#elkeseredett

[idonttalkwithpplhere]

Nyugi, időbe telik változtatni és rendbe rakni az életed.

#idő #türelem #kitartás #hétköznapok #napok #hetek #hónapok #gondolat #lehetőség #lehetőségek #pozitív #pozitivitás #magyar #magyar tumblr #magyar tumblisok #érzések #emberek #élet #életkedv #hangulat #szomorú #elkeseredett #megoldás #cél #eredmény #saját

[gyogyulofelben]

Felesleges reménykedni, amikor tudod, hogy elszúrtad.

#magyar tumblr #magyar #sajatposzt #saját #sajat #elbasztam #interjú #szomorú #csalódott #elkeseredett #depresszió #sírás

[alone24]

Találtam egy nagyon jó szót arra amikor szomorú vagy de ideges és csalódott egyszerre.

Elkeseredett.

#faradt gondolatok #vicces #csalódottság #utálom az embereket #elkeseredett

[rosszulorzott]

Hogyan és miért robbantottam ki a kegyelmi botrányt?

2. rész: a „miért”

„Ismét felszakadnak a híres magyar nemzet sebei,...”

Miután tegnap tisztáztam a "hogyant", térjünk át a „miértre”, vagyis annak kifejtésére, miért lettem a NER kritikusa, ellenzékének tagja, és milyen okokból kifolyólag alakultak ki bennem azok az érzések, melyek arra sarkalltak, hogy a botrányos kegyelmi döntésre felhívjam a független sajtó figyelmét. Mielőtt azonban ezt megtenném, szeretnék röviden bemutatkozni a közvélemény és az utókor számára.

Azok közé tartozom, akiket a magyar politikai szakzsargon „Fidesz-árváknak” nevez. Bizony, az a rossz hírem van a fideszes nagyurak számára, hogy ezt a kegyelmi botrányt a nemzeti jobboldali politikai közösség egy régi tagja, egy dühös és elkeseredett „Fidesz-árva”, egy egykori Fidesz-tag robbantotta ki, aki előbb volt jobboldali és konzervatív, mint Orbán Viktor, Kövér László, Deutsch Tamás, vagy Rogán Antal, és talán előbb lett a Fidesz tagja, mint Novák Katalin. De Győzikénél egész biztosan. Magyar Péter után itt van tehát még egy volt fideszes a történetben, igaz, nekem Magyar Péterrel ellentétben nem kellett „kicsekkolnom” a NER-ből, mert nem is léptem be oda soha. Az én gyomrom a NER-t egy pillanatig sem viselte volna el.

Felmenőim egyik ágon örmény eredetű erdélyi nemesek, a másik ágon pedig német és magyar ajkú felvidéki polgárok. Büszke vagyok arra, hogy egyik ősöm egyik vármegyénk alispánja, táblabírája és a reformkorban – Széchenyi, Kossuth, Eötvös és Deák párthíveként - reformpárti országgyűlési követe volt. Egy másik ősöm főhadnagyként vett részt az 1848-49-es szabadságharcban, ami után kivégezték. Távolról az 56-os hőssel, Pongrácz Gergellyel is rokonságban állok. Olyan nevelésben részesültem a szüleim által, hogy kisiskolás koromban már kívülről tudtam Erkel Bánk bánjának legszebb részeit. Városomban az elsők között voltam, aki – gimnazista diákként – a könyvtárban kikérte és átolvasta az addig nem nyilvános 56-os helyi forradalmi újságokat. Még a gimnáziumi tanórák alatt is frissen megjelent 56-ról szóló könyveket olvastam titokban. Amint az életkorom lehetővé tette, beléptem a Magyar Demokrata Fórumba és lelkes antallista lettem. Ma is az vagyok és halálomig az leszek. Számomra a mai napig Antall József jelenti a mércét nemzet- és hazaszeretetben, elv- és értékhűségben, konzervatívizmusban és a politika mesterségében is. 1990. április 8-án, a győzelem éjszakáján ott voltam a Bem téren, amikor a miniszterelnök úr bejelentette a győzelmet. Míg élek, nem felejtem el azt a tavaszi éjszakát: nemzeti színű zászlókat lobogtatva vonultunk barátaimmal a Bem tértől a Móricz Zsigmond körtérig, az emberek megálltak és gratuláltak a történelmi győzelemhez. Csodálatos idők voltak, egész életemben hálás leszek a sorsnak, hogy azokat a nagyszerű éveket az eszmékre, elvekre és érzelmekre legfogékonyabb életkorban élhettem meg. Ahogy Marius énekli a Nyomorultak című musicalben: „Eszmék vívtak és mi hittük: velünk győz az új világ! "Talpra hát!" A dal, hogy zendült!” Bizony, akkor meg voltam győződve arról, hogy történelmet írunk és velem, velünk győz majd az új világ.

