Tumgik
#magyar-skót
hunblarity · 4 months
Text
Emlékeztek még a nagy magyar tumbli crush térképre? Én már nem! Úgyhogy itt az ideje megnézni mi változott, és mi a helyzet 2023-ban!
Gyors definíciók amiket úgyse olvastok el, hogy aztán reblogoljátok az egészet, hogy "fogalmam sincs ez mit jelent, hát miért nem magyaráztad el te seggfej":
Ha reblogolsz valakitől valamit ÉS szöveges kommentet is írsz a reblogba, akkor kapsz az illetőtől egy pontot
Akivel szemben aa legtöbb pontod van, az a crush-od!
Ha két ember egymás legnagyobb crush-jai, akkor ők egy szerelmi háremköztársaságot alkotnak.
Mindenki más aki ezek után az illetők után vágyik (vagy olyan után, aki ezek után az illetők után vágyik, stb.) az ezen köztársaság lakója!
A 2021-es adatok alapján a legnagyobb országok az alábbiak voltak:
pajjorimre-valogataskazi alá tartozott a blogok 32.71%-a
tallianmiklos-szopiszuri a blogok 8.1%-ával második
sztupy-dukeofedinburgh 6.37%-al harmadik
vampirpillango-algebraicvarietyshow 4.49%-al negyedik
mspepperpotts-e52711 pedig 2.4%-al az ötödik lett
(a többieket itt meg lehet nézni)
Vajon @pajjorimre továbbra is vezető helyen van? Történtek nagy szakítások az elmúlt két évben? A hajtás után minden kiderül!
A legnagyobb változás, hogy a TINITUMBLI szekció függetlenedett a pajjor-kazi párosról és külön országot alkottak. Nem is kicsit, övék a blogok 18.35%-a, fuckin-feelings vezetésével!
Tumblr media
A tinitumbli ország elég nagy lett, több nagyobb központot is tudhat magáénak, a főváros mindenképp fuckin-feelings:
Tumblr media
A déli határt őrzi boldog-vagyok-el-ne-hidd
Tumblr media
Nyugati irányba nem-fogadott-hivas-on keresztül vezet az út
Tumblr media
Az északi határvidéket pedig ker-a-lany őriz
Tumblr media
(keleten nincs semmi nagyobb település, gondolom ilyen sorsod borsod zombitanya az egész vagy hasonló)
A pajjor-kazi páros a második, a blogok 11.71%-át továbbra is maguk mögött tudják azért:
Tumblr media
Harmadik helyen történt egy kis dráma! Óriási szakítás, tallianmiklos legnagyobb szerelme már nem szopiszuri, hanem ko1azer0! Kettejüké a blogok 4.24%-a
Tumblr media
Negyedik helyre csúszott a skót kirendeltségű sztupy-dukeofedinburgh páros 3.38%-al:
Tumblr media
Ötödik helyen pedig algebraicvarietyshow-vampirpillango 3.25%-al
Tumblr media
Hatodik helyen még említésre méltó, hogy akurvaanyadatbutters is rájött, hogy pajjorimre egy plátói szerelem, és lecserélte otthonzulles-re! Így kettejük szintén új országot alapítottak, egyből a blogok 2.79%-ával!
A további versenyzők:
almodozoangyal818-vercseppekazesoben 1.98%
kozimacanto-tryagain 1.97%
ahmedvanessa-weneedtotalkrightnow 1.84%
e52711-mspepperpotts 1.59%
rpszt & b-eton-loofie 1.56%
megyematricashazmester-xerxesz 1.39%
kosullo2-martonbede 1.37%
magnusheron-redblek 1.23%
Ha kíváncsi vagy melyik országba tartozol katt a fenti térképre, aztán keresd meg magad, és kövesd a nyilakat addig amíg el nem jutsz valakihez, akik piros nyíllal vannak jelölve, ők az uralkodóid! Van kereső is, hogy ez könnyebb legyen neked, de kicsit eldugtam.
162 notes · View notes
sztupy · 10 months
Text
Noname
Jó régen házasodtunk, külföldön, úgyhogy csak külföldi házassági kivonatunk volt nagyon sokáig. Nem is nagyon kellett semmire, nevet sem akartunk váltani, mert hát nem birtokoljuk egymást, aztán idővel el is felejtődött az egész, amíg ugye nem jött a baba, igazából még itt se volt szükség rá amíg nem akartuk, hogy a babának legyen magyar útlevele.
No de ne haladjunk ennyire előre, szóval megjött a trónörökös, és hát ilyenkor ugye neki is kell valami vezetéknevet adni, de úgy voltunk vele, hogy adunk neki egy harmadikat (ami amúgy szépen harmonizál keresztnevével), ha valamelyikünk vezetékneve később esetleg megtetszik neki, akkor majd később felveszi, az már az ő döntése lesz.
Tekintve addigra már volt skót állampolgárságunk, plusz ő is kint született, ezzel nem volt semmi gond, szépen bementünk a hivatalba születése után két héttel, mondtuk hogy én vagyok X, feleségem Y, a gyerekem viszont Z lesz, mondták teljesen oké, nincs ezzel semmi gond, megkaptuk szépen a papírokat, pár hét múlva meg már jött az útlevele is, benne a nevével.
Aztán mentünk csináltatni magyar útlevelet neki.
HátHogyAztÚgyNemLehetKéremSzépen!!! HátMilyenHülyékMárASkótokHogyEztHagyják!!! IlyenIttNemLesz!!! AMagyarNeveSemmiképpsemLehetMásMintValamelyikSzülőé!!! AmúgyisHogyKépzeljükHogyMégMindigNemRegisztráltukBeAKülföldiHázasságunk!!! MertAkkorKellettVolnaMegmondanunkHogyAGyereknekMiLeszAVezetekéneve!!! StbStbStb...
Erre mondtuk, hogy itt a skót útlevele, benne ez a név szerepel, itt az anyakönyvi kivonat, minden már le van papírozva, innen vissza már nem lépünk.
HátDeAztAkkorSeLehet! Menjünk szépen vissza a skótokhoz és mondjuk nekik, hogy változtassák meg a gyerek nevét!
