#éhes vagyok

[rosszulorzott]

eltűnt az ebédrendelő cégem. kaja nuku, mail, telefon, chat hatástalan

#éhes vagyok éhes vagyok #ne legyél már olyan éhes kismadár

[ajtostolahazba]

Anyuval tegnap este beszéltem, tök boldogan mondta, hogy sokkal jobban vannak, na mondom fasza, végre, akkor holnap tali, megyek haza, lefosom a covidot, ennyi erővel az Árkadban is elkaphattam volna, haza akarok menni. Egyszerre értünk haza a tesómmal. Anyu kint, kerdezzük: apu? Alszik. Ok. Bemegyünk, és ott mindketten padlót fogtunk. Apu holtsápadtan, erőtlenül fekszik, halkan beszél..olyan volt, mintha ott hasba rúgtak volna. Hogy ez a "jobban vagyunk"??? Hát apu konkrétan úgy nézett ki, mint akit kiterítettek. 2 percig sokkolva álltunk, aztán nálam bekapcsolt a robotpilóta. Két napja nem evett, mert nem éhes (wtf?) Anyuval veszekedett, hogy hagyja már nyugton pihenni (nagyon nehéz természet tényleg),de eközben észrevétlenül gyengült le. Igazából nem is az állapota aggasztott, hanem a depresszió, hogy ő feladja. Vittem húslevest, igazit, mondtam kimegyek tésztát főzni bele. Öcsém is kijött, ő sírt, én meg, bár belül bömböltem, csak arra tudtam koncentrálni, hogy ebből az állapotból ki kell hozni aput! Kijött anyu, mondtam ok, akkor megmondom mi lesz. Apu enni fog. Leszarom, hogy nem éhes, ennie kell. Anyu nyisson vizet a kádba, indul a karácsonyi wellness, mosson hajat, be is csavarom. A tesómmal megbeszéltük, hogy aput kiviszi fürödni, hajat mosnak, én lerángatom az ágyneműt, szellőztetek, kitakarítok. Gyönyörű idő volt. Amikor apu kijött, ezerszer jobban nézett ki, megette a húslevest is, jóízűen, vigyorgott, viccelődött is...rendesen érezhető volt, hogy itt nem a húsleves, vagy a tiszta ágy a lényeg, hanem hogy ő érezte, hogy mennyire fontos nekünk. Nem sírtam. Felvidítottam, evődtünk, ahogy mindig, ott csillogott a szemében mindig egy könnycsepp, de tartotta magát. Csak akkor pityergett, mikor azt mondta, ő ezt meg sem érdemli..mondtam neki, hogy szeretem, hogy ebbe a covidba ő nem fog belehalni és ha szeret, miattam akarjon jobban lenni! Mert szükségem van rá! És megöleltem, és olyan jó volt! És úgy jöttem el, hogy 30-án megyek ellenőrizni, hogy betartja-e, amit megbeszéltünk(leszarom milyen messze van, én megyek!) és azzal a régi, huncut mosollyal az arcán mondta, hogy neki ez volt a legszebb ajándék és becsszó mindent betart, amit megígért... És tudom, hogy így lesz!

Aztán este beszálltam a kocsiba, vagy 50km-en át bömböltem, beszéltem a lányaimmal, akik támaszaim most, mert tudják, hogy bár kősziklaként állom a sarat, ez milyen iszonyat nehéz. Hálás vagyok érte!

Most a 2. pálinkát iszom. Rendbe teszem a gondolataimat, kieresztem a gőzt. Én nem adom fel küzdelem nélkül! Nagyon szeretem őket. Megöregedni szar, de mind megöregszünk. Szeretni nem szabad elfelejteni...!

[bereczkytamas]

30 éve éhes vagyok.

[udv-wilson]

Délelőtt 10 óra óta van a sütőben

A sólet.

Tudtam, hogy nem lesz gyors, de már egy kicsikét éhes vagyok, de a bab még kopog.

