Tumgik
#baktériumokat
Text
Továbbra is makacsul tartja magát a hit, hogy szopással, nyalással lehet HIV-fertőzést szerezni. De nem lehet, csak nagyon ritkán és körülményesen.
engedek a közvélemény nyomásának, és akkor most a nyalásról lesz szó. nyalni lehet puncit és segget. ne hörögjön senki, a cunnilingus mellett az anilingus is nagyon elterjedt módja az orális kényeztetésnek. kezdjük azonban a valószínűleg elterjedtebb pinanyalásnál, amelynek során az alábbi dolgokra érdemes figyelni. Az ORIGO Tabu rovata így ír erről. Én soha nem írnék ilyen negédesen, de mindegy:
"Hogy milyen póz a nyerő, egyrészt szituációfüggő, másrészt persze egyéne válogatja. A leghagyományosabb, mikor a nő szétterpesztett lábakkal helyezkedik el, akár hanyatt fekve, akár ágynak, asztalnak vagy egyéb tereptárgynak támaszkodva - az örök kedvenc elmerülés a szeméremajkak között. Ezáltal ér célba legkönnyebben a partner, és így kezdhet neki legmagabiztosabban a vénuszdomb mögött húzódó, kincsként őrzött hely feltérképezésének. Ekkor lassan lehet tapogatózni, kóstolgatni, széttárogatni az immár remélhetőleg kellőképpen nyirkos és duzzadt szeméremajkakat, vagy hogy egy VII. századi kínai író szóhasználatával éljünk, megkezdődhet a »nyíló bazsarózsa« nyalogatása. Persze egy igazán intenzív nyalakodásban nem nélkülözhető a kezek, különösen a mutató- és középső- vagy akár a hüvelykujjak szelíd bevetése sem a szeméremnyílás egész területén. Az ekkorra rendszerint vérrel megtelt, vörösen pulzáló csikló és az alatta lévő gát szabad préda, lehet dörzsölgetni, szopogatni, nyelv hegyével rezegtetni, birizgálni, csak a fantáziától és a partnernői igényektől függ, hol a határ. Fontos itt is megjegyeznünk, ahogy azt mindig meg is tesszük majd rovatunk anyagaiban, hogy egyedi érzéseit mindig a partnereddel érdemes megbeszélned. Ha csak ezt az egyet el tudjuk fogadtatni veled, szinte mindent tudsz ahhoz, hogy nemi életed egyre teljesebbé és örömtelibbé váljon."
tömény giccs, de azért tartsátok magatokat ehhez. én majd inkább elmondom, hogy ne harapj! és természetesen a puncinyalással is el lehet kapni egy halom betegséget, de pont hiv-et nem nagyon. bár a vaginális váladék fertőző lehet, de orálisan csak akkor lehet megfertőződni, ha a szájüregben, nyelven, ajkakon friss, vérző seb van. létezik valóban a női kondom, ami megfelelő védelmet nyújt, de őszintén megmondom, hogy én sok évnyi prevenciós és aktivista munka alatt sem találkoztam olyannal, aki szeretné a női kondomot (vagy akár csak elviselné azt). nálunk egyelőre nem kapható, de az interneten könnyen rendelhető. alapvetően úgy kell elképzelni, mintha egy óvszer anyagból készült zacskót helyeznél fel a hüvelybe, amit a szerelmeskedés után el kell távolítani.
minden egyéb, szokásos nemi betegség terjed a puncinyalással is, nem is részletezem. odavissza, szájból puncira, ánuszra, onnan szájra satöbbi. gonorrhea, szifilisz, chlamydia, herpes simplex, herpes genitalis és hát persze az örök sláger: a hepatitisz a és b (a c-hez vér kell, úgyhogy menzesz közben annak is van esélye). ja, és a molluscum contagiosum, ami már nem nagyon van, de azért  még lehet az is. aztán nézzük az anilingust, a seggnyalást. sokáig gondolkodtunk a barátaimmal, hogy a "nyasgem" (nyald ki a seggem) kifejezés miért lett olyan pejoratív, amikor pedig sokan szeretik az orális szexnek ezt a formáját. mindegy is, a lényeg, hogy a melegek között "rimming" néven ismert technika, az anusz szájjal, nyelvvel történő izgatása a hiv-fertőzés szempontjából gyakorlatilag veszélytelen. azonban el lehet kapni a gonorrheát, a humán papillomavírust, és főleg az a típusú hepatitiszt, ami széklettel terjed. még a frissen megmosott fenék is tartalmazhat fertőző baktériumokat, vírusokat, úgyhogy csak óvatosan. itt se harapj!
egyáltalán ne harapj, mert az fáj, és a nyálkahártyák könnyen sérülnek. ahogy most ezt elolvasom, úgy tűnhet, mintha el akarnálak ijeszteni titeket attól, hogy az ágyban (konyhában, zuhany alatt, vasúti kocsiban, reptéri vécében) használjátok a fantáziátokat és az összes testrészeteket egyszerre a dugáshoz. nem, nem! csak szeretném, ha először is megismernétek a testeteket, aztán a kockázatokat, és aztán használnátok az eszeteket meg az óvszert. summa summárum: orális szexszel szinte egyáltalán nem lehet hiv-fertőzést szerezni, mindegy, mit csinálsz. viszont más nemi betegségek ilyen módon is terjedhetnek, ezekkel légy óvatos.
