#állatias ösztönök

[padgany]

A napokban hallgattam egy podcastot, amiben a férfiak esetében a ,,nőhöz jutás’’, a nők esetében a ,,férjhez jutás’’ volt a téma. Szerencsére szó volt arról is, hogy a címet azon általános igazság alapján adták, hogy míg a férfiakat inkább a zsigeri, mélyen beléjük kódolt szaporodási vágy hajtja, addig a nők jelentős többségénél a biztonság, a családalapítás és az érzelmi tényezők érvényesülnek, amikor párt keresnek. Leegyszerűsítve, míg a férfiak többsége zsigerileg csak a magjait szeretné szórni a világba, addig a nők többsége olyan társat keres, akivel megállapodhat.

Én - mindenféle hazudozás, vagy egy különleges és egyedi állatfajnak való beállítás nélkül - olyan hímneműnek gondolom magam, akinek valóban nagyon fontos a szexualitás, viszont egyáltalán nem vágyom a változatosságot mindig különböző, vagy rendszeresen más nők személyében. Valamiért nálam is az érzések/érzelmek, a mentális, valamint a lelki és intellektuális összhang érvényesül és ezt az összhangot is keresem. Millió olyan nő létezik, akire ha ránézek, akarva akaratlanul az jut eszembe, hogy ,,fú de megdugnám’’, de ha megszólalnának és kiderülne, hogy nagyon nagyon nem vagyunk egy hullámhosszon, akkor lehetne bármennyire világbajnok feneke, akkor sem tudnám és nem is akarnám magamévá tenni.

De ezt el is mondták, hogy nyilván vannak kivételek, de az alapigazság ez és ez is marad. Ezek a nemi szerepek/jellemvonások már az ősidőkben kialakultak és nem tagadhatjuk őket, akkor sem, ha már 2022-ben járunk.

Beszéltek egy nagyon érdekes dologról, miszerint olyan személyt fogunk vonzónak találni, aki ‘’jobb nálunk’’. Idézőjelbe tettem, mert itt a külsőségekről van szó. A saját, itt-ott hibás génjeinket szeretnénk a belső, mély, ősi ösztöneink által kijavítani (a tudatosan el nem képzelt közös utódaink által).

Lényeg a lényeg, végső soron mi is a világ állatias teremtményei vagyunk ösztönökkel, a különbség a többi állathoz képest többek között az értelmi színvonal, az ok-okozati összefüggések magasabb szintű felismerése és az ősidők óta kialakult együttélésünk írott és íratlan szabályai. Végülis ezek miatt nem esünk már egymásnak az utcán, de az ősi ösztönök ugyan úgy bennünk vannak, csak annyira mélyen, hogy nem tudnak előtörni, simán el tudjuk és el is kell őket nyomnunk.

Sok más dologról is szó volt, többek között arról, hogy az esetek kilencven százalékában a nő választ, a férfinak pedig jut, ami marad és, hogy ez miért és mikor alakulhatott ki, és ez mennyire torzítja az önértékelést, vagy akár a személyiséget.

És akkor egy ehhez kapcsolódó társkeresős eset:

A napokban matcheltem a társkeresőn egy szép, huszonöt éves lánnyal. Talán a belső ösztön, a génjeim zsigeri feljavítása céljából nyomtam a tetszik gombra/húztam jobbra. Persze ráírtam és hamar kiderült, hogy az ő esetében is az érvényesült, hogy míg ő válogathat, addig az én szerepem az ő meghódítása lett volna. Megjegyeztem, hogy nagyon csinos a képeken, megkérdeztem tőle, hogy telik a napja és mióta van fent az oldalon. Válaszként azonnal egy kritikát kaptam, miszerint lehetnék kreatívabb. Végső soron igaza volt, ez egy sablonos nyitás, így csak annyit tudtam rá reagálni, hogy engem valóban érdekelnének a feltett kérdéseimre a válaszai, de üsse kő, ha van kedve, adjon tippeket.

