#túléltem

[takemetochurch13]

Túléltem a legnehezebb pillanataimat egyedül, miközben mindenki azt hitte, hogy jól vagyok

#szeretem #igazsag #magyar #szeretet #szeretlek #mindig #nagyon szeretlek #legjobb #mindenem #mindig csak ő

[calm-of-a-guy]

reggel 10:00 mindjárt, túléltem életem első 36 órás fastingemet/koplalásomat. Meglepően nem vagyok éhes, kb. 2x jött rám nagyobb éhség. (vizet és teát ittam) Utóbbi napokban olyan telítve éreztem magam folyamatosan, remélem kicsit most tisztultam. Érzetre mindenképp.

[14dreamworld14]

Ezt a nyarat még túléltem,de a tél hidegebb lesz mint gondoltam..

[troger]

nem mondhatom el senkinek, de magam előtt nem sunnyoghatom el semmiképp

2023 július 7-én, pénteken megtörtént, amitől a magamfajtát félteni szokták: biztosítás nélkül mentem fel egy nem lapos tetőre, és leestem

az előzetes kockázati elemzés során észlelt több rizikófaktor ellenére is úgy döntöttem, hogy a konkrétan egyperces munkához nem éri meg felvenni a beülőt és előszedni egy kötelet ebben a magasságban

péntek, kibaszott hőség, utolsó meló, utána feierabend, legyünk túl rajta gyorsan

létrán felmegyek, egy kézzel megkapaszkodom a gaube tetején valamiben, a másikkal meg majd ügyesen rögzítem a leesett szegélyelemet

egy cserepet még a létrán állva fel kellett volna tolnom, hogy kvázi lépcsőt csináljak, de kapkodtam: már a tetőn, az ereszbe kapaszkodva vettem észre, hogy túl meredek és csúszós ahhoz, hogy megálljak rajta, ráadásul a cipőm sincs szorosra húzva. így már kínszenvedés volt a tető megnyitása, mert egy kézzel kapaszkodnom kellett, és amikor sikerült, be is értem egy akkora lyukkal, ahova az egyik lábfejem befér

valahol itt villant be, hogy talán mégis kéne biztosítás, mert rosszul mértem fel a helyzetet, ez balesetveszélyes - de most már itt vagyok fent, inkább gyorsan megcsinálom...

eddig arccal a tetőnek voltam ugye, de ha felálltam a "lépcsőn" (egy lábon, miért nem nyitottam egy másodikat a másik lábamnak?), már mögöttem volt a munkafelület. meg kellett tehát fordulnom, hogy háttal a tetőnek, arccal a kertnek legyek, és úgy tudjak csavarozni

ez volt az a mozzanat, amit nem tudtam abszolválni

megcsúsztam, a seggemen leszánkáztam az ereszig, amibe a sarkam egy pillanatra beleakadt, közben elkaptam a létrát is, ami nem volt rögzítve és épp nem is fogta senki, mert a kolléga pont az autóhoz ment, én pedig a lendülettől végül átlendültem az ereszen, és valamelyest arról elrugaszkodva, lábbal előre lerepültem-ugrottam

talpra estem, aztán seggre ültem, semmi bajom nem lett az ijedségen meg egy horzsoláson kívül

de nagyon, nagyon elbasztam, és erre minden nap emlékeznem kell majd

szerintem fogok is, mert egyébként mindig rendesen felmérem a kockázatokat, csak máskor nem legyintek rájuk ilyen felelőtlenül

ebben az esetben is tulajdonképpen egy dolgot helyesen mértem fel, ami közrejátszott a biztosítás elhagyásában: ha leesek, túlélem

hogy nagyobb baj nem esett, az nem a szerencsének, hanem a kalkulált rizikónak köszönhető (mondjuk fejreesni nem lett volna jó)

tényleg túléltem, de nagyon, nagyon ciki, és kurvára szégyellem magam, valamint ezzel gyalázatos csorba esett a szakmai profilomon is :/

utána persze megcsináltam biztosítással, ahogy eleve kellett volna, és közben reméltem, hogy a lakó nem hallott az egészből semmit...

ez egy olyan hiba volt, amiből tanulni kötelező

#napló #életem #meló #fail #accident

[diogenesz2020portugal]

Az istentisztelet vége felé a lelkész megkérdezi a nyáját:

- Hányan bocsátottatok meg az ellenetek vétkezőknek?