Erre mondtuk, hogy nem, úgyhogy más módszer lesz itten. Kicsit ekkor már örlődtek, de aztán jött a nagykövet maga (vagy ő csak kiskövet volt nem tudom), és kiötöltük a Megoldást™:
Anya felveszi a gyerek nevét, mondjuk művésznévként úgyis a médiában dolgozik (ezt amúgy tervbe volt már véve, pár brit iraton már így szerepelt a neve, ezeket csatoltuk is a kérvényhez)
Küldünk egy névváltoztatási kérvényt, a kisnagykövet majd ír hozzá egy ajánlást is vagymi
Anya ezután kap új anyakönyvi kivonatot a magyaroktól
Az alapján kapunk új házassági kivonatot amiben már rendesen szerepelhet az, hogy a gyerek neve Z lesz
A gyereket ezután be lehet már rendesen anyakönyveztetni
És kap útlevelet is az igazi™ nevével
Ezután elmondták vagy 3x hogy nagy szerencsénk, hogy Edinboróban csináltattuk ezt a kisnagykövettel, mert Londonban a nagynagykövet ilyet nem csinálna meg, legyünk hálásak, stbstb., kifizettünk vagy £100-ot, egy hónap múlva jöttek az új papírok, hogy a névváltoztatás engedélyezve, a gyerek most már legálisan létezhet, jött az útlevele is meg miegymás.
Már csak az hiányzott hogy az új házassági kivonattal felvegyem feleségem új nevét, de aztán jött a Covid úgyhogy ezt nem sikerült. Mondjuk a skót papirokon már persze ott is ott az új nevem, mert azt egyszerű elintézni, de majd egyszer rászánom magam hogy a magyarokkal is elintézzem ezt valamikor.
133 notes · View notes
stickalittle · 2 years
Note
Teljesen demagóg árösszehasonlítás. 180 grammos Pilótakeksz a magyar Coopnál: 749 HUF = 4,16 HUF/gramm. Tunnock’s Tea Cake (kb. a Pilóta népszerűségbeli skót megfelelője) az edinburgh-i Lidlben: 665 HUF (1,5 font) / 250 g, 2,66 HUF/gramm. Megkíméllek a többi összehasonlítgatástól. Éhező Nyugat, hogy dögölne meg minden fideszes.
Amúgy elgondolkodtam már rajta, hogy a hülye tehet-e arról, hogy hülye. Valahol ez is áldozathibáztatás, hogy a hülye a hibás, mert becsapják a hülyét, ő pedig hisz a szélhámosoknak. A rokonom is olyan, hogy most bosszankodik, mert 2 milliót még bele kell tolnia a napelempályázatába, és fingja sincs, hogy ez-e a vége, de nem tudja megmondani, kire mérges, mert neki még mindig Orbán a legjobb. Félelmetes működés közben látni a propaganda erejét.
2 notes · View notes
avicdsgn1 · 2 months
Text
Elképesztő magyar siker: a kisföldalattit a világ legjobbjai közé sorolták!
Az 1896-ban megnyitott M1-es metrót a világ tizennyolc legjobbja közé válogatta a CNN.
A cikkben megemlítették, hogy bár Londonban nyílt meg az első földalatti vasút, kezdetben hagyományos gőzmozdonyok működtek a vonalon, így Budapestre hárult az a feladat, hogy megépítse a világ első villamosított földalatti metrórendszerét. A millenniumi ünnepségek során átadott M1-es vonal forradalmi előrelépést jelentett a városi tömegközlekedésben, hiszen elektromos világítást vezetett be az állomásokon és a kocsikban, emellett először használtak kétirányú kocsikat, és felsővezetékrendszert a vonatok áramellátására a földfelszíni érintősín helyett. Lolz. Elképesztő!!!! Hihhetetlen!!!!! A Siemens és Halske cég tervezte. Londoni mintára, németek tervezték.... hol ebben a "magyar" siker rész? :D Mondjuk a történet így is sántikál pár dolognál, de ez van. Megszoktuk. A MihMogyolórealitás az egy külön univerzum. Legalább annyira "magyar" siker, mint a Lánchíd....egy görög fickó adott pénzt, hogy egy skót fickó, angol design alapján felépítsen egy magyar hídat.
0 notes
keresztyandras · 6 months
Text
Hamupipőke üvegcipője
Avagy milyen ötlet üvegből cipőt fújni? >Mind a magyar, francia, angol, katalán, skót, holland és a Hamupipőke még megannyi meseváltozataiban csillogó üvegcipő szerepel. Az üvegcipellő inkább tündérekhez, mint emberlányhoz való viselet lenne, mégsem valószínű, hogy megfordul a fejében a gondolat: vajon nem kényelmetlen-e? Vélhetően még inkább, mint a holland klumpa. Az üvegcipő forrása:…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
labjegyzet · 2 years
Photo
Tumblr media
GWR 2023 - FÖLDÖNTÚLI ÉLMÉNY!
Az új, 2023-as kiadvány lerántja a leplet a Föld és az ég legújabb és a legnagyszerűbb Guinness-rekordjairól. Képekkel, illusztrációkkal, és más különleges funkciókkal kelti életre az idei év elképesztő rekordjait.
A GUINESS WORLD RECORDS 2023-as kiadásában 2697 lenyűgöző rekord teljesítmény található, amelyek több, mint 80%-ban eltérnek az előző évitől
Az elmúlt évben több, mint 40.000 jelentkező mutatta be teljesítményét, amely bizonyítéka elképesztő tehetségüknek
A rajongók 2022. szeptember 15-től csaphatnak le a 1.889.939 példányban megjelenő kötetek egyikére, akár könyvesboltban, akár online – ennyi nyomtatott példány elég lenne arra, hogy betakarjunk vele 18 futballpályát, vagy 11-szer a Trafalgar teret
A Guinness World Records 2023 magyar kiadása (7990 Ft) szeptember 15-től érhető el a könyvesboltokban és a webshopokban.
Az Egyesült Királyság szupererős skót rekordere, Jason Auld Edinburgh-ból, aki az egykerekűzés közben felemelt legnehezebb súlyzó – 68kg rekordere. Nagy-Britannia csapatát tovább erősíti ez első brit szikh női súlyemelő, Karenjeet Jaur Bains Warwickból, aki a guggolásból egy perc alatt a legtöbbször kinyomott saját testsúly női rekordere. Kimberly Lester (UK) szintén több feladatból álló rendkívüli teljesítményét mutata be, a legtöbb elkapást fél perc alatt hat tárggyal, kézzel és lábbal zsonglőrködve.
A további lenyűgöző rekordok között van még Fenrir Antares Powers (USA), a legmagasabb házimacska (47,83 cm), Elladj Baldé (CAN) a legtöbb egymás utáni hátraszaltó jégkorcsolyával (3) és Nicolas Montes de Oca (Mexikó) a leghosszabb ideig megtartott egykarom kézen állás (férfi), ami 1 perc és 11,82 mp. 
