#figyelmesség

[dalszoveg-planet]

Hogyan mondhatod, hogy szeretsz valakit, akiről nem tudod, hogy haldoklik?

Taylor Swift - You’re Losing Me

#dal #dalszöveg #dalszövegek #magyar #magyarul #taylor swift #szeretet #szeret #haldoklik #fájdalom #figyelmes #figyelmesség #törődés

[gyogyulofelben]

Annyira jó érzés újra hallani a hangod.

#szerelem #barátság #barát #boldog #telefon #hívás #hiányzol #hang #boldogság #váratlan #pillangók #remegés #félelem #öröm #kedvesség #figyelmesség

[viking84chef]

Mit is jelent férfinak születni?

1.A vezetékneved sosem változik.

2.Tiéd az egész garázs.

3.Az esküvői előkészületek nélküled is lezajlanak.

4.A csokoládé csak egy csemege a sok közül.

5.Lehet belőled miniszterelnök.

6.Nyugodtan felvehetsz fehér pólót a vízi parkba.

7.Nyugodtan elmehetsz póló nélkül a vízi parkba.

8.Az autószerelők megmondják neked az igazat.

9.Vizelde számodra az egész világ.

10.Nem kell megállnod gondolkodni, melyik irányba csavarj be egy csavart.

11.A ráncok karakteressé teszik az arcod.

12.Esküvői ruha: 600.000 Ft; szmoking kölcsönzés: 50.000 Ft.

13.Az emberek nem bámulják a melledet, miközben beszélnek hozzád.

14.Időnként egy kiadós böfögést szinte el is várnak tőled.

15.Az új cipő nem vágja, nem nyomorítja a lábadat, és nem csinál vízhólyagot.

16.Ugyanaz a hangulat... mindig.

17.A telefonbeszélgetéseid átlagos hossza 30 másodperc.

18.Ötnapos nyaralásra elég egy kézitáska.

19.Bármelyik befőttesüveget ki tudod nyitni.

20.A figyelmesség leghalványabb jeléért őrült hálára számíthatsz.

21.Ha valaki elfelejt meghívni valahová, attól még maradhattok barátok.

22.Alsónemű ára: 900 Ft . És ezért 3 darabot kapsz.

23.Három pár cipő több mint elég.

24.Egyszerűen észre sem veszed a ruhádon a gyűrődést.

25.Semmi nincs az arcodon, aminek a színét javítani kellene.

26.Ugyanaz a frizura évekig, akár évtizedekig is kitart.

27.Csak az arcodat és a nyakadat kell borotválnod.

28.Egész életedben lehetnek játékaid.

29.Egy tárca és egy pár cipő, egy színben, minden szezonra.

30.Hordhatsz rövidnadrágot, mindegy, milyen a lábad.

31.A körmeidet elintézheted egy zsebkéssel is.

32.Ha akarod, növeszthetsz bajuszt.

33.A teljes karácsonyi bevásárlást elintézed december 24-én, mind a 25 rokonnak, 45 perc alatt.

Hát csoda, hogy a férfiak boldogabbak?

🤔😜

[diogenesz2020portugal]

Kezdem érteni

Juhász Zoli

6 ó.  · 

Azért emelkedett hétszeresére a gáz ára (drágább lesz, mint a németeknek), mert van gáz. Ez logikus és követhető.

És azért engedik a hazai erdőket kitermelni kontroll nélkül, mert van gáz. Ez pláne teljesen egyértelmű.

Az is világos, hogy azért lett kétszeres a villany ára, mert minden rendben van és nincs energiaválság hazánkban.

Üzemanyag is van. Az árstopp csak apró figyelmesség a magyarságnak, hogy értsék, hogy milyen jó világban is élnek. Egyértelmű.

Értem, hogy ha a tej a tavalyi 160 forintról, 370 forintra drágult az csupán 10% infláció. Minden matematikai okfejtés csak statisztikai okoskodás.

Azt is értem, hogy azt mondják, a magyarok visszafogják a fogyasztásukat, hiszen van pénzünk, csak ilyen beosztással élünk ás értjük, hogy áldozatokat kell hoznunk.

Azt is értem, hogy az amerikai férfiaknak a mi lányainkat és asszonyainkat oda kell adni, mert itthon a férfiak vagy melegek, vagy libsik, vagy mindkettő.

Az is világos, hogy nem kell az EU pénze. Európa gonosz, és mi önerőből is képesek vagyunk megépíteni bármit, csak azért nem tesszük, mert így tartja kedvünk.

