#tengerpart

[petitepinard]

Alena Shymchonak

#beach #summer #tengerpart #playa #painting #festmény #Alena Shymchonak

[nonquebecoisayul]

Egészen hihetetlen, de kb. fél óra kocsikázást követően a 40 fokból 20 fokba ereszkedtünk, ahogy elértük az óceán partját a majdnem már a spanyol határnál lévő Viana do Castelo nevű városkánál. Ezek a fenti fotók inkább juttatnak eszünkbe kanadai élményeket, mint augusztusi portugál tájakat. A negyedik-ötödik képen egykori kelta település romjai láthatók az óceáni felhő ölelésében. Portugália egészen elképesztő!

#Portugália #Viana do Castelo #óceán #tengerpart #utazás #impresszió #templom

[nubesetanimus]

#tengerpart

[izraelinfo]

Tengerparti élőlánccal követelték a túszok elengedését

Mintegy 85 kilométer hosszú tengerparti élőlánccal követeltek megállapodást a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok kicseréléséért – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál pénteken. A Gázai övezet iszlamista terrorszervezet október 7-i terrortámadása óta az övezetben fogva tartott izraeli túszok családtagjai élőláncot szerveztek péntek délelőtt Izrael földközi-tengeri…

View On WordPress

#demonstráció #gázai túszok #izraeli társadalom #szolidaritás #tengerpart #tüntetés

[spabook]

Megkérdeztem a mesterséges intelligenciát, hogy milyen kalandokat és aktív programokat ajánl Horvátországban. Ezt a cikket dobta ki! Annyira örülök!

#magyarország #horvátország #croatia #tenger #tengerpart #kaland #aktív #turizmus #utazás #nyaralás

[csacskamacskamocska]

