#cappuccinote

[kertikavics]

Abban az országban ahol szeretik 100°C forralni a tejet a kávéba, mégis milyen hipszter hülyeségből teszik a cappuccinot ilyen pohárba?!

#Spanyolország #kávé

[bogiinsalerno]

Kultúrsokk #8 - Kávé

Sziasztok!

Íme néhány újabb érdekesség, amit hoztam nektek innen Olaszországból: egy furcsa “szabály” a kávéfogyasztáshoz. :) Az olaszok egészen erős érzelmi reakciót produkálnak, amennyiben valaki tőlük eltérő módon vagy időpontban issza a kávét. Ugyan még így hat hónap után sem sikerült teljesen kiismernem a kávéivást övező szabályrendszert, azt már biztosan tudom, hogy 12 óra után “nem illik” cappuccinot fogyasztani. Ha valaki ilyet kér, szinte biztosan furcsán néznek majd rá, vagy legyintenek, hogy “na, egy újabb turista”.

Egy másik, kávézással kapcsolatos megfigyelésem, hogy az olaszok sok esetben nem ülnek le ahhoz, hogy megigyák a kávéjukat. A kávézóba belépve megtámaszkodnak a pultnál, és képesek akár másfél-két órán keresztül is ott állni és beszélgetni egymással, espressot szürcsölgetve.

Ti tapasztaltatok már hasonló furcsaságokat a kávézással kapcsolatban? Én innentől kezdve igyekszem jobban figyelni, megkérdezni ezeket a szokásokat. Amint megtudok valami újat, beszámolok róla.

#erasmus #erasmusblog #italy #magyar tumblr #olaszország #pte #campania #salernocity #international #travel #coffee #cafe #italian coffee

[dolomitidoppio]

DAY FIVE

2023.09.03

Mondanám, hogy végre eljutottunk az utolsó naphoz, ami nem volt egyszerű menet. Ha még egy túrát kell lenyomni, szerintem mindhárman lefialunk. A reggelit hamar elköltöttük, miközben kiélveztük a finom háztáji portékákat, majd a kis cornettokat (így szólítják itt a croissantot olaszul) lépesmézzel. Búcsúzóul elfogyasztottuk a kilépő cappuccinot, kicsekkoltunk, majd lecuccoltunk a gépjárműbe. A mai tervünk egy laza séta volt a Passo delle Erbe mentén, ezúttal a másik irányba, mint amerre első este kavérnyáltunk. Még haza is kell innen vezetni, úgyhogy nem terveztem túlzottan hosszúra.

A Börz parkolóból indulva a már jól ismert kerítés mellett haladtunk az elágazásig. Innen a tegnap futás közben megismert technikás ösvényt választottuk. Viszonylag korán indultunk, de már nagyon sokan voltak az utakon. Szépen csorogtunk, meg megállva fotózni és kiélvezni a Dolomitok hangulatát.

Lebattyogtunk a három kilométerre található Goma de Börzig, ahol leültünk egy kávéra. Miután a bodzaszörphöz adandó vizet számunkra teljesen idegen nyelven adta elő a pincér, így sokáig azon agyaltam, hogy remélem nem valamiféle alkoholt említett. Végül kiderült, hogy az általa, csak konzóre néven aposztrofált dolog, az valójában a Kohlensäure és szénsavat jelent. Miután feltöltődtünk kellőképpen. visszaindultunk a kiindulási pontra. Elköszöntünk a Pütiától majd a Börztől és kedves is felföldi marháktól.

Leszereltük a bakancsokat, táskákat és átvedlettünk utazós szettbe. Nem mondom, hogy nem esett jól végre a hétköznapi cipő. Az út első része azzal telt, hogy csípjünk valami szuvenírt, mert csak olyan helyeken jártunk, ahol nem találtunk semmi ilyesmit. Sebaj, majd a határon biztos lesz. Nyilván így lenne, ha lenne határ, ezért még olasz oldalon a Drei Zinnen Club-ba tértünkbe be és minden létező dolgot felvásároltunk, amivel meg lehet lepni a rokonyokat. Elég sokáig vezettem, mire kezdtem kicsit megpurcanni. Ideje megmozgatnunk magunkat és inni egy kávét. Voltam már sok pusztulat benzinkúton, de ez volt one of the ótvarest. Nem is éreztük magunkat komfortosan így viszonylag hamar továbbálltunk. Innentől már könnyen ment az út, egészen Szombathelyig csapattam. Mivel ezúttal a Meki felől léptük át az országhatárt, nyári hagyományainkkal ellentétben nem mentünk el a Burger Kingig. 600 km megtétele után végre sikeresen megérkeztünk és letámasztottam a kocsit.

