#élethelyzet

[csacskamacskamocska]

Eltávolodás

„évente minimum 2-3 olyan élethelyzet, döntés, változás tud történni az életünkben, amely miatt el tudunk távolodni egymástól, és az érzelmeink ki tudnak hűlni.” Azt mondja a mentor, hogy ezt nem lehet kiküszöbölni, viszont lehet úgy alakítani, hogy a kapcsolat profitáljon belőle. Végül. Én ezt nem tudom, engem az eltávolodás, a kihülés, a megélt hullámzás fogott meg. Hogy milyen kétségbeesetten tud kapálózni az ember, ha úgy érzi, hogy a másik eltávolodott. Amikor nem értjük, hogy mi történik. Csak bezárkózott – jó, de engem miért nem enged be? Gondja van, hagyd, hogy megoldja – jó, értem, de akkor egy olyan élménye lesz, hogy nélkülem oldotta meg, az gyengíti a kapcsolatot. Nem lesz rám „szüksége”, csak megerősödik, hogy megy ez nélkülem is. (miért ne menne, amúgy) Ilyenek a férfiak (egyes nők is), nem akar gynegének látszani – leszarom, hát tudnia kell, hogy mindenhogy is szeretem! Döntött és nem gondolt rám. – (hm, hm. Talán korábban te sem rá.) És néha egyszerűen nem szeretjük a másikat. Nem szeretjük ahogy viszonyul hozzánk, ahogy reagál, vagy valami én-részét amit felvillantott. És megkérdőjeleződik, hogy az egészet akkor tudjuk-e szeretni, ha ezt nem és nem tudunk eltekinteni a felett, hogy bizony ez is az ő része. És akkor eltávolodunk.

Néha meg azért mert a másik olyasmit döntött ami nekünk teher és nehéz megemészteni, hogy joga van a döntéseihez. Mert az embernek a társáról van egy olyan illúziója mintha a saját kiterjesztése lenne. Ezek a döntések szembesítenek, hogy nem az. És hirtelen, mintha levágták volna az ember kezét, úgy tud fájni ez a szembesülés. Távolodás-közeledés-hullámzás. Érzékenyebb ember mélyebbnek éli meg, gyanakvó ember nagyon tud szorongani, tarumatizált ember rombolni.

Sok év alatt keletkezik egy érzés ami lassan fejlődik, de egyre biztosabb támasz. A gondolat, ami nem a távolodásra koncentrál, hanem a közeledés részekre. Nem azt mondja, hogy ez a kapcsolat zűrös, mindig csak a baj van, hanem azt, hogy eh, mindegy persze beleállok, de úgyis rendbehozzuk, mindig rendbehozzuk. Csakhogy ehhez nagyon fontos adalék, hogy akkor is komolyan kell venni az eltávolodás okát. Hogy ne legyen belőle rálegyintés és ne az egyik oldja meg. Ez nem tudom mennyire érthető ez a gondolat. Attól, hogy te bízol benne, hogy rendbehozzátok, attól a másiknak lehet kibaszottnagy probléma az adott dolog. Ha nem tudod, hogy miért probléma neki, akkor az a kapcsolat valóban döglött, szar, nem éri meg a fáradtságot. Akkor nem társ vagy, csak haszonélvező. Valaki azt mondta, hogy olyan nincs, hogy fos a kapcsolat és azt a másik nem érzi, csak te. DE van olyan. Van aki vak vagy vak akar lenni a másik problémáira és a kapcsolat problémáira. Az egyik evez és mennek körbe-körbe. A másik max annyit vesz észre, hogy megint ugyanaz a baj, körbe-körbe. Akkor még mindig ugyanabban a csónakban ülnek. Lehet, hogy sosem oldódik meg a probléma, csak kihalnak belőle.

Vannak a belénkrögzült népmesei idealizmusaink a jó kapcsolatról (plusz a felszedett görcsök, traumák, tanácsok, félelmek, szorongások) és nem is akarjuk azt látni, hogy baszki, mennyi mindenen mentünk át és hogy javult ez a dolog, hogy változtunk benne. Nem megszoktuk a másik faszságaiat (persze azt is) hanem mennyire élő ez a távolodás-közeledés, hogy mozgat minket, hogy gyúrmázza a kapcsolatot újra meg újra. Aztán persze van akinek a fasza tele lesz vele.

#távolodás #közeledés #kapcsolatdinamika #06-04

[angelofghetto]

Vannak ezek az amcsi sorozatok, mikor totál lepukkant otthonokat újítanak fel, vagy akár földig rombolnak, és a helyén építenek egy újat. Persze értem, hogy ezek műsorok, és a koncepció mögött némi hatásvadászat és reklám erő is van, de mégis szívmelengető, hogy van ilyen. Általában olyan családokról van szó, akik valami áldozatot hoztak a közösségért, vagy valami különleges teljesítmény, élethelyzet áll a háttérben. Elnézem ezeket az embereket. A segítőket, akiket boldoggá tesz, hogy sorsokat változtatnak meg az adományaikkal, az önkéntes munkájukkal. És a családokat, akik nem hisznek a szemüknek, és csak levegő után kapkodnak. Szem nem marad szárazon. Pontosan értem, érzem, hogy mit élnek át.