Néhány rekorddöntő szupersztár:
KARENJEET KAUR BAINS (UK) - guggolásból egy perc alatt a legtöbbször kinyomott saját testsúly (nők) - 42
Tumblr media
Karenjeet nem csupán az első szikh, aki Nagy-Britannia színeiben indulhatott sporteseményen, de ő az a rekorder, aki elsőként birtokolja a guggolásból egy perc alatt a legtöbbször kinyomott saját testsúly (nők) címet. Karenjeet napi 1,5 órán át edzi magát, heti 6 napon. Főállásban pénzügyi menedzserként dolgozik, de a rekord bemutatása előtt két hétig a nagy eseményre készült, edzett.
E mellett számos egyéb díjat is birtokol, többek között 2019-ben ő lett a Brit Nemzetközösség Súlyemelőbajnoka, képviselte Nagy Britanniát az Súlyemelő Európabajnokságon Litvániában. A családja a legnagyobb inspiráció és segítség számára. Karenjeet reméli, hogy hatással lesz a jövő nemzedékeire, és még több kisebbségben lévő nőt inspirál arra, hogy „törjék át az üvegplafont, és nyomot hagyjanak a sportvilág különböző területein.”
JASON AULD (UK) – egykerekűzés közben felemelt legnehezebb súlyzó – 68kg
Tumblr media
„Kevesen kombinálják az egykerekűzést és a súlyemelést.” – mondta a rekorder Jason Auld. Szenvedélye középpontjában az egykerekűzés és a súlyemelés áll, így a 2020-as nagy lezárások alatt Jason azt a célt tűzte ki maga elé, hogy rekorder lesz, hogy ezzel vigyen újra rendszert az életébe. Nyolc, szigorúan edzéssel töltött hét után, amiben váltva volt a súlyemelés és az egykerekűzés, 2021. április 5-én Jason megdöntötte a rekordot. Jason szerepelt tévéműsorokban, reklámokban és fellépései is voltak. Állítása szerint nem őstehetség, és büszke magára, hogy kemény munkával érte el a céljait. Sosem hitte volna, hogy lehetséges, hogy az idei kötet bajnokai közötti szerepelhet.
ALVIN (SWE) – A LÓ, AMELY A HÁTSÓ LÁBAIN A LEGGYORSABBAN TETT MEG 5 MÉTERT– 16.70 másodperc
Tumblr media
Alvin, a svédországi shetlandi póni – 16,7 mp alatt tett meg a hátsó lábain 5 m-t. Alvin 2009-ben került gazdájához, Pauline-hoz. Kezdetben nagyon félt az emberektől, ezért Pauline, hogy segítsen Alvinnak leküzdeni a félelmét, trükköket tanított neki, így növelve a magabiztosságát. Alvinnak tetszett ez a szereplés. Évek alatt tökéletesítette a hátsó lábon járást. A rekordra való felkészülés során a pozitív megerősítési technikát alkalmazták, így növelve Alvin erőnlétét. Pauline szerint elképesztő érzés, hogy Alvin bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, de hozzátette, hogy „Mindig is tudtam, hogy egyedülálló teremtés.”
FLORIAN KASTENMEIER (DE) – A LEGNAGYOBB BŰVÖSKOCKA-GYŰJTEMÉNY – 1519 DB
Tumblr media
Florian bűvöskocka-szenvedélye 2005-ben kezdődött, az első Rubik-kockájával, és hamar a rabjává vált a kocka általi kihívásoknak. Az immáron 1519 db-ból álló gyűjteményéből a legrégibb példányok a kedvencei, hiszen ezeknek, ahogy ő mondja „történetük és személyiségük” van. Bár Florian képes mindössze 45 másodperc alatt kirakni egy Rubik-kockát, mégis a sokszínű gyűjteményére a legbüszkébb, amelyben a klasszikus Rubik-kockától a híres emberek arcát ábrázoló darabokig minden megtalálható. Amikor megkérdeztük, hogy milyen érzés bekerülni a Guinness Rekordok könyvébe, azt válaszolta, hogy hihetetlen, hogy az egész világ látni fogja a gyűjteményét.
CELESTE DIXON (AUS) - A FÉL PERC ALATTI LEGTÖBB HÁTRASZALTÓVAL KOMBINÁLT NÉGYÜTEMŰ FEKVŐTÁMASZ (8), A LEGTÖBB ELŐRESZALTÓ EGY PERC ALATT SELYEMSZALAG-AKROBATIKÁBAN ÉS A LEGGYORSABB 10 MÉTERES KÉZEN JÁRÁS 10 KG-OS MEDICINLABDÁVAL A LÁBAK KÖZÖTT (10,55 MP – NŐI REKORD)
Tumblr media
Celeste megszállottja a fitnesznek, korábban versenyszerűen gimnasztikázott, veterán Ninja Warrior Dél-Ausztráliából, aki az idei évben három rekordot is felállított. Legyen szó gimnasztikáról, hegymászásról, CrossFitről, futásról vagy éppen úszásról, Celeste célja, hogy az edzés szórakoztató legyen, és ez segít neki a stressz levezetésében. Minden rekordjára hetekig edz. Elmondása szerinte a legnagyobb kihívást a leggyorsabb 10 m-es kézen járás 10 kg-os medicinlabdával a lábak között rekord jelentette, de eltökélte, hogy sikerülni fog. A rekordokra való felkészülés mellett három munkahelyen is dolgozik, de emellett az is hajtja, hogy a jövőben a saját rekordjait is megdöntse. Szabadidejét imádott „nindzsa kutya pajtásával” tölti.
További elképesztő rekorderek:
Rubel Medini (ITA) - a legmagasabb sámlitorony egy rolla bollán – 11
Dan Mancina (USA) – a leghosszabb 50-50 grind gördeszkával (IS2) – 6.85m
Chloe Arnold (USA) – a legtöbb sztepptáncos wing mozdulat egy perc alatt – 123 & a legtöbb sztepptáncos pullback mozdulat egy perc alatt – 113
Geraldo Alken (NLD) – a legtöbb „double under to frog” ugróköteles ugrás sorozatban – 7
Junji Nakasone (JPN) – a legtöbb karkörzés egy perc alatt három kosárlabdával (49), a legmagasabbra dobott (6,2 m), majd elkapott pörgő kosárlabda, valamint a leghosszabb ideig pörgetett négy kosárlabda (21,65 mp)
Scarlett Ashley Cheng (CHN) – a legnagyobb ajakírgyűjtemény – 3,388
Saeed Howidi Bashoon (UAE) – a legnagyobb területű fonalkép – 6.3 m²
 A Hírességek Csarnoka olyan ikonikus Guinness-rekordereket állít a középpontba , akik saját rekordjaikon túlmenően is elképesztő teljesítményt nyújtanak. Idén a brit paralimpikon Ellie Simmonds és a zenei szupersztár Beyoncé (USA) is bekerült az arany szobába.
