#kiindulás

[csacskamacskamocska]

Hiába szerelek

A mai bejegyzést @est-hajnalcsillag reblogjának köszönhetjük, és egy példa arra, hogy egy jó pszichológus a nélkül tudja kimozdítani a dolgokat, hogy megmondaná mit csinálj. 4:44 van, a gépemnél ülök, iszom a kávémat, de valójában már jóideje nem alszom. Nagyon korán lefeküdtem, a tegnapi napot fel kellett adnom. Az álom vagy félálom amire ébredtem, hogy megírtam valakinek, hogy mennyire szerettem, mennyire fontos része volt az életemnek, egy szinten a gyerekeimmel, hogy a lelkemben ő ott volt, ahol a legfontosabb emberek vannak. Hogy talán most is ott van, akkor is, ha nem beszélünk, akkor is, ha szerintem ronda dolgokat csinált, mert az érzés nem változott, csak... és itt jött egy érdekes rész: csak elvesztettem az erőmet és a motivációmat arra, hogy átlépjem azokat a fájdalmas és rémisztő határokat amik bennem vannak. Hogy annyira szerettem, hogy küzdöttem, mert úgy gondoltam, hogy én jól látom a dolgokat, egészségesen – de valójában nem. Igaz, mondtam én már neki, hogy szeretem, amire azt reagálta, hogy az én bajom. És tényleg az enyém. Szóval semmi értelme ezt elmondani, most, hogy közel fél éve nem is beszélünk. Meg, igazán akkor lenne érdekes ezt elmondani, ha a másik ember, függetlenül attól, hogy tudja-e viszonozni az ember érzelmeit, tudja értékelni, hogy na, ide jutottál, na ez rohadt érdekes, hogy hogyan működünk és tudna partner lenni önmagunk élveboncolásában. Amiben amúgy nagyon sok, nála jóval kevésbé fontos ember partner. Csakhogy, az ő mumusa az intimitás. És bár ezt tudom már elég rég óta vagy sejtem inkább, eddig azt nem értettem, hogy akkor mi a fenének tart engem ilyen elérhető, karnyújtásnyi távolságra. Miért húz be és tol ki a személyes köréből? Miért érzem magam hülyítve, kihasználva, rángatva? Becsapva azért, mert az az én mumusom. Nehéz erre az élményre hasonlatot keresni. Ha valamikor elutasítottak egy intim helyzetben (amire nagyon vágytál), akkor elutasítod még a látszatát is, miközben a vágy (az elemi vágy arra, hogy közel legyen valakihez) az nem lesz semmis, sőt, minél inkább tagadja az ember, annál jobban életben tartja, hiszen nem közönyös a dologgal szemben. Kívülről nézve ez elbizonytalanító és a megjelenő kettősség a magamfajta bizalmatlan emberben csak bizalmatlanságot szül, miközben újra és újra esélyt adok, mert én meg bízni szeretnék, csak nem megy. Mindkettőnek ugyanaz a valamikori elutasítás az alapja.

Próbáltam nem siratni ezt a kapcsolatot, próbáltam arra gondolni, hogy ez van, az történt, ami történni tudott általunk. Ennyit voltunk képesek összehozni ezekkel a sérülésekkel. És persze rettenetesen fontos, hogy ez az én nézetem, az én oldalam, simán lehetséges, hogy a másik oldalon valami teljesen egyszerű ok van amitől még neki lehetnek sérülései, ami megmutatkozott ugyan, de az alap kiindulás az, hogy számomra benne több lehetőség van, mint amennyit ő érez bennem. Nagyon nehéz ám, hogy az ember ne rohanjon oda és ne öntse rá a saját érzelmeit meg felismeréseit a másikra. Az egyik ember újra és újra megéli, hogy őt nem lehet elutasítani, mert ő utasít el, a másik újra és újra megéli az elutasítást, aminek van egy közelség élménye mindkét részről, hiszen elutasítani csak azt lehet, aki közel van. Ha most odarohannék, na mi történne? Na mi? Igen, jól tippeltél. Elutasítás. :) :)

Persze, ez az egész, így kiterítve, mint Marilyn Monroe a boncasztalon. Hát, azért széttrancsírozás nélkül vonzóbb volt... Szóval csak úgy a mindennapokban, nem gondol az ember minden percben arra, hogy ahaaaa! Ez most azért történik, az meg ezért, ahaaaa! Csak élünk, reagálunk, elbasszuk vagy éppen jól csináljuk a dolgainkat. Csak nekem fontos, hogy szeretnék úgy élni, hogy bennem béke van. És a belső béke a való világgal együtt legyen béke, ne falak mögött egy titkos kertben, felvértezve a világ ellen.

#elutasítás #félelem #közelség #hárítás #elkerülés #kapcsolatok #intimitás #visszautasítás #04-04

[sronti]

Ha nem akarod a gázaiakat politikai értelemben csak terroristák/elvhű szabadságharcosok népének látni, ez elég jó kiindulás hozzá. Gáza ugyanolyan fragmentált politikailag, mint bármelyik másik lakosság. A korrupció és a nem hatékony kormányzás ugyanúgy zavarja őket, mint az izraeli elnyomás (bár ez mostanra megváltozott) és a véleményük ugyanúgy formálható lett volna, mint ahogy máshol is az, de ennek szintén lehet, hogy egy jó darabig felszámolták az esélyét.

Jó lett volna többet hallani a módszertanról és az adatgyűjtésről azért, de már maga az, hogy lehetett adatot gyűjteni, sokat elmond arról, hogy bármilyen terrorszervezet is a Hamasz (miazhogy, nagyon is) és bármennyire autoriter elnyomással kormányoz (eléggé azzal kormányoz), azért Gáza nem az Iszlám Állam szintjén agymosott diktatúra és ezek a párhuzamok, amiket sokan hoznak vele, inkább kínosak.

Ami most jön, az invázió után, az majd lehet olyan, de október 6-án még nem tartottak ott, és a Hamasz messze nem is kormányoz populáris támogatással.

Lehetett volna ezt máshogy kezelni, a mostani mészárlásokig politikai döntések sora vezetett, nem pedig valamifajta végzet.

#Spotify

[mindennapraapropenz]

Egy elgondolt elképzelés

Az életemben a legriasztóbb gondolat, hogy felesleges dolgokra pazaroltam az időm egy részét...

Mert mi van akkor, ha pont az a része volt felesleges, semmiből az elején kiindultam?

#nézet #újdonság #kiindulás #szempont

[feereg]

Új írás 2.

