#egyedül értem el

[zoeeozzoeeoz]

A szomszédomban lakik két idős nő. A fiatalabbik 65 éves, az idősebbik az Ő Anyukája, aki 85 éves. Az idősebbik néni már nagyon rég óta nem járkál ki a házból sem, a lánya szokta a teraszra kiültetni néha, mikor jó idő van. A fiatalabbik, a múlt héten rosszul lett, pont akkor értem haza, mikor elvitte a mentő. Két napig semmi mozgást nem tapasztaltam tőlük, de aztán megláttam az idősebbik nénit leselkedni a függöny mögül. Átcsengettem hozzá. Nagyon lassan nyitott ajtót, nem is engedtem hogy lejöjjön a lépcsőn nekem kaput nyitni, inkább vissza mentem, és kerítésen keresztül kérdezgettem. Kiderült, hogy a lánya enyhe szélütést kapott, saját maga hívta ki a mentőket, nem tudja mi van vele, mikor jön haza stb. Nem tudom a telefonszámát, a néni azt sem tudta melyik kórházba vitték. Kiderült azóta nem evett, nem ivott Ő sem. Megkértem, dobja át a kulcsokat, hogy át tudjak menni hozzá. Átmentem. Találtam a hűtőben neki zöldséglevest, megmelegítettem neki, megette. Megnéztem a hűtőjét, szendvicsnek valók voltak neki, kidobáltam amik lejártak, és vittem át neki friss kenyeret is. Van egy kutyájuk is, kértem, hogy engedje ki őt a kertbe, el lesz majd ott, ne legyen láb alatt, és majd etetem kerítésen keresztül, amíg haza jön a lánya. Eltelt 2 nap, ismét semmi mozgás. Csengetek, semmi. A kulcsokkal bemegyek, néni ül az ágya szélén, valamit motyog. Feleszmél hogy bent vagyok, megörül nekem, kiderült azóta nem evett, hogy én 2 napja átvoltam. Csináltam neki szendvicset, majd segítettem neki fürdeni, rendbe tenni magát, meg közben kérdezgettem, hogy hol van a telefonja. Gondoltam azon csak megtalálom a lánya telefonszámát, és valahogy előkerítem. Meg is mutatta hol van, szerencsére nem volt lezárva,sem lemerülve, viszont volt kismillió nem fogadott hívása. Tudtam hogy hívják a lányát, és tőle is volt sok nem fogadott, uh felhívtam. Szegény lánya annyira megörült a hívásnak, hogy sírva fakadt, aztán aggódni kezdett hogy én szóltam bele, elmondtam neki mi a helyzet anyukájával, mondta hogy pont ezért aggódott, mert tudja hogy csak akkor eszik ha adnak neki, meg tjdkpn semmit nem tud egyedül megcsinálni. Ekkor mondta nekem hogy Ő meg enyhe szélütést kapott, de hogy elvileg pár nap múlva haza jöhet. Megadtam neki az én számomat, azon elér, én is őt most már. Szóval onnantól , mostanáig minden reggel munka előtt átmentem a nénihez, megreggelizttettem, rendbe tettem, bekapcsoltam neki a tévét, tettem be neki a hűtőbe ebédet, amit sajna soha nem evett meg, hanem este vacsira én melegítettem meg neki, megfürdettem, lefektettem. A gyógyszereit és adagolását megtaláltam az egyik szoba asztalon, arra rákérdeztem a lányánál, hogy valóban az, és hogy adhatom neki. Ma reggel jött haza a lánya, pont mikor jöttem el a nénitől. Nagy volt az öröm köztük, sírva köszönte meg, hogy segítettem anyukájának. Mondtam neki hogy kajára ne legyen gondja még, főztem friss húslevest, meg a néni tökfőzeléket kért, uh az is van a hűtőben, jut mindkettejüknek. Potyogtak a könnyei. Mondtam vásárolni se menjen, írja össze mi kell, és meghozom este neki, csak küldje majd át a listát telón. Mikor mondtam h ne zokogjon, mert felmegy a vérnyomása, azt mehet vissza a kórházba, akkor abba hagyta, megölelgettük egymást, elköszöntem, este jövök. Egész jó állapotban volt a fiatalabbik néni, uh szerintem ezután már csak majd a bevásárlásban kell nekik segíteni, de ez csak tipp részemről. Szokott netezni/rendelni/stb, uh lehet abban sem kell. Majd kiderül. Szól segítek. Ha nem szól, rákérdezek. Majd este beszélgetek vele, hogy rendezzünk valami szociális ide járó segítő ápolót nekik. Bár régebben mondta nekem a fiatalabbik néni, hogy ha úgy hozza, beköltözik a közeli idősek otthonába, de amíg él az anyukája nem fog. Majd ha egyedül marad. Na majd este szóba hozom ezt a témát is neki.

#napi én off

[nitta86]

Elhanyagolás

Tegnap a férjem segített kiszelektálni a régi kinyúlt zoknijaimat és közben volt egy felismerésem a szüleimről, ami miatt most enyhén ki vagyok borulva. Szóval pakoltuk ki a zoknikat és a kezembe akadtak a régi, de még mindig használható, nagyon jó minőségű, gyapjú túrazoknijaim, amiket a szüleimtől kaptam még 10-20 évvel ezelőtt. És mondtam a férjemnek, hogy igazából hálás vagyok a szüleimnek, hogy ennyi minőségi meg tartós cuccot vettek nekem, pl. bakancsot, hátizsákot, korcsolyát, de konkrétan nem értem, hogy miért nem voltak nekem hajlandóak hétköznapi zokniból, bugyiból, pólóból újat venni, amikor már kinőttem azokat, meg rongyosak voltak. És azt válaszolta, hogy azért mert ezek a nagyobb és tartósabb ajándékuk kapcsolódtak az aktuális projektjeikhez, pl hogy együtt túrázzon a magashegyekben a család, a hétköznapi dolgok meg nem. És az a baj, hogy igaza van. Minden ajándék vagy ilyesmihez kapcsolódott, vagy oda lehetett adni az egész rokonság előtt, amiből látszott hogy ők gazdagok és gondos szülők. Egy csomag bugyi vagy póló a 10 éves gyereknek az nem ilyen, azért nem jár ováció, szóval olyat nem vettek csak ritkán, mert nem fűződött hozzá érdekük.