Volt idő, mikor a külön élő apjuk családja gyakorlatilag elrabolta a gyerekeimet, vagyis a szokásos nagyis két hét után három hónapig nem kaptam vissza őket. Letagadták a telefonban, nem beszélhettem velük, pontosan tudták, hogy nincs annyi pénzem, hogy elutazzak hozzájuk, és mit is tehettem volna egyedül a rokonsággal szemben. Utólag a srácaim elmesélték, hogy ott tejben-vajban fürösztötték őket, hogy majd ne akarjanak visszajönni a büdös nagy csóróságba, hogy egyfolytában ellenem próbálták hangolni őket. Jöttek éjjel kettőkor suttogó hangú telefonok: "akarod még látni a gyerekeidet?" Csak ennyi, és utána a kattanás, és a vonalhang, hogy még csak válaszolni se tudjak rá, viszont már ne tudjak visszaaludni az aggodalomtól. Aki szülő, az ismeri azt a zsigeri félelmet, amit éreztem.

Munkaterápia gyanánt, hogy ne őrüljek meg, kimeszeltem a gyerekszobát egymagam, egy régi korongecsettel, az ebédlőasztalra rakott dohányzóasztalon álló székről. Égszínkékre színeztem a festéket kék temperájával, és mikor megszáradt, egy csombékra kötött ronggyal fehér bárányfelhőket csapkodtam rá. Mintha csak a tágas ég borulna fölénk.

Lassan közeledett a szeptember, a suli. Bekeményítettem, és közöltem a családdal, ha legkésőbb az augusztus huszadikai tűzijáték után nem kapom vissza őket, rendőrrel megyek. Ezt már nem merték meglépni. Mikor a kölkeim beléptek az ajtón, egyből észrevették az "új" gyerekszobát, és roppant boldogok voltak. De nem is ez volt a lényeg. Összeborultunk egy hatalmas csoportos ölelésre, és olyan erővel tört fel bennünk a szeretet és a viszontlátás öröme, hogy percekig csak zokogni tudtunk. Úgy, ölelkezve.

Szerencsére a gyerekeknek egészségesebb az értékrendje, és a belső igazságérzete annál, hogy tortákkal, Vidámparkkal, vagy Mekis ebédekkel meg lehessen vásárolni őket, és éles különbséget tudnak tenni az érdekmanipuláció és az őszinte szeretet között.

[szupertibi]

A kommunistáknak semmi köze nincsen a humánumohoz, a kommunistáknak semmit sem jelent az élet. A kommunisták megfosztják az embert mindentől, amitől az ember ember. Mert nincs olyan élethelyzet, nincs annyi csapás, nincs olyan semmi, ami miatt egy ember gyerekeket ölhetne meg. Ez az egész egyszerűen nincs, és aki ezt latolgatja meg okokat keres, meg felmentést akar erre találni, az nem ember.

A kommunisták az ember ellenségei, a kommunisták a gonosz szolgái.

Nincs alku a kommunistákkal, mert a gonosszal nincs megegyezés, a gonosz vagy mindent visz vagy elpusztul.

Nincs kommunista élet, minden kommunista gyilkos.

HARCOLJ A HELYI KOMMUNISTA ELLEN, HARCOLJ A BOLTBAN, A BUSZON!!!

Ne dőlj be sosem a mézesmázos hazugságaiknak,

mert a KOMMUNISTA MEGÖLI A GYEREKED!!!!!

🦾🦾🦾

[szottesfolditanyak]

Láthatatlan ügyek

Ez elég elvarázsolt lesz, hozzá még személyes is, mindegy. Egyben személytelen is, azért kerül mégis ide.

Vasárnap reggel délelőtt iszogatom a teámat, szokásosan az ablak előtti fotelben, és bámulok kifelé. Fák, felhők, hegy. Hagyom, hogy a figyelmem lelazultan, feladat nélkül kószáljon, amerre neki tetszik. Nem megy. Nem tud elindulni. Ott áll előtte valami és nem engedi. Hmm, jé. Ez mi ez? Már napok óta érzem egyébként. Valami itt van velem, körülöttem, egy hozzá(m)adott tömeg, annak a tehetetlensége értelmében; mozdulnék (a figyelmem, 'lelkem', a szabadon kószáló rész), de lefogja. Egy érzés. Olyan érzés, mint amikor a videókon a házicica a fogában tart valami jókora plüssállatot (vagy a nagymacska egy kövér antilopot) és nem tud tőle lépni és menni, mert az beleütközik folyton a lábaiba és akadályozza. De semmi konkrét, ezen túl nincs semmi jellegzetessége, tulajdonsága.

Hát ez mi a nyomorult bánat megint? Jó, mondom magamnak, csak lassan. [Volt már olyan, hogy egy gyerekkori érzés jött vissza, és én azt hittem rá, egy idegen személyiség és megrémültem, és csak ezután ismertem fel, mint egy érzékelési formát, egy nagyon is kívánatos érzékelési módozatot, amit évtizedekre elfelejtettem. (Gyerekként egy-egy érzéssel (valahonnan szegycsontom körülről indulva) meg tudtam 'érinteni' fákat, dolgokat.) De olyan is volt már, hogy egy intenzívebb élethelyzet után - olyan helyzet után, amikor az észlelés összetevői fel lettek dobva a levegőbe mint egy kazal széna, úgymond, és ami aztán kissé lazábban és más rendben hullik vissza - bekopogott egy újfajta ön-érzékelési módozat; egy olyan mód, hogy mindenben magamat érzékelem, narrálom, egyfajta beszűkültség, hogy csak magamat látom tükröződni -- és nekem ott helyben el kellett döntenem, jó-e ez nekem, és így akarom-e tapasztalni a világot (ill. inkább magamat) ezután, avagy inkább köszi, mégse, maradok az eddiginél. Akkor visszautasítottam ezt, mint magam körül pörgést; ma is úgy gondolom, jól döntöttem.]