22 notes · View notes
rejszelde · 2 years
Text
Tumblr media
tök rendesek, hogy megtisztítják a fertőzéseket meg a baktériumokat. biztos igazán hálásak ezért.
4 notes · View notes
giagoldtextiles · 5 months
Text
Kutyás Ágynemű: A kényelem és stílus találkozása a hálószobában
Kutyás Ágynemű: A kényelem és stílus találkozása a hálószobában
Tumblr media
A Kutyás Ágynemű esztétikai megjelenést és kényelmet visz hálószobájába, átalakítva alvási kuckóját. A luxus és hasznosság találkozása egyszerű, mégis kifinomult bájt kölcsönöz hálószobája légkörének.
A tematikus hálószobadekoráció növekvő trendje
A tematikus hálószobai dekoráció egyre inkább magában foglalja az állatbarát ágyneműket, különösen a kutya rajongók számára vonzóakat. Ez a növekvő preferencia kibővítette a piac kínálatát, bemutatva egy sor kutyainspirált tervet, mint például a mancsnyomatokat és játékos rajzfilmfigurákat, gazdagítva a szoba hangulatát és tükrözve a tulajdonos állataik iránti szeretetét. Ezek a design választékok különböző színekben és méretekben készülnek, biztosítva az otthoni dekoráció személyes hangulatát.
Miért Nélkülözhetetlen a Kutyás Ágynemű a Kutyabarátok számára
Állattulajdonosok felismerik a szükségességét a kutyabarát ágyneműknek, hogy megvédjék őket a szőrtől és a szennyeződésektől. Ez a specializált ágynemű, amely ellenáll az állatok okozta károknak, kényelmes pihenőhelyet biztosít a kutyáknak, miközben csökkenti a tulajdonosok takarítási munkáját. Emellett sokféle méretben és dizájnban kapható, így lehetőséget nyújt a különböző kutyafajták egyéni preferenciáinak megfelelő választáshoz.
A megfelelő kutyás ágynemű kiválasztása a hálószobájába
Dekorációhoz illeszkedő: Színkombinációk és témák
A megfelelő kutyafekhely kiválasztásához figyelembe kell venni a jelenlegi szoba esztétikáját. Harmonizálnia kell az enteriőr kialakításával, legyen szó minimalizmusról vagy bőséges díszítésről. A megfelelő választás növelheti a szoba vizuális harmóniáját, beillesztve az állat helyét a lakótérbe zavartalanul. Az összehangolt tervek és színek átalakíthatják az alvóterületet egy egységes és meghívó menedékké.
Méret és ágyspecifikációk: A tökéletes illeszkedés megtalálása
Az ideális alvóhely biztosítása érdekében gondoskodni kell arról, hogy a kutyának elegendő helye legyen a nyújtózkodáshoz pihenés közben. A kutya termetével való összeegyeztethetőség kiemelten fontos, figyelembe véve olyan tényezőket, mint az egészség és a fajtára jellemző viselkedésformák. Egy kutya pihenési szokásai nyomot adnak a legmegfelelőbb fekhely kiválasztásához, ezzel hozzájárulva az állat jólétéhez és elégedettségéhez.
Kutyás ágynemű ápolása és karbantartása a hosszú élettartamért
Mosási és kezelési útmutató
A kutyus alvóhelyének megfelelő karbantartása alapvető fontosságú. A rendszeres forró vizes mosások elpusztítják a baktériumokat és atkákat, és a levehető huzatok gyakori mosása higiéniailag is ajánlott. A rendszeres porszívózás nélkülözhetetlen része az ápolásnak, mivel meghosszabbítja az alvóhely élettartamát és hozzájárul egy higiénikus életterület fenntartásához.
Kutyatémájú ágynemű megfelelő tárolása
A megfelelő tárolás meghosszabbítja a kutyás ágynemű élettartamát. Fontos, hogy ezeket a tárgyakat száraz helyen, például egy lezárt tartályban tartsuk a károsodás elkerülése érdekében, míg a napfény elkerülése megőrzi a színüket és az anyaguk egészségét. A megfelelő tárolási feltételek fenntartásával jutalmul mindig friss és hívogató ágyneműt kaphatunk.
Hol található minőségi kutyás ágynemű
Legjobb kiskereskedők és szaküzletek
A legkiválóbb kutyafekhelyek beszerzéséhez keresse fel azokat az üzleteket, amelyek széles körű, magas minőségű termékekkel váltak híressé. Az állatkereskedések általában széles választékot kínálnak, amelyek különböző fajtákhoz igazodnak, kiegészülve az online helyszínek kényelmével és hozzáférhetőségével. A specializált kereskedők finomítottabb készletet biztosíthatnak, esetleg kifejezetten a kutyák egyedi igényeire szabva.
Online vásárlási tippek kutyatémájú ágyneműhöz
Online kutyatémájú ágynemű választása során figyelmet kell fordítani az anyag minőségére, a méret pontosságára és a felhasználói visszajelzésekre. Fontos, hogy olyan mintákat és terveket válasszunk, amelyek tükrözik kutyánk jellemét, így növelve a vásárlás élvezetét. Ezenkívül az előzetes visszaküldési politikák ellenőrzése biztosítja a nyugalmat abban az esetben, ha a választás nem megfelelő.