Összefoglalva az elmúlt öt napot, elmondhatom, hogy minden megtett métere megérte a fáradtságot. Elképesztő helyeken jártunk és csodálatos tájakat láttunk. Kifejezetten sokat, hiszen összességében 59 km-t és 2800 m szintet hoztunk össze, mindezt 2000 m tengerszint feletti magasságban. Nagyon büszke vagyok mindhármunkra, hiszen a fáradtság és helyenként a fájdalom ellenére is kitartottunk és sikerült kimaxolnunk az ittlétünket. Egy biztos, számos felfedezetlen hely maradt a listán, ahova mindenképpen visszatérünk még.

[esztiinitalia]

Amikor minden jól alakul

Lehet, hogy maguk az olasz emberek és a kultúra miatt is van, de Firenze nagyon könnyen élhető város. Szinte mindent megtalál az ember, még gulyásleves fűszerkeveréket is. 😊 Ha szükség van valamilyen ruhára, cipőre, táskára a piacokon és a vintage boltokban, vagy turkálókban jó minőséget lehet kapni olcsón: és ami éppen kell, az majdnem 100% hogy az egyik üzletben vagy standon megtalálható. Így kell ajándékokat szerezni! Több olyan napom is volt, amikor elsőre megtaláltam amit kerestem, és szimplán egy fantasztikus napom volt a piacozás után is.

Egy márciusi szép csütörtök:

Nagyon szerettem volna találni egy használt bőrdzsekit a páromnak, úgyhogy elmentem a Mercato di Sant’Ambrogiora, ahol van jó sok ruhaárus. Van, ami ömlesztve csak ki van szórva az asztalokra, de van ami igényesen el van rendezve, felakasztva állványra, ártól függően. Egyszer csak megpillantottam egy állványt tele dzsekikkel, keresgélni kezdtem. Olyat szerettem volna, ami újszerű állapotban van, nem kopott, nem kell festeni és méretben is jó – ez utóbbi elég nehéz, mert a legtöbb dzseki óriási volt. Aztán kiszúrtam egyet, aminek kivehető bélése van, szép fényes fekete, kb. ezer zseb, és még a bélésen is vannak zsebek. Az eladó bácsi próbált segíteni, bemutatni mit is veszek, de amint felpróbáltam, tudtam, hogy szuper lesz! Ha rám egy kicsit nagy akkor a páromnak pont jó; a bélés külön is hordható, meg a dzsekiben is, tehát háromféle dzsekit vehetek egyben; szép színe van; belül is vannak zsebek; kis hibája egy horzsolás a karján és egy cipzár hiányzik, de helyette vannak gombok; és a hiba miatt kedvezményt is kapok, amivel pont belefér a keretembe… persze, hogy megvettem! Ha neki nem jó, jó lesz nekem :D Itthon megnéztem, jelenleg ettől a márkától egy béléses, férfi bőrdzseki 350 euró... és én 50-ért vettem :)

Vásárolgatás után hazafelé indultam, hogy tudjak ebédelni, majd órára menni, de kellett egy cappuccino pihenésnek. Így találtam rá a Lorenzo kávézóra, és ekkor ittam a legfinomabb cappuccinot amit valaha kóstoltam! Az árára nem emlékszem, de nem volt drága és még édesítőszer is volt mellé. Ezek után hazamentem, ebédeltem, és óra előtt kicsivel összefutottam a budapesti barátnőimmel. Szép napos idő volt, nagyon nem volt kedvünk órára menni. Azért kis késéssel mégis bevánszorogtunk, de utána úgy éreztük, muszáj ennünk egy fagyit, én pedig nagyon vágytam egy cannolira, úgyhogy elvittem őket a Carabèba. Kiültünk a Biblioteca Brunelleschi kertjébe, ahol sok más olasz diák tanult és beszélgetett. Hazafelé teljesen véletlenül megtaláltuk az Alpaca Firenze nevű boltot, ahol alpakabundából készült pulcsikat, plüssöket, kesztyűket árulnak, illetve kézzel készült ékszereket, kozmetikumokat is. Az ajtóban pár egy-másfél méter magas alpaka plüss fogad, és üvölt a zene. Sajnos nem a csóró egyetemisták pénztárcájának való, de komolyan elgondolkoztam egy 35 eurós alpakabébi kesztyűn magamnak… Otthon már csak a Rózsaszín Párduc Visszatér c. filmet néztem meg, olvasgattam, és eltelt a nap.

De még sok hasonlóan sikeres, császkálós napom volt.

Furcsa mosodás-fagyizós nap Húsvét előtt

Elég nehezen száradnak meg a mosott ruhák egy félig-meddig alagsori lakásban, és amikor ki szerettem volna mosni az ágyneműmet, még hideg is volt kicsit, úgyhogy elvittem egy mosodába a cuccaimat. Kicsit eltévedtem, de végül egy príma üzletben kötöttem ki, egyszerű volt használni a gépeket, nem volt nagyon drága sem. Úgy meg pláne, hogy mosószert is vittem magammal. Amíg járt a gép, gondoltam felfedezem a környéket. A mosodával szemben találtam rá a Donamalina fagyizóra, ahol isteni kézműves fagyik vannak, de kávézóként is üzemel, illetve tele van kézzel készített csoki bombonokkal, és akkor még húsvéti csokitojásokkal, mindenféle húsvéti figurával is. Nagyon cukik a dolgozók, és leginkább csak olaszok járnak azon a környéken. Étcsoki-mandarin kombóval sétálgattam, és rábukkantam az Arno folyó egy másik hídjára, ami sokkal kisebb, mint a belvárosban, de ugyanolyan hangulatos. Idilli az napfényben fagyizni, hallgatni a folyó csobogását, nézegetni a kutyasétáltató embereket, és ahogy a mosott ruhák ingadoznak a szélben a folyó felett. Igazán olaszos életérzés fogott el.