[csacskamacskamocska]

Bizalom

Arra jöttem rá valami fura kanyargó gondolatmenettel, hogy egy bármilyen kapcsolatban ahhoz a fajta őszinteséghez, amikor mondhatsz bármit, elmesélheted a bármilyen gondolataidat, a vágyaidat, kifolyathatod a másik elé az agyad minden szépségét és marhaságát (ha akarod), szóval ehhez a bántás és megbánás nélküli őszinteséghez hatalmas, kétirányú bizalom kell. Nem aláznak meg, nem élnek vissza vele később, nem árulnak el, nem nevetnek ki, nem undorodnak, nem kell félned tőle, hogy mi fog történni. Nem rettegsz, hogy ha elmondod, elhagy. Azt gondoljuk, hogy ez alap, de kicsit se. Mert, ha az lenne, ha minden kapcsolat alapja lenne a bizalomra épülő őszinteség és önátadás, akkor nem tartanánk akkora értéknek azt a kapcsolatot amiben megélünk ilyet. Gondolnánk, hogy ez a bizalom épül, szépen építgetjük, egyre nyitottabbak, türelmesebbek és megértőbbek leszünk és tádám... rengeteg melóval építettünk egy bizalmi kapcsolatot amiben önmagunk lehetünk. De miért nem fordítva van? Nem szépítem, én ilyen vagyok... ez vagyok, ezt tudom nyújtani, ezt meg azt szeretném (dinoszauruszokat a seggembe, baszdmeg, miért ne lehetne ilyen? :D). És megelőlegezem az összes bizalmat amit csak adni tudok, feltételezve, hogy nem lennél itt (ezen a randin, találkozón, benne ebben a beszélgetésben), ha nem érdekelnélek. Jó, egyetlen találkozón nem lehet elmondani mindent és kitapogatni a határokat. Végig rettegtem az elmúlt éveket. Feldmár azt mondja, ha olyankor sebeznek meg amikor ilyen „ernyedt”, őszinte, bizalmi állapotban vagy, abból nem lehet felgyógyulni. Többet nem fogsz bízni. Vagy nagyon nagyon sokáig nem fogsz bízni. Volt egy látomásom hajnalban. Egy nagyon kedves barátom volt itt, a konyhapultnál állt, kihúzta a fiókot, tett-vett, néztem őt és olyasféle szeretetet-szerelmet éreztem mintha valóság lenne. Maga az álmaiban él, mondaná a pszichológusom nevetve, és aztán arról beszélgetnénk, hogy miért is szakítottam a pasimmal. Jó rég volt, de amikor van egy többé kevésbé működő kapcsolat, akkor miért szeretsz bele valaki másba? Nem keresed, nem akarod, nem volt tervbevéve, miért történt meg? Nem tudtam őszinte lenni. Féltem, hogy megbántom a másikat az őszinteséggel. Így viszont nem is tudott változni se, fejlődni se. Minden kritikát világvégének éltem meg, teljes bizalomösszeomlásnak, kapcsolatvégveszélynek. Ha kritizál, ha valami neki nem jó, nem kényelmes, akkor nem szeret, nem fogad el olyannak, amilyen vagyok. Pedighát nyilván az vagyok és olyan, amit gondolok magamról – hittem akkor. Annyira szükségem volt arra, hogy elfogadjanak, és ne baszogassanak, ahogy az anyám tette, hogy azt gondoltam, kizárólag a kritika nélküli, feltétel nélküli elfogadás lehet a szeretet. Fogalmam nem volt és talán most sincs még, hogy hogyan lehet elmondani dolgokat. Ja, itt a blogon könnyű.

Kanyarodjunk vissza. Éhes volt az agyam. Unatkozott. Amikkel megtöltöttem, azokat értéktelennek éreztem. Nem inspirált semmi és senki. Más dolgok érdekeltek minket, más dolgokon nevettünk, más dolgokért mozdultunk meg és nem beszélgettünk. Egyedül éreztem magam, és azt gondoltam, hogy ez baj.* Azt mondják a nőknek fontos a beszélgetés. Szerintem a férfiaknak is fontos lenne, ha elhinnék, hogy a szirszar problémáik fontosak a társuknak és még időt is szánnának, hogy elmondják miken rágódnak. Pénz, impotencia, halál, terhek, jövő, kényelem, egészség, meló, meló, kurvaélet. A haveroknak elmondják. A haverok mondhatják azt is, hogy baszki, csináld ezt vagy azt, de mondhatják ezt is, hogy dehülyevagy. Az miért nem számít nekik? Ha a feleségük mondja az mitől kelt más érzést belül? Azt miért kerülik? Ott miért nincs meg az a bizalom, hogy jóból mondja, szeretésből, féltésből, támogatásból? (legalábbis úgy érzékelem, hogy nem így élik meg az emberek)