Az Öko-barát Kutyás Ágynemű Lehetőségek Fontossága
Fenntartható Anyagok és Gyártási Folyamatok
Választani '
Az ökobarát ágyneműk választásának előnyei
Az ökobarát ágynemű választása több előnnyel is jár. A természetes szálak, mint az organikus pamut vagy a bambusz csökkentik az ökológiai lábnyomot és elősegítik a felelősségteljes mezőgazdaságot. Továbbá, sok környezettudatos lehetőség hipoallergén, ezáltal növeli az érzékeny kutyusok kényelmét, miközben etikus termelési előírásokat is támogat.
0 notes
angelofghetto · 7 months
Text
youtube
Imádom hallgatni ezt az embert. Ahogy a természet folyamatairól beszél, mindig fellelkesít. Eszméletlen sok tapasztalata, tudása van, mindehhez hatalmas szív, mély szakmai alázat, és sajátos humor társul. Sokkal többen kellene hogy hallgassuk, inspirációi nyomán jobb hely lenne ez a világ.
A kerti munkára legtöbben úgy gondolnak, hogy végeláthatatlan,. kemény robot. Elnéptelenednek a falvak, mert a fiatalok nem akarnak abban a robotban élni,. mint a szüleik, nagyszüleik. Pedig nem a kerttel van baj, hanem a szemléletünkkel, a hibás tudásainkkal, azzal, hogy mi "jobban tudjuk", mi kell a növénynek, mint a természet.
Imádom hallgatni Gyulai Iván előadásait, nézni gyakorlati videóit. Ő alapvetően "lusta" kertész, vagyis nem követi azt a sok fölösleges hülyeséget, amit évszázadok óta rákényszerítünk a kertünkre, mindenben az egyszerűséget és az önszabályozást kutatja. Nem érdekli a vetésforgó, hogy mit mivel kell ültetni, az egyes növényfajták alap igényeit nézi, a hasonló igényűek magjait összekeveri, és szétszórja a kertjében, majd ők lemeccselik, hogy ki kit szeret, ki az erősebb, és nem sajnálja ha a gyengébbek elhalnak, mert egészséges, tápláló zöldséget, gyümölcsöt szeretne, ezért rábízza a dolgot a természetes kiválasztódásra. Amelyik elvetett növény eldatnyul, elpusztul, az a bomlásával a többit táplálja. Pont.
Akárhányszor hallgatom, mindig felbuzdulok, és mindig jobban szeretem a növényeimet, a kertembe húzódó állatokat, a gyomokat, a talajlakó gombákat és baktériumokat. Mindegyiküknek szerepe van a nagy egész mozaikban.
Az emberek nem csak a tudálékossággal követik el a hibát, hanem azzal is, hogy mindent azonnal akarnak, és minden magból megtérülést, hatalmas termést. Mióta újparaszt lettem, megtanultam lelassulni, és kivárni a folyamatokat, hogy az egyensúlynak legyen ideje beállni. Első évben minden elleptek nálunk a hangyák és levéltetvek, a veteményes ágyás kísérletünkre jöttek mindenféle libegő, szálldosó, mászó mindenfélék, és bár örültem a kikelő növénykéknek, a nagy részét felzabálta vagy benőtte valami. Azt hiszem, a legtöbben ilyenkor térnek át a műfűre, a betonra, vagy a visszatakarodásra a városba. Elég hamar rájöttem, hogy az előző tulaj hektoliter számra locsolta szét a vegyszereket a kertben, és a vegetáció nem tanult meg védekezni, mint az elkényeztetett gyerek, aki még kenyeret sem kellett hogy szeljen soha, és anyuci vágja a körmét még 30 éves korában is. Arra is rájöttem, minél inkább irtom a gyomot, annál több lesz. Mert rossz szemlélettel kezdtem neki.
Nézzük meg, mi történik az organikus erdőkben. (Az ültetett erdőket onnan lehet felismerni, hogy mikor elrobogunk mellettük az országúton, be lehet látni a sorok és oszlopok közé vicces ritmikussággal.) Az organikus erdő lencse alakú, a szélén alacsony növények élnek, a közepén magas fák. A mesebeli kerek erdő zárt ökoszisztéma, önfenntartó, öngyógyító, önellátó. Nem kell trágyázni, kapálni, metszeni, gyomirtózni, köszöni szépen, jól van. Megvan a belső körforgása. Tanuljunk az ilyen erdőtől, hozzunk létre "ehető kerteket".
Azt szeretem még Gyulai Ivánban, hogy önkritikus, önironikus, hiába a végzettsége, tudása, hatalmas tapasztalata, nyitott és érdeklődő maradt, és nem fél szembemenni évezredes tudásokkal, ha talál jobban működő, egyszerűbb szisztémákat. A természet pedig pont erre tanít minket, ha hagyjuk.
Mindenkinek ajánlom a fenti videót (egy előadás második része, kicsit beletekerni ér, kb 8:50-ig, mert az elején még az előző témát fejezi be, ami nem mindenkit érdekel), annak is, akinek még annyi földje sincs, ami egy virágcserépbe belefér, mert más életszemléletet kap, és ha minél többen ráébrednek, mit csináltunk eddig rosszul, miféle kényszerektől kellene megszabadulnunk, megmenthetjük a világunkat, és önmagunkat is.