Aztán leesett, hogy lassan száríthatom a ruháimat, és így is tettem. Szárítás alatt visszamentem a Donamalinába kekszet majszolni és vérnarancslevet (!!!) inni, majd bementem egy könyvesboltba. Itt is nagyon cuki volt az eladó hölgy, és ajánlott egy szuper könyvet, amit ajándékba tudok hazavinni.

Vannak ilyen napok, amikor az idő is gyönyörű, és minden jól alakul. Valójában nem tervezek el előre sok mindent ilyenkor, csak sodródok az árral, és Firenze adja az élményeket.

[szkennelttucsok]

Történik épp. A cappuccinot az elején megittam...

[butchgrr]

@cappuccinote Don't apologize for the 'tangent', it's a good read.

That's a great parallel. Octavia and Hope bonding over an existential crisis (or a few) would be a great flashback scene to watch, lol. I could also see the reversal of their mothers' roles as well; Octavia was born thus she was a born criminal and Hope was born thus being a product of two criminals.

"History is written by the Victor" Clarke's character has always had the most influence when it comes to narrative, which I get. But because of this tainted narrative, Octavia has been painted as a tyrant and a dictator who seeked to stay in power: subjective opinions formed by characters. As viewers we should know that isnt true and we know why Octavia did what she did but if we stick with the point of an unreliable narrator, Octavia never stood a chance, there would be a limit to the transparency we got from her story. Even if Octavia is painted as the Anti-hero, she is one of the most nuanced on the show and every anti-heroic thing she had done was a direct result of her the events she went endured. I wish this was my main blog, I definitely would've replied in the comments.

#Octavia Blake #Theory

[callmehdipshit]

Ice cappuccino

Nem tudom, hogy más is így van-e, de betegesen ember undorom van. Főleg ha egyedül vagyok. Képtelen vagyok anélkül végigsétálni a bevásárlóközponton, hogy ne küszködjek a sírógörccsel, hogy ne higyjem azt, hogy minden ember engem néz vagy engem beszél ki.

Mennyire szánalmas, hogy nem mertem beülni a café frei-be, mert sokan voltak? Emiatt fél óráig bolyongtam a libriben, megvettem egy könyvet és nagy nehezen beültem a (mostmár) kiürült kávézóba, és vettem egy extra basic jeges cappuccinot, mert hát bepánikoltam amikor választani kellett.

Itt ülök a legeslegeldugotabb helyen, és azon agyalok mi baj van velem. Miért érzem ezt? Miért vagyok képtelen feloldódni és csak szimplán élvezni azt, hogy egyedül vagyok emberek között? Képtelen vagyok lerombolni a gátjaimat és kilépni a komfort zónámból ha egyedüllétről van szó.

[gubozo]

Barizz magaddal! 4. rész - Talált ember, talált tenger

Már tegnap este érezhető volt, hogy a tegnap kezdett társasjátékban eleinte hiába álltam nyerésre, estére valahogy mindent elvesztettem. Miután megírtam a tegnapi bejegyzést, még bevonszoltam magam a városba Aperolozni meg panzerottit enni, s közben végig azon gondolkodtam, mit kéne csinálni majd ma. Mert az ugye nagyon jól hangzik, hogy az ember annyira spontán, hogy szinte csak dob egy dobókockával aztán megy, amerre a kocka mondja, csak ha a kockán nincs semmi jelzés, az ember dobálgathat vele bőszen, nem fogja meg mondani, mi legyen a next step.

Miután hazaértem a városból, újra elővettem azokat a lementett infókat a környékről, amiket ettől-attól kaptam, de semmi olyat nem találtam, amire azt mondtam volna, hogy na, nekem ott dolgom van, nekem az látnom kell. Hajnali kettőig vergődtem ezen, már azt sem tudtam, melyik linket láttam már és melyiket nem, így végül ráböktem egyre, ami egyébként ugyancsak a Lecce felé tartó vonattal közelíthető meg, mint Polignano a Mare vagy Monopoli, csak nem 30, hanem 60 perces vonatút vezet oda. Brinsini a város, amiről beszélünk, rengeteg infó volt róla (hajnali kettőkor nekem sokszor a kettes szorzótábla is az), történelmi városnak írták, kikötőváros is, nem is kicsi, gondoltam biztos lesz mit megnézni ott és talán olyan strandja is van, ami nincs kilométerekre a központtól.