A miniszterelnök úr ravatalánál kapott emléklap ma is ott lóg bekeretezve az íróasztalom fölött. Akárcsak az MDF-tagsági igazolványom, valamint az MDF egyik országos gyűlésén viselt kitűzőm Antall József, Bethlen István, Szabad György és más MDF-es vezető politikusok aláírásával. A legbecsesebb relikviáim ezek a tárgyak, s egyben politikai iránytűim is. A történelmi és politikatudományi könyvekből álló kis könyvtáramat Széchenyi István, Eötvös József arcképei, valamint Széchenyi István és Szent István mellszobrai díszítik. Jogi publikációim mellett számos politikai tárgyú írásom, tanulmányom jelent meg jobboldali napi- és hetilapokban és egyéb neves kiadványokban.

Aztán később én is Orbán Viktor híve lettem, mert – fiatal, tehetséges politikusként - ő lett a nemzeti oldal nagy reményű vezére. Hittem benne. A 2002-es – nem várt - vereség után én is úgy éreztem, hogy nekem is tennem kell a nemzeti oldal újbóli hatalomra kerüléséért, ezért én is beléptem a Fideszbe. Hány és hány vitát folytattam akkoriban baloldali meggyőződésű ismerőseimmel, kollégámmal a Fidesz és Orbán Viktor védelmében! Ezek még azok az idők voltak, amikor a jobboldaliság felvállalása, a konzervatív politikai elvek kinyilvánítása nem hogy nem járt semmiféle anyagi előnnyel, hanem – a baloldali, posztkádárista közegben - a társadalmi kisebbséghez tartozás tudatos vállalását jelentette. Akkoriban annyian voltunk a városi szervezetben, hogy amikor taggyűlést tartottunk, egy nagyobb asztal elegendő volt, hogy körülüljük. Emlékezetes, daliás idők voltak azok is!

Nagyon örültem a 2010-es győzelemnek és nagy reményeket fűztem Orbán Viktor újbóli, ráadásul ezúttal koalíciós kényszer nélküli hatalomra kerüléséhez A baljós, sötét fellegek azonban helyi szinten már ekkor is jól láthatók voltak. 2010-re ugyanis nem csak megjelentek közöttünk azok a jellemtelen és gátlástalan hiénák, akik 15-20 évvel a rendszerváltozás után, a zsákmány szagát megérezve úgy fedezték fel magukban hirtelen a keresztényt, a vallásost és a jobboldalit, mint annak idején a kommunisták a reformert meg a szociáldemokratát, hanem teljesen átvették az irányítást és a gátlástalan egyéniségüket felhasználva visszataszítóan erőszakos módon kezdtek el mindent leuralni és behálózni. Lassan már nem csak egy nagy asztal nem volt elég a taggyűlések lebonyolításához, hanem egy nagy terem sem. Jöttek a nagypofájú „vállalkozók”, a gátlástalan szerencselovagok, a sunyi kis ügyeskedők, akik amolyan üzleti befektetésnek tekintették a politikát, a „fideszezést”, mégpedig a szó legszorosabb értelmében, mivel a kampányukba a saját pénzüket is hajlandók voltak beletolni. Ezt el is várták tőlük. Ezek a figurák alkotják ma is a NER ocsmány, mindent átszövő feudális vidéki struktúrájának a személyi állományát. Nem tudtam és nem is akartam velük bármilyen módon közösséget vállalni, ezért a 2010-es győzelem idejére már elmaradtam, ha úgy tetszik: kiléptem. Már 2010-re megértettem, hogy a magamfajta, elvi alapon politizáló „doktrínereknek” nem lesz helyük a Fideszben. Igazam lett.

Hatalomra kerülése után Orbán azonnal nekiállt formálissá tenni a demokráciát és leépíteni a jogállamot. Bár a demokrácia látszatát kelteni hivatott alkotmányos intézmények maradéktalanul léteznek, valójában ezek nem az alkotmányos szerepüknek megfelelően működnek, hanem a kizárólag a kormányt és a miniszterelnököt szolgálják. Ezt Orbán azzal érte el, hogy – a köztársasági elnöki pozíciótól az Alkotmánybíróságon és a Számvevőszéken át a legfőbb ügyészig – a kétharmados többsége birtokában – ha úgy tetszik: azzal visszaélve - minden olyan alkotmányos intézmény élére megbízható pártkádert állított, melyek alkotmányos feladata éppen az lenne, hogy vele szemben, a kormány és a miniszterelnök túlhatalmának megakadályozása érdekében fékként és ellensúlyként lépjenek fel. Mindezt annak köszönhetően tehette meg, hogy az alkotmányos többségből származó, szinte korlátlan hatalmát nem korlátozták azok a közjogon túli, közmorálból és közfelfogásból eredő korlátok, melyeket a szerencsésebb történelmű nyugati demokráciákban a hosszú és szerves alkotmányos politikai és közjogi fejlődés alakított ki. A magyar társadalom demokrácia és jogállam iránti „elkötelezettségét” ismerve nem kellett attól tartania, hogy a társadalom részéről büntetésben lesz része a demokrácia formálissá tétele és a jogállam lebontása miatt.

