várta, hogy megtapsolják. Igazi politikusi eredmény: nem okos hozzászólása volt a parlamentben, nem elfogadták egyik törvénymódosító javaslatát, hanem sípolt. És meg is tudja mutatni a sípját.

Mert az ülésterem helyett utcára mennek hergelni az embereket, vagy bemásznak a köztévébe, ott ki a földön fetreng, ki felmászik a korlátra, ki nekifut az ajtónak, ki szimulál (bocsánat, itt indokolt lenne a többes szám), más meg segédrendezőként dirigálja a többieket.

Amikor meg bemennek egy nem ellenzéki tévébe mint riportalanyok, elkezdenek nem riportalanyok lenni. Nem válaszolnak a kérdésre, bohóckodnak.

Jó néhány évvel ezelőtt láttam az egyik francia televízióban egy feltűnően okos reklámszakembert, ha jól emlékszem, éppen Jacques Séguélát beszélni. (Séguéla találta ki Mitterrand 1981-as kampányához a „Nyugodt erő” kifejezést, de vele győzött a francia szocialista elnök 1988-ban is. Aztán Antall József MDF-jének is adott kampánytanácsokat, sőt, odaadta a Nyugodt erő szlogenjét is. Egyébként sokat bírálták, hogy nincs politikai meggyőződése, hanem egyszerűen munkának tekinti a politikai kommunikációt. Ő maga mesélt arról, hogy 2007-ben a francia elnökválasztás első fordulójában a szocialista Ségolene Royalra szavazott, de két héttel később már a konzervatív Nicolas Sarkozyre, mert Royal rengeteget hibázott a köztes időszakban és kiábrándult belőle.) A reklámtanácsadói munkájáról beszélt. Például az utcai óriásplakátokról. Talán a Decathlonról vagy éppen az Evianról mesélte, hogy milyen visszás úgy tervezni egy óriásplakátot, hogy mondjuk egy üveg vagy egy táska kilóg a plakátról, mert a reklámszakember csak így tudja érzékeltetni, hogy hatalmas az az üveg. Igen, a kereteket át kell hágni, de nem ilyen direkten. A gondolat hiánya úgy érzékeltetni egy sportszer behemótságát, hogy mondjuk a súlyzó két vége kilóg az óriásplakát mindkét oldalán.

Itt tart az ellenzék is. Kimászni az óriásplakátról. Nincs gondolat, nincs támogatottság, már nagyot mondani kevés – most már a forma (szánalmas) felrúgásánál tartanak. Sípolás a parlamentben, fetrengés egy középületben, nem riportalanyként viselkedni egy tévéstúdióban.

És innét csak lefelé vezet az út.

Gábor László | Az Origo főszerkesztője – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Akiken sokat lehet nevetni a Nemzeti.net-en jelent meg,

#Fekete-Győr András #Győr #Hír TV #Jobbik #Vona Gábor

[feketenfeherenosztinten]

Én - elég lennék?

Nem tudom sosem elhinni, hogy valakinek én elég legyek. Nem megy most sem. Egy gondolat, egy tévképzet motoszkál a fejemben ismét, hogy neked is, mint előtted oly sokaknak, én ismét csak egy lehetőség vagyok a sokbók, az éppen aktuál, addig amíg nem kopog az ajtón egy jobb verzióm. Azt érzem ,hogy tegnap bekopogott a jobb verzióm éjfélkörül, s most nem mersz elém állni. Még, ha ez valótlan is mindaz ami a fejemben most leforog, úgy érzem ez bármikor bekövetkezhet, ha nem is kövekzett még be tegnapeste, akkor majd egy másik napon befog. Én nem lehetek elég. Egyszerűen nem. Én is látom magamat, én is ismerem magamat, én sem kellenék magamnak a helyedben(helyetekben). Annyira kevés vagyok. Mindenkihez képest. Nem tudom mi az amitől én kellenék bárkinek is. Nem véletlenül kérdeztem tőled is, hogy miért én, és miért nem mondjuk ő? Mikorő sokkal formásabb, szebb, aranyosabban nevet (mert az övére mindenki azt mondja milyen édesen nevet), ő úgy mindenhogy jobb, szeretetteljesebb, jobban kimutat mindent, pozitív. Szerintem csak azért én sültem neked, mert könnyebb prédának találtál. Nem tudom szerintem rám van írva, hogy törődésre, szeretetre éhes, nyugodtan használd amíg tetszik, majd törd össze, ahogycsak bírod. Ez vagyok én. A mindig lehetőség, a mindig próbálható, a mindig zúzható és tiporható lélek. 

Már megint a sok negatív kicsapott belőlem. Melletted is. El vagyok átkozva vagy mi a faszom történik, komolyan?! Világi szerencsétlenség vagyok úgy érzem. Nincs önbecsülésem. Bár, ha elolvastad ezeket a sorokat szerintem rögtön rájöttél. Hogy tudnám szeretni magam és elhinni, hogy elég vagyok? Nem tudom meglépni a saját lépcsőfokaimat. Ha sikerül is csak néhány pillanatig tart, aztán ismét lezuhanok a kezdő-fokra...de van, hogy mélyebbre építem magam, mélyebbről kezdek neki mindennek. Nem tudom, hogy hol lehet ennek az egésznek a legalja. 

Azt mondtad nekem a héten “higyjem el, hogy nem cseszek el mindent”. Most is úgy gondolod? Magam vagyok a sötét szar, ami bennem burjánzik évek óta és egyre nagyobb területet tölt be bennem. Jól esik az, hogy vagy, hogy végre érezhetem egy kicsit milyen az, ha törődnek velem, de tudom, hogy nem fogsz maradni. A fentebb leírt képzet is érezteti bennem, hogy te sem vagy állandó, csak egy átfutó forgószél, ami megint jön és megy. De nem marad. Vagy tefogod venni a lépőidet vagy én adom rád majd őket. Idő kérdése, de tudom, hogy így lesz. 

Valami nagyon nem oké bennem. Nem kerek és egész. 

[krumplibogyo]

It’s Quiet Uptown

0:33 - Lefeküdtem aludni magamhoz képest időben, szokásomhz híven bekapcsoltam a kis Broadway-es lejátszási listámat, és egész gyorsan el is aludtam egész gyorsan. 3:33 - Felriadtam. Nem is tudom már mire, de a legelső emlékem az, hogy - amellett, hogy basszameg, de hiányzol - a már egyszer körbeért lejátszási listám elkezdte bedobálni az ajánlott számokat. Valami gyönyörű, mégis a világ egyik legfájdalmasabb száma szólt. Egy pillanatra azt sem tudtam, hol vagyok, csak az járt a fejemben, hogy meg kell tudnom mi ez a szám. 

“It’s Quiet Uptown” - ez az a szám, amit a milliónyi Ham nézés alatt hallottam vagy ezerszer, de magamtól nem hallgatnám, mert nem fogott meg, meg amúgyis... meghalt Philip, az előző 2 szám is erről szólt (btw, azokat is szeretem), valahogy mindig átugrottam.  De most... egyszerűen nem tudom szavakkal megfogalmazni, mennyire voltam üres, és kétségbeesett abban a pillanatban, és mennyire hiánypótló ez a dal számomra.