Bemásolt a netről négy faviccet és megjegyezte, hogy valahogyan így kellene. Talán az, hogy instant lenullázta az önérzetemet/pislákoló férfiasságomat, továbbá mert egyáltalán nem voltam favicces kedvemben, ráhagytam és nem válaszoltam, csak annyit, hogy éppen vendéget várok és kiléptem. Másfél órával később ez az üzenet várt: ,,Na akkor szia’’. További jó ismerkedést és jó szerencsét kívántam neki, amire válaszul azt kaptam, hogy köszöni, valaki más már felkeltette az érdeklődését és amúgy is kb. harmincan írogatnak neki egyidőben. Megírtam neki, hogy jobb is így, rettenetes mód nem vagyunk egy hullámhosszon, ő nem rám kíváncsi és én sem őt keresem. Ezen a ponton kezdte el kritizálni a leíró szövegemet. Kifejezte, mennyire nem szimpatikus neki a hozzáállásom. Szerinte ez ,,semmibe élés’’, hogy nem egyéjszakás kalandot és nem is feleséget keresek, csak valakit, akivel jól tudom magam érezni. Ez nem volt neki elég, megírta, hogy egy barátnője mondta neki, hogy ,,adjon nekem egy esélyt’’, aki szerint jó fej vagyok, de most kiderült, hogy nem is vagyok az (LOL). Megkértem hát, hogy legközelebb ne hagyja magát rávenni olyan dologra, amihez nincs kedve és tájékoztattam, hogy én nem akartam soha sem tőle esélyt. Megírtam neki azt is, hogy nem vagyok favicces kedvembe, hogy jólesett volna, ha a kritikák helyett, vagy legalább azok után válaszol a kérdéseimre, amikből akár kibontakozhatott volna egy faviccek cserélgetésénél mélyebb beszélgetés, továbbá azt, hogy ahelyett, hogy nekem írogat, ismerkedhetne azzal, akit érdekesnek is tart és akinek a kérdéseire válaszol is, esetleg ő is fel tesz neki párat.

Tiszta volt, hogy hidegen hagy, csak mosolyogni tudtam magamban, amikor kritizált vagy beszólt. Nem érdekelt, kiderült, hogy egy kontroll freak valaki, akinek annyira bassza az önérzetét, ha nem állnak be a sorba a talpát nyalni, hogy ennek hatására tipikusan elkezd személyeskedni. Írogatott és írogatott, én pedig rányomtam a kishercegnő letiltásának gombjára. Négy éve még lehet, hogy beálltam volna a sorba, de most eszembe sem jutott. ,,Na’’, hozzá még egy bottal se nyúlnék.

#podcast ihlette #nőhöz jutás #férjhez jutás #nemi szerepek #állatias ösztönök #gének #jut ami marad #társkeresős eset #szerepek #kishercegnő

[g1-v]

Édes méreg.

Itt ülök a kurva billentyűzet fölött. A mai napom arra ment el, hogy a kezdetétől idáig szépen lassan folyt le minden életenergiám a lefolyón. Ki tudja hogy miért. Egyszerűen csak ürül, én pedig egyre mélyebben érzem magam... Megnyitottam a Wattpadot, hogy akkor én most írni fogok. Hisz az ilyen érzelmes pillanatokban ömlenek a szavaim, mint neked a könnyeid. De én nem tudok sírni. Az egyetlen ember aki miatt fátyolosak lettek a szemeim, az TE voltál. Úgy érzem sosem fogod megérteni ennek a súlyát. 

Elég rossz döntés volt a Wattpadot megnyitnom. Eszembe jutott, hogy anno milyen aranyosan valltad be 2 nap után, hogy amúgy beleolvastál a történeteimbe... Aztán megláttam az irományom, amit még szeptemberben írtam. Te kimentél a fényfesztiválra, aztán meg a pridera. És ez nekem nagyon rosszul esett. Velem is tehettél volna ilyeneket. Sosem mondtam volna, hogy ne menjünk. De igazad lenne; nekem kellett volna programokat kreálnom. 