Eközben a Fiatal rekorderek kategória tagjai bizonyították, hogy az életkor nem akadálya annak, hogy a legjobb legyél. Hat elképesztő ifjúsági bajnokot emeltünk ki, többek között a 12 éves Abhimanyu Mishrát (USA), aki a legfiatalabb sakk nagymester, illetve Scarlett Chenget (CHN), aki a legnagyobb ajakírgyűjtemény tulajdonosa.
A Guinness World Records mindenki számára elérhetővé teszi, hogy rekorder lehessen. Szakértőkkel együtt munkálkodva létrehoztuk az új, fogyatékossággal élők számára elérhető kategóriát, ahol a fogyatékkal élő személyek is rekorderré válhatnak. Dan Mancina (USA) a látása elvesztése után újra megtanult gördeszkázni és immáron magának tudhatja a leghosszabb 50-50 grind gördeszkával (IS2) rekordere címet.
A főszerkesztő, Craig Glenday, idén ünnepeli a 20. évét a Guinness World Recordsnál, a 2023-as kiadvány a 21. könyve, mint főszerkesztő. Azt mondta: „Az elmúlt évben közel 40 000 rekordpályázatot dolgoztunk fel, hogy elhozhassuk Önnek a 2023-as Guinness-rekordokat. Az embereket továbbra is lenyűgözi az extrémitás, a végletetek. A világ minden tájáról kapunk jelentkezéskét, sőt még az űrből is! Ezért állíthatom, hogy az új kiadás földöntúli élmény!”
Az új kiadásban 10 fejezet található:
1.      Bevezetés – Küldetések, főszerkesztő előszava, GWR fogyatékossági kategória, GWR-nap!
2.      Világűr – Fedezze fel a technológiai újítókat és az úttörő űrturistákat, a legújabb landolásokat, és az új James Webb űrteleszkópot – ami a maga nemében a legnagyobb
3.      Élet a Földön – Mega-emlősök, bizarr szörnyek, állati hősök és még sok más
4.      Emberi test – Legmagasabb, legalacsonyabb, legszőrösebb, és a legnagyobb ásítási roham
5.      Különleges teljesítmények – Zsonglőrök, hegymászók, fitnesz fanatikusok és sellők!
6.      300 rekord a Föld körül – Jules Verne 80 nap alatt a Föld körül című műve 150 éve jelent meg, ennek tiszteletére egy egész fejezetet szántunk arra, hogy egy gyors utat tegyünk a bolygónk körül, lehetővé téve olvasóink számára, hogy nappalijukból fedezzék fel a világot!
7.      Mérnöki csodák – Hidak, legmagasabb építmények, vonatok
8.      Szórakoztatás – Speciális effektek, a Disney 100 éve, popzene
9.      Modern világ
10.  Sport
A 2023-as kiadás további speciális funkciókat is tartalmaz, amelyek segítenek életre kelteni a rekordokat:
• Pillanatkép – A 3D-s művészek vizuálisan közelítik meg a történetmesélést, és a világ híres helyszíneiről származó összehasonlítások segítségével mutatják meg, hogy mennyire epikusak egyes rekordok.
• A 25 legjobb játékrekord – A kritikusok által elismert és legkelendőbb játékoktól a leghosszabb maratonokon át a leggazdagabb e-sport-sztárokig végigvesszük archívumunk 25 legjelentősebb videojáték-rekordját, amelyek a klasszikusoktól kezdve, mint Pac-Man és a Donkey Kong, egészen a Minecraft és a Fortnite-ig összefoglal minden jelentős állomást.
A kötetben lejátszásgomb ikon azt jelzi, hogy az adott rekordhoz videó is tartozik a Guinness YouTube-csatornáján, melyet a QR-kód beolvasásával azonnal meg is tekinthetsz.
A magyar nyelvű listát megtalálod a www.gabo.hu/youtubelinkekgwr2023 webcímről.
0 notes
metalindex-hu · 2 years
Text
Alestorm – “ez a mi szerelmeslevelünk Magyarországnak” – két magyar nyelvű dallal jelent meg az új album!
Alestorm – “ez a mi szerelmeslevelünk Magyarországnak” – két magyar nyelvű dallal jelent meg az új album! - https://metalindex.hu/2022/06/28/alestorm-ez-a-mi-szerelmeslevelunk-magyarorszagnak-ket-magyar-nyelvu-dallal-jelent-meg-az-uj-album/ -
Olcsó fogászat, unicum és pálinka, csirkepaprikás és csöröge — az epikus budapesti kalandtól a nagyon nagyon yarr Székesfehérvárig hirdeti “Magyarország” című dalában az Alestorm, hogy “a mi tengerünk kékje a piros fehér zöld”! De nem csak ebben a dalban énekel magyarul Chris Bowes, a magyar kiadásra készült el a “Nyár van” című Neoton Família klasszikus feldolgozása is, amiben a második versszaktól Köteles Leander is besegít. 
Magyarország youtu.be/FfVDq0gqVa0  Nyár van (Neoton Família) youtu.be/TrsO6KhlQbw 
“Mondjuk csak szépen ki: mi egy magyar zenekar vagyunk! Komolyan mondom. Amerika, Írország, Egyesült Királyság, Magyarország… szóval elég sokfelé élünk a világban, de Magyarország az Alestorm otthona, központja, szíve; itt fut össze minden, amit csinálunk.” – válaszolta az egyik kérdésre Chris a lemezzel együtt megjelent H-Music magazinban.
Az Alestorm és Magyarország – interjú a Petőfi TV-ben: youtu.be/5toqaQabALg 
Az új lemez már országszerte kapható 1999 forintért különleges magyar verzióban minden Relay & InMedio árusítóponton, és továbbra is rendelhető az alestorm.hmusic.hu oldalon. A H-Music magazint csurig raktuk érdekességekkel, van benne Alestorm, Chris Bowes, Bodor Máté, Elliot Vernon, Lasse Lammert, Captain Yarrface, Visions Of Atlantis, Rumproof és Köteles Leander interjú, Magyarország dalszöveg és tabulatúra, dupla poszter és lemezismertetők.