Abban a pillanatban ezer meg egy gondolat futott végig rajtam... hogy magamnak, és a legjobb barátomnak is folyton azt hazudom, milyen nagyon jól vagyok, aztán egy hajnali felébredés és egy szám teljesen padlóra vert. Az elmúlt időben egy kezemen meg tudom számolni az okokat, amik miatt én még élek, és ha kérdezik hogy vagyok azt tudom válaszolni, hogy “köszi, megmaradok”. Ezen okok egyik az én drága, egyetlen kis szívemcsücskeprojekt, ez a Hamilton, vagy mi. Órákat képes vagyok azzal tölteni, hogy a történelmi hátterét kutatom, hogy könyvtárakban a The Federalist Papers-t keresem (hahh, ha valaki látta szóljon!)

A pillanatnyi nagy önsajnáltatásomban és önsanyargatásomban elkezdtem agyalni magán Hamiltonon. Egy karibi-térségből érkezett migráns, akinek meghalt az anyja, apja elhagyta, majd idősebb unokatestvéréhez került, aki később öngyilkos lett. Mindezek után/közben New Yorkba ment tanulni, majd találkozott első barátjával, Aaron Burr-el (aki majd a halálát okozza), majd egy kedves kis kocsmában megismerkedett Lafayette-el, Hercules Mulligan-vel és John Laurens-vel. Szerelembe esik a 3 Schuyler-nővér közül 2-be, Angelicába, de Angelica okok miatt nem vehetni el őt, így bemutatja Elizának, akit el is vesz, majd lesz egy adag gyerekük (ami Flami-mércével nézve túl sok gyerek :DD). Washington kiküldi őt a háborúba, ott egy kicsit sokkal közelebb kerülnek egymáshoz Laurens-vel, majd mindezek után hazaérkezik, és megtudja, hogy Eliza terhes (Philippel).  Egymilliószor kap a fejére Ham, sokszor nem ismerik el, rászáll egyik ellenségének felesége, meghal Laurens, szétválnak a barátaival, Washington lemond, John Adams - ez már egy fogalom, nem részletezendő :D. Írja éjjel-nappal az esszéket a The Federalist Papers-be, fia az ő butasága miatt meghal pisztolypárbajban, majd Jefferson-t elnőknek választják, és mindezek után az első barátja pisztolypárbajra hívja őt, és nem jött ki győztesként.  A The Federalsit Papers-ben az ő 99 problémájából már leírt 51-et, de embert nem láttam még ennyi szenvedéssel és vereséggel. És amúgy egy kitartó és mindig pozitív ember volt, azt beszélik. Én meg a hangyányi problémáimmal így kivagyok. Lehetnék már jobban...  Drága Alexander Hamilton, bárcsak ismerhettelek volna, de már így is talán az egyik legnagyobb példalépem vagy. Ha feleannyira lennék kitartó, mint Te, akkor már rég nem hajnalban riadnék fel arra, hogy hiányzik valakim. 

“If you see him in the street, walking by himself, Talking to himself, have pity”

https://open.spotify.com/track/40LYL1Z6xgCn5cBybo5K0D

*leírtam, mert jobb így, mintha csak magamban tartanám, és megölne belülről*

#hamilton #flamiswriting #its quiet uptown

[pupakok-blog]

Ahogy olvasom a soraidat, annyi minden eszembe jut róluk, de néha olyan érzésem van, mintha kiesnének a fejemből, mielőtt még le tudnám őket írni. Na azért megpróbálom. Az első egy-két hétben azt hittem, nagyon szükségem van az egyedüllétre, és hogy emberek nélkül tudjak töprengni egy kicsit. Aztán lassan hiányozni kezdtél te is, mások is, főleg, mert itt nem tudok olyan szinten kapcsolódni senkivel, amennyire az jólesne. Egyrészt a nyelv is, de az általános attitűd is más, ezért sokszor nehezemre esik részt venni a mindenféle társalgásokban, eseményeken. Otthonról meg nem igazán tudok beszélgetni senkivel... anyám néha felhív, de inkább kihallgatásnak érzem az egészet, folyton csak kérdez, aztán olyan, kéretlen tanácsokkal traktál, amikre én is nyilván rájöttem már. Amúgy csak Szilvivel beszélgettem hosszabban, azt is főleg rólunk (mármint rólad és rólam), párszor leírta, hogy vagy, és hogy milyennek tűnik ez az egész kívülről. De ezen kívül másokkal csak pár mondatot váltottunk, és leginkább azt érzem, hogy senkit nem érdekel, mit csinálok, hogy vagyok - abba is hagytam a blogolást, és inkább csak magamnak írok naplót az eseményekről. Elég nehezen megy, de már talán hangyányival könnyebb, mióta elkezdtem. Közben sokat gondolok rád, hogy vajon mit csinálsz. Hogy miket sütsz-főzöl mostanában, hogy hogy megy a tornázás (és igen, érdekelsz és nagyon szuper, hogy már két hete csinálod!), hogy van-e épp kajálási vagy egyéb őrület a Mókában, hogy milyen volt az openspace-alkalom, hogy csinálsz-e megint füzeteket... Anyámék tudnak rólunk, szóval gondolom mindenki tudja. Azt hiszem nem olyan emberek, akik ennyire nyíltan mutatják ki az együttérzésüket, szóval ha csak nem veted fel, szerintem nem fognak mondani semmit. Amúgy anyám azt mondta - miután elmondtam, hogy mi van -, hogy attól még ő szívesen találkozik és beszélget veled. Valószínűleg elmennek majd a koncertre (mert közel is van), ha van kedved, felhívhatod, vagy ilyesmi. Bár nem tudom, mennyire akarsz vele találkozni. A Klimtes sztorihoz és az utána levő fejtegetéshez (meg folyton újraolvasom az írásaidat, és látom, hogy egy másikban is megvan ez) nekem vegyes érzések tartoznak. Mert - és talán beszéltünk ilyesmiről korábban - általában te jobb vagy ezekben az apró kedvességekben (legalábbis nekem ez a benyomásom), és úgy tűnik, mintha olyan végtelenül könnyen menne neked. Én meg néha azt érzem, hogy vért izzadok, hogy eszembe jusson valami hasonlóan frappáns kis valami, de nem mindig sikerül. Amikor sikerült, annak örültem, és az nagyon jó volt, mert tudtam adni én is valamit, aminek örülsz. Aztán néha úgy értelmeztem a reakciód, hogy nem tetszett, vagy nem adtam eleget vagy mittodumén. És ilyenkor rosszkedvű lettem, mert hát hiába próbálkoztam. Lehetséges, hogy picit emiatt is, amikor beszóltál valami miatt - de persze közben néha viccelni akartál -, akkor talán azért vettem komolyan, mert nagyon meg akartam felelni. Mert persze voltak olyan alkalmak, amikor meg nem viccből mondtad. És nem mindig tudok különbséget tenni a kettő között. (Amúgy meg szabad kérdezni, hogy pontosan milyen események láncolata volt csütörtök este? ha nem akarod, nem kell elmondanod) Tudod, párszor, amikor merengtem kettőnkön, és hogy hova tud ez vezetni, megpróbáltam elképzelni, hogy vajon milyen lenne mondjuk 10, 20, 30 év múlva. És volt, hogy nem tetszett - amit láttam, megijesztett (a már leírt "félek, hogy megkeseredünk" verzió). És valahányszor elmerengtem ezen, visszatértek ezek a negatív jövőképek, és már szinte elkerülhetetlennek tűntek. Egy ideig hagytam is ezt a dolgot, nem képzelegtem tovább, mert nem tudtam mit kezdeni ezzel, hogy akkor most tényleg ez lesz? De most hétvégén elértem valami mélypontot, és hiába próbáltam beszélgetést kezdeményezni másokkal, nem sikerült, és arra jutottam, hogy egyedül maradtam, senki és semmi nem segít. És csak feküdtem az ágyon, visszatekintve az egész életemen, hogy hol rontottam el, és hogy már vagy 10 éve ugyanazzal küzdök, miszerint elfogadjam magam. És nem találtam a kiutat. De egyszer csak ráébredtem, hogy egy dolog van, ami most kell ide, és amit talán sosem tanultam meg igazán, semmilyen iskolában: magamtól megtalálni a lendületet. De tényleg. Hülyeségnek hangzik, de tényleg erre jutottam, hogy az összes iskolában ott voltak ezek a külső motiváló erők, amik a befejezés után egyszer csak eltűntek, és nem volt, ami továbbvigyen. És hogy most itt a lehetőség, hogy magamtól megtanuljam ezt. És elkezdtem én is minden reggel edzeni és tornázni. És pl. elkezdtem ilyen alap dolgok rajzolását megtanulni. Fura, de tényleg úgy tűnik, hogy nem sikerült megtanulnom azt, hogy kitartással és rendszerességgel többet el lehet érni, mint csak simán tehetséggel. Fúha...kicsit elkalandoztam. Na szóval visszatérve az eredeti témára, ezután újból elmerengtem, hogy vajon mi lesz 10, 20, 30 év múlva, mit fogok, fogunk csinálni? És megváltozott a kép. Már nem volt ijesztő. Kicsit közös és bizonytalan volt, az igaz. És sokat kell hozzá küzdeni, az is biztos. Azt is leírtam, hogy félek, te vagy az egyetlen ember, akihez ilyen közel tudok kerülni. Mert keringett bennem egy gondolat, miszerint vajon egy párkapcsolatból én rá tudok-e jönni, milyen is vagyok és mit is szeretnék úgy, hogy együtt maradjunk közben? És hogy hol érek véget én, és hol kezdődik a másik? És mivel én ennyire bezárkózós vagyok, vajon meg tudok-e nyílni másnak? De most már nem tudom, hogy ezek a gondolatok kívülről jöttek vagy a sajátjaim. A középsulis emlékeimet nézem, és látom, hogy másoknak az ilyesmi mennyivel könnyebben ment, és azt érzem, hogy le vagyok maradva. Én sosem voltam igazán senkivel ilyen közeli kapcsolatban. És mások sem voltak velem. Talán ezek miatt gondolom, hogy nem stimmel valami. Mert most, hogy ennyi mindent leírtam, jobban is vagyok, és el tudom magunkat képzelni együtt. De kell hozzá dolgozni, és kell a segítség, nekem is. Talán kicsit kusza ez a sok dolog, ami most így eszembe jutott, de remélem, valami érthető belőle. A decemberi hazalátogatáshoz nem csináltam tervet, gondolom karácsonyozás meg ilyesmik... Konkrét elképzeléseim nincsenek. Ha szeretnéd, együtt tölthetjük az első pár napot (19-20-21-...), hogy beszélgessünk és csináljunk valamit közösen. Képzeld, eszembe jutott valami, amit csinálhatnánk, na majd elmondom élőben.