0 notes
bdpst24 · 9 months
Text
Innovatív módszert fejlesztenek a fogágybetegségek kezelésére a Semmelweis Egyetemen
A rákterápiában már használt, de a fogászatban teljesen újnak számító módszerrel harcolnak a fogágybetegséggel a Semmelweis Egyetem munkatársai. A korábbiakkal ellentétben nem a baktériumokat célozza a terápia, hanem a szervezet saját immunválaszára építve szüntetik meg a gyulladást. A teljes hír az alábbi linken érhető…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
onsieluenkeli · 1 year
Text
Tumblr media
A Nagymamám egész házát gyerekkoromban vadszőlő, alias borostyán nőtte be. Tavasszal zöldbe öltözött, őszre pedig pirosra változott az egész ház. Gyönyörű volt. A veteményes (hátsó) kertben 🦔sünik éltek saját odukban, egy virágos előkertben pedig mocsári 🐢 teknősök lazultak...
Tumblr media Tumblr media
Dagadtra zabálták magukat 🐌 csigákkal. És igen, a csigák sajnos kártevők mindent megesznek ami az útjukba kerül. A húst is. És a zsenge hajtásokat is. A legrosszabb bennük pedig az, hogy a legundorítóbb férgeket is képesek magukban hordozni. Szóval nálunk mindig is irtva voltak. By the way - azért aranyosabb egy jólakott süncsalád, vagy néhány teknőc, mint a gusztustalan csiga...
2023-ban már egyre gyakrabban használnak Magyarországon "segéd" állatokat kertek és gyümölcsösök rendbe tartására. Van ahol a facsemeték alatt eléggé macerás kitakarítani a ronda gazt, de néhány csirke gyönyörűen megoldja, és melettük nem kell fűkasza sem. Sőt, még ők fizetnek a tojással. A sünik pedig tökéletes csigavadászok, úgy, hogy a terményt is békén hagyják...
Visszatérve a Nagyimhoz.
Voltak nyuszik, a padláson galambszoba, minden nyáron újszülött kiscsibék, a házban óriási (2méteres) madár kalitka pintyőkkel, és ott volt még a vak, süket, és fogatlan 28 éves Dingo kutya is, meg a Cézár, a gyönyörű Írfarkasom... Amikor pedig kisbékát találtam, mindig bevihettem megmutatni, és utána elengedtük... Igen, bent a 🦖 Házban! Azért, mert amikor a sötétben zajokat hall az ember, biztosra veheted hogy csak egy kisbéka az. - Ennek tudatában pedig már hülyeség a sötétben félni. Nagymamám a háborús traumáját ezzel a trükkel oldotta fel, és igaza volt, mert többet tényleg nem féltünk recsegő-ropogó furcsa éjszakai zajoktól.
Tumblr media Tumblr media
Két évesen anyumtól egy 🦇 denevért kaptam dunctosüvegben, szegény ki is purcant, erre a szüleim kitömették és felkerült az ajtómra dísznek. Mivel azt hittem még él, ezért minden este hangosan jóéjszakát kellett kívánni neki... apám ilyenkor mindig röhögőgörcsöt kapott.
Szóval az állatszeretet nálunk mindig a maxon volt, és olyan jó látni, hogy egyre több, és több helyen szintén fontossá válik.
...
2023-ra - sóhaj - köszönettel a klímaváltozásnak, alig találni fecskét, mocsári teknőst, sünöket, siklókat, gyíkokat, békákat. A Gólyák már nem bírják úgy etetni az utódaikat, stb...
Tavaly az aszály miatt nem voltak tócsák, lápok, mocsarak... És nem tudtak szaporodni. A fagymentes tél pedig nem írtotta úgy a baktériumokat sem, és a hüllőkre veszélyes bacik is elszaporodtak az elmúlt években.
Basszus, mire igazán értékelve vannak, addigra kipusztulnak.
Szóval, legyetek 🍀 hálásak ha találkoztok velük. Please 🤲🏻 és hagyjátok őket békén.
.
0 notes
zetreview-com · 1 year
Text
[:en] Clean Forte is an all natural remedy. It saves from gastritis, it is allowed to take it even during pregnancy, as well as to children. Elixir Clean Forte can permanently eliminate gastritis. This remedy eliminates heartburn, pain, qualitatively destroys bacteria, and prevents the development of oncology.[:de] Clean Forte is an all natural remedy. It saves from gastritis, it is allowed to take it even during pregnancy, as well as to children. Elixir Clean Forte can permanently eliminate gastritis. This remedy eliminates heartburn, pain, qualitatively destroys bacteria, and prevents the development of oncology.[:fr] Clean Forte est un remède entièrement naturel. Il sauve de la gastrite, il est permis de le prendre même pendant la grossesse, ainsi que chez les enfants. Elixir Clean Forte peut éliminer définitivement la gastrite. Ce remède élimine les brûlures d'estomac, la douleur, détruit qualitativement les bactéries et empêche le développement de l'oncologie.[:it] Clean Forte è un rimedio completamente naturale. Salva dalla gastrite, è permesso prenderlo anche durante la gravidanza, così come ai bambini. Elixir Clean Forte può eliminare definitivamente la gastrite. Questo rimedio elimina il bruciore di stomaco, il dolore, distrugge qualitativamente i batteri e previene lo sviluppo dell'oncologia.