Így hát volt valami minimális tapasztalatom fel is, le is, ezek alapján elkezdtem próbálgatni, mit tudok tenni ezzel az új érzéssel, ezzel a valamivel, ami leginkább rámakadt nehezéknek tűnt fel. Nem jutottam sehová. El se engedett indulni semerre. Jó, akkor nézzük vissza, mióta tapasztalom ezt, illetve mik történtek az elmúlt héten. Hát, a család rég eltávozott tagjai felé küldtem gondolatban köszöneteket, nem pont halottak napja alkalmából, hanem csak úgy - párévente öregszik pár évet az ember és olyankor újabb árnyalatok is feltűnnek az emlékek jól ismertnek vélt tájképein. Olyan is volt már, hogy egyik vagy másik halott szülőmnek adtam meg azokat a köszöneteket és elismeréseket, amiket életében nem kapott meg (senkitől); és ilyenek után nagyon is érezhető volt változás (az én életemben), leginkább energia-löketként, segítségként. De ez a mostani ügy nem ilyen, ez semmiképp nem ajándék-energia, sem nem tisztább látás vagy érzékelés. Minden bizonnyal lehet az ősök vonulatához energetikailag csatlakozni, de annak nem így kéne kinéznie.

Ekkor eszembe jutott egy pár napja történt eset. Rakosgattam itt a tűzifát a ház körül, szép napsütés volt, és egyszer csak elkezdett szörnyű hangosan berregni egy helikopter a ház felett. Sárga volt, mentőhelikopter. Elrepült a hegy felé, aztán vissza, a falu elejének, aztán megint vissza, a falu menti rétek felé. Ott jött-ment fel-alá, nyilván keresett valakit és nem találta, jó eséllyel egy siklóernyős eshetett le. Sokáig nem találta meg, akárkit keresett. Akkor bevillant egy gondolat, hogy az az ember, akiért jött, ott fekszik összecsúszva, él, vagy nem annyira él, és hogy ott feküdni is szörnyű lehet, meg fentről keresni azt, aki él vagy nem él, és megtalálni, az is szörnyű lehet. Ekkor furcsán összerázkódtam, összeszorította a torkom ez, és egy rövid fura felzokogás is megesett. Csodálkoztam közben magamon, nem szoktam ennyire testi szinten reagálni ilyesmikre. Aztán küldtem jókívánságokat a résztvevőknek és mentem vissza a dolgomra.

Ahogy ezt az emléket felidéztem délelőtt, jött vele egy intuíció is, hogy ez akaszkodott rám, ez van velem napok óta, ez nem enged szabadon mennem. Oké, gondoltam, ez remek, de ez nekem nem kell. Mit tegyek? És hogyan? Felmerült egy (egyszer már sikerrel alkalmazott) formális eljárás ilyesmi esetekre, de el is vetettem, mint túl körülményest. Aztán hirtelen azt mondtam ennek a rám akaszkodó valaminek: Hagyj engem békén! Nem kellesz. Menj innen! Aztán békülékenyebben hozzátettem még, Köszönöm a tapasztalatot! Menj békével.

És elment! Onnantól megint szabadon mehetett a figyelmem, amerre akart, azzal a mozgékonysággal, amivel szokott. Nem kicsit könnyebbültem meg.

Nna, hát ez mi volt? Lehetne pszichológiát beletenni, de az inkább nehézkes leírás lenne, mint magyarázat. Lehetne valami rámakadt entitásként felfogni, ez ugye egy szerteágazó terület, nem is megyek bele. Vannak aztán ilyen entitás-jellegű "valamik" is, mint az aggódás szelleme és effélék, ezek is be tudják találni az embert. Passz.

De az még külön érdekes, hogy ha én ezt nem tudom ma délelőtt így felfejteni és megszabadulni tőle, akkor ez végigkísért volna engem a további életemben, mint akadályozó terhelés? És ahogy majd távolodnék időben a létrejöttétől, úgy halványulna el az emléke is annak, hogy mi történt ezen a héten, és így szépen elenyészne az esélye is, hogy valaha rájöhetnék a keletkezésére és meg tudnék szabadulni tőle?

És hogyan tudnám aztán bárkinek elmondani, hogy akadályoz valami, hogy mi ez a terhelésnek tűnő érzés? Mondanák, menj orvoshoz, az majd segít. Hát persze, feltétlen.

Az ember kimegy a kertbe az almafák közé, két napig nem lát embert, tököl csendben a tűzifával, a nap süt, mi baj történhet?