Megint 10 körül értem Bari Centraléhoz, megint bevásároltam a Desparban, hát igen, már itt is kialakultak szokásaim, pedig ez még csak a harmadik reggel volt... Valahogy idegesebben ültem a vonatra, mint eddig, pedig semmiben nem különbözött, talán csak annyiban, hogy kevesebben voltak rajta, amit nem neveznék éppen hátránynak. Odafele úton végig nem tudtam kiűzni magamból a rossz érzést, de vártam, hátha majd ha megérkezem, ismét látok egy új várost, elmúlik es megint átváltok csodálkozó üzemmódba. Itt is elindultam a tömeggel, bár itt azért nem hömpölyögtek annyira, mint tegnap vagy tegnapelőtt. 100 méter után szinte teljesen lemorzsolódtak, de helyiek sem nagyon sürgölődtek a környéken, pedig hát az olaszok, mint tudjuk, mindig ráérnek egy kis szociális életre, ha éppen nincs szieszta. Egy idő után pedig arra gondoltam, találni kéne egy jó kis partszakaszt, ahol átvészelem ezt az időt, aztán mire megunom, pezsegni fog az élet, vissza se akarok indulni majd. Nem így történt: két óra bolyongás után feladtam, mivel a városban sehol nem láttam igazi életre utaló jeleket, így jó ötletnek tűnt nyomni egy Ctrl+Z-t. Pont akkorra értem a vasútállomásra, amikor még elérhettem volna a Bari felé menő vonatot, de jegyet már nem adott rá az automata, így úgy voltam vele, megvárom a következőt, iszom addig egy jó olasz kávét. Leültem egy teraszra, a pincér kinn tett-vett, rá is köszöntem, de valahogy nem érezte, hogy dolgunk lenne egymással... Nem erőltettem, átmentem egy másik helyre, ahol ittam egy közepes(en rossz) cappuccinot, majd magamban megköszöntem a város példás vendégszeretetét és felszálltam a vonatra. Vissza se néztem!

A vonaton ülve azon kezdtem kattogni, hogy oké, hogy nem Brinsini, de akkor mi? A jegyet végig, vagyis Bari Centraléig vettem, de gondolkodtam rajta, hogy le kéne szállni egy vagy két állomással hamarabb, arrafelé láttam szép strandokat. Kicsit elterelte a figyelmemet a döntéshozásról egy bácsi, aki lassan odacsoszogott a velem szemben lévő üléshez, nagy nehezen leült, majd elkezdett beszélni hozzám. A telefonját akarta ő is feltenni töltőre, de nem sikerült, így segítettem neki. Csak ekkor vettem észre, hogy gyengénlátó. Próbáltam válaszolgatni neki, nem akartam bunkó lenni, de ahogy többi honfitársa sem szokta megérteni, ő sem fogta fel, hogy nem beszélek olaszul. Mondtam neki, hogy sajnos csak angolul beszélek, amire ő még bepróbálkozott azzal, hogy German? Én örömmel feleltem, hogy kicsit beszélek úgy is, de mint kiderült, arra célzott, hogy biztos német vagyok. Ezt már inkább rá is hagytam, szerencsére nemsokára elaludt. Egyre közeledtünk a megállóhoz, Torre a Mare állomáshoz, ahol le kellett volna szállni, ha tényleg strandolni akarok. Végre eldöntöttem, leszállok!

Nem sok leszálló volt, akik voltak is, gyorsan elpárologtak, nem is láttam merre mentek. Az állomáson annyira nem volt senki, hogy még személyzetet sem láttam, kicsit kezdtem azt érezni, hogy ez nem az én napom... Tényleg itt is csak szar lehet a hétfő? Szerethet engem a gondviselés, pontosan tudja, hogy egy nap mennyi csalódást tudok feldolgozni... Egyszer csak észrevettem, hogy egy magas, szőke göndörhajú fiú is ott téblábol az állomáson, muszáj volt megkérdeznem, tud-e segíteni. Ránézésre úgy tűnt, biztos tud angolul, de csak kicsit tudott, viszont legalább segítőkész volt. Olyannyira, hogy nem annyit tett, hogy mutatott jobbra vagy balra, hogy arra menjél, hanem felajánlotta, hogy elkísér engem a strandra. Gondoltam, akkor biztos nem lehet messze... Hát nem így volt. Legalább 20 percig tartott a séta újdonsült barátommal, az úton végig beszélgettünk. Elmondta, hogy egyébként orosz, olaszul már egész jól megtanult, de az angolt sajnos nem gyakorolja, hogy éppen az anyukájához megy látogatóba. Megkérdezte, hogy egyedül vagyok-e itt, mondtam, hogy igen, amire félig rosszalló, félig sajnálkozó grimaszt vágott. Meséltem neki, hogy eddig merre jártam, hogy ma is szerettem volna felfedezni egy új helyet, amire csak annyit mondott, hogy erre nem igazán vannak szép strandok, maradnom kellett volna Monopolinál vagy Polignanónál. Ekkor éreztem először azt, hogy oké, mi nem leszünk barátok, biztos mindjárt eljön az a pont, amikor azt mondja, mennie kell aztán maradok strand nélkül. Ekkor hirtelen közölte, hogy ma van a szülinapja, aminek megörültem: végre van közös témánk! Felköszöntöttem, mint elmondta, 28 éves lett, tegnap a barátnőjével ünnepelt, most meg majd az anyukájával fog. Közben ahogy haladunk előre, folyton azt mondogatta, hogy allora, vagyis majd, de még mindig nem olyan helyen voltunk, ahol szívesen fürödtem volna. Egyszer csak, mikor már majdnem mondtam neki, hogy akkor én visszamennék, mert már nem fogok visszatalálni, megérkeztünk. Senki nem volt a parton, vagy csak pár ember elvétve, óriási hullámok csapkodták a sziklás partot. A víz lavórhoz hasonlító kis mélyedéseket faragott a sziklákba, egy-két ilyenben kis rákok sütkéreztek.