Romlakó

Nos, ha valaha voltak olyan romantikus ábrándjaid, hogy veszel egy romos rusztikus házat Olaszországban ��s majd jóóól felújítod és ott fogsz boldogan élni, nos, akkor sokadik regénykezdetként elmesélem, hogy én hol tartok ebben a dologban. Beáraztam olyan 100-120 000 euro környékére. Ennyiért kéne valami, ami 60 nm körüli és van terasza vagy értelmes méretű erkélye és/vagy kertje, de a kert ne legyen egy konyharuhánál nagyobb mert élvezetnek kell nem melónak. Meg legyen tenger. Vagy legyen tündéri toszkán kisváros, ami olyan mintha egy mesében lennél vagy valami romantikus filmben. Olyanokat láttam, hogy komolyan aléloztam. Csak, kocsival nem megközelíthető lakok ezek, és ha öregecske az ember, akkor meghal mire eltopog a pékségbe, némelyik meg olyan magasan van, hogy frankón hideg van télen, hidegebb mint nálunk. És nem akarok felújítani. Vagyis de, felújítok én ha csak annyi van, hogy festeni kell, meg csempézni, ablakot lemázolni meg erkélykorlátot rozsdátlanítani meg kertecskét rendbetenni. De alapvetően a gondolkodásmódunk más, nekem úgy tűnik. A rusztikus ház az ami legalább nyolc helyen be van ázva. A fal nincs glettelve, a vakolatra van festve vagy belambériázva, hogy ne látszódjon, hogy be van ázva. Nem szeretik a napot mert meleg. Biztosan igazuk van, ők régebben laknak ott, csak nehezen számolok le a nagy üvegfelület igényemmel. Minden ház alatt található egy borzalmas állapotú pinceszerűség rengeteg lommal, amiről tudom, hogy ott fogják hagyni nekem. Amúgy a bútorokat is otthagyják, amiről fogalmam sincs, hogy hogy lehet megszabadulni tőlük. Még itthon is nehezen. 250 ezer euronál vannak azok a lakások és házak, amik már na, már olyasmik, mint amiben élek. Vagyis egy budapesti lakás áráért nem kapsz egy jóállapotú vidéki házat. A tengerpart közelében nem. Amúgy igen. És délen olcsóbb és szebb házak vannak. De összességében, keresek valamit, amit nem találok. Itthon sem és egyelőre Olaszországban sem. Valami olyat, amiért érdemes kimennem a lakásból. Volt már életemben ilyen érzésem, hogy „szeretem ezeket az utcákat járni”. Az árra még rájön kb 20% mindenféle ügyintézési költség. Viszont lehet pofátlanul alkudni a ház árából. Külföldinek nem adnak jelzáloghitelt, magyar bank meg nem ad külföldi házra. Maradnak a szűk keretek. Egyszercsak rájöttem, hogy engem mocskosul nyomaszt, hogy a terveim közepe az, hogy öröklök anyám után, és akkor majd ez lesz meg az. Oké, hogy ennek van realitása, de az egyetlen normális gondolat az az, hogy bárhogy, akárhogy, akármilyen állapotban, ha az nem szenvedés neki, akkor éljen nagyon-nagyon sokáig. Nem szeretnék gondolni sem arra többet, hogy majd akkor hogyan lesz, ha... Szóval nincs 100-120 ezer euro. Van 25-30000, ha nem jön semmi dráma. A lányom benyögte, hogy olvasott valami cikket és felfogta, hogy miért mondom, hogy szeretem és imádom, de nem egészséges, ha együtt élünk. Szóval vele ne számoljak, nem költözik velem, mert nem akar velem egy háztartásban élni, szeretne felnőni. Mosolygotam, megöleltem és közben belül zokogtam. Rég éreztem magam annyira egyedül, mint azokban a percekben. Piszkosul fájt, pedig tényleg akadályozott az, hogy minden megnézett házat átgondoltam azzal a szemmel is, hogy neki jó-e, az ő életét támogatja-e vagy eltemetem valahol, ami csak nekem jó. Nos, erről most le van a gond. Most egy nagyon pici valamit keresek. Nagyon picit. Olyan picit amire van pénzem vagy +pármillió forint kölcsönnel meg tudom venni. Aztán majd idővel, ha úgy alakul, veszek másikat. És ma arra jöttem rá, hogy hol van az megírva, hogy nem találhatok egy pasit, aki szeretne Olaszországban élni? Nem kerestem, de senki nem tiltja, hogy keressem. Ideje módszeresen leszámolni Életem Elbaszott Szerelmével. És amikor megtalálom, akkor majd lehet nagyobb lakás, most elég egy pici menedék. A kicsúfolt kis ékszerdoboz! :D Ki kéne sajtolnom egy autóra való munkát a cégből. Bár 1200 km-t rollerezni, az nagyon menő lenne! :) :)

#rom #lakás #Olaszország #változások #magány #tervek #06-08

[megtudommagyarazni]

Megyünk tovább

A lepopós Merci volt annak a korszaknak a Rolls Royce-a, kamionban. Mozaikszó, légrugós ponyvás pótost takart. A légrugó új invenció volt, ma már nincs is más. Azonban valami nem volt rendben vele, sok borult. A HC akkori vezetése meg volt győződve arról, hogy túl kényelmes, a sofőr elalszik benne, és kész a baj. Lófaszt. A Mercedes és a Kassbohrer közös, hamvába holt próbálkozása volt, kicsi, majdnem személyautó méretű kerekekkel, ma jumbónak mondják. Valamit elbasztak, szerintem a pót forgózsámolyánál, 70-90 közt elkezdett szitálni, táncolni, és mire a sofőr észrevette, már oldalán csúszott. Az biztos, hogy nem a keleti utakra tervezték, de a német autobahnon is láttam feküdni párat. Abba is hagyták.

Istanbulban mindig megálltunk vásárolni. Sajnos imádom a ropogtatni való magokat, földimogyoró, törökmogyoró, kesu, mandula, pekán, pisztácia stb. 1 kg-os törökmogyóróval indultam Ankara felé. Eszegettem. Valahol Aksaray környékén volt a TIR-parkoló, akkor máshol nem szabadott megállni, na ott már görcsölt a hasam pöttyet. Másnap átgurultam a Toroson (Taurus), Adana felé. Az átgurulás kissé eufemisztikus kifejezés, mert kb 2,5-3ezer méteres magasságról van szó, a tengerpart előtti gyapottermelő síkságon, vagyis 0 méteren fekvő Adanáig. Ott 3-4-szer meg kell állni, hogy a tüzesen világító fékek kicsit hűljenek. Lepisálni tilos! Azonnal szétpattannak. Adana után már göcseim voltak. Ma már tudom, hogy a mogyoró eltömíti a bélbolyhokat, akkor még nem tudtam. Osmaniye, Gaziantep, már ömlött a víz rólam, meg rázott a hideg is. Urfa előtt