És igazából igen, az is baj, meg rossz emlék hogy minden fehérneműm rongyos volt gyerekként amíg nem lettem elég idős hozzá, hogy vegyek magamnak a zsebpénzemből, és az is hogy folyton ki volt száradva a bőröm, mert nem törődtek vele, hogy nem tesz neki jót a lúgos szappan, amit ők szeretnek, és itt is az hozott megváltást amikor kamaszként vettem a zsebpénzemből tusfürdőt. De nem is ez volt igazán rossz, hanem a rémálmok amiatt, hogy 9 éves koromtól rám volt bízva a húgom, meg hogy 11 éves koromtól rendszeresen egyedül voltunk hagyva napokra. Meg az, hogy a húgomat én neveltem 5 éves korától, nem túl jól, mert túl kicsi és ijedt voltam hozzá, és ez valószeg hozzájárul ahhoz, hogy nem szeretnék saját gyereket.

És igazából bőven lett volna pénzük bébiszitterre, sőt a rokonok is szívesen vigyáztak volna ránk akár gyakrabban. Jellemző, hogy mikor egyszer anyám fontos előadásra készült, és itthon szerette volna ezt tenni mert a munkahelyén zavarták, akkor arra a hétre felfogadott egy au pair-t, aki vigyázott ránk és főzött, pedig előtte 2 hétig magunkat láttuk el, amíg elmentek apámmal kettesben nyaralni. Szerintem azért nem fizettek bébiszittert máskor, mert akkor kevesebb pénze maradt volna apámnak a drága extrémsportjaira, és nem azért mert nem tudták volna kigazdálkodni.

Időnként hajlamos vagyok arra visszavezetni a problémáimat, hogy nagyon patriarchális családban nőttem fel. És ez igaz, meg az is, hogy apám elég nőgyűlölő és terrorizálta az egész családot, ami anyám szerint a szeretet jele. Szóval ez szintén hozzájárult a problémához, de sorstársaimnál azt látom, hogy amellett hogy rossz volt nekik, hogy elnyomták őket a származási családjukban, amiatt hogy nők, amellett azért gondoskodtak róluk, meg tanítottak nekik lifeskillek-et hogy később jó anya és feleség váljon belőlük. Nálunk még ezt se, nem tanítottak semmit, csak amihez épp kedvük volt vagy kapcsolódott az aktuális érdeklődési körükhöz. Az hogy alap dolgokról fogalmunk sincs, az nem zavarta őket, sőt sokszor elhajtottak ha érdekelt valami, ami épp őket nem. Jellemző hogy évekig éltünk mirelit és instant cuccokon, 9 éves koromtól kezdve ezeket főztem magamnak és a húgomnak, és csak akkor tanítottak meg rendesen főzni mikor apám kitalálta hogy minden hétvégén hatalmas vendégség lesz nálunk, annyi kajával hogy mindhármunknak (anyámnak, nekem és húgomnak is), folyamatosan főznünk kellett. Nem az zavar, hogy nem kaptam elég tudást a házimunkáról, mert sok más kortársam se, és ezeket később is meg lehet tanulni, hanem inkább az, hogy amikor tanítottak valamit pl. a főzésről azt rögtön 50 főre kellett és ez is eléggé traumatizált, meg hogy alap dolgokat nem magyaráztak el nekünk, és pl. 10 évesen nem ismertem fel a parlamentet, azt hittem rá, hogy egy random kastély, de közben büszkék voltak arra, hogy a mi családunk milyen értelmiségi. És tényleg nagyon sok olyan apróság kimaradt amit mások megtanulnak pl. 4-5 évesen , mert a szülők sokat magyaráznak nekik, pl. illemszabályokról, emberi kapcsolatokról, vagy akár arról mit milyen gyakran érdemes kimosni, én meg 30 felett tanultam meg az internetről vagy terápiában. Mindez igazából néha ad szabadságot is, mert amit felnőttként tanulok meg, azt könnyebb felülbírálni, de összességében azért elég szívás.

#szövegesposzt

[konyvekkozt]

tegnap utcázás (utcai gondozó szolgálat) közben érkezett a bejelentés, hogy a területünk szélén mentő érkezett egy hajléktalan emberhez. a bejelentés szerint a mentő megvár minket

kiérkeztünk a megjelölt címra, sehol senki, nemhogy ment

utcásként ilyenkor sétálunk egy karikát. így találtunk rá Z-ra, aki már-már Munkácsyt idéző kompozícióban feküdt egy erdő szélén, a lekaszált dzsindzsában

mint kiderült, Z ukrán állampolgár, magyarul valamennyit tud. békésen feküdt a bal oldalán, éretlen szilvát majszolva

záporoztak felé a kérdéseink, miszerint "mikor jött Magyarországra", "egyáltalán bekerült-e a mentőautóba vizsgálatra", "fáj-e valami", "vannak-e iratai", "hol aludt előző nap", "hol aludt télen". Z nagyon együttműködő volt. volt, amire válaszolt, volt, amire azt mondta "nem értem"

kifejezte azon szándékát, hogy szívesen aludna fedett helyen, így megindult a matek, hogy hol fogadják iratok nélkül, nem magyar állampolgárként. míg a kolléga a diszpécserrel egyeztett és előkészítette a kocsit szállításra, egyedül maradtam Z-vel. megtudtam, hogy Ukrajnában zenész volt, két háza van otthon, egy szerelem miatt került Magyarországra, ami házasság után hamar válással végződött. Z húsz vagy negyven éve él nálunk, az idősíkok összecsúsztak. a beszélgetésünk a taglaltan szavalt magyar nyelv mellett nonverbális jelekre támaszkodott. Z mindvégig udvarias és türelmes volt. miután a szállítás reményében felállt, összeszedte maréknyi szemetét és sokat remélve rágyújtott pár e-cigi maradványra. pöfékelés közben előadta, hogy kell játszani a legkedvesebb hangszerén

találtunk helyet, ahol fogadták, így el is indultunk. a helyen meglepetésemre egy volt hallgatóm fogadott lelkesen