#nem látható

[igraszzogniem]

kicsit félek.

leragadtam egy laza négy évvel ezelőtt az életemben. a felismerésre vezető tényekkel való találkozásaim egyre inkább mardosnak.

mindeközben fél éve kiirthatatlannak tűnő, irreális reményt táplálok magamban. de ma rá kellett jönnöm, hogy gyakorlatilag semmi nem változott, mióta irreálisként definiáljuk. mindkettőnk élethelyzete ugyan az volt. szóval egyszerűen nem tudom elfogadni a nemet.

arra viszont nem tudok rájönni, hogy mire akár tanítani azzal az élety hogy folyamatosan azt a mézesmadzagot huzigálja előttem, amit soha nem érhetek el. azt, hogy ez a madzag miért a legédesebb, legkülönlegesebb mézzel van átitatva, ne is firtassuk.

szóval vannak ilyenek. idén megtörtént velem a legjobb és az egyik legrosszabb dolog is. azt akarja tanítani az élet, hogy haha, azt hiszed, ez a legrosszabb? akkor bazdmeg.

mert ez a történelem megismétlése lenne és lehet, hogy ebbe most így már tényleg bele is halnék. vagy végleg elkészíteném önmagam. mert méginkább a stabilitásba akarok majd menekülni, ami már most sem bizonyult nekemvalónak.

szeretnék elbújni a világ elől.

[auckaland]

Hogyan kezdtük

Eléggé régen döntöttük el, hova megyünk, DE alapvetően elkezdtük keresni, hogy milyen lehetőségeink vannak. A vízumszabályok most megváltoznak, és nem is adnék vízummal kapcsolatban semmilyen tanácsot (legálisan nem is tehetem), ezért javaslom az Immigration New Zealand oldalát, elég jól le van írva, mit és hogyan lehet.

Nézegettük a facebook csoportokat, megtaláltuk a Minden ami külföld oldalt.

Olvasgatva mindenfélét két embert kerestünk meg végül: Fáy Zsuzsi karriertanácsadót (róla külön postban fogok ódákat zengeni, de röviden: ha komolyan gondolja bárki a szakmai munkakeresést, akkor Zsuzsival érdemes szerződni) és Lipóth Petra regisztrált bevándorlási ügynököt.

2020-ban velük kettejükkel beszéltünk, és abban maradtunk, ha nyit a határ akkor nekiesünk mindennek. Zsuzsi karriertanácsokat adott és mondta, hogy mennyi pénzt rakjunk össze minimum. Petra elmondta, hogy milyen papírokat kezdjünk el intézni, hogy mire kinyit a határ, biztos ki tudjunk jönni (ezekről szintén nem fogok részletesen írni, mert vízum és élethelyzet függő).

A COVID-19 alatti lezárások idején időről időre mindketten megkerestek minket, így folyamatosan láttuk, hogy a kijutásunk esélyei hogy állnak. Közben megcsináltuk a bejegyzett élettársit, elfogadtattam az MSc diplomámat, kutattuk az országot és raktuk félre a pénzt (azért éltünk is).

2022. év elején jó hírekkel kerestek meg, ütemezetten nyitnak a határok, ha még mennénk, akkor most van esély mozdulni. A döntésben az orosz agresszió és az orosz-ukrán háború is szerepet játszott.

Februártól kezdve Petra rendszeres gyakorisággal írt, vagy hívott minket, és egyre jobb és jobb híreket mondott. A kollégáival egyeztettünk is, szerencsére értettük a gyors kiwi akcentust, úgyhogy lehetett tudni, ezzel nem lesz gond.

Zsuzsival frissítettük a mérnöki CV-met, a munkakeresésben pedig az ő stratégiája szerint indultunk. LinkedIN-en mindenki is be lett jelölve aki Új-Zélandon az építőiparban dolgozik. Aki visszajelölt, megkapta a CV-m. Közben jelentkeztem munkákra. Elkezdődtek az interjúk, amikre a LinkedIN-en keresztül jutottam be. Zsuzsi a BEI interjúmra is felkészített, így erre őrületesen magabiztosan tudtam beülni.

Őszintén, arra készültünk, hogy valamikor a nyáron esetleg rengeteg keresés és interjú után kapok egy ajánlatot, vagy akár be is kell utaznom az országba és személyesen próbálkozni. Szerencsére a kemény munka meghozta gyorsan a gyümölcsét, a szakmámban találtam munkát, és elég gyorsan jött egy fantasztikus ajánlat is. Ez meggyorsította a folyamatokat, Petra ismét jó hírekkel szolgált, kevesebb papírt kell beszereznünk, és nagyon jó feltételekkel megyünk neki mindennek.

A vízumfolyamat elindult, a szerződés szerinti díjaink egy részét is kifizettük, és látjuk mögötte a munkát is. Most várunk, hogy feldolgozzák.

Csak annyit tudok mondani, ha Új-Zélandra szeretne valaki jönni, mindkettőjüket csak ajánlani tudom. Petra és Zsuzsi is kellett ahhoz, hogy ide eljussunk. Nagyon hálás vagyok mindkettőjüknek.

@rizsilemming

#rizsilemming #medvusz #Új-Zéland #így indult

[padgany]

Lakásvásárlás (2nd etap)

Nem könnyű ez az új élethelyzet, mondjuk úgy, most bizonyosodott be, hogy valóban nem vagyok egy végtelenül nyugodt ember.