Elhagy. Szabó T Anna verse mindig a fejemben van. Elhagy. Elhagy, elhagy. Csak azokhoz merni ragaszkodni, akikbe nem halunk bele, ha elhagy? Micsoda gyávaság.

a valódi baj az, hogy rengeteg tévhitünk van és sablonunk arról, hogy hogyan kellene élnünk és hogyan kellene éreznünk magunkat, és ezek sokszor megakadályoznak benne, hogy egyszerűen csak éljük az életünket. Talán ezért működnek embereknek jobban a barátságaik, mint a párkapcsolataik. Arról kevesebb merev és önsorsrontó panelünk van.

#bizalom #őszinteség #kritika #kapcsolatok #kommunikáció #barátság #sablonok #10-29

[otthonzulles]

"éhes vagyok de sütni-főzni nem akarok és toastkenyér sincs itthon" vacsora:

1 kobra energiaital

1 db. főtt tojás, majonézzel

1 epres 7 days tejjel

1/3 falat ROM Buzz csoki, a kétharmadot visszazártam, majd jó lesz

#otthonzüllés

[wandering-thoughts-blog]

Szeptember 27.

A kérdések napja.

Vajon én rontom a levegőt a munkahelyemen?

Én lehetek a kapcsolatunkban a mérgező személy?

Miért vagyok mindennap többször

fáradt, szomorú, jó kedvű, dühös és ismét újra és újra egy halálos táncot járok önmagammal, ez miért van?

Napi többszöri hullámvasút.

A barátaim nem keresem igazán?

Vagy ha keresem őket, miért nem érzem azt, hogy időt szeretnének tölteni velem?

Milyen legyen a körmöm?

Elég szép vagyok?

Baj van velem?

Másokkal van a baj?

A környezetem rossz, vagy én teszem azzá?

Egyek? Ne egyek?

Ha eszem, miért érzem rosszul magam?

Ha nem eszem, éhes, dühös vagyok.

Miért rontok el mindig mindent?

Nem értek a számítógépekhez.

Ember legyen a talpán aki megért, vagy én nem értem magam, mások pedig értenek engem?

Sajnálnak? Szánalom?

Ha a problémáimról beszélek, az önsajnáltatás?

Szeded rendesen a gyógyszereidet?

Örökké kell szednem őket?

Jól vagy? Jól vagyok.

Te, hogy tudsz mindig mosolyogni? Olyan kedves vagy.

Hogy tudok mindig mosolyogni?

Látnak engem?

Ez egy állca?

Szeretnek?

Miért szeretném, hogy szeressenek?

@wandering-thoughts-blog

#magyar tumblisok #magyar tumblr #magany #depresszio #utalom magam #utalom ezt az erzest #szeretlek #szeretem #szeretet hiany #szerelem #baratok #baratsag #elhagyva #hallgat #egyedül érzem magam #egyedullet #gondolkodás #napi gondolat #gondolatok #kerdes #kerdesek #valasz #valaszok #emberek #mentally tired #the mentalist #mentally fucked #tarsadalom #kritika #akarat

[calm-of-a-guy]

reggel 10:00 mindjárt, túléltem életem első 36 órás fastingemet/koplalásomat. Meglepően nem vagyok éhes, kb. 2x jött rám nagyobb éhség. (vizet és teát ittam) Utóbbi napokban olyan telítve éreztem magam folyamatosan, remélem kicsit most tisztultam. Érzetre mindenképp.