ami ma már Şanlıurfa

azt éreztem, hogy végem. Még egy kibaszott darázs is bebaszódott az ablakon, és megcsípett a nyakamon. Meg kellett állnom. Az egyik kanyar után megláttam egy ismerős színű kamiont, zöld traktor, sárga ponyva. Végre!! Közelebb érve vettem észre, hogy jobb oldalán fekszik, egy lepopós Merci volt.

Korabeli, szar, de jellemző kamionos vicc:

Főnők, eltört a jobb tükröm. Cseréld ki! nem egyszerű, az egész szerelvény rajta fekszik... A srácnak szerencsére semmi baja nem volt. Cigit hozott (Marlboro), ezért két géppisztolyos török katona járkált körülötte. Gyorsan leterítettek egy pokrócot a lepopós mögé, és lefektettek. Akkor már talán kicsit szarul néztem ki. Kibaszott görcseim voltak. Az egyik török a katonai rádión beszólt valahova, aztán eltáncolták, hogy az urfai hegyi orvos kinn van terepen, estefelé jön le a hegyekből, akkor felvesz. Kemény, durva hegyek voltak, villogó fogú és szemű kurdok, még kardokkal és puskákkal járkáltak. Már sötétedett, mikor a Landrover hangját meghallottam. Az ember megnézett, aztán betoltak a Landrover hátsó ülésére, és egy óra múlva Urfában voltunk. Két napig voltam benn. A szobában volt még rajtam kívül egy olajmunkás, aki valami olajkút-robbanásnál szarrá égett, szegény szörnyen bűzlött, egy nagy gézzel volt leterítve a rácsos ágya, és csak nyögött néha, és bűzölgött. Egy emlékem maradt, mikor kicsit magamhoz tértem, ránéztem az ablakra, és gondoltam, milyen morbid, hogy fekete a függöny, egy kórházban, aztán meglibbentette a szél, és felszállt a száznyolcvanötezer légy, és kiderült, hogy fehér a függöny. Másnap délutánig minden váltás fel akart vágni, volt, aki már gumikesztyűben, szikével a kezében jött. Közben persze itattak mindennel, olajjal, gyógynövényfőzetekkel, teákkal.

Este valahára megmordult a gyomrom, berohantam a függöny mögé a taposós vécére, és szörnyű kínok közepette megszültem egy pár centis cuccot, onnan minden oké volt. Másnap visszavitt a doki a Landroverrel a lepopós mellé, beültem a Mercibe, és indultam, kicsit gyengén, kicsit fehéren, kicsit remegve. Irány Bagdad.

Következő részünk tartalmából:

Mosul, Bagdad.

[ndav1d42]

Izland 5. nap /2

a vikingfalutól visszadöcögtünk a világ végéről az aszfaltos útra, rögtön egy alagútba (első izlandi alagút. sőt, ha jól meggondolom, első tisztességes alagúton átvezetésem ever, izgalmak!).

út közben megálltunk a semmiértelme "red chair"-nél, ami egy... szék. piros. hát jó, amúgy is útvonalat kellett tervezni.

a Hvalnes tengerpart viszont tényleg megérte, fekete kavicsos part, fasza hullámok, világítótorony, kéregető kacsák, hegyek a másik oldalon!

kövi pihenő a Lækjavik volt a Stappin/Stapavík izével (hogy most ez a kő vagy a part vagy a kilátópont, nemtom... a vík az öböl maga, mert hát azt jelenti). nagyon látványos fentről, itt főztünk egy jó ebédet is a kocsi szélárnyékában, tökéletes helyszín volt!

a Barkináfoss is megért pár percet simán egy kis lábnyújtóztatásra, de zúztunk is tovább a kis tengerparti városkába, Djúpivogurba!!