Július 3-án – most vasárnap – egy hatalmas kalóz P.A.R.T.Y. keretében meg is mutatják a friss dalokat a Barba Negrában, ahol garantáltan elhangzik a “Magyarország” és a “Nyár van” is! 
Facebook esemény: facebook.com/events/966158367317242 
Jegyek: jegy.rock1.hu/alestorm_2022070
Az Alestormot a Visions Of Atlantis kíséri el, akik “Pirates” című friss lemezükkel remekül beleolvadnak az este hangulatába, hazai fronton pedig a Rumproof martalócai ágyúznak a Barba Negra deszkáiról. Ha valaki valamilyen rejtélyes okból nem fogyasztott el legalább hét rumot kezdésre, és ezért nem tudott kellőképp hangulatba kerülni, erről “A Világ Legjobb Igazi Skót Kalóz Metal” zenekara, a Rumahoy énekese, maga Captain Yarrface DJ szettje gondoskodik – akármit is jelentsen ez.
Source
0 notes
tealingual · 3 years
Text
European languages in Hungarian
Albán - Albanian Angol - English Azeri - Azerbaijani Baszk - Basque Belarusz - Belarusian Bolgár - Bulgarian Bosnyák - Bosnian Breton - Breton Cseh - Czech Dán - Danish Déli számi - Southern Sámi Északi számi - Northern Sámi Észt - Estonian Feröeri - Faroese Finn - Finnish Francia - French Fríz - Frisian Galiciai - Galician Grönlandi - Greenlandic Grúz - Georgian Görög - Greek Holland - Dutch Horvát - Croatian Inari számi - Inari Sámi Izlandi - Icelandic Ír - Irish Jiddis - Yiddish Katalán - Catalan Kildini számi - Kildin Sámi Kolta számi - Skolt Sámi Korni - Cornish Latin - Latin Lengyel - Polish Lett - Latvian Litván - Lithuanian Lulei számi - Lule Sámi Luxemburgi - Luxembourgish Macedón - Macedonian Magyar - Hungarian Manx - Manx Montenegrói - Montenegrin Máltai - Maltese Norvég - Norwegian Német - German Okcitán - Occitan Olasz - Italian Orosz - Russian Pitei számi - Pite Sámi Portugál - Portuguese Romani - Romani Román - Romanian Ruszin - Rusyn Scots - Scots Skót gael - Scottish Gaelic Spanyol - Spanish Svéd - Swedish Szerb - Serbian Szicíliai - Sicilian Szlovák - Slovak Szlovén - Slovene Szorb - Sorbian Szárd - Sardinian Tatár - Tatar Teri számi - Ter Sámi Török - Turkish Ukrán - Ukrainian Umei számi - Ume Sámi Velencei - Venetian Walesi - Welsh Örmény - Armenian
34 notes · View notes
eltiron2 · 2 years
Text
Nyelvészeti bringázás
Valamiért a Eurosprt Player nem adja be opciónak a magyar nyelvet a visszanézésnél (szóval h felvételről nézem a mai szakaszt), szóval menjen angolul, azzal nekem semmi bajom... Egészen addig, amíg nem kezd el a két szakkommentátor: McEwen és Sean Kelly közvetíteni, az egyikük brutális ausztrál, a másik pedig vaskos skót akcentussal :) 
Persze az évek alatt már hozzászoktam Kelly angoljához (”Ráojdör” - rider), de azért sokszor rázom afejem, hogy wut?
2 notes · View notes
Hazatérés
Minden annyira poros. Éreztem, ahogy izzadt tenyeremre tapad, fogaim közt serceg, talpam alatt súrlódik. Haza akartam érni, végre lemosni magamról, de hol vagyok még attól? Legalább egy óra, városon keresztül. A busz hirtelen fékezett, harminc kilós bőröndöm pedig nagyot csattanva dőlt el. Az emberek bámulni kezdtek, szemeiket forgatva reakciómat várták. A hirtelen jött figyelemtől zavartan kapkodtam: a kátyúktól ringatózó buszon, egyensúlyozva próbáltam megtartani az ajándékokkal teli duty free zacskót, tömött hátizsákomat és saját testsúlyomat, miközben fél kézzel rángattam a nehéz bőröndöt. Pár kínos perc után kénytelen voltam elfogadni, hogy ez így nem fog menni. Belerúgtam és felnéztem az emberekre, akik segítség helyett, sajnálkozó pillantásokat vetettek rám. Kinéztem az ablakon. Télhez képest jó idő volt, napsütés, a kilátás mégis szürke. Kocka épületek, üveg nélküli ablakok, elhagyott házak, vasúti sínek, fölüljárók, német üzletek, autó kereskedés, politikai hirdetések, kínai piac… és lassan feltűnt a KÖKI, ahol csak pár új graffiti jelezte az idő múlását. Már előre féltem, mi lesz, ha beáll a busz és le kell vonszolnom ezt a rohadt bőröndöt - mekkora hülye vagyok, hogy nem adtam fel csomagküldővel! Megvártam, míg leszállnak az emberek, nehogy újra végignézzék egyszemélyes műsorom, majd nekiálltam lecibálni. A sofőr kilépett fülkéjéből, megállt és végignézte, míg utolsó utasa és csomagjai is elhagyják a fedélzetet. A megállóban, mintha csak rám várt volna, márkás parfümöt és Iphone-t ajánlgató cigányasszony indult meg felém. Próbáltam kerülni a szemkontaktust, de remélve, turistát fogott ki, a “Hello! Parfume? Iphone?” szavakat magyaros angolsággal ismételgetve állt be elém. Meglepődött, milyen morcos vagyok és mintha csalódott volna, hogy magyar. Megálltam egy percre, körülnéztem és próbáltam összerakni, hogyan jutok át a metróhoz ennyi mindennel úgy, hogy még jegyet is vennem kell. Egyre koszosabbnak éreztem magam, törölgettem a homlokom, vakartam a fejem, nadrágomba töröltem izzadt tenyerem. A por megtöltötte orromat, keserű ízét pedig a számban éreztem, köhögnöm kellett. Újabb plakátot pillantottam meg a bevándorlásról, annak elutasításáról, Soros Györgyről. Még nem teljesen értettem. Forróság öntött el, megszédültem. Tekintetemmel ülőhelyet kerestem, de ameddig elláttam hajléktalanok és személyes tárgyaik foglaltak el majdnem minden szabad felületet. Rádőltem a bőröndömre, elővettem a kulacsomat, és kiittam belőle az utolsó korty skót vizet. Könnyekkel küzdöttem, szívem össze-vissza vert, kapkodtam a levegőt. Kezeim remegtek, szikrákat láttam így jobbnak éreztem behunyni