Mielőtt bekövetkezett volna a búcsú, még a lelkemre kötötte, hogy busszal menjek vissza Bariba, ne vonattal, megmutatta, hol lehet majd jegyet venni, azt is elmutogatta nekem, hogy a buszon majd hogy kell érvényesíteni. Haláli fazon volt. Míg meneteltünk, gondolkodtam rajta, hogy megkérdezem a nevét, de amikor úgy látta, már a helyemen vagyok, kezet nyújtott és elbúcsúzott, majd eltűnt. Amíg odasétáltam a kinézett sziklára, eldöntöttem, hogy Marco Allora néven fogom elmenteni az emlékezetemben (de csak mert annyira hasonlított Linczényi Márkóra). Furcsák ezek az életben egyszer találkozások...

Marco nincs többé tehát, hirtelen átcsaptam Soma Mamagésába, aki megáll mobiljával a természet lágy ölén és megmutatja az insta népének, hogy milyen szép a Balaton, hogy magasodik a Badacsony...

Kivételesen videót is töltök fel! (Igen, a videóban naptejes a napszemüvegem és a hajam. Tanulom még, hogy kell használni, na!)

És vízjel is van rajta, mert benán vettem fel. Tudjátok: “ne a nőt nézze, az ékszert!”

#barizzmagaddal

[ki-nem-mondott-gondolatok]

Cappuccino

Mondtad, reggelente iszod a cappuccinodat, és üzletelsz, keresed a vevőket. Mikor ezt mondtad, valami érdekes gondolat futott át az agyamon. Nem lehetek ott veled. Akármennyire akartam. Nem ülhetek ott veled a kávézóban, cappuccinot inni.

#cappuccino #kávézó #kávé #múlt #rég #kinemmondottgondolatok #reggel #üzlet

[j-cs-p]

Sokszor mondtam neked, hogy mindig van a fejemben egy kép, hogy milyen lehetnék, hogyan élhetnék... Az a baj, hogy mindig túl messze vagyok attól a képtől. Közben meg, ha visszaemlékezem ránk, voltak olyan pillanatok, melletted, miattad, csak nem vettem észre, mert nem láttam magam kívülről. Mindig azt szerettem volna, hogy ha valaki lát, azt gondolja, hogy ez a lány boldog. De senki nem látott. Ott volt a fejemben mindig a kép, és sosem tudtam, hogy legyek olyan, pedig talán úgy is lehettem volna jó, hogy nem pont úgy. Nem tudom. Bárcsak láthattam volna magam, hogy milyen vagyok ahogy rád nézek, ahogy átölellek! Talán megszűnt volna az a görcsösség, ami végig jelen volt a kapcsolatunkban.

És akkor most végképp elérhetetlenné vált az a vágyott kép, az olyan apró momentumokkal, hogy csak ülök egy plédbe burkolózva és hatalmas bögréből iszom a cappuccinot vagy a teát, mintha minden rendben lenne. Semmi nincs rendben. A tény, hogy nem vagy többé, úgy nehezedik rám, mint egy több számmal nagyobb, vizes kezeslábas - hideg, kényelmetlen és húz lefelé a súlya, de hiába próbálok megszabadulni tőle, hiába tépem bármilyen irányból, nem tudom levenni, csak sérüléseket okozok vele saját magamon. Állandóan azt érzem, nem érdemlek meg semmi jót, nem érdemlem meg, hogy jobban legyek... Hiszen miért, hogyan, ha a másik oldalon az van, hogy gyűlölsz és nem vagy többé? Mások bezzeg... Andi bezzeg... :( És ez csak még megkeseredetebbé tesz.

[ciganyolga]

fahéj

Kifejezetten utálom a fahéjat. Az év végéhez közeledve ezért egyre nehezebb nekem: napról napra fahéjasabb minden, mert a fahéj ünnepi, téli.