Nem szeretem, amikor kicsúszik a kontroll a kezeim közül, nem szeretem amikor nem vagyok száz százalékosan tudatában annak, ami velem fog történni. Szeretném, ha minden flottul menne, de idegel, hogy sok tényezőre nem vagyok ráhatással. Mégsem szeretnék hibázni, mindent időben és jól szeretnék megcsinálni, ezért minden egyes nap ezeken a feladatokon, számokon és időpontokon jár az agyam. Pörög, mint egy ipari ventillátor és csak esténként áll le, aminek hatására annyira elkezd fájni a fejem, hogy gyógyszer kell és még a proli főzőműsort sem bírom végignézni, ami az én szeretett kis ,,guilty pleasure’’-ömet képezi egy munkanap után.

Valószínűleg több nehézséggel is szembe kell néznem az elkövetkező hetekben és valahogy ezekre kellene - ,ha nem is lelkileg, de - idegileg felkészülnöm. De eddig úgy tűnik, csak órákra tudok kizökkenni, szóval ezekbe a kis időkbe’’ kell kapaszkodnom.

És akkor amin idegesked(t)em: [Unalmas, pénzügyekről szóló firkálmány következik]

Péntek:

Az igazság az, hogy naiv voltam. Cirka egy hónapja, az akkori -, akkor kudarcba fulladt - lakásvásárlási szándékomat megelőzően kiszámoltuk a kapcsolattartómmal a szükséges hitel futamidejét és törlesztőjét. Akkor elégedetten konstatáltam, hogy szuper minden, nyugodtan belevághatok a dologba. Akkor. Aztán eltelt egy hónap, és ugyan a kapcsolattartó korábban azt mondta, hogy a ,,társaság’’ (hívjuk így) nem tervez kamatemelést már idén, na mi történt? Persze, hogy kamatot emelt, aminek az lett az eredménye, hogy miután aláírtam a vételi szándék nyilatkozatot és elutaltam a foglalót, ezzel együtt azt is, hogy e hét csütörtökön megyek aláírni a végleges adásvételi szerződést, azzal szembesültem, hogy a korábban teljesen ideális tervezett törlesztőm megugrott cirka 40 ezer forinttal.

Amikor erre fény derült, éppen munkában voltam. Lefehéredtem (összeomlás 1.0), de ezzel egyidőben jött egy alternatíva, egy társbank által szolgáltatott hitel, ami hirtelenjében kétszer kedvezőbbnek, sőt, teljesen vállalható(bb)nak bizonyult. De, hogy azzal lehessen pontosabban számolni és tervezni, futhattam a főnökhöz egy banki formanyomtatványt (munkáltatói igazolást) nyomtatni, azzal pedig futhattam a tőlem két kilóméterre lévő személyügyre leadni. Pénteki nap volt, zárás előtt öt perccel értem oda, sikerült leadnom, majd csesztethettem újra a főnököt, hogy a netes felületen hagyja jóvá nekem, hogy leadtam, mondván, csak így tölti ki nekem a munkáltató (…). Közben dolgoznom is kellett, mert hát a munkahelyemen voltam, agyalnom kellett, hogyan fogom és tudom módosíttatni még időben a finanszírozási tervezetemet úgy, hogy addigra - még jóval korábban a nap folyamán - elküldtem már az eredetileg tervezett, ,,társaság’’ által kibocsátott szabályzatot az adásvételihez az ingatlanosnak, hogy továbbítsa az ügyvédnek azt, hogy ő el tudjon kezdeni dolgozni a szerződésen.

Idegbeteg voltam, a munkáltató keddre ígérte a munkáltatói kitöltését. Hirtelen nem tudtam elképzelni, hogy csütörtökig hogy áll majd össze a dolog. Aztán felhívtam az ingatlanost, megkértem, hogy hagyja figyelmen kívül a korábban megküldött finanszírozási tervezetet és szabályzatot. Megkönnyebbültem (1.0), mert azt mondta, hogy szerdáig még variálhatok, amennyit csak akarok. A fejem szétszakadt, de lenyugodtam és elaludtam.

Szombat:

Másnap (persze szombatra is behívtak dolgozni) a munkában megkaptam az új hírt, miszerint tizenötödikén, azaz ma, a társbank is kamatot fog emelni (összeomlás 2.0). Nem tudtam, hány százalékkal, de akkor már röhögtem. Magamban őrjöngtem, de nevetés formájában törtek fel az érzések. Addigra le lett beszélve a kapcsolattartóval vasárnapra a személyes találkozás és már csak abban tudtam reménykedni, hogy valamit elszámolt az eredetileg - ,,társaságtól’’ tervezett - hitellel kapcsolatban. Aznap este is nyolckor feküdtem le, az esti, barátokkal való összeröffenést is lemondtam, két gyógyszer is kellett a fejfájásra.

Vasárnap:

A kapcsolattartó felvázolta az új hitelt, kiszámolta a maximum 1% kamatemeléssel is a törlesztőt és átbeszéltük a lépéseket. Kiderült, hogy szerdáig kiderül minden, amint megkapom a munkáltatóit elküldöm neki, ő pedig kedden, a kamatemelés napján újra számol, a társbank munkatársának eljuttatva csináltat egy 99% os hitelképességet, majd hív a részletekkel, hogy küldhessem az új finanszírozási részleteket az ingatlanoson keresztül az ügyvédnek. Jól át kellett variálni a megtakarításaimat, de kijött a matek és úgy fest, tényleg teljesen vállalható, relatíve (nekem) olcsó hitelhez jutok (Megkönnyebbülés 2.0)

Hétfő:

A munkában, kedd helyett már aznap elkészült a munkáltatói, amit befotóztam és küldtem is tovább a kapcsolattartónak, aki felhívott és azt mondta, 1% helyett 0,7% -os kamatemelés várható kedden, azaz ma. Abban állapodtunk meg, hogy ma a megbeszéltek szerint újra hívni fog, amint az új kamattal kiszámolta a hitelt, és a kollégája által lecsekkoltatott hitelképességre.