Ma Orbánnak van Országgyűlése, köztársasági elnöke, Alkotmánybírósága, Számvevőszéke, médiahatósága, választási bizottsága, ombudsmanja, legfőbb ügyésze. Az alkotmányos intézmények egységbe tömörült, masszív konglomerátumot alkotnak, melynek tetején ő trónol amolyan korona nélküli királyként. Orbán – ízlelgessük csak a szavakat - „magyarázatot kérhet” a köztársasági elnöktől és – a szent közvéleménykutatási adatok beérkezését követően – egyedül dönthet arról, hogy le kell-e mondania. Nem is próbálják tagadni, hogy döntéseiket nem az erkölcs és az elvek, hanem kizárólag a közvéleménykutatási adatok vezérlik. Magyarország már régen nem jog-, hanem pártállam, és nem a hatalommegosztás, hanem az államhatalom egységének elve érvényesül. Egyetlen egy alkotmányos intézmény van, mely a kormánytól jelentős részben függetlenül működik, nevezetesen a bírói hatalom, s éppen ezért kell megbízható pártkádert tartani a legfőbb ügyészi funkcióban, hogy – a törvény előtti egyenlőség elvét lábbal tiporva – az ügyészi vádmonopólium intézményével visszaélve el lehessen kerülni a hatalom számára veszélyesnek tűnő büntetőügyek bírói szakba kerülését. A politikai hatalomért versengő pártok anyagi lehetőségei között nagyságrendi különbség van, mivel a kormánypárt – kormányzati kommunikáció címén – közpénzből is kampányolhat, mégpedig folyamatosan és teljesen korlátlanul, ráadásul a kezében tartja az ugyancsak közpénzből működő közmédiát, miközben a szabad sajtó lényegében csak az online térben működhet, közösségi adományokból.

A politika, a közélet és a társadalom mára nagyon mély morális válságba jutott. Az egzisztenciális következmények miatti fortélyos félelem tudatos és sunyi kialakításával a rendszerváltást követően a polgárosodás útján épphogy csak nagy nehezen elinduló magyar társadalmat tudatosan visszalökték a kádári állapotába, újra uralkodóvá váltak a kádári kispolgár olyan magatartásformái és viselkedési reflexei, mint a közélettől, a politikától való tartózkodás, a „ne szólj szám, nem fáj fejem”, a „megvan a véleményem, de megtartom magamnak”, vagy éppen a „kapcsolati tőke” mindenhatósága. A magyar társadalom ma ugyanúgy elfogadja a korrupciót és ugyanúgy immunis a közvagyon ellen elkövetett bűnölre, mint a Kádár-rendszer idején. Újra a bűzlő kádári posványban élünk, csak most éppen Orbánnak hívják az aktuális Kádárt. Orbán politikai propagandája a lehető leprimitívebb és legvulgárisabb üzeneteivel tudatosan a társadalom legkevésbé művelt, legkevésbé iskolázott és legkevésbé polgárosodott rétegeit célozza; teljesen mindegy nekik, kik szavaznak rájuk, a lényeg, hogy elegen legyenek, és ennek eléréséhez minden eszközt megengedettnek tartanak. A tudatos hazugságokat is. A gyűlöletkeltést is. A lejáratókampányokat és a karaktergyilkosságokat is. Miközben persze kioktatják a világot kereszténységből.

Emlékezzünk csak arra, hogy a koronavírus-járvány egy, a gyöngyöspatai szegregált oktatás miatt meghozott bírósági döntésen alapuló cigányellenes gyűlöletkampányt akadályozott meg, mely nemzeti konzultáció formájában is pusztította volna a közéletet. Magyarország – magát nemzetinek és kereszténynek hazudó - miniszterelnöke bement a közrádióba és elmondta, hogy a cigányok ingyenpénzt kapnak, miközben ő (meg a rendes magyarok) egész nap „keccsölnek”. Azokról a mélyszegénységben élő cigányokról beszélt így, akiket egyébként választásról választásra „mint állatot terelni értik, hogy válasszon bölcs honatyát”. Ha van a magyar történelemnek tanulsága, akkor az az, hogy attól a politikustól, aki a hatalmát a nemzet egyes részeinek egymás iránti gyűlöletének kialakításával és szításával akarja megerősíteni, mint nemzetárulótól, meg kell szabadulni. Mégpedig a lehető leggyorsabban. Emlékezetes az a gyalázatos eset is, amikor - a magát nemzetinek és kereszténynek hazudó – miniszterelnök nyilvánosan megdicsérte a menekült gyerekeknek segítséget nyújtani kívánó panziós ellen bűncselekményt elkövető, a propagandistái által feluszított csürhe tagjait. Egy magyar ember igaz keresztényként segítséget kívánt nyújtani szerencsétlen sorsú menekült gyerekeknek, s az ország miniszterelnöke, akinek erkölcsi példát kellene mutatnia a nemzetének, nem mellé állt, hanem azok mellé, akik ezért önbíráskodást gyakorolva megbüntették. Tud politikus ennél mélyebbre süllyedni erkölcsileg? Lehet ennél jobban és gátlástalanabbul megtagadni Jézust és leköpni a Bibliát?