Így találsz vissza magadhoz. Hisz ami régen volt... Azt sohase tudtad megszokni. És most itt van, ami kell. Beletörődtél már a régibe, vissza is vágysz. De ha meglátod az igazi fényt, sohasem fogod megbánni. Így belegondolva, nem is szeretkezni Istennel. Van annál sokkal mélyebb kapcsolat is. Megölni Istent. Ha eljutsz a végsőig, akkor megölheted Istent. Csodálatában feljutsz az ő szintjére, megérted, és a legmagasabb csodálatosságban megölöd. Bár végsősoron mindig egy Istent ölsz meg, mindig Istent ölöd meg, ha ölsz, mert a meztelen lélek odaadása és uralma egyenlő Istenével, ki mindnyájunk gyökere. Bár ott nyilván mást is megtapasztalsz, vagyis... Ebben nem vagyok biztos. Meg azért mégsem Isten, mert az Isten rettenetes. Sokkal több egy embernél. Ha vele végezhetsz, az a legfölsőbb mennyország, és ő ebbe sem hal bele, mert Isten. Isten végtelenül kegyes, és kegyetlen, ezért minden méltót beleenged abba a pusztító élvezetbe, hogy vonagló testét megöljék. Onnantól már nincs visszaút, de nem is vesztesz el semmit, mert Isten a minden és semmi. Ha őt megölted, teljesen rádtapad, és egyesülsz vele, ahogy bárkivel, akit megöltél. Isten leszel. És Istenként te uralkodsz majd a világon. Fontos megjegyezni azonban, hogy Isten nem szajha. Csak a méltóknak, de még ők sem bírnak neki ellenállni, és a végtelenség törvénye szerint csak akkor bírod ki, ha megölöd. Bizony. Isten ereje mindenen átgázol, és legszilárdabb, legmeggyőződésesebb szépségelveinket is egy pillanat alatt elpusztítja, semmivé töri. Ha azt akarja hogy öljük meg, akkor megöljük. Csak méltatlanságunkkal szembeni kegyessége bizonyosodik meg azáltal, hogy hamis elveink ellenére is magához kényszerít. Vannak, akik az éjszakai démoni csábításoknak is ellenállnak: nem pucsítanak erőből, nem dugják az ujjukat a szájukba, nem simítanak végig magukon felakadt szemekkel. Vannak, akik a démoni nők csábításának is ellenállnak. Lefojtják izgatott gyomorérzetüket, és induló erekciójukat, amikor egy nőt látnak, aki éppen „olyan” mozdulatot, pillantást tesz. De ha Isten ott van... Akkor NINCS MÁS. Ez is isteni szint. Nincs. Ez már nem arról szól, hogy erő, ami bárki erejénél erősebb. Ez az erőnek az a szintje, ami már objektív tény. Az embernek itt legbelsőbb, legbefolyásmentesebb akarata egyezik a legkülsőbb kényszerrel. Voltaképpen a végső összeérés motivál arra a cselekedetre, hogy megöld Istent. És nem teszel mást, mert ebben minden benne van. Nincs más. Bármire is gondolsz, mind egységesen arra viszi a kezed, hogy ölj. Ez az, amit szabadságnak nevezhetünk. Mert hol van abban a szabadság, hogy gyorsan forgó agyadnak köszönhető váltakozó érzelmeid balra-jobbra rángatnak, miközben te nem tudsz semmit? A végső cselekedet egyszerre a tudás és a nemtudás. Mindent magába foglal mindkettőtökben. Nálatok naivabbat és tapasztaltabbat elképzelni se lehet. Az lesz egyetlen igaz cselekedeted. Az életbeniek csak attól, hogy nem tudtál, mert tudtál, itt viszont tudni fogsz, mert nem fogsz tudni. Minden egybefog, és megcselekszed a leghatározottabbat, és a leghatározatlanabbat. Minden erődet fölhasználod, miközben úgysincs más választásod, mert nincs más. Az isteni szinten dolgok: vannak. Alárendelve a legmagasabb teremtő akaratának. Ott minden megalapozott, és alapjának nem kell utánajárni, mert érezhetően tartalmazza a legbonyolultabb és legfinomabb: igazi létet. Értelme sehol sincs semminek, de valami mása mindennek van, amit nem csökkent agyú emberek találtak ki. Sőt: nem csak azt tartalmazza, melynek intimségéig mi gondolatunkban eljutottunk hanem rettenetet: a felfoghatatlan jóérzéstől remeg a lábunk, és ahogy közeledünk Istenhez, egyre visszafoghatatlanabb indíttatást érzünk a földre borulni, mely egy bizonyos közelség után teljességgel lesz visszafoghatatlan. Bár ugye Isten is végtelenpont, és kinek hogy mutatja meg magát. Hamvas egyszer állítólag megpillantotta, és olyan gyöngédség áradt a szeméből, hogy csak na. És talán igen. Az ember elég ebben a törődésben, mely sejtjeire bontva simogatja át legrejtettebb részeit is, és ez is: így van. Nincs más. Nem erő bontja szét az embert, hanem a ténnyé vált végtelen erő, melytől egy pillanat alatt meztelenebbnek érezzük magunkat, mint mikor részegen bevallottuk a perverzióinkat a haveroknak, és kétes volt a reakció. De itt nem kétes a reakció, itt szeretet van, amely úgy megszégyenít, hogy szétomolsz. Fürdesz a szégyenben, mert az igazi belső dolgokkal, nem csak társadalmi értelemben, szégyen jár, de annyira jó, hogy legszívesebben örökké lebegnél benne, mint mikor hajnalban hugyoznod kell, de nem mész ki, és olyan sebezhető vagy, hogy egy sima embert meg is ölnél, ha hozzádszólna ilyenkor, mert végre árad a sugárzás a letagadott részeidből is. Érvényesülnek. Te ezt a vetkőztető tisztaságot akarod, azt akarod, hogy uralkodjon, és lám, uralkodik, mert Isten így néz rád. Mindent megért. Neked volt igazad. Isten a legfőbb pártolód, nem az ellenséged. És feladatod az egész világra kiterjeszteni ezt a szégyenletesen szép vágygyűjteményt. Bárcsak mindenki megértené egymást... Ha fürödhetnénk a jóérzésben, ami igazi feladatunk lenne, akkor voltaképp emberek lennénk, és ez baromi jó. Kár, hogy a hatalom képviselői nem a szívükre hallgatnak. Pedig a gyerekek számára annyira egyértelmű. De később „fölnőnek”. Ja. Fölnőnek a csicskaságba, ahol konkrétan azért nem képviselik az érdekeiket, mert nem emlékeznek rájuk. Tipikus disztópikus sci-fi. Az ember először akar valamit, aztán kiverik belőle, és végül azt akarja. A megváltoztathatatlan akaratú főhős meg lázadást indít. Indítanék én, de ahhoz egy sokkal okosabb ember kéne. Csicskalelkű - e kifejezést használom azokra, akiket nem csak szavak és cselekedetek létrehozására, vagy hiányára lehet kényszeríteni, hanem a gondolkodásuk is formálható. Én mindig, mindent, mindenkinél jobban tudtam. A gondolataim precízek, komplexek, és tiszták. És sose felejtsd a magányt. Csak te tudod. Még Isten megöléséhez annyit hozzátennék, hogy a leghatározatlanabbaknak, tehát a legkevésbé befolyásolhatóknak is csak ez van, ami nagy ajándék, mert végre nem kell a tisztaságig a szokásos sziklaszilárd sodródást végigállniuk. Idelent semmi sem konkrét. De Isten világában minden az. Ott otthon van az, aki itt nincs. Még egy szó a létpotenciálról: abban különbözünk a többségtől, a tömegtől, hogy legbelül létezünk, és ezt a létezést kiterjeszteni személyünkre, majd környezetünkre, territóriumunkra: hivatásunk. A territóriumba tartozhat ember is, emberrel alkotni pedig a legkifinomultabb, leggyönyörtelibb művészet. Még létezést is adsz neki, és így talán nem fog a pokolban égni. A fájdalom és a félelem eleve megtisztuláshoz vezetnek. Nem rossz a rossz, hanem indokolt, szükséges, alapvető, és éppúgy felülírhatatlan, alááshatatlan, végtelen és végzetes, mint a jó. Nem kell túljutni rajta, mert nem lehet. Aki mindezt kívülről szemlélhető játéknak tekinti, az becsapja magát: nem ért végig, csak kilépett. Lemondott Istenről. Hiszen úgy ismered, hogy nem ismered, végtelenség törvénye, és tulajdonképpen csak az nem ismeri, aki ismeri. Bölcs dolog búslakodni és átkozódni, ha nyakunkon a baj, de még bölcsebb úgy búslakodni és átkozódni, hogy nem látjuk a végét, és nem is számítunk rá. Ez amolyan megátalkodottság. De épp úgy kell végtelenül rossznak lenni, ahogy végtelenül jónak is. Itt is összeér a kicsinység a nagysággal: aki annyira aláveti magát, hogy még kitalált túlgondolatokkal sem vigasztalódik, csak él, az az az ember, aki lát. Megélni a pillanatot. Jó kiindulás a végtelenhez a pont. Amikor minden olyan egyszerűnek tűnik, és nincsenek lépcsők, csak a teljes érvényű alaptények. Ez a teljes leszűkítés mindent magába foglal. Aki hozzátesz a végtelen egyszerűséghez, az hazugságban él. Aki elvesz a végtelen bonyolultságból, az hazugságban él. Végtelenül bonyolult. Ilyen egyszerű. Mindennel, és minden ellentétével kell iránta viseltetni. Voltaképpen legbelső lelkünk tükre. Éppúgy természetében, nem pedig meghatározható mérték szerint felérhetetlen, ahogy mi magunk. Mint a páros tánc, és baja egyikünknek sem eshet. Hisz mindenek vagyunk. Tökéletes páros. Idézném itt a föntebb írt „bármit megtanulni az mindent elfelejteni” dolgot, és amit a határozatlanságról írtam. És ez az egész a teljes intenzitás megvalósulása is. Az ókori és goethei naivitásé. A legtöbb könyvszereplő általában valami gyarló, valami rosszat, valami tudást csak-csak magára szedett ember, viszont például az Üvöltő Szelek, sok Salinger- és sok Poe-mű tartalmazza a végtelen ismeretét. Ahol nincs az a gondolat, hogy „az élet majd mindent elsimít”. Legjobb példa az egészre az erős szerelem. Olyankor teljesen az van, nincs múlt, nincs jövő, és végtelen, akkor is ha véget ér. A felek tudják, hogy nem ér véget. Kellő intenzitás ahhoz, hogy kilógjon az időből, vagyis megélői tudatát a valóságig emeli. Minden pillanat örök, mert létezik, és ahhoz, hogy mi is létezzünk, ki kell bontakoztatnunk magunkat. Értitek már, milyen fontos ez? Az ember csak akkor izzana a lét szintjére, ha élne, de pont az életet gyalázzák és tiltják, és próbálják még el is feledtetni az emberekkel. Egy ma élő tiszta embernek egy csomót kell tétováznia határozatlanságában, mire tiszta döntésre jut. Nem biztos hogy jóra, de tisztára. Azért, mert nem él, nem élhet értékeket, nem élhet létet, amire hallgathatna. Mint azok a levegővel lobogtatott, mosolygó, rojtos karvégű reklámfigurák, mikor már alig üzemelnek, és néha emelkednek egyet a földön. Sose találunk magunkra, mi, nem démoni emberek, el leszünk veszve, amíg nem kapjuk meg a létet, mert bennünket létnek kell kitöltenie, nem csábító, züllesztő erőknek, és még többre, sokkal többre is lennénk képesek! Akkor az lenne, mint Istennél: a dolgok önmagukban lennének, és nincs más. Mindig csak egy dolgot tehetnél, hisz a mindennel lennél tisztában, és teljes lenne az egyértelműség. Aki képes belegondolni, az tisztában van azzal, hogy nincs szabad akarat, sőt, a szabadság fogalma értelmetlen, viszont ez áll a legközelebb hozzá. Egyáltalán lenne akaratod. És ezt a pillanatélést nem kell egyfajta paradicsomi elhülyülésnek gondolni: csak egy kiindulópont. Az, ahonnan legjobban fejlesztheted magad, és gazdagíthatod a világot. Nincs itt semmi tudatvesztés, csak a hamis tudás elpusztítása. Mely felvértez mindennel. A haláltól sem félsz majd, hiszen minden pillanatban örökké élsz. Az ember szabadnak, és csodálatosnak teremtetett. A legcsodálatosabbnak. Ehhez a teljes, pontnyi kiinduláshoz, ehhez a naivitáshoz azonban szükségeltetik a tökéletesség, ami csak kis részünkben van meg, és ha kész a lét, megadatik az önbizalom. Ártatlan önbizalom. Nagy szó és ritka jelenség. A tiszta és ezért a jelenlegi, létet nem elégségesen tartalmazó életben határozatlan embereket zavarja mások határozottsága, irritálja, bosszúra ingerli, feldühíti őket. Mindezt nem azért, mert ettől a határozott, magabiztos ember hierarchiailag fölé rendelődik, és mind a hierarchia tetején szeretnénk lenni, hanem mert nem tiszta, ami már csak abból is következik, hogy ebben a világban határozott. Fellépésével a semmi pokoli építményét támogatja, kitalál valamit, ami onnantól fogva a nemlétezésből a pszeudoegzisztenciába emelkedik, (bár inkább süllyed), és nem megtalált. Ez mind. Össze fog. Omlani. Emberek, a létezést hagytátok ki művetekből, mely így az idő söprő erejétől megszűnik, és nem ér föl az öröklétig! Az igazság tűnhet a leggyengébbnek, de egyszer mindent elpusztít, ami nem felel meg neki. Szóval nem megtalált. És elvárják, hogy ezeknek felelj meg. Egyetlen joguk van: az erő. Erőszakban tartanak. Ez terror. Olyan undorító dolog a nevelés, hogy szavakkal el se tudom mondani. Emlékezni kell rá. Hogy vett körbe az a sok pofátlan... Az okos felnőttek tanítanak meg rá, hogy az erő jogán bármit megtehetsz, és mindig a gyengébbekkel kezdj. Aki ezek után tisztelni kezdi a rendszert, annak mély megvetésem. A rendszer iránt egyébként sem lehet egy normális emberben tiszteletet kivívni, mivel tisztelésének hiányához bőven elegendő probléma, hogy van. De ilyen agybamosott ságokat sem lehet már megkérdőjelezni. Mert jön a sok agymosott f, hogy jujcimujci, te máshogy gondolkodsz, ez probléma, menjél orvoshoz...

[magyarmalter]

jó kiindulás lehet a szépség mibenlétének megtárgyalásához

Kistelek, Csongrád

https://www.google.hu/maps/@46.484988,19.9639623,3a,50.1y,41.02h,89.26t/data=!3m6!1e1!3m4!1sP6Wbk0VlUU5gG2YpXMG0Nw!2e0!7i13312!8i6656

#vernacular #hungary #architecture #streetview #színez #díszít #alakul #kép #öreg #bátor #klasszik #formál #hangol #talál #kerítés #délalföld #csongrád #kistelek

[takarodjatokamehembol]

lakcím bejelentés 101 for dummies

Ez sehol nincs normálisan leírva, semmit nem lehet tudni róla, semmilyen dokumentum nincs fent a neten, rengeteg fölösleges kört futottunk és sok-sok időt basztunk el rá, úgyhogy most leírom. Az enyémnél összetettebb eset szerintem nincs, úgyhogy az alapján mindenki meg tudja oldani.

0. kiindulás

Tesóm lakásába akartunk bejelentkezni barátommal, amin apámnak haszonélvezete van. Se tesóm, se apám, se barátom nem tudott ott lenni, csak én. Ha hasonló a helyzet, akkor készülj fel, hogy két kört kell futnod esetleg (nekünk hármat kellett).

1. a papírok

Mindenkinek, aki be akar jelentkezni, kell egy rózsaszín lap, amit a kormányablaknál lehet kapni. (a többi papírt elfelejtettem befotózni, de azok csak ezer éves, agyonfénymásolt szarok)

Ezt ki kell tölteni, alá kell íratni a tulajdonossal. Ott helyben is lehet, de akkor ott kell lennie a tulajnak. Pár helyen nem túl egyértelmű, hogy mit kell írni, de az ügyintézők nagyjából leszarták, szóval csak érzésre. Ezen kívül nekem kellett egy meghatalmazás, mert a haszonélvező sem tudott ott lenni, ez egy sima A4-es lap, amit szintén a kormányablaknál adtak. Helyrajzi szám is kell rá (szinte mindenhova), de azt ki tudják nézni ott neked, nem kell beírnod. Végül kellett egy meghatalmazás, hogy eljárhatok barátom nevében, ez egy A5-ös fektetett, agyonfénymásolt lap, amit szintén ott az ablakban adtak. A meghatalmazásokra természetesen 2-2 tanú kell, mi mindkettőre nevet, lakcímet, szig. számot írattunk velük, bár az elsőnél ez nem volt egyértelmű.

2. ügyintézés

Ha másvalaki nevében is eljársz, vidd el az ő lakcímkártyáját, mert a régit beveszik és újat adnak helyette. Hogy melyik kormányablaknál lehet megcsináltatni, az lutri, nem találtam sehol leírva és az első helyről elküldtek bennünket (szóval igazából három és fél kör volt...). Szerintem jó eséllyel az önkormányzat mellett működőnél, vagy kisebb településeken magán az önkormányzaton. Lehet, hogy érdemes odatelefonálni előre ezzel kapcsolatban. Ha több ember nevében mész, annyi sorszámot húzz, legalább is engem visszaküldött a nő egy másik sorszámért, amíg ő csinálta a dolgát a gépen. Nekem kb. húsz perc volt onnan, hogy sorra kerültem, és még a rendszer is baszakodott.