[:ro] Clean Forte este un remediu natural. Economisește de gastrită, este permis să o luați chiar și în timpul sarcinii, precum și copiilor. Elixir Clean Forte poate elimina definitiv gastrita. Acest remediu elimină arsurile la stomac, durerile, distruge calitativ bacteriile și previne dezvoltarea oncologiei.[:hu]A Clean Forte minden természetes gyógymód. Menti a gyomorhurutot, még terhesség alatt is megengedett, valamint a gyermekek számára is. Az Elixir Clean Forte véglegesen megszünteti a gyomorhurutot. Ez a gyógymód megszünteti a gyomorégést, a fájdalmat, minőségileg elpusztítja a baktériumokat és megakadályozza az onkológia kialakulását.[:es] Clean Forte es un remedio totalmente natural. Se salva de la gastritis, está permitido tomarlo incluso durante el embarazo, así como a los niños. Elixir Clean Forte puede eliminar de forma permanente la gastritis. Este remedio elimina la acidez estomacal, el dolor, destruye cualitativamente las bacterias y previene el desarrollo de la oncología.[:pt] Clean Forte é um remédio totalmente natural. Salva da gastrite, é permitido tomá-lo mesmo durante a gravidez, assim como em crianças. Elixir Clean Forte pode eliminar permanentemente a gastrite. Esse remédio elimina a azia, a dor, destrói qualitativamente as bactérias e evita o desenvolvimento da oncologia.[:pl] Clean Forte to całkowicie naturalny środek. Oszczędza przed zapaleniem błony śluzowej żołądka, można go przyjmować nawet w czasie ciąży, a także u dzieci. Elixir Clean Forte może trwale wyeliminować zapalenie żołądka. Środek ten eliminuje zgagę, ból, jakościowo niszczy bakterie i zapobiega rozwojowi onkologii.[:et] Clean Forte on täiesti looduslik ravim. See säästab gastriidi eest, seda on lubatud võtta isegi raseduse ajal, samuti lastele. Elixir Clean Forte võib gastriidi jäädavalt kõrvaldada. See vahend kõrvaldab kõrvetised, valu, hävitab kvalitatiivselt bakterid ja takistab onkoloogia arengut.[:el]Το Clean Forte είναι μια φυσική θεραπεία. Σώζει από τη γαστρίτιδα, επιτρέπεται να το πάρει ακόμη και κατά τη διάρκεια της εγκυμοσύνης, καθώς και στα παιδιά. Το Elixir Clean Forte μπορεί να εξαλείψει μόνιμα τη γαστρίτιδα. Αυτή η θεραπεία εξαλείφει την καούρα, τον πόνο, καταστρέφει ποιοτικά τα βακτήρια και αποτρέπει την ανάπτυξη της ογκολογίας.[:hr] Clean Forte potpuno je prirodni lijek. Štedi od gastritisa, dopušteno ga je uzimati čak i tijekom trudnoće, kao i djeci. Elixir Clean Forte može trajno eliminirati gastritis. Ovaj lijek uklanja žgaravicu, bol, kvalitativno uništava bakterije i sprečava razvoj onkologije.[:lt] Clean Forte yra natūrali priemonė. Tai taupo nuo gastrito, jį leidžiama vartoti net nėštumo metu, taip pat vaikams.
„Elixir Clean Forte“ gali visam laikui pašalinti gastritą. Ši priemonė pašalina rėmenį, skausmą, kokybiškai naikina bakterijas ir neleidžia vystytis onkologijai.[:sk] Clean Forte je prírodný prostriedok. Chráni pred gastritídou, je povolené ho užívať aj počas tehotenstva, rovnako ako u detí. Elixir Clean Forte môže natrvalo eliminovať zápal žalúdka. Tento prostriedok eliminuje pálenie záhy, bolesť, kvalitatívne ničí baktérie a zabraňuje rozvoju onkológie.[:nl] Clean Forte is een volledig natuurlijke remedie. Het bespaart gastritis, het is toegestaan ​​om het zelfs tijdens de zwangerschap te gebruiken, maar ook voor kinderen. Elixir Clean Forte kan gastritis permanent elimineren. Deze remedie elimineert brandend maagzuur, pijn, vernietigt kwalitatief bacteriën en voorkomt de ontwikkeling van oncologie.[:vi] Clean Forte là một phương thuốc hoàn toàn tự nhiên. Nó tiết kiệm khỏi viêm dạ dày, nó được phép dùng nó ngay cả khi mang thai, cũng như cho trẻ em. Elixir Clean Forte có thể loại bỏ vĩnh viễn bệnh viêm dạ dày. Phương thuốc này giúp loại bỏ chứng ợ nóng, đau, tiêu diệt chất lượng vi khuẩn và ngăn ngừa sự phát triển của ung thư.[:bg] Clean Forte е напълно естествено лекарство. Той спасява от гастрит, разрешено е да го приемате дори по време на бременност, както и на деца. Elixir Clean Forte може трайно да елиминира гастрита. Това лекарство премахва киселини, болка, качествено унищожава бактериите и предотвратява развитието на онкология.[:sl] Clean Forte je naravno zdravilo. Rešuje gastritisa, dovoljeno ga je jemati tudi med nosečnostjo, pa tudi otrokom. Elixir Clean Forte lahko trajno odpravi gastritis. To zdravilo odpravlja zgago, bolečino, kakovostno uničuje bakterije in preprečuje razvoj onkologije.