Z csak állt. bediktáltam a nevét, a helyet, ahol rátaláltunk, s egyéb alapvető információkat

tiszta ruhákat adtunk neki, s a hely lelkére kötöttem, hogy biztosítsanak neki tisztálkodási lehetőséget

két dologban nem vagyok biztos. az egyik az, hogy hova ment ma Z, megmarad-e a helyen vagy visszatalál-e a látszólag szeretett erdejéhez. a másik pedig, hogy tudja-e, hogy a házai valószínűleg nem állnak, s hazája háborúban áll. míg ketten voltunk, gondoltam rá, hogy megkérdem, tudja-e, hogy a hazája már nem olyan, mint ahogy emlékszik rá. de Z annyira a saját világában élt, hogy nem tartottam korrektnek a kérdést

tegnap megismertem Z-t, annyira, amennyire a helyzet engedte. van benne valamilyen báj. van nagyadag ráhagyatkozás és bizalom, hiszen minket alig értve mesélt és szállt be egy ismeretlen autóba. van némi gyermeki lélek abban, ahogy ismételgette "nem értem". s van abban némi világtól való távolság, ahogy az e-cigik csonkjától remélt nikotinélményt

számomra minden utcázás egy vendégség, ahol így-úgy közterületen élő hajléktalan emberek "otthonába" lépek be. Z egy külön kaland volt. használnom kellett megannyi év tapasztalát, hogy jól kérdezzek, s a nyelvi korlátok ellenére is bizalmat építsek

Z velem marad egy ideig. mint ahogy a volt hallgatóm is, aki a kurzusomon találkozott haljéktalan emberekkel, s teljes lelkesedéssel mondta, hogy "mosolygós szép estét!"

olyan kisvilágba kerültem tegnap, amit nem is sejtettem. viszont most szeretném elengedni ezt az élményt, mert a főállásomban húsz lakó ügyeit egyengetem, akik közül kettőnél rezeg a léc

na, mindez nehezen érthető. és csak azt szerettem volna elmesélni, hogy tegnap találkoztam Z-vel, aki egy erdőben él és talán nem tudja, hogy a szeretett szülővárosa már nem áll, de ránk bízta magát

[amiketmegaterapeutamnaksem]

Ezt most csak felnőttek olvassák, ha kérhetem.

Elmúltál 18 éves?

Akkor olvashatod :-)

Nem tudom, mert erről nem illik beszélgetni, de másnak is van olyanja, hogy annyira vágyakozik valakire, hogy nem tud aludni?

Úgy értem, hogy én szerettem volna aludni, csak nem tudtam kiverni a fejemből azt a képet, hogy Gabi a vörösre lakkozott kezével izgatja önmagát. Sosem láttam ezt valóságban, csak elképzeltem, de nem úgy képzeltem el, hogy ezt akartam elképzelni, hanem ez a képzet befészkelte magát az agyamba, kiűzhetetlenül. Majd klönféle vágyak jelentek meg arról, hogy én ezzel a helyzettel mit kezdenék. Szagolnám, puszilgatnám, szopogatnám, nyalnám, szuszognék, dúdolnék. Így röviden.

Mint kiderült persze, nem egyedül volt Bécsben, minimum ketten voltak, csak akivel volt, azt nem rakta fel, csak a koccintásukat a forralt borral - forró teával.

Megőrülök, mert úgy érzem, hogy már kevésbé vagyok szerelmes Gabiba, de mégis ezek a képek jönnek néha folyamatosan és képtelen vagyok miattuk aludni. Néha nem csak éjszaka, hanem nappal is, akkor meg képtelen vagyok koncentrálni bármire is.

És, hülye dolog, de úgy döntöttem, hogy elmegyek manikűröshöz, és megcsináltatom én is a kezemet. Nem pont arra a színre, mint Gabié, de hasonlítani fog hozzá. Ha rám ilyen hatással van Gabi lakkozott körme, akkor lehet, hogy az enyém is tetszeni fog másoknak. Így 52 évesen már a menopauzában viccesnek érzem ezt a vágyamat, de hát ha így alakult, akkor így alakult. Mindent el lehet kezdeni valamikor a lakkozott körmöket is.

[gyogyitsmegmarika]

Ez

Harka Sára - A büdöcigány

Apu azt mondta, hogy ne barátkozzak a Rómeóval, mert az a gyerek egy büdöscigány, és el fogja lopni a mecsbokszomat, ha nem figyelek. De mikor a Rómeóval nindzsásat játszunk, vagy hosszú alagutakat ásunk a homokozóba, akkor nem az jut eszembe, hogy ő egy büdöscigány, és el fogja lopni a mecsbokszomat, ha nem figyelek, hanem hogy milyen jó vele nindzsásat játszani és alagutakat ásni, mert mindig jó ötletei vannak, és szerinte meg az én ötleteim is nagyon jók.

Megkérdeztem Aput, hogy mi az, hogy büdöscigány, mert a büdöset értem, de a cigányat nem, és Apu elmesélte, hogy a büdöscigány azt jelenti, hogy mindent ellopnak, sose fürdenek, a mi pénzünkből élnek és nem dolgoznak, de mindegyik elmegy iskola helyett szülni, és kalapáccsal verik a hasukat, hogy fogyatékos kisbabájuk szülessen, hogy több segélyt kapjanak – és akkor kértem Aput, hogy inkább ne mondja tovább, és azt már meg se akartam kérdezni, hogy mi az a fogyatékos.

Úgyhogy megszagoltam a Rómeót az oviban, de nem volt büdös, csak normális szagú, és megkérdeztem, hogy őt is kalapáccsal verte-e az anyukája, mikor a hasában volt, és a Rómeó azt válaszolta, hogy arra ő már nem emlékszik, és játsszunk inkább nindzsásat. Láttam, hogy a Rómeó mégsem egy büdöscigány, úgyhogy nindzsásat játszottunk, ami nagyon jó volt.

Aztán Apu értem jött, és ordított, amiért látott a Rómeóval játszani, és elmesélte, hogy az ő biciklijét is egy büdöscigány lopta el gyerekkorában, meg a pénztárcáját később, és a kocsink kerekeit is mindig azok az állatok lyukasszák ki, és hiába tűnik a Rómeó még ártatlannak, de ő látja a gazságot a szemében, és különben is, ezeknek minden a vérükben van.