[var-lak]

Kedei Zoltán

Az örök emberi téma

A festészethez való hozzáállásom bizonyára valamiféle alkotói folyamat. Döntő és meghatározó tényezője az élmény, mely nem kötődik tárgyi, természeti képhez, sem eseményhez. Lehet szellemi, akár érzelmi töltetű.  Úgy is lefordíthatnám, hogy a számtalan élményre reagáló odafigyelések a „gondolat-érzelem” laboratóriumában egymásba ötvöződnek. Az élmény képi megformálása nem történik azonnal, sőt, nagy számban vannak olyan vízióim, amelyek évek elteltével jönnek majd elő.

A látvány nem kívánkozik azonnal és türelmetlenül a vászonra, mint az impresszionistáknál.

Megfogamzása és kihordása hosszabb folyamat.

Részben ezzel magyarázható munkáim drámaisága.

 A gyermekkorból jön elő nosztalgiásan sok-sok élmény. Párat megemlíthetek.

A legszebb kaszálónk Lőrincében, közvetlen az erdő szélén terült el, mellette a sűrű, sötét erdő. Egy-két méterrel mélyebbre nem volt bátorságom bemenni. Rémképeket láttam, félelmes alakokkal és állatokkal. A nyolcvanas évek legsötétebb és legfélelmetesebb kommunista rendszerében (Ceausescu-időszak) került vászonra egy borzalmas és negatív élmény, absztrakt feldolgozásban.

Másik olajképemnek címe a Csúcs. Ezen  a képen kettős élmény ötvöződik. 1993-ban a Duna Televízió a csíksomlyói búcsúról közvetített képeket. Tarka tömeg halad felfelé az emelkedőn. Kérdéssel szemléltem: - Hová igyekszenek? A válasz megfogalmazódott: - A Csúcsra. Abban pillanatban felidéződött emlékezetemben a székelykeresztúri Jézuskiáltó-hegy, szemben a vasútállomással. A hegy csúcsán nagyobb méretű kereszt, jól látható a város minden pontjáról. A kereszthez meredek hegyoldalon juthatunk fel. Nyolc éven át, gimnáziumi diákként, bámultam és csodáltam a látványt. Ez a két motívum egymásba olvadt.

Feltehetjük a kérdést, hogy mi adja az élmény tárgyát? Arról a tárgyról van szó, mely az élmény sugallatára a festményben formát ölt.

Az élni akarás kimondásával viszem a kölcsönkapott keresztet, terhét a mának, a puszta létezés látszatát, a pillanat ijedtségét, a szorongó félelmet, a kapott bizalmat. Valamennyi az élmény tárgyává alakul.

Ablakot nyitok, falat bontok. Összeszedem a szétszóródó élmények szürke lapjait, és a belőlük áradó szellemi töltetet új formába és színes ruhába öltöztetem.

Hasonló élmények hozták létre sok más munkámat, mint: Veszély, Nehéz idő, Mementó, Üldözöttek, Béklyó, Madarak, Megtépázott tömeg, Sokat tudó asszonyok, Őszi levelek, Kaktusz, Gótika, Kereszt stb.

A képek nem fiktívek, témájukat, tárgyukat az élmény alakította. Átélésből, megtapasztalásból születtek.

A kedvenc élményeim, főleg a drámaiak, vissza-visszatérnek. Kötnek.  Meghatározzák a képek hangulatát.

Az élmény zakatolásában meghúzhatom a féket, mivel nem bírom a terhét, és kiszállhatnék hatása alól -, de büntetlenül nem tehetem.

A romantikusnak látszó hangulat személyes kapcsolataimra deríthet fényt, úgymint: a barátság kialakulása, sorvadás, akár bukása. Képeim figuráiban a barátság ölt testet, az aktokon a természet gazdag szépsége nyilvánul meg, színben és formában, természetesen, élmény alapján.