[habkeinb0ck]

Ezt ebédeltem. Csináltam vacsorát is, de nem vagyok éhes :(

[pajjorimre]

Nem nagyon tudok színlelni,

ha utálok valakit, az elég nyilvánvalóan kiül a fejemre, sőt nem is nagyon próbálom leplezni az érzést. De most itt, a jelenlegi főnököm megtette azt a szívességet hogy lassan, lépésről lépésre gyűlöltette meg magát az ökörségeivel, úgyhogy már teljesen természetesen tudok rá mosolyogni akkor is, ha épp csak annyi tart vissza hogy májon szúrjam egy csavarhúzóval, hogy rabosítás után sokat kéne várni a kajára, én meg nagyon éhes vagyok

[hianyozni-vagy-hianyolni]

Az eleje tetszik, hiszen rákapsz a fogyás ízére,arra, hogy az emberek megdícsérnek és utánad fordulnak. Az eleje mindig mindennek buli. De aztán jön az a péntek este amikor a haverokkal elmentek inni és kajálni te pedig azt mondod kedvesen, hogy "köszönöm, nem vagyok éhes". Később pedig már nem tudsz bűntudat nélkül enni, nem érzed az ételek ízét és nem tudod élvezni azokat. A tükörből csak egy zombi bámul vissza rád de te mosolyogsz hiszen utánad fordulnak és ez jó, ez olyan kurva jó. A helyzet az, hogy ha az elején nem hagyod ezt abba később nagyon nehéz lesz, és ebből nem tud egy szőke herceg sem kimenteni.

#test kép zavar #bulémia #szomorú #fajdalom #csalódás #sírás

[rendesbohoc]

Szóval elmentem a boltba, hogy vegyek krumplit, tojást, almát. És mivel le vagyok robbanva, három napja fosok, mint a lakodalmas kutya, és főtt krumplin próbálok élve maradni, kiolvastam az interneT, és nagyon megörültem a főtt tojásnak, hogy azt is lehet ilyenkor enni. Szóval elmentem a boltba, hogy vegyek krumplit (azért az a biztos), tojást (juhé, nagyon éhes vagyok és a főtt tojást még szeretem is), meg almát (megfőzni, ha már nagyon unom az előző kettőt). Szóval először kiderült, hogy az alma, amit a kettő rendelkezésre állóból választottam, és mindkettőnél az volt kiírva, hogy 499, kiderült, hogy ennek darabja annyi, biztosan kérem-e. Mondtam, hogy hát ez így nem fér bele, kedves volt a pénztáros, visszavette, de attól még kibaszott égő volt. Másodszor (vagyis összességében egy héten belül kb. negyedszer) nem működik a revolut. Mutatja a kártyaképet és egy piros kiabálójelet. Jóvan mondom, akkor másik kártya. Ez is kibaszott égő volt amúgy. Hazafelé leültem egy padra bőgni kicsit (ez nekem egy ideje már nem égő), de elleptek a poloskák, úgyhogy hazajöttem. Én mindenért a fidesz szavazókat hibáztatom.

#életke #fasiszta nergecik

[kiforditom-szetszedem]

Tegnapi haladás: volt a tegnapelőtti kettő és fél lekapart fal, amiből kettőt én csináltam, felet meg ő, úgy, hogy ebből egyet az ő "cigiszünetei" alatt, folytatva a munkáját, ez akkor összvissz 4 óra munka volt, amiben nekem még marás, vésés, fúrás, falazás is volt, neki meg pia, cigi. Délelőtt felhívtam, hogy villanyszerelés lesz a mai menü, abban nem tud segíteni, megszoktam, hogy ha ezt mondom, akkor instant kihátrál mindenki, hogy ő aztán MINDENT megcsinál, de áramhoz NEM nyúl, szóval ez olyan megúszós főleg, ha igaz is. Majd szólok, ha tud segíteni. Már volt benne pár atmoszféra, mert nem esett le neki, hogy ki lett rúgva. Majd szólsz. Igen, majd szólok. Nem fogok. Nekiálltam, s két óra alatt kivégeztem a szoba hátralévő másfél falát, ezek ajtó-ablaknyílás nélküli, full falak voltak. Mondtam magamnak, hogy ebéd csak akkor, amikor ez a szakasz megvan. A felénél már ettem volna. A második fele hamarabb ment, mert már éhes voltam.

Lehet hajtani a rabszolgát, de csak ha a végén megjutalmazod, mert ha nem, kiég.