Másnap mégis a Rómeóval játszottam, de délután ellopta a mecsbokszomat, úgyhogy megmondtam neki, hogy ő egy büdöscigány, és többé nem játszok vele, ő pedig sírt, és én is sírtam. Aztán jött Apu, és megkérdezte, hogy miért bömbölök úgy, mint egy kislány, és én bevallottam neki, ő pedig elhíresztelte az összes szülőnek, és beírta az internetbe is, hogy senki gyereke se barátkozzon a Rómeóval, mert az egy lopós büdöscigány.

Mondta Apu, hogy barátkozzak inkább a Nándival, mert annak könyvelő az apja, és amúgy is kéne nekünk egy könyvelő baráti áron, de mikor a Nándival játszom, akkor nem az jut eszembe, hogy vele kéne barátkoznom, és hogy könyvelő az apja, hanem az, hogy már megint betaposta a homokalagutamat, hogy az övé legyen a hosszabb, ezért nem akarok vele játszani.

Másnap megtaláltam a mecsbokszomat a tornazsákomban, amit én felejtettem ott, és elmondtam a Rómeónak, ő pedig nem haragudott rám, csak egy kicsit. Úgyhogy megint a Rómeóval játszottam, de csak délutánig, mert akkor szóltam neki, hogy mindjárt jön Apu, úgyhogy játsszunk külön. Ezért ő egyedül játszott, mert a mecsbokszom miatt már senki se akart vele barátkozni, és a többiek lopós büdöscigánynak csúfolták, én pedig a többiekkel játszottam, ami rossz volt, de szerencsére nem tartott túl sokáig, mert jött az Apu, aki most nem ordított velem.

[angelofghetto]

gépek egymás közt

Mindig megdöbbenek, hogy egy férfi mennyire más karakterré tud válni, ha kettesben maradunk a hálószobában. Láttam már tejbetököt brutális, érzéketlen fajankóvá vadulni, és láttam vérmacsót gyenge puhánnyá olvadni, mint a paraffin. (Mondjuk a kedvencem a "szelídített vadállat": mikor érzem benne a féken tartott erőt, mégis el tudom érni, hogy dorombolva egyen a kezemből, miközben képes lenne akár tőből leszakítani azt. Ez egy csodás, izgalmas játék.)

Jót röhögtem, mikor Havas Henrik azt találta megjegyezni, a Varga-Magyar páros biztosan nagyon jó volt az ágyban. Vicces, de egyetértek. Volt hasonló házasságom, mikor a konfliktusainkat át tudtuk vezetni a lepedőre, egy kis szado-mazo színezetű héjanászba, ahogy Ady fogalmazza. Kár, hogy aztán mégis minden elromlott. És nekem később komoly mennyiségű látleletem is keletkezett, szóval kicsit tudom, milyen egy bántalmazó kapcsolat.

A propaganda médiának hála, Péterünk neve (akár van minden kétséget kizáró bizonyíték, akár nincs) kezd összeforrni a "bántalmazó" jelzővel. Állítólag nárcisztikus, aki offenzív lelki támadásokkal (és könyvekkel) gyötörte a feleségét. Hallottunk sztorikat egy nőtől, aki a témába rendesen beletanulmányozta magát, és ismerte a romboló kapcsolati dinamika lefutását. Csak azt nem értem, ha a szülei is látták mi történik, miért nem védték meg? Voltam hasonló szituban, és akkor az apám értem jött, hogy "akkor most rögtön csomagolsz, és hozzánk költözöl a gyerekekkel, hogy legyen ideje egyedül elgondolkozni". Persze válás lett belőle, teljesen fölöslegesen és manipulatívan évekig elhúzódó bírósági procedúrával. Rá kellett jönnöm, hogy az eszköz amit ellenem használ, bennem van, az, hogy felveszem a megjegyzéseit, és érzelmileg beengedem azokat. Ha leperegnek, megúsztam. De ez egy folyamat.

A nárcizmus egy spektrum a kellemetlenkedő beszólogatástól és sima önzéstől a pszichopátiáig. Ennek van jó oldala is. Azt a példát szokták hozni, hogy egy empata sebész kis túlzással elsírja magát a műtéten, de a pszichopata hideg fejjel vág bele az élő húsba, minden érzelem nélkül. És akkor ott az kell, a kívülállás, és koncentráció, a szinte gépies szakmaiság. Feltéve de nem megengedve, hogy Magyar Péter egy nárcisz, annak politikai értelemben csak örülhetnénk. Mert a köpcös meglátásom szerint biztosan az, és lehet hogy egy nárcisztikus pszichopatát csak egy másik olyan tud legyőzni. Már ha Lúdas Matyi Péter is az. Ahogy az egyik kedvenc filmemben, a Kódjátszmában elhangzik:

#enigma #nárcisz

[csacskamacskamocska]

"A félrelépés nem oka, hanem következménye a kapcsolat megromlásának."

A "kapcsolat megromlásának" vagyis nem egyik vagy másik fél az oka, hanem az, hogy a kapcsolat nincs rendben. Lehet, hogy egy kapcsolat tényleg olyan mint egy állatka amit közösen tartanak életben, közösen gondoznak. Nincs ez a probléma jelen az életemben, csak elgondolkodtam a másfajta megközelítésen. Hogy, aki ki van éhezve a figyelemre, a gyengédségre, vagy éppen a férfi/női mivoltának elismerésére, megélésére, az mennyire esendővé válik. Vagy ott vannak a rejtett, ki nem mondott vágyak, amik beleakadnak valaki másba. Amúgy jó a kapcsolat, csak sosem beszéltek arról, hogy... aztán, akivel lehet beszélni róla, az megpezsgeti az embert. Hiszen remekül elélünk egymás mellett, felszínesen. Nem tudom ki ő valójában, nem tudja ki vagyok valójában. Lehet, hogy a párkapcsolatokról való gondolkodásunk teljesen életszerűtlen.

uh, rájöttem mi jár a fejemben.