Izzadtam heves napsütésben, istenes élményem a Nap-motívum. Áztam komor fellegek alatt, képeim sötét felhői visszatükrözik a rettegést is.

A rabságból kitörni óhajtó lelkemet szintén az érzelmi élmény madár-motívuma szentesíti.

A feldolgozandó élmények vég nélküliek.

Élmény nélkül nem megy a festés.

A mindennapi élet megrakodva tolja maga előtt álombéli valóság-szekerét, gyorsan oda kell figyelni, utána eredni, és leszedni róla a magad kis vásári portékáját.

Jelenségében élem az élményt, még abban az esetben is, ha csak vázlatot készítek rögzítésként. Ezeket a vázlatokat naplószerű eljárással kezelem, akárcsak a leírt, lejegyzett gondolataimat vagy a megtörtént eseményeket. Dobozban tárolom megőrzés végett, rendszerezés nélkül. A festmény elkezdése előtt fellapozom, és ezt a műveletet folytatom mindaddig, míg megtalálom az úgynevezett múzsa-segítséget. Van élmény, mely több feldolgozásban is megjelenhet, de akad olyan is, mely örökre raktáron marad, belepi a por. Az élmény kiapadását nem érzem.                                 

*

Élmény nélkül nincs művészet, sem szellemi igazság. Meghatározza személyes kapcsolatomat, avagy mesterségem buktatóit.

Élményvilágomat az álom teszi zamatossá. Körforgás az egész: látvány és emlék, álom és valóság, vágy és fantázia. A látvány rabszolgája vagyok, mégsem kapcsolódom minden esetben a konkrét élményhez. A szelektáló idő segítségével rakom össze emlékeim szürke lapjait, a visszatérő dolgokat már új ruhában, felfokozott színekkel, kihangsúlyozott formában jelenítem meg a vásznon: mint álomlátomást. Fölszabadítom az élményt, és repülök vele, miközben elfelejtem a fájdalmat okozó kudarcot, akárcsak a megkopott vágyat. Transzcendentális megfogalmazásban alakítom át az élményt, mely magában tárolja a fentről érkező rejtélytitkot, de úgy fogadom be, hogy a szellemi láng fénygyűrűzésében is e földön járó Krisztus-lábbal lehessen szemlélni a szabad szépséget. Inkább azok az élmények rakódnak le és kerülnek vászonra, melyek a sorskérdésekre reagálnak. Mindenkihez szólnak, felhívják a figyelmet a kontrasztokra: jó és rossz, szép és csúnya, öröm és fájdalom, fény és sötét. Fő hangsúly: az örök emberi téma.

[hianyod-mar-faj]

Annó olyan piszkosul összetörted a szívem, hogy egy kis része mai napig nem gyógyult be.

#magyar tumblisok #magyar lány #magyar tumblr #szerelem #saját gondolat #magyar gondolat #saját idézet #magyar #magyar szöveg #szomorú #leírt gondolat #magyar idézet #magyar teen #saját szöveg #gondolatok #lány #hianyod mar faj

[luciferne]

Az oke hogy én vágyok valakire, de vajon valaki vágyik rám?

#kerdesek #magyar #szerelem #magyar tumblr #sajatgondolat #leírt gondolat #love #magyar tumblisok #szomorú #fájdalom #magyar idezet #vallomás #highway

[chironstudio]

Mit jelentenek a tüneteink? Hogyan használjuk ezt a szimbólumresndszert a kineziológiában? 1. rész

******** Új a blogban! Mit jelentenek a tüneteink? 1. rész ********** Régi gondolat, hogy betegségünket, tüneteinket lelki fejlődésünk érdekében használjuk fel. Az erre való törekvés megtalálható az ősi népek szent irataiban is. Napjainkban, a vallás háttérbe szorulásával, a nyugati orvoslás előtérbe kerülésével, jó ideig feledésbe látszott merülni az az elképzelés. Hogyan vélekedik erről a kineziológia? Felhasználhatjuk-e ezt a tudást a gyógyuláshoz? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a blogbejegyzésem. Kattints a linkre, és olvasd el! https://wp.me/p9uxj6-fk

  Fontos figyelmeztetés: ha fizikai vagy mentális tüneted van, nem elég a szimbólumok megfejtése! Fordulj orvoshoz! A cikkben leírt gondolatok egyike sem helyettesíti az orvosi, pszichológusi, pszihiátriai kezelést! Kérlek, kezeld felelősségteljesen a gyógyulásodat.

 Ám ezek a gondolatok jó lelki táplálékot jelenthetnek mindazoknak, akik szeretnék mélyebben megérteni önmagukat, rájönni arra, hogy…

View On WordPress

#betegségek és érzelmek #betegségek háttere #betegségek lelki oka #betgség és kineziológia #egészség #félelem a betegségtől

[narancsalmaim-blog]

Levelem Viktornak

 Feldúltan ébredtem. De komolyan mondom, rázott az idegesség, miközben úgy éreztem teljesen kipihent vagyok.

Egy sötét helyen voltam, csak a gyertyák és a kandalló fénye világította meg a szobát sárgán remegő fényével. Mindenhol fa. A falak nyers rönkökből, a natúr szín bútorok észrevétlenül beleolvadtak a háttérbe. Valószínű ha kimentem volna, egy hatalmas fenyőerdő közepén találtam volna magam egy vadászházban. De nem mentem ki. Egy asztalnál ültem, kezembe penna, előttem papíros. Levelet fogalmazok a Magyar Köztársaság miniszterelnökének. A szavak csak a fejemben formálódtak, tapasztalt álomutazóként tudom, ha lepillantanék a papírra, csak furcsa firkát találnék ott, értelmes gondolatokat biztosan nem.

 Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Az a legjobb, ha azzal kezdem: köszönöm. A magam és honfitársaim nevében is (igen, az eltévelyedettek nevében is), hogy megvédett minket, és úgy vezet az úton, ahogy.

Azonban több dolog nem hagy nyugodni. Főleg az utóbbi időben.

Több millióan vagyunk, akik támogatjuk és napról napra többen leszünk. Büszkén toljuk a szekeret és követjük a zászlóshajót. Látom és hallom, hogy a Nagy Tervet itt senki nem fogja véghezvinni, ez megnyugtat és tudom, jó kezekben vagyunk. Legalább is egyelőre. Mert a Gonosz nem alszik. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy egyszer Ön is és képviselőtársai ennek az embernek a támogatását élvezték. Félek, akit egyszer megkörnyékezett a Sátán, azt bármikor újra a karmai közé ragadhatja. Aki egyszer már fejet hajtott előtte, elkárhozott. Ő mindig is ilyen volt, legfeljebb álarc mögé bújt. És önök bedőltek ennek az álarcnak. Látom és hallom, hogy ezt most megpróbálják helyrehozni, de ami történt az megtörtént. A múltat nem lehet megmásítani. Féltem Önt és képviselőtársait. Féltem magunkat is. Hibáztak, de most lehetőségük van mindent helyre hozni, mielőtt nem késő.