3. ???

4. profit

#lakcím #bejelentés #ügyintézés #hatóság #kormányablak #önkormányzat #iratok #közszolg #lakcímbejelentés #segítség #leírás #élet #felnőttség

[keresztyandras]

Az újságíró archívumából – Beszélgetések az euró bölcsével

Az újságíró archívumából – Beszélgetések az euró bölcsével

Kulcsár László Hat évvel az Európai Unió közös pénze, az euró bevezetése előtt írtam azon törekvések inkább látványos részleteiről, amelyek megelőzték Európa működő fele valutájának a megjelenését. Emlékeztettem a kiindulás sarokkövére, a tőkeáramlás 1990. évi liberalizálására az Európai Közös Piacon belül. És természetesen arra, hogy a várhatóan történelmi – pénzügyi, gazdasági – fordulat egy…

View On WordPress

[kunigundakincsei]

Nem csak ásványból készül karkötő. A gyönyörű rózsás gyöngy volt kiindulás. Már a shopban. http://www.kunigundakincsei.hu/ 

#egyediékszer egyedikarkötő egyediajándék karkötő magyartermék magyarinsta ékszer vegyélhazait gyöngy rózsa kunigundakincsei karkötődivat ka

[aretsorozat]

74. epizód

A TÖRTÉNET CÍME: ZSEB ÉS CETLI

 1; A zseb és a cetli. Pubé Nagyúr, mintha Amerika kapitány. Hogyan készül egy gyerek?  

 A ZSEB

- Látják, hölgyeim?- fordítja ki nadrágja bal zsebét Kovács tanár úr azért, hogy bizonyítson. – Látják, üres, tehát nem a levegőbe beszélek. Pontosabban természetesen a levegőbe beszélek, mert hanem lenne levegő körülöttünk, akkor légüres tér lenne, tehát nem terjedne a hang. Vagyis hiába tátognék. A hangszálaim által keltett rezgés nem jutna el a kis füleikhez. De minek is tátognék, hacsak nem éppen levegő után, akár egy partra vetett hal, így valahogy-  és a tanár úr ezt is mutatja! És hihetetlen, mennyire élethűen utánozza a partra vetett, fuldokló halat. Ahogy tátog, és minden tátogás után cuppant egyet, ahogy a szeme elüvegesedik, és a halálfélelem kétségbe esését

felváltja a belenyugvás békés üressége. A lányok meg csak bámulják, és még vihogni is elfelejtenek. Szerencsére a tanár úr percnyi tátogás után felhagy

a mutatvánnyal, és visszatér az üres zsebe ismertetéséhez.

- Tehát üres ez a zseb! Pedig! Esküszöm kegyedéknek, hogy ide tettem be

egy héttel ezelőtt, az előadás után. Hogy el ne feledjem, hol is tartottam a

„Bevezetés a gondolkodásba, vagy mibe” stúdiumunkban. Bizony, ide tettem, még meg is tapogattam, és éreztem a cetli vékonyát, amivel mégis elkülönült

eme zseb bélés anyagától. Ide tettem, és most nincs itt. Hogy lehet ez?

- Talán a másik zsebébe tetszett rakni- veti fel a racionális opciót Péter Ágika, a hölgykoszorú legfiatalabb tagja, aki idén érettségizett, ám teljesen érthetetlen és méltatlan módon nem vették fel az Iparművészeti Egyetemre. És a szülei úgy döntöttek, inkább itt tanuljon úri nőnek lenni, mint munka nélkül kallódjon egy évig.

Másik zseb? Hoppá? Kovács tanár úron múló rémület fut át. Mert ha igaza lesz Péter Ágikának, a rézfánfütylülő plüss wombat megalkotójának, akkor oda a

felsejlő koncepció, amire a mai előadását felépíthette volna. A jobb zsebéhez kap, megtapogatja. Kissé megkönnyebbülten egy használt zsebkendőt és a kulcscsomót vesz elő, félrerakja, aztán kifordítja azt a zsebet is. Nincs csalás, nincs ámítás, a kezemet is hiába figyelik, a cetli ott se nincsen. És ezen a gesztus sorozaton már lehet és muszáj is vihogni. Kovács tanár úr meg együtt nevet velük. Vajon megsejtette már, miért jött el az órájára minden diákja? Hogy jobb őt nézni, meg hallhatni, mint jó pár celeb stan upost? Noha a felét se lehet néha érteni, amiről beszél, no de ahogy mondja…

- Nos, mi lehet ebből egy megformálandó gondolat, kedves leányok?

- Hogy a tanár úr eszméletlen feledékeny és szórakozott?- találgat Izaura, akit Kecskés ügyvéd íratott be a felsőfokú úrhölgy nevelőbe, ami, lássuk be újra, igen nemes és önzetlen gesztus volt tőle. Na mert, kérem, örömlányból és utóbb szex call centeres virtuális prostituáltból már hogyne lehetne úri nő? Bár ahogy a szólás mondja: a kurvából lesz a legjobb feleség.

- Na persze, az is jó kiindulás, és ebben a témakörben is nagy izgalmak közepette lehetne kalandozni. Miért vagyok én ennyire feledékeny? Finomabban megközelítve a problémát: szórakozott? A korom miatt? Netán a túlzott mértékű alkohol fogyasztásom következménye? A kettő együtt? Vagy csak simán zseni vagyok? Vagy zseni azért nem vagyok, de annyira elmerülök a saját téveszmés

baromságaimban, hogy minden más, mondhatni hétköznapi gond, feladat, kéznél levő és kézhez álló dolog kiszorul a tudatomból, vagyis elfelejtem? Hogy milyen nap van? Hogy ettem-e már reggelit? Hogy mi a fenéről vartyogtam kis kegyedéknek a múlt héten, és aztán hová tettem azt a cetlit, amire felírtam, mert úgyis elfelejtem? De ha azt is elfelejtem, hogy elfelejtem? Vagy nem felejtem el, de azt elfelejtem, hogy hová tettem a cetlit?

Nos?

Erre a problémára rendszeresítettem a nadrágom bal zsebét. Mint olyat, hölgyeim. Ami tuti. Mindig ott van, ahol, a nadrágom bal felén, felül, uszkve

öt-hét centire az öv alatt. A bal zseb tehát a cetli helye. Mindig ott, soha máshol, véletlenül se máshová. Csakis oda dugandó, és onnan húzandó elő.

Értik, lányok?

- Értjük-  csilingel és bong a leányok kórusa.

- Látják?

- Látjuk!

- Látják, hogy nem látják?

- Látjuk, hogy nem látjuk! – és ebből megint hullámzó vihogás támad.

Janka nagysád pedig benéz az előadóterembe a konyhából, de az ajtót csak résnyire nyitva. És látja, hogy ez a vihogás nem rendbontás, hanem a kacagva

tanulás tipikus esete lehet, és úgy döntött, hogy ez bizony jó, így elégedetten

csukta be az ajtót és tért vissza a tízórai kávéja elkészítéséhez sós-vajas kiflivel.

- Nos, hölgyeim. Most, hogy jó kedvűen túljutottunk a látják- nem látják- na látják alapviccen, ideje egy kicsit elkomolyodni és megpróbálni értelmezni a jelenséget. – A tanár úgy néz körül, mint aki jelentkezőre vár. És egy növendék, aki még nem ismeri Kovács urat eléggé, jelentkezik is. – Az a jelenség, hogy nincs is jelenség?

A doci kissé elámul attól, hogy jelentkezett valaki, attól meg még jobban, hogy nem is vetett fel akkora hülyeséget. Jól megbámulja a leendő úri nőt, aki ettől egy kicsi elpirul. – Úgy van, kisasszony! Ez is egy lehetőség.

- És akkor mik vannak még? – kérdezi Izaura, aki viszont nagyon is jól ismeri a

docit.

- Gondolhatja, Izike, hogy számosan adódnak.

- Ja, ja, pont azt saccoltam.

- Megnézünk még egyet?

- Nézzünk! – zúg a leánykórus.

Kovács úr ezzel két keze mutató és hüvelykujjába csippenti a nadrágzsebeit.

Ámbár a jobb oldalit csak a szimmetria kedvéért, hogy ne csüngjön, leffegjen.

- Ehhez azt a kérdést kell feltennünk, mit nevezünk egyáltalán valóságnak.

- Azt a kér üres zsebet?

- Úgy van, Ágika, például. Hát még?

Most áll be a tanácstalan csend, mintha csak matek órán lennének. A lányok egymásra néznek, aztán a docira, szabad a gazda.

- Hát a jelenséget, ami nincs, nemde?

- Ja! A cetlit!

- Például a cetlit, aminek itt kéne lennie, és talán itt is van, csak mi nem látjuk.

Újabb hossz csend után szólal meg egy hallgató: Ne már!

- És ha pedig?

- A láthatatlanná vált cetli?

- Számunkra láthatatlan, kisasszony. Viszont vegye számításba, hogy a mi szemünk csak a három plusz egy dimenzióban működik, úgy mint három dimenziós térben az időt, mint mozgást látva. Ahol az egyhelyben állás is nyilván látszólagos, és csak a mozgás egy privatív esete.

Nos, most ért el a tanát úr abba a szakaszba, amikor kevésbé mulatságos, mint amennyire józanésszel érthetetlen. Zavart tekintetek, üvegessé vált maga elé meredések a válasz erre. Kovács doci most kivételesen észleli a változást, úgy dönt, átmenetileg mondandója tartalmasságát egy kicsit beáldozza az érthetőségnek. – A lényeg az, lányok, hogy az a cetli valahol megvan.

Mind közönségesen: valahogy kisurrant a zsebemből. Ha az utcán, vagy az erdőben, akkor az avar között hányódik, mígnem az első áztató eső péppé nem oldja és így adja vissza testét a földnek. Ha nálam otthon a lakásban, akkor az első nagytakarításnál tán megtalálom. Vagyis tavasszal?  - na ez a kilátás ismét halk kuncogásra ingerli a hölgyeket. Hogy ez milyen aranyos tud lenni ez a doci! – Ám mi van akkor, ha a cetli eltűnésének nem ennyire prózai az oka?

Ha őkelme, talán akaratlanul, talán csacska tréfából, netán kalandvágyból, egy

másik valóságba transzformálta magát? Mi van, ha itt a Földön számtalan valóság létezik, egymástól akár milliméteres távolságra, amely valóságok úgy simulnak egymásra,  mint a hagyma vagy a káposzta levelei? Apropó, kegyedék tudták, hogy a hagyma a liliom félék családjába tartozik? Tehát ne sértődjenek meg, ha a lovagjuktól a legközelebb egy szép csokor újhagymát kapnak.

No és ha egyenesen liliomot? Mit akarhat az jelenteni? A liliom, hölgyeim, az erény, a tisztaság, a hosszú élet, a királyi nemesség és a hűség ígéretének szimbóluma. Ha tehát liliomot/és vagy hagymát nyújt önök felé a Nagy Ő, az már bizony igen szép és nemes jelentésű ajándék.

És a lányok enyhén eltátott szájjal, megnedvesedett szemmel nézik ezt az igen rosszul öltözött, mindig borostás és kissé mosdatlan palit: ez tényleg tündér aranyos is tud lenni.

No de eddig tartott a közérthetőségnek tett gesztus, Kovács tanár úr úgy dönt, itt az ideje belecsapni a lecsóba.

- Mi van akkor, ha ez a cetli már az a cetli? Mivel odaát van? Úgy hullott ki a zsebemből, hogy átbucskázott a valóság hagyma egyik leveléről a másikba?

Kvázi egy spontán transzformációval. Lehetetlen, azt gondolják?

Hosszú hallgatás után megint Izaura ad a véleményének hangot: AZ  HÁT!

- Szóval kegyed úgy véli, kedves Izaura.

- Mivel semmi kedvem megbolondulni.