Régi ismeretség az egész, szót sem érdemel. Együtt jártak, mindkét félt ismerem, máshonnan. Szakítottak. A pasi megnősült, a nő férjhez ment. A nő elvált, egyedül maradt a gyerekeivel. A pasi boldogan élt a feleségével és a gyerekeivel, de a nő mindig számíthatott a barátságára. Egy baráti segítés alkalmával a nő az ágyába cibálta a férfit. Azért mondom, hgy cibálta, mert a férfi nem nagyon akarta és alig-alig bírt teljesíteni. Hogy a férfi, aki nem akart külső kapcsolatot, eléggé imádja a feleségét, aki megértő az ő szörnyű természetével, bizarr stílusával, hogy ő hogy élte meg a dolgot, azt nem tudom, csak feltételezem, mert a dolognak nem lett folytatása. A sztorit a nő részéről ismerem. Magány és kétségbeesés a nő részéről. A férfi... én értem, hogy lehet nemet mondani, de vannak helyzetek amikor nemet mondani az romboló vagy annak hihető, hogy egy összetört magányos nőt a visszautasítás a depresszió mélyére süllyeszti. Nem a vágy szülte ott a szexet. Logan azt mondta az emberek nem kezdenek kapcsolatot az exükkel. Szerintem sokan kezdenek kapcsolatot az exükkel. Már ismerik, és ahogy telik az idő, ami rossz volt, elfelejtődik. Viszont kevesebb melóval lehet eljutni az ágyig vagy a pillanatnyi kellemes, szabad, családias érzésig. És mit mondasz a nőnek, aki életed szerelme valójában bár egy másik nővel élsz boldogan, amikor akar téged, végre. Amikor könyörög, hogy bújj vele ágyba, és jó bőr még mindig, nagyon is. Szerintem kemény helyzet.

Még egy kép jutott eszembe. Hogy a megcsalt emberek a saját megbántottságukon túl, elgondolkodnak-e azon, hogy mi történt az ő kapcsolatukkal a megcsalás előtt.

Amúgymeg persze vannak emberek, akik nem játszanak tisztességesen.

Lehet, hogy az az ismerősöm elmesélte otthon a feleségének a történteket. El tudom képzelni, hogy elmesélte. Mert utána nem kereste a barátnőmet, nem látogatta, csak telefonon beszéltek.

Máskülönben meg az egész nagyon érdekes abból a szempontból, hogy a partnered életének mennyi és milyen részét "birtoklod", mennyit adott magából neked. Lehet, hogy alacsonyak az igényeid és fogalmad sincs, hogy a másik embernek még rengeteg szabadon villogó vegyértéke van.

Lehet-e több embert szeretni egyszerre... ezen gondolkodom, hogy tulajdonképpen miért is ne lehetne? Máshogy szocializálódtam, de valójában, ha az érzelmeket boncolgatjuk, miért ne lehetne valaki több emberbe szerelmes? Az más kérdés, hogy tudja-e több embernek a maximumot adni saját magából. Nyilván nem. És akkor már a dolog csak önzés.

A félrelépés nem oka, hanem következménye a kapcsolat megromlásának. Lehet, hogy nem így van és ez csak egy hangzatos megmondás. De talán érdemes elgondolkodni rajta.

#kapcsolat #megcsalás #félrelépés #őszinteség #09-21

[szendroicsaba]

Annyira egyedül voltam, hogy megnyugtatott a pókháló a sarokban. Mármint, az a ' ja mégsem '-érzés amit adott. A néma szél jutott eszembe, mármint, a minap olvastam, hogy a szélnek nincs hangja amíg nem kerül az útjába valami. Olyan evidensnek tűnt és mégis nagyon meglepett. Elnémul az ember néha olyankor is, amikor beszélnek hozzá, -vagyis néha azzal válaszol, hogy csendben marad. Vagyis lehet, hogy néha nem is lehet tudni miért hallgat el az ember. Jó, hogy itt van az a pók velem.

Viszont azt a csomot nem értem továbbra sem a függönyön. mögötte a szemközti házból a szélcsenden àt, idáig roszognak a meggyötört üveglapok. - Olyan nagy a hideg súlya, fel sem álltam ma még, csak bámulok mióta leszàllt. - 

Nem feszít semmi, horpadok. Se ki, se be nem jàr a levegő. Nincs légszomj, éhség, nincs vágyódás el sem semmire, nem szenvedek hiányt, a hiányt szenvedem.

#pók

[viking84chef]

Az nem fog menni

- Szia, Géza! – hallatszik a vonal végén egy rekedt férfihang - Eszméletlen nagy szükségem lenne melóra. Az asszony dolgozik egyedül, már vagy másfél éve. Nem jövünk ki egy fizetésből. Mondtad a múltkor, hogy esetleg tudsz valami állást.

- Szia, Feri! Igen, tudok. Jó, hogy hívsz! Megnyílt az új gyár itt a városban. Jó ismerősöm a személyzetis, épp embereket keresnek. Három műszak, jó alapfizetés, plusz a pótlékok. Jó juttatási csomag és…

- Ó, hát a három műszak az nem fog menni. Folyamatosba dolgozik az asszony is. Itt a három gyerek. Egyikünknek muszáj itthon lennie esténként.

- Értem. Keresnek a raktárba is embereket. Az egy-műszakos. Ott is elég jó a fizetés. El kell végezni egy kisgépkezelői tanfolyamot, meg targoncás vizsgát letenni, aztán…

- Az sajnos nem fog menni - vágja rá azonnal Feri - Teljesen analfabéta vagyok ezekhez a gépekhez. Azt én biztosan nem tudnám megtanulni…

- Keresnek munkakiadót is.

- Az irodai munka?

- Persze!

- Ó, de kár! Tudod, én a derekam miatt nem végezhetek olyan munkát, ahol egész nap ülni kell. Igazából el kellene járni gyógytornára, meg úszni. Csak drága mindegyik. Még az uszodabérlet is. Így meg, hogy egy fizetésből élünk, ezt nem engedhetjük meg magunknak.

- Uszodabérletet lehet szerezni TB alapon is. Amennyiben indokolt, felírja az orvos. Akkor szinte ingyen lehet igénybe venni az uszodát.