Természetesen az is egyértelmű, hogy ha a miniszterelnök havi három millióból egy krajcárt sem tud félretenni, akkor egy kilencvenezer forintos nyugdíjból élő, ezt simán meg tudja oldani.

Azt is értem, hogy csak a libsiknek fog mindez fájni. A keresztény hazafias érzelmű, nemzeti patrióták ezt üdvtörténeti feladatnak tekintik, mert őket védik a polgári értékek.

Az is teljesen egyértelmű, hogy ha valakinek nincs elég pénze ételre, italra, fűtésre, ruhára és a gyerekeire, akkor nincs más dolga csak kell keresnie egy olyan fizetést, mint a Miniszterelnök, és akkor - bár megtakarítása nem lesz - de képes lesz kifizetni a számláit.

De ami leginkább világos, hogy ha egy kövér globalista, elmegy és egy rakat kövér globalistának előadást tart arról, hogy mennyire haszontalanok a kövér globalisták, az a logika legmagasabb foka.

Jobb ha elmented és sokszorosítod, mert lehet törlöm ezt is, amilyen logikátlan vagyok.

[youaremycloud]

0:02

és már fel is köszöntöttél

ez elárulta minden figyelmességed

[aranysziv]

pillanatok. emlékek. töredékek. véletlenszerűen jutnak eszembe, törnek rám, nincs velük mit tenni. mindig miattuk nehéz, ők gyötörnek, mert túl álmodozó vagyok, és mindent úgy megjegyzek, ahogy más senki. most éppen az jár a fejemben, mikor még az ismerkedésnél beültem mellé a kocsiba, behúztam magam után az ajtót, ő pedig nem indult el egyből, hanem azonnal rám nézett, vagyis inkább rám meredt, mintha szellemet látott volna. nem értettem, hogy miért, kérdeztem, hogy mi az, és ő csak annyit mondott: feleségül veszlek. abban a pillanatban elnevettem magam, mert minden válaszra számítottam, csupán erre nem. ledöbbenésemben azért még fel tudtam tenni azt a kérdést, hogy miért, ő meg azzal jött, hogy úgy tűnik, én vagyok az egyetlen ember, aki nem csapja be az ajtót. nevettem, de forgattam a szemem, hiszen az én részemről, ha őszinte akarok lenni, kiábrándító válasz volt ez, mivel mondhatta volna azt is akár, hogy milyen szép vagyok, vagy nem tudom, de valahogy így is jó volt ez a pillanat, csak másképp. azóta sokat mosolygok rajta, milyen egyszerű volt boldoggá tenni. hah, ezt épp ő mondta rólam. amúgy már csak a mondat benne rejlő megfogalmazódása miatt is szerettem, nemhogy a kimondásért. de az később volt, ehhez képest sokkal később. viszont most én is kimondom, még ha akkor nem is tettem, mert rá is igaz volt ez. az ismerkedés más hangulatú volt, más színű. de azt hiszem, hogy ez mindig így megy.

emlékszem arra is - ha már kocsi -, mikor a mozi előtt még elég sok időnk volt és csak sétáltunk, éppen nagyon magyaráztam neki valamit, ő meg egyszer csak félbeszakított és kérte, hogy tegyem el a parkolójegyet. kivettem a pénztárcámat a táskámból, és eltettem oda, ahova a papírpénzeket szoktam, és visszadobtam. ekkor szólalt meg, hogy amúgy adjam már oda - de csak ennyit. gondoltam szórakozik, és kérdeztem, hogy mármint a parkolójegyet kéri-e vissza, de rögtön mondta, hogy nem, a táskámat. először nem is értettem, és azt kérdeztem, hogy miért kell neki az én táskám? azt mondta, hogy viszi ő. őszintén, nem akartam hinni a füleimnek. nem voltam abban sem biztos, hogy ezt most komolyan mondja, vagy talán csak hallucinálok. szinte levette a vállamról, azt mondta, hogy ne cipekedjek, de én próbáltam meggyőzni, hogy csak kívülről nagy a táska, de alig van benne valami, és amúgy elbírom. közben már nála is volt, és ott voltam én, pucéran. legalábbis így éreztem magam. sétáltunk közben tovább a plázában, bár én lassabban lépkedtem, valahogy nehezebbnek éreztem magam táska nélkül és meztelenül, ő meg csak mondta, hogy folytassam. vissza is kérdeztem, mint egy holtkóros, hogy de mégis mit folytassak, és ő meg olyan könnyedén járva mondta, hogy hát, amit elkezdtem korábban. arra sem emlékeztem addigra, hogy én beszéltem azelőtt, nemhogy arra, hogy miről. soha senki nem vette még el a táskámat - csak ez járt az eszemben. nem tudtam eldönteni, hogy ez most jól esik vagy nem. egyébként azóta sem tudom. egy részről imponált a figyelmessége, másik részről meg idegesített, de nem tudnám megmondani, hogy miért. talán csak hogy ennyire törődő. mert ez az én reszortom, és velem nem így szoktak bánni. ezzel nagyon küzdöttem, főleg az elején. nem volt könnyű. de aztán szépen egymáshoz szoktunk, idővel. kialakult a rendszer. így is néha túl impulzív és intenzív voltam neki, láttam, amikor túlléptem a határain, de valahogy mindig nagyon türelmes volt velem. megmutatta, hogy ezt így is lehet. ezt mondjuk mindig sejtettem, sőt szerettem volna, de most általa megtapasztalhattam.