Mindenki feltartja a kezét, kivéve egy törékeny, idős hölgyet.

- Anna néni - szólítja meg a lelkész -, ön elzárkózik attól, hogy megbocsásson ellenségeinek?

- Nekem nincs egyetlen ellenségem sem - mondja kedvesen mosolyogva az apró hölgy.

- Asszonyom, ez igen szokatlan. Megkérdezhetem, mennyi idős is ön?

- Kilencvennyolc múltam - feleli.

- Kedves asszonyom, megkérhetem, hogy jöjjön ki ide a gyülekezet elé, s mesélje el nekünk, miképpen lehetséges, hogy valaki majdnem százéves, és nincs egyetlen ellensége sem?

Az aranyos néni kitotyog a lelkész mellé, szembefordul a gyülekezettel, és csak ennyit mond angyali mosollyal:

- Túléltem a rohadékokat...

[enisvagyokvalaki]

Hiba, ha valaki azt gondolja, hogy szükségem van rá az életemben.

Nem! Nincs senkire sem szükségem!

Túléltem már a depressziómat megannyiszor.

Minden nap túlélem

- A szorongásaimat

- A túlgondolásaimat

- A bizonytalanságomat

Magamra hagytak gyerekként, hogy bírkozzak meg az érzelmeimmel

A traumáimból is egyedűl gyógyultam meg gyerekként.

Túléltem minden olyan gondolatot, amikor élni sem akartam.

Szóval NEM! Nincs szükségem senkire.

De valakit szeretnék.

És ha akarlak téged az életemben, de te nem akarsz engem a tiédben

És végűl elmegyek

Ne gyere vissza könyörögve, azt remélve, hogy még ugyanott vagyok.

Mert az erőfeszítéseim, a mindennapos küzdelmeim, a harcaim és a céljaim előre visznek.

Nem fordulok már vissza.

- Tiktok

#hungarian #idézetek #magyar szöveg #bánat #csalódás #egyedül #magány #fájdalom #gyász #hiányérzet #könny

[erosnekszulettem]

" - És te? Veled mi lesz?

- Mi lenne? Megyek tovább egyedül...

- De hiszen folyamatosan azon kattogsz...

- Igen... máskor is volt már így túléltem ezt is túlfogom....

- Szomorú vagy le se tagadhatod hogy megérintett!

- Leszarom az okfejtésed tudom az én gyengeségem miatt volt... ez csak járulékos veszteség...."

[geoparduc]

5 éve túléltem magam

Mindig nyugtalan voltam az évnek ebben az időszakában, de miután 5 éve nem sikerült meghalnom, egész máshogy gondolom át a dolgaim. Megtettem-e mindent azért, hogy megvédjem az agyam és a lelkem? Elég jól voltam-e az év nagy részében? Elfogadtam-e a saját gyengeségeim, tudtam-e fejlődni?

Minden évfordulón büszke vagyok magamra, hogy újra felépítettem magam és néhány lépéssel előrébb vagyok. Nem szégyellek már semmit abból az időszakból sem és abban reménykedem, ha erről legalább egy évben egyszer megemlékezem, segíthetek elfogadni "minket", és talán megállíthatok valakit, aki épp nagyon lent van. Öt év után ott tartok, hogy azt az életet élem, amit a gyerek-én álomnak kitűzött. Megvan az álom-munkám, a kis albérletem a belvárosban, valaki, akivel egy rugóra jár az agyunk és beszélő plüssállatok :) Megtanultam időt hagyni magamnak, hogy sírjak és kipihenjem a szorongásaim. Egyre kevésbé zavar, hogy máshogy van összerakva az agyam, mint a többi embernek, talán idén újra elkezdek szoros barátságokat is fentartani, ahol már engem fognak kedvelni és nem a szociálisan elfogadhatóra csiszolt változatom (amit nagyon energiaigényes menedzselni). Még mindig nehezemre esik gyengének mutatkozni és segítséget kérni, de már képes vagyok kimondani, hogy "félek, hogy a terhedre vagyok" vagy "félek, hogy nem tartasz elég jónak". De már képes vagyok másokat segíteni, támogatni, még ha nem is olyan mértékben, amivel elégedett lennék.