Amikor kitört a járvány, a „keresztények” első gondolata az volt, hogy miképp lehetne ezt a szörnyűséget is lopásra felhasználni. Miközben lepusztult kórházainkban a vírusnak és a kórházi fertőzéseknek köszönhetően aratott a halál és tízezrével haltak meg a magyarok, egyesek milliárdokkal lettek gazdagabbak a felesleges, túlárazott és közvetítőkön keresztül beszerzett lélegeztetőgépeknek és más orvosi eszközöknek köszönhetően.

A korrupció vonatkozásában Orbán és a társadalom viszonya a bántalmazó kapcsolatban élők viszonyához hasonló. A bántalmazók célja mindig olyan alá-fölérendeltségen alapuló pszichés viszony kialakítása, melyben a bántalmazott tudomásul veszi, hogy bántalmazzák és azt el is fogadja, beletörődik, sőt, egy idő után normálisnak tekinti. Orbán éppen úgy tudatosan nem titokban tette hazánkat az EU legkorruptabb országává, mint ahogy a kocsmából naponta részegen hazatérő férj sem titokban veri meg a feleségét, miközben üvöltve vacsorát követel tőle. Ez a bántalmazáshoz való szoktatás része, sőt lényege. Azzal, hogy a legszűkebb környezetének, a családjának és a baráti körének tagjait tette – mégpedig nem is titkoltan - közpénzből milliárdossá, bántalmazóként azt üzente a társadalomnak, hogy „igen, én ezt teszem veled, mert megtehetem és te el fogod viselni, mert nem tehetsz mást.” Jól tudta, hogy ennek a bántalmazó kapcsolatnak a kialakítása nem fog különösebb nehézségekbe ütközni egy olyan társadalom részéről, mely „...ezer éve / magával kötve, mint a kéve, / sunyít, vagy parancsot követ.”, melynek tagjai őstől örökölt ösztönnel büszkén oldanak meg még ma is mindent „okosba”, s generációkon át akként szocializálódtak, hogy ha azt szeretnék, hogy az orvos normálisan beszéljen velük és legalább a kis reményük meglegyen arra, hogy emberséges és szakszerű ellátásban lesz részük, akkor bizony vastag borítékkal kell a doktor úr elé járulni. Ha Orbán tényleg erős magyar tőkésosztályt szeretett volna teremteni – ami egyébként valóban nemzeti érdek és történelmi szükségszerűség -, megtehette volna úgy is, hogy a tehetséges és ambiciózus vállalkozókat, valamint a külföldön is versenyképes, magas szellemi hozzáadott-értékű, innovatív termékeket és szolgáltatásokat előállítani képes vállalkozásokat támogatja minden lehetséges eszközzel. Ebben az esetben ma nem olyan „kapitalistáink” lennének, akik csak a cementhez, az aszfalthoz, a betonhoz, meg a szálloda-üzemeltetéshez értenek és harmincnégy évvel a rendszerváltás után nem az lenne a magyar gazdaság jövőképe, fő kitörési iránya, hogy immár nem csak a nyugat, hanem a kelet bűzlő, rákkeltő összeszerelő-üzeme és hulladéklerakata is leszünk.

Ma ott tartunk, hogy egy egészséges erkölcsiséggel és az átlagosnál magasabb intelligenciaszinttel rendelkező, az aljasságot és a hazudozást közömbösen elviselni nem képes magyarnak a mentális egészsége megőrzése érdekében tudatosan távol kell tartania magát a hazája miniszterelnökének megnylvánulásaitól.

Ha Orbán valóban hívő ember, tényleg azt gondolja, hogy el fogja kerülni a büntetést, ami ezért a - kegyelmi botrány által is nyilvánvalóvá tett - erkölcsi züllésért, a kereszténységnek a tízparancsolatban is megjelenő, legalapvetőbb morális parancsainak folyamatos és súlyos megszegéséért vár rá? Nem, nem fogja elkerülni. A büntetés – legkésőbb a mennyei ítélőszék által - el fog jönni és arányos lesz az elkövetett bűnökkel.

(Folytatása következik.)

Vidéki prókátor

[menyhei]

Csak a szokásos nyünnyögés, elkeseredett fanyalgás, szó szerint ugyanazok az unásig ismételgetett libsi-haladár toposzok, ugyanaz a tehetségtelen, eszdéeszes gőg, mint oly sok éve már. Az csak véletlen, hogy ez a PostaBankon hízott díszpéldány vénségére pont úgy néz ki, mint egy romok alól előásott Kern András.

Fontos a hosszú memória. Én éltem azokban a Magyarországokban a rendszerváltás után, ahol bárki volt kormányon, Geszti Péter kapta a hátszelet, elismerést, jött szembe, repült feletted, ha akartad, ha nem.

Az első 20 év, haverek mindenhol, államtól félállamon keresztül a provinciális soft powerbe betonozott médiagecikig mindenki haver. Aztán jött 2010, azóta csak simán jól él, mert a NER-es pénz sem büdös, de Péter már nem nélkülözhetetlen, sem ő, sem a letűnt korszak hasonszőrű szakértői. Amikor Geszti óriás volt, a 90-es évek eleje-közepe, akkor Magyarország egy roncs volt. Ahhoz képes a mai Svájc, a mai egy sci-fi. Ha ma 1995-be utaznál, nyugati turista lennél, és elszörnyednél.