Folyt. Köv., mert kedd van.

#lakásvásárlás #második etap #idegállapot #fáradtság #fejfájás #pénzügyi fordulatok #összeomlás #megkönnyebbülés #vasárnaptól máig

[isto45]

Amikor létezel az univerzumban,akkor valahogy mindig minden, külön röppályán van veled.

De amikor te egy másik pályán vagy, amin 11 ember fut egy labda után…akkor valahogy mindig,minden egy helyen van és patent minden.

Életérzés szenvedély,míg másoknak egy értelmetlen labdakergetés..addig nekem egy lecke, egy tanítás, egy életérzelmi hullámvasút egy egy…

Ez nem más mint a futball!

Amit hasonlítanak ahhoz,mint az élet nagy tanítója.

90 perc, egy labda, 11 ember.

0.percben kezdődik, mint ahogy az életünk, és egészen a 90. percig, tele van érzelmi hullámvölgyekkel, egy jó védekezés, ami akár egy rossz élethelyzet túlélését is megtestesíti, egy bekapott gól mely megtanít a hibáink felismerésére, ezt egy jó passz követheti, ami lehet egy előre haladás az életben, amit egy jó kiépített támadás követ, amit aztán egyszer csak a saját találatunkra, gólunkra váltunk, ez pedig egy cél elérése, ha előnyben vagy, 90. percbe sípszónál vagy boldog vagy és könnyes a szemed a boldogságtól, vagy szomorú és elkeseredett.

Minden meccs egy életút és egyben egy élet szakasz.

#football player #football #football legend #football is life

[kekeontheroad]

miezitt

Ez itt nem más, mint kis szövegek gyűjteménye, amiket utazgatás közben írok. Tulajdonképpen leginkább magamnak. Mert az ember mindig feltételezi, hogy ami épp van (legyen az bármilyen állapot, érzés, élethelyzet) az lesz is. Ha nem is örökre, de legalább egy ideig. Vagy ha nem is lesz, akkor is emlékezni fog rá az ember, hogy mi is volt akkor. Hogy mi volt akkor épp az Élet. Min gondolkodott, mit csinált, hol volt, hogy érzett. És nem. Sohasem. Vagy csak icipicit. Úgyhogy itt van ez a tumblr, hogy idetegyek ezt-azt, ami éppen van.

Akinek pedig kedve van még olvasni, tegye nyugodt szívvel, szeretettel üdvözlöm mindezen kedves embereket, örülve, hogy érdekelt, mit művel éppen ez a lány (lény).

Puszi,

K

[csacskamacskamocska]

Akarnál-e

Paul Géraldynak az egyik szerelmesversében van az a mondat, hogy "Te, hogyha férfi volnál, lennénk barátok?" Szóval, ha férfi lennék, lennénk barátok? Ha férfi lennék, akarnék-e segíteni neked, vágynék-e arra, hogy tetszem, hogy elismerj, hogy együttérezz velem, és lennék-e féltékeny, aggódó? Ha férfi lennék, nevetnénk-e ennyit? Nyilván nem néznék rád így. Nem látnálak szépnek. meg is ijesztene, ha annak látnálak. Ha férfi lennék, megbeszélnénk a hódításainkat, és baráti hátbaveregetéssel nyugtáznánk a kóbor numerákat. Eszembe se jutna, hogy egy szerelem elválaszthat minket, vagy ha mégis, tudnám, hogy idővel majd a csajod is megkedvel engem, nekem fog főzni, nálatok, behozza a sört, és időnként megkérdezné tőled, hogy mikor jön az a jófej haverod (ÉN) látogatóba, noszogatna, hogy hívj meg engem. Ha férfi lennék. Ha férfi lennék, nem mosnék hajat a találkozók előtt, nem várnám a megfelelő pillanatot, hogy mondjam: dobok egy sárgát, és nem igazgatnám a szemfestékemet a mosdó tükrében. Ha férfi lennék, anyád is ismerne, mert együtt szerelnénk a konyhában a villanykapcsolót, biztos én is értenék hozzá, anyád hassét sütne és tukmálná, hogy vegyek még, talán még kákabélű is lennék, ha férfi lennék. Ha férfi lennék, nem kérdeznéd meg mit szólok a csempédhez, mert tudnád, hogy nekem egyremegy a te csempéd, a sajátomat se ismerném fel az utcán, ha szembejönne. Ha férfi lennék, sosem mondanád, hogy hisztis vagyok, a gondjaim súlyát átéreznéd, még talán másoknak is mondanád, hagyjanak most, nehéz élethelyzet ez nekem. Ha férfi lennék, mocskosul berúgnánk együtt, félmeztelenül rohangálnánk a fák között, egyetlen szellentésből fingóverseny lenne, és fotókat csinálnánk arról amikor betépve csónakáznánk, aztán csak feküdnénk a sodródó csónakban és bámulnánk a csillagos eget, mert hallgatni is tudnánk. A barátnőink lebasznának érte, hogy csoda, hogy túléltük, de mi csak azt éreznénk, ezért az önfeledtségért érdemes volt élni. Ha férfi lennék, minden egyszerűbb lenne, nem lenne egy rakás feltételezés, se olyasmik, amik szinte úgy néznek ki, se sértődések, se összeveszések, mert ha férfi lennék, összetartanák tűzön-vízen át. Ha férfi lennék, melletted talán rájönnék, hogy én mindig is a férfiakhoz vonzódtam, titkolnám, titkolnám nagyon. Hogy el ne veszítsem a bizalmad, és mert nem akarnék „nekem is van buzi barátom” lenni, se reménykedni, hogy egyszer te is úgy nézel rám, ahogy én rád.