Belépek egy üzletbe - fahéjszag van. Kérek egy cappuccinot - kérdés nélkül szórnak rá fahéjat. Ice teát keresek - téli ízesétű fahéjas szilvás almást találok. Teát keresek - fahéjas almáspite ízesítésűt találok. Illatgyertyát keresek - téli mámor fahéjszagú van csak. Vécéillatolsítót keresek - limitált téli edition mézeskalács szagú van, befújsz vele, és fahéjas szarszag lesz, szuper. Megyek az utcán - fahéjas pörköltmandulaszag fogad. Bekanyarodok - fahéjas forraltborszag fogad. Innen is letérek - fahéjas kürtőskalács szag vár. Tusfürdőt szeretnék venni - akciós winter edition fahéjas szegfűszegest találok. Megiszom a rumot - fahéjas. Füvezni támad kedvem - sajnos csak zselés szaloncukros fahéjas ízű van, de szívesen adnak. Kérek egy marhapörköltet - ráőrölnek egy kis fahéjat.

Nagyon régóta gondolkozom, hogy vajon azért utálom a fahéjat, mert 19 évesen egy éjszakán át rókáztam a narancsos-fahéjas Gold Tequilától a lellei vasútállomás lépcsőjén, vagy azért rókáztam 19 évesen egy éjszakán át a lellei vasútállomás lépcsőjén a narancsos-fahéjas Gold Tequilától, mert utálom a fahéjat.

[thinkingoutloudtheblog]

#billclintonswag 🤪🤪🤪 . . . I thought I should jump on this bandwagon; plus, it seemed to be a challenge I wanted to do. It is cool, but it also underscores the importance of music. For many of us, music is one of those things which is keeping us going through this lockdown. It knows no boundaries: you, your flatmate, your neighbour, the person who runs the grocery store down the road or someone halfway across the world could be jamming to the same tunes and vibing with the same artists. That’s the beauty of music. Before the era of video calls and social networking, music was how we resonated within one another. This challenge made me remember that fact; I’m glad that it did :) . . . In case you’re looking for this edgy template, it’s up on billclintonswag.com! Thanks @sajeenabala and @cappuccinotes for nominating me to do this :) Hope you guys have a happy weekend; stay home and stay safe ❤️ - #music #unite #resonance #love #connect #together #thinkingoutloud #writing #blogger #blog #writersofinstagram #writer #leamingtonspa #leamington #royalleamingtonspa #university #unilife #warwick #universityofwarwick #reflection #pictures #pictureperfect #think https://www.instagram.com/p/B_aJF-qFA6K/?igshid=gxvl1eknyui1

#billclintonswag #music #unite #resonance #love #connect #together #thinkingoutloud #writing #blogger #blog #writersofinstagram #writer #leamingtonspa #leamington #royalleamingtonspa #university #unilife #warwick #universityofwarwick #reflection #pictures #pictureperfect #think

[dolomitidoppio]

DAY TWO

2023.08.31.

Minden alkalommal nehéz az első este, ezt már számos beszámolóban említettem, de ezúttal Mellon hagyott minket pihenni. Ébresztőre keltünk, hogy a reggelire már félig elkészülve érkezzünk. Gyors séta a Nudlival, majd kajáltattuk is az ebet. Szépen leülepedik neki, amíg mi elfogyasztjuk a reggelit. Rendkívül guszta svédasztalt állítottak össze helyi, termelői finomságokból. A sajtoknak egy külön standja volt, ahol finomabbnál finomabb tejtermékek sorakoztak. A jellegzetes savanyú kenyérkével nagyon jól esett minden falat. Ahogy az igazi olaszok, úgy mi is cappuccinot fogyasztottunk. Röviden átbeszéltük a haditervet és mivel okézásra került így letöltöttem a tracket az órára.

Autóba pattantunk és a másfél órára fekvő Lago di Braies felé vettük az irányt. Ez a tó a Dolomitok talán legismertebb tava, számos kép visszaköszön az ikonikus csónakokkal és a jellegzetes színével. Há’ csak lövünk egy pikcsört az instára. Már az érkezésünkkor a tudatlan meglepettség telepedett ránk, minekután valamiféle jegyet kellett volna bemutatnunk. Nem rendelkeztünk semmi ilyesmivel, így az infóponthoz ballagva derítettem ki, hogy parkolót kell foglalni és csak annak fejében engednek fel. Gyorsan bebúkoltam a 7 eurót, és már suhanhattunk is. Elnöki helyet kaptunk a parkolóban és felszerelkezés után neki is láttunk a túrának. A tó bejáratán elég nagy tömegnyomor van és képekkel ellentétben a hangulat olyan volt, mint egy vízi dodzsemparti a velencei majálison. Klasszik képünk ugyan nem lesz, de ettől függetlenül meg kell hagyni, hogy a tó tényleg lenyűgöző látványt nyújt a hatalmas ormok között. Kicsit kiszabadulva dzsemboriból elindultunk a nyugati oldalon. Találtunk egy klassz fotóspontot, ahol Mellon egyből lehetőséget látott, majd élt is vele.