- Ez igaz, csak nem bírja a szemem a klórt, úgyhogy az uszoda kizárt az én esetemben.

- Akkor ott a gyógytorna. Azt is kiutalhatja az orvos.

- Kiutalt már. Voltam is. Nehogy azt hidd, hogy segített bármit is. Tíz alkalmas volt. Három után otthagytam, mert nem segített az semmit. Azt mondják, csak a maszek gyógytornász jó. De nem engedhetjük meg magunknak egy fizetésből. Ezért is kellene olyan nagyon állás.

- Beszélsz angolul?

- Nagyon kicsit. Inkább csak amolyan konyhanyelven.

- Van egy ötletem! Végezz el egy két hónapos intenzív nyelvtanfolyamot. Akkor lehetnél diszpécser. Az nagyon jól fizet.

- Egy fizetésből nem tudunk megfinanszírozni egy angol tanfolyamot!

- Van ingyenes is. A munkanélküli hivatalban lehet rá jelentkezni. Van ott egy…

- Én oda be nem teszem a lábam! – vágja közbe indulatosan – Tucatszor voltam ott, de mindig átvágnak, vagy elhajtanak. Én egy szavukat sem hiszem el! Meg amúgy is. Beírattak már három tanfolyamra. Hát hallod! Az első olyan értelmetlen volt – valami számítástechnikai –, hogy az első óra után eljöttem. Nem nekem találták ezt ki! A másik, az meg valami segédápolói volt. Csak én rosszul vagyok a vértől! Úgyhogy arra el se mentem. A harmadik bolti eladó kurzus volt. Gondold el, már a második napon kiderült, ott emelgetni is kell. Én meg azt nem bírok a derekammal. Hagyjuk ezt a munkanélküli hivatalt.

- Jó, akkor nézzük másként. Mi a végzettséged?

- No, azzal nem sokra megyünk. Van egy tanítói papírom. De egy napot se tanítottam. Engem idegesítenek a gyerekek. Amúgy is csak az anyámék akarták, hogy végezzem el a főiskolát.

- Akkor hol dolgoztál eddig?

- Voltam pincér - de azt nem bírom. Annyit talpalni! Most pláne nem jöhet szóba, mert valakinek a gyerekekkel kell lenni, ott meg ugye éjszakáig benn kell lenni.

- Van egy ismerősöm, akinek van egy kis kávézója. Az reggel hatkor nyit, délután kettőig van nyitva. Ott csak kávéfőzés van, meg szendvics, sütemény kiadás. Nem kell talpalni és…

- Én nem tudok reggel korán kelni! - mondja szinte felháborodottan Feri - Van némi alvászavarom. Így aztán esténként nem tudok elaludni. Van, hogy hajnal kettőkor még itt üldögélek a konyhában. Hogy tudnék felkelni reggel ötkor, hogy hatra odaérjek? Régebben is rossz alvó voltam. De az utóbbi időben ez a pénztelenség teljesen megvisel. Úgyhogy ez is sokat rosszabbodott. Sajnálom, de hat órás kezdést én biztosan nem tudok vállalni.

- Sajnos több ötletem nincs Ferikém.

- Látod, Géza, itt vagyunk így megszorulva. Alig jövünk ki a pénzünkből. Az asszony három műszakban dolgozik. Van egy csomó egészségügyi problémám. Mindnek a megoldásához pénz kellene, az meg nincs. Én meg sehogy sem találok munkát. Teljesen el vagyok keseredve. Rohadt egy világ ez…

Forrás: Bucsi Mariann Író – novellista

[liketwins]

MEGINT Sosem tudtam elmondani, mi az, ami bánt Számtalan dolog tett kárt Bennem, Nem vagyok érzelmi zseni És nem tudom mi a megoldás De a világvégére már elmentem Csak hogy értsem, mit érzek Mindig kinéztek Kiutáltak innen is, onnan is Viselkedtem emígy, voltam, amolyan Nem tudom, mikor voltam igazi, mikor hamis Nem tudom ki vagyok, mondd meg te Ismertess meg önmagammal Világosíts fel okvetlen Mert a bennem lakó szörny összevagdal Tele van igénnyel, mindig kitalál valamit De nem mondja el, mit szeretne Csak dalolja melankolikus dalait Miatta érzem magam elveszettnek Az szörnyem nem von be semmibe, Meglepődtem, hogy ő is kizár? Sosem éreztem magam senkinek ennyire Még csak nem is támad vele vitám Megtanultam vele együtt élni csendben, Azt hiszem, nem bánthat engem, de felemészt A passzivitása felborzolja a lelkem A cselekvés helyett választom a feledést Hagyom, hogy sodorjon, tegye a dolgát Barátom az idő, kérés nélkül telik De talán nem értem az idő koncepcióját Mert nálam megállt, és egyedül hagyott magammal megint

#hungarian #magyar #saját #saját vers #saját poszt #saját szöveg #saját érzés #költészet

[crazyblondesblog2]

A felnövés klassz, addig gondolja így az ember amíg ténylegesen meg nem történik.

Aztán mikor már benne van a folyamatban rájön mégsem olyan jó mint amilyennek tűnt!

Csak dolgozol, robotolsz itt is ott is de sose vagy elég sehol.

Otthon pedig önmagaddal össze zárva nem igen van kedvedre, de miért is nem?

Mert már nem vagy gyerek, és látod a dolgok mögöttes hátrányát vagy pozitívumát.

És rájössz, hogy valami hiányzik, valami amit nem lehet csak úgy keresni és megtalálni.

Egy bizonyos társ az, aki hiányzik és segít ebben az alattomos zűrben ami ilyen hamar beállt.

De hogy is van ez?

Ismerkedni nem szeretnék senkivel sem, de amire vágyom..ahhoz túl nagy árat kéne fizetnem.

Készen állok, hogy tökéletes legyen mindaz amit felvázoltunk..de te megint hol vagy?!

Vajon büszkeséggel töltene el ha látnád miket értem el?

Nézz csak ide, akartam és lett.

Valahol mélyen, neked akartam bizonyítani, hogy igenis fel tudok nőni. Sikerült! De hiányzol a képből most meg, tehát egyedül alakítom tovább amíg meg nem jössz..de te nem jössz?!