- Hajaj, drágám, ha az csak kedv és elszánt döntés dolga lenne…

- Mért, nem?

- Nos, folytatódhat a mai beszélgetésünk ilyen irányba is. Legyen ma az?

S lányok megint összenéznek, nekik végül is mindegy, mi mai Kovács féle

stand up egyik mellékes csapongása.  

- De szép is lenne, ha csak azon múlna, hogy az ember egy nap felsóhajtana:

ejnye, ma valahogy kedvem támadt megbolondulni.

Némi derültség után Izaura vitatkozik. – Mért, vannak olyan napok!

- Bolondságokat művelni, de nem megbolondulni, kisasszony.

- Vagy tényleg megbolondulni. – És Izaura ezt bizony úgy szólja be, mint aki komolyan mondja, mert tapasztalatból beszél. És akkor Kovács úrról ismét kiderül, valójában empatikus jó tanár, mert rámered a lányra és úgy dönt,

ezt a témát röviden lezárja, inkább visszatér az eltűnt cetlire.

- Nos, akkor a következőt nézzék! Az emelje fel a kezét, akinek még soha az életében nem tűnt el valami tárgya, ráadásul tökéletesen nyomtalanul, egyik pillanatról a másikra! Ráadásul úgy, hogy meg mert volna rá esküdni, tudta, hová tette. Mert emlékszik a helyre és a mozdulatra. Vagy, mert annak a tárgynak mindig ott volt/van a helye, ahol a kézéhez közel lakik. Egy kulcs.

Az például tipikusan hajlamos a nyomtalan feszívódásra. Szemüveg. Kalapács, szeg, varrókészlet, aprócska plüss állat? Zokni, gatya, bugyi, szemétlapát?

Jegygyűrű! Hajaj, az de kínosan megmagyarázhatatlan bír lenni! Anyukám!

Még ebédnél is megvolt, itt ni, az ujjamon, és most…

A tanár úr igazi rémülettel magyarázkodik, mintha (nem létező) felesége előtt állna, és ezzel ismét derültséget érdemel ki, már-már közbe tapsot.

- De hol van? Itt volt! Ide tettem! Egy perce még láttam! Mindig is itt a helye!

És most? Nos, ki nem élt már át ilyesmit?

Persze, hogy mindenki, ehhez kétség nem férhet. A tanár úr felüvölt.

-A manók! – amitől Janka igazgatónő csaknem félrenyeli az utolsó falat kiflit, amit az utolsó korty kávéval kell egy kicsit feláztatni a szájban, lassú, kéjes rágás közben, és ami imígyen csaknem mindig a csúcs, és még akkor is az marad, ha új bögre tejes kávét és még egy kiflit szavaz meg nyelés közben magának. De most kis híján megfullad. Mi ez az üvöltés, hogy manók?  És már megint mi ez a kuncogás az úri kisasszonyok körében?

De most tényleg? Kovács doci bölcsész tanár, vagy show man és kabarészínész?

Ám ha a lányok kedvelik… Minden esetre muszáj lesz megint diszkréten, a résnyire nyitott ajtón belesni.

- Vagy koboldok? Esetleg a házi mumus? Nem, nem, ez a csenő manók stílusa.

Hogy megvárják, amíg az ember elfordul, talán még valamivel el is terelik a figyelmét. és hoppá, már nyúlják is le a cuccot. Aztán röhögnek rajtad a térdüket csapkodva, a hátukon hengeredve, a lábukkal rúgkapálva, hogy keresed, és nem találod, hogy nem tudsz kimenni a lakásból, nem tudod felhívni azt, akit akartál,

nem tudod megvarrni, megszegelni, megfőzni, kirakni, berakni vagy megmagyarázni, hogy Lepsénynél még megvolt. –

A lányok nevetnek, és Janka is mosolyog. Ezek a csenő manók tényleg sunyi kis mocskok. Viszont ha nem lopták el a kenyértartóból a második sóskiflit, amíg ő itt leselkedett, akkor mégis csak megeszi azt is, noha nyilvánvaló, hogy az iménti csücsök-érzést egy nap csak egyszer lehet elérni, a többi csak pótlás, unalomig kiüresedett perverzió.

- Hihetünk ebben, lányok?

A maholnap úrinői némi töprengés után úgy döntenek, talán bólogatni kéne.

Nem nagyon, csak amolyan aprókat, mint aki hajlamos lenne hitelt adni az elmondottaknak, de még egy picit bizonytalan. Csakugyan, kinek nem tűnt már így valamije?

- Naná, hogy hihetünk! Különösen mi rétiek, nem? Hiszen körülöttünk amúgy is

úgy tombol a mágia éve óta, hogy számunkra egy apró csoda már nem is meghökkentő, sőt, hétköznapi, a maga érthetetlenségével együtt. No de hová tűnnek akkor ezek a huncutok az elcsent tárgyainkkal? És ha megunták a velük való játszadozást, és hogy röhögjenek a bosszankodásunkon. Valamint úgy döntenek, hogy az ellopott tárgy nem annyira értékes, hogy behajítsák a kincses kamrájukba.  Rá a halomra, ahol fém és papírpénzek, gyűrűk, nyakláncok, dugóhúzók, sörnyitók, rugós és kvarc órák, ritkábban toronyórák, autókerekek, féltengelyek, apáca fityulák és kencefice krémes tégelyek, emlékkönyvek, titkos naplók, plüss állatok és döbbenetes mennyiségű szerelmes levelek várakoznak egy kincsvadászra, netán a harmadik, legkisebb királyfira.

Bizony, a szerelmes levelek. Amik egyre ritkábban születnek, ezért már csaknem ritkaságnak számítanak. Még tíz év, és azok is lesznek. A aprónép odaát található csencselő piacán, vagyis a másik világ Vateráján vagyont fog érni egy-egy becses darab.

Mert ha így kérdem, akkor kegyedék is belátják, bizony kiment a szerelmes levél a divatból. A szerelmes levél is. Ugye? Manapság már csak számlát és

hivatalos levelet kap az ember, persze ajánlva, amit a postás csakis akkor hoz ki, ha tudja, hogy nem vagy otthon. És így élveteg gyönyörrel írhatja az értesítést, fáradj be a főpostára, húzzál sorszámot, várjál, bosszankodjál, legyél sík ideg! Ne csak nekem legyen szar, aki napi hat-nyolc órát kutyagolok, a vállamra vetett dög nehéz postás táskával, hanem neked is, te ócska, civil köcsög, akárki is rejtőzzél a sunyi kis címed mögött akármilyen névvel…!

Nehogy már csak én dolgozzak!

És a lányok megint kénytelenek vihogni a docin, amilyen dühbe gurult

a postások nevében.

Janka igazgatónő pedig megvajazta a második óriás sós kiflit, és a gyorsforraló segítségével hozzá tripla adag instant tejes kávét készített. Három az egybent, mert megítélése szerint, ha valami rossz, az akkor már legyen nagyon rossz. Egyszerűen abból a megfontolásból, hogy a nagyon rossznál rosszabb már nem jöhet. Pedig tudhatná már, hogy dehogy nem.

A rossznál lehet mindig rosszabb! Még a halál után is, nemde? Elvégre miért hozta a Teremtő létre azt az intézmény is, ahová belépve fel kell hagyni minden reménnyel?

Janka nagysád, hogy ismét hallja a kislányok kuncogását, magában megállapítja, mégis csak főnyeremény a Kovács tanár úr, noha hetekig vacillált, hogy hívja-e.

Először is azért, mert eléggé csúf ember. Másodszor részeges. Harmadszor, ha igazán belelendül egy adott témába, egész biztos, hogy már ő se érti, amit beszél.

- Zárójelben kell hozzátennem, hogy az igazán kínos ajánlott leveleket bezzeg nem hajlandók ezek a kis manók megcsaklizni, persze a levéllel együtt azt a gondot is, amiről azok értesítenek. Fizetési felszólítás? Idézés, teszem azt válóperes vagy egyéb más polgári peres, netán büntető ügyben? Tájékoztatás munkaviszony megszüntetéséről? Soroljam? Egy frászt sorolom. A szerelmes levelekről volt szó. Az emelje fel a kezét, aki kapott mostanában?

A lányok összenéznek, kar nem lendül magasba. – Ugye? Pedig önök aztán igazán csinos hölgyek. Mert hogy én nem kaptam úgy…harminc éve, de akkor is csak egyet, és azt is tévedésből, mert nem nekem írták,nahát azon nem érdemes m��ltatlankodni. De mit kapnak önök? SMS-t? Emailt? Üzit?

Na de hol van az a papír alapú, kézzel írt sorokhoz? Amiben könnyünkkel áztatott, vérünkkel sűrített tintával esdeklünk mi, sóvárgó férfiak egyetlen megvető pillantásukért.

Vagy amit önök írhatnának kedvesüknek, mint Tatjana Anyeginnek.

 „Én írok levelet magának – Kell több? Nem mond ez eleget? Méltán tarthatja hát jogának, Hogy most megvessen engemet, De ha sorsom panaszszavának Szívében egy csepp hely marad, Nem fordul el, visszhangot ad. Hallgattam eddig, szólni féltem, És higgye el, hogy szégyenem Nem tudta volna meg sosem, Amíg titokban azt reméltem, Hogy lesz falunkban alkalom, S hetenként egyszer láthatom; Csak hogy halljam szavát, bevallom, Szóljak magához, s azután Mind egyre gondoljak csupán, Éjjel-nappal, míg újra hallom. Mondják, untatja kis falunk, A társaságokat kerüli, Mi csillogtatni nem tudunk, De úgy tudtunk jöttén örülni.”

 Puskin: Anyegin, Áprily Lajos fordítása

A szerkesztő

 És Kovács tanár úr tényleg szavalja ám, és hibátlanul, és a végét megkönnyezi,

amitől a lányok szabályosan zavarba jönnek, se a tanár úrra, se egymásra nem mernek nézni, mert érzik, ezért most baromira nem lenne ildomos vihogni.

Pedig nagyon kéne!

Mivel ez a levél igen szép, annak ellenére, hogy egy igen rosszul öltözött, általában borostás és enyhén aceton szagú férfiú idézi.

- Ugye, lányok, ugye hogy ugye? Azért régen még a hölgyek is merészeltek érezni, és azt néha ki is mutatni! Ó, áldott romantika!

Izaura kotorász a zsebében, talál egy tiszta papír zsebkendőt, feláll, Kovács docinak viszi, nyújtja.

- Tessék, fújja ki az orrát a tanár úr!

- Köszönöm, kisasszony!

- Nincs mit…

Na és végre ezen már lehet egy kicsit kuncogni. A tanár úr kibontja és harsány, hajókürtszerű trombitálással megszabadul az érzelgősség taknyától. Ezen meg már kacagni muszáj. Doci a lányokkal nevet.

- No de félre a régi szép időket, amikor még a nők: nők voltak, a férfiak pedig férfiak.

Már aki, morogja a konyhában Janka nagysád, a szájában egy körülbelül nyolc centis hosszú vajas kifli darabbal. Hát bizony, ő még emlékezhet azokra az időkre, amikor az udvarló megnyiratkozva, magához képest tiszta ruhában és egy csokor virággal várta a nőt, hátha mégis megjelenik amaz randevún, amit biztosra megbeszéltek, tehát még az sincs kizárva, hogy negyed óra- húsz perc késéssel megérkezik. És akkor be lehet ülni egy presszóba szimpla kávéra és kis három cent konyakra. Hol van az már?! Ó, jaj, igaza van a docinak.

- Térjünk vissza a nagy kérdéshez. Hová tűnnek ilyenkor a csenő manók, koboldok, mumusok, vagy ne adj isten, maga a Lápi Lidérc? Mert itt a Földön nincsenek. És nem, nem az a megoldás a problémára, hogy igen ügyesen rejtőzködnek. Vagy amikor lebuknak, hipnotikus varázst küldenek az ember fejére, és ezért nem emlékszünk aztán semmire. Nem, lányok, nem.

Ők bezzeg ismerik az átjárókat!