És persze fontos kérdés, hogy nyúltam volna-e idén a gyógyszeresüvegért, bántottam volna-e magam? Szerencsére nem. És nem volt gondom az evéssel és az alvással sem. A dühkezeléssel rosszabbul állok, mint egy évvel korábban, de ezt szeretném betudni annak, hogy törekszem nem elfojtani az érzéseimet és még nem találtam meg a minden körülmények között helyes csatornáját az indulatnak.

Kianalizálva magam a fejem búbjától a szívem csücskéig, egy nagy, melegséges ölelést szavazok meg magamtól magamnak. Jól vigyáztam magamra. <3

[dajkag]

Nyugi, minden fasza.

Szóval ma hajnalban furcsa dolgot álmodtam. Ott álltam az oszakai szállodám tűzlépcsőjén, ugyanúgy, mint két héttel ezelőtt. Fújt a szél, az idő esőre állt, én pedig rágyújtottam egy szál Seven Stars-ra, annak ellenére is, hogy már több mint egy éve nem dohányzom. A füst marta a torkomat, szédültem, legszívesebben okádtam volna, de valahogy mégis jó érzés volt ez, mert a tüdőre szívott kátrány kitöltötte azt az űrt, ami az elmúlt napokban ismét egyre erősebben elkezdett tágulni bennem. Ami egyre jobban rágja a belsőmet és lassan de biztosan megmérgezi azt a leírhatatlan boldogságot, amit a kint töltött másfél hónap alatt éreztem. Szóval a lépcsőn állva átfutott az agyamon a gondolat, hogy ez lenne a tökéletes pillanat arra, hogy lezárjuk ezt a történetet. Hogy egy életút akkor lehet igazán szép, ha tudjuk, hogy hol érdemes befejezni. Hogy kilépni ebből az egészből csak az igazán magasztos pillanatokban, méltóságteljesen érdemes. 35 év meg egyébként is egész jó menet szerintem. 15 éve nem számítottam volna arra, hogy ez így kisebb-nagyobb zökkenőkkel ugyan, de menni fog. Azt mondják például, hogy Jézusnak is csak 33-at sikerült megélnie. Én meg túléltem a megváltót. Büszke is lehetnék magamra, nem? Szóval álltam ott, néztem a tüdőmből kipréselt füstön átszűrődő Tsutenkaku tornyot, közben azon gondolkodtam, hogy csak egy pillanat lenne pontot tenni ennek az egésznek a végére. Aztán persze rögtön átfutott az agyamon, hogy ezzel hány olyan embernek nehezíteném meg az életét, akinek semmi köze a nyomoromhoz. A szálloda dolgozóinak, a járókelőknek, a rendőrségnek, de legfőképp a szüleimnek is van elég baja nélkülem. A halál egy tisztátalan dolog, ezzel pedig nincs jogom megmérgezni mások életét. Szóval inkább fogtam magam és felszálltam a Hongkongba induló esti járatra. Aztán az álmon belül csatakosra izzadtan, könnyektől fuldokolva felébredtem a nyolcadik kerület peremén, és azon gondolkodtam, hogy életem legnagyobb hibáját akkor követtem el, amikor nem ugrottam ki a nyolcadik emeletről. Senki nem foglalta volna ugyan keretbe a nevemet, ellenben egy kisbetűs hírt talán még az Ōsaka Nichinichi Shimbunban is megértem volna. Valami archívumból lehet, hogy egyszer előtúrtak volna hasznos statisztikai adatként. Elvégre gondolom, nem sok külföldi lesz öngyilkos Japánban. De igazából már mindegy. Visszajött ide egy adag hús, aminek épp semmi egyéb funkciója nincs azon kívül, hogy foglalja a helyet. Az a helyzet, hogy szaros közép-kelet-európaiként 35 évesen egyre kevésbé látok magam előtt perspektívát. Egyre kevésbé tudom, hogy hogy juthatnék vissza hosszabb távon, ez pedig teljesen felőröl, mert úgy érzem magam, mint akit visszalöktek és bezártak egy kibaszott ketrecbe és többet nem mehet onnan haza. Ami elég röhejes, mert elméletileg itt kellene otthon lennem. És tudom, hogy ez a mérhetetlen szorongás nem feltétlenül az ország vagy az emberek hibája. A hiba bennem van (vagy sokkal inkább én magam vagyok a hiba a rendszerben). Mindenesetre szerencse, hogy ezt az egészet csak álmodtam és minden rendben, mert valljuk be, egy ilyen szar ráadás epizód után a befejezés már igen kínos lenne.