igazából nincs benne olyan, amit ne szeretnék. vannak hibái, hiányosságai, mint ahogy nekem is, de azokkal együtt is olyan értékes volt nekem. hiányzik. azóta egyszer írtam neki, ami aztán nem jellemző rám. de tanulván a régi dolgokból, már jól tudom azt, hogy nem jó hidakat égetni magunk mögött. bántott, hogy az utolsó beszélgetésünk olyan volt amilyen, tele indulatokkal, feszültséggel, a rossz fajtákkal, minden olyannal, ami egyáltalán, közel sem jellemezte a kapcsolatunkat. nem volt méltó sem hozzá, sem hozzám. úgyhogy mikor már elég idő telt el, és végiggondoltam mindent, írtam neki. azt hittem, hogy nem lesz könnyű, de az az igazság, hogy tulajdonképpen az első pár szó volt nehezebb, de utána a többi valahogy csak úgy jött, a szívem legmélyéről, és megkönnyebbültem. sokat segített az ő hozzáállása is. elmondtam neki, hogy mennyire sajnálom, ami történt. nem akartam játszmákat, nem volt semmilyen szándék az üzenetemben arra vonatkozóan, hogy bármit is kezdjünk elölről, inkább csak könnyíteni szerettem volna az ő lelkén legalább annyira, mint a sajátomon. bocsánatot kértem. elmondtam, hogy végiggondoltam, és sok mindenben igaza volt. azt mondta, hogy nekem is sok mindenben volt. és hogy nem haragszik.

leírtam, bepötyögtem a mobilomba, hogy hiányzol, éreztem, hogy ki akar törni belőlem, de néztem azt az egyetlen szót, a betűket, amiből áll, és valahogy nem tudtam a küldésre nyomni. mindig azt mondta, hogy amikor hiányzik nekem, akkor képes vagyok mindenen veszekedni vele, mindenből problémát csinálni egy pillanat alatt, hogy olyankor hisztis vagyok és makrancos, de soha nem mondanám ki neki ezt az egyetlen szót. hogy legalább kicsit segítsek neki, hogy valójában ez a baj, nem a többi. tényleg nem sűrűn mondtam neki, sőt. jobban belegondolva, mondtam vajon egyáltalán? alkalom az lehetett volna rá bőven, de valahogy nem ment. és most sem. lehet egykor bánni fogom, hogy nem tettem, de nem éreztem helyesnek. tényleg úgy éreztem, érzem most is, hogy hiányzik, nagyon, de nem akarok hiú reményeket kelteni benne. mert ez most nemcsak neki szólna. minden hiányzik és mindenki. még ha ezt nem is értik sokan. ennek én vetettem véget, és nem gondoltam meg magam, nem ez volt a cél egyáltalán. attól tartok, hogy nem úgy értené, ahogy én szeretném. pedig tényleg nagyon.