Miután kitöröltem ezeket a sorokat, és kitisztítottam a Wattpados létem bugyrait, úgy éreztem hogy kell egy kis zene. Bekapcsoltam a Margaret Islandet, és ekkor újabb mélypontot értem el. Az agyam autopilótába kapcsolt. Egyetlen apró, gyenge pillanat kellett csak hozzá. Megnéztem az Instádat, a Facebookodat, és igen, még a Tumblidat is.

Miért? Fogalmam sincs. Ösztönök.

Kék a hajad, lol.

Ekkor végigfutott valami az agyamon. Valami amit eddig nem igazán realizáltam.. Nekem kurva jó barátnőm volt baszki. Mmint, sosem mondtam, de amúgy nagyon menőnek tartottalak. Közben persze elég ügyetlennek is, mert pl. nem tudtál odamenni ahhoz, akivel beszélgetni akartál. De ez tökéletesen hozzád illik. Sokszor végtelenül esetlen vagy, máskor igazán makacs. De ha valaki megismer téged, az egy igazi cukiságbombát kap. Egy ízig vérig szerető, és szeretetre méltó leányzót. Egy megfejthetetlen, különleges embert.

Tisztán emlékszem mikor Marceline meg Buborék hercegnő csókjánál szabályosan fangörcsöt kaptál. Emlékszem mikor átadtam neked az albumot, alig merted elfogadni a csomagot. Emlékszem az éjjeli felriadásaidra, emlékszem a kínos dolgainkra amiket megoszottunk egymással. Emlékszem ahogyan úgy öleltél, mint anyját a kisded. Emlékszem az köszöntő csókjaidra, és a vagyakozó tekintetedre. Az illatodra, a vonásaidra... mindenre. Néha még az álmaimban is megjelensz. Ez egy átok.

Baszki, egy éve kezdtél leépíteni lelkileg. Ez után még 2 hónap, és egy éve lesz, hogy teljesen összetörtél. Ez pedig nem múlik el nyomtalanul. Szinte mindig megérzem ha a közelembe kerülsz. Megéreztelek a suli ajtajánál, megéreztelek a buszon mikor mentetek haza. Megéreztelek mikor a buszmegállóban ültél a barátoddal, és megéreztelek mikor a Tescoban voltál.

Megérezlek, és amint meg is látlak, a testem hirtelen pánikolni kezd. A kezem ökölbe szorul, a szívem 150-es pulzus fölött ver, a lélegzetem szapora, és valami elemi, állatias ösztön küzd az elmémmel. A barátaim azt mondják, hogy nem léptem tovább rajtad, mert még reakciókat váltasz ki belőlem. Mert nem tudok semlegesen rád nézni. 

Mégis hogyan tudnék semlegesen rádnézni, ha nem szimplán bántottál, hanem tönkretettél?! Igen, önző módon válaszokat akartam, mert akkor nem ülnék itt, és nem mardosna az érzés lassan 1 évvel később is. De ami ennél sokkalta fontosabb lett volna; hogy elhiggyem, nem direkt tetted. Hogy csak azért bántottál, mert... magad sem tudod. Mert össze voltál zavarodva. Akármi. Elfogadtam volna bármit. De te nem csak nevettél rajtam... MEGALÁZTÁL!!

Annyira tudom, hogy ezer szó sem ér semmit. Nem fogod megérteni mit tettél velem, hogy ez mit okozott, és miért tettem amit tettem. Nem is akarnád megérteni. Lassan egy éve már. Azóta bombabiztos gondolataid lehetnek velem kapcsolatban. Olyanok amiket megváltoztatni csak egy ember tudna; te magad. Másnál megtetted, és én lettem a bűnbak... Velünk viszont sosem lesz ilyen. Nem kellek én neked. Hisz csak egy szörny vagyok.