Igen, most hiába néznek rám így, kételkedve, és nem először ötlik fel önökben

az a halk kis félelem, Kovács tanár úr nem normális. Nem is csendes őrült, mert be nem áll a szája, de talán, hangsúlyozom, talán nem közveszélyes.

- És ez biztos? – enged meg magának egy ilyen beszólás az egyik növendék.

Különben naná jogos, ha a tanár úr ziccernek ad fel egy labdát. Kovács doci nyájasan fordul a leányhoz. – Kisasszony, bántottam én már magát?

- Azt tetszett mondani, majd a félévi vizsgánál…

- Hű, ez igaz, olyankor csakugyan veszélyes vagyok.

- Jaj, ne!

- De pedig! – ám a tanár úr mosolya mást sejtet. Izaura zárja le ezt a témát,

mégpedig határozottan: Csajok, a Doci normális!

- Köszönöm a bizalmat, Izaura!

- Tudja, hogy régóta ismerősök vagyunk…

- Ó, hogyne! És nagyon is büszke vagyok erre, elhiheti.

Na, ebből születhet aztán a pletyka! Janka igazgató asszony szájában meg is áll a következő öt-nyolc centis falat. Csak nem? Volt kuncsaftja a tanár úr akkoriban?

Amikor Izaura még a szolgalmi soron strichelt? Mert ha igen, az azért egy kicsit kínos lenne. Bár a Docit ismerve szinte kizárt, hogy ő azt a kevés pénzét örömlányokra költötte volna. Amikor abból a Tokaji Borozó számláira is éppen csak tellett.

Na, most a lányok is úgy néznek előbb Izaurára, aztán a Docira, mint akik tudnak, amit tudnak.  Izaura is felfogja a veszélyt, ezért kimenti a tanár urat.

- A kisöcsém apukája meg a tanár úr általában egy állópultnál isznak.

- Úgy is van! A Tokajiban. A drága jó Babos úr! Ajaj, őt is de rég nem láttam,

amióta a főállásom odaköt a Csíki erdőhöz. Jó is, hogy felhozta, Izikém, valamelyik nap meglátogatom. Őszintén, Ignác úr kannás bora messze földön a legjobb minőség. No és persze a tablettás bort tudni kell behűteni.

Kérem. Az igen kényes művelet. Az nem lehet túl meleg, már-már langyos, mert akkor rögtön kiadja a nedű azt a jellegzetes patkányméreg ízét. Értik, mintha a „gazdák” direkt mérgezett patkányokat áztatnának a gabona-cukor cefrébe, a villámgyors érlelést megsegítendő. Ámde ha túl hideg, akkor meg a tabletta aromája vész kárba. Lányok, maguk ezt sose tapasztalják ki, de a kannás bor

öt-hét fokon iható.

- Jól mondja a tanár úr- bólogat Péter Ági, ami azért elég meghökkentő információ vele kapcsolatban. Honnan tudja? Lehet, csakugyan nagy művész lesz, ha így folytatja, és ha jövőre mégis csak felveszik az Iparművészeti Egyetemre. Janka nénénk viszont lenyeli a kiflit és közben megint megszállja a kétely, talán mégse kellett volna Kovács urat idehozni bölcsészet-oktatásra.

- Szóval, hölgyeim, hogy ismét visszakanyarodjak a cetli- zseb problematika

megtárgyalásához, ugyebár eljutottunk odáig, hogy igenis van átjárás, mert vannak átjárók más- más földi valóságokba. Amikről még azt se lehet tudni, hogy azok egy másik Föld, esetleg egy egész másik planéta-e. És ha van olyan világ, ahol az öt dimenzió a szemlélet módja? Amihez képest mi a tér-időnkkel nagyjából olyan lények vagyunk, mint amikor mi nézünk egy kétdimenziós

képet? Egy filmet. Fotót. Ahol a mélység  csakis puszta illúzió.

Ugye? Ki nem használt már a moziban ülve térlátós szemcsit? És ha lenne egy olyan szemüvegünk, amivel az ötödik dimenziót szlelnénk, mintegy külső szemlélőként a mi mozinkat, amit mi valóságnak hívunk, és el se tudjuk képzelni, hogy a látotton - tapasztalton kívül más is lehet? Beszélni beszélhetünk róla, de az merő, teoretikus vartyogás, mint ez most.

No és az, aki a hatodik dimenzióban is lát? Fel egészen a kilencig. Hű, miféle lények lehetnek ők?

És milyen kár, hogy mi emberek, földi lények ilyen kis nyomik vagyunk, igaz?

Lehet az vigaszunk, hogy halálunk után a Menny és a Pokol, az Odaát az

ötödik dimenzió, vagyis kvázi szemtől szembe az istennel, istenekkel és

az ő arkangyalaival vagy alisteneivel.

A lányok ámulva figyelik docit, ám leginkább azért, mert most mintha úgy szavalna, hogy azt lehet érteni. Vagy ezt se lehet, ez is csak illúzió?

- Tehát igenis vannak átjárók. Számunkra leginkább olyanok, amik egy másik

három plusz egy dimenziós világba nyílnak, pontosabban mi emberek és más földi lények ennyit vagyunk képesek érzékelni, ezért észlelni belőlük.

Persze, ki vagyok én, hogy a macskákról, kutyákról, madarakról, vagy a cetekről  nyilatkozzak, ők hogyan látják a világot, mit észlelnek? Sokak szerint a macskák a leggyanúsabbak, a cetek pedig a legrejtélyesebbek. És ami a macskákat illeti, azzal nagyon is egyetértek. Gondoljanak csak bele, szépséges kisasszonyok, egy elkényeztetett házi macska életébe! Mindent lát, mindent megfigyel. A világon semmi hasznot nem hajlandó hajtani. Az egeret a maga szórakoztatására fogja meg, és hosszan kínozza, tehát nem égségből öl. Folytassam? Egyáltalán nem tartom kizártnak azt a csaknem közkeletű vélekedést, hogy a macskák a földönkívüliek kémei immár tíz-tizenötezer éve. És az, hogy ezt a nyilvánvaló tényt senki nem veszi elég komolyan, csak bizonyíték. Az a legkevesebb, hogy átmossák az agyadat, ha komoly tényeket találsz ellenük.

-A tanár urat nem kutyák rabolták el? – kérdez rá az egyik jól értesült, réti növendék. Kovács doci megborzong az emléktől.

- De.

- És az hogy történt?

- Egyszer talán elmesélem.

- Mért nem ma?

- Mára legyen annyi elég, hogy nyilván tévedésből.

- Rabolták el a tanár urat?

- Arról faggattak, hogy értettem én azt a nótát, hogy „Száraz tónak nedves partján”.

- „Döglött béka kuruttyol”?

- Úgy van.

- És ezért rabolták el?

- A kutyavér – denevér sor miatt.

- „Sej-haj, denevér, bennünk van a kutyavér?”

- Úgy van, kisasszony.

- De ezért mért?

- Mondom, tévedésből. Először is, ez egy népdal. Tehát nem én találtam ki.

Másodszor, én aztán nem akartam ezzel üzenni senkinek semmit. Ennek ellenére

egy ember méretű űrcsótány mégis kinyalta a fülemen át az agyamat, aztán

idegekre szedegette, átmosta és visszaöntötte. És a végén, mintha csak iszonyat

berúgtam volna, beleraktak a Gazdag Kábel piros talicskájába és azzal toltak haza. Nos, kisasszony, ez így történt.

- Magának aztán nem unalmas az élete, tanár úr.

- Dehogy nem. Azaz, igaza van, kisasszony, nem unalmas. De nem attól szórakoztató ám, hogy időnként történik velem valami érdekes. A hétköznapok attól még hétköznapok. Mostanság járom az erdőt Bimbó egértől Cser Botondig és vissza, de ebben, hála az égnek, nincsen semmi izgalom. No, amikor fellázadt az erdő Laci bátyánk igen hangos orgánuma miatt! Az nem volt semmi.

De pont azért vagyok ott, hogy az ilyen feszültségeket felleljem és kezeljem.

- És a Csiki Erdő tényleg mágikus királyság lett?

- Annak kiáltotta ki magát…- válaszol Izaura, a bennfentes Doci helyett.

Janka nénénk meg ott áll az ajtó mögött, és azon hezitál, beülhet-e Kovács úr

órájára, a lányokat nem zavarná-e nagyon a jelenléte. Vagy füleljen-e tovább is

itt, a konyhában. Ez lenne a legjobb, ha nem ette volna tele magát és nem lenne

öreg egy órát még ácsorogni. Talán mégis csak be kéne izzítani egy mikrofont

az előadóteremben. Nem ám sumákban, lehallgatós célzattal. Hiszen ami a tanórán történik, az nem lehet titok. Viszont ha már lelógna a plafonról az a térmikrofon, amit még a megnyitó ünnepségre vásárolt, akkor ülhetne bent

a szobájában a fotelben és ott hallgathatná a tanár urat. Na, beszél is majd

Jonatánnal, ha megjön a NAV-ból, hogy hívjanak egy mestert, de azonnal.

Közben, talán lassanként, de legvégül hirtelen felindulásból, Kovács doci úgy döntött, hogy a lányoknak meséli el a történetét. Ami akkor esett meg vele,

amikor a kettős legénybúcsú alkalmával átlépett az Odaát ajtaján, aki mostanában Dezső dagonyája mellett lakik. Átlépett az ajtón, és az igencsak

ittas társaság öt percig hiába hívta, kereste. Nem volt itt, odaát volt.

Pedig nem is egy csenő manónak tetszett meg. Ám öt perc múltán visszatért.

Közben kinőtt a szakálla, és a tarkójáig csimbókosodott le a haja.

Vagyis legkevesebb három hónapot töltött el ott.

Hol, kivel?

Na, ez az, amit még nem mesélt el senkinek.

Mert bizony csaknem úgy tűnt el ő, és került aztán elő, mint a zsebéből az a cetli, amire felírta volt, hogy az elmúlt héten hol is hagyta félbe az okoskodást a „Bevezetés a gondolkodásba, vagy mi” tantárgyból.

                                                 O

 ZEUSZ  ATYJA  KRONOSZ

 - Hová nyúlkálsz már megint, te kis köcsög?! – dörren Zeuszra az égből egy igen szigorú hang, pont azon a hangon, mint a szigorú, de legalább igazságtalan apa, aki elképedve és máris ingerülten a súlyos csalódástól üvölt a fiára, hogy őt ismét onanizáláson éri. Elfeledkezvén arról, hogy hajdan, boldogult kamasz korában ez neki is az egyik kedvenc szabadidős tevékenysége volt.

A főisten le is dermed. Nem csak a hang erejétől és tónusától, meg a váratlansága miatt, hanem annak tartalmáról. Mintha maga Kronosz üvöltene rá, mármint az atyja szelleme, akit, mint az tudjuk, éppen Zeusz hajított le az alvilágba, mint egy igazi, tőről fakadt pszichopata. Hogy aztán elkezdődhessen az ő főisteni regnálása.

De nem atyja isteni szelleme dörrent rá az égből, hanem Pubé Kapitány az űrbéka leszálló egységéről. Pontosabban nem is Pubé, hanem MIMINK, a csillaghajó mesterséges intelligenciája Pubé hangján. Nincs organikus intelligencia, aki ennyire frappáns leszólást ki bírna találni, különösen akkora nyomás alatt, amikor egy tényleg pszichopata szemétláda éppen kezdi megfojtani szíve szerelmét. Bezzeg Mimink. Aki mintha ismerte volna ama szégyenletes családi sztorit, ami Zeuszt Olümposz trónjára jutatta.

Na most még a főisten se annyira pszichopata, hogy egy másodperc tört részéig meg ne zavarodjon, és el ne kapja két randa, szutykos kezét a Matróna nyakától. És ez elég is Miminknek ahhoz, hogy egy nagyenergiájú, zöld színű lézersugárral fel ne robbantsa, és a következő pillanatban el ne párologtassa Zeusz fejét, a nyaka nagy részével együtt. És egy ilyen barátságtalan attak még egy halhatatlan főisten egészségének is megárt.

Hozzá kell még tenni, hogy a lézersugár zöld színe pedig libafos volt.