[:lv] Clean Forte ir dabisks līdzeklis. Tas ietaupa no gastrīta, to atļauts lietot pat grūtniecības laikā, kā arī bērniem. Elixir Clean Forte var neatgriezeniski novērst gastrītu. Šis līdzeklis novērš grēmas, sāpes, kvalitatīvi iznīcina baktērijas un novērš onkoloģijas attīstību.[:th] คลีนฟอร์เต้ เป็นวิธีการรักษาจากธรรมชาติทั้งหมด ช่วยประหยัดจากโรคกระเพาะได้รับอนุญาตให้รับประทานแม้ในระหว่างตั้งครรภ์และเด็ก Elixir Clean Forte สามารถกำจัดโรคกระเพาะได้อย่างถาวร วิธีการรักษานี้ช่วยลดอาการเสียดท้องปวดทำลายแบคทีเรียในเชิงคุณภาพและป้องกันการพัฒนาของเนื้องอกวิทยา[:cs] Clean Forte je přírodní prostředek. Chrání před gastritidou, je povoleno užívat ji i během těhotenství, stejně jako u dětí. Elixir Clean Forte může trvale eliminovat gastritidu. Tento lék eliminuje pálení žáhy, bolest, kvalitativně ničí bakterie a brání rozvoji onkologie.[:]
0 notes
Text
0 notes
yogananda · 1 year
Photo
Tumblr media
Egy citrom vagy lime leve meleg vízzel hígítva, cukor nélkül, önmagában fogyasztva nagyon jót tesz a májnak, a lépnek, a beleknek és a veséknek. A naponta fogyasztott citromlé közismerten fertőtleníti a fizikai szerveket. A citromban lévő sav elpusztítja a táplálékkal a szervezetbe juttatott nemkívánatos baktériumokat. #YOGANANDA https://www.naprendszer.com/jegyzet/tanfolyami-jegyzetek
1 note · View note
farmasivanita-blog · 5 years
Photo
Tumblr media
#Gyengéd #gondoskodás #nőknek A #gél segít megtartani az #intim területek #természetes pH-értékét. A #teafa #antibakteriális hatása segít megszüntetni a viszkető és égető érzést. A gél megelőzi a #kellemetlen #szagokat és #baktériumokat. A #nyugtató hatású #bisabolol védi a bőrt az irritációtól. Mindennapos használatra alkalmas. A regisztrált tagok 23% kedvezménnyel tudnak maguknak rendelni bármit, bármikor. Ha saját magad végeznéd a regisztrációt, itt megteheted >> 🛒 https://bit.do/veresanita 📧 https://bit.do/vanita https://www.instagram.com/p/B2MsIx3lzqN/?igshid=1iiyxz5yimzsj
0 notes
finomviz · 4 years
Photo
Tumblr media
Vannak gondok a vezetékes vízzel. Milyen gondok vannak? Annak érdekében, hogy a vezetékrendszer távoli pontján is iható legyen vagy felhasználható legyen, klórozni kell, le szükséges ölni a baktériumokat ezáltal viszont ezáltal erőssen elszennyezzük, maga a klór ismert mint erős méreg. Az első világháborúban még harcigázként ölték egymást az emberek vele.Hogyan tudunk a vezetékes vízből mindig finom egészséges ivóvizet is készíteni?Nagyon egyszerű dolog, csak azt szabad kivenni a vezetékes vízből amely számunkra ártalmas, ivás, evéshez nem szükséges és azok eltávolítandók. Ehhez nyújt segítséget 2 éven át 0 Ft járulékos költséggel használható W25 víztisztító, rendeld meg most néhány karton ásványvíz áráért ajándékkal, ingyenes szállítással vagy csomagban még olcsóbban a Vedd el és Vidd napokon, azután ha beszerelted soha nem kell állott méregdrága mikroműanyaggal szennyezett ásványvizet hazahurcolnod:
https://webbolt.finom-viz.hu/w25-max-viztisztito-t679961
youtube
1 note · View note
aloewebshop · 4 years
Photo
Tumblr media
Az antibiotikumot nem vegyészek találták fel, hiszen ezek az anyagok rengeteg gyógynövényben jelen vannak. Amennyiben helyesen alkalmazzuk őket, nincsen semmilyen mellékhatásuk. A növényeknek a túlélésért fel kell venniük a harcot a kórokozókkal szemben. Ezt a gyógynövényekben fellelhető antibiotika, antibiotikum hatású anyagokkal tudják megtenni. Az orvos által felírt, és előírt adagban beszedett antibiotikum olykor igazi áldás, azonban pl. vírus okozta megbetegedések esetén teljesen hatástalan.
Arról nem is beszélve, hogy az antibiotikum nem válogat a hasznos és káros baktériumok elpusztítása között, ezért egy antibiotikum kúra után érdemes probiotikum anyaggal ( antibiotikum probiotikum ) pótolni a bélflóra számára hasznos immunerősítő baktériumokat. Egyre több olyan kórokozó jelenik meg, amely  már ellenáll a jelenlegi antibiotikumokkal szemben. Ez azonban nem érvényes azokra a gyógynövényekre, amelyek antibiotikum hatással rendelkeznek, hiszen a természet orvosságaiban nem egyetlen gyógyhatású anyag található, hanem több hatóanyag együttesen, egymás hatását felerősítve fejti ki a hatását. Ezek az anyagok nem károsítják a bélflórát, és nem pusztán baktériumölő, hanem gomba- és vírusölő hatással is rendelkeznek.
Immunerősítő antibiotikumok
Tanulmányok szerint az afrikai muskátliból nyert kivonat védőréteget képez a légutak nyálkahártyáján, így megelőzhető vele a meghűlés, és a hörgőgyulladásra is jótékony hatással van. A szuhar kivonata képes megakadályozni a megfázás teljes kitörését, ha már az első jeleknél alkalmazzuk.