#Izland

[konyvekkozt]

időről-időre elutazom. sok év alatt megbizonyosodtam róla, hogy így tudok kellően kikapcsolódni és ez hozzájárul ahhoz, hogy ne égjek ki

múlt héten három napot Athénban voltam. nem is tudom, eddig miért nem szerepelt a vágyaim között ez a város

mikor utazom, nyilván megnézem előre, mik a látványosságok, de nem célom mindet kipipálni, sokkal inkább figyelek arra, hogy megtaláljam a saját tempómat, s kielégítsem a szükségleteimet

így esett, hogy mikor fárasztóvá vált az acropolisi turistatömeg, olvasni kezdtem

az Acropolis teljesen lenyűgözött. elképesztően nagy és felfoghatatlan, hogy még mindig áll. találtam egy helyet, ahonnan csodás kilátás nyílt rá. órákat töltöttem ott, nézve a nagyságát, s gondolkodva (mert van min) és persze olvasva

ami még hihetetlen volt számomra, s tudom, van még ilyen város, hogy villamossal fél óra alatt elérhető a tengerpart. ott is órákat voltam. hallgattam a hullámokat, éreztem a finom és meleg homokot, néztem a majdnem végtelent, gondolkodtam és olvastam

mikor terveztem az utat, az volt a szempont, mikor tudok a legolcsóbban utazni. mérhetetlen hála van bennem, hogy ilyen lett az időzítés. a lelkem nem lett sokkal könnyebb, mégis csendesebb valamennyivel. három napot töltöttem egy csodálatos helyen egy jó könyvvel és csak magammal - igazi luxus

[bukovskikaroly]

Portugáliabéli érdekes pillanataim II.

( Ez most tényleg a második rész. Nem vagyok én George Lucas baszdmeg, hogy egyből a negyedikkel kezdek.)

Nos, történt, hogy felsőbb iskolámban voltak részben ösztödíjjas pályázat kiírások, amelyek keretében lehetett menni fasza helyekre tanulni pöcsölni egy szemeszterre. Természetesen lemaradtam a határidőről (részletek nem fontosak, de rövid a távú memória sérülékeny bizony ám), így az évfolyamtársaim - már aki akart - megnyerte olaszt, meg spanyolt.

Csajok voltak többnyire, és nyílván kúrni mentek, meg addicionálisan tengerpart, meg ilyesmi motiválhatta őket. Tanulni senki nem akart. Megjegyzem az hírhedt Erasmus-nál is inkább a végtelen kufircolás, és nem a tudás megszerzése a reménykedés tárgya.

Karcsi (én) valahogy berimánkodta magát az angliai transzportba. (érthetetlen módon valamiért maradt üres hely. Mindegy.)

Végül Broadstairs-ben kötöttem ki, mert ragaszkodtam a tengerparthoz. Egy portugál származású családnál ( figyelem: átívelő szál!) volt a szállásom.

Tettem, vettem, rakosgattam. Jókat dumáltam a házigazdámmal Magellánról, Vasco de Gama-ról, és együtt szidtuk a köcsög brazilokat, és mesélt egy Chavez nevű városról ahonnan származik.

Béke volt, boldogság, egyetértés.

Egy napon hazjött Ámerikából (ahol tanult) vendéglátóim leánya.

Karina.

[petitepinard]

#sand #palm tree #beach #homok #tengerpart #playa #arena #palmera #sable #plage

[sronti]

Nápolyra készülve, kezdő olasztanulásra (vagy inkább olaszhallgatásra) is választottam ezt a sorozatot, és azon kívül, hogy nem tudom, mikor jön ki az utolsó évad és talán előbb olvasni kellett volna, nem bánok semmit.

Szép, ötletes, és nem csak arról szól, hogy a fasizmus pestis, és ott kell ütni, ahol éred, mielőtt rátelepszik a világodra, de plusz pont, hogy az is van benne.

Gender, osztály, tengerpart, minden van.