És így komolyan és mély tisztelettel kell néznünk Miminkre, hogy váratlan és igen stresszes helyzetekben is mennyire oda tud figyelni a részletekre.

Egy alapvetően pásztorkodással foglalkozó nép főistene eliminálása libafos színű lézerrel, tényleg nem semmi stílusérzékre vall. No de az is igaz, hogy Mimink mögött legkevesebb háromezer év brutális kalózkodás van, az utóbbi négy-öt év teszetoszasága a cégre nagyon nem volt jellemző. Ezért viszont az a baromarcú Szadó a felelős, akit Zeusz éppen az imént herélt ki.

Hát szóval Zeusz a feje és a nyaka nélkül egyetlen panaszszó nélkül alá hanyatlott. A szitakötőszárnyú tündérlányok, alias csíz hölgyek meg csak most kezdtek el sikoltozni, meg össze-vissza futkosni, mint azok a bizonyos mérgezett egerek. És csak percek múltán vették észre, hogy nincs több zöld halálsugár, az égből tehát nem futó-vad céllövő edzést tart valaki, akinek a hatalma az átmenetileg néhai Zeusznál is nagyobb, hanem, sőt, mintha a megmentőjük lenne. Így aztán megálltak a futkosásban, bujdosásban és elkezdtek felfelé tekingetni, mégis ki lehet az a szörnyűséges és hatalmas.

És akkor.

Az égen, egy bárányfelhő alól kibukkanva egy kis ezüstös villanás.

Aztán a villanásból apró pont lett, a pontból valami kavicsszerű izé, abból

meg a leszálló egység. Ami a szitakötő lányok kis falujától nem messze landolt.

És az akkor utáni akkor.

Képzeljék el, ez a fránya Mimink még filmzenét is kreált Pubé ki, illetve

belépőjéhez! És nem is ám valami gagyi zörejeket. Leszállás közben mintha

szélhárfa csilingelne. Földet, azaz Tóth-szigetet érve halk, moll orgonaszó.

Ezzel várta meg, amíg a nők, bátorságukat összeszedve a színe elé vonulnak.

Akkor a zene felemelkedett, a leszálló egység kapuja lassan kinyílott, ahonnan még késő reggeli világosságban is vakító fény ömlött. Így a kilépő  egy percig csak sötét, bizonytalanul billegő alak, ám csak addig, amíg leér a rámpán, és kiderül, ki a megmentő.

Pubé kapitány!

Ő léked alá.

A HŐS!

A sztár!

Bal kezében egy játéknak tűnő alumínium pajzs: rajta az epe sárga alapon egy böszme vörös csillag. Na most ennek a pajzsnak a világon semmi haszna, vagy értelme, de Mimink ragaszkodott ehhez is, kell a hősi belépőhöz.

És úgy tűnik, beválik a koreográfia. A csíz hölgyek ámulnak, aztán

sikongatnak, kacagnak, zokognak, táncolnak – pontosabban totyognak a nagy

hasukkal. És a Matróna, igen, maga a Matróna térdel Pubé elé, és a fejét lehajtva, mint aki rá se mer nézni az úrra, annak engedélye nélkül, imígyen szól.

-Ó, uram!

Na, most ebből látszik, hogy ezt a bemondást nem a Mimink ötlötte ki, de azért ez is megteszi.

- Hello, mama! – köszön Pubé vidáman. Ez se a Mimink dumája, de elmegy még ez is. És akkor Pubé kapitány a kezét nyújtja, felsegíti a Matrónát, ne már előtte térdeljen, és megöleli, ami egy igen szép és őszinte gesztus, noha a Matróna hasa, és ez a baromság, ez a játék pajzs eléggé útban van.

És akkor már jönnek ám ki a leszálló egységből a régi hat martalócok, akik már annak idején is Pubé kedvenc pribékjei voltak, amidőn először kötöttek itt ki,

a Tóth-szigeten. Hű, mintha ezer év telt volna el azóta. Pedig talán alig valamivel több, mint kilenc hónap, ha ugyan a csíz nőstények vemhességi ideje is annyi, mint a homo sapienseké. Ami persze aligha valószínű. De hogy jó nagy hasa van ám mindnek, az szemmel látható.

Észre is veszik ám a pribékek, és persze Pubé kapitány is. Lett ám ebből tapogatás, kérdezgetés, kételkedés, örömködés – hogy hát akkor tényleg igaz?

A direkt erre a célra növesztett csíz hím nemi szervek aktív használata és a szitakötő lányok méhe csíz gyermekek születését eredményezheti?

A mindenit!

Így most Pubé kapitány és emberei vélhetik úgy, joggal, hogy hatalmasat cselekedtek: sok ezer év múltán egyesítették a csízséget. És ezzel nem csak a csíz világ, de az univerzum történetének is heroikus figurái lettek.

Hát így aztán el is feledkeztek Zeuszról. Akinek a feje máris kezdett visszanőni.

De nem feledkezett meg erről Mimink. Újra lecsapott tehát a zöld halálsugár.

Viszont Szadó Nagyúr tényleg jó sokáig nem jutott az eszébe senkinek.

Hogy a gyalázatos, a hazug, az alávaló gyilkos ott punnyad a Matróna házában gúzsba kötve, kiherélve, kibelezve és a mája megszaggatva. Pubé meg a pribékek meg nem is sejtették, hogy itt van. Ők annyit tudtak róla, hogy a tengerbe zuhant, és vagy belefulladt, vagy azóta is úszik valahová valahonnan.

No de amikor megtudták.

És amikor értesültek arról is, hogy Szadó minemű minőségben regnált itt

a Tóth szigeten. Hogy kéjúr lett, miután ő is egy hatalmas, kielégíthetetlen hímtagot növesztett! Bizony lehet, jobban járt volna, ha Zeusz martaléka marad…

                                        o

  URÁNOSZ  HERÉJE

 - Na és azt tudtad, hogy Kronosz Uránoszt , az apját herélte ki?

- Hogy mondod, drágám?

- Drágám? Még sose szólítottál drágámnak.

- Még sose voltam négy hónapja a feleséged.

- Azért lettem ma drágám?

- Idős házaspárok, ha már nem annyira szerelmesek, mint inkább csak túlságosan beleszoktak, így hívják egymást.

- Ez…hülyeség -  gondol bele Matyi, de nem teljesen biztos benne. Emberi fele megpróbál gyorsan visszaemlékezni, hogy például az ő apja- anyja hogy voltak ezzel. És igaz, például az anyja sokszor mondta a papának: drágám. Feri papa viszont leginkább nem szólalt meg, ha tehette. Tehát valamennyire igaz Töreki Sütemény Ágnes asszony megfigyelése. Ha viszont egy kicsit is igaz, akkor…

- Úgy. Tehát te négy hónap múltán már csak szokod.

- Nem azt mondtam.

- Mert meg se bírod szokni?

- Ezt végképp nem.

- Megszoksz vagy megszöksz, úgy vagy vele?

- Muszáj mindig félreértened?

- Tehát már nem szeretsz.

- Rendben, Matyi, ha ezt akarod hallani, nem szeretlek.

- Már? Vagy soha nem is.

- Soha nem is.

- Akkor mért jöttél hozzám?

- Mert én is szeretek szenvedni, nem csak te.

Matyi sötéten fürkészi Süteményt, komoly képpel viccel-e, és mindjárt jön a csúfondáros mosoly, az a haha, imádlak húzni, te kis hülye féle. De most nem jön. A felesége is csak néz rá, ő meg nézi a feleségét. Te jó ég! Lehet, hogy tényleg vége van a szerelemnek? És ő még csak észre se vette?

Na jó, mindig vannak apró jelek, amitől az ember nyugodtan megsértődhet, ha veszekedni támad kedve. Mint most. És tényleg hihetetlen, hogy mindenen össze lehet veszni, csak egy kis kreatívitás szükséges, no meg némi szorgalom.

Bizony,  gyakorlás nélkül a veszekedés se megy, nem csak a kocogás, a huncutkodás vagy a fekvőtámasz. Mert miről is volt szó?

- Én csak kérdeztem, hogy tudtad-e, hogy Kronosz az apját herélte ki, aztán

Zeusz meg kicsinálta Kronoszt, s ezzel megölte az ó időket.  

- Nahát, de hogy?! – csapja össze a kezét Süti, és most meg ripacskodik.

Matyi úgy dönt, hiába bőszíti ez a nő, nem reagál, magyaráz.

- Kronosz az idő. Mármint görögül. Kronosz a beteljesült idő, a sorsszerűség, a

kairosz az idő minősége.

Ez az! Most bezzeg ámul a csaj! Mivel nem vette észre, hogy az imént gúglézta meg a szót az okos telefonján. Így jár az, aki nem figyel a férjére, csak bámul ki abból a gyönyörű szép fejéből. Miután a feléig átlapozták ARét legújabb füzetét az ágyban fekve. Hiszen mire másra is lenne jó egy vasárnap reggel, amikor kivételesen se neki, se az asszonynak nem kell valahová rohannia.  

Na. Mire jó még egy ilyen vasárnap reggel?

Gyereket csinálni.

De ezt most hagyjuk, maradjunk Kronosznál, aminek a minősége kairosz, ez a minőség bármit is jelentsen.

- Nahát, hirtelen de okos lettél, Matyi!

- Tévedsz, és mindig is okos voltam.

- Úgy érted, benned az égi lény?

- Például úgy is nagyon okos vagyok.

- És szerény.

- Így van, és szerény. Zeusz is annak látszott. Csak sunnyogott az apja

előtt. Amíg nem egy olyan jó kis istenek csatájában szarrá nem verte az ó idők seregeit. Különben ebből is lehetne csinálni egy jó kis MILEHA leágazást.

- Köszönöm, drágám, most már nem hülyén halok meg.

- Nincs mit, drágám.

- No és akartál is ezzel valamit mondani, vagy csak úgy jártál, hogy

egy percre megszállt Kovács doci szelleme?

- Nem szállt meg. Viszont akarok mondani.

- Hallgatlak, drágám.

- Kéne nekem egy fiú.

- Úgy érted, tőlem?

- Mivel másik feleségem nincs és szeretőt még nem tartok…

- Még?

- Ha jól beindul a MILEHA biznisz, annyi pénzem lesz, kilóra is vehetek

néhányat.

-Á, annyira még nem vagy visszataszító, hogy pénzért vegyél nőt magadnak.

- Azt mondod?

- Azt.

- Akkor miért nem szeretsz?

- Ki mondta, hogy nem szeretlek?

- Te.

- Én?! Soha.

- Öt perce sincs.

- Az a szeretőd volt.

- Nincs szeretőm!

- Pedig ő szülhetne neked.

- Az a feleség dolga.

- Szóval én?

- Te.

- Egy olyat, aki majd kiherél?

- Még azt se bánom.

- Na jó. Átgondolom, mit tehetek. – Az asszony kikászálódik a paplan alól, bebújtatja a lábát a jó meleg műszőrme papucsába, és kicaplat a mosdóba.

Matyi nézi a hátát, amíg láthatja, aztán a tekintetét a mennyezetre fordítja.

Amúgy tényleg mi ez a hónapok óta tartó mániája a gyerekkel? Ráérnek.

Igaz, Sütike elmúlt harminc, de az manapság már nem kor a szüléshez.

Bár amit a húga csinált, na, az igen! Az már imponáló bátorság. Mindig is imádta a csajszit. És aki azt jósolja,úgyis megbánják a korai szülést, meg a

házasságot, még gyerek fejjel Benjaminnak, az nem ismeri Bogit.

Lehet, csak őt irigyli?

Á, hogy irigyelné, ez hülyeség. Még ha a nővére lenne, nem a bátyja.

És egy férfiember miért is ácsingózik annyira utód után? Normális ez?