Az organikus építészet híve vagyok, ami itt úgy nyilvánult meg, hogy az előzetes tervek organikusan változtak és adaptálódtak a kialakult helyzethez. Ki kell alakítani 2x2 dugaljt, meg kell találni, hol megy a delej a szomszéd szobába, ja, nincsen ott kötődoboz, sebaj, vések, létesítek egyet, lépésenként kialakul az egész, a fontos, hogy az alapelvek legyenek meg. Még felrajzolom az egyetlen full falra, ami a szomszéd felé néz, 185 centi magastól kezdődően a tervezett ablakot meg az áthidaló helyét, utána jöhet a jutalomfalat:

A konyhapult splashboardja, amit a pult anyagából öntöttem ki három napja, s tegnapelőtt bontottam a zsalut, rendesen megkötött, csiszolhattam, majd a buborékos, meg hiányos részeket glettelhettem.

Ma az lesz a jutalomfalat, hogy ezt ismét lecsiszolom, s impregnálom, miután egy nagyobb lélegzetvételnyi áthuzalozást megejtek, ami önmagában kb 8 órai meló lesz.

[csacskamacskamocska]

Jöjjön előbb néhány rossz (szomorú, de elég hosszan)

A passzív-agresszív kurva nénikéd! Erre legutóbb figyeltem fel, akkor világosodtam meg, hogy milyen dühítő viselkedésforma. Most arra jöttem rá, hogy ez már kóros lehet. Meg arra jöttem rá, hogy elképesztően sokat fejlődtem (ez mondjuk jó), mert pár éve még nemcsak elszenvedtem volna csendben, hanem tényleg nyomorultul éreztem volna magam. Annyira tiszteletben tartottam, hoogy más felnőtt emberek azt csinálnak és mondanak amit csak akarnak. Na, ez igaz is, csak nem következmények nélkül. A játszma akkor él, ha a másik forgatókönyve szerint játszod a szereped. A kommnikáció fárasztó dolog, olyan mintha folyamatosa sepernéd az utat. Passzív-agresszív viselkedés, ha a másikat felesleges magyarázkodásra kényszeríted azzal, hogy információt tartasz vissza. Nem tudod máshogy uralni az eseményeket és a saját indulataidat. Passzív-agresszív viselkedés, ha a másikban szándékosan keltesz feszültséget alacsony szintű hatalmi fegyverekkel. Ha óvatoskodni kell mert könnyen megsértődsz. Legyen ahogy akarod, leszarom. Bújtatott agresszió. Ja, a sértődéssel vádolás is passzív-agresszív viselkedés mert a másik valós és jogos érzéseit devalválod. (nem könnyű különbséget tenni, ez tény) Én tudtam előre, hogy ez fog történni felkiálltások -- akkor miért nem mondtad, baszod? ja, hogy mert nem tudod normálisan elmondani a véleményedet, az érzéseidet? Hagyjuk, majd megoldódik, mondod miközben érezhető, hogy a másiknak fontos az adott dolog. Ez kényszerítés és az én fogalmaim szerint elhagyás. Te nem fogod csinálni, és vélhetően a másikat is le fogod baszni utólag, ha csinálja. A gyakran megjelenő szarkasztikus humor megakadályozza a valódi érzések kommunikációját. A szarkasztikus humor szórakoztató, de olyan mint az utalgatás, elbizonytalanítja megalázza az embert.

Szóval, nem tudja kimutatni a dühét, nem tudja a gondolatait, saját magát megfelelő módon képvisleni és érvényesíteni. Segítségre szorul valójában. De attól még az ember agyára tud menni. Megoldás kétféle van. Elkerülni őket jó messzire. Higgadtan képviselni magunkat teljes mellszélességgel és vállalni a következményeket. Ez valószínűleg dühöt fog kiváltani, de nincs más járható út, csak az, ha igyekszünk példamutatóan kommunikálni.