Péter ma szörnyed el.

Azt is merészeli nyilatkozni ez a takonygerincű eszdéeszes görény, hogy: "A NER pedig nem méricskél: a tehetségnél fontosabbá vált a törzsi hovatartozás." Mondja ez, aki pusztítóan tehetségtelen dalszövegíróként országos hírnevet és tanácsadói / ügynökségi karriert kapott ajándékba. Az egész életét törzsi logikában élte le, onnan kapta a megbízásokat, a kritikát, a hátbaveregetést, mindent. A bankszámláján egyetlen fillér sincs, amit nem a bolsi / külkeres / néphadsereges kapcsolatrendszer folyományaként kapott.

[ahazanemlehet]

Zoli, mondhatod a számokat, de én máshogy látom az életet

2011-es, szemtanú elbeszéléséből ismert idézet. A 24.hu 2011. 12. 12-i cikke szerint:

Egy másik résztvevő úgy jellemezte a vitát, hogy Orbán politikai érveket sorakoztatott fel Pokorni szakmai érvei ellen. „Zoli, mondhatod a számokat, de én máshogy látom az életet” – zárt rövidre például egy vitát a kormányfő, amikor Pokorni adatokkal próbálta alátámasztani az érveit. Az oktatási bizottsági elnök (Pokorni, a szerk.) így többnyire kisebbségben maradt véleményével.

A vita (akkoriban talán tényleg lehetett valami kicsike kis vitajellege egy frakcióülésnek, amit épp itt látunk legyilkolni, szóval nem idézőjelezem, és nem szidom a sajtót a szóhasználatért, mint egy mai cikknél tenném) a 2011. 12. 12-i frakcióülésen a köznevelési törvényről szólt. Ez a a izé, amin a gyerekeink élete múlik, tudjátok.

A tiltakozók - hogy a fontos dolgokról is szó essen - akkoriban a Hálózat a Tanszabadságért szervezésében igyekeztek megállítani mindazt, ami jött aztán.

a magyar köznevelés rendszere egy XIX. századi nevelési koncepcióra építve, a diktatúrák világát idéző szabályozási környezetben, egy meghaladott tartalmi követelményrendszer alapján brutálisan szelektív iskolarendszert szinte minden elemében centralizált-uniformizált óvodai-iskolai gyakorlatot fog eredményezni.

A HVG öt évvel későbbi, a törvény elfogadásának évfordulójára, december 19-ére időzített áttekintő cikke szerint a riadóra nem sokan kapták fel a fejüket (én, bevallom, nem emlékszem - jöhet egy kis oral history is ide, ha valakinek megvan élénkebben ez az időszak).

A maroknyi tiltakozó elkeseredett figyelmeztetései mellé – néhány iskola tantestülete, illetve néhány száz tanár kivételével – nem álltak be pedagógusok, szülők tömegei. Sőt, a tanárok tulajdonképpen bizakodással néztek a jövőbe, azt várták, végre megszabadulnak az "elmúlt nyolc év" olyan "Magyar Bálint-féle" szabályaitól, mint a buktatás lehetőségének eltörlése, a szöveges értékelés bevezetése, a kompetenciaalapú tanítás, és főleg az integrált nevelés.

És így lett a csokapik.

requested by @hicrhodus

#fuckner quotes #2011 #számokat

[diogenesz2020portugal]

Gábor György:

Szerintem ideje volna annak, hogy a magyar ellenzéki pártok egyes képviselői végre elkezdjenek gondolkodni. Ez az Erasmus-történet a maga összetettségében nagyon is alkalmas volna az elmemunka beindítására.

Az Európai Bizottság döntése nem csak a hallgatókat sújtja a csereprogramok leállításával (Erasmus), hanem az egyetemeket is (Horizont), amelyeket ezáltal sok tízmilliós pályázati lehetőségektől fosztottak meg.

Mindez rossz? Nagyon rossz, egyenesen katasztrofális.

Csakhogy!

Az EU továbbra sem fog tankokkal bevonulni az országba, nem fogja „testvéri segítségnyújtás” címén szétlőni a fővárost, s nem fog a Corvin közben vagy a Széna téren heves és elkeseredett harcokat előidézni.

Az ellenzék a lehető legnagyobb hibát követi el akkor, amikor akarva-akaratlan (de inkább akarva) átveszi a velejéig hazug fideszes narratívát, s most magyarság-versenyben próbál beelőzni: igen, nagyon rossz azoknak az alapítványi egyetemekre beiratkozott diákoknak, akik mostantól nem vehetnek részt az Erasmus csereprogramjában, de talán nem kellett volna hagyni és elfogadni azt, hogy a kizárólagos politikai érdekektől vezérelve átlátszó, korrupt és a tisztességtelenség minden létező formájával kibélelt alapítványi formába izmozzhassa át a kiszemelt egyetemeket a mi bölcs pártunk és kormányunk. Csak halkan mondom: volt példa az ellenállásra, úgy hívták, hogy Freeszfe: oktatók és hallgatók közös, a személyes, a privát egzisztenciális félelmeken a köz érdekében példamutató bátorsággal és elszántsággal túllépő tiltakozás-sorozat, csak éppen a többiek, a gyáván hallgató Rektori Konferenciától az összes többi érintett egyetemig mindannyian eltartott kisujjal, s elegáns távolságtartással, kényelmes fotelből szemlélték az eseményeket, a szolidaritás jeleként pazar elméleti megbeszélést folytatva egy-egy baráti társaság familiáris félhomályában.