Na, mint hím, még szép, hogy szüntelenül szaporodni akar. Hiszen a szülés

és az utód gondozása extrém kivételektől eltekintve az egész állatvilágban

a nőstény dolga. Ám az is igaz, hogy a homo sapiensnél ez egy idő óta nem így van. Néhány tíz éve? Talán száz? Viszont a halekoknál, már amennyire a halek részei emlékeznek akár erre is, már évezredek óta. Bár a lopótökfejűek civilizációjában bárki bármikor nemet változtathat, szülhet vagy nemzhet, aztán visszaváltozhat, akár némely elvetemültebb űroperában. A halekoknál a nemi szerepek éppen ezért keverednek, a határok szüntelenül mozgásban vannak, ma apának, holnap anyának érezheti magát.

Matyi  úgy döntött, ő itt a Földön megmarad férfinak. És kifejezett akarata,

hogy Töreki Sütemény Ágnes legyen a gyermekeik anyja.

Bár ha Sütike változna férfivá, Matyi meg nővé? Na, az milyen lenne?

Mondjuk az ágyban?

Matyi elengedi a fantáziáját, és ugyan miért is szégyellné, hogy bizseregni kezd itt-ott egy-egy bevillanó képzet hatására. Már csak az a kérdés, Sütikének

elővezesse-e ezt a problémát, no, csak teoretikusan, hiszen az asszony nem halek.  Aztán elveti az ötletet, mert mérlegelés után úgy dönt, többet kockáztat azzal, mint amennyit nyerhet, ha megtetszene élete szerelmének, hogyha játszásiból is, de legyen ő a férfi. Amikor különben is ő az. És ez sajnos nem játszási.

De már jön is ki a mosdóból, elér a szoba közepéig, ott ránéz.

- Mit is mondtál, mért heréli ki Kronosz az apját?

- Hogy megölje az ó időket.

- De várjál már, nekem úgy rémlik, hogy valami nőért.

- Ja, nyilván valami nő is lehetett a dologban.

- Aha. Egy szerető.

- Vagy több is.

- Ezek ilyenek voltak, ezek az istenek.

- De nekem csak te vagy.

- Akkor…kérsz egy kávét?

- És aztán olvassuk ARét füzetet tovább?

- Naná.

- És aztán vagy közben, esetleg utána nem csinálunk gyereket?

- Mondtam már, drágám, hogy azt megbeszéljük!

[csacskamacskamocska]

Kinek tetszünk

Egyszer egy közeli barátom lebaszott, hogy miért azokat a szar fotókat tettem ki róla (egy szülinapos sorozat volt), vegyem le sürgősen. Szerintem azok a legjobb fotók voltak a sorozatból, kifejezetten jól nézett ki rajtuk. Alapos mérlegelés után tettem ki őket, gyönyörű volt mindegyiken. Választott ő hármat. Szerintem borzalmasakat. De kitettem, ha ő magának azon tetszik, legyen. A plasztikás csoportban (plasztikai műtétek) ma az egyik csaj rakott ki magáról fotót, a nem régen műtött hatalmas cicjével. A cickókkal nincs baj, bár mostanra kiokosodtam már, simán megmondom, hogy melyik mell implantátumos és melyik nem, de az arca! Te jó ég! Arca, szája műtve, és természetellenes, láthatóan mű, miközben követ egyfajta divatot, a járomcsont szögletesre zsírtalanítva, a száj lufira fújva, a szem felhúzva amit a lófarokba fogott haj csak erősít. Az a gyanúm, hogy a kiindulás egy szép nő lehetett, amit sikeresen szörnyűvé tettek.

Akit szeretsz, szépnek látod. Én legalábbis így vagyok vele. Látom a szemeimmel az öregedést vagy a felszaladt kilókat, de a szívem nem látja idegennek, hanem szépen megszereti az összes változást. Szép nekem ahogy van. Értem azt is, hogy, ha a párod boldogabb lenne, ha valamit megváltoztatna magán, mert az elvárásai magával szemben azt diktálják, ahogy én sem tudtam megküzdeni a múló idő nyomaival az arcomon. Belül tudtam, hogy hülyeség, de most mégis jobb nekem. Aki szeret, az szeretné, hogy jobban érezzem magam a bőrömben. De vajon mit szólna a pasim (ha lenne, aki szeret), ha lufira töltetném a számat? Begerjedne? Szopósszáj álom? Vagy megkérdezné, hogy mikor múlik el, és addig aludhat-e a kanapén? Annak a csajnak a faszija biztos szereti az ilyet, bár én borzasztónak látom. Igazán borzasztónak. De ő tetszik magának. Az ő fejében más képek vannak a vonzóról és szépről.

Mi is a kérdés? Te tudod a saját párkapcsolatodban, hogy a társad mivel elégedetlen saját magán? Ha meg akarná változtatni, akár műtéttel, támogatnád benne? Van olyan változtatás, ami necces, hogy szakításhoz vezetne, annyira idegenkedsz tőle, vagy mivel szereted őt, azt is megszoknád? Van amit titokban megváltoztatnál rajta mert szerinted jobban állna neki? Hosszabb/rövidebb haj, borosta/szakáll, másszínű haj, másféle szemüveg, más öltözködési stílus? Vagy akár kisebb/nagyobb mell, kevesebb vagy több kiló?

És a könnyed kis téma végére ideteszek egy súlyosabb kérdést is. A mesterséges intelligencia olyan módon fogja befolyásolni a szépségről és a valóságról alkotott elképzeléseinket, aminek a következményeit most fel sem tudjuk mérni. Eddig is szemben állt a valóságos megjelenés a jól beállított és korrigált képekkel, de ez a végletekig megy majd. Emberek milliárdjaiban okozva kisebbségi és alkalmatlansági érzést, illetve lefagyást, hogy addig nem élnek, amíg olyanok nem lesznek majd, mint az ideálok. Vagyis végül soha. örök átmenetet, mindig várakozást, csak felszínt és soha nem mélységet. Nem fogod tudni mi a valóság, mert a képek nem lesznek azok, és a valóság sem lesz az. Megfoghatatlanná válik az igazság. Hiheted, hogy neked nem, pedig igen. Az agy már csak ilyen.

#szépség #plasztikai sebészet #változás #AI #valóság #elfogadás #kapcsolat #12-01

[hirzilla]

Megérte sztrájkolni, megvan a bérmegállapodás a Chinoinnál http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/gazdasag/2019/04/12/megerte-sztrajkolni-megvan-a-bermegallapodas-a-chinoinnal/?feed_id=36818&_unique_id=5cb039ff53c76 Megszületett a bérmeállapodás csütörtökön a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) valamint a Chinoin Zrt. és a Sanofi-Aventis Zrt. vezetősége között, írta esti közleményében a cég. A megállapodás értelmében három bérsávban lesz alapbérfejlesztés. Az alsó, bruttó 400 ezer forint alatti bérsávban 21000 forint, a középsőben 18500 forint, a felső bérsávban pedig 9000 forint alapbéremelést hajt végre a cég. Az alsó, 400000 forint bruttó alapbér alatti sávban az emelést minden munkavállaló egységesen megkapja, a másik két bérsávban részleges vagy teljes differenciálás lesz. Bruttó 1 millió forintos alapbér fölött a megállapodás keretében nem lesz bérfejlesztés. A szakszervezet honlapján azt is írja, hogy a kiharcolt béremelést a cég által korábban bejelentett 3 százalékos emelésen felül kell érteni. A VDSZ honlapján a differenciált emelés részletei is fent vannak. A középső bérkategóiában a 18 500 forintos emelésből 10 ezer forint fix, 8500 forint pedig differenciált; a felső bérsávban pedig nincs fix emelés, vagyis ott mindenképpen differenciált lesz. A bérmegállapodás március elsejétől érvényes, vagyis az emelés ekkortól jár visszamenőleg, és a júniusi bérszámfejtéskor először (és akkor visszamenőlegesen) kifizetni. A bérfejlesztés érvényes a Chinoin Zrt, a Sanofi-Aventis Zrt. munkavállalóira is. Vagyis a Sanofinál nem kell újra végigcsinálni a bértárgyalást. És legalább ennyire fontos, hogy a kölcsönzött munkavállalókra is érvényes a bérmegállapodás. Nem részesülnek bérfejlesztésben azok a dolgozók, akik felmondás alatt vannak, vagy felmentési idejüket töltik, illetve 2018. december 1-én, vagy azt követően léptek be a vállalathoz. Mindkét fél elégedett A jelen megállapodással a VDSZ a kezdeményezett konzultációs folyamatot eredményesnek és a kollektív munkaügyi vitát lezártnak tekinti.A Sanofi törekvése, hogy a megállapodott béremeléssel növelje az elégedettséget, és versenyképes juttatási csomagot kínáljon munkavállalói számára, írta a cég. A VDSZ elnöke, Székely Tamás lapunknak elmondta,a szakszervezet és a dolgozók is elégedettek a maratoni csatát lezáró megállapodással.Annak ellenére, hogy egységes bruttó 30 ezer forintos emelés volt a kiindulás. Mint mondta, a kiindulás nem a cél volt, vagyis készültek a kompromisszumra. A VDSZ úgy ítéli meg, hogy nem volt hiábavaló a kétórás figyelmeztető sztrájk, a munkabeszüntetésnek is nagy szerepe van abban, hogy sikerült elérni a 3 százalékon felüli béremelést. A szakszervezet által korábban benyújtott 5 pontos követelésből a 13.havi fizetés tárgyalását 2023-ra halasztja, a jelenléti bónusz pontját törli. A maradék 3 pontot jövő évben tárgyalja.A bérfejlesztés általános elve továbbra is teljesítményértékelés-alapú. A korábbi megállapodásban megjelölt, 2019. év II. félévében érvényesülő járulékcsökkentést a megállapodás tartalmazza. Kiemelt kép:A műszakváltás után távozó dolgozók állnak aChinoincsanyik-völgyi üzeme előtt Miskolcon 2019. április 9-én. A cég dolgozói kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak bérkövetelésük nyomatékosítására.MTI/Vajda János https://24.hu/fn/gazdasag/2019/04/12/megerte-sztrajkolni-megvan-a-bermegallapodas-a-chinoinnal/

[receptajanlo]

Zöldspárgás penne Pogácsa konyhájából recept

Szezonban, amikor csak lehet, és főleg amikor szépet kapunk, mindig veszünk zöldspárgát. Mióta rátaláltam a sütőben sütős módszerre a neten, azóta mindig ez a kiindulás a spárgás receptekhez. Tovább https://ift.tt/3cGTJDJ

#NOSALTY

[epamslifehungary-blog]

Megbuktatták informatikából, nemzetközi díjakat hozott haza

Rátai Dániel neve nemcsak azoknak lehet ismerős, akik otthonosan mozognak a technológia világában. A 2000-es évek közepén szinte minden létező díjat besöpört, amit feltalálók vagy kutatók megnyerhetnek, hiszen 19 évesen egy olyan virtuális valóság berendezést hozott létre, amitől leesett az álla a tech világ vezető kutatóinak is. A világ első asztali virtuális valóság berendezése, a Leonar3Do névre hallgató fejlesztés aztán világszerte ismert és alkalmazott eszköz lett, Rátai Dani – ahogyan mindenki ismeri – pedig lassan két éve az EPAM csapatának tagja. A szeptember 27-i EPAM IT Night egyik előadójaként és az EPAM VR Lab csapatának tagjaként beszélgettünk vele.

Szinte gyerek voltál, amikor hirtelen hatalmas sikert értél el a Leonar3Doval. Mikor és miért kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy létrehozz egy VR eszközt?

„A történet óvodás koromig nyúlik vissza, ekkor a nyolcvanas évek végét, a kilencvenes évek legelejét éltük, tehát a virtuális valóságnak nyoma sem volt. De valahol talán mégis; a korosztályom biztosan ismeri a Varázsceruza című rajzfilmet, amiben a főszereplő kisfiú térben rajzol és megelevenedik, amit felvázol. Emlékszem, hogy ovisként a film kapcsán azon kezdtem gondolkozni, hogyan tudnék egy olyan varázsceruzát készíteni, ami a térben tud rajzolni. Az volt a kiindulás, hogyan tudnék egy tollba olyan tintát rakni, aminek a sűrűsége megegyezik a levegő sűrűségével. De akkor csak eddig jutottam, mert rájöttem, hogy ez azért nem jó, mert akkor a térbeli „rajzot”elfújja a levegő, nem tudna tartósan megmaradni. Így oviban letettem róla, hogy ezt megcsináljam. Utána középiskolában aztán újra előjött a gondolat.”