a szemem pár percre. Ha még kint lennék, most felhívnám Danát, hogy igyunk meg egy sört a Mckays-ban... Matthew kérdés nélkül csapolja a Bestet, ahogy belépek az ajtón, én pedig nem mernék a szemébe nézni a múltkori üzenetváltásunk után. Tomas jelenik meg kötényében, és kérdezi, eszünk-e valamit? Talán később, egy burgert. Szokásos helyünkre telepszünk, közel a pulthoz, én háttal az ajtónak. Még alig vannak, korán van. A kandallóban ég a tűz, érzem az illatát. Más illata van, mint az otthoni tűznek, misztikusabb. Pohár és tányér csörömpölés, Leah körbejár és meggyújtja a gyertyákat az asztalokon, kérdezi jönnek-e a többiek? Ma nem, majd pénteken. Korán sötétedik. A lengyel maffia épp most lép be az ajtón, “nem, nem Ő az”, mondja Dana, mert tudja, még ha nem is mondom, minden egyes ajtónyitásnál Rá várok. Esik az eső de nincs hideg. Dana rágyújtana, kimegyünk. Valaki dudál, Andrew az, épp hazaért munkából. De jó, hogy ma szabadnapunk volt! Visszamegyünk, rendelünk vacsorát. Dana kiszedegeti a salátát a burgerből, tányéromra helyezi. Megisszuk a harmadik sört és elindulunk haza. Felkísér az ajtóig, Tomi már itthon van. Belépek, köszönök, bekukkantok a konyhába, ahol éppen Kata főz, és leülök az egyetlen székünkre. Beszélgetni kezdünk, ott maradunk míg el nem álmosodunk, aztán csendben elvonulunk szobáinkba. Megnézek még egy részt a Modern Family-ből, feldob, majd egész testem bebugyolálva, remélve, ma éjjel nem jelenik meg egyetlen óriás pók
sem a párnámon, elalszom.  Erősen kellett koncentrálnom, hogy ne törjön ki belőlem a sírás Kőbánya-Kispest buszállomásán. Mély levegőt vettem, még egyet, még egyet, fogaimat összeszorítottam, körmeimet belevájtam tenyerembe, felálltam, felnéztem a kipufogófüsttől szürke mennyezetre, tízig számoltam és visszatértem a valóságba. Ebbe a poros, szürke, magára hagyott valóságba, amit én választottam magamnak. Senki hibája, nem az övé, csakis az enyém. Szomorúan, de új erőre kapva indultam meg a lépcső felé, és ha jól emlékszem, már az a bőrönd sem volt olyan nehéz. “Soha többet 200E”, fogadtam meg magamban ott, akkor, alig egy órája az országba lépve.
2 notes · View notes
dendre · 3 years
Photo
Tumblr media
Az első 3+2-lemez 1986 áprilisában jelent meg, instant csúcssiker, a Jugoton lemezcég azonnal akart még ebből. A színtér királycsináló rádiós-dj-tévésének, Kovács Karesznak a segítségével pár nap alatt megszületett a Sógor (egy Reflex nevű, inkább hotelekben, bárokban zenélő szalonzenekarból), az új zenekar május elsején már stúdióban rögzített, június végén pedig boltokban volt a debütlemeze is. Augusztusra már a többi lemezcég is cselekedett, a Jugodisk az Édes Csók trió albumával állt elő. Nem az egyetlen csupa nőből álló zenekar a régióból (ott volt még a négytagú, szintén 1986-ban debütált Panónia Band is - menő borító), de mindenképpen feltűnő volt még akkoriban. 
Egyelőre keveset tudok az Édes Csókról - jellemző, hogy mennyi újságcikk, szöveg foglalkozott a muskátlizene, lakodalmas rock jelenséggel akkoriban, pro-kontra a giccsről, de a zenekarok története a legnagyobbakat (3+2, Sógor, Szivárvány) kivéve alig maradt fenn - az sem világos ki zenélt és hangszerelt (a lemezborító szerint egy bizonyos Agga), de a 46-os sárga villamoson című album azonnal kilógott az inkább nóta- és cigányzenére, műdalokra építő, lakodalmakban, bálokon szóló zenét feldolgozó mezőnyből. Persze a tánczene mulatósabb ága, az operett- és filmbetétdalok felé mások is nyitottak, eleve része volt a báli repertoárnak, de az Édes Csók-lemezen egy kicsit koncepciózusabban jelenik meg a Nagy Magyar Daloskönyv anyaga (annak vidám ága, miközben ezzel párhuzamosan már készen volt a Trunkos-Postássy-Dévényi-féle Nincs kegyelem LP, ami meg a 20-as, 30-as évek sanzonjainak kibukottabb ágát dolgozta fel szintis minimalizmussal), és a 46-os sárga villamoson hangszerelése is elüt a szintis muskátlitól.
Szóval induljon el a címadó dal. Az első húsz másodperc, túlzással nyilván, lehetne egy korai R.E.M. vagy Smiths B-oldal nyitánya is, vagy na jó, egy másodvonalbeli skót vagy új-zélandi janglepop-zenekar. Aztán jön az ének. Most mondja azt valaki, aki ismeri a Pipettes-et, hogy ez nem olyan! Your édes csóks are wasted on me. 
A nagyon kevés fellelhető korabeli kritika utálta, mint ahogyan mindent, ami muskátli: "Erős a gyanúm, hogy az énekeseket kísérő zenekar tagjai a szalagon szereplő 10 dal közül egynek a dallamát sem tudják, mert akkor valószínű, hogy azokat játszották volna, nem pedig valami egészen mást improvizálnának." Ez persze még igaz is lehet, de mai füllel éppen ez adja az ízét. Mintha a nemlétező magyar janglepop-együttes feldolgozná Kiss Manyit. Vagyis de, létező, Édes Csók a neve. (Volt egy második lemezük, azon már akad saját dal és szintisebb, változatosabb a megszólalás.)
11 notes · View notes
weedamka · 3 years
Text
Úgy döntöttem, hogy a mai naptól mindennap megosztok egy zenei albumot, amit vélhetően jónak találok, vagy jelent valamit, vagy érdemlegesnek találok arra, hogy bárki is hallgassa, mert a sok műanyag faszság között felemelő élmény minőségi zenét hallgatni. A számomra abszolút kedvenceket fogom kirakni, a goa-tól a magyar alternatív, és az 1800-as évek folk/blues albumain keresztül egészen a pszichedelikus hangzású, populáris, vagy nagyobb közönséget érdemlő lemezeken keresztül.