furcsa ez az érzés. elengeded őket. de aztán elengeded őket újra. és újra. és újra, és újra. elengeded, amikor újra elmész helyekre, ahol legutóbb még együtt voltatok, és ő jut eszedbe, de nem sírsz már emiatt. elengeded akkor, mikor a kedvenc reggelijét készíted el, de már nem neki, hanem magadnak. elengeded, amikor a dalt hallod, amiről mindig is ő jutott eszedbe, hozzá kötöd, de már újra tudsz rá táncolni. elengeded akkor, mikor pontosan tudod, hogy melyik nap beszéltetek utoljára egy éve, két éve, három éve azelőtt, és azt a napot a gyásznak szenteled. megszámlálhatatlanul sok ideje és módja lehet annak, hogy valakit elengedsz. nem mindig olyan könnyű meghozni a helyes döntést, és vissza sem pillantani soha. továbblépni egy kicsit ilyen lépek előre kettőt, meg aztán hátra is egyet néha dolog, legalábbis nekem. és nincs ezzel baj. otthagyni valami csodálatosat az sosem könnyű, hogy is lehetne az? régen többek között mérges voltam, mert nem bántak jól velem bizonyos emberek a múltban, de ma már hálás vagyok, mert az mind egy lecke volt, és sokat hozzátett a személyiségem fejlődéséhez. most szomorú vagyok, mert el kell engednem valakit, aki jó volt hozzám, és aki fontossá vált, ugyanakkor boldog vagyok, mert ezeket az emlékeket nem fogom elfelejteni. főleg azokat, amikről nem beszélek, amik igazán a miénk. és ez jó. vagyis azt hiszem, hogy jó. reméljük, hogy ezek majd nem örökké kísértenek, mert már nincs több hely bennem még egy lidércnek.

[nonquebecoisayul]

A transzóceáni kalandozások vége

Nos elérkezett ez a pillanat is. Pontosan ma 6 esztendeje írtam meg első benyomásaimat a transzóceáni párhuzamos valóságomból. A hat év alatt bejártam az amerikai kontinenst Kanadától Argentínáig - az USA, Panama, Mexikó, Kolumbia és természetesen Brazília érintésével. Azért bele-belecseppent egy kis Portugália, Andalúzia, Szicília, sőt egyszer még pár magyarországi fotó is ebbe a távoli blogba.

Idén úgy alakult, hogy visszaköltöztünk az öreg kontinensre, annak is az általatok jobban ismert részére, így az én régi-új világom már aligha párhuzamos, még kevésbé transzóceáni. Legalábbis a tervek szerint a következő jó pár esztendőben én is újfent a kelet-közép-európai valóság része(se) leszek.

Történelmi mérteket illetően hat év semmi, de még egy statisztikailag átlagos emberi életben sem túl sok. Mégis úgy érzem, olyan élményekkel, tapasztalatokkal, tudással lettem gazdagabb, amelyeket akár évtizedekben is lehetne mérni.

A legnagyobb kihívást a költözések és a mindig új kultúrákba való ideiglenes “beágyazódás” jelentette/jelenti. De épp ez az, ami folyamatosan arra késztet, hogy ne álljak meg és hogy a kíváncsiságomat fáradtság esetén se veszítsem el.

Amíg élek és észlelek, bennem maradnak már mindig a kanadai őszök észveszejtően gyönyörű színei, a kanadaiak figyelmessége és a soha véget nem érőnek tűnő hóviharok reménytelensége. Brazíliából elhoztam magammal egy állampolgárságot, egy igazi “mediterrán” családot, a véget nem érő nyarat és a kimeríthetetlen kulináriát. Az elmúlt években tudtam meg igazán, mit jelent a honvágy, a távolság - a pandémiás évek és egy erőszakos társadalom szorítása is maradandó nyomokat hagytak bennem.

Elmentek sokan, túl sokan is mellőlem - vagy önszántukból, vagy a kíméletlen kaszás jött értük. Helyettük érkeztek itt-ott jövevények is: vagy közvetlenül az életünkbe barátként, vagy a XXI. század újszülöttjeiként. Az én meglátásom szerint 2016-hoz képest ma sokkal kiszámíthatatlanabb, veszélyesebb és agresszívabb a világ. És ebben kivétel nélkül mindannyiunknak szerepe van.

Nem bántam meg viszont semmit, és nagyon örülök, hogy elindultam anno az Óperencián túlra. Persze most még boldogabb vagyok, hogy ilyen közel lehetek ismét hozzátok és a(z eredeti) hegyeimhez. De soha nem fogom tudni már kitörölni a Sziklás-hegység vagy az Andok csúcsait emlékezetemből: most is ott állok a vonat peronján és örömömben sírok valamelyik brit-kolumbiai völgy mélyén. Velem marad az óceán Újfundlandról és Bahiából is. Vagy a felhőkarcolók New York-ból, Chicagóból és Panamából. Az argentin, a kaliforniai és a Niagara- meg a Cantons de l’Est-környéki szőlők békéje. És a kultúra, a történelem, az irodalom, a zene, a tánc. A végtelen utak a kanadai pusztában meg a brazil fennsíkon.