A kettő között mit kezdett az iskolarendszer egy ilyen gyerekkel? Valakivel, aki 5-6 évesen olyan tintán gondolkodik, aminek a sűrűsége megegyezik a levegőével?

„Sokat tudnék erről mesélni. Az általános iskolai felvételin leszúrtak, mert a kutyának két lábat rajzoltam, mert az első kettő eltakarja a hátsó kettőt, de ezt nem fogadta el a tanító néni. Majd nem sokkal később az általános iskola első osztályában megállapították, hogy gyengék a matematikai képességeim. Rögtön az első osztály után iskolát is váltottam, az új iskolám szerencsére szuper volt. Középiskolában két sulit végeztem párhuzamosan egy lengyelt és egy magyart. A kintiben utolsó évben aztán megbuktattak informatikából, bár annyira nem zavart, mert addigra már elkezdtek jönni a versenyeredmények, és megvolt a magyar érettségim. Érdekes visszaemlékezni ezekre az élményekre, de összességében hatalmas szerencsém volt az iskoláimmal és rengeteg támogatást kaptam tőlük. A szüleim bár bölcsészek voltak támogattak, de nem nagyon értették, mit csinálok. Apu egyszer mesélte nekem, hogy akkor értette meg, hogy ezt mennyire komolyan gondolom, amikor csináltam egy gázáramlás szimuláló szoftvert. Mivel akkor még középsulisként új volt a kódolás, nem tudtam debugolni a kódot, strukturálni meg pláne nem, úgy oldottam ezt meg, hogy kinyomtattam az egész forráskódot, - betöltötte a lakást, hat méter hosszú papírguriga volt –és a földön térdelve filctollal keresgettem a hibákat a kódban több napig.”

Minek a hatására éledt újra az óvodáskori ötleted megvalósításának a vágya?

„Tizenhárom éves koromtól autó formatervező akartam lenni, ekkor kezdtem el újra azon „kattogni”, hogyan tudnék térben rajzolni. Ekkoriban láttam a Spektrumon egy filmet egy kutatócsoportról, akik a madarak vonulását vették fel két kamerával és 3D-ben digitalizálták a raj struktúráját. Elkezdett összeállni, hogyan tudnám megoldani, amit elképzeltem. Bár gyakorlatilag nem is tudtam, hogy létezik olyan, hogy virtuális valóság, lényegében létrehoztam egy VR berendezést. Akkoriban ezek olyan tíz, de inkább százmilliós nagyságrendnél kezdődtek, nekem sikerült 15 000 Ft-os ráfordítással megoldanom. Hatalmasat szólt a találmányom; 2005-ben az INTEL Isef-en, a fiatalok feltalálók, tudósok világdöntőjén, 6 első díjat sikerült nyerni vele. Döbbenetes élmény volt, az egész csarnokból jöttek az emberek, pedig 1447 pályamű volt kiállítva. Az egyik zsűritag például, aki maga is foglalkozott ezzel a területtel és részt vett százmilliós VR labor létrehozásában percekig állt a találmányom előtt és nem hitt a szemének. Hogy 50 dolláros nagyságrendben egy sima laptopon összeszerelve látja megvalósulni, amin egész teamek vagyonokat beleölve dolgoztak. Így indult be a Leo, jött a díjeső, állami és üzleti részről is a megkeresések. Létrehoztunk egy céget a családdal és, egy nagyon hosszú, sokéves folyamat következet rengeteg hegyet és völgyet bejártunk..”

 Mindebből aztán hogyan alakult az EPAM-os karriered?

„A cég volt amikor nagyon pörgött, több milliárd forintos nagyságrendben sikerült tőkét injektálni a projektbe és világszerte több tucat disztribútor forgalmazta a Leót, ám jöttek nehezebb idők is, amikor megszorításokra és változásokra volt szükség. Bár a cég, pontosabban a ma már a Leó szoftveres ágát tovább vivő utódcég éli az életét, számomra másfelé vezetett az út. Egy véletlen folytán összefutottam egy fejvadásszal, aki korábban a mi VR vállalkozásunkhoz is hozott embereket. Ő volt az, aki azt gondolta, hogy az EPAM-al érdemes lenne egymásra találnunk, így általa kerültem ide, lassan két éve. Már itt dolgoztam, amikor tavaly ősszel Radányi Zoli, az EPAM Experience Design Director-a megkeresett. Mondanám, hogy csillogó szemmel, de mivel telefonon beszéltünk, inkább az a helytálló, ha azt mondom csillogó hanggal. Elmondta, mik a tervek, hogy fog összeállni ez a labor, milyen eszközök lesznek. Ez most egy nagyon izgalmas kísérletezgetés, ezért is csúcsszuper a VR Lab-ben, hogy szinte az összes jelentős VR eszköz megtalálható, sok-sok egyéb mellett például egy Hololens is, amiből Magyarországon jó, ha néhány darab van. Részt venni mindebben nagy élmény számomra is, hatalmas lehetőségek vannak ezen a területen. Hiszen növekedőben van a terület, még kialakulóban vannak a sztenderdek, kérdéses még, hogy mi lesz az a végső technológia, ami egységgé áll össze.”

Mit vársz az IT Night-tól, mivel készülsz erre az estére?

„Viszem magammal „Leo”-t, lesz az előadásomnak egy múltidézős része, amikor beszélek arról, hogyan alakult, állt össze a termék, milyen utat jártunk be. Lesz alkalom arra is, hogy kicsit kötetlenebbül beszélgessünk, lehet majd játszani, kipróbálni „Leo”-t. Emellett azt remélem a csapat tagjaként, hogy sikerül felkeltenünk az érdeklődést a VR Lab iránt. Már akkor, amikor elkezdtük ezt a munkát, az egyik tényező, ami lelkesített az EPAM-ban, hogy ez a cég nem csak követi a trendeket, hanem tudatosan azok előtt jár. Ez tükröződni fog az IT Night-on is.”

#EPAMITNight VRLab

[magyarmalter]

hatodik blokk: az átalakulás nyomai. ezt nagyon szeretem, itt minden házon látszik, ahogy a régi állapotból megy át az újba. általában nyeregtetős a kiindulás, melléépítenek, a tetőt az új rész fölé ki kell vinni, ebből vagy aszimmetrikus (hivatalosan: csúnya) tető lesz, ami általában igaz, de az átmenet idejében, amíg látszik minden, tud szép is lenni. az ötödik, a téglával bővített faház fantasztikus, mintha filmdíszlet lenne vagy képzőművészet.

az utolsó egy ikerház, két külön tulajdonossal, két külön korból való ablakkal, teljesen szimmetrikus tetővel. bevakolva lenne furcsa, de ennek ötven százalék az esélye: vagy igen vagy nem. (lehet trollkodni, matek tagozatosok!). nem ez a lényeg, hanem az egészen különleges stancolt kerítés, mintha direkt ide tervezte volna egy szupermenő fémműves iparművész.

#vernacular #hungary #architecture #streetview #északalföld #hajdúbihar #debrecen #biczókert

[keresztyandras]

Ajvé!

Gaál Péter

Mindjárt az elején jó, ha leszögezem: amiről írni fogok, se nem jó, se nem rossz. Így működik. Onnét – a történelem mélységeiből – nézve talán rossz, innét nézve adottság és kiindulás, előre nézve pedig… ez a nagy kérdés, hogy mi. Hogy ezt az előrét honnét nézzük. De hát csak a saját időnkből tudjuk nézni! Azt is csak a saját időnkből tudjuk nézni, ami volt! Megfejelve a szubjektív…

View On WordPress

[csacskamacskamocska]

A csodálatról

Eh, nem szabad nekem ilyen tévés műsoroknak még a leírásába se belenéznem! Az előzmény mindegy, az a lényeg, hogy azért csalják meg a férfiak a nőket, mert a másik nő az csodálja őket, nem úgy mint a párjuk/feleségük. Kb ezt mondta egy amúgy agyhibbant férfi műsorvezető. Nyilván vonzó egy új rácsodálkozás, egy új élmény amikor a férfi elmondhatja, elmesélheti magát és a nő izzó szemmel néz rá, hogy hűűűű, téééényleg, te jobbra csavarod a tésztát a villával, aztakurva! Ha azt akarja, hogy megbasszák, akkor ragyogó szemmel fog rajongani, akkor is, ha a pasi arról mesél mekkora fikabuborékot fújt. Ez ilyen. A nő a pasit akarja, a pasi meg a nőt, hát kölcsönös rajongás van. Te milyen okos vagy, te meg milyen gyönyörű vagy, stb, stb. Tíz év múlva, nyolcmillió tévedés után azt mondani, hogy te milyen okos vagy... szóval az a rajongás hiába valós, már kurvára uncsi. A hétköznapok befolynak a rajongás réseibe és elsimítják, láthatatlanná, ingerküszöb alattivá teszik. Azért vagyok veled, mert okos vagy, mert vonzó vagy, mert szeretek veled lenni, de mondani már nem mondom, hát úgy is tudod, majd szólok, ha változás van. Az ingerek kurvái vagyunk mind. Ki hogy oldja meg, ki mennyire harcos abban, hogy az újdonságról és hódításról szóló igényei kielégüljenek az eltérő. Volt egy kolléganőm, akinek a férje tumblizott. Érthető okból, én nem szoktam reklámozni a blogomat, az okoskodások mellett a problémáimhoz tényleg keveseket engedek közel, terápiás vonal, nem kell, hogy belelássanak, pláne, valami ismerős magára vegye bármelyik „van egy ismerősöm” felütést. Úgyhogy csak szóba került, hogy én ismerem a tumblit. Nos, belülről ismerni a timblit és nézni a nő vergődését, aki a férje egy részét nem látja, se rajongani, se elutasítani nem tudja, se megérteni... szörnyű érzés volt. Pláne azért, mert a beszélgetés kiindulás egy olyan megnyilvánulásom volt, hogy a múltkor a tumblin valaki azt mondta... Ő meg: ilyeneket beszélgettek a tumblren? Vállat rántottam, van itt minden. És amikor ő tudni akarta, hogy mi minden, akkor már azért finomítottam a dolgot. Eh, főleg képek, szóviccek, kis politika. Höhö. Szóval, azt hiszem, azok a párok, akik ismerik egymás tumbliját, azok tényleg valami kivételezett helyzetben vannak. Látni és elismerni azt, hogy a másik hogy szerzi be a napi ingert, kapcsolódni vagy épp élni hagyni, hadd lelkesedjen egy jó seggért, hadd röhögcséljen valaki mással és persze tudni, hogy ez itt mindig itt lesz, akkor is amikor esteleg már nem leszünk együtt. Vagy épp ettől mindig együtt? Vagy majd épp ezeket az infókat felhasználva anonban gyötörjük egymást? Bármi lehetséges, a napi ingert mindenki beszerzi, legfeljebb új tumblit indít, rutinosan, gyorsan felépítve. Sose találja meg a másik. Feltételezhet, de biztos nem lesz. Épp úgy nem fogja tudni az ex, ahogy a kolléganő se tud semmit a férjéről. Hogy is kanyarodtam erre? Valami olyan motoszkált bennem kérdésként, hogy vajon mennyi pár van, aki itt jött össze és ismeri egymás tumbliját. Én nem merném egy új pasimnak megmutatni. Szerintem, ha bárki elolvasná, hogy ennyi érzelemmel voltam valaki más iránt, kurvára kéne győzködnöm, hogy őt legalább így szeretem. Ez alatt meg nem mennék. Amúgymeg, annyira szeretnék egy olyan kapcsolatot, amiben arról is lehet beszélni, hogy ki milyen klassz, frappáns, vicces, okos volt egy reblogban, és el lehet ismerni a másikat, akár a tumblis tevékenységéért. Óóó, istenem, csak sikerült idealizmussá tekernem még a szart is ami elém kerül a neten :D :D

#ingerek #megcsalás #tumblr #kapcsolatok #01-27