#magyar szöveg #magyar #szeretet #érzések #szerelem #saját #érzelem #saját szöveg #megbántott #nem voltam elég jó #felnőtt #gyerekek #testről és lélekről #összetört lélek #megtört lélek #nehéz az élet #ilyen az élet #életem

[sronti]

Valencia

Valaki megkért, hogy írjak róla, szóval itt jön:

Nagyon szerettem, tényleg nagyon jó hely, bármikor visszamennék. Már attól, hogy van szép homokos tengerpart, meg még a rossz idő se olyan rossz, plusz 100 pontról indul, de van még modern építészet is, meg 2000 évnyi mindenféle jóság.

Mi egy El Cabanyal nevű negyedben laktunk, ami nagyon közel volt a tengerparthoz és kb. a nyolcker 10-15 évvel ezelőtti állapotában van. Már biztonságos, de azért még nagyon szegény és nem rakták ki az eredeti lakókat. Érdekes egyébként a párhuzamban, hogy Hackneyval szemben a bevándorlók és az etnikai szegények itt nem feketék, hanem dél-amerikaiak és cigányok, utóbbiak Romániából, ami sokat ad a Tömő utca hangulathoz.

Nagyon sok lehetőség ebben a helyben, a tengerpartra úgyis mindenki megy, ez meg itt van mellette, szóval érdemes körülnézni. Nagyon érdekes kis házak is vannak. Itt találtunk egyedül tényleg jó kávét is a Tallat nevű helyen, nem értem, hogy a spanyok miért nem tudtak eljutni a jó káviéig, de ez valamiért nagyon nem megy ott.

Amit nagyon szerettünk még, az a Science Museum volt, ami egy kiszáradt folyó helyén épített nagy parkban van, ami végigmegy a belvároson

Az egész hely ki van találva, és az összes múzeum közül, ahol eddig voltam itt éreztem magam a legjobban. Interaktív, szórakoztató és tényleg lehet belőle tanulni is.

[starmythelonesurvivor]

A hálátlan gyermek

Nem merek írni, minden változik körülöttem, nagyon jó dolgom van, április vége óta alig láttam anyámat, vagy másfél hete elvitt nyaralni egy elegáns, full extrás szállodába, négy fajta pezsgő volt kitéve míg a reggelihez is, napközben wellness, este vízipipa a fájn-dájning után. Boldognak, meg hálásnak kellett volna lennem, hallgattam a panaszarádat, néztem a grimaszait, semmi sem volt jó bennem, meg persze az életében sem. A nyaralás után egy fél napot akartam maradni, együtt megüljük nagyi szülinapját, aztán megyek is el. Nem bírta ki, nem bírtam ki, annál a mondatnál, hogy mit vétet, hogy ilyen gyereke van elkezdtem ordibálni, üvegpoharakat, gyertyatartót, díszeket kezdtem hozzávágdosni, majdnem neki is mentem, és csak mondta, se az apámnak, sem neki nem kellettem. Én nem tartom magam egy agresszív embernek, ilyet csak a saját anyám képes belőlem kiváltani, majdnem nekimentem, erősebb vagyok nála, a banán a fehér falon csattant, csoki, minden, míg egy pohár. Egy idő után végre realizálta, hogy nem Én fogok most az egyszer elmenekülni, hanem Ő. A kertben is utána dobtam egy anyagcserepet, miközben az elegáns “Takarodj, Te büdös kurva” szavakat formáztam felé torkom szakadtából. Mi egy jó család vagyunk, nálunk a reprezentáció volt egyedül fontos, mi sosem voltunk boldogok, mi csak eljátszani tudtuk, egymás között így beszéltünk. Felmentem a nagy piros amerikai bőröndért, kirámoltam az összes szekrényem, csak azt tettem el, amit tényleg szeretek, a télitől, a nyáriig, 22 évet össze tudtam rakni egy óriási bőröndbe, egy sporttáskába, egy ikeás szatyorba, és néhány cipősdobozba. Ükanyám óriás tükrén, egy régi gyertyatartón, és a fényképeimen kívül nem is nagyon vittem el semmit pluszba. Találtam anyám ruhái között 300 000ft készpénzt, széttéptem anyám egyik desigual táskáját, a márkás ruháit összetornyoztam a gardóbjában és elkezdtem lelocsolni vörösborral, sőt főztem rá két adag esspressót is. A palijánál befőzött baracklekvárból megfogtam kettőt, és odavágtam a nappaliban a fehér szőnyegre. Tulajdonképpen nem számít, úgyse él “otthon” már egyikőnk se, ki van árusítva negyven millióra a házunk, abból sem látok egy fillért sem. Értem jött a fickóm, délután, amúgy is jött volna, nem bírta nélkülem, inkább hoz visz, autózik 600km-ert csak lásson, én nem akartam összeköltözni ősz közepéig, viszont így eldőltek a dolgok, így élek együtt alig két hónap után egy enyhén idősebb palival, elegáns éttermekben eszünk, felvisz Pestre magával a baráti-üzleti találkozóira, nem mindig értem miről van szó, valahogy mindig is éreztem, hogy nem az eszemmel, hanem a külsőmmel fogok kiszakadni a toxikus családomból, és elmenekülni keletről.

[egy-lany-blogja]

Már belehaltam az életbe

Zombi maradtam lélekbe’

Mert a szerelemben elvesztem

Egy lány megmérgezte

Szívem messzire elvitte

Apró darabokra szétszedte

Szerelemre csábított ez a vonzó idegen

Veszélyes vizekre evezett velem

A lány, hogy miért, talány

Aztán meglépett

Az utam egyedül kell hát megtennem

Mert bármerre is jár a világon ő, meg kell lelnem

De ha nem sikerül, végem van, elvesztem

Én hívlak, mért nem hallod a hangomat?