Ezzel a 907-dik posztommal ezennel be- és lezárom ezt a blogot. Köszönöm mindannyiótoknak az érdeklődést, a kitartást mellettem. Merem remélni, hogy tudtam adni ezzel a szubjektív naplóféleséggel, gazdagabbak lettetek ti is, én is valamivel, valamennyivel. Külön köszönöm a látogatásokat, az engem/bennünket vendégül látásokat - egyszóval a kölcsönhatásokat. Hiszem és vallom továbbra is, amit egykoron olvastam, hogy az ember legfőbb java ebben a világban a személyhez szóló kommunikáció. Az önkifejezés, gondolataink, érzéseink megosztása pontosan arra jó, hogy ne őrüljünk bele se a világ szépségébe, se annak gyötrelmeibe.

Viszlát! Adieu! Adeus!

#évforduló #búcsú #köszönet

[kaoszkutato]

És te, Telekom, hogy vagy?

A Magyar Telekom az egész Európában egységesen vetített karácsonyi Telekom-reklámmal ellentétben a figyelmesség, a szeretet és a gondoskodás értékét itthon nem egy tanár, hanem egy buszsofőr főszerepelésével mutatja be.

Telekom:

Szakmailag nem éreztük helyénvalónak, hogy egy társadalmi-politikai vitát a reklámozói térbe emeljünk.

Buszsofőrök:

Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet 2022. december 14. 16:50

Egyre biztosabb, hogy a Volánbusznál január első napjaiban a munkavállalók beszüntetik a munkát!

A Volánbusz nem teljesíti a SZAKSZ követeléseit, így egyértelművé vált, hogy 2023. január első napjaiban, szakszervezetünk 1-2 napos sztrájkot fog tartani.

[morellahandwoven]

Reggel szívmelengető meglepetéssel érkezett Csilla: egy csomag virágmaggal és egy kártyával, amire egy találónak érzett latin jelmondatot írt kalligráfiával. "Aut viam inveniam aut faciam" szabad fordításban "megtalálom a módját, vagy elkészítem". Valóban nagyon találó és megható figyelmesség, ezúton is köszönöm szépen! Itthon a vitrinben kiállítva őrzöm :) Bár Csilla már saját szuper szövőszékén alkot szebbnél-szebb darabokat, a lennel eddig nem mert próbálkozni. Most jött el az ideje, hogy megismerkedjen Fannyval és a len felvetéssel. Elsőre biztonsági játékosként egy kézzel festett, vastagabb motringot választott, melyből végig halszálka mintát lábítva egy törölközőt szőtt. Gyakorlottként és maximalistaként eleinte nagyon nem volt megelégedve a szövete széleivel, de erősen koncentrálva az anyag centiről-centire egyre szebb lett, Csilla pedig egyre nyugodtabb és magabiztosabb. Estére örömmel néztük a kiváló minőségben megszőtt kész törölközőt és megállapítottuk, hogy Csilla átesett a "tűzkeresztségen", legközelebb bátran nekiállhat a hajszálvékony len szálaiból kendőt szőni 😀 Fonal: @lenfonal #szabadidő #szövőműhely #szövés #szövőnap #freetime #weavingstudio #weaving #weavingday #foglaljidőpontot #lenfonal #linen #flax #linenyarn #len #kendő #shawl #kéziszövött #kézzelkészült #kézzelfestett #törölköző #towel (at Budaörs) https://www.instagram.com/p/CfgFqJ8IiUT/?igshid=NGJjMDIxMWI=

#szabadidő #szövőműhely #szövés #szövőnap #freetime #weavingstudio #weaving #weavingday #foglaljidőpontot #lenfonal #linen #flax #linenyarn #len #kendő #shawl #kéziszövött #kézzelkészült #kézzelfestett #törölköző #towel

[anom-am-alia]

Oké, persze, kaptam tőle virágot. Egy csokor tulipánt, egy benti rózsát és egy kinti virágot. Egy csomag szeletelt mandulabelet (értelmezhetetlen :D) meg egy Giottot. Kitett magáért. Csak a konyha láttán a Vágási Feri mém jutott eszembe, hogy amíg anya mosogat, szaladj le a virágboltba. Nem kell ma elmosogatnod, ráérsz holnap.

Tudom, biztos telhetetlen vagyok. De a figyelmesség és a pénzen megvehető között hatalmas szakadék van.

Na, de aztán lapoztam és javasoltam, hogy nézzünk meg valami filmet - addig is együtt vagyunk -, a tizedik percben már horkolt. A hétvégi, horkolásra eddzős együttalvások mindig kimaradnak a tévé előtt elalvásai miatt. Nyilván nem rázom fel az éjszaka közepén.