Az első:
Mogwai - Rave Tapes
A Rave Tapes a skót post-rock zenekar, a Mogwai nyolcadik stúdióalbuma, amely 2014. január 20-án jelent meg az Egyesült Királyságban a Rock Action Records-on, majd másnap az Egyesült Államokban a Sub Pop-on.A Mogwai egy 1995-ben Glasgow-ban alapított posztrock zenekar.
Dalaik általában hosszú, dinamikus gitárjátékokból, melodikus basszusgitár-szólamokból, valamint torzítás és effektek sűrű használatával kiegészítve jönnek létre. Első albumukat, a Mogwai Young Team-t így jellemezték: lenyűgözően dinamikus, észrevétlenül vált a nyugtató zenéről az idegölő fehérzajra és kalapácsütésre. A Mogwai instrumentális zenét játszik, amelynek fontos jellemzője, hogy nincs benne ének. A zenekar énekese, Stuart, erre így reflektált: Úgy gondolom, az emberek nem szoktak hozzá, hogy nincsen dalszöveg. Néhány embernek megnyugtató az ének jelenléte, szerintem szeretnek magukban énekelni, és mivel a mi számainkat nem tudják énekelni, ez frusztrációval tölti meg őket.
https://www.youtube.com/watch?v=CDr_rp76bvg
2 notes · View notes
adamsmoments · 4 years
Text
Depeche Mode - Violator (1990)
(1990. március 19.)
Mute
47:02 perc / 11 szám
Megannyi frusztrációt követően 1989-ben egy felszabadult sóhaj és fellélegzés következett: véget ért a kommunizmus és a hidegháború, leomlott a berlini fal (nyugati oldalán színes graffitik, keleti oldalának árnyékában kilátástalanság, öngyilkosság), rehabilitálták Nagy Imrét**, nem kellett többé oroszt tanulni, Magyarországon kikiáltották a köztársaságot, a Népköztársaság megszűnt létezni, bár jó néhányan elcserélnék valami szebbre ekkori emlékeiket, elképesztően intenzív, sűrű pillanatok, élménygazdag események füzére volt ez az időszak, melyek képkockái fekete-fehér képsorokként égtek be agyam barázdáiba, bár nem emlékszem, hogy maga a korszak szürkeárnyalatú, vagy csak a katódsugárcső által közvetített képsorok, így ültem törökülésben és néztem, ahogy kiesik az első tégla a falból, nem értettem, hogy miért piknik a páneurópai Sopronban***, de emlékszem Horn Gyulára drótvágóval, euforikus keletnémet arcokra, hátrahagyott Trabantokra, Wartburgokra, a kiterített Ceausescu-házaspár**** holttestére egy omladozó tanterem fala előtt karácsony este, majd kicsivel később ugyanígy törökülésben, akkor már nagybátyám szőnyegén – miközben a család  a háttérben politizált –, áhítattal néztem a VHS-re***** rögzített 101 című Depeche Mode koncertfilmet, és annál a bizonyos pontnál kisgyermekként, szöveget nem értve, a zenekart először látva végigfutott rajtam a hideg, éreztem, valami különös dolog részesévé váltam és tudatosult bennem, hogy a dalok zömét már hallottam korábban és azóta is meggyőződésem, hogy a DM dalai szolgáltak filmzeneként a magyar rendszerváltáshoz, a korábbi rideg, szürke, kopott panelhangulatot idéző hangfestményeikkel, viszont az évtizedet nyit�� Violator lemezükön szellősebb, nyíltabb, dinamikusabb, frissebb, modernebb hangzás pulzáló, organikus hangulatot hozott, hűen tükrözve azt, amit mi is érezhettünk a változás szelleme körül, ahogy ledőlt a Fal és lágyan megcsapott a nyugat szele, egy kötetlen élet kezdete, amely magában hordozza a szabadságot (annak látszatát), ahol már megtorlás nélkül kimondható a korábban kimondhatatlan, mindeközben Dave Gahan, amolyan modern Kis Hercegként (az album borítóját csodaszép rózsa ékesíti) vonul végig az Enjoy the Silence klipjében, hóna alá csapott napozóággyal rója a skót Felföld, portugál tengerpart és svájci Alpok vidékeit, nyugalmat keresve – azóta fordult néhányat a homokóra, és magam, mint azóta mindnyájan, megtapasztaltam a dalok gyökerét adó bűn, szenvedés, kilátástalanság, hit, hatalom, szex, szerelem, isten témakörét, ma mégis megrémít-megdöbbent, hogy harminc évvel később, törökülésben az ablak előtt, mint kis gyufásdobozba, úgy húzódunk vissza, embertársainktól izolálva, nézve, ahogy lassan közelítenek falaink, beszűkül a világ, de bízva, hogy elvonul a vihar, és az önmagunkban meglelt békével, nyugalommal bújunk majd elő eső áztatta csigaházainkból.
* Az írás apropója, hogy 30 éve, 1990. március 19-én jelent meg a Depeche Mode zenekar Violator című klasszikus lemeze. Rendhagyó módon nem tipikus kritikával szolgálok, ami elmondja az eladási adatokat (mai napig 15 millió eladott darabszám, tehát minden magyar állampolgár rendelkezik egy, ill. minden második kettő példánnyal), koncert-számokat, a zenekart övező tömeghisztériát, inkább személyes történetet hoztam. Természetesen, ikonikus lemez, de ekkorra a DM ikonikus és definitív sorozatát pakolta az asztalra – Some Great Reward (1984), Black Celebration (1986), Music for the Masses (1987), az itt tárgyalt Violator (1990) és az azt követő Songs of Faith and Devotion (1993).
A zenekar poénból a lehető legmetalosabb címet akarta adni a lemeznek, innen a Violator. Dalok a lemezről: 1. World In My Eyes 2. Sweetest Perfection 3. Personal Jesus 4. Halo 5. Waiting For The Night 6. Enjoy The Silence 7. Crucified 8. Policy Of Truth 9. Blue Dress 10. Interlude 11. Clean
** Nagy Imre, Magyarország miniszterelnöke 1953 – 1955 között, az ’56-os forradalomban betöltött szerepéért egy kirakatper során akasztás általi halálra ítélték és kivégezték, majd titokban a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában Borbíró Piroska néven eltemették. 1989. június 16-i újratemetése a rendszerváltás egyik emblematikus pillanata.