Egy pallón kellett volna kimenni egy kiszögellésre, de természetes, hogy a vízben kötött ki. Sült a bőr a pofánkról, hogy úszkál ebben a szent tóban a kis varacskos. A déli oldalon egy meglehetősen egykedvű tehéncsorda iszogatott a turisták gyűrűjében, mely kifejezetten vicces látványt nyújtott. Na akkor legyen egy kis sportértéke és irány a hegy.

Elkezdtünk kaptatni egy kiszáradt patak mellett, rendkívül változatos tájon. Hol fenyvesben, hogy a kavicsos kitett úton, hol hatalmas zöld mezőn vezetett az utunk. Élmény volt, hogy a patakot többször kereszteztük, így a jószág gyakran tudott frissíteni. Hiába volt olyan hideg, hogy a pisztrángok ugrás közben belefagytak, látszólag a retrievert ez egyáltalán nem zavarta. A trail átváltott egyre meredekebbre, majd a végén komoly mászást kellett eszközölni, melyet egy idős olasz bácsi is megjegyzett, miközben lehagyott bennünket. Magunk mögé pillantva a kilátás minden nehézséget feledtetett velünk. Élmény volt kiérni a fennsíkra és megpillantani a völgyet a Föjedora hüttével és a legelésző állatokkal. Ideje valamit harapni végre, így helyet foglaltunk.

Tanulva a korábbi almos tartózkodásból, a pólómat kiterítettem a karámra, hogy száradjon amíg mi csemegézünk. Természetesen egy hegyi hidegtálat kértünk és mellé bodzaszörpöt. Nagyon finomak voltak mind a sajtok, a szalonnák, valamint a ecetes hagymával kevert torma. Miután elfogyasztottuk a lakomát útra is keltünk, mert a hegyek között hamarabb ér be minket a sötét és nem lenne jó úgy lebotorkálni. A lefele úton már lényegesen kevesebb emberrel találkoztunk, magányosan haladtunk egészen a tóig. A tehenek is elballagtak éjszakai helyükre és a ladikok is kiparkoltak az autentikus félkör alakba.

Végül 16 km és 700 m szintet tudtunk le a napunk során. A hazautat bevállaltam és a szerpentinen is magam kapattam fel. Meg kell mondani az anyós ülésen sokkal nehezebbnek tűnt.

Rövid készülést követően lementünk az étteremben, ahol foglalt asztalunk várt és már hozták is a grappát ezúttal havasi törpefenyőből és a Dolomiti Doppiot kisérés gyanánt. Kriszti jasszerkodott az olasztudásával, mindkettőnknek megrendelte a vacsorát. Én egy pörkölt szerű ragut fogyasztottam, Kriszti egy levesre voksolt, majd bekértük az elmaradhatatlan smarnit. Az étteremben ezúttal többen voltak, kellemes hangulat uralkodott a tisztán fából készült fogadóban.

Miután visszamentünk a szobába Mellon már kiterülve várt miket. Egy gyors pisi, aztán mindenki repült a helyére, mert nagy élmények várnak még ránk.

[esztiinitalia]

Finomságok Firenzében

Az itteni barátnőim szerint nagyon a gasztronómia körül forognak az napjaim: mindenfelé finomakat eszem, legyen az süti, kenyér, vagy kávé. Tényleg nagyon sok helyre mentem már be enni, de azért vannak kedvenc helyeim, ahová visszatérek. Van hozzám közel egy pékség, ahol nagyon finom kenyeret sütnek, és ha korán megy az ember, friss, meleg foccaccia és pizza várja. Bár több helyen vannak ilyen pékségek, ez a Via Giuseppe la Farinán van.

Emellett találtam egy kézműves csoki és fagyiboltot, ahol cukormentes étcsoki és mandarin fagyit ettem: ez a Donamalina, ahol megfigyeltem egy vasárnap délután, hogy a családoktól a férfitársaságokig mindenki megfordul. Otthon nem igazán láttam olyat, hogy három férfi nutellás palacsintát majszol, vagy hogy úgy beszélhetnek a pult mellett a kávéra várva, mint nálunk a kocsmában a fröccsre várva. Több üzletük is van, én a Le Cure környékén találtam rá először.

Egy cappuccinora vágyva tértem be a Lorenzo nevű kávézóba: itt ittam a legeslegjobb cappuccinot eddig! Finom krémes tejhab, nem kicsi adag, fahéj a tetején. Több üzletük van nekik is. Emellett a Caffè Borgo Pintiben volt még finom a cappuccino, és a cornetto is, bár náluk biztosan nem helyben készül minden, túl zsúfolt helyen van ez a két kávézó. Ellenben jó minőségű, nem tömeggyártmány pékség/sütiző/kávézó az Antica Pasticceria Castaldini, ahol agy imádnivaló néni szolgálja ki a vendégeket. Mivel egyedül dolgozik, elég lassú, de nem feledkezik meg senkiről.