Nem tudom én ezt az egészet. És egy hete megint elkezdtem agyalni és kattogni, pedig 3 hétig kimaradt. Ilyen se volt még. De jó volt egyébként, csak hát.

Most megpróbálok elaludni, mert le leszek baszva, ha holnap sokáig alszom. Nem azonos az alvási ritmusunk. Ő korán fekszik, korán kel, én későn fekszem és lehetőség szerint később is kelek.

[gyogyulofelben]

#magyar tumblr #magyar #sajatposzt #saját #sajat #szerelem #boldogság #love #boldoggá tesz #kapcsolat #törődés #figyelmesség #boldog

[bdpst24]

Virág, romantika, apró figyelmesség – ez a magyarok Valentin-napi receptje

Virág, romantika, apró figyelmesség – ez a magyarok Valentin-napi receptje

A Szallas.hu Valentin-napról szóló online felmérése szerint bár népszerű a szerelmesek ünnepe a magyarok körében, nem csinálnak belőle nagy felhajtást. A drágább, nagyobb ajándékok helyett az apró figyelmességre és a közös időtöltésre helyezik a hangsúlyt. Mindezek mellett egyre többen kötik össze az ünneplést egy tél végi wellness hétvégével. A Szallas.hu 1512 fő részvételével végzett…

View On WordPress

#Valentin

[onsieluenkeli]

Uh erről mi már sokat írtunk régen (pszichológusokkal is), és nagyon hasonló véleményekre jutottunk.

Én például, aki koraszülöttként és ♿ mozgássérültként jöttem a világra, mindig is szeretetben szocializálódtam. Amióta csak az eszemet tudom, tényleg naponta repkednek a bókok, a kedvességek, és a dicséretek körülöttem. Szeretés és ölelés van, még akkor is, ha nem vagyok hibátlan és tökéletes.  És ez persze oda-vissza történik.

Amúgy talán ebben az egészben az a legjobb, hogy a többi gyerekhez, és mindenki mindenkihez hasonlóan kezdett hozzá állni a családomban. Még a kutyám is feltehetőleg azért maradt meg annyira figyelmes és tanulékony mert állandóan dícsérve és szeretve van. = Nálunk bőven akad adogatás, és a befogadók se sérültek.

Velem kapcsolatban rengeteg nő elnézőbb is a neten, hiszen „más” vagyok, és tudják hogy alap beütés nálam a kedvesség, a bókolás, nem pedig hátsó szándékú bántás.

Viszont

Akik ezt nem bírják bennem, talán kivétel nélkül sérültek (mindig is ezt írtam róluk). De ők nem mind bántalmazás miatt olyan szúrósak, és nem mindegyikük áldozat!

Nagyon, de nagyon sokan vannak Magyarországon akiket az életükben nem igazán dicsértek, és szerettek, öleltek. Sokan vannak akik a tanáraikból is a legantiszociálisabbakat fogták ki szerencsétlenül. És sokaknál öröklődő minta az, hogy inkább negatívra vesznek minden egyes szép szót, és kedves gesztust ami egy kicsit is gyengültebbé és simulékonyabbá tenné a lelküket.

Régen mindig azt a tanácsot dobtam az olyanoknak, hogy vagy az anyukájukkal, vagy az apukájukkal, vagy az egyik legjobb barátnőjükkel kezdjenek el -modorosan-  tisztán csak kedvesen, és dícsérve beszélni. Ha lehetséges, öleljék is egymást gyakrabban. Írják ki egy cetlitre a hűtőre, a Notebook-ra, hogy ne felejtsék ezt el, és tegyenek „legyél kedves” feliratot a telefonjukra mint háttérképet. És csupán csak 2 hétig teszteljék le magukon ezt a fajta kommunikációt, és nézzük meg mi történik.

Csak 2 hétig teszteljék le magukat! Vajon menne-e az érzékenység, a figyelem, a motiválás, humánum, a bizalom? Vagy teljesen reménytelenek? Nekik az élet tényleg csak gyűlöletből, keservből, rosszindulatból, és tüskékből áll?

Azzal én is egyetértek, a személyes és érzékeny határokat nem szabad átlépni. De számomra az is végtelenül fontos, hogy azért szeretet és dicséret és kedvesség is legyen az ember életében.