Az első és legfontosabb, hogy azonnal el kell hagynunk az EU-t. Visítozó kismalacként csüngünk egy olyan szövetség csecsein, amelyet köztudott, hogy a Legfőbb Gonosz irányít. Mi szükség van nekünk arra, hogy másoktól függjünk? Több millió hazafi több, mint elég ahhoz, hogy továbbra is büszke és erős nemzet maradhassunk anélkül, hogy fejet kellene hajtanunk bárki előtt is. Mit adnak ők nekünk, amitől jobb lenne nekünk? Semmit. Elvesznek. Betelepítenek. Szabályozgatnak. Rendelkeznek. A mi nevünkben. Mi pedig táncolunk, ahogy Ő fütyül. Ne legyünk bábok. Csalódnom kell nap, mint nap, mert azt látom és hallom, hogy Állítsuk meg őket! – de nem történik semmi. Csak behúzzuk fülünket, farkunkat. Miért nem állunk végre büszke, erős, de legfőképp saját lábunkra? Indítsuk be végre Mi az országot!

Sajnos ugyan ez a véleményem a másik oldalról is. Bár a rendszerváltáskor még csak pár éves voltam, szüleinktől, felmenőinktől hallottam egyet s mást, tudom, nem kívánjuk vissza az oroszokat sem. Nekünk nincs szükségünk senkire! Kérem fontolja meg.

Kicsit vissza kell kanyarodnom az előzőleg felvetett gondolataimhoz. Tudom, hogy mindent megtesznek, amit lehet, de félek nem vezethetik tovább az országot. Egyszer már eltévelyedtek, így nem kockáztathatunk. A lehető legsürgősebben meg kell találni azt a CEU-t és romkocsmákat messziről elkerülő, nemzeti érzelmű, igazi hazafit és csapatát, aki még tiszta lélekkel és múlttal tovább vezetheti a népet az Önök által kitaposott úton. Akiket még nem környékezett meg a Sátán, nem volt és soha nem is lesz adósa. Önök sajnos a markában vannak. Tartoznak neki. Mert valaha azok a kezek etették az Önök szájait. Nem kockáztathatunk, remélem megérti és egyetért.

Viktor! (Amíg e sorokat írtam, úgy éreztem, itt ülsz velem, már-már barátok lettünk, csillogó szemeidben látom, érted és egyetértesz. Szinte barátok lettünk, így megengedtem magamnak, hogy keresztneveden hívjalak, mit több, tegezzelek) Teljesen őszinte kell, hogy legyek. Van egy másik szcenárió, ami legvadabb rémálmaimban jött elő, de nem tarthatom magamban. Te is tudod, hogy az egyetlen járható út az, amit felvázoltam. Hosszú távon csak így élhetünk túl! Egy lehetőséget kivéve... Egyet. Ha akkor, amikor a Sátán megkörnyékezett, valójában teljesen magáévá tett. És most azzal, hogy a középpontba raktátok, és látszólag ellene vagytok, valójában neki dolgoztok. Az a célotok az Ő kérésére, hogy belülről szétrohasszátok az országot, hogy mire ideér, hamvainkon kárörvendhessen végre. Mi van, ha ez az egész, amit csináltok, az Ő MESTERI TERVÉNEK a része? Kérlek, nyugtass meg, hogy csak a fejemben él ez az abszurd gondolat. Vezesd ki az országot a Sátán karmai közül, találd meg azt a tiszta szívü és lelkü fiatalt, aki méltó utódod lesz, és a pihenj meg.

 Megírtam. Felállok, járkálok körbe, rázom a fejem és közben motyogom magam elé a leírt szavakat, de még mindig nem nézek a papírra. Felriadok. Fortyogok! És ez már a második alkalom a héten, hogy az vele találkozok. Legutóbb csak arra emlékszem, ahogy ülünk és lazán beszélgetünk, mint két régi cimbora. Őszintén a szemébe nézek: -Viki, ezt nagyon elbasztad. - Bíztatólag, de lemondóan a vállára tettem a kezem. Lehatja a fejét, onnan néz rám. Ajkai lefelé biggyednek, szeme kikerekedik, mint egy kisfiúnak, aki a ragasztószalagot tett a macska hátára és az anyja rajtakapta. Valamint nagyon megbánt!

-       Jó hát, na. El, hát el.. hát, jó igen. De most már nem lehet visszafele menni, hát na. Ezt meg kell érteniök kérem, most már végig kell csinálni.. Hát, na.

#fidesz #orban #viktor orban #soros #brusszel #eu #alom #dream #allitsukmegbrusszelt #magyarország

[halbanember]

Az őszben az a legszebb, hogy a fák leveleinek lehullása új és rejtett látnivalók tárházát nyitja meg az utazó szeme előtt, egy olyan színkavalkáddal tarkítva, amellyel más évszakokban sosem találkoznánk. A Balaton számomra minden évszakban csodálatos, de ebben az időszakban sokkal nyugodtabb és pihentetőbb. Egy novemberi hétvégét választottunk arra, hogy az őszi tavat és annak környékét felfedezzük, ehhez kerestünk megfelelő szállást, ami nyugodt, családias és szezonon kívül is nyitva tart. Nem szeretem a tömegturizmust, kiváltképp kerülöm a hangos és zajos, emberektől nyüzsgő helyeket és a zsúfolt, több száz szobás szálloda monstrumokat, ha nem muszáj akkor inkább a kisebb szálláshelyeket kutatom. Szempontból sosem volt hiány, tisztaság, csendes környék, magas pontszámú értékelés és valami plusz, az mindig jól jön. Régóta szemezgettem a legszebb balatoni szálláshelyekkel, és megesett a tekintetem a Cselling Udvarházon és tudtam, ezt nekem találták ki. Révfülöpi szállásunkon Klára és Moreno levettek a lábamról, vendégszeretetükkel, fine dining fogásokkal és rengeteg odafigyeléssel. Fogadjátok szeretettel részletes beszámolómat.

Mindig is lenyűgözött és rabul ejtett a Balaton titokzatos szépsége, ami szerintem az északi parton teljesedik ki, nem tudom miért, de ez a tanúhegyekkel és medencékkel tarkított zöld drágakő az ország egyik legszebb vidéke. Itt ahol a kék és a zöld olyan egységet alkot, amit kevés művész tudna illőbb módon megfogalmazni, egyfajta spiritualitás keríti hatalmába az embert, megnyugszik a lélek és boldogság járja át a szívet. Egy novemberi, kissé nyirkos, hideg péntek délután érkeztünk meg a párommal Révfülöpre, ahol a kacskaringós kis utcák labirintusában nehezen találtuk meg szállásunkat. Mire odaértünk már a nap is nyugovóra tért, de a part ekkor volt a legcsodálatosabb, a narancs és a vörös minden árnyalata átjárta a tó csillogó felszínét. Nagy utazóként, kis embernek érzem magam a világban és általában izgatottan utazom egy – egy helyszín felé, ahol még nem jártam és ezért sok – sok gondolat kering bennem, amelyek megérkezéskor rögtön elszállnak. A Cselling Udvarház két lelkes tulajdonosa, már jó előre felkeltette az érdeklődésemet a péntek esti menü megalkotásával, amiről tudtam, ez az én kedvencem lesz. Egy parti séta és néhány óra várakozás után lesétáltam a falépcsőkőn, ahol mennyi emlék és hangulat fogad, és ez bennem is elindít valami nosztalgikus, gyermeki rajongást, melyet a főzés és az étel tovább buzdít.