Ez akár külön posztot is megérdemelne, de irtózom tőle, hogy ennyi negatív dolgot szemeteljek a blogomra. Az lenne a címe, hgy "mert megérdemlem" Ő nem szokott eljárni sehova, igazán megérdemli, hogy kirúgjon a hámból... (ugyanezzel a szöveggel megy el minden héten bulizn, inni) Neki alig volt pasija (öhm. a férjét vagy négy faszival csalta meg, és nem tudom mik számítanak pasinak, de elég sokról tudok, mondjuk boldog szerelmei tényleg nem nagyon voltak), de a sírásrívás azon megy, hogy lesz-e még neki faszija. Nem tudom, nem tudom, amikor nem vagyok szerelmes, engem ez a dolog nem érdekel, hogy nekem mikor lesz faszim vagy lesz-e egyáltalán. Jó, én nem vagyok mérvadó. Próbálok empatikus lenni, csak nehéz mert azt mondja ő szerelem nélkül nem tud... de idegen faszikkal csókolózik a bulikban. Szerintem mindent lehet szerelem nélkül is, meg mindent lehet mindehogy. Én nem akarom, de attól még szerintem lehet.

Ez több ismerősömre is jellemző: "Én nem eszem sokat!" című bejegyzés lenne Kapcsolódik a passzív-agresszívhez is. Nem kell boltba menni vacsorát vásárolni, mert van egy kis diétás rágcsa, ő már nem szokott ilyenkor vacsorázni, vigyáz a vonalaira, nem éhes, szerinte kibírjuk. 20 perc múlva: ő farkas éhes, álljunk meg egy étteremnél és együnk. Majd ezzel a lendülettel be is tol egy adag (diétás :D) rántottsajtot, rizzsel és áfonyalekvárral. Tényleg, megmagyarázza, hogy miért diétás. Én meg drága pénzért ott kanalazgatom a levesemet, miközben valóban nem vagyok éhes. Ja és naponta egy üveg bor lecsúszik. Az önmagában 500 számolatlan kalória. Ha ezt mondom, akkor néz rám, hogy jóóóó, de a nélkül nem tud lelazulni és aludni. :D értem, csak nem szabad elfelejteni amikor az a panasz, hogy miért nem tud fogyni. Napközben, egy padon ücsörögve a vacsora bevásárlásból bevág egy fél kiló szőlőt megy egy cukrozott brióst. Majd hazaérve másfél pizzát és egy fagylaltot azzal, hogy ő ma még semmit sem evett, erre várt egész nap. Öhm, kétembernyi reggeli és minden kávézás mellé elfogyasztott valami szénhidrát után. Kólát iszik, mert ha leesne a cukra, akkor rosszul lenne. Amikor finoman megkérdezem, hogy nem gond-e ennyi cukros dolgot enni, akkor azt mondja, hgy nem gond, mert a reggeli méréseknél rendben van a cukra, ennyi belefér. Nem kicsit túlsúlyos. nem értem, nem értem, nem értem! Én is nehezen tartóztatom meg magam. Van is túlsúly rajtam, le kéne mozogni valójában. Még azzal sincs bajom, ha valaki felvállalja, hogy baszki, imádom a tésztát, édességet, ebbe fogok beledögleni, de ez van. Az emberi gyengeség elfogadható, tolerálható, az őszinteség szerethető. Az önámítással nem tudok mit kezdeni. Az is dühít amikor az önkontroll hiányából adódó problémákat viszont a környezetére terheli. Betegségek, mozgással és terhelhetőséggel kapcsolatos problémák.

Nem vagyok kellően empatikus? Kritikus vagyok a környezetemmel? Biztos igaz mindez is. Ezért is szégyellem amikor ilyesmit le kell írnom, mint ez a mai poszt. De mit tegyek, ha feszít, bosszant? Nem két napja, hanem most tetőzött. Szembe kéne állítani a dologgal és felforgatni az életét vagy éppen megmenteni? Nyilvánvalóan kóros a dolog. Egyiknek sincs szüksége segítségre. (jah és nem fizet ki 14 ezret pszichológusra, neki arra nincs pénze, de kifizet összesen 20-at kártyajósra meg auraterápiára meg faszomtudja mire)

Most így a végére teljesen világos, hogy magamban kell ezeket rendezni. Valahol azon a vonalon vannak gondjaim, hogy mit várunk el, mit tartunk megengedhetőnek és mi a felelősségünk egy barátságban.