Lehet tehát felháborodottan az EB döntését bírálni, a nagy magyar-nemzeti oldal rozzant vádjaira válaszként, mintegy bizonyítandó, hogy az ellenzék is magyar, s a magyar diákok érdekeiért kiáll, nehogy megint és újfent és naponta hatszázszor, hanem érjük el, hogy mostantól naponta csak ötszázkilencvenhétszer üvöltsék ránk leépült, szellem- és intellektus nélküli, ám remekül kifundált repetitív aljasságaikat, hogy ezek nem magyarok, hogy háttérhatalom, hogy dollárbaloldal, hogy idegen szív, idegen érdekek, s lehet önkéntesen, saját erőből vinni a kötelet a kivégzésre, az akasztás úgyis megtörténik, csak éppen vicces lesz, hogy ezek még a kivégző eszközökről is maguk gondoskodtak.

És persze most panaszkodnak az érintett egyetemek, de hiszen van is okuk a panaszra: várhatóan nehezebb idők következnek. És most jönnek a jogvédők, a diákok jogaira kényesek, meg a saját egyetemeik anyagi helyzetéért aggódók, a bátrak, a hősök, akik mernek ellenállni az EB döntésének. Hülye EB!

Csakhogy!

Amikor jól érzékelhetően nehezebb idők következtek, akkor feszes vigyázzállásban várták a nehezebb időket: a totálisan átlátszó, ócska és persze időzített bombaként robbanásveszélyes alapítványosdi végső aláírási ceremóniáihoz maguk készítették oda a székeket, az asztalt, terítővel, virágos vázával és Bíró László József nagyszerű találmányát, a golyóstollakat. Meg sem hallották a legnagyobbak beszédeit, a célt, hogy a tudományt és az oktatást mostantól a „nemzeti” eszme hassa át (hogy micsoda???) az „internacionalista-globalista” eszmeiséggel szemben (hogy micsoda ???), s nem zavart senkit sem közülük az intézményes garanciák hiánya, az átláthatatlanság, a velejéig korrupt rendszer újabb szárba szökkenése, hogy totálisan inkompetens emberek kerülnek az egyetemi alapítványokba, teljhatalommal, közvetlenül bekötve a kormányhoz, az államigazgatáshoz, a fideszes önkormányzatokhoz, a fideszes rokoni, baráti és csókos körökhöz, hogy az egyetemeknek ebbe beleszólásuk sem lehetett, nekik a kuss jutott, cserébe a Karmelitából kinevezettek élethosszig tartó funkcióhoz jutottak, igazi, hamisítatlan politikai komisszárokként, 1-1,5 milliós fizetéskiegészítéssel.

Ámen!

Ez senkit nem zavart. Közben mindenki arról beszélt, hogy ez a rohadt Európai Unió elfordítja a fejét, semmit sem tesz, tizenkét éve lélegeztetőgépen tartja az Orbán-rezsimet, pénzeli a maffiaállamot, meg német autóipar, meg olcsó munkaerő, meg rabszolgapiac, meg így, meg úgy. És Merkel! És ez mind igaz volt, sajnos teljes mértékben. Most meg történni látszik végre valami, igen, fáj, ahogy fáj a köröm alá behatoló tüske, de fáj annak eltávolítása is. Most mindenki a maga bibijét emeli az égnek, s jajkiáltások közepette obégatja: nem, ezt nem lehet, mert ez fáj, de nagyon! És a Fidesszel vállvetve azonnal fegyverbe a közös ellenség, az Európai Bizottság ellenében, ahol ezt a csúnyaságot voltak képesek megtenni. Velünk. Pedig nekünk lenne sok jó ötletünk: igaz, eddig ezekből egy sem jött be, s a tehenek vígan döglenek továbbra is.

S ahogy emlékeim szerint simán és ellenállás nélkül átmehetett az alapítványi forma messziről bűzlő pokoli bugyra, ugyanúgy nem emlékszem arra, hogy például a közoktatásban részt vevő tanárok és diákok tüntetésein, megmozdulásain oly nagyon képviseltették volna magukat az egyetemek, az oktatók és a hallgatók, s az erasmusos jogvédő harcosok. Pedig ott is a diákokról volt szó: oké, nem az Erasmus csereprogramjával külföldre utazókról, hanem „csak” azokról, akiknek jövője épp az általános iskolákban és a gimnáziumokban csesződik el véglegesen, akiket már az általános iskola első osztályában megfosztanak minden lehetőségtől a felzárkózásra, hogy ezzel egy életre esély és sors nélkülivé váljanak, akiket nem a nagy nemzetközi munkaerőpiacokon zajló versenyekre készítenek elő, tudásból, értelemből, korszerű felkészültségből, önálló, autonóm gondolkodásból, vitakészségből, hanem hittanból, erkölcstanból, testnevelésből és lojalitásból, leginkább a hazai cselédpiacot szem előtt tartva.