Klára és Moreno, a Cselling Udvarház vendégszerető tulajdonosai

A Cselling (Notholaena marantae), ritka páfrányfaj, egy ősi eljegesedéses időszak maradványfaja, Magyarországon csak a Badacsony melletti Szent György hegyen fordul elő, erről a kicsi, de rendkívül életképes növényről kapta a nevét az udvarház. Ez a több mint száz éves múltra visszatekintő épület is büszkén hirdeti egy régi hagyományos építészeti stílus és életérzés örökségét. A családi ereklyék és az antik bútorok olyan közösséget alkotnak, amelyek őrzik egy régió, egy család és egy kor emlékképeit, becses kincsek, ezek felbecsülhetetlen értékkel bírnak. A vendéglátásban az egyik legfontosabb, hogy mások számára értéket és élményeket nyújtsanak, amik megőrződnek és elraktározódnak egy későbbi generáció számára is, ezzel teremthetünk hagyományokat gyermekeink és azok gyermekei számára. A Cselling Udvarház nyugodt környezetben a Fülöp – hegy lábánál várja az utazó lelkű vándorokat és a Balaton régiójának szerelmeseit, valamint a gasztronómia kedvelőit is.

Vidéki sanzon várja a Balaton szerelmeseit

A pénteki menü a következő volt, melyben Moreno gondolatai és elképzelései tökéletesen valósultak meg a tányéron Klára tündéri szervírozásában:

Antipasto

Kacsamáj terrine, Pan brioches és áfonya 

Házi garganelli hátszín raguval, rozmaring olajjal 

Csokoládé mousse datolyaszilvával, habcsókkal

Életfa

Terrine, Pan Brioches és Garganelli mennyi ismeretlen név, amelyről talán már hallottunk, talán kóstoltuk, de ilyen formában még biztos nem találkoztunk vele. Elindultunk egy olasz séf gondolatvilágán keresztül felfedezni a világot, ahol a szakma mesteri fogásait figyelhettük és kóstolhattuk meg. A vendégfogadó falatkákban Itália ízei egyesültek, a sajt és a hús tökéletes párost alkottak a kézműves tálalás keretein belül. Egy pici falat mégis mennyi komplexitás, ami a szájban harmonikus gondolatokká áll össze élménymixtúrát generálva az idegszálak ezernyi végződésén. Repültem, mégis ültem, de gondolatban már mediterrán hangulatba kerültem, és apró macskaköves utcákon jártam valahol a csizma felső karéján.

Antipasto

Az előétel egyik alkotóeleme, a Pan Brioches egyfajta édes kenyér, jól variálható és sokoldalú felhasználása teszi igazán kiemelkedővé, hiszen reggeliként és főfogásként is remekül alkalmazható. Ennél a fogásnál a brioche édeskéssége, remek összhangba kerül a máj telt, kissé keserű ízhatásával, amit az áfonya savanyúsága emel ki. Az ételben a meleg és a hideg érzetek egyesülnek a textúrák különböző játékosságával. Könnyű, mégis összetett élmény volt számomra.

Terrine, Pan Brioche és Áfonya, textúrák és játékosság

Azért néha meglepődöm, mennyi tésztaféle található az olasz konyhában, és most egy újabb, amit még nem ismertem. A garganelli egy toll alakú tésztaféle, amelyet könnyen összetéveszthetünk a pennével, azonban több különbség is van. Az előbbit egy bot (bastoncino) segítségével görgetnek fel egy négyzet alakú tésztalapból egy fésűs falapon, viszont a legfontosabb különbség az utóbbival kapcsolatban, hogy ezen található egy varrás forma. Ennek a tésztának a hazája Emilia Romagna Észak – Olaszországban, de ott sem használják gyakran, történetére több legenda is született. A legelterjedtebb, hogy Cornelio Bentivoglio d’Aragona bíboros ebédjéhez készült Cappelletti töltelékét megették az állatok, ezért a szakács egy gally és a szövőszék egyik alkatrésze segítségével garganellit készített, majd ez a tészta is belépett a pasták panteonjába.

Konyhaálom Cselling módra

Mi pedig Moreno által meg is kóstolhattuk ezt a specialitást. Ennek a tésztának az a legfontosabb tulajdonsága, hogy remekül szerepel a ragukkal, hihetetlen jól felveszi a szaftot, ezt tapasztaltuk mi is. A hátszínből készült raguban hihetetlenül összetett ízhatás érvényesült, aminek külön érdekessége, hogy a hús nem darálva, hanem apróra vágva került a tányérra. Ez egy speciális Ragu ala bolognese, ami nagy kedvencem máris. A rozmaring olaj fűszeres illata és íze még inkább erőteljessé tette az ételt, kiemelve annak zamatát. Gyönyörű, aromás és különleges étel, amely feledhetetlenné tette a napom.

Garganelli, Hátszín és Rozmaring

A tételsor gyönyörűsége, hogy valódi olasz alapanyagokból készült, remekül harmonizáló, erőteljes fogásokat tartalmazott, melyben a szakmai fogások és a családi hagyományok is jól elfértek. Azonban, aki sokat forog ilyen körökben jól tudja, hogy a legnehezebb eleme egy menüsornak a tányérdesszert, azokkal még a legjobb séfeknek is meggyűlik a bajuk, de nem a miénknek. Morenot nézni alkotás közben minden gasztrofanatikusnak élmény volna, nekünk, mint vendégeknek, ebben a kivételes lehetőségben is részünk volt.

Alkotás közben

A datolyaszilvát (Diospyros kaki) már régi vágyam  volt kipróbálni, mióta először találkoztam vele Kefalónia szigetén. Ez a jellegzetes színű gyümölcs Ázsiából indult hódító útjára, mára az egész földgömbön megtalálható. A Himalájában és Mianmarban, valamint Kínába, Japánban és Koreában honos, de ma már világszerte termesztik. Színe és letisztult ízvilága miatt rendkívül jól párosítható bármivel. Homogén aromái miatt a csokoládés fogások remek kiegészítője, amelyek a mi desszertünkben is jól érvényesültek.

Az ízek és látvány atomi világa

A mousse-ok világa mindig híres volt légies könnyedségükről, de azért a legjobb a Menon által leírt és kitalált alapverzió a csokoládé megdicsőülése. A Mousse au Chocolate annyira francia, amennyire csak lehet, arisztokratikus, könnyed és laza, és mégis mennyire összetett és bonyolult, hiszen ahhoz, hogy a könnyedsége biztosan érvényesüljön rengeteg odafigyelést és munkát igényel. Ehhez járult hozzá a meringue és karamell szemkápráztató, valamilyen ellenállhatatlan atomikus energiától duzzadó három dimenzióba kivetített tánca már – már molekuláris, ahogy a parányi habcsók elemek  elhelyezkedtek az égetett cukor gömbön. Ez már művészet, melyben nem csak a látvány, de az ízek is szerepet kaptak. A textúrák és az aromák éppúgy jól működtek együtt, ahogy a természetben az elemek teszik azt.