#perszonál

[azsofiaa]

Végre vége van… El sem hiszem, hogy túléltem, de itt vagyok és erősebb lettem!❤️‍🔥

#magyar idezet #magyar idézetek #magyar tumblisok #magyar tumblr #idezetek #szerelem #szeretlek #üres szív #vége van

[meg-megbanom-ezt]

Gyáva vagyok

Most egy darabig kilépek, nem vagyok hozzászokva az aktivitáshoz és félek a véleményektől. DE annyira azért nem vagyok gyáva, hogy töröljem a posztot. Meg hát dolgozni is kell néha. A legközelebbi poszt már valami rajz lesz!!!

ÁPDÉT: jól van, elolvastam a reakciókat és túléltem. :3 Nyilván azért is nehéz ismerkedni, mert túl mimóza vagyok (tudom, pszichológus, csak idő+pénz is limitált egyelőre :().

ÁPDÉT2: well, technically ez nem új poszt, úgyhogy nincs rajz. ¯\_(ツ)_/¯ Bocsi, tudom, hogy ez valahol csalás...

#<3 #this hellsite

[troger]

anyámmal

az évtizedek során sokkal jobb lett a kapcsolatom, tulajdonképpen a múltat meg is beszéltük és már nagyon r��g megbocsátottunk egymásnak mindent

szerencsére még most is mindent meg lehet vele viszonylag normálisan beszélni

de ő sem tud kibújni a bőréből, és még mindig van, amit nem tud másképp csinálni

mégpedig hogy 48 évesen is a kicsi fia vagyok, akit félteni kell egyfolytában (emiatt nem tud teljesen őszinte lenni a kapcsolatunk, mert vannak dolgok, amiket ezért elhallgatok előle)

ezt a féltést nem is tartja magában, amivel a gyakorlatban megpróbál engem is beparáztatni

ezt gyűlölöm, és mindig ideges leszek tőle :/

például megyünk öcsémékhez karácsonyra

megvettem a repülőjegyet, ő is megvette az övéket

én ryanairrel megyek, anyámék wizzairrel

az egyik telefonálásnál kikérdez, minden megvan-e, vettem-e ülőhelyet, azt minek vettem, ők sose vesznek, meg mekkora a feladandó csomag, és ugye tudom, hogy azt külön előre meg kell venni, mert ha nem veszem, a reptéren háromszor annyiba fog kerülni, úgyhogy biztos megvettem-e, annyira szemetek ezek a légitársaságok

nekem ez mindig úgy jön le, hogy 1) kontrollál és 2) hülyének néz, nem bízik bennem

addig tolja, amíg tényleg meg kell néznem, hogy valóban megvettem-e a poggyászjegyet, mert mi van, ha rosszul emlékszem és valahogy mégis benéztem?

ez sima gaslighting, a kurva életbe már :/

én nem mondom, hogy még soha nem basztam el semmit, de valahogy azért csak túléltem eddig is

következőnek, miután megtudja, hogy át kell metróznom londonon, mindenféle kommentár nélkül küld egy cikket a londoni metró zsebtolvajairól

most erre mi a faszt mondjak? semmit, nem reagálok

értem, anyám félt, mert szeret

ami holnap este lesz még: pontosan mikor megy a repülőm, megmondja, mikorra legyek kint, megkérdezi, mikor kelek, és jajjj, nehogy elaludj! (ez is mindig van; egyszer 20 éve lekéstem egy hajót, talán azért)

bónuszként esetleg majd utólag elmondja, egész éjjel nem aludt, annyira izgult, hogy minden rendben legyen velem, nehogy lekéssem a repülőt, vagy kiraboljanak

anyám ilyen, már nem fog megváltozni

így szeret, így kell szeretnem - de közben neheztelek rá, amiért egész életemben megpróbált a félelmeibe bevonni

és sajnálom, mert ő így éli az életét, egyszerűen nem tud lazítani két percnél tovább

(mindez jobbára csak akkor van így, amikor szingli vagyok; vajon a kapcsolataimra mindig úgy tekint, hogy végre van, aki vigyáz rám?)