*** 1989. augusztus 19-én, a Sopron melletti Szentmargitbánya-Fertőrákos határátkelőhelynél szervezték meg a Páneurópai Pikniket, és az ebből az alkalomból néhány órára megnyitott osztrák-magyar határon több száz, a kommunista Német Demokratikus Köztársaságból (NDK) menekülő ember jutott át Ausztriába, onnan pedig a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK).
**** Nicolae Ceausescu, Románia diktátora 1965-től 1989-es kivégzéséig, felesége Elena.
***** Video Home System, videókazettát lejátszó készülék, melyre mozgóképet, videókat rögzítettek a ’80-as években.
36 notes · View notes
keresztyandras · 2 years
Text
Sok magyar edző már azzal segítene, ha nem rontana egy futballistán
Sok magyar edző már azzal segítene, ha nem rontana egy futballistán
Érdekes írást közölt a telex.hu  Ághassi Attila tolából. Egy videoelemzőt kérdezett, Lőrincz Ábelt, aki a svéd Hammarby csapat mellett dolgozik.A videóelemző ma már egy kulcspozíció a futballban, s Lőrincz Ábel úgy tett szert piacképes tudásra ezen a területen, hogy nem a hazai közegből emelkedett ki. A közgazdász végzettségű Lőrincz a skót fociszövetség oldalán akadt rá egy tanfolyamra.…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
Text
ONLINE.VIDEA™ az új mutánsok (2020) Teljes Film Magyarul Online HD
[Videa-HU]]* az új mutánsok [2020] Teljes Film Magyarul online filmnézés] az új mutánsok Film 2020 Teljes Online Magyarul HD-4K Letöltés az új mutánsok Teljes [HD] Magyar - On Putloker mozicsillag VIDEA™.HD ONLINE > az új mutánsok ^Teljes Film Magyarul [VIDEA] (2020) Nezd-(1080P) az új mutánsok Magrayul HD Teljes Film (ONLINE)
Tumblr media
http://108.olengmvie.com/hu/movie/340102/the-new-mutants
AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK Premier: 2020.04.01. | Forum Hungary Horror | Akció | Sci-fi RENDEZŐ: Josh Boone ÍRÓ: Josh Boone, Knate Lee FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Chris Claremont, Bob McLeod, Len Wein, Dave Cockrum ZENE: Mike Mogis, Nate Walcott SZEREPLŐK: Antonio Banderas , Maisie Williams , Anya Taylor-Joy , Alice Braga , Charlie Heaton , Happy Anderson , Henry Gonzaga
Tartalom : Öt fiatal mutáns, akiket akaratuk ellenére egy titkos létesítményben tartanak fogva megpróbál kiutat találni a fogságukból, miközben egyre jobban megismerik saját képességeiket. A mutánsoknak az áhított szabadság és a megváltás érdekében szembe kell nézniük bűneikkel és saját múltjukkal is. Rahne Sinclair / Wolfsbane (Maisie Williams) egy skót mutáns, akinek össze kell egyeztetnie vallásos hitét a különleges képességeivel, melyek segítségével farkassá tud változni. Illyana Rasputin / Magik (Anya Taylor-Joy) Oroszországból származik, és a teleportációs lemezek segítségével hihetetlen távolságokat képes megtenni egy szemvillanás alatt. Testvére, Colossus az X-Men csapatának tagja.  Sam Guthrie / Cannonball (Charlie Heaton) egy amerikai mutáns, aki képes legyőzni a gravitációt, eközben pedig teljesen sérthetetlen. Cecilia Reyes (Alice Braga) egy amerikai orvos, az ifjú mutánsok mentora, aki képes védelmet nyújtó biomezőt kialakítani maga körül. Danielle Moonstar / Mirage (Blu Hunt) a csapat amerikai őslakos tagja, aki különleges képességeit arra tudja felhasználni, hogy az emberek félelmeit és vágyait valóságosnak tűnő illúziókká formálja. A csapat utolsó tajga a brazíliai Roberto da Costa / Sunspot (Henry Gonzaga), akinek hatalma van a napenergia felett.
Az új mutánsok elozetes | Az új mutánsok port | Az új mutánsok online magyarul | Az új mutánsok teljes film | Az új mutánsok mozicsillag | Az új mutánsok megjelenés | Az új mutánsok bemutató | Az új mutánsok film online | Az új mutánsok indavideo | Az új mutánsok magyar elozetes | Az új mutánsok online film | Az új mutánsok online filmek | Az új mutánsok online magyar | Az új mutánsok szereplok | Az új mutánsok online film online filmnézés | Az új mutánsok teljes film online | Az új mutánsok teljes film magyarul | Az új mutánsok youtube | Az új mutánsok teljes film online magyar szinkronnal
Az új mutánsok teljes film, Az új mutánsok teljes film videa, Az új mutánsok indavideo, Az új mutánsok magyarul online, Az új mutánsok teljes film magyarul indavideo, Az új mutánsok online videa, Az új mutánsok online filmnézés, Az új mutánsok online teljes film, Az új mutánsok online film magyarul, Az új mutánsok teljes film indavideo, Az új mutánsok teljes film magyarul ingyen, Az új mutánsok teljes film letöltés, Az új mutánsok videa magyarul, Az új mutánsok teljes film videa. Az új mutánsok Magyar szinkron Az új mutánsok Magyar Felirat Az új mutánsok letöltés nélkül Az új mutánsok efilmek Blockbuster Az új mutánsok teljes film magyarul letöltés Az új mutánsok teljes film magyarul indavideo Az új mutánsok letöltés Az új mutánsok online mozicsillag Az új mutánsok online teljes film magyarul Az új mutánsok előzetes Az új mutánsok teljes film magyarul mozicsillag Az új mutánsok szereplők Az új mutánsok Teljes filmadatlap Az új mutánsok Filmezek Az új mutánsok online letöltés Az új mutánsok online filmek Az új mutánsok elozetes Az új mutánsok port Az új mutánsok Hungarian synchronous Az új mutánsok premier Az új mutánsok teljes film Az új mutánsok mozicsillag Az új mutánsok megjelenés Az új mutánsok bemutató Az új mutánsok film online Az új mutánsok indavideo Az új mutánsok magyar elozetes Az új mutánsok online film Az új mutánsok online filmek Az új mutánsok online magyar Az új mutánsok szereplok Az új mutánsok online film Az új mutánsok Ingyen Nézheto Az új mutánsok online filmnézés Az új mutánsok teljes film online Az új mutánsok teljes film magyarul Az új mutánsok youtube Az új mutánsok Magyar Felirattal HD
1 note · View note
sztupy · 4 years
Text
Tumblr media
A világhírű skót gouda sajt. Magyar szalámival a legjobb
4 notes · View notes