Alig várom, hogy megtanuljak eléggé olaszul és el is olvassam a könyveket, ha minden jól megy és nem kezdek valami másba, egy év múlva ez meg is lehet.

Ha van valakinek tippje más jó olasz sorozatra, ne tartsa meg magának. Ha van jó YA könyv olaszul, az is jöhet, lassan eljutok odáig, hogy nagyon egyszerű dolgokat tudok majd olvasni.

#my brilliant friend

[egy-lany-blogja]

"A legnagyobb dolgok lenn a mélyben, a csöndben, a szótlan alázatos odaadásban történnek velünk.

A finomlelkű ember például zajérzékeny. Tudja, hogy a nagy dolgok csendben születnek, s ott is érlelődnek. Tengerpart, sivatag, magányos hegycsúcs : itt születtek a csodák.

Istenközelben csend van. Lármát azért csinál az ember, hogy Istent ne hallja. Az isteni ugyanis halkan szól, s az üvöltés és a zaj ezt elnyomja. A tombolás, a szüntelen fecsegés, "háttérzaj" arra való, hogy az ember önmagát sohase hallja meg.

LÉGY A CSEND MESTERE, BÍRD TUDATOD SZÓRA, ÉS A

LEGMERÉSZEBB ÁLMAID VÁLNAK VALÓRA. "

Szerintem a csendnek teremtő ereje van! Annak a csendnek is, amit akkor élünk meg, amikor az erdőt járjuk, vagy egy hegy csúcsán üldögélünk vagy éppen a tengert bámulva éljük meg a pillanatot. Ez a csend arra szolgál, hogy a lelkünk utolérjen bennünket!

A másik típusú csend amikor magadba fordulsz nem amiatt, mert szomorú vagy, hanem hogy halld a belső hangodat. Súg neked! Minden helyzetben!

Elismerem néha nehéz szembenézni a múlt démonjaival.....de ebben a csendben tudod csak megtenni, hogy értékelsz, elemzel és tudatosítod magadban az elakadásaidat, az el nem engedett, fel nem dolgozott traumáidat.

Ha erre sajnálod az időt, az elengedés, a tapasztalat levonása és valami új hasznos megszületése esélytelen....szerintem.

Ti mit gondoltok? Miért félnek sokan a csendtől?"

(Müller Péter: Jóskönyv)❤️

[dedibelyegei]

Mintha csak az előzőt folytatnám, pedig ez egy másik sorozat, másik tematikával, és még két évvel előrébb is járunk, 1981-ben. Úgy tűnik akkoriban nagyon ment ez a színes keretes design, ezzel a '80-as, de főleg a '90-es évekre jellemző betűtípussal (régen tudtam a nevét).

A sorozat csakúgy, mint a Rita Angusos négytagú, és River scenes néven fut. A bélyegek azonos méretűek, de az alsó két névértékű függőleges tájolású, a másik kettő meg vízszintes. Ez a 40 centes a harmadik a sorban. Mindegyik bélyegen egy új-zélandi nevezetes folyó látképe látható, fényképen. Sorban a 30 centesen a Kaiauai, a 35-ösön a Mangahao, ezen itt fent a Shotover, míg a legnagyobb 60 centesen a Cleaddau folyó. A keretek itt nem olyan változatosak, a 60 centes üt el igazán csak a többitől. Értékét tekintve nem jelentős sorozat, egy ilyen 40 centes használtan 50-100 forintért kapható már, postatisztán is 200-ért. A teljes sorozat is 5-600 forintért elérhető érintetlen állapotban!

