Tudod mi a kurva nagy bajom?! Ahány fiúval szóba álltam vhogy mindig a testiségnél kötöttünk ki… ‘jó nő vagy megdugnálak’ - dióhéjban. Lehet valakinek ez imponál, hogy wooow a fél világ megdugna hmmm de jó nekem. Nyilván van amikor belemegy az ember hogy kavar ezzel azzal és semmi több, mert jelenleg nincs másra, illetve többre szüksége. Ez ilyen. Mindig is volt ilyen és mindig is lesz, nem vagyunk egyformák. Minden életszakaszban mindenkinek másra van szüksége, mindenki a maga módján éli meg a helyzeteket. Vissza térve a kis problémámra. Attól, hogy én nőnemű vagyok nem azt kell feltétlenül látni bennem: cici, pina, segg… Kb a legnagyobb vágyam, hogy beszélgessek úgy egy sráccal, hogy semmi következménye nem lesz. Szimplán csak haverok leszünk. Beszélgetünk bármiről, nevetünk, iszogatunk néha csinálunk programokat. Mint egy átlagos lány-lány barátság. Miért olyan nehéz ezt megérteni vagy épp erre bárkit is találni?! Egy szimpla fiú-lány barátság. Semmi több. Én valahol még hiszek ebben. De lassan kommunikálni sincs kedvem ezek után senkivel…
Az a helyzet, hogy neki tényleg egyszerű. Mármint amiatt, hogy halál nyugodt a kapcsolatban. És ez mind azért van mert tudja, hogy nem kellek senkinek sem. Nem érdeklődik irántam senki sem úgy. Szép vagyok de nem annyira, hogy érdekelnék bárkit. Érdektelen vagyok.
ma fúj a szél a városban, és mivel a szemétre is vonatkoznak a fizika törvényei, természetesen mindenfelé fújja a szemetet is
és pont mikor már majdnem hazaértem
arra jöttem rá, hogy ez bánt
hogy az emberek csak élvezik, amit a természet ad, de nem tisztelik
annyira sem, hogy 1, azaz egy darab műanyagot felvegyenek a földről, és elvigyék a legközelebbi kukáig
ami tényleg annyira közel van általában, hogy az számomra teljesen elképzelhetetlen csodavilág
és persze mindenki a maga szintjén nyomorog, de
én nem szeretem nézni, hogy a nejlonzacskót ide-oda sodorja a tenger, aztán vagy kiköpi vagy nem
vagy a börgerkinges papírok
hát, az legalább papír, a nagyja legalábbis
lepnek be mindent száz méteren belül
szóval most úgy érzem magam, hogy tök jókat tudnék itt sétálgatni a tengerparton, de inkább nem megyek oda, mert akkor el kéne kapnom egy szélfútta nejlontáskát, és telerakni szeméttel, és ha az megtelt, akkor a következőt is, és mire el kezdeném tudni élvezni, addigra elfáradok
remélem, ez hamar elmúlik, mert különben át kell költöznöm Svájcba, és hosszú ujjú ingben zongorázni a klaviatúrán életem végéig, hogy tudjak venni két vízízű paradicsomot hónap végén
Még mindig nem kommentel senki sem a ficjeimre. xD Már gondoltam arra, hogy beírom a ficjeim summery-jébe, hogy: "Látom, teljesen érdektelen és unalmas mindenki számára ez és az összes többi történetem is. Megmondanátok akkor azt légyszi', hogy miért nem érdekel titeket ez a történet? Miért nem jó annyira, hogy legalább végig bírjátok olvasni vagy nem tudom. Milyennek kéne lennie, hogy érdeklődést mutassatok irántuk?"
Vagy nem tudom, mit kéne tennem, de borzalmas érzés és egyre borzalmasabb...
Talán mégis jobb lenne, ha inkább örökké "csak" barátok maradnánk, mert így nem kell rettegjek attól, hogy egyszer kiszeretsz belőlem. Maradhatok minden titkod hű őrzője. Akkor is, ha majd a vállamon sírod ki a csalódásaid. Akkor is, mikor lelkendezve mesélsz legújabb szerelmedről. Akkor is, ha ebbe egy kicsit mindig bele fogok halni.