#ha férfi lennék #08-26

[angelofghetto]

Csodás pártunkéskormányunk kitalálta, hogy az abortusz előtt álló nők hallgassák meg a magzatuk szívhangját, mert attól biztosan meggondolják magukat. Ahogy mondani szoktam, senki nem nótás kedvében vonul be ilyen műveletekre. A szívhangtól nem oldódik meg semmilyen krízis, élethelyzet vagy egészségügyi kockázat. És akkor itt a másik oldal, a gyerekek. Egy kollégám mesélte, aki árvaházban dolgozott, hogy ezek a gyerekek úgy ölelnek, mint a fuldoklók, akik az életbe kapaszkodnak.

Azokat, akik ezt a szívhangosdit kitalálták, elküldeném egy ilyen állami otthonba, hogy nézzenek az ott élő gyerekek szemébe, és éljék át azt, amit a cikkben szereplő család tagjai, bár gyanítom, a döntéshozókból már rég kifogyott a lélek, amit megérinthetne az ottani valóság.

Inkább egy saját történetet rakok ide. Kicsik voltak a gyerkőceim, mikor elmentünk egy gyorsétterembe, lássák, hogy ilyen is van. A legkisebbnek etetőszéket hoztak. A legnagyobb is még csak ovis forma volt, és nem bírta megenni a nagy adag sült krumplit, már csak a lábával kalimpált a székén ülve, és a kirakatüvegen át nézte az utca forgalmát. Egy szurtos kis cigány gyerek somfordált be a bejáraton (nem sokkal lehetett idősebb a nagynál), és azzal az éneklő-könyörgő hangon próbált pár forintot gyűjteni a vendégektől az asztaloknál. Elérkezett hozzánk a betanult mondatával. - Éhes vagy? - kérdeztem, mert tudtam, sejtettem, hogy a pénzt a felnőttek elszedik tőle. Nem válaszolt, csak heves bólogatásba kezdett rémült szemekkel, és már kapta is ki a kezemből a feléje nyújtott fél zacskó hasábburgonyát, és szaladt vele, futtában tömte magába az ételt, hogy elfogyjon, mielőtt kiér. A gyerekemet ledöbbentette a jelenet: - De Anya! Abba a krumpliba beleettünk! - Kicsim, látod? Éhes ember nem válogat. Elég nagy csendben mentünk haza, aznap tanultunk valami fontosat. Nekem anyukám szavai jutottak eszembe, aki átélt háborút, ötvenhatot, hiperinflációt, padlássöprést és jegyrendszert: "aki éhes, még a kutyaszar közül is kiszedi a száraz kenyérhéjat". Hogy is van az a mondás? Tanuljunk meg vágyakozni az után, amink van.

[pitypangosgitar]

Ez is egy olyan tüske amit nem lehet kihúzni. Ha beszélek róla is ugyan úgy lesz minden. Max megromlik a mi viszonyunk is. De minden köztetek töltött nappal egyre jobban bassza a csőröm. Hogy miért azt valójában én sem tudom. Bántja az egomat. Meg nyilván azért ilyenkor mikor ilyen jól néz ki eszembe jut az az after. És hogy lehetett volna ez máshogy is. De nyilván más volt az élethelyzet. Igazából igen, csak féltékeny vagyok hogy a D kosárral nem tudok versenyezni. Meg azzal a kibaszott nagy pofájával sem. Talán ez bassza az agyam a legjobban. Hogy mennyire hangos és mennyire kamu. Inkább csak bezárkózom a fülesemmel a saját kis világomba és nem szólok senkihez.

[bdpst24]

6 mindennapi élethelyzet, amikor jól jön az okos világítás!

6 mindennapi élethelyzet, amikor jól jön az okos világítás!

Ahogy a napos órák száma csökken, úgy kerül egyre nagyobb fókusz otthonunk mesterséges bevilágítására. Egyre népszerűbbek az okos világítási megoldások a hazai háztartásokban is, de még van hova fejlődnünk. Mert az okos világítás messze nem csak arról szól, hogy az izzókat ki- és bekapcsoljuk a mobiltelefonunkról, vagy változtatjuk azok színét. A cseh okosotthon márka, a Tesla mutat néhány…

View On WordPress

#okos

[partyanimalshu]

Rúzsa Magdi az ikreiről: „A teljes család támogatását élvezzük”

