szorosan egymáshoz simulnak. Nem tudom, mit kezdjünk egy ilyen tárgytalan pontossággal, de biztos létezik valami, aminek te vagy a legprecízebb mérőműszere. Lépéseiddel úgy találod el a híd rezgésszámát, hogy a hullámok
a vasszerkezetben is láthatóvá válnak.
Hallod? Ilyen a beálló csönd egy életvidám város véghangsúlya után. A tragikus hirtelenséggel véget érő
utcákat tanulod meg a legnehezebben.
Általában sötétben jutsz az eszembe, alig tudom kivenni a vonásaidat. Ilyenkor elképzelem, ahogy kiékeled magad egy megfelelő hosszúságú fintorral két arckifejezés pillére közé.
Fontos adás ez, hiszen végre kiderül, hogy költőnek lenni annyi, mint "állni a saját teljesítményed langymeleg dicsfényének közepén" és az is, hogy "a vers minden bizonnyal vak sündisznó".
További infók: https://koltomata.hu
Köszönöm, ha támogatsz: https://www.patreon.com/koltomata
Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.
Platánfaág a lelógó ereszbe:
beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.
De minden olvadást fagyok követnek:
a polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek
– eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!
Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?
haragudhatnék magamra azért, mert kiskoromban mindenki a kakaóscsiga közepét szerette, és én meg mindig nekik adtam. nekem minden egyes alkalommal csak a külső réteg maradt, a száraz, amit senki nem szeret. olyan sokszor maradt csak az, hogy én végül azóta is azt szeretem jobban, nem a belsejét. ahogy a kiflinek is csak a csücskét, vagy a kenyérnek a dumóját. jobban szerettem őket, bárkit, mindenkit, minthogy én egyem meg a legfinomabb részt. inkább ők, mert szerettem látni a megdöbbenést az arcukon, majd hallgatni, hogy "miiii? te nem szereted a közepét?", és utána a csillogó szempár volt a köszönet, amiért az ő bendőjükben landolhatott az értékes rész. nekem elég volt ez is, többet ért, mintha én ettem volna meg. a mai napig meg szoktam kérdezni, ha kakaóscsigát eszek valakivel, hogy kéri-e a közepét. nem haragszok magamra. én így szeretek.
Simon Márton szerint szeretni annyi, hogy állsz és nem tudsz mit csinálni. Závada Péter szerint meg szeretni puszta illemtan/ki üres, részed nem lehet/semmim sincs, de velem van/az, hogy elengedtelek. József Attila szerint pedig rongy, aki szeretni gyáva. ők az én embereim. ők értik.
27. pontosan 5 évem van, hogy a sínekre feküdjek. már ha akarok. bár Sylvia Plath csak 30 volt. de ő a sütőt választotta, és megnyitotta a gázcsapot. én szebb halálra vágyom. mert azt mondják, minden szó igaz, amit a halálról mondanak. és egyben semmi sem. pont mint én.
A nyilvánosság az utolsó eszköz a független magyar kultúra kezében
Lukácsi Katalin
>A Nemzeti Kulturális Alap egyik pillanatról a másikra megszüntette a huszonhat éve működő Szépírók Társasága támogatását. A rangos közösség olyan írókat tudhatott tagjai között, mint Kertész Imre, Esterházy Péter vagy Szabó Magda, jelenleg pedig Dragomán Györgytől Závada Pálig szintén a kortárs irodalom jeleseit. Nem tudni, mi lehetett a döntés hátterében, piti bosszú vagy nyílt…