Tudod... el akartam hinni, hogy ténylegesen olyan tiszta lelked van, mint amit megismertem. Hogy te tényleg nem manipulálnál, és bántanál, hisz szerettél. És ugye azokat sem szoktuk bántani, akiket korábban szerettünk. De úgy tűnik tévedtem. Jesszusom, de még mekkorát!

Elmentél, itthagytál, megmérgezted az emlékeket, és elvittél egy darabot belőlem. Kurva nehezen, de újraépítettem mindent, és most jól vagyok. Vagy valami olyasmi. Mert megtudni, hogy milyen is szeretve lenni, egy fantasztikus dolog. De az embereknek igaza volt. Ha egyszer megérzed az ízét, csak annál jobban fog fájni ha nem kapod meg. Olyan mintha lejönnél a cuccról.

És bevallom gyenge vagyok. Gyenge vagyok hogy mikor a lekem sötét mélyében fuldoklom, eszembe jut az a sok-sok szeretet amit te adtál. Hogy keserves nosztalgiába borulok, mert az életemben te voltál az egyetlen őszintén jó dolog. Gyenge vagyok mert néha arra gondolok, mi lehet veled. Hogy élvezed a napjaid, vagy csak túléled?! Tartozol valahova, vagy csak bolyongsz a nagyvilágban? Béke honol benned, vagy éppen háború zajlik?

Anno mindketten szeretni akartunk valakit. Mint kiderült, mindketten csak szeretetre vágytunk, és kompelzáltunk. Önmagunkat áldoztuk egy délibáb miatt, csak azért hogy szeressenek. És ez szétvert mindent. Nem csak kettőnk közt, hanem a lelkünkben is.

Elvesztettelek, és vele együtt a parányi jót is az életemben. Elgyengültem, de túlélem. Hisz én mindent viszontagságot átvészelek. Mert muszáj. Nincs más lehetőség.

'22. jún. 30.

#forrvk #magány #megbocsájtás #árulás #fájdalom #szerelem #magyar tumblisok #szakítás #hazugság #minden #szeretet #hiány #aggódás #aggódok érted #nosztalgia

[padgany]

Elvitték a hibás kanapét, most újra üres a nappali. Az árát visszautalták és már ki is fizettem belőle egy másik üzletben talált - kétszer olyan drága - kanapé előlegét, ami a járványhelyzetre hivatkozva május közepén érkezik majd meg Németországból.

// Le vagyok maradva és még mindig járványhelyzet van? Durva, no de mindegy. //

A megkarcolt parkettát szépen kijavította a bútorszállító cég ,,karbantartója’’. Az elszállításkor sikerült az egy hónapja festett falat is összekoszolniuk és egy ajtótoknak is nekibaszniuk a ,,régi’’ kanapét, amiből így egy centi hosszan levált egy picike rész. De üsse kő, megszoktam, minden percek alatt javítható, úgyhogy már nem idegeskedem ilyeneken.