Mousse, Meringue, Caramel, és gyümölcs

A szombati menü sem volt kevésbé frappáns:

Antipasto

Babkrémleves, házi csabai kolbásszal 

Rozmaringos sertés szűz, lila káposzta, csicsóka gratin

Sült alma, martinis zabaione, vanília fagylalt

    Készülődés

Ez a sor, egy gyönyörű őszi ihletésű képet alkotott meg a fejemben, erőteljes színek, ízek, aromák és alapanyagok. Igazán jól felkészülhettünk a télre, de még éreztük a novemberi napsütés által generált boldog melegséget az arcunkon és a lelkünkben. Első lépésben egy kis ízbomba, ami olyan élmény zuhatagot hozott létre, amit nem is gondoltam volna. A brokkoli, a szardella és a zsálya ízmixtúrája annyira zseniális, hogy azt leírni sem lehet. A tengerek mellett töltött nyarak és telek, az otthoni ízek felejthetetlen benyomásai és a gyerekkori kirándulások emlékképei sejlettek fel bennem. Ezt szeretem a jó ételben, megannyi élmény és benyomás egy – egy falatban.

Antipasto

Az otthon melege és illatai, a téli ebédek és nyári kirándulások kitörölhetetlen ereklyéi, amelyeket a bableves aromái csak tovább fokoztak. Ellenállhatatlan kísértést érzek a bab minden elkészítési módja iránt, de a habart babfőzelék fasírttal nagy kedvencem. Moreno ötletét biztosan alkalmazni fogom, mert bár még csak rövid ideje él nálunk, mégis az étele annyira jól adta vissza a magyaros hangulatot. Fűszeres, telt és összetett, amiben a harmónia és a komplexitás olyan egyensúlyt mutat, melyet csak szakértő kezek adhatnak vissza.

Bableves alla Cselling

A főétel számomra sok élményt keltett újra fel, amelyek nem mindig voltak pozitívak, de ezek az életemben mindig egy – egy sorsfordító pillanathoz vezettek.

    A szűz megdicsőülése

Néha az embert az élete hullámvasútra kényszeríti, hol lent, később fent élményt túl sokszor éli át. Remélem a mostani pozitív érzések hatására sikerül újra talpon maradnom és még több érzelmet átadnom nektek boldog olvasóim. Idén tavasszal olyan emberekkel találkoztam, akikre a mai napig felnézek és úgy gondolom, hogy az általuk megalkotott ételek még hosszú ideig fognak sokak számára felejthetetlen élményeket okozni. Számomra a mámoros pillanatok után, pokoli időszak következett, amiből kikerülve újra talpra állva még inkább megerősödtem abbeli hitemben, hogy szükség van azokra, akik szívvel és lélekkel teszik a dolgukat.

Az egész, elemek összessége

Köszönöm nektek az élményt, és remélem minden elképzelésetek sikerre tudjátok vinni. A szüzek ebben az ételben felnőttek és a séf kezei alatt kivirágoztak, a rozmaringos vajas kezelés csodákra képes, lélekwellnesként hatottak rájuk. A vaj, a fűszerek gyönyörűvé tették ezt a kényes alapanyagot, kiemelték annak minden előnyét és tompították hátrányait. A  sertés legdrágább része, ami a rövid karaj alatt található, a legnehezebben elkészíthető, mert könnyű kiszárítani. A lila káposzta fűszeres és telt ízvilága remekül egészítette ki a hús harmóniáját, amelyhez a tökéletes állagú csicsóka gratin csak hab volt a tortán. A burgonyapüré és az ázsiai ihletésű gombák tovább emelték a szüzek fényét. Igazi őszi fogás, parádés hangulat, útban a perfekcionizmus felé.

Szűz, Gratin és minden más

A desszertben átváltunk a késő őszbe, amelybe igazi olasz élmények és hangulat vegyül. A sült alma a szezonalitást, a krém a hagyományokat, a tálalás a modern gasztronómiát adja vissza számunkra. A Zabaione (Zabajone, Zabaglione) Nápolyból származik, a mítosz szerint az elnevezés utalhat Pasquale Baylón szerzetesre, aki a cukrászok és a szakácsok védőszentje volt. A francia konyhában sabayone néven terjedt el 1803-tól, de ez egy hagyományos olasz recept, amihez valamilyen alkohol tartalmú italt, tojássárgáját használnak fel. Innen is származhat a neve, a zabaja, ami egyfajta édes ital volt, és főleg Velencében és az Illíria partvidéken fogyasztották. A mi desszertünk érdekessége, hogy martinivel készült. A fahéj, a sült gyümölcs és a krémes sodót a vanília fagylalt hűssége és a kertből szedett levendula fűszerezte meg. Tökéletes lélekmelegítő hűvösebb napokra, egy kis mediterrán csavarral, melyhez a Balaton lelke párosodott.

Alma, Zabaione, és egy pici lélek

A Cselling Udvarház tökéletes választás minden évszakban, ha meghitt és nyugodt környezetben szeretnénk pihenni, és kedveljük a finom ételeket, biztos megtaláljuk a számításunkat. Klára és Moreno klassz vendéglátók, számukra mindenki fontos, amelyet reggel és este is érzékelni fogunk. Ne hagyjuk ki az általuk kínált vacsorát, mert biztosak lehetünk benne, hogy kitűnő alapanyagokból készült, minőségi fogásokat kóstolhatunk, amire a Michelin-csillagos éttermekben edződött séfünk lesz a biztosíték.  Számomra az északi part mindig is a szívem csücske marad, ha erre járunk keressük fel őket és éljük át mi is a az általuk kínált életérzést, mely lelkes és élményekben gazdag. Érdemes kipróbálni azokat a programokat és workshopokat, amiket kínálnak, mert olyan ismeretekhez juthatunk a főzés területén, amik kincset érhetnek. Ezekről a Facebookon és emailben érdeklődhetünk.

  Cselling Udvarház

RÉVFÜLÖP, HAJNAL U. 8. TELEFON: [phone] EMAIL: [email protected]

Két lábon és négy keréken a Balaton körül. Vol. 1.: Cselling Udvarház

#A legjobb helyek #Északi-part #Balaton #Cselling Udvarház #két keréken #négy lábon #Révfülöp #Szállásajánlatok #travel #traveling #travels #utazási tippek #Utazó #Vendégváró

[nemzetinet]

2018/1 Élet a halál után

A politikai elemzés halott – írtam közel három évvel ezelőtt ezen az oldalon. Ma már valamelyest másképp látom: nem halt meg, hiszen ott, ahol korábban látni véltem, valójában soha nem is élt, nem is élhetett. Legfeljebb időnként, néha, percekig: ha élt is, rendszerhiba volt. Nyilvánvaló, hogy korrigálni, javítani kellett.

A politikai szereplők által uralt nyilvánosságban minden hírnek és hírmagyarázatnak, minden kimondott szónak és minden leírt mondatnak politikai jelentősége van. Hogy pontosan mekkora is ez a jelentőség, nem tudjuk, de az biztos, hogy azok, akik dönthetnek arról, mi legyen a kirakatban, abban a hitben teszik a dolgukat, hogy ez fontos. Az elemzés helyett itt másra, termékmenedzselésre és ezt a feladatot egyre professzionálisabb módon elvégző termékmenedzserekre van szükség, akik a megbízó vagy egyszerűen csak a szeretett politikai szereplő aktuális politikai érdekei alapján beszélnek. Az rendeli a nótát, aki fizeti a zenészt – vagy legalább azt a helyet, ahol a zenész felléphet. Hosszú ideig tartott, amíg elfogadtam, de már értem: ez a dolgok természetes rendje.