A sarkantyúka elpusztítja a baktériumokat és gombákat, főként húgyúti gyulladásokra alkalmazzák. A sédkenderben lévő xilán immunerősítő hatású, és meggátolja a kórokozók megtelepedését a légutak nyálkahártyáján. A cickafark gazdag cineol olajban és gyulladáscsökkentő proazulénekben. Belsőleg alkalmazva (tea) enyhíti a gyomornyálka panaszait, külsőleg (borogatás) pedig segíti a sebgyógyulást. A flavonidoknak köszönhetően a zsályatea hatásos gargalizáló szer torokfájás és fogínygyulladás esetén. A kakukkfű gátolja a baktériumok, vírusok és gombák fejlődését.
1 note · View note
vormixilhungary · 2 years
Text
Vormixil hungary
Vormixil Vásárolj most!! További információért kattintson az alábbi linkre, és most 50% kedvezményt kap!! siess !!
Hivatalos honlapján: www.vormixil.com
A kizárólag növényi alapú összetevőket tartalmazó Vormixil természetes kezelés a parazita fertőzések ellen, amely elpusztítja az élő parazitákat és azok petéit, megszabadítja a szervezetet a salakanyagtól, és támogatja az egészséges immunműködést. Kérjük, folytassa az olvasást, ha többet szeretne megtudni erről a teljesen természetes parazitaellenes szerről.
Mi az Vormixil?
A parazita inváziók nyilvánvaló külső tünetek nélkül is előfordulhatnak, és a szervezet minden fontosabb szervének működését befolyásolják. A fertőzött családtagokkal közös háztartási tárgyakon, medencékben, tavakban vagy tavakban lévő bőrön és nyálkahártyán keresztül, háziállatoktól és fertőzött táplálékon keresztül jutnak be a szervezetbe. Az idegen anyagok a belekben, a májban, a szívben és az agyban tartózkodhatnak, ahol tojásokat rakhatnak, és folyamatosan szaporodhatnak a gazdaszervezetben. Az elfoglalt szerveken belüli helyi immunitás általában gátolt, ami hozzájárulhat az onkológiai betegségek optimális feltételeihez.
A paraziták további meghatározó tényezői a gyomorfekély, a szívelégtelenség, a hasnyálmirigy-gyulladás, az álmatlanság, a gyomorhurut, a máj- és vesebetegségek, a tüdőgyulladás és a fejfájás. Általánosabb tünetek, amelyek potenciálisan félrediagnosztizálhatók: emésztési panaszok, gyakori megfázás, álmosság, ingerlékenység és irritált bőr. ez az Vormixil kapszula Goods növényi alapú kiegészítője, melynek célja az élősködők eltávolítása a szervezetből, miközben enyhíti a jelenlétük okozta tüneteket. A kakukkfű és az üröm erőteljes antimikrobiális tulajdonságokkal rendelkezik a paraziták elpusztításához és a szervezet méreganyagoktól való megszabadításához.
Hogyan működik az Vormixil?
A felhasználókat arra utasítják, hogy ezt az időpontot naponta, étkezés előtt vegyék be. 10 napon belül minden parazita és tojás megsemmisül, míg a hulladékot 14 napon belül eltávolítják. Javasoljuk, hogy a fogyasztók 2-3 kúrát végezzenek 10 napos szünettel minden kezelés után. Ezenkívül évente egy kurzust javasolunk a parazita invázió megelőzésére. A vásárlói vélemények azt mutatják, hogy a felhasználók általában úgy érzik, hogy megnövekszik az energia és a fizikai vitalitás az emésztési kellemetlenségek csökkenésével és a paraziták teljes eltávolításával.
Tumblr media
#Vormixil, #VormixilTabletták, #Vormixilkapszula, #VormixilTabletek, #VormixilÁr, #Vormixilvélemények, #VormixilHozzávalók, #VormixilElőnyök, #VormixilMellékhatások, #Vormixilkapszulaára, #Vormixilkapszulavélemények, #Vormixilfogalmazás, #Vormixilpanasz, #VormixilHollehetmegvenni, #VormixilHogyankellhasználni, #Vormixilköltség, #Vormixilművek, #Vormixilfórum, #Vormixileredeti, #Vormixilgyógyszertár
Vormixil Vásárolj most!! További információért kattintson az alábbi linkre, és most 50% kedvezményt kap!! siess !!
Hivatalos honlapján: www.vormixil.com
Vormixil előnyei:
Egészségügyi termék kiválasztásakor fontos figyelembe venni a formula előnyeit. Íme a termék fő előnyei, hogy tudja, mire számíthat: Megszünteti a parazitákat és a baktériumokat: Ennek a terméknek az első előnye, hogy jól eltávolítja a parazitákat és baktériumokat az egész szervezetből. Képes lesz arra, hogy megtisztítsa szervezetét ezektől a káros vegyületektől, hogy végre egészségesebbnek érezze magát és kinézzen. Még jobb, ha a paraziták és baktériumok összes mellékhatása, például hasi fájdalom, gáz, puffadás, fáradtság, bőrkiütés és hasonlók idővel elmúlik.