Tegnapelőtt matcheltem a tinderen egy lánnyal. Az egyik fotómon a lakásom erkélyén állok és látszik a panoráma. Nagyon creepy volt, a csajszi azonnal leírta, hogy melyik lépcsőház hányadik emeletén és melyik ajtószám alatti címen vagyok a képen. Kiderült, hogy évekkel ezelőtt az apjával lakott a lakásomban. A sokk után beszélgettem vele a lakóközösségről, arról, mennyire nem praktikusak a konyhában a szekrények és az ízléstelenül felmatricázott előszobabútorról, amit azóta lecsiszoltattam és fehérre festettem. De aztán ennyi. Már azon is meglepődtem, hogy visszaírt. A továbbiakban egyszavas válaszokat és teljes érdektelenséget kaptam. Nem hinném, hogy megsértődött, a lakásról írt kritikáimmal egyetértett, úgyhogy egy ideig nem is értettem a passzivitását, de mára már teljesen el is engedtem. Gondolkodtam és rájöttem, hogy velem lehet a ,,probléma’’. Nem is probléma, inkább csak arról lehet szó, hogy megváltoztam. Ki tudok jelenteni két dolgot. Az egyik az, hogy a vágyam egy komolyabb kapcsolatra egyenlő a nullával, a másik viszont az, hogy ettől függetlenül rendkívül kanos vagyok. Talán a tavasz az oka, a mély állatias, ősi ösztönök okozzák ezt a vadászvágyat. De csak a vágyát, vadászni már nem tudok, jobban mondva tudnék, de a saját, belső erkölcsi - mondjuk úgy - iránytűm nem engedi, jobban mondva mégsem engedi azt a megjátszandó viselkedést, ami relatíve könnyen eljuttathatna a szexig. Pedig szeretném, hogy ez a viselkedés is könnyebben menjen, viszont harcolni ezzel sem szeretnék. Nem akarok harcolni magammal. Érdekes dolog ez, de ez az igazság. Semmire sincs szükségem a másik nemtől a szexen kívül. Magam is meglepődök ezen a dolgon, gondolkodom; hogyan juthattam idáig, hisz én mindig is egy érzelmesebb, érzékenyebb, empatikusabb emberke voltam, akire inkább a női lelkület volt jellemző (és ezt nem magamról mondom, ezeket a pszichológus(aim) állapították/mondták rólam akiknek sosem hazudtam semmiről)).

Költői kérdés: mennyire létezhet az, hogy valaki belefárad a régmúltban megélt kapcsolatainak a - sorozatos - megromlásába? Velem talán ez lehet és így talán egy örök agglegénnyé váltam, akinek már tele a cipője az elvárasokkal. Ha megvagyok egyedül, akkor miért kellene valaki más elvárásainak is megfelelnem? Sosem sikerült megteremtenem senkivel sem az amúgy mindig is vágyott egyenlőséget. Eleinte gyerekként én nyomtam el a barátnőimet, majd később ők engem. Sokáig hittem ebben a szerelem dologban, tapasztaltam is már többször de tényleg nem éri meg. A szerelem nem boldogságot, hanem fájdalmat eredményez. Egyszerű de igaz, legalábbis számomra. Talán már eljutottam odáig, hogy annyiszor ment tönkre már, hogy azt mondom tudat alatt: köszönöm szépen, de se fájdalomból, se elnyomásból, se elvárásokból nem kérek többet. Hallgattam egy podcastot amiben erről volt szó, mármint erről a velem is megesett/nálam is kialakult helyzetről. Azt mondták, ebben talán közrejátszik az anyám jelenléte, az egyetlen nő aki feltétel nélkül szeret, elfogad és talán nincs szükségem rajta kívül másra. Jól és valószínűleg jobban is főz, mint bárki, akivel összejöhetnék, stb. stb. Miért kellene más? Ezen úgy elgondolkodtam. Persze kritikusan, de elgondolkodtam. Meg - az anyámat nem belekeverve - azon is, hogy ha lehetek önmagam ura, akkor miért legyek másé is, vagy miért legyen az én úrnőm bárki is? Miért ez a felesleges cécó ami hosszútávon mindig csak problémákat szül. Van így is elég problémám, minek még több?

Aztán lehet, hogy ez csak egy ilyen időszak. Vagyis remélem. Zavar, hogy így érzek, zavar, hogy ez kialakult bennem, mindenesetre beállítottam a tinderen, hogy csak alkalmi kapcsolatot keresek, mert komolyat jelenleg biztosan nem. Nem lennék rá képes. Így nem is kell hazudnom, magammal sem kell harcolnom és nem kell megjátszanom magam, esetleg átvernem másokat.

Így talán belefuthatok olyanba, akinek az erkölcsi iránytűje hasonló - ,,torz’’ - módon inkább egy egyszerűbb, felelősség és kötelezettség mentes irányba mutat. Olyanba, akinek hasonlóan hozzám, nincs szüksége több fájdalomra.

#kanapé szitu #creepy csaj #szerelem #tavaszi kangörcs #torz erkölcsi iránytű #komoly kapcsolatok #nem kell több csalódás