És akadnak, akik most azzal állnak elő, hogy minden jó lesz, minden szép lesz és példaértékű, mert megvan a megoldás: az alapítványi kuratóriumokból vonják vissza a minisztereket, államtitkárokat, kormánybiztosokat, polgármestereket, s ezzel minden hófehérré és átlátszóvá bír majd magasztosulni.

Hát egy nagy lófaszt!

Semmi sem magasztosul sehová, inkább még koszosabb, még büdösebb, még alpáribb lesz minden: hiszen ott maradnak azok, akik ezer szállal kötődnek a Fideszhez, nem miniszterek ők, de Lévai Anikó barátnői, a Tiborcz-tulajdonolta bank vezérigazgatói és így tovább, és így tovább, akik nagyon, de piszkosul, de marhára bizonyítani kívánnak, hisz bizonyítaniuk kell, ez a dolguk, ez a kötelességük, ezért kapják az obsitot, az egész még koszhadtabb lesz, de kényelmesen hátradőlhetünk, mert megoldottunk mindent, s nem csak az EU-t, de még magunkat is sikeresen átvertük!

Vivát!

És mi változott? Semmi. A mocsok megmaradt, a rendszer ugyanúgy átláthatatlan, változatlanul nincsenek összeférhetetlenségi szabályok, nincs egyetemi vétójog, nincsenek intézményes garanciák, az alapítványokban továbbra is élethossziglan üldögélhetnek a rendszer- párt- és kormányhű fidesznyikek, sub specie aeternitatis, a politikai idea változatlan, éljen és virágozzék a nemzeti eszméjű oktatás és tudomány, szemben az internacionalista-globalista eszmeiséggel, senkinek nem fáj semmi, ne is fájjon, arra érzékenyek vagyunk, mindenkinek a maga körömalja, egyre nagyobb a gyűlés, a furunkulus, sebaj, sose halunk meg, mit nekem te zordon, és az EB végre szokja meg és tanulja meg, milyen az a hamisítatlan, utánozhatatlan, sokszáz éves Magyar-vándor.

[csacskamacskamocska]

Stikkes

ez a tej, de lusta vagyok másik kávét csinálni. :/ Szerelmes is vagyok, az is stikkes. Képtelenség. Nincs ilyen. Hülye vagyok. Nem szerelmes, csak hülye. Az egy ésszerű magyarázat. Bár tegnap éppen azon gondolkodtam, hogy tudja az ember, hogy szerelmes, de mi az és honnan tudod, hogy az vagy? Hogy megtanultad, mert mondták a szüleid vagy mások gúnyolódtak rajtad és összerakja az ember ezekből meg olvasmányélményekből meg mások viselkedéséből? Mert az érzelmi állapotainkra nem ráébredünk, hanem megtanuljuk megnevezni őket és sajnos azt is tanuljuk, hogy hogyan éljük meg, hogyan kezeljük. Ha rosszat tanulunk, rábasztunk. A legtöbbünk sóvárog valami után, amivel nem tudna mit kezdeni, ha ott lenne előtte. Olyan vágyak, amiknek nincs köze az ember valós szemlyiségéhez. Nem az az érdekes, hogy táncolnál-e a Sanmarcon a szerelmeddel, hanem az, hogy élveznéd-e, tudnád-e leszarni a világot körülötted és csak vele lenni, vagy csak megtennéd mert láttad egy filmben, hogy itt most ennek van helye. Ha a környezet érzelemtagadó, szomorú, elkeseredett, hiánnyalélő, abból nem lesz nyitott, felszabadult érzelemvilág. Aztán a kapcsolatainkat csak a kapcsolatainkon keresztül tudjuk megtanulni és javítani, így áldozatul is esünk, és mások a mi áldozataink lesznek a tanulás alatt. Mire jól csinálnánk, már nincs senki meg gyorsan meghalt mindenki körülöttünk. Ezt tényleg csak az tudná ellensúlyozni, ha az önismeretet, konfliktuskezelést, kommunikációt tanítanák más kiskortól. És nem azt a formáját, hogy kérj bocsánatot a geci pistikétől amiért visszaütöttél, hanem valami igazibbat, ahol a saját érzéseinkkel, élményeinkkel találkozhatunk, hogy legyen időnk megismerni őket. Jól meg vagyok én áldva, de tényleg, ezzel a színes dagonyával. A fiam bölcsessége az, hogy szerinte az emberek összekeverik a szerelmet a szexuális vággyal. Logan pl azt mondta, ha mással akarsz dugni, akkor már nem vagy szerelmes. Ő is a szexet tartja szerelemnek. Én nem tudom mit mondok. Talán csak hülye vagyok.

Leginkább csinálok mégis egy másik kávét.