Az elemzés halála – pontosabban lehetetlensége – azonban korántsem jelenti azt, hogy azok a kérdések, amelyekre válaszolni próbált, ne léteznének. Aki tudni akarja, hogy mi és miért történik, mi lehet az események következménye, hatása, annak ezek a kérdések minden korban fontosak. Amikor a politikai szereplő érteni és nem nyilvánosan magyarázni akarja a helyzetét, maga is elemzést kér vagy folytat, hiszen óriási hibát követne el, ha a stratégiájának kialakítása közben a saját propagandájából indulna ki. De magam is számtalan esetben tapasztalom: még a legelkötelezettebb, leginkább pártos választópolgárok sem kincstári optimizmust és a vágyak, remények megfogalmazását, hanem elfogulatlan, hiteles, igaz választ várnak akkor, amikor személyesen kérdezik meg egy elemzőtől, hogy vajon mi lesz majd a választáson.

Álljunk meg egy szóra: elfogulatlan választ? Sokszor írtam már arról, hogy a politikáról a dolog természete alapján nem lehet neutrálisan, semlegesen, objektívan beszélni. A politikát emberek csinálják és emberek is próbálják elemezni. Emberekről emberek nem szólhatnak úgy, mintha maguk kívül állnának ezen a világon. A politikát figyelő ember is része a politikai közösségnek, s ha bizonyos kérdésekben esetleg többet is tud, mint egy másik ember, a világról alkotott képe, a közéleti kérdésekben elfoglalt álláspontja és különösen a politikai gondolkodását és viselkedését meghatározó értékei, vágyai és elképzelései okán sem mondhatjuk, hogy kívül vagy felül állna a politikán. Éppen ezért is fontos annak tisztázása, mielőtt a politikáról beszélni kezdene, hogy milyen ideák és milyen szándékok mozgatják.

Harag és részrehajlás nélkül – Tacitus elvárását mindannyian ismerjük, de azt is tudjuk, hogy neki sem mindig sikerült megvalósítania. De talán nem is lehetséges: még a történeti eseményekkel, több száz évvel korábbi szereplőkkel kapcsolatban is van jelentősége annak, hogy a történész saját maga mit tart fontosnak, milyen értékvilággal rendelkezik, hogy lenne mindez lényegtelen azt a kort elemezve, amelyben a megfigyelő él. Nem is érdemes ragozni: a politika objektív elemzése és értelmezése nem lehet elvárás, az elemzések és értelmezések egy része legalább annyit mond el az elemzőről, mint a politikai helyzetről.

Ha objektivitás nem is lehetséges, törekedni még lehet rá. Ezért is tartom az elemzések kapcsán kulcskérdésnek – és az elemző preferenciáinál is fontosabbnak – a szándékot. Nagyon sokfélét gondolhat két ember a világról, de ha a céljuk nem a világ megváltoztatása, befolyásolása – ami egy teljesen normális politikai cél -, hanem a dolgok megértése, akkor meglehetősen hasonló következtetésre fognak jutni. A termékmenedzser sem hülye, tisztában van azzal, hogy a termék éppen milyen állapotban van, a nyilvánosság előtt szerepelve azonban nyilvánvalóan az a célja, hogy minél szebbnek, jobbnak, kelendőbbnek mutassa. Hangsúlyozom: ez egy legitim szerep, rendes munka, de semmi értelme összekeverni azzal, amikor egy bármilyen értékvilágú ember nem az eladás, hanem a megértés szándékával közelít a politikához.

Korábban sem tartottam rossznak, ha a közönség ismeri a szerző választásait és szándékait, ma pedig már azt gondolom, hogy csak ebből a pozícióból szabad elkezdeni beszélni. Amióta a politikai eszmélésem megtörtént, a közéletben nagyon hasonló értékeket, megoldásokat és embereket kedvelek. Amikor erről kérdeznek, két évtizede ugyanazt mondom: tizenkilencedik századi értelemben vett nemzeti liberálisnak tartom magamat, amelyben a nemzeti és a szabadelvű gondolat egyaránt fontos. Egyformán vagyok erősen antikommunista és antifasiszta, máig meghatározó az a határ számomra, amely a magyar politikában a rendszerváltó pártok és az állampárt között a nyolcvanas évek végén húzódott. Szeretem és becsülöm a méltányosságot, a mérsékletességet és a mértéktartást a politikában, értem, de rossznak tartom a politikai logika abszolutizálását, a korlát nélküli önérdekkövetést. A választást nem szerelmi kérdésnek, inkább egy hosszadalmas választói kalkulációnak gondolom: az ember sokféle szempontot mérlegelve hoz döntést, amely nem egy életre szól, hanem egy teljesítményt ismer el és egy helyzetre válaszol. Parlamenti választáson először 1990-ben az MDF-re szavaztam, később szinte választásról-választásra váltottam. Az elmúlt közel három évtized nagyobb pártjai közül egy volt csupán, amelyre elvi alapon soha nem voksoltam volna: az MSZP, nem is annyira jelene, sokkal inkább múltja okán.

Ezen személyes preferenciák mellett mindig arra törekedtem, hogy az elemzést ne keverjem össze a reményeimmel, a vágyaimmal. Ha úgy láttam, hogy egy olyan párt vagy politikus helyzete javul, amely vagy aki nem volt szimpatikus, akkor is erről beszéltem. Sokszor vádoltak olyan elfogultsággal, amely nagyon távol állt a valóságtól, és csak annyi alapja volt, hogy akkor éppen annak a pártnak vagy politikusnak a stratégiája tűnt sikeresnek számomra. Nem tagadom, amióta elemzőként dolgozom, néhány alkalommal felmerült bennem, hogy jó lenne kilépni ezekből a keretekből, és az értelmezésen túl hatni vagy változtatni. Ezt a lépést azonban eddig nem tettem meg, és az elmúlt időszakban a gondolkozásom csak távolabb került attól, hogy valaha is megtegyem.

A szándékom tehát világos: elemzőként teszem a dolgomat és tudom a helyemet. Nem akarok szekereket tolni vagy fékezni, és nem is igazán hiszek abban, hogy az ilyen szándékok olyan nagyon sikeresek lennének. A szekerek szaladnak vagy kátyúba ragadnak, de komoly önhittség lenne, ha bárki azt gondolná, ebben bármilyen nyilvános elemzésnek vagy véleménynek komoly, valós szerepe lehet. Akit ez lelkesít vagy ez a munkája, persze tegye nyugodtan, aki pedig ilyen írásokra vágyik, millió helyen megkaphatja. Itt azonban most is más jön: a választási kampány véghajrájának követése, elemzési kísérlete. Bizonyára haraggal és részrehajlással, de törekedve arra, hogy az írások ne erről, azaz (ezt az elsőt leszámítva) ne rólam, hanem a valós helyzetről szóljanak.

S akkor vissza az alapkérdéshez: lehet-e nyilvánosan elemezni? Nem, nem lehet. De azért megpróbálom. Ami a politika által uralt nyilvánosságban rendszerhiba, az itt, a saját oldalamon talán elfér egy kis időre. Ma indult a hivatalos választási kampány, ötven nap múlva választás. Holnap azt vizsgálom meg, hogy honnan indulunk.

  2018/1 Élet a halál után a Nemzeti.net-en jelent meg,

#elemzés #MDF #választás