#napló #életem

[felhokfelett-1]

Büszke vagyok magamra, mert túléltem azokat a napokat, amikor azt hittem, hogy már nem fog menni.

[nitta86]

És akkor a BDSM esetleges terápiás hatásairól:

 Egyáltalán van e terápiás hatása? Szerintem lehet, de időnként eléggé kockázatos, nem túl hatékony és kissé kegyetlen módszer.

 Mondok egy saját példát. Tizen-huszonéves koromban nagyon szorongó voltam, és folyton úgy éreztem, hogy cikin, vállalhatatlanul viselkedem és mások megítélnek ezért. Minden apróságon hetekig-hónapokig rágódtam, hogy mit gondolhatnak rólam mások.

Még nagyon kezdő voltam a BDSM-ben, mikor egy akkori partneremmel játszottunk nyilvánosan. Ő harapta a mellemet, én nyüszítettem, és ezt mindenki látta és hallotta. Mindez kis ijedt 22 évesként baromi ciki volt nekem. Utána viszont annyira felszabadító volt és annyira sokat segített, mert ha ezt túléltem, akkor csak nem a világ vége, ha furán fogalmazok, vagy félreértek egy szituációt a mindennapokban. Sokkal lazább lettem, ennek hatására.

Ugyanennek a problémának a megoldása valódi terápiában: Beszélgettünk a pszichológusommal a gyerekkoromról, feltártuk az okokat, hogy miért érzem, úgy hogy nehéz engem elfogadni, meg hogy folyton vállalhatatlanul viselkedem. Kiderült, hogy nem magamtól kezdtem ezt hinni, hanem a szüleim (főleg anyám) kritizálták minden szavamat és mozdulatomat. Egyébként valószeg tudatosan azért, hogy elbizonytalanítsanak, könnyen tudjanak kontrollálni, és letörjék a függetlenedési szándékomat. Rájöttem, hogy teljesen rendben van a viselkedésem és szerethető vagyok, és el kéne hinnem a barátaimnak, hogy nincs velem semmi komoly gond.

Mindez sokkal hatékonyabban csökkentette a szorongásomat és sokkal feltűnőbb és erősebb változást hozott, mint a BDSM-es megoldás. Utóbbi csak egy átmeneti és tüneti kezelés volt sajnos, ráadásul nem túl humánus módszerrel.

Szóval a valódi terápia, szakemberekkel jobb. :)

#szövegesposzt

[ujrakezdesnelkuled]

Örök kedvenc🔮❤️‍🩹

Ez a dal egy olyan korszakon volt velem, a legeslegjobbkor jelent meg Missh ugyanis minden zenéje nekem valamit jelent és valami korszakot épp kibeb@szottul tudott képviselni. Na de, nektek elmondom, az első nagy szerelmem végét jelentette ez a dal, ugyanis azt a sort képviselem aki 19éves korában azért akart meghalni mert már soha nem leszek boldog mert elhagyott ő. Na de lányok fiúk, túlléptem, túléltem itt vagyok és élek. Mindenkinek üzenem, hogy egy idő után vége ennek a sötét korszaknak és jön a fény a tavasz az újjáéledés. Nekem több évembe került, de ma már ez a dal azt kepviseli, hogy végig csináltam és erős voltam. Ahogy Missh is megmondta: "Csak azt akarom elmondani, hogy bárkinek bármi olyan sérelme van a múlt szerelmével kapcsolatban, csak pár év és kinövünk belőle, kinövünk belőle és tovább lépünk!!"❤️

#mr missh #misshmusic #missh music #missh #magyar tumblisok #magyar tumblr #magyartumblr #magyar dalszöveg #magyar zene

[erosnekszulettem]

Néha egyszerűen csak azt érzem hogy képtelen vagyok tovább csinálni...

Mint pl most is... nincs semmi ami jobbá tudná tenni ezt a rakás szart körülöttem... azt érzem fáradt vagyok... hogy nem bírom tovább.. ilyenkor bánom mindazt amit túléltem...

#fájdalom #magyar tumblisok #magyar tumblr #fájdalmas #hazugság #hianyzik #hianyozni fogsz #kurvára fáj #hiábavaló #fáj a szívem