Kitaszított engem a világ

Hidd el, még a Nap is irigy lett ránk

Mert a mi szerelmünk oly csodás

Egy végtelen utazás

Az univerzum szétválasztott

Bús könnyekkel elárasztott

De nemet mondtunk a végzetnek

Bármekkora távolság

Mit a sors egymásnak szánt

Hisz oly erősen érezlek, ez mindörökre szól

Hát szép szerelmem nézd

Az égen a Hold nekünk dalol

Nem értem, mért olyan jó veled

Neked adtam én a szívemet

De nehogy összetörd, mint oly sokan

Becsüld, amíg lehet

Az utam egyedül kell hát megtennem

Mert bármerre is jár a világon ő, meg kell lelnem

De ha nem sikerül, végem van, elvesztem

Én hívlak, mért nem hallod a hangomat?

Kitaszított engem a világ

Hidd el, még a Nap is irigy lett ránk

Mert a mi szerelmünk oly csodás

Egy végtelen utazás

Most gyere közel, hadd érezzem

Hogy lobog a tűz a véremben

Neked adtam a szívem

Hidd el, rajtad kívül nincs másom

Nem félek, veled így teljes az élet

Ez nem véletlen, kezdettől éreztem

Hogy veled minden más

Hisz lelkünk egymás nélkül semmire megy

Ez örök szerelem

Az utam egyedül kell hát megtennem

Mert bármerre is jár a világon ő, meg kell lelnem

De ha nem sikerül, végem van, elvesztem

Én hívlak, mért nem hallod a hangomat?

Kitaszított engem a világ

Hidd el, még a Nap is irigy lett ránk

Mert a mi szerelmünk oly csodás

Egy végtelen utazás

Ruszó Tibi x Szabó Niki Ft burai -Kitaszitott

#magyar tumblisok #magyar #magyar tumblr #magyar lany #magyar gondolat #magyar idezet #zeneszoveg #zenehallgatás #magyar zene #zeneszöveg #erzesek #szerelem #szeretet #zene

[csacskamacskamocska]

Megnyugtatás

Tegnap arra jöttem rá, hogy az egyedülélésnek az egyik komoly hátránya, hogy nincs alapból mellettem valaki, akivel megoszthatom a szorongásaimat vagy a kétségeimet. Nézd... olvasom ezt a hírt... szerintem ez faszság, szerinted? Figyi, azon gondolkodom, hogy... és szerinted? A félelmek bennem maradnak és nincs feedback semmiről. Se rólam, se a gondolataimról, se a félelmeimről. Ha gondolok valamit, leírom, és sokan helyeselnek, az ember igaznak hiszi. Pedig csak egy közös téveszme. A téveszméket aztán más, kényelmesebb téveszmékre cseréljük. Na, ez sokkal könnyebb, ha van valakid. :) :) :)

Viccet félre. Lehetséges, hogy más emberek, akik egyedül élnek nem igénylik a visszajelzést mert annyira hisznek a saját igazukban. VAGY annyira leszarják, hogy igazuk van-e, mert a saját világuk a sajátjuk, abban komfortosan érzik magukat. Az ember a bajait is a saját világának oldhatatlan részeként éli meg. Ilyen vagyok, és ezért így élek, így „kell” élnem. Pedig csak ilyen vagyok, és úgy döntöttem, hogy így élek. Nem következik belőle. Uh, értem, hogy ez támadható gondolat, hogy a vélt vagy a valós személyiségünkből következnek-e a döntéseink. Azt hiszem a bajaink egy része nem belülről fakad, hanem ránk rakják és elfogadjuk. Azt gondoljuk, hogy azért fogadjuk el mert olyan a személyiségünk. De talán nem. Mintha a személyiségünk mellett lenne egy állványzat, amin mászkálva a valódi személyiségünket építgetjük, javítgatjuk avgy éppen elfedjük. Az egész vagyunk? Az állványzattal és a kamuflázzsal együtt? Vagy van bennünk egy valódi én, a többi pedig nemén?

Volt egy barátom, aki a fiatalkori fotóin egy édes-aranyos, nyíltszívű, kedves férfi benyomását kelti. Egyszerűen nem éred, hogy hogy nem pusztultak meg érte a csajok. Talán mert akkor is egy cinikus dög volt? Vagy a későbbi cinikus dögség csak egy keserűségből összerakódott álca? Akik megismerték, megtalálták benne azt a nagyon kedves embert? Vagy azért mentek el mert az a kedves ember nincs is valójában? Vagy nem őt keresték hanem magukat, ő le volt szarva? Mi történik, ha lebontod a falat? Sziahello, most akkor már más a világ, játszhatunk együtt? Vagy na ez is megvolt, veszem a szerszámaimat és keresek más kibontanivaló embert? Ki fontos? Ő vagy én vagy maga a történés?

Amúgy érzi-e az ember saját magáról, hogy falat épített? Vagy azokat a falakat, amik nem akadályoznak azt nem is érezzük, mert azt hisszük mi magunk vagyunk? „ilyen vagyok, fogadd el!” mondta az a barátom. Elfogadtam. De nem olyan!

Na mindegy. Azt mondta régen, hogy ne foglalkozzak ennyit magammal. Mondjuk, senki sem fogalalkozik velem, szóval ennyi, napi egy poszt, belefér. Mindjárt írok egy posztot a legújabb házról mert van ám fejlemény!

#ki kicsoda #szelfek #álcák #valóság #kérdések #kapcsolat #08-07

[introvertalt-unikornis]

Azt hiszem, hogy belefáradtam.

Voltam már így korábban, hosszú éveken keresztül, de akkor még egyedül voltam. Nem volt senkim, magányos voltam. Aztán megismertem valakit, aki szebbé tette a mindennapokat, majd egy csettintésre megváltozott minden. Rájöttem, hogy az élet egy pillanat. Nem értem el semmit, nem tudom, hogyan érjem el a céljaimat és nem tudom, hogy éljem túl. Hogyan adjam meg neki az életet, amire vágyik velem, ha én nem akarok már élni? És ezt hogyan mondjam el neki? Hogyan kérjek segítséget? Itt van mellettem, támogat mindenben és megint ugyanolyan magányos vagyok, mint mielőtt megismertem. Megint nem vagyok jól és már nem vagyok biztos benne, hogy valaha jól leszek.

#magány #érzés #gondolat #saját poszt #sajatgondolat #sajatposzt #érzések #szeretlek #halál #hiányzol #depresszió #egyedül #szerelem #élet