Aktiválja az emésztést: Másodszor, a formula aktiválja az emésztést, így végül eltávolíthatja a baktériumokat és parazitákat a szervezetből. Sok esetben ezek a szervezetek szeretnek az emésztőrendszerben elhelyezkedni. Ennek eredményeként nem tudja megkapni az összes szükséges tápanyagot, ásványi anyagot és egyéb vegyületet. Ezenkívül a szervezetek lelassítják az emésztést, és számos emésztési problémát okoznak. Ezzel a termékkel most kiűzheti az élőlényeket, és beindíthatja az emésztést.
Méregteleníti a szervezetet: Végül a termék méregteleníti az egész testet a méreganyagoktól, szennyeződésektől és egyéb vegyületektől. A szervezet méregtelenítésével képes lesz megtisztítani azt és élvezni azt a hosszú távú támogatást, amelyre szüksége van egy egészségesebb testhez és egy jobb életminőséghez. A méregtelenítés azt is lehetővé teszi, hogy több energiát, magasabb anyagcserét és még sok minden mást tapasztalj meg. Mint láthatja, számos előnnyel jár, ha hozzáadja az Vormixil -et a mindennapi életmódjához. Ezzel a termékkel egészségesebbnek, erősebbnek, tisztábbnak és sokkal energikusabbnak fogja érezni magát. A piacon nagyon kevés termék nyújt Önnek ugyanolyan szintű következetes és hatékony támogatást.
Tumblr media
Vormixil Vásárolj most!! További információért kattintson az alábbi linkre, és most 50% kedvezményt kap!! siess !!
Hivatalos honlapján: www.vormixil.com
Vormixil áttekintés összefoglalója:
Összességében, ha olyan kiváló minőségű és hatékony formulát keres, amely képes eltávolítani a baktériumokat és a parazitákat a szervezetből, akkor az Vormixil Ár lehet a megfelelő megoldás az Ön számára. A rendeléshez és a kezdéshez látogasson el a márka webhelyére még ma.
Hol lehet megvásárolni az Vormixil -et?
Ha felkeltette érdeklődését az Vormixil kapszula ára, akkor a márka weboldalán keresztül megvásárolhatja. Miután megrendelte az oldalon keresztül, a márka üzemeltetői felhívják a rendelés véglegesítését. Ezután a terméket közvetlenül az ajtóhoz szállítják, hogy elkezdhesse egészségének javítását.
#Vormixil, #VormixilTabletták, #Vormixilkapszula, #VormixilTabletek, #VormixilÁr, #Vormixilvélemények, #VormixilHozzávalók, #VormixilElőnyök, #VormixilMellékhatások, #Vormixilkapszulaára, #Vormixilkapszulavélemények, #Vormixilfogalmazás, #Vormixilpanasz, #VormixilHollehetmegvenni, #VormixilHogyankellhasználni, #Vormixilköltség, #Vormixilművek, #Vormixilfórum, #Vormixileredeti, #Vormixilgyógyszertár
1 note · View note
anitasooshu · 2 years
Text
Tumblr media
MANGO SUN – FEHÉR TEA KÖRÖMVIRÁGGAL Ismerd meg a Te is az egészségre gyakorolt jótékony hatásait. A katekinek emellett a teában jelen levő koffeinnel kölcsönhatásba lépve beindíthatják a fogyást. A fehér tea továbbá fluoridokat és tanninokat is tartalmaz, melyek segítenek elpusztítani azokat a baktériumokat, melyek a fog körül telepszenek meg. Leállíthatja a rákos sejtek növekedését és terjedését, a teában található polifenolok szinten tartják a vércukrot, megelőzve a cukorbetegséget. Ám a csontritkulás, bőröregedés, Alzheimer- és Parkinson-kór ellen is kiváló védelmet nyújt, és ráadásul könnyű elkészíteni. részletek:
https://anitasoos.hu/2022/02/15/feher-tea-es-az-egeszseg-ismerd-meg-a-jotekony-hatasait/
0 notes
egzotikus · 2 years
Text
Trópusi növények a világból. Paprikák - Vogelaugen-Chili "Pequin da Manduria" (Mandzsúriai madárszem chili)
Növény csodák az Egzotikus Növények Stúdiójától Több mint negyed évszázados múlttal és tapasztalattal rendelkezünk az egzotikus növények terén.  - Vogelaugen-Chili "Pequin da Manduria" (Mandzsúriai madárszem chili) - Pirosra érő gömbölyded termései rendkívül erősek. Dél-Amerikából származik és a 16. században a spanyolok vitték Dél-Kelet Ázsiába. Csípősségét az alkaloid kapszaicin váltja ki a szájban, amely hő és fájdalom formájában jelentkezik. Azonban egészséges is, hiszen megöli a baktériumokat. Magas a C-vitamin tartalma, és a vér áramlását és a gyomor működését is serkenti. Balkonnövényként is termeszthető. https://egzotikusnovenyek.hu #mag, #zöldség, #növény, #különleges, #paprika, #trópusi, #paradicsom, #zöldség, #egzotikus
Tumblr media
0 notes
bdpst24 · 2 years
Text
Magyar innováció a konyhai takarításban 
Magyar innováció a konyhai takarításban
Az új fejlesztés ezüst-ionokkal hatástalanítja a vírusokat és a baktériumokat A Bonus Kft. antimikrobális konyhai termékcsaládja nyerte el az “Inno d’Or Év Innovációja 2022” díjat vegyi áru kategóriában. A Trade Magazin által megrendezett innovációs versenyen győztes termékek ezüst-ion technológiájával környezetvédelmi és emberi tényezőket maximálisan figyelembe véve védenek a gombák,…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes