#azt hittem ismerlek

[csekofanni]

Nehogy félreértsd,

Cseppet sem haragszom,

Nem tenném, mert az is egyfajta érzés,

A sok érzés közül amit már éreztem irántad/miattad

Szimplán nem tudom felfogni, hogy hogy lehet így félreismerni egy embert akit azt hitted ismersz

#azt hittem ismerlek #érzések #miért történik ez #sajatgondolat #nem haragszom #felreismertelek #nem baj

[warum-alles-so-schwer]

Tudod az a baj, hogy még akkor is nekem volt lelkiismeretfurdalásom és én éreztem magam rosszul akárhányszor ugyanezt csináltad és eszembejutott, hogy a szüleim miket mondtak rólad, a viselkedésedről azért, hogy észhez térjek..akármikor beigazolódtak a szavaik ostoroztam magam, hogy hogy juthattak eszembe vagy akár az is hogy igazuk van mert hogy én ismerlek és akkor is meg fogsz változni és tudsz jó is lenni.

Egy ideig

Míg vissza nem kapod azt amit akarsz.

Aztán a mókuskerék újra a helyére áll.

Csinálhatsz bármit, próbálkozhatsz bárhogy, vagy mondhatsz akármit.

Akkor is csak mások a szarok.

Vagyis mások pont hogy nem, csak az állítólagos "életed szerelme", a jegyesed.

De már ezek sem számítanak, mert már ezeket se tudom elhinni, mint a többi szép szavadat és szövegedet sem, mert ezredjére is elhittem és ezredjére is belebuktam és fáj és magamat szidom azért is mert valami bánt amit te csináltál.

Gyűlölöm, hogy sose veszed észre amit te csinálsz.

Gyűlölöm, hogy sose számít ha az ember próbálkozik, pláne nem mikor jó úton halad. Vagyis haladna de neked semmi se jó.

Gyűlölöm, hogy nem jó neked a jó tett sem és észre sem veszed, de ha belefáradok és nem úgy állok hozzád, azt azonnal.

Gyűlölöm, hogy te mindent megtehetsz és nem számít se ez, se az hogy beszélsz, és miket mondasz, gyűlölöm, hogy csak azt tudod észre venni hogy ki vagyok bukva és bunkó vagyok, de azt nem hogy miért jutottam el megint idáig, ha meg elmondom mi a baj azért is szar vagyok.

Gyűlölöm, hogy próbálok a saját érzéseim ellen beszélni és elhitetni, hogy nem úgy van ahogy látom és érzem azért hogy ne legyen szar köztünk, de újra és újra bebizonyosodik, hogy deee, kibaszottul úgy van és azt látom, és a végén már nem bírom.

Gyűlölöm, hogy te is ezt tetted a lelkemmel.

Gyűlölöm, hogy megint nem érezhetem magam otthon melletted, se biztonságban mert folyamatosan ezt érezteted.

Gyűlölöm, hogy idáig jutottunk, gyűlölöm, hogy hittem, és hogy megint bedőltem.

Gyűlölöm, hogy csak velem tudsz ekkora szemét lenni, másokkal nem megy akkor se ha tényleg rosszat csináltak, gyűlölöm, hogy SOSEM ÉRTED MEG AMIT MONDOK ÉS MEG SEM PRÓBÁLOD MEGÉRTENI.

Gyűlölöm, mikor sírva alszok el melletted, mikor egyedül sírok az "otthonunkban" ,mikor azt érzem innen is el akarok menekülni, mikor azt érzem jobb lenne nélkülem neked is mert ezt érezteted.

Elég volt

[blackmoon0427]

Elengedés

Te olyan voltál, mint a keserű méz. Egyszerre hoztad el a mennyországot és ítéltél kárhozatra. Amikor megláttalak éreztem valami furcsa dolgot. Nem tudtam miért, de azt éreztem, hogy meg kell ismerjelek. Nem tudtam, hogy mikor vagy, hogyan ismerlek meg, csak annyit tudtam hogy valahogyan megfoglak. Már az első pillantásnál éreztem valami láthatatlan, megfoghatatlan, elmondhatatlan köteléket közöttünk.

2017.november 23. Tisztán emlékszem erre a dátumra. Ez volt az a nap amikor először beszéltünk. Én írtam rád. Igaz már előtte is nézegettük egymást, de senki nem tett semmit, hogy elinduljon a beszélgetés. Így a kezembe vettem az irányítást. Teltek a napok, a hetek a beszélgetéseink közben. Megtudtad hogy tetszel nekem…

Azt mondtad nyugodtan közeledjek, de te egy bonyolult srác vagy, nehezen válik számodra fontossá valaki. Én idióta ezt egy kihívásként fogtam fel. Megfogadtam, hogy bármi áron is, de az enyém leszel. Az idő csak telt, egyre jobban megismertük egymást. Megestek olyan hónapok, amikor megszakadt a beszélgetésünk, de valahogy mindig vissza találtunk egymáshoz. Miután visszautasítottál darabokra törtem belül, de ez sem tántorított el a célomtól, sőt… még nagyobb reményt és erőt adott, hogy folytassam amit elkezdtem és mostmár fejezzem is be. De minden tettem hiábavaló volt… Amikor te vallottad be nekem, hogy fontos vagyok neked, nem tudtam mit érezzek. Akkor már próbáltam túltenni magam rajtad. Nyilván eredménytelenül. Győztél, vissza kaptad a szívem. De neked ez sem volt elég… Mindig ezt csináltad. Az egyik pillanatban azt mutattad fontos vagyok és érdekellek, a másikban úgy bántál velem, mintha egy senki lennék. Az sem érdekelt téged élek vagy halok e. Ez ment szépen éveken keresztül… Az utolsó beszélgetésünk óta eltelt már majdnem 2 év. Többször is próbáltam felvenni veled a kontaktot… Természetesen ezt is eredménytelenül. Mindenemet neked adtam! A szívemet, a szerelmemet, az időmet: amikor veled foglalkoztam, hogy neked jó legyen. Az évekig tartó várakozások. Azt vártam, hogy egyszer még visszajössz, mint mindig ezelőtt, de te nem tetted… Minden erőmmel azon voltam, hogy lásd magad az én szememmel. Lásd mennyire szeretlek téged, mennyire fontos vagy nekem! Hogy meghalnék érted, annyira belopóztad magad a szívembe! Amikor szomorú voltál ott voltam melletted.. Megvigasztaltalak, felvidítottalak. Ha éppen boldog voltál, veled örültem az örömödben osztoztam, de neked soha semmi nem volt elég… Fogalmad sincs mennyi éjszakát sírtam át miattad! Fogalmad sincs milyen nehezen festettem fel magamra mindennap azt a kibaszott műmosolyt,amikor közösségbe mentem, hogy ne lássák rajtam, hogy darabokra vagyok törve belül. Hogy milyen nehezen fogtam vissza a sírásaim amikor kiakartak törni. Fogalmad sincs milyen volt 0-24-be rád gondolni! Minden reggel te voltál az első és minden este az utolsó gondolatom lefekvés előtt… A napközbeni gondolataimról inkább szót sem ejtek. Fogalmad sincs milyen érzés évek óta így élni, hogy az a személy akiért bármit megtennék, nem , hogy nem viszonozza az érzéseimet, de még csak emberszámba sem vesz… Remélem soha senki által nem fogod megtapasztalni ezt az érzést! Ezt még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom! Neked ezek nem voltak nagy dolgok, de bennem ezek miatt a “kis” dolgok miatt tört össze egy világ. Tényleg az a legrosszabb az egészben, hogy én próbáltam minden tőlem telhetőt megadni neked, amit csak tudtam. Akármilyen kedvem volt, akárhogyan éreztem magam érzelmileg, nem számított… Mert az egyetlen “dolog” ami számított nekem az TE voltál! TE és, hogy boldoggá tegyelek, de már minden mindegy… Akármennyire is próbáltam jó ember lenni számodra, sosem jött össze… Soha nem tudtam igazán fontossá válni számodra, akármennyire is akartam. Akármennyire is próbálkoztam. Én barom még évek után 0 kommunikációval is azt hittem, hátha lehet ebből még valami. Hátha újra beindul a beszélgetés közöttünk, mint mindig eddig, de nem így lett… Rendben! Mostmár felfogtam, hogy egy idegesítő kis kolonc vagyok számodra, akitől soha a büdös életben nem akarsz már semmit ezen a világon. Sokáig agyaltam rajta, hogyan tudnálak elfelejteni, hiszen minek legyek oda egy olyan emberért, akinek semmit sem jelentek. Letiltottál instán… Azt hiszem ez volt az utolsó löket amire szükségem volt, hogy elengedjelek. Kitudja mennyi időbe fog telni, mire eljutok odáig, hogy teljesen túl leszek rajtad. Talán hónapok, évek… Vagy talán soha. Ezt nem lehet tudni, de ígérem próbálkozom és nem zaklatlak többet

Elengedlek…

#elengedés #elmúlás #viszonzatlan szerelem #reménytelen szerelem #elengedni #fájdalom #lelkifájdalom #szerelmi csalódás #búcsú

[haruko-89]

Fájdalom, hazugság, szerelem, elvesztés....

Ezek a szavak kavarognak bennem. Talán így könnyebb lesz elmondanom mindent. Már nem vagyok ugyan az az ember. Végig hittem benned még a legelső jel után is, ott az állatkertben kezdődött el mikor megláttam a telefonod kijelzőjén a képet holott az én képem volt kint, S a szemembe hazuttad, a lányok miatt van mert hiányzik nekik. Meggyőztél, mert vakon szerettelek. Aztán mikor egy alkalommal videó chat közben meglengetted, előttem a telefonod, ismét lebuktál, S kivert a víz is... Akkor még nem sejtettem hogy mi ment a hátam mögött. Csak azt tudtam beszélgettek győzködtél, hogy higyjek neked. S én elhittem még akkor is vele telefonáltál, mikor velem voltál videó chatben S leolvastam, a szádról a szavakat. Igen fájt, rohadtul fájt. Aztán a többi pixel nő... Mind a szemem előtt de kihasznaltad azt hogy mit érzek és hogy úgy se hagyna ott mert szeret téged. Valóban féltem. "Szeretlek" "Te vagy a mindenem" "Hiányzol" emlékszem minden egyes gyönyörű pillanatra is. Mindig mikor érezted, vagy olyat tettél amit nem kellett volna mindig szenvedélyesen csavartad, a szavaid innen jöttem rá mindig hogy valami rossz dolgot csináltál mint egy gyerek. S azt mondod nem ismerlek? Sokszor éltem át a fájdalmat és mindig a megbocsátás a megértés volt bennem S nem a harag mert tudtam milyen vagy. Fura mi? "Minnél jobban fáj és éget annál közelebb van a szerelmed" az egyik kedvenc és elgondolkodtató idézetem. Majd mikor szülinapozni voltunk és a telefonodba bele néztem..... A mai napig megvannak a képek és ma is elolvastam a sorokat újra, és újra... és újra.... Majd mikor mondtam neked mikor vissza vittük az ugráló várat mert láttad rajtam reggel hogy valami baj van akkor is hozzá küldtelek, S te nem mentél emlékszel mit mondtam neked akkor? Emlékszel? Meddig fog ez tartani életem végéig úgy kell élnem hogy vele kavarsz? Menj akkor engem pedig hagyj békén. S nem első eset volt pont egy évvel ezelőtt ugyan ez volt egy hétig nem beszéltünk szenvedtem pedig mocskos mód. Majd éjjel jött az üzenet hirtelen a semmiből "Tudom hogy nem érdekel, de nem zuhant le a gép, leszálltam." Folytak a könnyeim örömömben hogy nincs baj és hogy jól vagy még akkor sem magamra gondoltam pedig akkor már napok óta egy falat nem ment le a torkomon csak te. Aztán elkezdődött valami megint szép lassan. Türelmes voltam, vágytam arra hogy megtudod képes vagy e a dolgokra, képes vagy e arra hogy elfogadj két gyermekkel. De te azt mondtad nekem így fogadsz el velük együtt. Barátokat vesztettem el egyetlen vakon követett szavadra, hazudtam nekik majd hálából mert bíztam benne egy csapásra bemocskolt, mert lövésük sem volt és nincs is a mai napig az igazságról, egy olyan kép maradt bennük hogy egy hazug számító nő vagyok, tartottam a hátam miattad mert fontosabb voltál mindig nekem. És azóta ez a tüske benned maradt jó mélyen még mindig. Meg se hallgattál nem is érdekelt és ha mondtam bármit is "mesének" vélted hazugságnak...... Majd mikor minden egyenes lett volna..... Erről nem tudok beszélni....Felejteni akarom..... Ez dobta fel nálam az í-re a pontot. Aztán amikor az exed azt a hihetetlen monológot írta le nekem meg a gyűrűről... Azt nem modtad el neki igaz hogy te miket mondtál rólla mennyire gebe és hogy a szex is milyen szar vele... Unalmas nő és hogy eleged van belőlle mert folyamat csak zaklat nem te keresed őt.... Ezeket nem mi? Gondoltam.... A gyűrűt tudtam és eszembe jutott mikor nekem tetted fel a kérdést majd röhögtél hogy csak teszt volt.... Íme itt van minden fájdalmam, íme itt van mit elnyomtam magamban, íme hogy lásd. Mennyi türelem, megértés és szeretet volt ebben amit sosem adtam meg senkinek soha mert önző voltam mindig csak a saját érdekeim vezéreltek. Azt hittem ez más lesz, azt hittem ha a múlt hibáiból tanulva másképp állok egy olyan férfihoz aki életem szerelme működni fog még a távolság ellenére is. Szeretném ha ez csak egy rossz álom lenne... Szeretném ha elfeledtetnéd velem.... Gondolkodtam, rengeteget gondolkodtam... Most is azt teszem, amit írtam neked azon gondolkodj el. Vagy ő vagy én. Aztán beszélgethetünk mert van miről.

[playapoor]

arrol miert nem beszel senki amikor mar nem is az okoz szenvedest hogy o nincs

hogy mar nem szeret

vagy hogy talan sosem szeretett

hanem az hogy idovel reszedde valt es sosem fogsz tudni megszabadulni tole

nem akarom hogy a reszem legyel

elegem van hogy minden mozdulatomban vagy abban, ahogy beszelek, abban is ott vagy

nem fogom szepiteni

hanyingerem van a tudattol hogy kozom volt hozzad

hanyingerem van attol hogy mikozben ugy neztem rad te arra gondoltal bar mas lennek

hogy szerettem volna elhinni hogy szeretsz mikozben sose lettel volna kepes ra

egyszeruen nem az a tipus vagyok akit szeretnek

nem haragszom

magamra haragszom

oszinten hiszem hogy egy ember eleteben egyszer lesz szerelmes es utana mindenkit hozza hasonlit

mert sosem lesz megegyszer igazan

utalom hogy ezt a lehetoseget rad pazaroltam el

olyanra, aki sosem tudott volna ugy nezni ram

mert mar volt valakije akire ugy nezhetett

szornyu volt a felismeres,

nemhogy nem szerettel

de soha meg csak nem is kedveltel

azt hiszem nem is tudnek veled lenni

valami elbaszott indokbol nem fogadja el az agyam hogy ilyen nehezen szerettel meg

nem akarok veled lenni mert mindig arra gondolnek hogy neked o kell, mert o kell, es ha visszajonne ot valasztanad ujra es ujra

tudom mert en teged valasztanalak ujra es ujra es ujra es elegem van ebbol es utalom az egeszet utalom hogy nem tudtam es nem leszek sose annyira fontos mint o es faj es uvolteni tudnek es nem tudom mit kezdjek a szorito fajdalommal es nem ertem miert ilyen eros ez az erzes de ha tehetnem csak veget vetnek mindennek mert nem mulik ez az erzes akarmit teszek es ilyen kegyetlen vilagban nem vagyok hajlando elni kozben csak arra tudok gondolni hogy te ugyanigy erzel iranta ettol csak megrosszabb es gyulolom az erzeseim es szegyellem

mert tudom hogy ha elotted allnek es neked mondanam nem reagalnal semmit

nem mondanam hogy nevetnel vagy nem erdekelne

de szanakozoan neznel ram, egyutterzoen

ennek a gondolatatol szanalmasnak erzem magam, ha megtortenne akkor elsullyednek a szegyenben

de neha ugy erzem hogy csak beszelni akarok veled errol, veszekedni, kiabalni, bantani, megolelni, sirni mert akarom hogy tudd mit erzek de tudod, hisz iranta erzel igy

amikor azt mondtam neked hogy nem meghalni akarok, csak nem letezni es azt mondtad ,,vegre valaki erti” majd folytattad ,,mert nem akarok senkinek fajdalmat okozni azzal hogy veget vetek az eletemnek”. nem, nem ugyanarrol beszeltunk. en felek a halaltol, de attol megjobban hogy eletem vegeig teged foglak szeretni es orokke ezt fogom erezni.

ejszakakat sirtam at, evekig, amiota ismerlek, konyorogve az istennek akiben nem hiszek, hogy vessen veget az erzeseimnek, az eletemnek, mert nem akarok ugy elni hogy teged kell szeretnem.

nem akarom ezt elmondani, mert valahol abban remenykedek hogy visszajossz es jo lesz minden, de nem tudnek boldog lenni veled attol rettegve hogy sosem fogsz ugy szeretni mint ahogy ot szeretted. nem akarom elmondani, mert felek emiatt nem jonnel vissza. nem akarom kinozni magam veled tobbe, de erezni akarom ahogy szeretsz es ahogy megnyugszik az agyam amikor veled vagyok. szurrealis erzes volt, az elso perctol kezdve, mintha kicsekkolnek az eletbol, megall az ido, es nem kell felnem semmitol. bar at tudnam adni neked amit erzek. de nem, nem akarom hogy ezt tudd mert ha tudnad nem jonnel vissza, es nem erezhetnek igy megint, akar csak par orara. csak akkor tudnek boldog lenni, ha azt mondanad hogy jobban szeretsz engem mint ot szeretted, vagy mint barkit eddig. csak ebben az esetben.

mindenki igy erzett irantad? ok miert tudtak tovabblepni? hogy tudnak mast szeretni, ha mar szerettek teged? en miert nem?

miert kell magamban beszelnem rolad? miert kell irnom rolad? miert nem erti senki? miert nincs erre megoldas?

miert tartott eddig hogy belemszeress? valoban szerettel? milyen erzes volt? elmult mar? elfelejtettel? miert adtad nekem a pulovered? nem szamitott semmit, igaz? csak ugy odaadtad. probaltal szeretni, de nem ment.

azt hittem ha nem latlak jobb lesz, de nem, nem jobb. meg mindig remalmaim vannak rolad, es meg mindig eszembejut hogy ugy neztel ram mintha szeretnel. de ezert nem ment, nem ertettem es nem hittem benne. ugy voltam vele, ha szeretsz valakit, akarmennyire felsz, probalkozol. nem probalkoztal, ezert biztos voltam benne hogy nem szeretsz, hiaba mondtak masok hogy ,,ez nem olyan egyszeru”. de, de tenyleg ilyen egyszeru. ha rola lett volna szo, probalkoztal volna.

es oszinten, tiszta szivbol gyulolom ot. gyulolom hogy azzal hogy koztetek vege lett, en megismerhettelek. gyulolom hogy azert kell keresztulmennem ezen, mert o nem latta benned azt amit en. gyulolom hogy nem vagyok o. gyulolom az egeszet.

azt hiszem, ezek szerint, van eleg pulcsid ahhoz hogy minden lanynak adj egyet.

[quiennoarriesganogana]

Régi barát.

Ugy egy 10-15perccel ezelott kicsit kezdtem megzuhanni, hogy talan nem igy kellett volna dontsek. Ezert ugy dontottem egy cigi mellett kiszelloztetem a fejem. Majd arra lettem figyelmes, hogy leparkolsz az etterem elott. Hogy oszinte legyek eloszor el se hittem, hogy Teged latlak.

Kiszalltal az autobol es egyenesen felem vetted az iranyt, megoleltel majd ragyujtottal. Megkerdezted mi a helyzet mi tortent szilveszter ota, miota utoljara lattalak. Nagy vonalakban elmeseltem, hozza tettem azt is, mivan ha rosszul dontottem. Te magadhoz oleltel es azt mondtad:

“Figyelj ide ram, ha Te ezt akkor ott igy erezted helyesnek akkor az ugy van! Ismerlek jol es Te is engem, ha most nem is de kesobb mar latni fogod mindennek az ertelmet!”

Majd ittal egy mentes sort, es elmentel.. es Te nem is tudod mennyire szuksegem volt most erre!

Koszonom!❤️

H.

#magyar tumblisok #jovoltveled #koszonomhogyvagy #hianyoztal #🎻

[ujrakezdesm]

Igazából egész sokáig hittem neked.

Hittem abban, hogy megváltozol, hogy csak beszélnek az emberek és tényleg nem vagytok együtt, hisz annyi fájdalmat okozott már neked.

Egy két hete még nekem mondtad, hogy szeretsz meg a hasonlók.

Örökké kerestem a miérteket, de talán az a kép világított rá arra, hogy egyszerűen csak hülyének lettem nézve mindvégig.

Azt hittem ismerlek, hogy tudom mit miért csinálsz, de azt hiszem sosem ismertelek.

Egy idegennel éltem együtt, egy idegen szavait ittam úgy, mint a vizet.

Hatalmas lecke voltál nekem és leszel is mindig.

És csak egy dologban bízok, hogy soha senki nem fog emlékezni arra, hogy neked és nekem volt valami közünk egymáshoz, még ígyis, hogy számodra csak érdek volt.

Soha többet nem akarlak látni és hallani sem akarok rólad.

Ha felnézel az égre, jusson eszedbe, hogy lehazudtad a csillagokat, ezért nincs melletted senki.

[kurtfkincobain]

Az érzés ami akkor keletkezett amikor először a szemedbe néztem, nem hogy nem múlik el, hanem az idő múlásával egyre csak erősödik. Nem tudok másra gondolni. Nem tudok mást szeretni. Most, hogy nem vagy azt hittem az érzés sem lesz, hiszen nem látom a szemeidet. Tévedtem. Elég csak magak elé képzeljelek és máris érzem.

Szeretlek. Nem is ismerlek még annyira, hogy szeresselek de még is szeretlek. És tudod miért? Mert te vagy az aki 4 év távlatából mást is kiváltott belőlem mint szomorúság.

Előtted azt hittem, hogy nem tudok szerelmes lenni már, pedig tudtam, hogy valahol ott leszel.

Rólad álmodtam kicsinek.

Én tényleg addig várok rád, amíg készen nem állsz rám és ha ez megtörténik olyan boldoggá teszlek, mint még soha senki más.

Mert megérdemled. Mert bármit megérdemelsz.

Es ha mással találod meg a boldogságot azt is hagyni fogom, mert nem érdekel, hogy hogyan csak legyél boldog. Akkor is ha én nem vagyok az. Akkor js ha sosem fogsz rám úgy nézni ahogyan azt én akarom. Akkor is ha belehalok. Boldognak kell lenned, vagy különben én sosem találom meg a boldogságot.

És mélyen legbelül még mindig hiszem, hogy téged nekem szánt a sors. Mert én sosem hittem, hogy létezik szerelem első látásra. De veled még is az volt.

[aranysziv]

(én soha nem felejteném el a tiédet. mert azzal a késsel nem a tortát vágták fel, hanem a mellkasomat.)

mindenben téged kereslek, és pechemre, meg is talállak. nem túl fair. mármint egyik este nagyon sírtam. hosszú, mozgalmas és egyben igazán produktív napokat tudhattam a hátam mögött, és lekapcsoltam a lámpát, hogy most már alszok, nagyon kimerült voltam, és abban a nagy csöndben rám tört. mindig ez van. nem tudom, hogy ebbe az apró testbe hogy fér meg ennyi szorongás. néha úgy elnyomom, hogy szinte meg is feledkezek róla, hogy van. de néha meg annyira leterít, és a semmiből, váratlanul, és nem tudok vele mit kezdeni. van olyan is, amikor dolgozok vele, és akkor ilyen keserédes. de aznap vigasztalhatatlan voltam, azt a tényleg keserves sírást képzeld el, amikor az emberek nagyon csúnyák közben. a plafont néztem - már amennyire láttam a sötétben és a könnyeimtől -, és akkor elkezdtem vitatkozni az Istennel. mindig ezt csinálom. nyilván, bolond vagyok, ez nem is vitás. de tényleg harcba szálltam vele. hát kivel mással? nem nevezném imádságnak, de beszéltem hozzá, oda fel, és folyton csak azt ismételgettem, hogy ez nem igazság. de azt, hogy mi nem az, azt magam sem tudtam megmondani.

ma kedvem lett volna felhívni, lógni veled, csak úgy, sétálni a régi helyeken, beszélgetni, meginni egy kávét, erre vágytam és úgy tenni, mintha nem számítana a holnap. elképzeltem. de valójában nagyon is számít. mert én számítok. a szívem számít. a jövőm számít. és már nem ott vagyok, én nem abban vagyok. nem veled vagyok. csak néha belül úgy érzem, hogy mégis. egy részem ott maradt veled, és nem is tudom igazán, hogy te hiányzol, vagy az a darab belőlem. mert őt sem kaphatom vissza, azt az időt nem kaphatom vissza, és ez mostanában sokszor jobban fáj, mint te. annyi mindent éreztem. sokat. mélyen. és ott most olyan üres. semmi sincs ott, bennem, ahol te voltál, csak levegő, és mégis meg lehet benne fulladni. csupa kátrány, és fekete és vérzik. és muszáj írnom róla, mert olyankor mindig egy kicsit könnyebb. pedig sokszor nem akarok emlékezni. nem akarom, hogy fájjon, és nem akarok vitába szállni az Istennel sem.

én már tudom, amit tudok. és láttam, amit láttam. és azt is megtanultam, amit meg kellett tanulnom. alkalmazom is, ha hiszed, ha nem, de nap mint nap. csak tudod, néha, még ha az ember esze tud is mindent, a szívének kell idő, hogy megértse, hogy elfogadja. ezt nem lehet siettetni. én sokat dolgozok ezen folyamatosan, és kapok hozzá segítséget is, kompetens embertől is, de támogatást is mástól, akitől szükségem van rá. és még ha vannak is ilyenek, ilyen napok, vagy akár csak pillanatok, attól még erős vagyok. és bátor is. feltettem az i-re a pontot annak idején, ��s nem gondoltam meg magam, nem futamodtam meg, még akkor sem, amikor tényleg nehéz volt. annyi minden megváltozott azóta, én is megváltoztam azóta, és ilyenkor nem az a nehéz, hogy már nem vagy, hanem az, hogy azt hittem, hogy leszel.

mindig azt mondtam rólad, hogy te más vagy. nem definiáltam ezt különösebben, és nem is igazán tudtam volna valószínűleg, csak azt tudtam, hogy más. nem olyan, mint a többi, mert az az ember, aki a lelkem ilyen mély zegzugaiba nemcsak betekintést, de dedikált helyet kapott, az igazán különleges, bárki megmondja. én nem ismertelek téged, és most sem ismerlek, de abban biztos vagyok, hogy nagyon szerettelek. bárki is voltál, bárki is lehettél, volt egy ember, aki nagyon szeretett, és borzasztóan nehezen engedett el téged. te voltál a mindene túlzás nélkül, az az egy, aki mellett nem számított az összes többi együttvéve. és úgy alakult aztán, ahogy, és most itt vagyunk, és már mások vagyunk, és azok az idők elmúltak. neked nem is számít, tudom. de én néha eljátszok a gondolattal, hogy milyen lenne visszamenni, akkor, oda, a Múzeum sarkához, és újra rád mosolyogni először. újra megérinteni először. újra átélni mindent először. vagy talán bele sem kezdeni az egészbe. gondolkozok rajta, de sose jutok dűlőre. mert akárhogy is nézem, lassan egy éve lesz a hatból, és már bennem is minden megkopott.

halvány az alakod a fejemben, az arcod homályos. ahogy hozzám érsz az álmaimban, én is csak elmosódok, mint amikor a grafitot elkenjük a kezünkkel és maszatos lesz a papír. nem emlékszem úgy a hangodra, csak az anyajegyeidre, az álladon a szakállad alatt volt a kedvencem, amiről csak én tudtam a gyerekkori fotó miatt. de a hátadon a világűrbe kapaszkodni is jó volt, sosem féltem, hogy elejtesz. nagyobb biztonságban éreztem magam a karjaidban, mint bárhol máshol otthon. és mára mi maradt ebből? sokszor az emléked vesz el belőlem a legtöbbet. sokszor meg csak az tartja bennem a lelket. és annyi mindent írnék, írhatnék, és tudom, hogy még fogok is, mert kell, mert szükségem van rá. de igazából nem is a szavakról van szó. írhatok bármennyi sort, akármennyit, amennyit csak akarok. de úgysem az számít, nem igaz? nem a betűk rejtik a vallomást, hanem éppen az, amit nem tudok elmondani, amit hiába próbálok, nem tudok megfogalmazni. de bár tudnám.

talán ez a küszködés. ez maga az ars poeticám.

[siriturnmyfeelingsoff]

nem tudom mit érzek. össze vagyok zavarodva, azt hittem kezdek beléd szeretni, de most stagnál. ennek exponenciális nőnie kéne, nem? azt érzem elzárkózol és én magam védve ugyanezt teszem. megéri? megéred? nem beszélgetünk, nem ismerlek pedig nincs más vágyam mint tudni mire gondolsz mikor együtt vagyunk, vagy akár külön, más országban, más kontinensen, más időzónában. te is így érzel? kedvelsz? szeretsz? volt amikor azt gondoltam, hogy én szeretlek, de ez nem múlhat már most. fekszünk egymás mellett csendben, de ez a csend tele van ki nem mondott szavakkal. annyi mindent mondanék, de elnyelem, magamba folytom. meg akarom veled osztani ami nyomaszt. mindennel kapcsolatban. szeretnék kinyílni neked. de nem megy mert te sem teszel így. már nem tudok az a mindent odaadó lány lenni. kölcsönösséget várok el. sokszor eljátszottam már ezt, de magamat védve már nem megy ha nem kapom ugyanezt vissza, többször már nem akarom magamat megégetni.

a csönd. ez a csönd köztünk hangos, már már üvölt. te nem hallod? megsüketít. kapcsoljuk ki a csendet, mert nem bírom elviselni.

megfolyt.

[uiopasblog]

Emlékszem arra, amikor megismertelek.. pontosan itt van az emlékeimbe, pontosan tudom, hogy milyen érzések voltak bennem az első pár hónapban. Tudom, már az elején döcögős volt az indulás, de valamit kerestem benned, azt éreztem, te más vagy mint a többi, te különleges vagy, a szemelyiseged azt sugallta, meg kell fejtenem ki vagy te valójában. Teltek a napok, hetek. Sokszor megbantottal, sokszor sírtam miattad, de ez a kötél ami köztünk volt soha nem szakadt le, mindig tartotta valami, az a valami ami folyton csak egyet jelentett a fejembe, hogy nem szabad, nem engedem hogy ennek vége legyen mert szeretlek, szeretem a fura szemelyiseged, hogy kimered mondani amit gondolsz, határozott es nyers vagy, ezt mindenki tudja aki a környezetedben van. Pontosan te is tudod, milyen nehéz veled sokszor. Nem nem érdekelt semmi, csak az számított, hogy mellettem legyél es nem akartalak elveszíteni. Rettegtem attól, hogy el hagysz vagy hogy atversz, becsapsz. Párszor eldobtalak magamtól, mert tudtam ha te teszed meg, nem fogom kibírni. Annyi sebet ejtettel bennem, és valószínű én is benned, hogy lassan egy éve ismerlek, de rá kell jönnöm hogy a sok harc ellenére, már nem tudlak úgy szeretni mint régen, bármennyire is szeretném… Nagyon sajnálom 😔 nem akarok több fájdalmat okozni se neked, sem magamnak.. úgy érzem eljött az a pillanat amikor fel kell ismernem azt, amit mindig szajkóztam magamnak, kényszeresen betegesen berogzotten hogy sose akarlak elveszíteni, azt hiszem ez csak egy képzelet volt, amit most felulirnak az érzelmeim. Most is szeretlek, nem csaptalak be soha! De az a kötél amit egy hajszál tartott úgy érzem most elszakadt, szivem szakad meg, faj es legszívesebben kiabalnek, hogy de MIÉRT????? Mind hiába annak amit eddig küzdöttünk es harcoltunk egymásért?????? Mindvégig arra vágytam, hogy megkapjam tőled azt, amire én vágyom. A megnyugvást akartam, a törődést a szeretetet. Ezért harcoltam közel 8 hónapot. Azt hittem, ha elérem, soha senkit nem fogok tudni jobban szeretni nálad. Ez volt csak a szemem előtt, ki akartam hozni magunkból a legjobbat, de úgy érzem megrekedtem most egy szinten, es azt érzem, bármennyire akarom, nem megy 🥺 Várom a csodát mindig, de egyszerűen nem tudjuk kiváltani egymásból a legjobbat. Azt kívánom, hogy találj olyan lányt akit ugy fogsz szeretni mint engem, annyit kerek, gondolkozz mielőtt cselekszel, gondold végig mit ejtesz ki a szádon, es azt is ertekeld át, hogy egy ilyen Nővel mint amilyen én vagyok, milyen értékeket állítasz fel vele szembe, es mennyire tudod becsülni azt amid van. Ha ezeket rendbe teszed a fejedbe, akkor megértel egy komoly kapcsolatra. Nem volt meg ilyen kapcsolatba részem, szerintem neked sem, de elmondhatjuk hogy nagyon sokmindent tanultunk egymástól. 🫳💔

[barcsak-tudnad-mit-erzek]

Azt hittem ismerlek, de mégsem...

#magyar #gondolat #quotes #barcsak tudnad mit erzek #azt hittem #ismerlek #mégsem

[eszmeletlenul-szeretlek]

Hol is kellene kezdenem? Annyi ideje ismerlek, és annyi mindent megéltünk már, hogy fogalmam sincs, hogy vajon hol lenne érdemes kezdenem. Azt viszont most érzem, hogy itt van a vége. Belefáradtam. Meguntam. Szeretlek, de nem vagyok hajlandó ezt tovább csinálni. Azt mondod nem tudod mit akarsz? Miért? Több hónapja kezdtünk el újra beszélni. Te voltál az, aki felkeresett engem. Te. Pedig anno te hagytál ott. Nem én téged, hanem te engem. Én viszont nem szüntelek meg szeretni, így visszaengedtelek az életembe. Hogy minek? Azért, hogy most megint összetörve, az ágyamba feküdve sírjak érted? Mire volt ez jó? Hm? Szerettél te valaha, vagy csupán az egész egy nagy játszma volt? Ismét egy fellángolás? Ki tudja... Szerintem még te sem pontosan. De nem baj. Nem haragszom rád. Nem tudok. Lehet naív vagyok, vagy hiszékeny. Talán csak a reménykedés az, ami miatt nem tudlak utálni. Vagy a feltétel nélküli szeretet miatt, amit irántad érzek már oly rég óta. Nem tudom. Látod, én se tudok dolgokat. Azt sem tudom, hogy most ki lesz. Veled. Velem. Velünk. Egyáltalán van olyan, hogy velünk? Volt valaha ilyen? Fogalmam sincs. Egyet viszont pontosan tudok. Az, hogy most ismét itt vagyok így, megzuhanva miattad...fájdalmas. Belülről felemészt. Kettétép. Tudom, most el kell engedjelek. Bele kell törődnöm abba, hogy te nem szeretsz annyira, mint én téged. Sőt, talán egyáltalán nem is szeretsz. Ez a tudat, vagyis inkább gondolat még inkább megöl. De ezt tudtam mindvégig. Tudtam, hogy fájdalmas lesz és nem biztos. Tudtam, hogy ha egyszer otthagytál, akkor többször is ott fogsz. Mégis; hittem benned. Hittem neked, s a legfőbb...hittem bennünk. Úgy gondoltam, hogy megtudjuk oldani bármi áll elénk. Szerettem volna, ha a problémákat le tudjuk küzdeni. Együtt. De valamiért nem sikerült. Pedig hidd el, én mindennél jobban akartam. Mindennél jobban akartalak. Lehet ez volt a baj. Túlságosan ragaszkodtam hozzád, már-már tőled függtem. A hangulatom, az életkedvem, a napjaim. Mindenem rólad szólt, körülötted forgott. Most viszont érzem ennek tényleg vége. Nem bírom tovább. Nem azért adom fel, mert már nem szeretlek. Inkább azért, mert a lelkem most jelezte azt, hogy ezt nem bírja tovább. Hogy elég volt. Álljt parancsolt, s emiatt muszáj veszni hagynom ezt. Ezt, ami közöttünk volt. Bármi is volt ez. Egy percet sem bántam meg belőle. Semmit. Tudom, hogy oka volt annak, hogy mi megismertük egymást. És annak is oka volt, hogy ez nem működött. Nem tudom miért, ki a hibás, mit rontottam, rontottál vagy rontottunk el. De ennyi hónap, év után... Oka van annak, hogy ennyi időt töltöttünk el. Néha együtt, olykor egymás nélkül. Minden percére emlékszem. A rosszra és jóra is egyaránt. Szeretném, ha tudnád, hogy tényleg nem haragszom rád. Nem utállak. Fáj, és megpusztulok e nagy kíntól, de tudom, hogy te úgy vagy jó ember, ahogy vagy. Minden apró hibáddal együtt. És hidd el kérlek, ez tényleg így van! Csodás ember vagy! És remélem, egyszer találsz valaki olyat, aki ugyanígy - vagy jobban - tud téged szeretni, s összeilletek majd! Tiszta szívemből kívánom neked azt, hogy találj valakit, akivel a legboldogabb lehetsz! De remélem, hogy sosem felejted el a lányt, aki ott volt neked egykor, s teljes szívéből szeretett téged mindig! Kérlek, ne felejts el! És ne haragudj rám, amiért okoztam pár nehéz pillanatot! Hidd el, nem akartam! Csupán azt szerettem volna, ha boldog vagy mellettem, ha jó pillanatokat adhatok neked, nekünk. Mindent azért tettem, hogy jól érezd magad mellettem. Hogy boldog légy, hisz megérdemled! És még annál is többet érdemelsz!!!

Nagyon, nagyon szeretlek, ezt sose felejtsd! <3

2022.03.21.

#tumblr #magyar tumblr #fájdalom #magyar tumblisok #tumblrquotes #szerelem #te #én #saját gondolat #szeretem #orokke szeretni foglak #szeretsz #szeretném #szeretet #szeretve lenni #szerelmi bánat #mindig szeretni foglak #szeress #szerelmi történet #fájni fog #fáj #fáj a lelkem #szenvedes #gondolataim #saját érzelmek #érzelmeim

[thegirlwhodreamer]

128. Azt mondják a lányok a bonyolultak és a nehezen kiismerhetők. Én ezt fordítva gondolom mióta ismerlek. Miattad utálom hogy nem lehetséges a gondolatolvasás. Olyan nehezen tudom elhinni hogy mégsem vagyok olyan jó emberismerő mit eddig hittem és gondoltam.

#magyar tumblisok #miert #fajdalom #szeretlek #szerelem #f?jdalom #magyar #viszonzatlan #fájdalom #fake friends

[csakegylany-blogja]

Azt hittem ismerlek

De rájöttem

Sosem ismertelek

Igazán.

[tovatovabblepni]

Nézőpont

Mostanság, a mostani nézőpontom szerint úgy érzem te vagy a legkülönlegesebb ember, akit ismerek. Ez régebben nem így volt, valószínűleg próbáltam leegyszerűsítve látni a dolgokat. Főleg azért érezlek ma már különlegesnek, mert nem ismerlek, bár te állítottad mindig, hogy ez nem így van. Meg hogy te nem ismersz, azt is állítottad. Dehogynem. Legalábbis annyira, amennyire én ismerem magam, ami nem túl sok. Szerintem én sokkal kevésbe ismerlek téged. Alig meséltél magadról valamit, ritkán volt kedved beszélgetni. Valójában mindketten keveset tudtunk egymásról. Számomra megdöbbentő volt, mikor nem sokkal a vége előtt elmondtad, hogy végül is neked ez a szeretői helyzet, ez az állandó második hely egész megfelelő. Én ezzel nem tudtam mit kezdeni, hogy hogy ez neked elég?

Nem csoda talán, ha ezek után nem hittem el, hogy komolyan gondolod, hogy nyugodtan megmondhatom, ha nem akarok veled lenni! Magamból indutam ki, meg a korábbi tapasztalataimból. Azt gondoltam, még nem éltél át ilyet még, ezért mondod. Mert nem tudod, hogy mit érez az ember ilyenkor. Ebben talán igazam lett, legalábbis egy kicsit, mert mikor megmondtam, kb. egy hétig tartott a távolság, aztán mintha sokkal jobban elkezdtél volna belém kapaszkodni. Ez volt az, amikor már mindketten éreztük, hogy baj van, de nem mertünk tenni semmit. Aztán menekülni kezdtem és rombolni.

#magyar tumblisok #megcsaltalak #szerelem #vége