#barátság #tolerancia #felelősség #passzív-agresszív #önámítás #kommunikáció #idegbaj #önvizsgálat #09-19

[otthonzulles]

az ebéd főzés azért nem nekem való sztori, mert - délben keltem - 14:00-ig csak mentálisan készültem - 15:00 körül elkezdtem szétpakolni, hogy na megfőzök aztán megnézem a törzskocsma nyitva-e - 15:30 francba elkezdődött a 2. Bundesliga utolsó fordulója... nem baj hallgatom - 15:45 amúgy éhes vagyok eszek pár szendvicset. aláMARGARINoztam - 16:30 oké a második félidőt megnézem - 18:00 bajnok lett a Heidenheim, olvasás, videó-keresés (kalózstream megszakadt a vége előtt, 116 perces lett a mérkőzés) - 18:25 itt írom a poszt ebéd meg még sehol!

#otthonzüllés

[angelofghetto]

a legkegyetlenebb állat

Belefutottam egy Napló műsorba, ami a Padlás előadás kapcsán nosztalgiázik, generációk nőttek fel ezen a darabon, a betétdalait mindenhol játsszák. Nekem az előadás valahogy kimaradt, bár a dalok nyilván ismerősek. Presser mindig is a személyes csillagos egem masszív állócsillaga volt és lesz.

Amibe most egy kicsit belefacsarodik a szívem, az egy másik előadás, és másik zenelemez. A Popfesztiválról már írtam, talán még fogok is, meg a Vígszínházról, a forradalmi, polgárpukkasztó, nívós szellemiségéről, és a hetvenes évek feltörekvő színész generációjáról, kamaszkorom meghatározó élményéről. Már maga a musical műfaj is forradalminak számított a vasfüggöny mögött.

A Képzelt riport után pár évvel született a Harmincéves vagyok. A zenei anyag jóval kevesebbszer játszott, de nívóban állja a versenyt, sőt szerintem meg is haladja híres elődjét. A cím arra utal, hogy a háború végén született generáció a harmincas éveibe lép (1975-ről beszélünk), és a megelőző 30 év történetéből látunk felvillanásokat, egy nemzedék traumáit, hangsúlyosan Petschauer Attila, kiemelkedően tehetséges vívó olimpiai bajnok történetét, aki sok dicsőséget szerzett Magyarországnak, de csak addig, míg zsidó származása miatt agyon nem verték.

Háború. Nem is tudom, ki mondta, hogy az emberiség alapállapota az állandó harc, a béke csak kis szélcsend két háború között. Nem törődünk vele, amíg távol van, és másokat érint, de ha közelről látjuk a kegyetlenkedéseket, nem nagyon értjük, hogyan képesek emberek ennyi szörnyűséget elkövetni egymás ellen. Az állat is öl, de csak ha éhes, és nem élvezetből, bosszúból, vagy hatalmi fölényből. Most is háború van itt a szomszédban, és nem tudni, hova fut ki az egész, felülkerekedik-e a józan ész, az emberi érzés, az emberek békébe vetett reménye.

Érdemes végighallgatni a lemez teljes anyagát (link ld. fent), Presser Gábor zenéjét Adamis Anna remek szövegével. Nekem különleges kedvencem, az indító dal. Nálunk a családban SOHA nem a happy birthday dalocska megy szülinapokon, hanem mindig ez az opusz, mert ez nem csak valami előkapható klisé, ebben minden benne van, amiről egy születésnap szól. Amerika-majmolás helyett jobban meg kellene becsülnünk az ilyen kincseket, amelyekkel rendelkezünk.

Az ukrán háborúval kapcsolatban gyakran gondolok azokra, akik mindenüket hátrahagyva menekülni voltak kénytelenek, azokra, akik maradtak, és áldozatok lettek, és azokra, akik elszántan védik a hazájukat ezekben a percekben is.

Hallgatva Kútvölgyi Erzsébet hangját a felnőtt altatódalban, beugrik egy kép, ahogy a II. világháború után - régi filmhíradók és kopott fekete-fehér fotók tanúsága szerint - az emberek a szétlőtt házak között csapatokba verődve tolták, szedték össze a villamosokat, hogy egyszer majd újraindulhasson a közlekedés.