Az Amerikaiak és az Asztrálok hasonlóan gondolkoznak mint én, mert hasonlóan szocializálódnak, és feltehetőleg ezért is annyira aktívak, cselekvők, és életoptimisták. Náluk mindenki tudja hogy egy-egy bókot, és kedvességet nem szabad túl gondolni. Hogy ők egyszerűen csak olyanok bizonyos szituációkban, és ezzel kerülik az összeütközéseket a multikultuális társadalmaikban. A szeretet motiválja a mozdulataikat. És amíg csak ennyi, addig nincs is baj, és ez tényleg milliárdszor jobb, mint az olyanok, akiknek csak a sz*r jön ki a szájukból, vagy már határokat lépnek át...

Mostanában ez az egyik kedvenc, és különleges családom. Állandóan szét röhögöm magamat miattuk. <-

De Magyarországon...

Figyeljétek meg hogy a 60+ idős boomer nők, a legkisebb kedvesség és figyelmesség miatt is kiakadnak, és csalást vízionálnak másoknál. Rohadtul toxikusak, és teszik tönkre a követkő  generációkat is. Sokuk még a Facebook tegezéstől is kiborulnak annyira be vannak már savanyodva, annyira szétmart és színtelen életet élnek. Mindenben és mindenkiben rosszat látják.

 Magyarországon szégyen kedvesnek lenni, me’ mit szó majd’a szomszéd asszon... ?

Áh’az ottan csák egy nyomorék... Áz nééém bajaz!

- Értitek?

Csak az a lenézett nyomorék sokszor, és sok esetben, bizony ÉPebb, és erősebb sokaknál...

Nah, megyek én is sétálni egyet.

.

[eesszztteerr98]

Kis apró figyelmesség, de mennyit jelent

[jajcicanehisztizz]

Gecire nem fogom szó nélkül hagyni, hogy mennyire bosszant ez az egész. Nem fogok csendben lavírozni, várva, hogy lassan ugyanaz az állapot fészkelje belém magát, ami egyébként már apám születése óta itt lebeg a környéken. (Egyébként még magamnak sem tudtam megmagyarázni ennek a nyomasztó felhőnek az okát, - lehet apám előtt gyökeret vert már minálunk, - ha rájövök, majd lehet egyszer leírom azt is!)

Nagyanyámnak és nagyapámnak tulajdonképpen semmit nem lehet mondani, amit nem hallanak szívesen. Nem is kell kritikára gondolni, elég egy olyan nüansznyi dolog, ami az ő puritán univerzumukban nem fér meg. Ezt apám nagy lázadóként úgy kezelte, hogy egészen Németországig menekült előlük (nyilván a legközelebbi rokon-opciót választva). Nem telt el sok idő, apám újra itthon kötött ki, elvette anyámat és aztán családapaként lassacskán megtanulta, hogy fárasztó dolog a konfrontáció, könnyebb csendben tűrni a szart, aztán utána panaszkodni egy jó nagyot. Olyan rég óta tapasztalom én is ezt az elbaszott baromságot, hogy nem is tudom miért akadtam most fent ezen ennyire.

Szökőévente is titokban kell étterembe menni, gyűlölni kell mindenkit (elsősorban magunkat, mert nem dolgozunk eleget), nem szabad senkiben sem megbíznunk (mert mindenki rosszat akar), stb. Olyan elborult dolgoknak tűnnek ezek így leírva, pedig ennél sokkal több hasonlóan beteg tanítás szemtanúi és elszenvedői voltunk (csak nem erről akarok oldalakat írni bocsánat!!!!) Na és akkor a legfelbaszósabb: oké vannak ilyen hülyék, ott lehet őket hagyni, DE NEM.

NEM ELÉG HOGY FELBASZOD MAGAD ÉS MÉG KI SEM AKADHATSZ. AZ A LEGROSSZABB, HOGY TE ELFOGADOD ÉS SZERETED ŐKET TOVÁBBRA IS. ÉS INKÁBB MEGFULLADSZ EBBEN A FOJTOGATÓ SZARBAN, MINT HOGY ITT HAGYD ŐKET A FŐZTJÜKKEL.

mondanom sem kell, nem azért maradok mert szeretem őket, és nem akarom cserben hagyni a bagázst, azért maradok, mert félek nélkülük a világban. hiába egy kibaszott felszínes kötelék ez, mégis erősebb mint gondolnám. (meg amúgy nagyon szép) (jó dolog a biztonság is.)

meg egyébként is, ma mindenki külföldre megy és gyökerek nélkül ül valami designer kanapén a szexi művész pasijával/csajával, majd hoz világra három kétnyelvű puját, akiket aztán mind-mind magára kötözve hurcol végig a termelői piac - külföldi haver koncertje tengelyen valami istenverte fejlett és elfogadó országban, ahol nem azon kell agyalni hogy miből lesz holnap vacsorára való (KURVA ANYÁDAT ORBÁN VIKTOR ÉS AZ EGÉSZ ELBASZOTT KESERÉDES MAGYAR TÁRSADALOMNAK NEVEZETT SZAR)