A Ponte Vecchiohoz közel található a Gino’s Bakery, ahol a torta pasqualinát érdemes kipróbálni mindenképp! Minden másuk is finom, de turistákkal teli helyen van. Fagyit és cannolit a Carabè nevű helyen érdemes venni: friss minden, nagy választék van a fagyikból, és mindent ott készítenek el. Emellett a Cantina del Gelato is nagyon jó hely fagyizáshoz, de van palacsintájuk és acai bowl-juk is, szóval kicsit amerikaibb, mint az eddig felsorolt helyek.

Éttermeket eddig nem nagyon próbáltam ki, csak két helyen voltam. A Pizzaiuolo mindig jó választás, főleg a margherita pizza terén: végignézheted, hogyan készítik a pizzád, mert elől van a kemence. Rengetegen szoktak ott vacsorázni, úgyhogy péntek és szombat este lehetetlen csak úgy beülni, de ebédre azért könnyebben adnak asztalt (nyitás előtt kell kicsit menni és biztosan lesz hely). A másik étterem az Osteria Santo Spirito, ahová szintén érdemes foglalni, mert nagyon híres lett a felszolgálók gnocchi feliratú pólója miatt. A Santo Spiriton egyébként sok étterem van még, úgyhogy, ha nem sikerül beülni, nem kell messzire menni. Ez az étterem természetesen a szarvasgombás gnocchi miatt lett híres, de én például diókrémes töltött tortellaccit ettem, és nem csalódtam! Fél adagot is lehet kérni bizonyos ételekből, nekem ebből elég volt annyi.

Nagyon szeretek brunchokat enni (reggeli ebédre) és van néhány hely, ahová laptoppal is be lehet menni dolgozni, van ingyen wifi és töltők. Ilyen a Shake Café, ahová szintén foglalni kell, vagy nagyon korán menni, hogy le tudjon ülni az ember. Finom egészséges ételeik vannak, viszont kicsit drága hely. Plusz a Melaleucában is isteni, egészséges brunchok vannak, de elvitelre is lehet kérni mindent. Aprócska hely, és az Arno mellett kell várni, hogy asztalt kapjunk. DE ha elvitelre kérünk mindent, a folyó mellett ihatjuk meg az italunkat, ami valljuk be, sokkal hangulatosabb, mint egy zajos, benti asztal. Szintén drágább, mint az olasz helyek, de abszolút megéri! Tanulni viszont nehézkesen lehet, akkora sürgés-forgás van. Barátokkal érdemes beülni beszélgetni, nem pedig olvasni, laptopozni, míg a Shake Café mindegyikre jó.

Firenzében mindenki megtalálja a számára legjobb fagyizókat, éttermeket. De számolni kell azzal, hogy a nevezetességek környékén nem lehet csak úgy kiülni egy asztalhoz, mert plusz díjat számolnak fel a kiszolgálásért és a helyért. Így történt egyszer, hogy egyetlen süteményért és két kis pohár vízért 12 eurót fizettünk a Gilliben, ami lehet, hogy nagyon híres, történelmileg jelentős pasticceria, de a csóró egyetemistáknak nem való. Legyen ez a tanulság valamennyi édesszájú hallgatóknak.

[olajbogyo]

A tejeskávé

az valami földönkívüli dolog a magyar vendéglátóhelyek 90%-a számára. Mert a kávé az vagy presszó, vagy cappuccino vagy még valami elbaszott melange lehet. Én viszont tejeskávét akarok inni, ami úgy készül, hogy fogsz egy presszót és felöntöd legalább 2 deci tejjel. Nem tejhabbal, tejjel. Próbáltam ezt ma is tisztázni a pincérlánnyal és abban maradtunk, hogy kapok egy presszót meg mellé tejet. Azt hittem, végre kijátszottam a rendszert, de nem, mert ami a tejeskancsóban volt az csak nyomokban tartalmazott tejet, többnyire tejhab volt. Szóval valójában egy DIY cappuccinot kaptam. :( Országomat egy kibaszott tejeskávéért!!

[butchgrr]

@cappuccinote I couldn't respond to your comment in the notes, I'll just do it through via. post instead. #firstworldproblems.

I can see clarke as a second narrator, definitely. I could see her being an unreliable narrator thus the attention wouldn't always be towards Octavia but lean more to her perspective and her relationships. Octavia's story was very vocal in s6, so I could see that Clarke couldn't ignore Octavia in the overall story as a narrator. O seems to have had a strong position in the story from the very begining: Girl under the floor board to a natural born warrior, romancing a grounder and having one for a mentor and a mother figure. It seems Octavia aligns the most with the premise of the show which would make her a great protagonist.

It'll be interesting to see how her story plays out in the final season!

#Theory #The 100 #Octavia blake