Ki vigyáz Rúzsa Magdi ikreire, amíg az énekesnő koncertet ad? Hogy tud a háromgyermekes anyuka egyik pillanatról a másikra ünnepelt dívává átlényegülni? Hogyan hat az anyaság az alkotói lényére? A népszerű énekesnő először beszélt ezekről a sokakat foglalkoztató kérdésekről egy exkluzív interjúban. Fantasztikus zene, elképesztő látványelemek és egy ragyogó szépség a színpadon, ez a Rúzsa Magdi produkció. Az énekesnő és csapata olyan összehangoltan és gördülékenyen dolgozik együtt, mint egy összeszokott nagy család, ahol mindenki percre pontosan tudja, hogy mi a dolga és a feladata, annak érdekében, hogy a közönség egy felejthetetlen koncertélménnyel gazdagabban térjen haza. Pedig Magdi élete gyökeresen megváltozott az utóbbi másfél évben, ikrei születése óta. „Mindig szerettem előre tervezni, így nem okozott gondot számomra, hogy a gyerekekkel kialakítsuk a napi rutinunkat. A koncert napokon sincs ez másképp, amikor készülnöm és indulnom kell, jön a plusz segítség. A teljes család támogatását élvezzük” – árulta el árulta el a GLAMOUR magazinnak adott exkluzív digitális címlapinterjújában Rúzsa Magdi, hozzátéve, hogy nagyon fontos neki, hogy a koncerthelyszíneket is úgy állítsák össze, hogy ne kelljen túl hosszú ideig távol lennie. Az énekesnő azt is elmondta, hogy a koncertek napján úgy intézik, hogy a férje mindig otthon legyen, és hozzá érkeznek a segítségek, ami általában a család és egy plusz ember. „Természetesen nehéz elindulni, de mivel minden időmet velük és az ellátásukkal töltöm és már másfél évesek, illetve tudom, hogy mire először megébrednek már otthon vagyok, így nyugodt szívvel végzem a dolgom” – folytatta Magdi. Hangsúlyozta, hogy nagyon fontos, hogy az ember megőrizze önmagát! A gyerekeknek is az a jó, ha egy kiegyensúlyozott, boldog édesanya néz rájuk, aki nyugodt körülmények között tudja nevelni őket. „Szerencsésnek érzem magam, hogy az én hivatásom lehetővé teszi azt, hogy megélhessem az anyaságot, és közben megmaradjon a színpad, a közönség szeretete és a zene is” – teszi hozzá az énekesnő. Hogy mi kell ahhoz, hogy nyugodt szívvel hagyja hátra hármas ikreit és a maximumot nyújtsa a színpadon, illetve az alkotásra hogyan hatott ez a megváltozott élethelyzet, a teljes interjúból kiderül. A teljes interjú: https://www.glamour.hu/sztarhirek/ruzsa-magdi-backstage-interju/5qmbdht?utm_source=Glamour&utm_medium=Glamour&utm_campaign=mozgocimlap&utm_term=mozgocimlap&utm_content=mozgocimlap Read the full article

[prologusblog]

Könyvek egyetemistáknak egyetemistákról

Tisztában vagyok vele, hogy a drága szabadidőnket a tanulás gondolata nélkül töltenénk el legszívesebben, hiszen mégis ki akarná, hogy az egyetem járjon az eszében, miközben bármi mást is csinálhatna? Mégis, furcsa módon nekem jól szokott esni olyan könyveket olvasni, amikben egyetemisták szerepelnek, mert a hasonló élethelyzet segít azonosulni a karakterekkel, ezáltal kiemelkedőbb…

View On WordPress

#ajánló #egyetem #extra #Extra tartalom #Könyv #könyvajánló #projekt #prológus

[villanypeter]

MIÉRT NE SPÓROLJ A VILLAMOS HÁLÓZATTAL!?!

Legutóbb a múlt héten, de mostanában sajnos amúgy is gyakran találkozom azzal a jelenséggel felméréseim során, hogy a konnektorokban egyszer csak “megszűnik” az áram.

Tényleg ízléses és szép, 2-3 éve volt felújítva “minden”, új a konyha, újak az ajtók, ők már így vették. Nem gondolták volna, de rövid átnézés után megállapítottuk, hogy ez bizony a régi alumínium vezeték-hálózat, gyönyörű réz toldásokkal. És néhol, főleg a nagyobb terhelésű szakaszokon, már újabb jelei mutatkoztak annak, hogy nem sokáig fogja bírni az a rész sem.

Az első sokk után, némi telefonálgatás árán kiderült, hogy az előző tulajdonos végül csak a látszó részeket cseréltette (konnektor, kapcsoló), mert a többi részt megfelelőnek “ítélték”. Az én megérzésem inkább az volt, hogy ezen “ment a spórolás”. Láttam már párszor, hogy adott összegű felújítás során a konyhabútor javára dőlt el a szavazás.

Ilyen esetekben azért muszáj előre tisztában lenni azzal, hogy nem lehet tudni, a régi hálózat (ami ezelőtt 30-40 évvel volt korszerű) mennyire és mennyi ideig fogja még bírni a vélhetően megnövekedett teljesítményfelvételt.

Természetesen utólag is meg lehet oldani a cserét, és van olyan élethelyzet, amikor ez a járható út. De ekkor már sokkal több kompromisszumot kell kötnünk és elképzelhető, hogy nagyobb költséggel is jár.

És bizony a járulékos logisztikai feladatok (bútorok mozgatása, stb.) is komoly feladat.

Tehát ha felújítasz, jó tanács: az elektromos hálózat felújításával kezdj!

#villanyszerelés #villanypéter #panel #panelvillanyszerelés