A Shotover folyó egy viszonylag rövid, 75 kilométer hosszú, igen gyors folyású, sok zuhataggal tűzdelt vízfolyás, Új-Zéland déli (nagyobbik) szigetén. A Déli-Alpokban ered, és a Kawarau folyóba torkollik bele Queenstownnál. Fentebb említett jellegge miatt, igen népszerű turistacélpont az aktív pihenés kedvelőinek, három úgynevezett 'Jet Boat'-okat üzemeltető cég dolgozik a folyón, illetve két raftingtúrás egyesület. Ezenfelül még egy kanyon feletti drótkötél pálya is található a folyó felett Arthurs Pointnál. Érdekesség, hogy a folyót körülvevő földterület jelentős része Shania Twain énekesnő volt férjének, Robert Langenek a tulajdonában van, aki egyébként nem új-zélandi. A Shotover nevet természetesen az első erre tévedő európai adta a folyónak 1860-ban, de van neki rendes maori neve is: Kimi-ākau, ami annyit tesz 'a tengerpart keresése'. A folyó felett egy híd fut át, immáron több mint 100 éve, persze közben többször fel lett újítva, át lett alakítva. Ami inkább izgibb, hogy a XIX.századi aranybányászati tevékenységek miatt, létrejött a 170 méter hosszú Oxenbridge alagút, melyen átfolyik a folyó, és különösen nagy attrakció ezáltal a raftingosok és vadkajakozók körében.

Egy Jet Boat:

#bélyeg #stamp #new-zealand #új-zéland #1981 #river scenes #rivers #folyók #shotover river #shotover #40 cent

[mitchellb25]

Nem tengerpart 😀

#saját shit #thailand

[enk1du]

Ava Max - Choose Your Fighter (2023)

megnéztem végre a Barbie filmet, és tökjó, hogy elkészült, meg is lepett, és persze kiszámítható is volt, és többször nevettem is rajta, de a mugshotos jelenetnél meg kellett állítanom, és megguglizni, hogy mi ez a dal, mert az nem létezik, hogy úgy jutottam túl a kilencvenes éveken, hogy egyszer sem hallottam, aztán kiderült, hogy tök friss, és hát azonnal visszajött az egész kiskamaszkorom a kilencvenes évek közepétől (85-ben születtem), és elkezdtem gondolkodni azon, hogy rám milyen csajok voltak hatással, amikor elkezdtem kapi(z)s(g)kálni, hogy mit jelent lánynak lenni, és hát a legtöbb, valljuk be, a popkultúrából jött, bár nyilván Lizzy Bennetnek is sokat köszönhetek, adja magát a Spice Girls, ami persze egy férfiak által összerakott szupergrúp volt, de hát ugyanúgy álmokat kínált, mint Barbie, mert lehettél menő akkor is, ha mindig a melegítőgatyát választottad, vagy Gwen Stefani, ó, istenem, annyira Gwen Stefanira akartam hasonlítani, de hát az ilyesmire kevés esélye volt egy szürke kisegérnek egy Heves megyei faluban akkoriban (bár azóta is csak bő nadrágokat vagyok képes elviselni magamon, leszámítva egy nagyon rövid eltévelyedést a skinny 2010-es években), a kilencvenes évek végére meg már tudtam használhatóan angolul, úgyhogy eléggé megütött a No Scrub (nem mintha bármelyik falusi kisbika is épp rám akart volna hollázni) vagy az all time legcsodálatosabb Destiny’s Child dal, a Jumpin’ Jumpin’, aztán meg Sandra Nasić (nyilván német MTV-nk volt), hát nem volt menőbb, mint ahogy a földön fekve énekel a Lords of the Boards klipjében, és ott volt még a Sailor Moon, bár abban nem énekeltek, aztán felnőttem, és rájöttem, hogy igazából a családom elképesztően erős nőtagjai voltak a legnagyobb hatással az ún. feminizmusomra, vagy arra, hogy tudjam, mennyit érek (nagy előnye ez az apa nélküli családoknak, ehehehhh), de most, hogy ilyen szépen végigtrappoltam a memory lane-en, eszembe jutott, hogy igazából csak annyit akartam mondani, hogy a Choose Your Fighter a legeslegkirályabb boldog pumpálás, amit kiskamaszkorom óta hallottam, most azonnal kell egy görkori meg egy kabrió meg egy napsütötte tengerpart, ahol lehet bömböltetni az autórádióból. örök hálám, Greta Gerwig!

apró zenetörténeti érdekesség: Ava Max 1994-ben született, és már 2018-ban rátalált az Aquára, és elénekelte, hogy Not Your Barbie Girl. a Destiny's Child nemBeyoncé kétharmada meg jobban néz ki, mint valaha.

#Youtube