és nyilván erre vágyom valahol én is

de közben egyáltalán nem vágyom erre

(nem tudom mit akarok xd)

- visszakanyarodok -

Szóval itt vagyunk mi, a család. Anyám, és mi gyerekek ellestük apától, hogy lehet életben maradni a nagyszüleim mellett, és szépen lassan egymás között is alkalmazni kezdtük ezt a stratégiát. Lelkizünk, de közben kurvára mindenki be van zárkózva; utáljuk egymást, de ezt mindig egy harmadik fülbe súgjuk; szeretjük egymást, de ezt egy elcsépelt szeretleken vagy egy ölelésen túl nem igazán tudjuk kifejezni (mert mára a törődés, a figyelmesség, az élmények és a szabadság biztosítása elvárt dologgá változott).

Na

Na és akkor itt vagyok én a biszexuális (végre nem kérdőjelezem meg magam) művész =ingyenélő nem ide való?), akinek a mindennapjai, baráti köre, vágyai, problémái, félelmei, és még a kibaszott ízlése is ingoványos terepnek minősül. Nem beszélek róluk. Ha mégis akkor többnyire mosolyognak vagy megvetnek. Aztán támogatnak, de nyilván csak azért mert szeretnek. A metszéspont mindössze én vagyok.

És kurvára elegem van, hogy nem férek meg az elképzeléseikkel. Nem hiszem, hogy egy férfi mellett hosszú távon meg tudnék állapodni. Nem látom, hogy miből tudnék pénzt csinálni. Nem is akarok egyébként pénzt csinálni, mert kurvára nem érdekel ez az egész (nyilván azért legyen, mert igényeim vannak xd). Nem gondolom, hogy gyereke(ke)t szülhetnék ebbe a kínkeserves világba. Akkor egyébként mi a faszomat csináljak? Igyak, szívjak? Iszom, no worry. A dzsót már letettem, cserébe kétszer annyit iszom és bagózom. És a szüleim látják, hogy ezt a megoldást(xdddd) választottam, de szemet hunynak felette. VOLT NINCS PROBLÉMA MILYEN EGYSZERŰ, MOSTANTÓL MINDENBEN ALKALMAZOM EZT A TRÜKKÖT! Kibaszottul fáj, hogy ha a mentális problémáimról, traumáimról, az evési/alkohol gondjaimról próbálnék meg beszélni velük, akkor úgy csinálnak mintha nem hallanák. Ha el is jut az agyukig, akkor meg elviccelik, vagy valami buta megoldással fárasztanak (menj el futni és nem leszel ilyen depis! ….. ne egyél vacsorát, és akkor nem lesz sem testképzavarod koplalással, sem evési rohamod! …. ennyi pénzért én is megszakértelek (fúj-fúj pszichológus!!!) …. az a bajod, hogy nem basz meg valaki……. fiatalon én is sokat ittam, de mostmár jó lenne, ha megtanulnál kicsit elegánsabban viselkedni(?????????????????????)….stb. csoda)

És az a baj, hogy ilyen undorító tényezők mellett RACIONÁLISAN IS AZT GONDOLOM, HOGY KÍVÁNNI SEM TUDNÉK JOBB CSALÁDOT MAGAMNAK. ŐKET VÁLASZTANÁM AKÁRKI HELYETT.

de agyvérzést kapok tőlük. szarul vagyok. magányos vagyok, pedig a nyakamon lógnak.

ők meg agyvérzést kapnak tőlem. szarul vannak és magányosak, pedig egymás nyakán lógunk.

Nem tudom, hogy s mint alakulnak a dolgok, de el tudom képzelni, hogy erőt veszek magamon és én is elmenekülök. Összeszedem minden bátorságom és elmegyek innen a picsába. Nem is tudom, mitől félek jobban: hogy ott maradok, vagy hogy elhiszem, hogy nálam van az irányítás, aztán visszajövök és engem is teljesen beszippant ez a szar.

Ha így is alakulna, akkor nagyon remélem, hogy én nem adom tovább.

[sorozat-idezetek]

Elit

#sorozat #sorozatok #magyar #magyarul #elit #kapcsolat #figyelem #figyelmes #figyelmesség #odafigyelés #ragaszkodás #ragaszkodó #törődés