#szerelem #kapcsolatok #kávé #05-16

[konnyeknelkul]

Minden nap érzem ezeket a folytogató érzéseket, amik bennem kavarognak, és amik sosem tűnnek el a lelkemből....Tehetetlennek érzem magam velük szemben, ők az erősebbek....minden nap végigkíséri az életem a fájdalom, és boldogtalanság, a magány érzése, a dühkitöréseim, a szorongás, a félelmeim, az érzés, hogy mennyire gyűlölöm magam, és, hogy legszívesebben véget vetnék az életemnek, úgy se ér semmit, ahogy én sem érek semmit.... Elkeseredett vagyok, és reményvesztett....És nem látom a kiutat......

#saját írás #depresszió #öngyilkos gondolatok #érzéseim #fájdalom #szenvedés #boldogtalanság #magány #egyedül #elegem van #kilátástalanság #alvászavar #magyar #magyar tumblr

[iszappakolas]

Camus szerint az egyetlen komolyan vehető filozófiai probléma, hogy megölöd-e magad vagy sem. Amúgy még nem találkoztam meggyőző öngyilkosság-ellenes érvekkel. Általában azt mantrázzák, hogy szép az élet, tele van boldogsággal, kussolj, maradj itt és élvezd. Vagy vallási alapon közelítik meg, és azzal érvelnek, hogy ki leszel zárva a mennyországból, ha önkezeddel vetsz véget a szenvedéseidnek, szóval tartsd távol a késeidet az ereidtől. Szerintem valami olyasmiről is lehet szó, hogy a kapitalizmusban attól tartanak, hogyha tömegesen kimondjuk, hogy kurvára szívás az élet, romlana az emberek termelékenysége, és le kellene zárni esténként a hidakat, hogy a sok elkeseredett félnótás ne ugorjon fejest a legközelebbi folyóba. Vagyis csökkenne a gazdasági növekedés, na meg túl sok emberi erőforrást kellene pazarolni a testek eltakarítására.

Szerintem, ha vennénk a bátorságot, és kollektíven kimondanánk (a depresszió stigmája nélkül), hogy a létezés ordas nagy szopás, akkor onnantól egyenes út vezethetne az illúziók lebomlásáig. Még a végén autentikus, reflektált és aktív egyénekké válhatnánk, alkothatnánk érett társadalmat, és közösen tehetnénk valamit azért, hogy elviselhetőbbé tegyük az itt töltött időt. Egy ilyen világban kevesebb öngyilkosság-ellenes érvre lenne szükség, és az emberek az életükkel győzhetnék meg a másikat, hogy megéri maradni.

[bluestrawberrycoffe2]

kedves m,

Lelki társam vagy. Kitalálod a gondolataimat, tudod, ki vagyok én.

valamilyen szinten sajnálom, hogy ennél több nem megy.

de be kell látnom, hogy ez nem az én hibám.

A te hibád sem.

Néha van, hogy két ember, nem azért találkozik újra és újra egy másik életben, hogy működjön a kémia.

És nem tehetem tönkre az életed egy részét, azért, mert elkeseredett vagyok.

így, az érdekedben,

nem próbálkozom tovább.

#magyar #magyar tumblisok #magyar tumblr

[gyogyulofelben]

Miért érzem azt, hogy minden IS ellenem van?

#magyar tumblr #magyar #sajatposzt #saját #sajat #reményvesztett #csalódott #elkeseredett

[drakvuf]

handrás újabb elkeseredett próbálkozása, hogy megértse a női nemet

#handras #threads

[kontrollszumma]

A tumbli divatszakértőit kérdezném hogy ez nagyon vállalhatatlan ötlet esküvőre?

Esetleg egy virágos martenssel? Alternatíva még egy A szabású sima fekete szoknya vagy egy öltönynadrág.

Igen, egyáltalán nem értek a kinézet dologhoz és igen, elég elkeseredett vagyok.

[alone24]

- Szomorú vagy?

- Nem, nem ez a jó szó rá, sokkal inkább elkeseredett.

- Nem mondhatsz ilyet, túl fiatal vagy.

- Akkor mit mondjak? Hogy minden szép és jó? Belefáradtam ebbe a sok faszsagba.

#faradt gondolatok #vicces #párbeszéd #csalodottsag #szomorúság #belefáradtam

[egy-lany-blogja]

Így szokott lenni a filmekben is: a legutolsó pillanatban, amikor a nő már éppen felszállna a repülőgépre, megjelenik az elkeseredett férfi, megragadja a nőt, megcsókolja, és nem engedi el, miközben a légitársaság alkalmazottai elnézően mosolyognak. Aztán jön a felirat: "Vége", és minden néző tudja, hogy azok ketten most már boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

"A filmek soha nem mesélik el, mi történik azután" - gondolta, hogy vigasztalja magát. Házasság (...), előkerül a férj szeretőjének első levele, botrány, a férj esküdözik, hogy soha többet, előkerül a második szerető levele, újabb botrány és fenyegetőzés, hogy elválik, de ezúttal a férj nem reagál olyan határozottan, csak annyit mond, hogy szereti. A harmadik szerelmes levél után a hallgatást választja, úgy tesz, mintha nem tudna róla, mert mi van, ha most azt mondja a férje, hogy már nem szereti, és elmehet?

Nem, a filmek nem erről beszélnek. Véget érnek, mielőtt a valóság elkezdődne.

-Paulo Coelho